2014-es zárás

Eltelt megint egy év, elkezdődött egy újabb. Bár sokszor úgy éreztem, hogy 2014 során az egész életem egy helyben toporog, mégis, egy kicsit visszatekintve az elmúlt évre sok minden történt velem, jó és rossz is egyaránt, és azt hiszem 2014 is tevékenyen hozzájárult a személyiségem, ízlésem formálásához. Egy dolog megint csak biztos támpont volt: a könyvek avagy az olvasás.

2014 folyamán 80 könyvet olvastam el. Kezdek egyre jobban nem foglalkozni ezzel a számmal, hisz annyi minden van, ami befolyásolja az ember olvasási kedvét, egyáltalán az erre fordítható idejét, szóval a darabszámban nem igazán tudom lemérni, hogy milyen év is volt. Ha jövőre csak feleennyi könyvet olvasok el, ámbár azok emlékezetesek lesznek, akkor is boldog leszek. Viszont ez mégis csak egy statisztika féleség lenne, úgyhogy ennek is itt a helye.

Az írók származását tekintve 16 nemzet szerepel a palettámon, sajnos az arány még mindig az angol, amerikai írók felé tolódott el, viszont kezembe került cseh, argentin, ausztrál, izraeli, holland, svéd író könyve is, szóval azért kalandoztam ám én a nagyvilágban. A magyar írók arányát sikerült növelnem, de darabszámot tekintve majdnem ugyanannyit olvastam tőlük, mint 2013-ban, összesen 15 könyvet. Ezt mindenképpen szeretném majd szinten tartani, hisz idén találtam rá olyan írókra, mint Kőrösi Zoltán, Grecsó Krisztián vagy Kondor Vilmos, az ő könyveikkel biztos szeretném folytatni.

2014-ben az angolul olvasás kicsit háttérbe szorult, összesen 4 könyvet olvastam el, két Rainbow Rowell regényt, Julie James U.S. Attorney/FBI sorozatának legújabb részét és Nyrae Dawntól a Charade című new adult történetet. Na, majd idén belehúzok!

A nemek arányát tekintve - az én legnagyobb meglepetésemre - 2014-ben nyertek a férfiak: az olvasmányaim 51%-a tőlük került ki. Ez az arány az emlékeim szerint tavaly olyan 30% volt, így ennek a változásnak most nagyon örülök.

A beszerzéseimet nézve szintén elégedetten dőlhetek hátra, változott itt is a helyzet a 2013-as évhez képest. Összesen 41 darab könyvvel lettem gazdagabb, amelyből csak 27 darabot vettem én (ez 30%-kal kevesebb az előző évhez képest, éljen!), 4 csere útján került hozzám, 10-et pedig ajándékba kaptam (amelynek természetesen nagy része a karácsonynak köszönhető és darabszámra megegyezik a 2013-as adattal). A 2013-as évhez képest az összes beszerzésem csak 20%-kal lett kevesebb (darabszámot nézve ez csak -10 db könyv), de a tendenciának nagyon örülök és 2015-ben is szeretném megtartani ezt az irányt. Úgy látszik benő lassan a fejem lágya, hogy nem kell minden könyvet megvennem, ami érdekel, mert egyrészt megvár az a könyv, másrészt jó lesz az esetleg egy akció keretében is, harmadrészt sokszor elmúlt a kezdeti lángolás és rájöttem, hogy annyira nem is akarom én azt a könyvet, hogy a polcomon keressek neki helyet (sajnos a helyhiány még mindig sarkalatos kérdés nálam, mondjuk ez is ösztönzőleg hat rám a beszerzések visszaszorítására ...). Visszanézve a vásárlásaimat kb. 8-9 darab olyan van, amit elcserélnék, szóval vissza lehet ezt még szorítani, lehetek még sokkal tudatosabb és átgondoltabb ezen a téren is. Pláne, hogy tervezem, hogy beiratkozom a könyvtárba újra! Ami azért további örömre ad okot, hogy a 2014-ben beszerzett könyveim 66%-át, azaz 27 darabot még a beszerzés évében el is olvastam. Ezt jövőre is szeretném hasonlóképpen tenni.

És akkor nézzük kicsit részletesebben a könyveket!
2014-ben a legrövidebb olvasmányom Kosztolányi Dezső Velencéje volt a maga 68 oldalával, a leghosszabb Sebastian Faulks Madárdal c. regénye, amely 597 oldalas volt.
Hiába voltak olyan terveim, hogy majd több klasszikus, amolyan "ez egyszer az életben kötelező mindenkinek" darabot elolvasok, ez végül nem jött össze, csak Hemingway Az öreg halász és a tengerét és Orwell 1984-ét tudom felmutatni (megjegyzem, mindkettőt a várólista-csökkentésnek köszönhetem!). Sem az Anna Karenina, sem A három testőr nem került sorra, no de ami késik, az csak várat magára (copyright by almamag :)), ennek hatására pl. A három testőrt beválogattam az idei VCS-csapatba.


Az idei olvasmányaim között viszonylag sok olyan könyvre leltem, amelyek megkapták tőlem a kedvenc címkét. Visszanézve a listát, ehhez nem az kellett, hogy oda és vissza legyek a könyvtől, vagy hogy azt mondjam tökéletes volt. Egyszerűen elég volt csak annyi, hogy nagyon szerettem őket olvasni, valami újat találtam bennük, olyan karakterek szerepeltek bennük, akik nagyon közel kerültek hozzám, vagy csak az üzenetük ütött nagyot nálam. A lista nem helyezést jelent, csak ilyen sorrendben olvastam el őket 2014-ben.

1. Alice Hoffman: Galambok őrizői

2. Jessica Brockmole: Levelek Syke szigetéről

3. Rainbow Rowell: Eleanor & Park

4. David Benioff: Tolvajok tele

5. Baráth Katalin: Az arany cimbalom

6. Robert Galbraith: Kakukkszó

7. Graeme Simsion: A Rosie-projekt

8. Dennis Lehane: Sötétség, fogd meg a kezem

9. John Scalzi: Vének háborúja

10. Anna Gavalda: Édes életünk

11. Edward Kelsey Moore: Szikomorfán születtem

Akit ebből a csapatból mindenképpen külön kiemelnék az számomra egyértelműen Dennis Lehane Kenzie-Gennaro sorozata (köszönöm Amadea és almamag!). Úgy rácuppantam erre a sorozatra és az íróra, mint a kutya a csontra. Csak azért nem faltam fel 2014-ben az egész életművet, mert sajnos véges a magyarul megjelentek listája, szóval hagytam bőven még idénre is, de max. majd angolul folytatom.

A legnagyobb meglepetések között a helye a Tolvajok telének (azóta David Benioff is ismerős lett számomra, mert a Trónok harcát is elkezdtem nézni), Eleanor & Parknak mert üdítően friss karakterekkel megalkotott nosztalgikus hangulatú remek ifjúsági történet, és természetesen a Kakukkszót is itt kell megemlítenem, mert nem gondoltam volna, hogy J.K. Rowling a felnőtteknek szóló írásával is el tudja majd kapni a grabancomat, illetve, hogy Cormoran Strike ennyire közel kerül majd hozzám. (Annyira, hogy már alig várom, hogy megjelenjen a Selyemhernyó!!!)

A témázós csapatnak köszönhetem, hogy idén átléptem a komfortzónám határát és végre az olvasmányaim között megtalálható a sci-fi is, jelen esetben ez John Scalzi Vének háborúja kötete, és mint látjátok ott van a kedvencek között. Annyira beszippantott ez a világ, a történet és hát a humor, hogy nagyon-nagyon örültem annak, hogy mertem valami újat kipróbálni és jelen esetben annak is, hogy most egy sorozatról van szó, mert lesz mit folytatnom 2015-ben. Természetesen a bloggerektől érkezett ajánlások alapján összeszedtem további olvasnivalókat, szép lassan ezeket is szeretném majd sorra keríteni ebben az évben.

Mindenképpen emlékezetes történetként maradtak még meg bennem az alábbi könyvek is:
- Emma Donoghue: A szoba
- Kőrösi Zoltán: Milyen egy női mell?
- Elizabeth Hayes: A lélek legsötétje
- Grecsó Krisztián: Megyek utánad
- Khaled Hosseini: Ezeregy tündöklő nap
- Kathryn Stockett: A Segítség
- Dorit Robinjan: Lakodalmaink
- David Nicholls: Egy nap

Idén belefutottam pár olyan könyvbe, amely annyira nem nyerte el a tetszésemet. Amin emlékeim szerint a leginkább szenvedtem az Nick Hornby Hosszú az út lefele c. könyve volt. De a csalódások közé kell még sorolnom Jane Rogerstől a Jessie Lamb testamentumát, a befejezés miatt Guillermo Martíneztől a Luciana B. lassú halálát, és Harlan Cobentől a Hat év című történetet (egyszerűen a harmadik elolvasott könyvével már nem tudott nekem újat mutatni), és Pablo de Santistól a Párizsi rejtélyt (visszagondolva nagyon kacifántos krimi lett ez, pedig szerintem a kevesebb néha több elvvel jobban járt volna az író).

Sajnos a blogot tekintve nem lettem aktívabb, kb. ugyanannyi bejegyzés született, mint 2013-ban és nagyon sajnálom, hogy nem minden olvasott könyvről írtam. Hol idő, hol kedv hiánynak köszönhető ez. Nem mondom, hogy idén majd javítok ezen, de igyekszem sokkal aktívabb lenni, remélem, sikerülni fog. Annak nagyon örülök, hogy vagytok páran akik már rendszeresen olvastok és kommenteltek, minden egyes hozzászólással feldobjátok a napom, szóval ezúton is nagyon köszönöm és örülök, hogy valamilyen szinten ennek a közegnek a része lehetek!

2015-re nagy terveim nincsenek, megfogadni sem szoktam éjfélkor semmit, csak annyit szeretnék idén is, hogy az olvasás és ez a kis blog ugyanúgy az életem része legyen, mint eddig, sok jó történet kerüljön a kezem közé, legyen sok könyves program idén is találkozásokkal tarkítva és vitassuk meg közösen minél több olvasmányunkat! Saját életemet tekintve pedig 2015-re csak annyit tartok majd szem előtt, hogy abból próbáljak meg a legtöbbet kihozni és a legboldogabb lenni, amim van, mert idén sokszor megkeserítette az az életemet, ami után vágyakozom és sajnos amihez nem sokkal kerültem közelebb. Szóval a cél, abból kihozni a legtöbbet, ami most van! Meglátjuk majd, hogy mennyire lesz működőképes ez a "projekt". Addig is induljon 2015!

A többiek is értékeltek. Miamona, Katacita, PuPilla, Dóri, Amadea, Andiamo

BUÉK 2015!

"Itt az új év, új jót hozzon, régi jóktól meg ne fosszon, de ha az új jót nem is hozhat, vigye el a régi rosszat!"

 BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!

Az idei szilveszter estét a tavalyihoz hasonlóan itthon töltöm, lassan szokás szerint egy könyv társaságában, de bánja a kánya, most épp semelyik porcikám nem kívánja a kötelező bulizást, szóval tök jó ez így. Éjfélkor azért majd iszom egy korty pezsgőt, addig csipegetek az anyuval közösen készített tepertős pogácsából és erősen koncentrálok arra, hogy végre 2015 egy olyan év legyen, amire majd jó lesz visszagondolni egy év múlva. Nektek is ezt kívánom! Az összegző bejegyzésekkel pedig jövőre folyt.köv.!

Könyvszaporulat - december

Ho-ho-hóóóóó, micsoda hónap lett ez a december! Igen, tudtam, hogy jónak ígérkezik a karácsonyi ajándékozás miatt, de nem gondoltam, hogy ennyire. Igazából csak a családomtól számítottam könyvre, és onnan is csak maximum kettőre, ehelyett a fa alatt 4 csodálatos szépséget találtam. Tőlük kaptam Pettigrew őrnagy utolsó csatáját (jelentem, azóta már el is olvastam és az őrnagy csudajó fej!), a Szívlekvárt (már alig várom, hogy elmerüljek benne), a Férjem valamit titkolt (ez meglepetés volt, mert az én listámon nem szerepelt) és a Mrs. Hemingwayt (érzésem szerint nagyon jó könyv lesz ez, legalábbis minimum egy, a Párizsi feleséghez hasonló élményre készülök).

A családi karácsony mellett a barátnőm is meglepett egy izgalmas olvasmánnyal és van egy olyan érzésem, hogy ezzel a könyvvel fogok szilveszterezni, ez pedig a Hugo Marston-sorozat 2. kötete, A kriptatolvaj.

De nem csak ennyi volt a december, mert az ajándék könyvek mellett kettőt én is összegarázdálkodtam magamnak. Ebből az első szerzemény David R. Gillham Asszonyok városa c. regénye, amit már rég kiszúrtam magamnak és angolul terveztem az olvasását amikor is láttam, hogy magyarul ki fogják adni. Decemberben szerencsére elcsíptem egy akciót, amelyben 40%-os kedvezménnyel meg tudtam rendelni. 

A másik szerzeményem Sarah Addison Allentől A barackfa titka, amelyre már nagyon vártam. Aztán egyik este a nagy karácsonyi őrület közepette betértem a könyvesboltba és ott nézett vissza rám a polcról, én biza nem tudtam ott hagyni!

Összessen 7 darab könyvvel zárom a decembert, amely az egész évet nézve a legdurvább hónapom volt, viszont szerintem csupa jó kis könyv került most hozzám. Ugye?

Miért volt érdemes várólistát csökkenteni 2014-ben?

2014-ben immár a harmadik alkalommal vettem részt a Lobo által meghirdetett játékban (nem, nem akarom kihívásnak nevezni, én inkább játéknak tekintem, hisz nem véresen komoly dologról van itt szó kérem szépen). Aki csatlakozik, annak csupán annyi a tennivalója, hogy kiválaszt 12 könyvet (+ biztonsági tartalékként még maximum ugyanennyit), amelyet az adott év során el szeretne majd olvasni, és amely több mint fél éve várja a sorát az illető könyvtárában/polcán/vagy csak a fejében lévő várólistáján. 

Emlékszem, hogy 2013 év végén olyan gyorsan össze is állítottam a magam listáját és alig vártam, hogy 2014-ben belekezdhessek. Mert hogy a lelkesedés ilyenkor mindig olyan, de olyan nagy, hogy az ember rögtön olvasná is a beválogatott könyveit. Aztán ahogy telnek a hónapok ráeszmél, hogy most éppen nincs az adott könyvekhez kedve, majd némi töprengés után esetleg az alternatív polcon lévők közül választ egyet vagy kettőt. Így jártam én is 2014-ben, azaz most nem olvastam el az eredeti polcon szereplő mind a 12 könyvet, hanem csak 8-at, és az alternatívból választottam mellé még 4-et. 

Viszont most már rájöttem, hogy ez a várólista csökkentősdi arra is klassz alkalom, hogy rátaláljak egy-egy gyöngyszemre és utána ott üljek felette, hogy miért vártam én ennek a könyvnek az olvasásával ilyen sokáig? A mostani 12-es kupacban megint jócskán akadtak ilyenek:

1. George Orwell: 1984: nagy hiányosságomat pótoltam ezzel a művel. Mondjuk azt hiszem, hogy nem éppen a legjobb periódusomban olvastam, mert amúgy sem voltam túl boldog meg kiegyensúlyozott, és miközben a Nagy Testvérről olvastam szabályosan azt éreztem, hogy nem kapok levegőt, hogy fuldoklom. Annyira brutális a megalkotott társadalom, hogy örültem, amikor a történet végén elengedhettem. Viszont tényleg kötelező darabnak gondolom, csak nem mindegy, hogy mikor kerül a kezünkbe.

2. Alice Hoffman: Galambok őrizői: na ez valami csodálatos élmény volt! Abszolút női regény, nőknek szól, nőkről, csodás karakterekkel, elképesztő történettel. Imádtam! (Nem véletlen, hogy 2015-re is beválogattam egy Hoffman-regényt, de erről majd legközelebb.)

3. Frances Mayes: Mindennapok Toszkánában: szintén nagy kedvenc lett ez a mű is. Semmi extra, csak a megszokott tényleg mindennapi történések Frances és családja toszkánai otthonában, viszont simán felér egy fapados nyaralással az élmény!

4. Szilvási Lajos: Születésnap júliusban: ezzel a könyvvel titokban biztosra mentem, mert Szilvásit bármikor tudok olvasni. Nem ütötte meg a két nagy kedvencem színvonalát, de a megszokott élményt azért megkaptam tőle és jó volt arról az időről olvasni megint egy kicsit, amikor is a szüleim voltak fiatalok.

5. Alice Munro: Asszonyok, lányok élete: Munro számomra teljesen ismeretlen volt eddig, a Nobel-díj miatt viszont nagyon kíváncsi lettem az írásaira. Ha nem is egészen vett meg ezzel a könyvvel, mert inkább a könyv elejét, a gyermekkori részeket élveztem, később egy picit fárasztott az elbeszélés csapongása, mégis úgy érzem, hogy folytatni fogom az életművével való ismerkedést is.

6. Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger: alapmű, de nekem ez is kimaradt idáig. Viszont ennek nagyon örülök, mert én szerintem tizen- vagy huszonévesen nem értettem volna ezt a történetet. Most viszont nagyon tetszett az öreg halász harca az elemekkel, igazán velős gondolatokra leltem benne.

7. Halász Margit: Éneklő folyó: ez valami apró csoda volt! Bájos volt, zamatos, egyszerűen olyan volt mint egy érett és lédús őszibarack, amikor minden harapásnál elönt a borzongató érzés az ízek harmóniájától (tudom, egy könyvet egy gyümölcshöz hasonlítani? de mi tegyek? ez ugrik be róla!). Imádtam a szerelmi történetek, a neveket, és Halász Margit eddig még nem okozott számomra csalódást.

8. Emma Donoghue: A szoba: hú, hogy ezt meddig kerülgettem! És az elején milyen nehezen hangolódtam rá, aztán meg annyira magával ragadott Jack és édesanyja sorsa, hogy alig tudtam letenni. A várólista játékban az egyik legnagyobb meglepetést számomra ez a könyv okozta. A borítója pedig abszolút eltalált, na nem a kék védőborító, hanem ami alatta van (nem is értem, minek kellett erre védőborító?).

9. Niccoló Ammaniti: Ahogy Isten parancsolja: idén sajnos nem került a kezem közé sok olasz mű, de végre Ammaniti magyarul megjelent művének számomra utolsó darabját is sorra tudtam keríteni. Ez is egy olyan könyv, ami odavágja az olvasót, kész érzelmi hullámvasút, mert hol megértjük és szeretjük a főszereplőket, hol pedig gyűlöljük őket. Nem értem, Ammaniti hogy képes ezt csinálni velem, de mindig ott van ez a fajta kettős érzet bennem, bármelyik regényét olvastam eddig.

10. L. M. Montgomery: Anne az élet iskolájában: nagyon kellemes és finom humorú volt az Anne-sorozat 2. része is, bár nekem, akinek a tévésorozat óriási kedvence, kicsit furcsa volt, hogy nem egyezik meg a sorozatbeli 2. résszel a történet, viszont Anne és a többiek még mindig ugyanúgy el tudnak bájolni, mint az első részben (csak kicsit keveset kaptam Gilbertől - ez van, bevallom, szívem csücske ez a fiú!).

11. David Nicholls: Egy nap: amennyire megtévesztő ennek a könyvnek a borítója, hogy valami nyálas romantikus rózsaszínes maszlagot kapunk, pontosan ennyire estem pofára olvasás közben. Ezt a könyvet mintha nekem írták volna. Minden benne volt, amin eddig én is átmentem, bár nem volt nekem egy ilyen Dexterem, de Emmában olyan sokszor magamra ismertem. Volt egy jelenet, az egyik barátjuk esküvője, amikor az írót meg tudtam volna ölelgetni, mert azokkal a gondolatokkal találkoztam, amelyek engem is elfognak minden barátom, rokonom, ismerősöm esküvőjén. Szóval ez a könyv mindenképpen az egyik legjobb volt ebben a válogatásban!

12. Agatha Christie: Gyilkosság a paplakban: a tipikus csavaros krimi Agatha Christie-től. Szokás szerint nem jöttem rá a gyilkos kilétére, de rettentő jól szórakoztam egész végig, mert olyan szereplőgárdát sorakoztatott fel az írónó, akik igazán egy válogatott társaságot alkottak.

A felsorolásban az utolsó négy könyv már a cserelistás csapatból került ki. Sajnálom, hogy az alaplistából 4 könyv most nem került sorra, de talán majd jövőre csak úgy "simán" fogják gyarapítani a 2015-ös olvasásaim számát.

A barátság barackfája

Sarah Addison Allen: A barackfa titka

Immár három elolvasott Sarah Addison Allen-történet után bizton elmondhatom, hogy ezzel az írónővel tutira megyek. Ha valami könnyed (a szó legjobb értelmében), szórakoztató, pici misztikumot, varázslatot magába foglaló könyvre vágyom, ez a nő a legjobb választás. Igen, persze, egy picit rózsaszínesek a regényei, tehát nem izgulom magam halálra a boldog befejezés miatt, mert tudom, hogy az lesz a vége, de mindezek ellenére a történetei valami miatt egytől egyig betaláltak nálam.

A barackfa titka az Allentől már megszokott sablonokra épít: két női karakter, akik életük egy meghatározó pontjához értek, két férfi, akikkel a romantikus bonyodalom garantált, egy titokzatos esemény vagy jelen esetben egy múltban lezajlott történés, amely a jelenre is nagy hatással van és egy régi ház, amelynek felújítása során nem várt titkok kerülnek napvilágra. Ja, és egy barackfa, amely ugyan barackot nem dobál ránk, viszont érdekes módon olyan helyen tudott életben maradni, ahol más növény már rég kipusztult volna, szóval nem akármilyen fáról van ám szó. És hát a legfontosabb adalék most is: Délen játszódik a regény! Ez már csak azért is fontos ebben az esetben, mert a régi hagyományoknak, egy bizonyos női klubnak óriási szerepe van a történet múltbeli és jelenbeli szálában is.

A történetben pont ez a női klub, illetve a jelképének vált épületnek, a Blue Ridge Madamnak a felújítása hozza össze a déli kisváros két harmincas lányát: Willát, aki előkelő déli család sarja ugyan, de még nagyanyja idején a család elszegényedett és aki úgy vonult be a városka történelmébe, mint a Mókamester, hogy a gimi után el is tűnjön a városból, majd évekkel később újra hazatérjen, hogy megtalálja a saját helyét, és a szintén nemesi déli családból származó Paxtont, aki szinte mindenben Willa ellentéte, mert ő a tipikus finom és bűbájos déli hölgy, aki még otthon lakik a családja védő szárnyai alatt egy hatalmas kúriában, és aki soha nem akarta elhagyni ezt a helyet. Mivel Willa kíváncsisága a Blue Ridge Madam felújítása iránt erősebb, mint a kezdeti ellenszenve Paxton és a női klub iránt, ezért a két nő hamarosan azt veszi észre, hogy a napvilágra látott titkok után együtt nyomoznak és nem kis megdöbbenésükre a szálak mindkettejük nagymamájához, azok fiatalságukhoz vezetnek vissza. Ráadásul mindkét nő életében megjelenik A Férfi is, így az addig nyugodtnak gondolt életük fenekestül felfordul.

"Senki sem tud kibújni a bőréből. Döbbenet, mennyire nincs beleszólásunk a sorsunkba. Ha ezt elfogadjuk, a többi már gyerekjáték."

A történet bármennyire is sablonosnak tűnik, nekem egyáltalán nem az. Mégpedig azért, mert eddig minden SAA-könyvben megtaláltam a rózsaszínes máz mögött a mélyebb tartalmat. Itt ez pedig a barátság és annak értéke volt. Érdekes, hogy pont most jött az életembe ez a könyv, mert idén ez a téma nagyon sokat foglalkoztatott. Sajnos észrevettem, hogy ahogy múlnak az évek, a barátok is úgy morzsolódnak le, és bizony nem elég ha az egyik fél aktív ebben a dologban, itt is két szereplőn múlik minden, mindkettőnek akarni kell. Rájöttem, hogy van olyan barátság, ami talán nem az volt, aminek gondoltam és el kell engednem, de arra is rájöttem, hogy vannak olyanok, akik nem a nagy szavakon keresztül válnak az ember barátaivá, hanem a tetteiken, a mindennapokban csöndesen megbújva, támogatva, akkor vannak ott teljes vállszélességben amikor az embernek szükségük van rájuk. Azt hiszem a két lány, Willa és Paxton is pontosan erre jött rá a történet során.

" - Mert mi, nők, összetartunk. Képzelj el egy pókhálót! Ha valahol megrezdül, ha baj van, mindenki értesül róla. Csak sokszor nem merünk segíteni, mert félünk, mert önzők vagyunk, vagy nem bízunk magunkban. De ha mi sem segítünk egymáson, ki véd meg minket?"

Allent most már a kedvenceim között tudhatom. A stílusa és a történetei még mindig hasonlítanak egy picit Alice Hoffmanéra, bár azokhoz képest kevésbe intenzívek, sokkal "puhábbak" és ugyan izgalmunkban nem fogjuk a körmünket tövig rágni, mert sok minden kitalálható A barackfa titkában, ugyanakkor nagyon kellemes pár órát tölthetünk el néhány emlékezetes karakterrel a hangulatos Délen és még A csodálatos Waverley-kert főszereplőjével is újra találkozhatunk egy rövid jelenet elejéig. Én mindenesetre nagyon élveztem ezt a kalandozást is, csak azt sajnálom, hogy eddig úgy tűnik évente egy SAA-könyv jár nekünk.

Békés karácsonyt!

Minden kedves olvasómnak, követőmnek, bloggertársnak, véletlenül idetévedőknek ezúton kívánok békés, boldog, de legfőképpen pihentető és olvasással eltöltött órákkal teli karácsonyt!

Didergősök

Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de nekem bizony hiányzik az igazi, hóeséssel tarkított, csípős hideg téli időjárás. Napok (mit napok? hetek!) óta csak ez a borzasztóan egyhangú szürke égbolt, szürke időjárás, már lassan én is beszürkülök tőle lélekben. Engem kiborít, pláne így karácsony közeledtével. Mert az hagyján, hogy az embernek semmi karácsonyi hangulata nincs a nagy hajtás és pörgés közepette, de hogy még az időjárás is egyre lejjebb húzzon hangulatilag, az már biza tűrhetetlen. Szóval ha a tél nem jön hozzám, akkor majd én megyek a télhez, így ennek a gondolatnak megfelelvén az utolsó két olvasmányomat a tél témaköréből választottam, onnan is a könnyű, szórakoztató irodalom kategóriájából. Nézzük, mivel "fáztam" az elmúlt napokban!

Maggie Stiefvater: Shiver - Borzongás

Őszintén nem gondoltam erről a könyvről, hogy én ezt valaha el fogom olvasni, de azt már rég megtanultam, hogy soha ne mondjam azt hogy soha! Régóta érzem, hogy a young adult kategóriából már lassan kinövök, meg még sorozat is, e kettő tény elég sokáig távol tartott ettől a regénytől, aztán valahogy mégis csak a kezembe vettem és elmerültem Mercy Falls farkasainak történetében. Eleinte nem vett meg magának a könyv, vagy csak én vagyok mostanában kicsit kritikusabb hangulatban. Fanyalogtam, hogy már megint itt van egy instant szerelem, meg hogy már megint vérfarkasok, aztán azt vettem észre, hogy ha nem olvastam akkor egyre csak Grace és Sam kapcsolata körül jártak a gondolataim és elkezdtem nekik drukkolni, hogy minden létező akadályt leküzdve találjanak egymásra majd a végén (tökmindegy hogy ember vagy vérfarkas alakjában). Ráadásul a téli hangulatot igazán jól megteremtette az írónő, jó volt egy kicsit Samékkel vacogni, szóval valamit mégis tud ez a Stiefvater. Aztán a szép szerelmetes részek után a vége majdhogynem akció filmbe illő jelenettel lett tarkítva, nem várt fordulatok is jöttek, úgyhogy az utolsó 100 oldal egyszerűen és piszok gyorsan elfogyott.

Összességében elmondhatom, hogy nagyon is élveztem ezt a történetet, aranyos, bájos, a két főszereplője igazán szerethető karakter és hangulatilag is elég erős. Nem tudom, hogy a sorozat további két kötetében még mik történnek a fiatalokkal, de nekem a folytatások tudatában is kerek volt a befejezés.

"Behunytam a szemem. Egy röpke pillanatig teljes szívemből azt kívántam, bárcsak hétköznapi srác volna, hogy elsöpörhessek a büszkeségemmel és a felháborodásommal. De nem volt hétköznapi srác. Törékeny volt, akár egy őszi pillangó, amit az első fagy elpusztít.."

Charles Martin: Hegyek között

Ha a Borzongással vacogtam, akkor Charles Martin könyvével súlyos fagyási sérüléseket szenvedtem. De kezdem az elején. Számomra Martin egy elég érdekes író: rájöttem, hogy imádom a stílusát, gyönyörű képeket képes az ember elé vetíteni, emlékezetes karaktereket tud alkotni, viszont ... viszont két elolvasott könyve után azt mondom, hogy néha a giccs határán egyensúlyoz és van, hogy átbillen a túloldalra. Már A szentjánosbogarak fényében is volt egy-két olyan jelenet, ami szívszorító helyett számomra egy picit színpadias lett, de ott a történet egésze ellensúlyozni tudta ezt. Itt már a vége cseppet sok lett a számomra, ámbár egészen addig azaz kb. a könyv 98%-ig a történet maga volt a tökély, legalábbis nekem, aki pont valami télies hangulatú történetre vágyott.

Adott egy ortopédsebész férfi, aki épp egy konferenciáról igyekezne haza és egy fiatal nő, aki pedig az esküvőjére sietne, amikor is a gépüket törlik a téli viharos időjárásnak köszönhetően. A reptéri gyors amolyan "utastársak-vagyunk-beszélgessünk" ismeretséget követően együtt bérelnek egy kisgépet, amellyel még megpróbálnak a vihar megérkezése előtt célállomásukra jutni. Csakhogy az élet közbeszól, a repülőgép pilótája szívroham következtében meghal és a gép lezuhan a vadon azaz a nagy semmi kellős közepén. Innentől kezdve igen nagy a tét: az életük. A férfi, Ben, tapasztalt hegymászó és túrázó révén amolyan Bear Grylls, ám sérülései következtében nehezített dolga van. Ráadásul Ashley, az esküvőjére utazó utastársa a repülőgép szerencsétlenség során olyan sérüléseket szenvedett, hogy mozdulni sem tud, így Benre hárul a feladat, hogy kimenekítse magukat onnan, ahol a tél, a hideg, a hó és a vadon az úr.

Eleinte azt gondoltam, hogy két szereplőre és egy ilyen történetre építeni elég merész húzás, de aztán ahogy megismertem Bent és Ashley-t, ahogy Ben küzdött erején felül mindkettőjükért, és hogy a férfi múltja szép lassan feltárult előttem, úgy jöttem rá, hogy ez a történet így van jól ahogy van. Igen, helyenként történnek velük olyan dolgok, amik óriási szerencsének számítanak, de legalább Martin olyan író, aki arra is kitér, hogy például nincs náluk borotva, így - minő borzalom - Ashley lába nem marad csupasz, hogy szükségét nem tudja egyedül elvégezni és iszonyatosan szégyenli magát Ben előtt, hogy bizony az elemek is lemerülnek egyszer a 21. századi kütyükben, hogy a vadonban vadállatok is élnek, hogy ha az emberek nem jutnak élelemhez akkor a kilók is leperegnek róluk, szóval szerencsére nem minden fenékig tejfel. Ráadásul végig érezzük, hogy Ben körül nincs minden rendben, végig ott lebegtet egy kérdőjelet a fejünk felett az író a férfi múltjával kapcsolatban, ami miatt szerintem az oldalakat is gyorsabban faltam. Nagy poén mégsem volt, mert valahogy a könyv 3/4-nél rájöttem a "csavarra" és hogy Ben miért csinálja ezt végig ilyen kitartóan, hogy miért nem hagyja ott Ashley-t, amikor a lány könyörög neki, hogy inkább magát mentse. Egyedül a könyv végén található egyik jelenetnél éreztem azt, hogy na, itt van a szokásos Martin-féle túlzásba esés, de ezt azért meg tudom bocsátani, mert az egész eddig elvezető út igazán példamutató történetet tárt elém két olyan főszereplővel, akiket még sokáig őrizni fogok magamban.

"Az egyik dolog, amit megtanultam, hogy bár lehetnek terveid és reményeid arra nézve, mit akarsz csinálni, meddig akarsz eljutni egy adott napon, akkor is a körülmények fogják meghatározni, mit teszel, meddig mész. Ezért aztán jobb felkészülni mindenre, persze úgy, hogy nem cipelsz akkora súlyt, mint egy málhás szamár."