Hármas románc

Azt hiszem a nyár az az időszak, amikor több romantikus olvasmányt veszek a kezembe, mint az év többi évszakában. Mivel régen sokat olvastam ezt a műfajt, ezért elég nehéz már olyan könyvet vagy olyan szerzőt találnom, aki tud valami újat mutatni. Az elmúlt hetekben három romantikus olvasmányom volt, amelyben voltak újdonságok, szép, megható pillanatok, nem fulladtam bele a nyáltengerbe sem, de sajnos nem lettek maradandó élmények.

Katherina Allred: Ámbrafa

Ennek a könyvnek első körben a borítója fogott meg. Végre nem valami meztelen férfitest, hanem egy olyan páros meghitt és bensőséges ölelésének egy részlete szerepel rajta, akinek a történetére kíváncsi lettem a fülszöveg olvasása után. Nagyon szép elbeszélést kaptam Allred tollából: egy olyan kissrác, Nick a főszereplő, aki az amerikai kisváros peremére szorult, hiszen erőszakos és részeges, a városlakók által rettegett apjával él egyedül, és aki nagyon sokszor apja kiborulásának célpontja lesz. Egy ilyen alkalommal találkozik Alixszel, aki kiterjedt családjának védelmében és gazdagságában él, és a találkozásuk után ebbe a családba igyekszik a fiút is bevonni. Kezdeti barátságuk az évek alatt szerelemmé érik, ám váratlan események miatt ez a mélyen gyökeret vert érzelem mégsem szökhet szárba úgy és akkor ahogy a fiatalok eltervezik. Elszakadnak egymástól hosszú évekre, mindketten a maguk módján igyekeznek az eseményekkel megbirkózni, majd egyszer csak Nick, mint már sikeres vállalkozó újra megjelenik Alix és a kisváros életében. Csakhogy Alix lelkén olyan mély sebek vannak, amelyekről Nicknek fogalma sincs.

"Az ámbrafa az erdő kaméleonja, parafára emlékeztető kérge sajátos képességet rejt: a cseresznyefától a mahagóniig bármilyen fát utánozni tud. De a valódi értéke – és ezt sokan nem veszik észre – állhatatos, erős, vörös szívében rejlik. Az emberek többsége csak a fa lelkét körülvevő halvány, rostos, könnyen hajló törzset látja.
Ugyanígy voltak Morganville lakói Nick Andersonnal."

Ami miatt kedveltem ezt a könyvet az az út volt, amit a nő főszereplőnek be kellett járnia. Naiv kislányból, erős és önálló nővé válik, aki már nem hagyja magát csak úgy sodortatni az eseményekkel. Szerettem a férfi főszereplőt, Nicket is, bár jobban örültem volna, ha az ő gondolatait is mélyebben ismerhettük volna meg. Tetszett Alix kiterjedt és kissé bohókás családja, főleg a Bíró lett a kedvencem, ugyanakkor itt éreztem hiányosságot is: az írónő elég kacifántos családi titkot talált ki, amiről nem tudtunk meg részletesen mindent, mégis maga a "probléma" idővel egycsapásra megoldódott.

Számomra mindezek ellenére azért lett ez egy közepes romantikus könyv, mert ugyanebben a témában évekkel korábban már olvastam egy hasonlót (nagyon-nagyon hasonlót és sokkal jobbat): Deborah Smith A hely, amit otthonnak hívnak c.könyvét. Ugyanazokkal az elemekkel építkezik ez a könyv is, mint az Ámbrafa, sok részlet teljesen megegyezik, viszont ez a korábbi könyv részletesebben, érzelemgazdagabban mutatja be a két főszereplő útját. De tudom és az Ámbrafa elolvasása után megértem, hogy akik Deborah Smith könyvét nem olvastak, Allred könyvét nagyon fogják szeretni.

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadási év: 2017

Fordította: Todero Anna

Nicolas Barreau: Egy este Párizsban (A Cinéma Paradise rejtélye)

Nicolas Barreau - amely író álnév mögött egy német hölgy húzódik - legelső megjelent könyvét, A nő mosolyát imádtam. Az azóta megjelent könyvei bár hozzák a megszokott színvonalat, számomra nem érik el az első könyv okozta rajongást. Az Egy este Párizsban olvasása közben jöttem rá, hogy az zavar, hogy Barreau össze könyve ugyanarra a forgatókönyvre épül: adott egy nő és egy férfi, akik között romantikus érzelmek szövődnek, de különböző külső akadályok, titkok miatt nem sima az útjuk a beteljesülésig (oké, ez eddig a romantikus könyvekre szinte mind  jellemző). De Barreau minden egyes alkalommal majdhogynem egy komédiát kerekít a történetből, amelyben a férfi főszereplő hajtja a nőt, akinek vagy nem tudjuk a kilétét, vagy hirtelen eltűnik és fel kell kutatni, miközben ugye az adott titkokra szép lassan fény derül. És ezt én már eléggé unom, főleg az miatt, hogy így legtöbbször a női főszereplő teljesen háttérbe van szorítva: nem tudunk meg a benne végbemenő érzelmekről semmit csak a mellékszereplők elbeszéléséből és igazából a regények elején és végén kapunk belőle csak egy kis szeletet.

"Hát nem hihetetlen, hogy annyi évezred óta, amióta a Föld saját tengelye körül forog, még mindig a szerelem a legcsodálatosabb dolog, ami két ember között megtörténhet? És mindig az az érzés kíséri, hogy valami új kezdődik, valami nagy dolog történik."

A Cinéma Paradise-ben a mozitulajdonos Alain egyik este összeszedi a bátorságát és leszólítja a moziba járó magányos fiatal lányt, akivel egy szép éjszakát tölt együtt, majd a lány eltűnik és Alain minden erejével igyekszik megtudni, hogy ki ez a lány, miért tűnt el az életéből és hogy hogyan találhatna rá. Aranyos, kedves volt természetesen ez is, csak már valahogy lerágott csontnak tűnt. Ami színesítette az maga a mozi, a Cinéma Paradis volt, és az Alain által műsorra tűzött régi romantikus filmek - ezeket a részeket nagyon élveztem, és gondolkozom is rajta, hogy majd télen szépen sorra megnézem a könyvben említett régi klasszikusokat.

Kiadó: Park

Kiadási év: 2017

Fordította: Fodor Zsuzsa 

Bauer Barbara: Elsuttogom százszor

A három könyv közül ez volt számomra a legüdítőbb. Már nem emlékszem rá, hogy figyelem fel erre a történetre, de elkezdett érdekelni és a könyvtárban meg is volt.

A történet igazán az én ízlésemnek megfelelő volt: egy harmincas éveiben járó nő, Zsófi megunja a városi létet és nagymamája halála után kiköltözik annak a házába, amit ő örökölt. Csakhogy az örökségen túl sokkal több dolog várja ott: a nagyszülők szerelmének megismerése, a nagyi boszorkányos és ezoterikus jövőbeli jóslatai az unokája életét illetően és egy váratlan (bár a nagyi által megjósolt) szerelem ígérete. Ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy ennek a férfinak, Andrásnak sokkal több köze van a nagyszülőkhöz, mint ahogy azt gondolnánk.

"Meg kell állni és ki kell rakni a csomagból, ami elmúlt. Minek cipelni? Ha kiraksz valamit, helyette bekerülhet valami új. Az áramláshoz helyre van szükség!"

Azért szerettem ezt a történetet a legjobban ebből a hármas csoportból, mert Zsófi pontosan olyan életet választott magának, mint amilyenre mostanában én is egyre inkább vágyom. Irigyeltem őt a nagyijával való kapcsolatáért, mert számomra ez soha nem adatott meg. Tetszett az, ahogy a városi lány birtokba veszi a vidéki házat és ahogy egyre inkább megtalálja ott a helyét. Persze a nagy szerelemnek is szurkoltam, de azért ott egy kicsit húztam a számat: szerintem nem létezik ilyen tökéletes pasi, mint dr. Szoboszlai András és hiányoltam itt is kicsit annak kifejtését, hogy a férfi főszereplő mit látott legelőször Zsófiban. És bár egy erős kezű szerkesztő ráfért volna a regényre, hogy kigyomlálja belőle az évszámbeli tévedést és a szerintem helyenként teljesen felesleges mellékszálbeli kitérőket, ettől függetlenül a regény végső mondanivalója és az, hogy a második világháborúban külföldön elesett és eltemetett magyar katonáknak állít emléket nekem nagyon élvezhetővé és érdekessé tette az Elsuttogom százszort.

Kiadó: Jaffa

Kiadási év: 2016