Didergősök

Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de nekem bizony hiányzik az igazi, hóeséssel tarkított, csípős hideg téli időjárás. Napok (mit napok? hetek!) óta csak ez a borzasztóan egyhangú szürke égbolt, szürke időjárás, már lassan én is beszürkülök tőle lélekben. Engem kiborít, pláne így karácsony közeledtével. Mert az hagyján, hogy az embernek semmi karácsonyi hangulata nincs a nagy hajtás és pörgés közepette, de hogy még az időjárás is egyre lejjebb húzzon hangulatilag, az már biza tűrhetetlen. Szóval ha a tél nem jön hozzám, akkor majd én megyek a télhez, így ennek a gondolatnak megfelelvén az utolsó két olvasmányomat a tél témaköréből választottam, onnan is a könnyű, szórakoztató irodalom kategóriájából. Nézzük, mivel "fáztam" az elmúlt napokban!

Maggie Stiefvater: Shiver - Borzongás

Őszintén nem gondoltam erről a könyvről, hogy én ezt valaha el fogom olvasni, de azt már rég megtanultam, hogy soha ne mondjam azt hogy soha! Régóta érzem, hogy a young adult kategóriából már lassan kinövök, meg még sorozat is, e kettő tény elég sokáig távol tartott ettől a regénytől, aztán valahogy mégis csak a kezembe vettem és elmerültem Mercy Falls farkasainak történetében. Eleinte nem vett meg magának a könyv, vagy csak én vagyok mostanában kicsit kritikusabb hangulatban. Fanyalogtam, hogy már megint itt van egy instant szerelem, meg hogy már megint vérfarkasok, aztán azt vettem észre, hogy ha nem olvastam akkor egyre csak Grace és Sam kapcsolata körül jártak a gondolataim és elkezdtem nekik drukkolni, hogy minden létező akadályt leküzdve találjanak egymásra majd a végén (tökmindegy hogy ember vagy vérfarkas alakjában). Ráadásul a téli hangulatot igazán jól megteremtette az írónő, jó volt egy kicsit Samékkel vacogni, szóval valamit mégis tud ez a Stiefvater. Aztán a szép szerelmetes részek után a vége majdhogynem akció filmbe illő jelenettel lett tarkítva, nem várt fordulatok is jöttek, úgyhogy az utolsó 100 oldal egyszerűen és piszok gyorsan elfogyott.

Összességében elmondhatom, hogy nagyon is élveztem ezt a történetet, aranyos, bájos, a két főszereplője igazán szerethető karakter és hangulatilag is elég erős. Nem tudom, hogy a sorozat további két kötetében még mik történnek a fiatalokkal, de nekem a folytatások tudatában is kerek volt a befejezés.

"Behunytam a szemem. Egy röpke pillanatig teljes szívemből azt kívántam, bárcsak hétköznapi srác volna, hogy elsöpörhessek a büszkeségemmel és a felháborodásommal. De nem volt hétköznapi srác. Törékeny volt, akár egy őszi pillangó, amit az első fagy elpusztít.."

Charles Martin: Hegyek között

Ha a Borzongással vacogtam, akkor Charles Martin könyvével súlyos fagyási sérüléseket szenvedtem. De kezdem az elején. Számomra Martin egy elég érdekes író: rájöttem, hogy imádom a stílusát, gyönyörű képeket képes az ember elé vetíteni, emlékezetes karaktereket tud alkotni, viszont ... viszont két elolvasott könyve után azt mondom, hogy néha a giccs határán egyensúlyoz és van, hogy átbillen a túloldalra. Már A szentjánosbogarak fényében is volt egy-két olyan jelenet, ami szívszorító helyett számomra egy picit színpadias lett, de ott a történet egésze ellensúlyozni tudta ezt. Itt már a vége cseppet sok lett a számomra, ámbár egészen addig azaz kb. a könyv 98%-ig a történet maga volt a tökély, legalábbis nekem, aki pont valami télies hangulatú történetre vágyott.

Adott egy ortopédsebész férfi, aki épp egy konferenciáról igyekezne haza és egy fiatal nő, aki pedig az esküvőjére sietne, amikor is a gépüket törlik a téli viharos időjárásnak köszönhetően. A reptéri gyors amolyan "utastársak-vagyunk-beszélgessünk" ismeretséget követően együtt bérelnek egy kisgépet, amellyel még megpróbálnak a vihar megérkezése előtt célállomásukra jutni. Csakhogy az élet közbeszól, a repülőgép pilótája szívroham következtében meghal és a gép lezuhan a vadon azaz a nagy semmi kellős közepén. Innentől kezdve igen nagy a tét: az életük. A férfi, Ben, tapasztalt hegymászó és túrázó révén amolyan Bear Grylls, ám sérülései következtében nehezített dolga van. Ráadásul Ashley, az esküvőjére utazó utastársa a repülőgép szerencsétlenség során olyan sérüléseket szenvedett, hogy mozdulni sem tud, így Benre hárul a feladat, hogy kimenekítse magukat onnan, ahol a tél, a hideg, a hó és a vadon az úr.

Eleinte azt gondoltam, hogy két szereplőre és egy ilyen történetre építeni elég merész húzás, de aztán ahogy megismertem Bent és Ashley-t, ahogy Ben küzdött erején felül mindkettőjükért, és hogy a férfi múltja szép lassan feltárult előttem, úgy jöttem rá, hogy ez a történet így van jól ahogy van. Igen, helyenként történnek velük olyan dolgok, amik óriási szerencsének számítanak, de legalább Martin olyan író, aki arra is kitér, hogy például nincs náluk borotva, így - minő borzalom - Ashley lába nem marad csupasz, hogy szükségét nem tudja egyedül elvégezni és iszonyatosan szégyenli magát Ben előtt, hogy bizony az elemek is lemerülnek egyszer a 21. századi kütyükben, hogy a vadonban vadállatok is élnek, hogy ha az emberek nem jutnak élelemhez akkor a kilók is leperegnek róluk, szóval szerencsére nem minden fenékig tejfel. Ráadásul végig érezzük, hogy Ben körül nincs minden rendben, végig ott lebegtet egy kérdőjelet a fejünk felett az író a férfi múltjával kapcsolatban, ami miatt szerintem az oldalakat is gyorsabban faltam. Nagy poén mégsem volt, mert valahogy a könyv 3/4-nél rájöttem a "csavarra" és hogy Ben miért csinálja ezt végig ilyen kitartóan, hogy miért nem hagyja ott Ashley-t, amikor a lány könyörög neki, hogy inkább magát mentse. Egyedül a könyv végén található egyik jelenetnél éreztem azt, hogy na, itt van a szokásos Martin-féle túlzásba esés, de ezt azért meg tudom bocsátani, mert az egész eddig elvezető út igazán példamutató történetet tárt elém két olyan főszereplővel, akiket még sokáig őrizni fogok magamban.

"Az egyik dolog, amit megtanultam, hogy bár lehetnek terveid és reményeid arra nézve, mit akarsz csinálni, meddig akarsz eljutni egy adott napon, akkor is a körülmények fogják meghatározni, mit teszel, meddig mész. Ezért aztán jobb felkészülni mindenre, persze úgy, hogy nem cipelsz akkora súlyt, mint egy málhás szamár."