Félelmeink börtönében

Elizabeth Haynes: A lélek legsötétje

Biztos mindenki volt már úgy amikor reggel elindult otthonról, hogy miután kilépett a kapun elbizonytalanodott, vajon bezárta-e az ajtót. Hisz ez a mozdulat olyan automatikussá válik egy idő után, hogy nem is gondolkozunk rajta. Én például akkor szoktam a zárt ajtók kérdésén elmélkedni, amikor nézek valami ijesztő filmet egyedül este és olyankor megnyugtató a tudat ha ellenőrzöm azt, vajon valóban bezártam-e a bejárati ajtót.

Képzeljétek el azt, ha nem csak ilyenkor van bennetek egy kis bizonytalanság, hanem irracionálisan rettegsz valakitől és ezért kényszeresen ellenőrzöd mind az elmenetelkor, mind a hazaérkezéskor a lakás ajtaját, ablakait. Nem is egyszer. Nem is kétszer. Legalább hatszor. Ráadásul ha ezen ellenőrzési folyamatba egy kis hiba csúszik, mondjuk megzavar a szomszéd, vagy nem a megszokott és megfelelő sorrendben teszed a dolgod, akkor a belső késztetés olyan erős, hogy kezded az egészet elölről. Majd este az ágyadban egyedül fekve újra csak azon gondolkozol, hogy biztos minden be van-e zárva és ettől nem jön álom a szemedre, tehát felkelsz és megint végig mész az egész procedúrán. Fárasztó, kimerítő lehet így élni, nem? 

Pedig így él Elizabeth Haynes könyvének főszereplője, Catherine azaz mostanság inkább csak Cathy. Catherine nem volt mindig ilyen. Boldogan élte a fiatal, gondtalan, egyedülálló, bulizós lányok életét Londonban, élvezte, hogy minden szabad percét a barátaival valamilyen buliban töltheti, mígnem az egyik ilyen átmulatott estén meg nem ismerkedik a szórakozóhely biztonsági emberével, Lee-vel. Aki jóképű, udvarias és rögtön ott volt az a bizonyos szikra is közöttük. Nem is kellett sok, amíg újra össze nem futottak és ezek után az események úgy folytatódtak, mint egy tündérmesében. Előzékeny, kedves férfi, aki minden idejét az imádott nővel akarja tölteni. Csakhogy ez egy idő után valóban Catherine minden egyes szabad percét jelenti. Lee nélkül már nem megy sehová, Lee mindenhol ott van, mindenkit elbűvöl és egyszer csak azt érzi, hogy Lee lett az, aki az egész életét irányítja. Ráadásul hamarosan megmutatkozik a férfi erőszakos énje, és Catherine olyan csapdába kerül, amelyet soha semmilyen nőnek nem kívánnék, még az ellenségemnek sem.

"Egyszerre idegesítőnek és megnyugtatónak találtam, ahogyan egy pillanatra sem vette le rólam a tekintetét."

Aztán itt van Cathy, aki Catherine "elpusztítása" után született, aki retteg attól, hogy Lee valaha is rátalál és akárhogyan is, de újra uralná az életét, a gondolatait. Cathy iszonyatosan próbálkozik, de egy olyan pszichés és testi trauma után, amely őt érte, ez egyedül - valljuk be - bizony megoldhatatlan feladat. Mígnem egy nap új szomszéd nem költözik Cathy lakása fölé, aki - képzett pszichológus lévén - rögtön észleli a lány abnormális viselkedési zavarát és nagyon szeretne a lány bizalmába férkőzni, hogy segíthessen rajta. A nagy kérdés az, hogy Cathy elég erős-e ahhoz, hogy beengedjen az életébe egy új férfit, egyáltalán meg tud-e valakiben újra bízni és ha igen, nem lesz-e elég késő.

Amikor elkezdtem ezt a regényt, magam sem tudtam, hogy mibe vágok bele. Azt álmomban sem gondoltam volna, hogy egy ennyire erőteljes, szuggesztív hangulatú regényt kapok. Az első nyitófejezet olyan döbbenetes képet vetített elém, hogy kétségem sem volt arra nézve, hogy itt bizony egy borzalmas elme elképzelhetetlen szörnyűségének leszek szemtanúja. Sejtésem beigazolódott. Holott egész végig azon drukkoltam, hogy ne történjen meg Catherine-nel az, amit előrevetített az írónő, amelyről folyamatosan kaptunk apró részleteket, tudtam, hogy ez lehetetlen, hisz menet közben láttam a Catherine-ből vált Cathy minden napos harcát a félelmei ellen, azért, hogy bár egy kényszeres betegséggel, de viszonylagos épp elmével tudja élni mindennapjait.

"Egyfelől azt kívántam, bárcsak találna helyettem valaki mást, másfelől viszont reméltem, hogy nem talál – a másik lány érdekében."

Az írónő stílusa nagyon gördülékeny, ráadásul egy nagyon jól bevált módszerrel vetíti elénk a két szálon futó történetet, mert két idősíkban haladunk: az egyik fejezetben Catherine életét látjuk a múltban, a Lee-vel való megismerkedését, kapcsolatuk kialakulását és a férfi megváltozását, a másik fejezetben meg Cathy mindennapjaiba kapunk betekintést, vele rettegünk és félünk mi is, vegytiszta szorongással éljük a napokat vele. A regény atmoszférája iszonyúan fojtogató, főleg Cathy kényszeres viselkedése miatt. A szívem vérzett ezért a nőért, közben ugyanúgy szorongtam belül, mint ő. Hihetetlen volt!

"Baszódj meg, világ – mi a francot jelent az, hogy normális?"

És tudjátok mi döbbentett meg igazán? Az, hogy belegondoltam abba, hogy soha nem tudhatjuk, hogy mi lakik egy ember lelkének a legmélyén. Lehet, hogy ezután a könyv után bizalmatlanabb leszek az átlagnál az emberekkel szemben, de szerintem az ilyen típusú emberek, mint Lee pontosan úgy itt élnek közöttünk, mint ahogy azt az írónő bemutatta, pontosan ugyanúgy az ujja köré tudnak csavarni bárkit, csak azt nem tudjuk, hogy mikor jön el az a pont náluk, amikor tündérmesébe illő történetükből egyszer csak rémálom, valóságos ámokfutás válik. Na, és ez az igazán félelmetes!

"Elfordulhatsz ettől a gonosz embertől, minden nappal erősebb és magabiztosabb lehetsz, míg végül már nem fogsz rettegni tőle, vagy azt is engedheted, hogy tovább bántson. Hatalmadban áll dönteni."

Aki a nagy nyári limonádék idején vágyik egy borzongatóbb történetre, ami szerintem letehetetlen, annak mindenképpen ajánlom Haynes könyvét. De azt is, hogy kicsit keményítse meg az olvasáshoz a szívét, mert itt aztán vannak 18 karikás és az ember lelkét mélységesen felháborító, felkavaró részek!

Kiadó: Alexandra
Kiadási év: 2012
Fordította: Babits Péter