Januári egyeske és néhány jó könyv

Nézve a többiek januári zárását, ahol mindenki jó kislány volt, azt hiszem nekem sincs okom szégyenkezni, mert csak egy darab könyvet szereztem be. Ez pedig az Agavétől a legújabb Dennis Lehane történet. Tudtam, hogy kell nekem ez a könyv, úgyhogy lelkiismeret-furdalás nélkül nyomtam rá Az éjszaka törvényénél a megrendelem gombra. Jelenleg éppen ezt olvasom, szóval nem növeltem vele a várólistám.

Ami amúgy januárban egészen szép számmal, pontosan 6 könyvvel csökkent, ennyit olvastam és úgy nagyjából ennyit is tervezek átlagban havonta erre az évre. Ebben a 6-ban volt rögtön 3 várólistacsökkentő könyv: olvastam Henry Gideltől Coco Chanel életéről, majd Nyáry Krisztiántól az Így szerettek ők második része is sorra került végre, és John Steinbeck Lement a Hold című kisregényét is megismertem. Ebből a hármasból talán Coco Chanel története volt a leggyengébb, de eddig jó kis vcs-s könyvek voltak ezek és mint látszik, ilyenkor év elején még nagy lendülettel vetem bele magam az összeválogatott csapatba.

Amúgy az évet a Brooklynnal nyitottam Colm Toibíntől, amit még karácsonyra kaptam. Szerettem, jó volt a maga egyszerűségében. Majd egy régóta tologatott könyvet vettem le végre a polcról, ez pedig a Hideghegy volt. Már többször szerettem volna elkezdeni, de mindig halogattam, meg bevallom kicsit féltem a tömörségétől. Nem kellett volna, hiszen nagyon jó maga a történet és most valóban jól esett felvennem azt a régi típusú, lelassulós, belemerülős olvasási ritmust. A hónapot egy könnyedebb olvasmánnyal zártam, Nora Robertstől olvastam egy krimit, a Megszállottságot. Nem volt ez rossz, az alapszituáció el is gondolkodtatott, de nem dobtam magam hanyatt a könyvtől.

2017 első hónapja azt hiszem nálam arról szólt, hogy tartsak ki az elképzeléseim mellett és ha valami nem olyan gyorsan jön össze, mint ahogy terveztem, akkor se heverjek romokban. Jó dolgokhoz idő kell, most ezt igyekszem magamban mondogatni. Meg újra csak megerősödött a hitem a barátaimban, sok támogatást kapok tőlük, ami nagyon sokat jelent. És persze a könyvek és a történetek is mindig ott vannak, ha az ember el szeretne egy kicsit menekülni a világ történései elől.

A többiek zárása:

Dóri

Nita
Amadea
Heloise
katacita
PuPilla 

Változó kedvencek - változó ízlés

Dóri dobta fel a kedvenc írók változásáról szóló témát január közepén és azóta gondolkoztam én is azon, hogy kik azok akiket régen nagyon szerettem, de ma már nem annyira, illetve kik azok az újak, akik bekerültek a bizalom körébe az elmúlt években és miért is történt mindez.

A miértre egyértelműen az ízlésem változása a válasz. Már többször írtam itt is, hogy régen az olvasmányaim nagy részét a romantikus írók tették ki, illetve nagyon szerettem a történelmi regényeket. Aztán ahogy kinyílt számomra a világ az internettel, illetve rájöttem, hogy mennyi könyves blog van, ahonnan gyűjthetek ajánlásokat, meg olvasmányterveket, szép lassan kiléptem  a komfortzónámból és például nyitottam olyan írók felé, akiket régebben kerültem, illetve elkezdtem nemcsak amerikaiaktól olvasni.

Akiket régen nagyon szerettem:

1. Szilvási Lajos: tőle van két nagy kedvencem (Egymás szemében, Egyszer-volt szerelem), ezek maradnak is ebben a kategóriában. Viszont a nagy késztetést, hogy mindent begyűjtsek tőle és mindet el is olvassam szép lassan elhamvadt. Van még, amit szeretnék tőle sorra keríteni (Appassionata), de már nem vadászom a könyveit az antikváriumokban.

2. Nora Roberts: a nagy romantikus korszakom favoritja. Rengeteg könyvem van tőle, vannak nagy kedvencek is, meg a krimi vonalát is szerettem, de ma már nem veszek tőle új könyveket, nem érzem azt, hogy meg tudna újulni, sokszor szerintem hasonlóak a történetei. 

3. Marina Fiorato: olaszmániám kezdetekor nagyon szerettem őt is olvasni, szépen be is gyűjtöttem tőle néhány könyvet, de valahol itt is megkopott a lelkesedésem, az utolsó 3 könyve teljesen hidegen hagyott. De az ő könyvei is maradnak a polcomon, nagyon jó emlékeim fűződnek azokhoz, amiket olvastam.

4. Tracy Chevalier: atyaég, hogy mennyire szerettem őt is. Szinte az összes könyvét megszereztem, a legutóbbinál még lelkendező posztot is írtam, hogy új könyve van, pedig azóta sem olvastam el. Valahogy más könyvek kerültek számomra központba, rá azóta sajnálom az időmet.

Akik az elkezdődött változások során lettek kedvencek és maradnak is azok:

1. Anna Gavalda: ő például annak köszönhetően került ide, hogy nyitottam a franciák felé. Tudom, hogy az első könyvem tőle az Együtt lehetnénk volt és hát imádtam. Utána a könyvtárból szépen elolvastam a többit, illetve az újonnan megjelenteket meg is vettem. Persze, vannak gyengébb könyvei is (Vigaszág), de én ezekben is mindig megtalálom azt az annagavaldás hangulatot, ami miatt imádom ezt a nőt. Remélem, még sokat fog nekünk írni!

2. Alice Hoffman: jött és győzött. A tizenharmadik boszorkányt olvastam el tőle elsőként, emlékszem, már alig lehetett kapni, aztán jöttek a többiek. A régiek szintén könyvtárból, az újabbakat pedig meg is vettem. Én szerencsére egyik könyvében sem csalódtam még, persze van, amelyek kevésbé tetszenek, de az is hozzá tartozik, szóval maradnak és várom, hogy jöjjenek az újabbak. Angolul is olvastam már tőle, nagyon jó volt az a könyve is, és a legújabb tervezett is sajnos csak angolul van meg.

3. Joanne Harris: a legnagyobb király(nő)! Annyira félve vettem a kezembe tőle a legelső könyvemet, a Szederbort, aztán óriási szerelem lett belőle. Imádom, hogy nincs két egyforma könyve. Imádom, hogy van egy sötétebb oldala, ráadásul mostanában inkább azok a könyvei varázsoltak el igazán. Nagyon remélem, hogy az Ulpius után valamelyik kiadó őt is felkarolja majd, ha nem, akkor kénytelen leszek a legújabb könyveinek angolul nekifutni. De azért az én kis kupacomban még van pár olvasatlan, tartogatom még őket rosszabb időkre.

Akik a legújabb szerelmet jelentik:

1. Jojo Moyes: oké, a romantikát nem tudom teljesen magam mögött hagyni, de Moyes ebben nagyon jó. Számomra az ő könyvei nem egy kaptafára, és nem is az instant szerelemre íródtak, komoly témákhoz és komoly érzelmekhez nyúl. Az ő könyvei is a polcomon sorakoznak.

2. Baráth Katalin: kapcsolatunk a Veron-sorozattal kezdődött, pedig anno ezt is elkerültem egy ideig. Aztán magába szippantott, hatalmasakat nevettem, élveztem a hangulatát. Majd Kata új oldalát mutatta meg az Arkangyal éjjelben, ami kiütéssel győzött, szóval írhat bármit, én biztos elolvasom.

3. Robert Galbraith (J.K. Rowling): én anno már nem voltam a Harry Potter generáció tagja, nem is nagyon érdekeltek a könyvei. Aztán jött az álnév alatt kiadott sorozata, ami az elmúlt évek legnagyobb kedvencévé nőtte ki magát nálam, minden évben tűkön ülve várom az új részeket. És ennek hatása miatt a HP-ba is belekezdtem, és az Átmeneti üresedést is szeretném elolvasni.

4. Fabio Volo: szintén az olasz rajongás miatt került a radaromra és baromira bírom ezt a pasit. Sokan nem szeretik a helyenként szókimondó, vulgáris, túlzottan pasis stílusa miatt, én mindhárom magyarul megjelent könyvét élveztem és várom, hogy jöjjenek az újabbak.

5. Dennis Lehane: nagy-nagy rajongás lett ebből is a Kenzie-Gennaro sorozat miatt. Majd elolvastam többi könyvét is, a Vihar-szigetet, a Titokzatos folyót és nem győzök betelni vele. Sajnálom, hogy a sorozatot elkaszálták itthon, angolul fogom befejezni, de annak örülök, hogy az Agave most próbálkozik vele újra Az éjszaka törvényével, amit persze már meg is vettem, épp olvasom.

Nagyon kíváncsi leszek, ha 5 év múlva ránézek erre a listára majd, akkor ki marad rajta és kik lesznek az újonnan csatlakozók, merthogy lesznek újak, abban biztos vagyok. A korral, az életünk változásával mindenkinek alakul valamelyest az ízlése, ezért biztos, hogy nyitottabbá válunk új írók, új műfajok felé. Így mindig eljöhet az a pont, amikor új kedvencet avatunk, ami szerintem igazán klassz érzés egy könyvmoly életében!

Mindannyian szeretünk

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 1-2.

2015 karácsonyára megkaptam a családomtól Nyáry Krisztián magyar irodalmi szerelmeskönyvének mindkét kötetét. Az elsőt még azon a karácsonyon el is olvastam, de a másodiknak kicsivel tovább kellet várnia, azt idén év elején kerítettem sorra. Mivel én nem vagyok fent a facebookon, semmit nem tudtam ennek a kötetnek a hátteréről, megszületésének ötletéről egészen addig, amíg a molyon, később pedig a könyvesboltokban és a sikerlistákon nem találkoztam vele. Már akkor tudtam, hogy egyszer bizony én is szeretném elolvasni őket, még akkor is, ha sok kritikában azt írták, hogy bulvár az egész. Én az ötletet - hogy valaki nekiállt így egy bizonyos téma köré összeállítva bemutatni nagy íróink, írónőink, költőink életének, kapcsolataiknak egy-egy szeletét - nagyon díjaztam. Ha annak idején volt valami, amit utáltam az irodalomórákban, akkor az mindig a száraz önéletrajzok és bemagolásuk volt. Sokkal jobban felkeltette már akkor is az érdeklődésemet az, ha a tanárnőnk bizonyos intim részleteket, vagy a tankönyvben nem szereplő dolgokat mesélt el. Pedig higgyétek el, nem szeretem a celebhíreket, de úgy éreztem ilyenkor, hogy valahogy közelebb került hozzám az adott író, költő mint ember.

Nagyjából ugyanezt az érzést kaptam meg az Így szerettek ők mindkét kötetétől. Rengeteg újdonságot, és persze új költőt, írót ismertem meg most a könyvek által, a kíváncsiságomat is sikerült felpiszkálnia Nyáry Krisztiánnak, nem is egyszer, hogy miket kellene elolvasnom a könyvek szereplőitől. Amivel meglepett az az, hogy nagyon sokszor döbbenten olvastam a sorokat, hogy mennyi katasztrofális házasság, kapcsolat, viszony hálózta át ezeket az időket is. Fogalmam sincs miért gondoltam azt, hogy ők boldogan, boldogabban élhettek. Mindkét könyvben szerintem túlsúlyban vannak a tragikus szerelmi kapcsolatok, de szerencsére azért megtalálható néhány szívet melengető szép szerelem is.

Az első kötetből számomra az egyik legtragikusabb sors Szendrey Júlia nevéhez fűződik. Valahogy elsikkadtam a Petőfi halála utáni évein és most döbbenten olvastam, hogy milyen élet jutott is neki részül. A legszebb történet, ami a legjobban megérintett, és hitet is öntött belém, hogy azért akkor is születtek hosszan és sírig tartó szerelmek az Benedek Elek és Fischer Mária házassága volt. Értük talán még egy könnycseppet is elmorzsoltam.

A második kötetben nagy meglepetés volt Batsányi János és Baumberg Gabriela története, pontosabban az asszony állhatatos szerelme és munkája, hogy férjét kiszabadítsa a börtönből. De izgalommal olvastam Erdős Renée és Bródy Sándor kapcsolatáról is, hiszen tervezem az Erdős Renée életéről szóló könyvet (Menyhért Anna: Egy szabad nő) elolvasni a jövőben. De Polcz Alaine és Mészöly Miklós kapcsolata is nagyon mélyen elgondolkodtatott, azt hiszem Polcz Alaine is felkerült arra a listára, akikkel majd szeretnék megismerkedni.

Örülök, hogy kis hazánkban vannak még ilyen könyvek, amik még sikerlistára is tudnak kerülni, mindezt úgy, hogy „csak” a magyar irodalmi élet nagy alakjaival foglalkoznak. 

Kiadó: Corvina

Kiadási év: 1. kötet 2012, 2. kötet 2013

A Divat Nagyasszonyának kalandos élete

Henry Gidel: Coco Chanel

Úgy talán másfél évvel ezelőtt olvastam el C.W. Gortner Mademoiselle Chanel elmeséli az életét című önéletrajzi ihletésű regényét Chanelről, ami nagyon magával ragadott és nagyon kíváncsivá tett arra, hogy még többet olvassak arról a nőről, aki gyökeresen átformálta a 20. század divatát. Keresgéltem egy ideig, hogy melyik legyen a következő olvasmányom róla és végül Henry Gidel Coco Chanel című kötete mellett tettem le a voksomat, ami egyben az idei várólista-csökkentés első olvasmánya is volt.

Gortner után természetesen tisztában voltam már Coco életének főbb történéseivel, azzal, hogy honnan hová és hogyan küzdötte fel magát. Ismertem nagy szerelmeinek történetét, a Chanel mint márkanév kialakulását, a világháborús időszakban való tevékenykedését és természetesen a nagy visszatérését is immár idős nőként. Mivel Gortner inkább regényt írt Chanel életéről, mint önéletrajzot, nekem annak az olvasása sokkal könnyebben és gyorsabban ment. Henry Gidel valóban életrajzot tett elém, stílusában tekintve is sokkal töményebb, szárazabb és némelykor nehezebben emészthetőbb volt, viszont talán részletgazdagabb is. Igaz, sokszor csóváltam a fejem, hogy több résznél is a Coco közelében lévő barátokat, ismeretségeket, ellenségeket olyan szinten mutatta be, amire szerintem Chanel életrajzához nem volt nagyon szükséges és néha eléggé elvesztem a nevek és évszámok tengerében.

"A természet adja húszéves arcunkat, az élet formálja a harmincévest; az ötvenévest azonban magunknak kell kiérdemelnünk."

Gortner könyvében a Chanel életében felbukkanó nagy szerelmek sokkal árnyaltabban szerepeltek, Gidel inkább a tényszerűségre törekedett, de például ennek hatásaként most kevésbé éreztem át a Coco életében hatalmas törést okozó első igazi, nagy szerelem elvesztésének fájdalmát. Amivel viszont Gidel jobban teljesített az Chanel üzletasszonyi voltának bemutatása volt. Ő inkább arra fókuszált, hogy hogyan is lett belőle a 20. századi divat egyik diktátora, micsoda változtatásokat hozott új stílusával, szemléletével, ruháival, ékszereivel és persze a híres-neves parfümjével a nők világába. Ha egy divattörténetet tanuló lány olvassa ezeket a részeket - miközben Chanel mellett a kor többi nagy tervezője is fel- vagy éppen letűnik -, az tuti, hogy örömében fel és alá ugrált volna. Nekem inkább plusz munkát adott, mert folyton a neten lógtam, hogy megnézzem kik is ezek (pl. Poiret).

"A munka is lehet kábítószer."

A fiatal Coco Chanel

Amit Gidel könyve nagyon jól összeszedett (vagy talán már én figyeltem inkább jobban ezekre a dolgokra) az az volt, hogy mit köszönhetnek (vagy lehet vannak, akik mondjuk a pokolba kívánják, ez ízlés dolga) Chanelnek a mai nők. Többek között ő volt az, aki a 20. század elején újfajta ruháival sutba dobta, dobatta a nőkkel a fűzőt.  Az ő nevéhez köthető annak a bizonyos kis fekete ruhának a megjelenése a nők ruhatárában 1926-ban (ez volt a kedvenc színe), a dolgozó nők akkor elmaradhatatlan egyenruhája a kétrészes tweed kosztüm, a bizsuk megjelenése a divatban és persze az ikonikus parfüm is meg még rengeteg egyéb, amiért érdemes volt elolvasnom ezt a könyvet. Még mindig úgy gondolom, hogy akármilyen szerepet is játszott Chanel a 2. világháború alatt, akárkinek volt a szeretője, besúgója szerintem hihetetlen életet tudhatott magáénak (bár iszonyatosan magányos lehetett) és hát az időskori visszatérése, felállása előtt pedig megemelem a kalapomat, azt a kis Girardit!

"A csúnyasághoz hozzá lehet szokni, az elhanyagoltsághoz sosem."

Kiadó: Európa

Kiadási év: Balla Katalin

Fordította: 2015

Új élet küszöbén

Colm Tóibín: Brooklyn

A tavalyi év egyik legemlékezetesebb moziélményét nyújtotta nekem a Brooklyn, így nem volt kérdéses, hogy szeretném elolvasni majd könyv formájában is. Természetesen így már tudtam a történet fonalát egészen az elejétől a végéig, mégis a könyv is csodálatos élményt nyújtott, elmondhatom, hogy nem választhattam volna jobban hogy mivel is kezdjem a 2017-es évet.

A könyv történetét pár mondatban össze lehet foglalni: Ellis Lacey az 1950-es években nővére közbenjárásával elhagyja kis írországi szülőfaluját és szerencsét próbál New Yorkban, Brooklynban. A kezdeti honvágy és egyedüllét után a befelé forduló, érzelmeit magába fojtó lány szép lassan felfedezi az amerikai nagyváros által nyújtott lehetőségeket, új barátokra, szerelemre, jó állásra talál és még tanulni is tud, mindezt úgy, hogy megőrzi romlatlanságát, őszinteségét. Amikor azt gondolná, hogy lassan sínen lesz az élete, egy családi tragédia hazaszólítja, ahol azzal a dilemmával kerül szembe, hogy most már hasonló életet tudna magának felépíteni szülőföldjén is - édesanyja ügyködésével a háttérben-, ezért felmerül a kérdés, hogy maradjon-e, azaz a kötelességtudat felül tudja-e írni benne a Brooklynban kialakított élete iránti ragaszkodását.

Rájöttem, hogy kellenek néha ezek a típusú el/lecsendesítő regények az én zaklatott lelkemnek. Hisz ez a könyv a szó jó értelmében annyira egyszerű és annyira hétköznapi, hogy az olvasónak pont ezért lesz egy biztonságos kikötő a nap végén. Egy átlagos, kissé visszahúzódó lány átlagos történetét, útkeresését, magára találását írja le, amivel azt hiszem mi, átlagos emberek nagyon gyorsan azonosulni tudunk. Számomra ennek a regénynek a különlegessége ebben az egyszerűségében rejlik. Ahogy a mondatok egymás mellé kerülve olyan történetet adnak, amelyet szerintem Amerikában nagyon sok bevándorló család leszármazottja végighallgathatott már a déd- vagy nagyszülei elmesélésében. 

Bár azt gondoljuk, hogy sok minden nem történik a könyvben, a két főszereplője mutat egy lassú karakterfejlődést. Ellisnél sokszor éreztem azt az elején, hogy csak sodródik az árral, hagyja magát levenni vagy feltenni egy-egy polcra mint valami játékbaba, de aztán - szerintem pont Tony, az első szerelem színrelépésével - szép lassan magára, saját hangjára talál és nem visszavágyik a hazájába, a múltjába, hanem előretekint, tervezi az eljövendő napokat, hónapokat Brooklynban. Tony pedig igazán olyan udvarlója lett a Ellisnek, akit minden anya kívánhat a lányának: a kezdeti bohókás udvarlás után a nagy tragédiában igazi férfiként áll szerelme mellett, a honvágytól gyötört lányt bevonja nagy olasz családjának életébe, egyszóval jövőt, közös jövőt mutat a lánynak. A kérdés már csak az, hogy Ellis melyik jövőt választja magának, életében először ő lesz az, aki meghozza az életét érintő legfontosabb döntést.

"Minden naphoz, gondolta, kellene egy másik egész nap, hogy átgondolja és elraktározza, mi történt, hogy kiűzze magából, és ne tartsa ébren éjszaka, vagy ne villanjanak fel álmaiban a történtek, és más sem, aminek semmi köze semmilyen ismerős dologhoz, csak színek és embertömegek féktelen és sebes áradata."

Kiadó: Park

Kiadási év: 2016

Fordította: Greskovits Endre

Selejtezés könyvmoly módra

Soha nem gondoltam volna magamról, hogy elérek egyszer arra a pontra, ami most történt. Már napok, hetek óta piszkált valami, nevezetesen az, hogy rendet kellene tegyek a könyveim között. Azok között, amelyeket az évek alatt halmoztam fel, a tavalyi beszerzések között, amelyekből párat megbántam, az elfekvőek között, az évek óta dobozokban porosodók között. Mivel az életterem elég kicsi, ezért minden évben küzdök a helyhiánnyal és ez természetesen a könyvespolcomon mutatkozik meg legelőször. Akárhogy is nézem, évente kb. 30-40 könyv kerül hozzám, ezeknek helyet találni óriási kihívást jelent számomra, pedig már így is vannak dupla sorban sorakozó könyvek, fekvő-álló kupac egymáson a könyvespolcon, szóval trükközöm keményen. Úgyhogy vettem egy nagy levegőt és elkezdtem. A végeredmény az lett, hogy most, így első körben úgy 40-45 könyvet szanáltam ki. Gondolkodás nélkül. Mert éreztem, hogy már nem kellenek, hogy hiába vettem vagy kaptam meg őket évekkel ezelőtt, egy porcikám sem kívánja az olvasásukat, hogy nem szerettem őket olvasás alatt, hogy azért ne legyenek ott a polcomon, mert az milyen menő, ha van egy példányom belőle, vagy épp kötelező minden könyvmolynál ha igazi könyvmolynak gondolod magad. És igazából egyiket sem bántam, hogy ment a selejtezős kupacba. Ennek több oka is van. 

Egyrészt már próbáltam őket eladni, nem ment. A cseréről szeretnék leszokni, mert nekem már nem éri meg, néha olyan cserébe is belementem, ami részemről csak tessék-lássák volt. Tehát első körben megtettem azt a lépést, hogy pénzért próbáltam tőlük megszabadulni. 

Másrészt a kupac negyede ismerőseimhez, rokonaimhoz kerül. Tudom, hogy ők örülni fognak neki, szívesen olvassák majd, vigyáznak majd rájuk. 

Harmadrészt felhívtam a könyvtárt, ahová rendszeresen járok, hogy bevihetek-e hozzájuk "pár" könyvet. Örömmel vették és mikor vittem a két szatyornyi cuccot, ugyan a kezem majd leszakadt, de én valahogy könnyebb lettem. Ahová vittem, ott jó helyük lesz, sokan járnak a könyvtárba, így több embernek megadom az esélyt az olvasásukra, nekem pedig lett egy kicsivel több helyem. Ami arra jó, hogy amit idén tervezek beszerezni, azoknak ne kelljen a helyet kicentizni és a beszerzéseim is sokkal átgondoltabbak legyenek, mert valahogy erre a szinte is most jutottam el. Nem kell minden. Nem kell rögtön. Nem kell minden akcióra ráharapni. Majd. Ha igazán akarom. Csak azon csodálkozom, hogy most sikerült eljutnom erre a szintre... Majd egy félév múlva tervezek még egy kört, addig lehet, hogy belül még több könyvet elengedek, illetve látni fogom már azt is, hogy az idei beszerzéseimmel hogyan is állok. De ez most nagyon jól esett, klassz így indítani az évet!

Így csökken a várólistám 2017-ben

Lobo 2017-re is meghirdette a várólistánk csökkentésére irányuló játékot. Szándékosan nem nevezem kihívásnak, mert bár az, de én minden évben játéknak tekintem és nem görcsölök rajta, hogy sikerül-e vagy sem. Amit szeretek benne, az az év végi tervezgetés, hogy milyen könyvek kerüljenek bele az alap 12-es kupacba, mik legyenek tartalékok, legyenek-e egyáltalán tartalékok. A 2016-os etapra alapvetően csupa szórakoztató olvasmányt válogattam össze, semmilyen nagy klasszikus, vagy egy 1000 oldalas féltégla nem szerepelt rajta. Ugyanezen elgondolás mentén állítottam össze az idei listámat is, amelyben jórészt a tavaly vásárolt, ámde el nem olvasott könyveim vannak, a játékszabálynak megfelelően ezek mind fél évnél korábbi megjelenésűek, vagy olyanok, amelyeket régóta szeretnék már sorra keríteni.

Az alap 12-es listám

Henry Gidel: Coco Chanel: olvastam már Chanel életéről egy regényt, és annyira megfogott ennek a nőnek az pályája, sorsa, hogy tavaly akciósan lecsaptam Henry Gidel könyvére is. Rájöttem, hogy szeretem ezeket a fél-fiction életrajzi könyveket.

Szabó Magda: Az ajtó: tavaly kaptam az egyik barátnőmtől, épp itt lenne az ideje Szabó Magdától egy "felnőtt" könyvet olvasnom.

Joanne Harris: Szent bolondok: szerintem nem kell magyaráznom. Imádom Harrist, még pár könyve olvasatlan, így itt a helye.

Angela Carter: Esték a cirkuszban: régóta vár már a sorára ez a könyv is, bízom benne, hogy be fog jönni, sok pozitív véleményt olvastam már róla.

Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája: ez is ezer éve a radaromon van, nagyon sokan dicsérik és szeretik, ráadásul 2016-ban új köntösben újra megjelentette a Geopen, ezért is figyeltem fel rá újra.

Joyce Carol Oates: Luxusvilág: több évvel ezelőtt vettem meg még a nagy nyári Alexandrás akció keretében, kb 500 Ft-ot fizettem érte. 

Lori Gottlieb: Légy a felesége!: nyugalom, nem vagyok férjvadász, csak egyedülállóként szeretnék arról olvasni, hogy mit tehetek meg még vagy hogyan gondolkozzam másképp a társkeresés területén.

Jandy Nelson: Neked adom a napot: úgy gondoltam, azért kell egy kis ifjúsági könyv is a listára és tavaly több bloggernél is nagyon jó vélemények születtek erről a könyvről.

John Steinbeck: Lement a hold: rájöttem, hogy szeretem ahogy Steinbeck ír, az Édentől keletre egy nagy kedvencem. Folytatom az íróval való ismerkedést.

George Orwell: Állatfarm: ezzel egy nagy hiányosságomat szeretném pótolni. A könyv ominózus jelszavát természetesen én is ismerem, de most itt az ideje egészben elolvasni a történetet.

Alice Hoffman: The Story Sisters: szintén kedvenc írónőm, tavalyi beszerzés és kell az angol gyakorlás, így ennek a könyvnek a beválogatása nem is volt kétséges.

Nyári Krisztián: Így szerettek ők 2: még 2015-ös karácsonyi ajándékom, az első részt nagyon szerettem, remélem, a másodikban is sok csemegéznivalót fogok majd találni.

A hiányzó kettő könyvtárból jön majd.

A felsorakozott cserecsapat

Tan Twan Eng: Az Esti ködök kertje

Angela Marsons: Elfojtott sikoly

Jojo Moyes: Tiltott gyümölcs

Susan Kay: Fantom

Gillian Flynn: Sharp Objects

John Scalzi: Az utolsó gyarmat

Mika Walturi: Szinuhe

Karen Marie Moning: Új nap virrad

Ray Bradbury: Marsbéli krónikák

Összesen 21 könyv szerepel a listámon és idén cél az, hogy az alapot mindenképpen teljesítsem, de most úgy érzem, hogy annyira jó könyveket szedtem össze, hogy jó lenne mind a 21-et elolvasni. Ha nem, akkor sem történik semmi, a lényeg úgyis az örömteli olvasás idén is. Hajrá mindenkinek, aki játszik 2017-ben!

Könyves búcsú 2016-tól

Forrás

Ahogy elkezdtem olvasni a többiek 2016-os zárását, úgy látom, elég vegyes évet zártunk. Volt, aki jó szívvel gondol 2016-ra, de sokaknak küzdelmes, szomorú év volt. Ha a nagyvilágban zajló történésekre nézek vissza, akkor sok olyan esemény történt, amelyre nem gondolhatunk vissza úgy, hogy ne szoruljon össze a torkunk, vagy ne üljünk az események előtt értetlenül. Csak remélni merem, hogy 2017-ben nem folytatódik ez a tendencia!

Könyves sarokszámok 2016-ban

A tavalyi év során 87 könyvet olvastam el, egy regényt hagytam félbe. Ez ugyan elmarad a 2015-ös mennyiségtől, de ez nem is érdekel, nem a mennyiség a lényeg. Ez kb. 25 ezer oldalt jelent, innen nézve azért ez nem kevés. Ebben volt 6 darab mesekönyv is, összesen csak 3 könyvet olvastam angolul (amin jövőre szeretnék változtatni) és a 12 várólistacsökkentős történet is benne van a kupacban. A férfi - női szerzők aránya 38 - 62%, pedig simán úgy gondoltam volna, hogy alig olvastam pasik tollából, úgyhogy ennek a százaléknak azért örülök.  Az év vége felé megcsapott az újraolvasási láz, az év folyamán 6 könyvet vettem le újra a polcról, mindegyik újra jó élményt jelentett, ezért idén tervezem, hogy ezt a "projektet" folytatom. Amit jó volt most látni az az, hogy 19 nemzettől olvastam az év során, bár ebben legnagyobb részt megint az amerikai szerzők szerepelnek és elég gyér a magyarok aránya, csak 18%.

A beszerzéseimet nézve a 2015-ös 38-as számot meghaladtam, összesen 47 új szerzemény került hozzám. Ebből 34-et vettem, 2-öt cseréltem és 11-et kaptam ajándékba. Négy olyan könyvet vettem meg, amit korábban már olvastam, de nem volt saját példányom. A beszerzettek 60%-át sikerült az adott évben el is olvasnom. Amelyiket pedig nem, azt az idei vcs-s játékba beválogattam, így 2017 során remélem kipipálhatom a tavalyiakat. Amúgy visszanézve a beszerzéseimet, kb az ötödét már megbántam, volt, amit sikerült is azóta eladnom, így jövőre biztos, hogy óvatosabban fogok vásárolni.

A legrosszabbak:

1. Beletört a bicskám Claire North-tól Harry August csodálatos életébe. A szerencsém az volt, hogy könyvtárból került hozzám. Nem az én regényem volt, félbe is hagytam.
2. Brynjulf Jung Tjonn: A világ legszebb mosolya - szerintem túlértékelt könyv, én sokkal többet vártam tőle.
3. Gretchen Rubin: Jobban, mint valaha - szintén nem értem a nagy rajongást, engem baromira idegesített a stílus, és igazából olyan nagyon hasznos tippeket sem találtam benne.

A legjobbak (abban a sorrendben, ahogy olvastam őket):

1. Joanne Harris: Kékszeműfiú
2. Cheryl Strayed: Vadon
3. Alice Hoffman: Skylight Confession
4. Jude Morgan: A bánat íze
5. Julie Orringer: Légzőgyakorlat fuldoklóknak
6. Szécsi Noémi - Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete
7. Baráth Katalin: Arkangyal éjjel
8. Tóth Olga: Csupasz nyulak
9. Madeline Miller: Akhilleusz dala

Ha ki kellene választanom az év könyvét ebből, azt hiszem a Vadon lenne az. Nagyon sokat adott nekem ez a történet, szerintem ez is többszöri újraolvasós könyvem lesz majd.

A legjobb sorozat folytatások:

1. Roberth Galbraith: Gonosz pálya
2. Dennis Lehane: Hideg nyomon
3. Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok

Könyves célok 2017-re

2016-os évem képekben

Bár már régóta nem fogadok meg újév alkalmából semmit, de azért vannak terveim, céljaim, vagy legalábbis néhány irányvonal, hogy merre is haladjak tovább. Szeretnék kevesebb könyvet venni és azt átgondoltabban, azaz jó lenne nem az akciók hatása alá kerülni, meg az új megjelenéseknél várni néhány véleményt, hogy kell-e nekem, illetve  hallgatni a megérzéseimre (és akkor pl. nem lesz olyan csalódásom mint a Rengeteg esetében). A könyvtározást is folytatni fogom, de itt is jó lenne egy limitet szabni, havi 1-2 könyv bőven elég lenne. A mennyiséget tekintve szeretnék kevesebbet olvasni, havi 4-5 könyvet lőttem be magamnak. Néha azt érzem, hogy túl sok impulzus ér a túl sok könyv miatt, és hiányzik az az igazi belemerülős olvasás, mert van jó néhány olyan könyv, ami csak úgy átfolyt rajtam. Ehhez kapcsolódóan még azt terveztem be magamnak, hogy szeretném leküzdeni a vastag monstrumok iránti ellenérzéseimet. Ha egy hónapban csak pl. a Fényességek vagy éppen Az aranypinty kerül a kezem közé, az is szuper dolog lesz majd. Körbenézve a polcomon van néhány ilyen könyv, ami már évek óta porosodik, szeretném megadni nekik az esélyt. A blogon is szeretnék aktívabb lenni, év elején mindig megvan a lendület, írok majdnem minden olvasott könyvemről, de ez az év második felére valahogy megkopik mindig, talán idén nem így lesz. Majd egy év múlva kiderül, hogy mit sikerült ezekből megvalósítanom!

Személyes vonatkozásban ez az év is feladta nekem a leckét, azt hiszem változott elég erőteljesen a hozzáállásom sok mindenhez. Egy évvel ezelőtt felállítottam néhány tervet, ennek kb. a felét sikerült megvalósítanom, és volt olyan, ami ugyan összejött, de nem úgy ahogy azt én terveztem, így ebből is ki- illetve továbbléptem. És bár most nem olyan helyzetben vagyok, ahogy azt elterveztem az év végére, mégis, valahogy megerősödtem, gyűjtöttem egy kis önbizalmat, rájöttem, hogy el kell engednem bizonyos gondolatokat, álmokat, embereket, barátokat, attitűdöket. De mindezek ellenére most optimistán várom, hogy 2017-ben megtaláljam mindazt, amit szeretnék, még ha át is kellett kicsit formálnom az elképzeléseimet, az biztos, hogy én beleadok mindent amit tudok. 2016 bár sok mindent elsodort az életemből, hozott újat is, új ismeretségeket, új barátságokat, új tudást, aminek nagyon örülök és hálás is vagyok, remélem ezek idén tovább erősödnek, tovább fejlődnek majd.  

Addig is kívánok Mindenkinek egy szuper, könyvekben, olvasásban, szép pillanatokban gazdag új évet!

A többiek évzárása:

Ilweran

Dóri

Heloise

Nita

Amadea 

Zenka