Könyvszaporulat - június

Milyen is volt ez a június hozzám? A beszerzések terén egészen bőséges és nagylelkű, ugyanis pont az történt, amire számítottam: kicsivel több könyvet szereztem be az idén szokásos havi átlagomhoz képest. Bár, hogy mentegessem magam egy picit, ha a tavalyi vagy az azelőtti évemet nézem a havi 5 új könyv szegényesebb hónapnak számított volna. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy mi került fel ebben a hónapban a könyvespolcomra.

Elsőként Amanda Stevens Sírkertek királynője trilógiájának 3. kötetét szereztem be A próféta címmel. Számomra ez a "guilty pleasure" kategória, teljesen rákattantam erre a sorozatra, a hangulatára, a szereplőire. Pont annyira hátborzongató és misztikus, amit még el tudok viselni és pont annyira izgalmas a két főszereplő közötti kapcsolat, illetve az aktuális rész fő szála, hogy "muszáj" legyek folytatni. Azt már felesleges is említem, hogy valami álomszép a könyv kivitelezése és a borítója!

A következő három könyv az idei Könyvhét termése volt. Sokat vacilláltam, hogy egyáltalán kimenjek-e, aztán az első napon, csütörtökön munka után odaevett a fene (elég közel dolgozom a helyszínhez). Tudtam ha kimegyek, akkor nem fogok hosszan nézelődni, célirányosan kerestem két könyvet. Ebből az egyik természetesen Baráth Katalin Dávid Veron-sorozatának 4. kötete, Az arany cimbalom volt, ami óriási szerelem lett, úgy összességében az egész sorozat. A másik pedig Katja Millay Nyugalom tengere c. regénye. Ez utóbbit angolul már olvastam, nagyon szerettem és úgy gondoltam, hogy magyarul is szeretném magaménak tudni. Jó döntés volt! Aztán azért persze tettem egy kört, így találtam rá az akciós könyvek között kemény 500 Ft-ért Kőrösi Zoltán A hűséges férfi c. novellás kötetére. Gondoltam, ennyi pénzért nem hagyhatom ott, így jött velem ez is.

Az utolsó beszerzés szintén egy nagyon vágyott könyv volt. Amint megláttam, hogy rendelhető, le is csaptam Alessandro D'Avenia Senki sem tudja c. regényére. Meglepődtem, mert sokkal vastagabb mint az előző könyve, ráadásul keménykötésű, és már a borítója is áraszt valami megfoghatatlanul érdekes hangulatot.

Szóval ők az új polclakók, nagy örömömre a hónap folyamán az ötös csapatból négyet már el is olvastam és hamarosan kezdem az ötödiket, tehát legalább nem az olvasatlanjaim halmozódnak. Egyébként érdekes ez a könyvharácsolás vagy mi a szösz: néha olyan erős a késztetés, hogy alig tudok ellenállni neki, aztán alszom rá egyet és másnap már magam sem értem hogyan, de saját magamat beszélem le az adott könyvről. Viszont így,  hogy viszonylag normális mennyiséget szerzek be egy hónapban tudok is velük haladni és nem is csalódom a könyvekben, mert tényleg a nagyon vágyottakat veszem meg a végén. Ti hogy vagytok ezzel?

Félelmeink börtönében

Elizabeth Haynes: A lélek legsötétje

Biztos mindenki volt már úgy amikor reggel elindult otthonról, hogy miután kilépett a kapun elbizonytalanodott, vajon bezárta-e az ajtót. Hisz ez a mozdulat olyan automatikussá válik egy idő után, hogy nem is gondolkozunk rajta. Én például akkor szoktam a zárt ajtók kérdésén elmélkedni, amikor nézek valami ijesztő filmet egyedül este és olyankor megnyugtató a tudat ha ellenőrzöm azt, vajon valóban bezártam-e a bejárati ajtót.

Képzeljétek el azt, ha nem csak ilyenkor van bennetek egy kis bizonytalanság, hanem irracionálisan rettegsz valakitől és ezért kényszeresen ellenőrzöd mind az elmenetelkor, mind a hazaérkezéskor a lakás ajtaját, ablakait. Nem is egyszer. Nem is kétszer. Legalább hatszor. Ráadásul ha ezen ellenőrzési folyamatba egy kis hiba csúszik, mondjuk megzavar a szomszéd, vagy nem a megszokott és megfelelő sorrendben teszed a dolgod, akkor a belső késztetés olyan erős, hogy kezded az egészet elölről. Majd este az ágyadban egyedül fekve újra csak azon gondolkozol, hogy biztos minden be van-e zárva és ettől nem jön álom a szemedre, tehát felkelsz és megint végig mész az egész procedúrán. Fárasztó, kimerítő lehet így élni, nem? 

Pedig így él Elizabeth Haynes könyvének főszereplője, Catherine azaz mostanság inkább csak Cathy. Catherine nem volt mindig ilyen. Boldogan élte a fiatal, gondtalan, egyedülálló, bulizós lányok életét Londonban, élvezte, hogy minden szabad percét a barátaival valamilyen buliban töltheti, mígnem az egyik ilyen átmulatott estén meg nem ismerkedik a szórakozóhely biztonsági emberével, Lee-vel. Aki jóképű, udvarias és rögtön ott volt az a bizonyos szikra is közöttük. Nem is kellett sok, amíg újra össze nem futottak és ezek után az események úgy folytatódtak, mint egy tündérmesében. Előzékeny, kedves férfi, aki minden idejét az imádott nővel akarja tölteni. Csakhogy ez egy idő után valóban Catherine minden egyes szabad percét jelenti. Lee nélkül már nem megy sehová, Lee mindenhol ott van, mindenkit elbűvöl és egyszer csak azt érzi, hogy Lee lett az, aki az egész életét irányítja. Ráadásul hamarosan megmutatkozik a férfi erőszakos énje, és Catherine olyan csapdába kerül, amelyet soha semmilyen nőnek nem kívánnék, még az ellenségemnek sem.

"Egyszerre idegesítőnek és megnyugtatónak találtam, ahogyan egy pillanatra sem vette le rólam a tekintetét."

Aztán itt van Cathy, aki Catherine "elpusztítása" után született, aki retteg attól, hogy Lee valaha is rátalál és akárhogyan is, de újra uralná az életét, a gondolatait. Cathy iszonyatosan próbálkozik, de egy olyan pszichés és testi trauma után, amely őt érte, ez egyedül - valljuk be - bizony megoldhatatlan feladat. Mígnem egy nap új szomszéd nem költözik Cathy lakása fölé, aki - képzett pszichológus lévén - rögtön észleli a lány abnormális viselkedési zavarát és nagyon szeretne a lány bizalmába férkőzni, hogy segíthessen rajta. A nagy kérdés az, hogy Cathy elég erős-e ahhoz, hogy beengedjen az életébe egy új férfit, egyáltalán meg tud-e valakiben újra bízni és ha igen, nem lesz-e elég késő.

Amikor elkezdtem ezt a regényt, magam sem tudtam, hogy mibe vágok bele. Azt álmomban sem gondoltam volna, hogy egy ennyire erőteljes, szuggesztív hangulatú regényt kapok. Az első nyitófejezet olyan döbbenetes képet vetített elém, hogy kétségem sem volt arra nézve, hogy itt bizony egy borzalmas elme elképzelhetetlen szörnyűségének leszek szemtanúja. Sejtésem beigazolódott. Holott egész végig azon drukkoltam, hogy ne történjen meg Catherine-nel az, amit előrevetített az írónő, amelyről folyamatosan kaptunk apró részleteket, tudtam, hogy ez lehetetlen, hisz menet közben láttam a Catherine-ből vált Cathy minden napos harcát a félelmei ellen, azért, hogy bár egy kényszeres betegséggel, de viszonylagos épp elmével tudja élni mindennapjait.

"Egyfelől azt kívántam, bárcsak találna helyettem valaki mást, másfelől viszont reméltem, hogy nem talál – a másik lány érdekében."

Az írónő stílusa nagyon gördülékeny, ráadásul egy nagyon jól bevált módszerrel vetíti elénk a két szálon futó történetet, mert két idősíkban haladunk: az egyik fejezetben Catherine életét látjuk a múltban, a Lee-vel való megismerkedését, kapcsolatuk kialakulását és a férfi megváltozását, a másik fejezetben meg Cathy mindennapjaiba kapunk betekintést, vele rettegünk és félünk mi is, vegytiszta szorongással éljük a napokat vele. A regény atmoszférája iszonyúan fojtogató, főleg Cathy kényszeres viselkedése miatt. A szívem vérzett ezért a nőért, közben ugyanúgy szorongtam belül, mint ő. Hihetetlen volt!

"Baszódj meg, világ – mi a francot jelent az, hogy normális?"

És tudjátok mi döbbentett meg igazán? Az, hogy belegondoltam abba, hogy soha nem tudhatjuk, hogy mi lakik egy ember lelkének a legmélyén. Lehet, hogy ezután a könyv után bizalmatlanabb leszek az átlagnál az emberekkel szemben, de szerintem az ilyen típusú emberek, mint Lee pontosan úgy itt élnek közöttünk, mint ahogy azt az írónő bemutatta, pontosan ugyanúgy az ujja köré tudnak csavarni bárkit, csak azt nem tudjuk, hogy mikor jön el az a pont náluk, amikor tündérmesébe illő történetükből egyszer csak rémálom, valóságos ámokfutás válik. Na, és ez az igazán félelmetes!

"Elfordulhatsz ettől a gonosz embertől, minden nappal erősebb és magabiztosabb lehetsz, míg végül már nem fogsz rettegni tőle, vagy azt is engedheted, hogy tovább bántson. Hatalmadban áll dönteni."

Aki a nagy nyári limonádék idején vágyik egy borzongatóbb történetre, ami szerintem letehetetlen, annak mindenképpen ajánlom Haynes könyvét. De azt is, hogy kicsit keményítse meg az olvasáshoz a szívét, mert itt aztán vannak 18 karikás és az ember lelkét mélységesen felháborító, felkavaró részek!

Kiadó: Alexandra
Kiadási év: 2012
Fordította: Babits Péter

Könyvek, amelyeken keresztül nyaralhatunk

Azt hiszem az elmúlt években nyaralás ügyileg kicsit el lettem kényeztetve. Olyan helyekre jutottam el, amiről hosszú-hosszú évekig csak álmodoztam.  Épp az előbb néztem át az ott készült képeket, kicsit elszomorodtam tőlük, hogy idén valószínűleg nem gyarapodik a gyűjteményem hasonlóakkal, de aztán rájöttem, hogy nem keseregnem kell, mert így is azok közé a szerencsések közé tartozom, akik visszanézhetnek ezekre a képekre és felidézhetik, hogy milyen jó is volt az a bizonyos nyár. 

Helyette inkább arra kellene fókuszálnom, hogy ha idén nem is ilyen nyaralásban lesz részem, vagy nem is lesz egyáltalán hosszú kikapcsolódás és utazás, csak valami mini szabi, akkor abból a legtöbbet hozzam ki, és érezzem úgy magam azalatt a pár nap alatt, mintha a legcsodálatosabb vízpartok egyikén ücsörögnék.

Terveim szerint néhány hétvégén kitelepülök majd a kedvenc uszodámba, ahol a "vízpart" adott - még ha egy

picit klórszagú is :) -, remélhetőleg napfény is lesz majd és egy kis hely a kertben, egy jó hűsítő limonádét itthon is össze tudok dobni, szóval a tökéletes nyaralós-pihenős érzéshez nekem már csak egy jó könyvre van szükségem. Az általam olvasott könyvek közül csináltam egy rövidke listát, melyen azok a könyvek szerepelnek, amelyekre jó szívvel, jó emlékkel gondolok vissza, ráadásul amelyek valamiképpen a nyárhoz, egy másik országhoz vagy vízparthoz kötődnek és biztos vagyok benne, hogy ezek közül valamelyik majd ott fog lapulni egy újraolvasásra várva a táskámba.

Agatha Christie: Nyaraló gyilkosok

Igen, még a világ leghíresebb detektívjének M. Hercule Poirot-nak is jár egy kis nyaralás, méghozzá egy exkluzív tengerparti nyaralóhelyen, ahol igazán forró a hangulat. Ráadásul nem csak a jó időnek köszönhetően, hanem egy kikapós asszonyka, Arlena Stuart miatt, aki nem tagadja meg önmagát itt sem és szinte minden élő pasira kiveti a hálóját. A probléma csupán annyi, hogy a hölgy házas és nemsokára nem a viselkedésével kelt indulatokat a szálloda lakói között, hanem azzal, hogy egyik délelőtt holtan találják. Természetesen rengeteg a gyanúsított, de Poirot még nyaralása közben sem arról nevezetes, hogy ne tudna felgöngyölíteni egy ilyen bűnesetet.

Emylia Hall: Nyarak könyve

Talán ez az egyik legesélyesebb könyv az újrázásra a mostani érzéseim szerint. Imádtam! Tipikusan olyan könyv, aminek az elolvasása után űr marad az emberben, úgy érzi elvesztett valamit. A címéből nem nehéz kitalálni mit is takar a történet: ez a könyv nyarakról és az emlékekről szól. Boldog, keserű, édes-bús emlékekről.

Emlékszem, hogy olvasás közben a saját régmúlt nyaraim emlékei is utat törtek, egyfajta nosztalgikus utazásban is részem volt általa. 

Frances Mayes: Édes élet Itáliában

Francey Mayes nevére természetesen én is a Napsütötte Toszkána c. film kapcsán figyeltem fel, utána szeretem be a könyvet, amelynek nem sok köze van a filmhez, én mégsem voltam csalódott, mert nekem aztán bármiről írhatnak, ha az a "bármi" éppen Olaszországban van.

Amikor az Édes élet Itáliában c. könyvét olvastam azt gondoltam, hogy ez volt az igazi „fapados” nyaralás. Épp akkor nem volt valami szép nyári idő, szinte minden nap esett az eső Pesten, de én közben egy évet töltöttem a toszkán vidéken Olaszországban és még csak ki sem kellett tennem a lábam a lakásból. Gyönyörű helyek, ínycsiklandozó ételek és receptek, olasz életérzés, kell ennél több egy képzeletbeli nyaraláshoz?

Joanne Harris: Partvidékiek

 

Ennél a könyvnél ha már csak a borítóra nézek elfog a nyári életérzés. Sok Harris-rajongó nem igazán szereti ezt a történetet, nálam ez mégis az egyik legnagyobb kedvenc lett. Elsőként azért, mert egy olvasástól és könyvektől megcsömörlött időszakom után, ez volt az a történet, amely annyira magával ragadott, hogy felfedeztem újra az olvasás élményét. Másodszor pedig azért, mert Joanne Harris úgy teremtette meg ezt a kis szigetet és a lakóit a lapokon, hogy szinte láttam magam előtt az egymással torzsalkodó szigetlakókat, hallottam a partnak csapódó hullámok zaját, éreztem a tenger szagát és ha nagyon koncentráltam, akkor még a homokot is éreztem a talpam alatt. Mert Joanne Harris így tud írni és így tud hangulatot teremteni! Persze vannak, akik szerint ebben a könyvben nem történik semmi, de én ezt abszolút nem így gondolom. Itt az emberek közötti kapcsolatokon, a szigetlakók érzelmein, babonáin van a hangsúly, ebbe a közegbe lehet igazán elveszni. Nekem sikerült pár napra sok mindenről elfelejtkeznem általa!

Természetesen a saját listámon túl érdekelne, hogy számotokra van-e olyan könyv, amit tipikusan nyári olvasmánynak gondoltok, vagy amelyekkel úgy nyaralhatunk, hogy közben ki sem tesszük a lábunkat a lakásból? :)

Képek forrása. www.weheartit.com

A hónap leg-leg-leg könyvei #23

Április igazán változatos volt, olyan, mint maga ez a szép és szeszélyes tavaszi hónap. Hol a végletekig rajongtam egy regényért, hol a pokolba kívántam a főszereplőket. Hol sajnáltam azt, hogy az utolsó oldalakon el kellett engednem a karaktereket és vissza kellett térnem a saját életembe, hol alig vártam, hogy a végére érjek egy adott regénynek.

De végre elmondhatom azt is, hogy visszatért a saját olvasási tempóm, így a heti egy könyv átlagot is sikerült meghaladnom. Összesen 8 történettel lettem gazdagabb, mindegyik hozzá adott könyves énemhez valamit. Nyomoztam, gyilkosságokat derítettem fel, a tőlem kicsit távolabb álló fantasy műfajába is belekóstoltam, a new adult vonulatból is sikerült egy jó könyvet kiválasztanom, egy régóta halogatott klasszikust is kipipálhattam végre és újra átéltem az első nagy szerelem által kiváltott érzéseket.

1. Jane Rogers: Jessie Lamb testamentuma: azt hiszem ez volt az a könyv, amely kiverte nálam a biztosítékot. Talán azért, mert baromira vártam, nagyon szerettem volna elolvasni már amikor beharangozták, mert az alaptörténet igazán izgalmasnak hatott. Aztán kaptam egy olyan főszereplőt, mint Jessie Lamb, aki számomra az egyik legidegesítőbb karakter volt. De igazából a regényből nem tudok olyan szereplőt kiválasztani, aki egy kicsit is közelebb került hozzám, illetve sokkal jobban érdekelt volna maga a háttértörténet mint a szereplők, egy sokkal részletesebb bemutatás szerintem az én értékelésemet is feljebb tudta volna tornázni. Sajnálom, mert tényleg nagyon akartam szeretni!

2. Agatha Christie: Gyilkosság a paplakban: a nagy kiábrándultság után valami tuti könyvre vágytam és Agatha Christie eddig nem okozott csalódást, ahogy most sem. Ez az első könyv, amelyben Miss Marple színre lép, de nem csak ezért szerettem, hanem azért is, mert az egyik leghumorosabb főszereplővel (a lelkész úrral) ajándékozott meg az írónő. Annyira bírtam a beszólásait, ahogy a lakókat az ő szemén keresztül ismerhettük meg.

3. Ben Aaronovitch: London folyói: bevallom, nem sok fantasyt olvasok, így ez a könyv is az egyik legjobban várt történet volt, megjelenése után rögtön lecsaptam rá. Engem elég gyorsan megfogott ez a világ a vetélkedő istenekkel és mágustanonc rendőrrel, de a legérdekesebbnek és a legtitokzatosabbnak mégis Nightingale főfelügyelőt gondolom, aki amellett, hogy a rendőrség kötelékét erősíti egyben Anglia utolsó mágusa is. Mindenképpen szeretnék róla többet megtudni!

4. Cora Carmack: Színjáték: a mostanában oly népszerű new adult kategóriából néha-néha én is választok magamnak, bár hosszasan gondolkozom rajta, hogy nem időpocsékolás-e és ha tehetem akkor inkább angolul olvasom őket, mert így legalább ráfoghatom, hogy a nyelvet is gyakorlom velük. A Színjáték egy sorozat 2. része, ettől függetlenül tökélesen érthető magában is, és azt kell, hogy mondjam ez az egyik legüdítőbb történet ebben a műfajban, mert tetszett ez a váltott felállás, hogy végre nem a fiú volt a macsó rosszfiú, hanem a lány volt a vadóc és a srác pedig a (kívülről) "tökéletes anyák álma barátalap".

5. Pablo de Santis: Párizsi rejtély: az elmúlt hetekben elég sok krimi került a kezeim közé, így amikor megláttam, hogy spanyol íróktól is kapunk újdonságokat, nagyon kíváncsi lettem rá. A Párizsi rejtély az egyik legszerteágazóbb krimi, és nekem pont ez miatt nem csúszott annyira. Ebben az esetben számomra a kevesebb több lett volna! De annyit elért a könyv, hogy továbbra is kíváncsi legyek a spanyol írókra, szóval biztos sort fogok még keríteni a velük való további ismerkedésre.

6. Patrick Ness: A daruasszony: a mai napig nem tudom eldönteni, hogy ez a regény tetszett-e és megfogott-e magának vagy sem. Voltak részei, amit csak úgy faltam és imádtam, sorok, amelyekre visszatértem és amelyek olyan igazságokat mondtak ki, amit talán magunknak sem merünk sokszor bevallani, de voltak részek, amikor untam, amikor nem értettem a szereplők tetteit, motivációit. Szóval számomra ez most a legnagyobb kakukktojás! Ettől függetlenül a történet alapjáért, azért a bizonyos japán mondáért teljesen odáig vagyok.

7. Rainbow Rowell: Eleanor & Park: mivel erről a könyvről a későbbiekben majd szeretnék részletesebben is írni, így itt csak annyit, hogy az egyik legnagyobb szerelmem lett idén! Retró életérzés, első szerelem, szimpatikus és valós karakterek, nem is kell ennél több, ja és abszolút nem csöpög a cukormáztól!

8. Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger: az egyik leghosszabb ideje halogatott klasszikus ez, amit szerettem volna elolvasni. Hemingway munkásságára tavaly óta amúgy is kíváncsi lettem, így nem véletlen, hogy beválasztottam ezt a könyvet a várólistám csökkentésébe. Szerintem valóban egy klasszikus alapmű, de örülök, hogy csak most kerítettem sort rá, korábban lehet, hogy nem értékeltem volna Santiago küzdelmét.

Kilépni az életbe

Rainbow Rowell: Attachments

Rainbow Rowell nevével még Dóri blogján találkoztam először, amikor is az Eleanor & Park című regényről olyan lelkesen írt, hogy az én kedvemet is meghozta a könyv elolvasásához. Olyannyira megszerettem az írónő ezen könyvét, hogy a múltkoriban, amikor megint előjött az az érzés, hogy mi a fenét olvassak Grecsó Krisztián Megyek utánad c. letaglózó könyve után, nekem rögtön az ő neve ugrott be és már bele is kezdtem az Attachments-be. Nem mondhatnám, hogy sokáig tartott az olvasása, hisz majdnem egy alkalommal azaz egy este alatt el is olvastam Lincoln, Beth és Jennifer történetét.

Érdekes és elgondolkoztató történetet kaptam, kicsit mást, mint amit vártam, mert inkább romantikusra számítottam, ehelyett egy fiatal srác útkereséséről és magára találásáról szólt nekem a könyv. 

Lincoln 28 éves, aki valahogy megragadt az életének egy bizonyos pontján. Még mindig nem tudja kiheverni első és eleddig egyetlen, középiskolába visszanyúló szerelmével történő szakítását, még mindig otthon lakik kissé uralkodó típusú édesanyjával, még mindig nem tudja, hogy mi is akar lenni az életben, mivel akar foglalkozni, de végre sokadik diplomája megszerzése után munkába áll egy napilapnál, mint informatikus. Nem nagyon füllik a foga a feladathoz, amire felvették, mert a fő elfoglaltsága az lesz, hogy a cég levelezését olvassa és azon felhasználóknak, akik a céges levelezést magáncélra használják, vagy tiltott oldalakat látogatnak, azok orrára rákoppintson egy-egy ejnye-bejnye üzenettel. Esténként dolgozik, olvassa az e-maileket, néha-néha küld egy-egy figyelmeztető üzenetet, de egyébként halálra unja magát munka közben. Egészen addig, amíg fent nem akad a rendszeren Beth és Jennifer levélváltása. Lincoln először csak azzal a céllal olvassa a levelezésüket, hogy figyelmeztesse majd őket, aztán azt veszi észre, hogy a figyelmeztetést nem akarja nekik kiküldeni, ugyanis nap mint nap alig várja, hogy többet tudjon meg a két nőről, akik nagyon jó barátnők és akik a napi munka mellett néhány percet lecsípnek maguknak arra, hogy megvitassák életük eseményeit.

Jennifer nem olyan rég házasodott össze párjával, akire hosszú magányos évek után talált rá, és igazából a mai napig nem is hiszi el, hogy a párja mennyire szereti őt. Sorsfordító ponthoz érkeztek kapcsolatukban, ugyanis a férje már szeretne egy gyereket, de Jennifer nem érzi magát készen még erre a komoly lépésre. Beth pedig ugyan párkapcsolatban él, de egy zenésszel, aki sokszor nincs otthon, akinek sok fellépése van, akire ragadnak a csajok és aki úgy tűnik, hogy alkalmatlan az elköteleződésre, pontosabban arra, hogy valamikor a közeljövőben feltegye Beth-nek a Nagy Kérdést. Ezekbe a témákba csöppen bele Lincoln és egyszer csak azt veszi észre magán, hogy teljesen belepistult így látatlanban is Beth-be. Csak hát ugye van itt egy kis probléma: nem valami etikus dolog harmadikként olvasni a két lány levélváltását mégpedig titokban, illetve hogyan is állhatna oda Beth elé érzelmeit bevallva, mert egyrészt nem is tudja hogy néz ki a lány, másrészt hogyan magyarázza ki azt, hogy a hosszú hetek alatt olyan közel került hozzá a lány, mintha már régóta ismerné.

Természetesen mivel egy romantikus regényről van szó bonyolódnak kellően a szálak ahogy halad előre a történet, lesz egy-két nem várt fordulat, de azért biztos voltam benne, hogy valahogy megtalálja majd egymáshoz az utat a két főszereplő még ha volt pár kerülő is az útjuk során.

Amit nagyon szerettem ebben a történetben az az a meglepetés, hogy inkább a férfi főszereplőn, Lincolnon volt a hangsúly. Számomra az ő útkeresése volt a középpontban. Nagyon nehezen indult el az úton, amire mindannyian félünk rálépni az iskolák elvégzése után, de aztán volt elég spiritusz benne, hogy hosszú töprengés után elhatározza magát, hogy mit is akar kezdeni az életével. Illetve fel is ismerte - oké, egy kis noszogatás árán a barátok, család részéről -, hogy mit kell megtennie, min kell változtatnia ahhoz, hogy álmait elérje. Ugyanakkor mindezt úgy próbálta megoldani, hogy az életében fontos embereket ne bántsa meg, igyekezett eleget tenni édesanyja és nővére elvárásainak. Szerettem ahogy nyitott a világ felé, amikor nem csak a biztos és évek óta ismert barátai közösségére vágyott, hanem valami újat is kipróbált (kisebb-nagyobb sikerrel).

Érzésem szerint a két női karakter egy kicsit háttérbe szorult Lincoln mellett, viszont az őket érintő kérdéseket nagyon is fontosnak gondoltam. A kapcsolatok nagy próbája egy gyermek születése, de már azelőtt próbatétel elé állítja ez a párt, mielőtt a trónörökös a világra jönne, hisz ez két ember közös elhatározása kell, hogy legyen. És mi van akkor ha csak az egyik vágyik rá, de a másik még nem? Beadjuk a derekunkat a másik kedvéért vagy kötjük az ebet a karóhoz? 

Illetve egy nő életében szintén fontos pillanat, amikor a párunk úgy gondolja, hogy szeretné velünk összekötni hivatalosan is az életét, és amikor valaki évek óta vár erre a lépésre, akkor bizonytalanná válik nem csak a kapcsolatot illetően, hanem saját magára nézve is. Szóval érdekes volt - és helyenként igazán kacagtató - olvasni a két nő levélváltását.

Két elolvasott könyve alapján elmondhatom, hogy nagyon megszerettem Rainbow Rowell stílusát és szereplőit, mert mindegyik olyan valós, nem papírhősök, hanem útjukat kereső fiatal emberek vagy például az Eleanor & Park esetében középiskolás fiatalok. Ezt a könyvet azoknak ajánlom, akik vágynak valami kellemes, humoros kikapcsolódásra és akik emlékeznek még arra, hogy milyen is volt 1999-ben, amikor vártuk a nagy 2K "becsapódását". Én bevallom, nosztalgikus érzéssel gondoltam vissza a 15 évvel ezelőtti korszakra és jó volt egy kicsit visszarepülni az időben!

Idézetként pedig itt olvasható az egyik kedvenc jelenetem Lincoln és az édesanyja között (vegyétek figyelembe, hogy 1999-ben járunk!):

„Mom, do you find Tom Cruise attractive?”
His mother set down her chisel. She looked at Lincoln as if she was trying to decide whether he was “Meadow Path” or lime.
“Honey, do you find Tom Cruise attractive?”
“Mom. No. Why would you ask that? Jesus.”
“Why would you ask that?”
“I asked if you found Tom Cruise attractive. I didn’t ask if you thought I was gay. Do you think I’m gay?”
“I didn’t say that,” she said. “I have thought, occasionally, that maybe, you might, but I wasn’t saying that. I was just trying to help you.”
“Help me what?”
“Help you tell me, if you were. Which you’re not. You’re saying you’re not, right?”
“ Yes. I mean, I’m not. Are you serious with this?”
“Well, Lincoln, you have to admit, it would explain a lot.”
“What? What would it explain?”
“It would explain why you don’t have a girlfriend.

Kiadó: Plum

Kiadási év: 2012

Cormoran Strike színre lép

Robert Galbraith: Kakukkszó

Vallomással tartozom: nem olvastam (még) a teljes Harry Potter-sorozatot. Annak idején, amikor J.K. Rowling megalkotta Harryt és Roxfortot, én már nem tartoztam a célközönségbe, teljes mértékben hidegen hagyott az egész. Aztán a mozifilmek (és egy nagy filmrajongó barátnő) hatására valahogy mégis utat talált az életembe ez a sorozat, de a könyvektől még mindig távol tartottam magam. Egészen tavaly télig. Akkor kellett valami elterelő hadművelet, amikor a napi nyüszögést túl kellett élnem valahogy. Na, ekkor jött Harry (pontosabb az első 3 kötet a sorozatból) és azt hiszem barátok lettünk. Tudtam persze, hogy azóta J.K. Rowling írt egy könyvet a felnőtteknek is, de még mindig nem piszkált ez engem annyira, hogy be is szerezzem. Aztán egy másik barátnőmmel beszélgettünk az Átmeneti üresedésről és mondta, hogy nagyon meglepődött rajta, de nagyon tetszik neki és adjak majd egy esélyt mindenképpen a könyvnek. Utána nem sokra rá robbant a bomba, hogy Rowling álnév alatt kiadott egy krimit. Akkor sem, és igazából most sem értettem, hogy miért volt akkora hype körülötte, hogy álnév alatt írt, hát istenem, volt már ilyen a történelemben nem? Persze azért megnéztem én magamnak ezt a könyvet és ez rögtön érdekelni kezdett, így amikor láttam, hogy hamarosan magyarul is kiadják, tudtam, hogy ezt viszont be fogom szerezni a megjelenése után. Így is lett. Aztán belekezdtem ... és csak annyit mondhatok, hogy az írónő ezzel a regényével magáénak tudhat egy újabb rajongót.

Mindezt a hosszú felvezetőt azért írtam le, mert nem tudom (és nem is akarom, mert szerintem tök fölösleges) a Kakukkszót az írónő korábbi munkájával összehasonlítani. Mindenféle elvárás nélkül kezdtem bele a történetbe és szerintem az teszi jól, aki így indul neki. Nincs léc, nincs valami határ, amit meg kell ugrani, vagy át kell lépni, egyszerűen csak bele kell merülni a történetbe és élvezni kell, hogy kapunk egy olyan új, 21. századi detektív karaktert, mint Cormoran Strike.

Maga a sztori nem tűnik annyira bonyolultnak. Van egy világhírű modell, Lula Landry, aki egy átmulatott éjszaka után kiesik/kiugrik lakásának erkélyéről. A rendőrség a vizsgálatok után öngyilkosságnak minősíti az esetet. A család gyászol, a barátok hitetlenkednek, a modell világ pedig siratja az elvesztett gyöngyszemét. Egy ember van, aki igyekszik tisztázni, hogy mi is történt valóban azon az éjszakán, mégpedig Lula bátyja, aki nem hisz a rendőrségnek, akik szerint Lula öngyilkos lett. Ő lesz az, aki felkeresi Strike-ot, az Afganisztánt megjárt veteránt, aki épp haldokló cégét és saját magát igyekszik fent tartani inkább kevesebb, mint több sikerrel. Természetesen Strike kapva kap a lehetőségen, elfogadja a megbízást, bár nemcsak a szép summa miatt, hanem még egy gyermekkori kapcsolat is közrejátszik döntésében. Ráadásul épp ezen a napon küldött egy munkaerő-közvetítő iroda új titkárnőt a cégéhez, Robint, aki első perctől kezdve nagy izgalommal veti bele magát egy magánnyomozó iroda életébe (régi és mindenki előtt titkolt álma volt a detektívek világában dolgozni).

Azt kell, hogy mondjam, hogy Rowling iszonyatosan meglepett ezzel a könyvével, mert magam sem gondoltam, hogy ennyire tetszeni fog. Úgy tud írni ez a nő, hogy észre sem veszi az ember lánya, hogy falja az oldalakat. Legalábbis velem ez történt. Egy hétvégén kezdtem bele és két nap alatt kb. a 80%-át el is olvastam, mert amikor sikerült letennem egy kis időre, akkor sem bírtam sokáig nélküle, ugyanis a gondolataim végig a sztori és Cormoran körül motoszkáltak. Ez az ismérve egy jó történetnek, nem?

A Kakukkszó összes karaktere nagyon jól kidolgozott, és itt aztán vannak szép számmal - modellek, ex-szeretők, haldokló anya, aggódó testvér, dühös nagybácsi, divattervezők, rendőrök, biztonsági őrök, világhírű rapper ... Mindegyik annyira él, annyira a történet részesei, hogy szinte lelépnek a lapról. De aki igazán kedvencemmé vált, az maga Cormoran Strike, a nyomozó. Istenem, végre kaptunk egy pasit, aki nem tökéletes (és most nem a testi tökéletlenségére gondolok, bár ez is baromi jó húzás volt Rowlingtól)! Nem, ez az ember, darabjaira van hullva, és nem csak az miatt ami Afganisztánban történt vele, hanem mert épp magánéletének egyik legnagyobb válságát éli át és még ennek tetejébe jön az is, hogy a cége alatt is inog a talaj. Ráadásul olyan családi hátteret talált ki neki Rowling, amivel nem sok ember "büszkélkedhet", és szerintem ebből még csak egy kis szeletet kaptunk, mivel a Kakukkszó csak egy sorozat első kötete. Biztos vagyok benne, hogy Cormoran családja és családi kapcsolatai a következő rész(ek)ben még szerepet fog(nak) kapni. Nem mellesleg a pasinak humora is van,  és az is nagyon jól fel van építve, hogy milyen nehezen jutnak el oda Robinnal, hogy lassacskán egy csapatot alkossanak. Szóval úgy voltam én végig Cormoran Strike-kal, mint a kedvenc sütimmel, lassan akartam fogyasztani, aztán mégis gyorsan behabzsoltam, majd a végén kicsit legörbült a szám, hogy ilyen gyorsan a végére értem a sütimnek azaz a történetnek. Minél több infót tudtam meg róla, számomra annál érdekesebb lett.

A krimi szálról pedig csak annyit, hogy jól felépített, komplex történetet kapunk. A legelején egy apró gondolat átsuhant az agyamon, hogy talán, de csak talán lehet, hogy ez a megoldás, aztán persze sutba vágtam és kismillió helyen tévútra vitt az a rengeteg szereplő és részlet, erre a legvégén visszaköszönt az első gondolatom. De egy percig nem unatkoztam olvasás közben és azért azt hiszem az mindent elmond, hogy egy több mint 500 oldalas könyvet pár nap alatt elolvastam. Természetesen most felkerült a "must have" listámra az Átmeneti üresedés is, közben meg tűkön ülve várom Cormoran és Robin legújabb kalandját, amit - sajnos még nem magyar nyelven - idén júniusban fognak megjelentetni The Silkworm címmel. Remélem, hogy mi is hamarosan a kezünkbe vehetjük!

Plusz infó és csemegéznivaló az írónő honlapján: ITT

Kiadó: Gabó - egyszerűen bele vagyok szerelmesedve a borítóba!
Kiadási év: 2014
Fordította: Nagy Gergely

 

Könyvszaporulat - május

Úgy érzem, hogy egy mérsékletes májust hagytam most a hátam mögött. Azt hiszem, hogy a két vállamon tanyázó kisördög és angyal valamiféle egyezséget köthettek a tudtom nélkül, mert a mostani hónapokban mindkét fél késztetésének eleget teszek. Vagyis vásárolok én könyveket, de mindezt mértékkel teszem. Ráadásul úgy, hogy a munkahelyem közel, sőt nagyon közel van egy nagy könyvesbolthoz, így néha hazafelé mondjuk nem egy gombóc fagyival jutalmazom magam, hanem egy áruházi sétával és az esetek 99%-ában üres kézzel jövök ki onnan.

A májusi termésem összesen 3 könyv, mindhárom könyvet nagyon szerettem volna megkaparintani. Az első Robert Galbraith (alias J. K. Rowling) Kakukkszó c. regénye, amelyet igazából egy késő szülinapi ajándéknak tekinthetek, ugyanis egy virtuális ajándékkupont használtam fel a vásárlásához. 

A második szerzeménnyel régóta szemeztem és az adta meg a végső lökést, hogy a Németországban élő barátnőm pár napos budapesti látogatása alatt szóba kerültek közöttünk a könyvek (naná!) és Rachel Joyce Harold Fry varázslatos utazása c. regényét barátnőm a "muszáj megvenned és elolvasnod" kategóriába sorolta. Ha ezt ő mondja, akkor ez így is van! (Szeretem, amikor könyvet ajánlanak nekem.)

A harmadik szerzeményem számomra egy új íróval való megismerkedést is jelent, a hónap legutolsó napján vehettem kézbe Grecsó Krisztián Megyek utánad c. könyvét. Egyszerűen csak azt éreztem, hogy nekem ezt most el kell olvasnom, és eddig úgy tűnik, hogy nem csaptak be a radarjaim.

Örülök minden szerzeményemnek, lelkiismeret-furdalás nélkül vettem meg őket, mert tudtam, hogy olvasni is fogom őket, szóval az idei terv, hogy a vásároltakat fogyasszam is iziben, eddig egész jól működik. Június kicsit izgalmasabb lesz a Könyvhét miatt, igaz eddig csak két nagyon várós könyv volt a listámon, ebből csak egy jelenik meg a Könyvhétre, de pechemre ma találtam egy újabbat, szóval már most tudom, hogy júniusban bővebb lesz nálam a felhozatal.