2013. március 4., hétfő

Könyvszaporulat - január és február

Ahogy indult ez az év azt gondoltam, hogy ilyen bejegyzést sem tudok majd írni 2013. elején, mert valahogy nem éreztem késztetést könyvvásárlásra. Persze nem csak a késztetés hiánya miatt volt ez, hanem azért is, mert tavaly, amikor realizáltam, hogy az adott évi beszerzéseimből és ajándékba kapott könyveimből még mindig rengeteg az olvasatlan, elhatároztam, hogy idén inkább ezek számát igyekszem csökkenteni, és a vásárlások terén visszafogom magam. Eddig jól állok a tervvel, remélem a következő hónapokban sem fogok elszállni nagyon. Érdekes, hogy ettől függetlenül voltam ám azért könyvesboltban, de ki tudtam úgy jönni, hogy nem volt semmi a kosaramban. Persze vannak nagyon vágyott könyvek a listámon, de ezekre meg türelmesen várok addig, amíg le nem lesznek akciózva.

Az első két hónapban összesen 3 könyvet vettem. Az elsőt még január folyamán, ez Benyák Zoltán Ars Fatalis c. regénye. Régóta szemeztem vele és nagyon örülök, hogy lett egy saját példányom, mert ez egy igazán különleges történet, még csak nem is olvastam eddig hasonlót, magyar írótól meg pláne nem.
A második beszerzés már februári. A tavalyi évet Robert Capa és Ingrid Bergman szerelméről szóló könyvvel zártam és már akkor tudtam, hogy Robert Capáról szeretnék még többet megtudni. Pont jókor jött nekem így egy 33%-os akció és be is szereztem gyorsan Susana Fortes Robert Capára várva c. könyvét. Azóta már ez is az olvasottak kupacát növeli és a kíváncsiságomat csak még tovább fokozta ez iránt az őrült magyar fickó iránt.
A harmadik beszerzést február utolsó napján követtem el, még nincs is a kezemben, de mégis februárban nyomtam rá arra a bizonyos kosárba teszem gombra. Ez a könyv Marina Fiorato A velencei szerződés c. regénye. Fiorato eddigi összes könyvét olvastam, szerettem volna ha ez sem marad ki és a polcomra is tehetem, ezért történt az elcsábulás.



Természetesen kíváncsi leszek a következő hónapok mit tartogatnak majd, lesz-e nagy bevásárlásom, vagy tudom-e ezt a csöndesebb iramot tartani. Mindenesetre most jól érzem magam, hogy csak pár könyvet vettem és így legalább ezek is olvasásra kerültek a beszerzésük után.

2013. március 2., szombat

Megidézve #8 - március köszöntő

Tegnap, amikor már azon gondolkoztam, hogy március folyamán mit is fogok olvasni, kezem ügyébe került Gárdonyi Géza Az én falum című könyve. Gondoltam, beleolvasok az elejébe és az első mondat annyira szívemből szólt, hogy belépvén az első tavaszi hónapba, szeretném Nektek is megmutatni. Amit a március jelent nekem, azt nem tudnám ennél szebben szavakba önteni:

"Köszöntlek kedves szép március! Ibolyaszagú, langyos leheletedet érzem már a levegőben. Zöld szőnyegeidet látom már kiterítve a halmokon. Itt-ott fehérlenek az árnyékos mélyedésekben a tovavonult télkirálynak elhagyogatott rongyai, de a napot már te emeled az égre, s a földön már a te lábad jár. És a te lábad nyomán kizöldül a fű, és előkéklik az ibolya.
Kedves hónapom vagy te nékem. Te vagy az egyetlen, akit hívunk és akit epedve vár mindenki."


(Kép forrása: www.kisalfold.hu)

2013. február 28., csütörtök

Kálmán bácsi meséi

Remélem, ha Mikszáth Kálmán még élne, akkor nem haragudna most meg rám, hogy csak úgy simán "Kálmán bácsinak" hívom. Nem tehetek róla, akármikor megláttam még középiskolás koromban az irodalom tankönyvemben a képét, nekem mindig egy jóságos nagypapát formázott, olyat, aki tele van jobbnál jobb és humorosabbnál humorosabb történettel. Már az iskolában is nagy kedvencem volt, emlékszem érettségire készülve nagyban mantráztam magamban, hogy csak Mikszáth tételét húzzam a szóbelin (persze nem jött össze, de azért így sem volt gond). Szóval az én szeretetem Mikszáth Kálmán irányába már elég régóta tart és a most olvasott novellás kötet, ezt az érzést csak megerősítette.

A könyv egyébként egy váratlan ajándék volt egy kedves molytól, akivel első találkozásunk alkalmával egy-egy kávé mellett úgy dőlt belőlünk a szó, mintha régi ismerősök lennénk. Aztán nagy meglepetésemre kihúzta a táskájából ezt a szép könyvet, mert állítása szerint ő nem olvas szépirodalmat, de biztos benne, hogy nekem tetszeni fog. Már akkor bele is szerettem volna kezdeni a könyv olvasásába, de a molylét olyan, hogy tervezünk, aztán mindig más könyvet veszünk a kezünkbe. Így, hogy idén biztos elolvassam, beválogattam a Várólista csökkentés játékába és februárban, amikor elég sokat jártam orvoshoz, meg ültem várótermekben ez volt a társam jó pár napon keresztül. Azért is jó választás volt, mert ugye novellákról van szó, azaz amikor meg is kellett akasztanom a történetek olvasását, általában már vagy majdnem végeztem eggyel, vagy épp a közepén tartottam, szóval gyorsan vissza tudtam kapcsolódni ha kellett. (Ezúton is köszönöm a kezelést végző nővérkének, hogy a kedvemért mindig felkapcsolta a villanyt, hogy olvasni tudjak! :))

Ebben a gyönyörű kivitelezésű könyvben 8 novella található, amelyeknek központi témája a nő és a férfi, no és persze a szerelem, illetve az ebből adódó bonyodalmak.
 
Nekem személy szerint 3 nagy kedvencem lett ebből a nyolcból. 
Rögtön az első, az Egy éj az Arany Bogárban a szívemhez nőtt. A történet az Arany Bogár fogadóban játszódik, ahol egy viharos éjszakán a fogadósné, a fogadóban lakók és szolgák, már a lefekvéshez készülődnek, amikor is először egy asszonyság érkezik szekéren szállást kérve, majd egy hajdú kíséretében egy pap toppan be. A probléma ekkor kezdődik, ugyanis a mind a 3 szoba foglalt már, csak ott lenne egy üres ágy, ahová a korábban érkezett asszonyságot szállásolták el. Hosszú tanakodás után, a talpraesett szolgálólány, Zsuzsi úgy dönt, hogy a papot az asszonyság mellett helyezi el, hisz mégis csak Isten embere, ő biztos nem fog kikezdeni az idősebb nővel. Természetesen a két egymás mellé kerülő idegen nem az akinek látszik és Mikszáth Kálmán olyan jól csűri-csavarja a szálakat, hogy egészen a történet végéig nem voltam biztos abban, hogy akkor most hogy is fog végződni ez a pikáns helyzet. A csattanón túl azért is szerettem ezt a novellát, mert olyan finoman írta le Mikszáth a szolgáló fiúcska vágyódását a szolgálólányt iránt, hogy az mellett nem tudtam csak úgy elmenni, hanem be is kellett jelölnöm, mert fülig ért a szám, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy el is pirultam.

"A Zsuzsi szobalány kis fülkéjében még ég a gyertya. Lehajlik leselkedni a kulcslyukon, szeme kidülled, széles szája széthúzódik, szeretné benyelni az egész látványt. Zsuzska moja, dusa moja! Hogy veszi ki hajából a tűket, s hogy esnek le vállára a hollószárnyak. Aztán kikapcsolja a mellénykéjét, egy kapocs, másik kapocs, harmadik kapocs, s aztán megoldja sorba a szoknyákat, s hull le az egyik, hull le a másik … Oh, az irigy kutya! Elfújja a gyertyát, éppen mikor a legérdekesebb volna."

A második kedvencem a Mindenki lépik egyet. Itt Erdélybe vezet minket Mikszáth Kálmán, annak egyik legnagyobb városába. Itt lakik Apró István, csizmadiamester és csodaszép lánya, Katalin. A lány szépségét mindenki csodálja, ahogy azt is, hogy miért nem akadt még párja, ha ennyire gyönyörűséges a kisasszony. Talán ennyire válogatós? Vagy a szépsége mögött mégis van valami takargatnivalója? Vagy esetleg már másnak adta a szívét? A városka lakossága állandóan Katalin lányságán csámcsog, egészen addig, amíg Apró István mellé nem érkezik egy másik csizmadiamester, aki szemet vet a lányra. Mindenki úgy gondolja, hogy Katalin fejét hamar bekötik majd, de természetesen az ifjú hölgy erre rácáfol. Itt is olyan fordulatot szőtt a mesébe Mikszáth, amire ugyan titokban gyanakodtam, de azért mégsem gondoltam volna, hogy mégis úgy történik majd ahogy. Mert persze nem csak az ifjú csizmadiamester tűnik fel még ebben a novellában, és Katalin nem hordja annyira fent az orrát, mint ahogy a falu gondolja. 
Ebben a történetben Apró Istvánt és a lánya megmentéséért tett cselekedetét imádtam a legjobban. Hogy mennyi esze volt ennek a kisöregnek! Illetve az is tetszett, hogy ugyan csak egy 50 oldalas novelláról van szó, mégis több évet ölelt fel a történet.

A harmadik szívcsücsök történet a Szomorú szép asszony című. Hiába csak 5 oldal, mégis mi nők szerintem ezen nevetünk a legnagyobbat. Itt a színhely egy fürdő, ahová hosszabb kúrára térnek be az emberek. A kúrát vevő emberek között csak egy nő van, ő, akit Mikszáth csak szomorú szép asszonynak hív. Ő az, aki egymagában árválkodik az asztalánál, aki nem veszi észre a férfiak figyelő és érdeklődő tekintetét és aki nem is nagyon ad a külsejére, egész nap a pongyolájában járkál, a haját egyszerűen csak összefogja. Tart mindez addig, amíg egy bizonyos személy meg nem érkezik a fürdőbe. Hogy ki ő? Épp ez a lényeg, mert mindenki valami titkos imádót vár az asszonyhoz látogatóba, és valaki teljesen más miatt változik meg egyik pillanatról a másikra az asszony, aki már nem lesz továbbra szomorú, csak szép!

Összességében nagyon élveztem ezeket a novellákat, olyan volt olvasni őket, mintha egy cseppnyi falucskában Kálmán bácsi a többi tizenévessel maga köré gyűjtött volna és az életre, szerelemre, csalódásra tanított volna minket fiatalokat. Persze tizenévesek révén mi csak fél füllel hallgattuk volna a pikáns kis történeteket, mert közben a velünk szemközt ülő csinos legényen vagy leányon legeltettük volna a szemünket. De azért Kálmán bácsi, figyeltünk ám, mert Ön olyan ízesen beszélt és olyan pikáns dolgokat osztott meg velünk, hogy arra muszáj volt figyelni és így sokszor a pirulásunkat is ezekre a történetekre foghattuk! Köszönjük az élményt!

Értékelésem: 5 / 5-ből

Kiadó: Lazi Könyvkiadó
Kiadási év: 2011


2013. február 23., szombat

Az (elmaradt) hónapok leg-leg-leg könyvei #7 - #8

Sajnos a tavalyi év legvége nem éppen a legkellemesebben zárult és ahogy eddig eltelt majdnem 2 hónap a 2013-as évből már azt is elmondhatom, hogy a folytatás sem volt valami fényes. Persze, tudom én, hogy mindenkinek vannak gondjai, kisebb-nagyobb problémái, csak én most valahogy úgy éreztem, hogy hirtelen egy nagy lapáttal vert fejbe az élet. A lényeg csak annyi, hogy változás változás után jött az életemben, én meg csak kapkodtam a fejem és amíg el nem jutottam egy bizonyos pontig, addig ennek a "megszoksz vagy megszöksz" periódusnak a blog látta kárát. De most igyekszem visszatérni a kis könyves portálomhoz, mert azért közben az olvasással nem hagytam fel, sokszor igazi életmentőek voltak számomra a jobbnál jobb történetek.



Egy igazán termékeny novembert tudhatok magam mögött, összesen 9 könyvet olvastam el.

  1. Karen Marie Moning: Tündérkrónikák 2-3-4. rész: erre nem nehéz leg-leg-leg jelzőt találni. Ez az a sorozat, amely a legjobban elvarázsolt, aminél a legkevesebbet tudtam meg a legjobb férfi főszereplőről az urban fantasy világban és amelynél olyan világgal találkozunk, amely számomra az egyik legfantáziadúsabb. Vigyázat! A sorozat elég addiktív, mutatja ezt az is, hogy 3 részt egymás után "fogyasztottam" el (aztán rohantam megvenni a sorozat utolsó kötetét...).
  2. Eizabeth Barrett Browning: Portugál szonettek: az egyik legszebb szerelemnek a legszebb módon történő kifejezése. Gyönyörű, megható, egy csoda!
  3. Nógrádi Gábor: A gonosz hét napja: az egyik legjobb mai magyar ifjúsági regény. Annyi humort találtam benne, miközben a torkom sokszor összeszorult a történet miatt. Már volt, akinek a kezébe nyomtam és csak azt vettem észre, hogy jókat nevet ő is rajta.
  4. Luca di Fulvio: Álmok bandája: az egyik legjobb (és legvastagabb, amit a végén nem is éreztem elégnek) könyv, amely bemutatja a Nagy Amerika Álmot és amely minket is álmodozásra késztet!
  5. Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek: ... erre a könyvre nehezen találok szavakat. Ha elhalmoznám csupa-csupa leges jelzővel, az sem lenne elég. Talán kifejezi érzelmeim mélységét az, hogy a 2012-es év legjobb 3 könyvei között van. Ráadásul a velem mostanában történtek miatt a férfi főszereplő sorsát még jobban át tudom érezni, még jobban megemelem a kalapom előtte. Aki esetleg nem olvasta még el, mert valami tingli-tangli szerelmes regénynek gondolja, az jelentem nagyon téved és ez ne tántorítsa el az olvasástól. Szerintem ez olyan könyv, két olyan ember története, amely mindenkit megérint, amely mellett szótlanul nem tudunk és nem is lehet elmenni.
  6. Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai: a legnagyobb csalódás - pozitív értelemben. Ez a könyv egy régi mumusom, azaz már évek óta várt szép csendben a polcon meghúzódva, minden évben többször gondoltam már az olvasásra, de mivel láttam a filmet, gondoltam a könyv sok újdonságot nem hozhat, ezért halogattam. Aztán a várólistám csökkentése keretében sorra került és nagy meglepetésemre talán még jobban tetszett, mint a belőle készült film.
  7. Malcom Day: A klasszikus mitológia 100 alakja: az eddig ebben a témában kezembe került könyvek közül a legátfogóbb és legsokoldalúbb könyv. Gyönyörű, igényes kiadás, rengeteg illusztrációval.


A december már nem hozott ennyi elolvasott könyvet, de itt is volt egy-két igazi gyöngyszem, amely megmelengette a lelkemet.

  1. A.A. Milne: Micimackó: decemberben előbújt a gyermeki énem és muszáj volt elolvasni a csacsi öreg medve szívet melengető és mosolyt fakasztó történetét. Számomra az egyik legkedvesebb mese, amit biztos, hogy majd saját gyermekemnek is fel fogok olvasni.
  2. Charles Dickens: Karácsonyi ének: ezzel a könyvvel is nagy elmaradásomat pótoltam, évek óta szerettem volna karácsonyra hangolódva elolvasni. Szerintem az egyik legszebb és legtanulságosabb karácsonyi történet, egyszer mindenkinek kötelező lenne!
  3. P.D. James: A halál jár Pemberley-ben: Elizabeth és Mr. Darcy boldog egymásra találása utáni évek legérdekesebb továbbgondolása egy kis krimi hangulattal megfűszerezve.
  4. Isabel Wolff: Mesés ruhák kalandjai: egy számomra eddig teljesen ismeretlen terület, a vintage ruhák legrészletesebb leírását ebben a könyvben találtam meg.
  5. Chris Greenhalgh: Ingrid Bergman megkísértése: egy szívcsücsök könyv, úgy örülök, hogy ezzel zártam az évet! Az egyik legérdekesebb ember, Robert Capa szerelmi afférjának története az egyik legszebb színésznővel a második világháború utáni időkben. (Capába annyira beleszerettem ebben a könyvben, hogy nemrég olvastam róla a második történetet Susana Fortes könyvén keresztül.)

2013. január 7., hétfő

2012-es visszatekintő

Olyan furcsa, hogy eltelt a 2012-es év. Nektek is olyan, mintha elrepült volna? Annyira emlékszem még arra, hogy januárban nagyban szenvedtem a sötétségtől, hogy már alig vártam a tavasz beköszöntét. Aztán tavasszal már a nyarat kezdtem el várni a szabadságok miatt, a kánikulai melegben pedig már nem győztem visszaszámolni az esősebb, hűvösebb őszi idő megérkezéséig. Utána meg ugye már csak egy pillantás volt, és itt is volt a karácsony és a szilveszter. Most meg már egy hét is eltelt a 2013-as esztendőből.

De milyen is volt 2012? 
Könyves szempontból nagyon jó évet zárhatok. A legnagyobb történés 2012-ben, hogy egy nagyon kedves ismerősöm kitartó unszolására megszületett ez kis virtuális napló, amelybe nagy izgalommal vágtam bele még tavasszal és azóta úgy a szívemhez nőtt, hogy nem adnám semmi pénzért. Nagyon jó érzés a zaklatott, stresszes napok után vagy éppen hétvégén leülni egy kicsit és könyvekről írni magamnak illetve azoknak, akik ugyanúgy osztoznak az olvasás szenvedélyében, mint én.

Mivel a napjaimat a számok és elemzések bűvkörében töltöm, most nem akarok darabszámokkal és összegekkel terhelni senkit sem. Szerintem bőven elég ha annyit mondok, hogy a 2011-es évhez képest jóval többet és jóval szélesebb skáláról olvastam. Köszönhető ez a Molynak és azoknak a bloggereknek, akiknek a véleményére nagyon adok. Pont ezért 2012-ben nem is igazán nyúltam félre, nem nagyon olvastam olyan könyvet, amelyet mérgemben a falhoz vágtam volna. Viszont például kezembe vettem olyan könyvet, amit a borítója miatt nagy ívben elkerültem eddig. Aztán év közben rádöbbentem arra is, hogy mennyire buta voltam, hogy eddig távol tartottam magam a magyar íróktól. Mert végre felnyílt a szemem, hogy tudnak a magyarok is írni és büszkék is lehetünk rájuk. Épp ezért a magyar írók aránya a 2012-es olvasásaimból majdnem a duplájára nőtt 2011-hez képest. 2013-ban szeretném majd ezt az arányt még feljebb tornázni. Szépirodalmat is olvastam, bár ebből kevesebbet, mint amennyit szerettem volna. De azok, amelyek megfordultak a kezeim között, mind-mind maradandó élményt nyújtottak és igyekeztem velük pótolni az eddigi hiányosságaimat. Remélem ezt 2013-ban is tudom majd folytatni.

Az olvasásaim közül sok olyan könyv került ki, amely megkapta tőlem a "kedvenc" jelzőt. Sokat gondolkoztam azon, hogy mit is takar nálam a kedvenc könyv. Az, amelyet többször elolvasnék? Igen. Az, ami valami maradandót adott? Igen. Az, amit mások kezébe adnék? Igen. Az, amelyik miatt napokig járt az agyam? Igen. Vagy esetleg az, ami miatt egy kicsit átgondoltam az életem? Igen. Szóval elég sok mindent magába foglal ez a kategória, és idén több, mint 20 könyvre tehettem rá ezt a képzeletbeli címkét. Ezekből próbáltam szűkíteni egy 10-es listát, amelynél a sorrend nem mérvadó (bár azért a dobogósokat kiemeltem):

  • José Saramago: Vakság
  • Joanne Harris: Partvidékiek (ez a könyv különösen emlékezetes marad, hiszen egy nyári olvasási válságból ez a történet húzott ki)
  • Fabio Volo: Ráadásnap (mindenképpen az egyik dobogós)
  • Clara Sánchez: Láthatatlanok
  • Hidasi Judit: Április út (az egyik magyar kedvencem!)
  • Niccoló Ammaniti: Magammal viszlek (kegyetlenül rám telepedett ez a történet, de Ammaniti eddig nem okozott nekem csalódást)
  • Romain Gary: A virradat ígérete (a másik dobogós)
  • Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek (talán a dobogó harmadik fokára őt tenném)
  • Chris Greenhalgh: Ingrid Bergman megkísértése (2012. utolsó könyve volt, de milyen jó választás volt!)
  •  +1 a sorozatok közül: Baráth Katalintól idén kezdtem el Dávid Veron főszereplésével íródott sorozatát, amelynek egyelőre az első (A fekete zongora) és a második (A türkizkék hegedű) kötetét olvastam el, de már a harmadik kötet türelmesen vár a sorára.
 
Visszanézve tényleg jó kis évet zártam. Remélem legalább ilyen jó lesz 2013 is. Sok tervem van, a fejem már tele képzeletbeli listákkal, néha le is firkantom őket, de mint tudjuk a tervek azért vannak, hogy az épp aktuális hangulatunk felülírja azokat. Úgyhogy csak egy biztos: az olvasással idén sem fogok felhagyni!


2013. január 6., vasárnap

Egy sorsszerű találkozás

Chris Greenhalgh: Ingrid Bergman megkísértése


Amikor először megláttam ennek a könyvnek a borítóját, majd a fülszövegét is elolvastam, tudtam, hogy nem fogok tudni ellenállni, nekem ezt meg kell vennem és el kell olvasnom. Már akkor éreztem, hogy szeretni fogom, hogy mélyen meg fog érinteni ennek a két embernek a története, pedig nem is ismertem igazán Robert Capa munkásságát és életét és igazából Ingrid Bergman is a Casablanca sztárjaként, no meg egy nagyon szép nőként élt csak a fejemben. Aztán jött ez a könyv és a két szereplő hús-vér emberré vált, a történetük meg egy olyan történetté, amely megér egy olvasást (ha nem többet)!

1945. júniusában Párizsban, a már felszabadított Párizsban indul a történet, ahol Robert Capa és barátja, Irwin Shaw igyekszik a háború borzalmait maguk mögött hagyni és élni, kikapcsolódni picit, hosszú, hányattatott évek után élvezni a felszabadított város által nyújtott szórakozási lehetőségeket. Kártyáznak, isznak, bárokba járnak és természetesen a csinos francia nőket sem vetik meg. Aztán egy nap nagy tömegbe botlanak egy szálloda előcsarnokában, és felfedezik, hogy Hollywood egyik legfényesebb csillaga, Ingrid Bergman Párizsban tartózkodik. A nagy tömegben éppen csak egy pillantást tudnak rá vetni, de ez épp elég a két jó barátnak arra, hogy elhatározzák, ők bizony ezt a nőt közelebbről is szeretnék megismerni. Egy nagyon mókás és eredeti levél segítségével sor is kerül erre a hármas találkozásra, ahol Ingrid Bergman élvezi a két férfi kitüntető figyelmét, ahogy egymással versengve próbálják elbájolni őt és egyszerűen csak azt, hogy ő itt most nem a nagy színésznő, hanem egy nő, aki pár hétre maga mögött hagyta a szigorú erkölcsökkel rendelkező Hollywoodot és irányító, ügyeit intéző férjét. Maga sem gondolja még akkor, hogy ennek a találkozásnak folytatása lesz, hogy ebből a találkozásból élete egyik legmeghatározóbb eseménye válik majd.

 Az első találkozást, hamarosan még több követi és Robert Capa és Ingrid Bergman között szép lassan egy olyan tiltott szerelem bontakozik ki, amely mind a kettőjüket teljesen váratlanul éri, de mind a ketten átadják magukat ennek az apró csodának. Természetesen a lelkük mélyén tudják, hogy egymástól nagyon különböző életformát választottak, így ennek a szerelemnek nem sok jövőt jósolnak.
Robert Capának lételeme a veszély, hogy mindig a történések, a háborúk kellős közepében legyen, sokszor nem is tud mit kezdni a rá szakadt szabadsággal. Ingrid Bergman pedig imád színésznő lenni, bár azt érzi, hogy a hollywoodi csillogás és sztárság óriási teherrel nehezedik rá, néha szeretne belőle kitörni, néha szeretne csak Ingrid Bergman lenni, a nő és nem a színésznő. Azt hiszem pont az eltérő személyiségük miatt működött közöttük a kémia, lobbant fel ez a láng és talán attól is, hogy nem a sírig hű házastársat keresték egymásban, hanem egyszerűen csak boldogok akartak lenni és egymás mellett ők csak egy szerelmes nő és férfi voltak.

"Közelebb hajolok. Azon kivételes alkalmak egyike ez, amikor én próbálok komoly lenni.
– Mit szeretnél az életben?
– Ó, hát ugyanazt, mint minden nő.
– És mi lenne az?
Egy pillanatra eltöpreng.
– Egy pár tökéletes piros cipő."

Persze egy idő után őket is utoléri a végzet és hamarosan dönteniük kell arról, hogyan is tovább. Ingridnek vissza kell térnie Amerikába, várja őt egy újabb film, illetve várja a férje és a kislánya is. Ő viszont nem tud Capáról lemondani és megkéri a férfit, hogy tartson vele Amerikába. Capa először nemet mond, de aztán egy kis idő elteltével, amit már külön töltenek, nem tud ellenállni a nőnek és utánamegy, bekerül egy kis időre ő is a mozigépezetbe. Folytatják titkos viszonyukat, egy-egy ellopott pillanat, egy gyors találkozó, egy hétvége Irwin Shaw kölcsönadott tengerparti házában jut nekik, de tudják, hogy ez már nem az igazi. Ráadásul a titkos viszony hamarosan nem is lesz már olyan titkos, így Ingridnek döntenie kell.

Ebben a könyvben annyi csoda rejtőzik, hogy elmerülni benne olyan volt, mint egy titkos ládikóból előkerülő, hosszú évek alatt összegyűjtött és egy piros szalaggal átkötött szerelmes levél kupacot egyenként elolvasni. Valahogy így bontakozott ki ennek a két embernek a története a lapokon. Chris Greenhalgh egyszerűen fogalmaz, de csodaszép képeket, momentumokat varázsol elénk.

"Egy kávézóban ülünk a boulevard Saint-Michelen, s nézzük, ahogy a nap lassan késő nyári délutánba fordul – a fák még lombosak, túlcsordulnak a színek, az ablakok magukba szívják a napfényt. A rádió az Exactly Like You című számot játssza, s néhány pillanatig úgy érzem, a ritmusa azonos a városéval odakint. Nem tudom, a zene váltja-e ki belőlem, vagy Ingrid, ahogy ott ül, kanalával a fagylaltostálka fölött, de ebben a pillanatban minden egybeolvad – a lombok, a napfény, a vaníliaillat, az utca az éles árnyékaival –, és ha meg kellene határoznom a boldogság fogalmát egyetlen tiszta képen…, nos ennél közelebb még soha nem kerültem hozzá. Szeretnék belekapaszkodni az érzésbe, megőrizni a pillanat egy részét."

Amit egyenesen imádtam ebben a könyvben az az volt, hogy Robert Capa E/1. személyben meséli el a történetüket és az érzéseit, a múltját és a jelenét, míg Ingrid Bergman gondolatait E/3. személyben ismerhetjük meg. Épp ezért Capa érzéseit és rezdüléseit sokkal jobban át tudtam érezni, ami nem jelenti azt, hogy nőként természetesen ne Bergman vívódása hasson rám jobban. Szívemhez nőtt ez a két ember, féltettem őket, szorítottam nekik, de persze tudtam a történet és a szerelmük végét.
Nagyon tetszett, hogy egy kis betekintést nyerhettünk a háborús tudósítók, fényképészek életébe, továbbá azokat a részeket is élvezettel olvastam, ahol a nagy Hollywood és a filmipar kulisszái mögé leshettem be. Megint bebizonyosodott számomra, hogy nem mind arany, ami fénylik.
A Párizsban játszódó részekért szintén odáig voltam, olyan hangulata volt. Esténként sétálni a folyóparton, piknikezni, elmenni egy bárba majd mezítláb táncolni ... soroljam még?

A könyv elolvasása után még inkább hiszem, hogy az ember életében vannak sorsszerű találkozások. Ingrid Bergman és Robert Capa megismerkedése Párizsban szerintem ilyen volt. Ennek a két embernek találkoznia kellett és egymásba kellett, hogy szeressenek. Hogy miért? Ezt az író Robert Capa szemszögéből íródott egyik fejezetben tökéletesen megfogalmazza: „mi többet várhatnánk az élettől, mint egy olyan szerelmet, amely hitet ad, meggyőz arról, hogy nagyobbak vagyunk saját magunknál, egy ideig boldoggá tesz, és érezzük tőle, hogy élünk?”. Pont ezt adták egymásnak! Én meg találtam magamnak egy olyan regényt, ami bekerül az újraolvasandók közé és egy olyan embert, mint Robert Capát, akibe most egy picit én is beleszerettem.



Értékelésem. 5/5-ből

Kiadó: Pioneer - a borítóért óriási piros pont, szerintem egyszerűségében gyönyörű és hatásos!!!
Kiadási év: 2012
Fordította: Fehér Fatime

A képek forrása:
1. www.huequitosdesol.blogspot.com
2. www.pestiest.hu
3. www.cultura.hu

2013. január 5., szombat

Könyvszaporulat és a karácsonyi könyvkupac


Azt hiszem a 2012. év könyvszaporulat szempontjából legtermékenyebb hónapja a december volt. Főként a karácsonynak és természetesen nagyon sok kedves embernek köszönhetem azt az örömet, hogy a tavalyi év utolsó hónapjában 13 könyvvel lett gazdagabb az itthoni könyvtáram. A karácsonyi könyvkupacról készítettem is egy képet, és szerintem olyan megmosolyogtató, hogy nagyobb a kupac, mint a dekorációnak vett mini karácsonyfám.




Az alsó öt könyvet a családomtól kaptam karácsonyra. Ebből négyet én írtam fel nekik, mert minden évben óriási gondot jelent számukra, hogy az ízlésem évről-évre változik, illetve annyi könyvem van már, hogy nem tudják követni, melyek azok, amelyek már a polcomon várnak a sorukra. Így a Galambok őrizői, A felejtés édes íze, a Halhatatlan és A kapitány lánya lettek most a listámra felpakolva és hiába mondtam nekik, hogy ha ebből már egy könyv a fa alatt lapul én nagyon boldog leszek, ők mégis beszerezték nekem mind a négyet. Illetve még magánakció keretében kaptam tőlük egy ötödiket is: Bridgit Ashertől a Provence-i szerelembalzsam c. könyvet.

A 2011-es év volt az első számomra, amikor is a Molyon meghirdetett karácsonyi ajándékozás eseményére jelentkeztem, aminek az a lényege, hogy - mint annak idején az iskolában - kihúzunk valakit a nagy kalapból, akinek karácsonyra egy könyvet küldünk a kívánságlistájáról. Mivel tavaly is nagy élmény volt ez számomra, idén is mindenképpen részt akartam benne venni és izgatottan vártam, hogy megjöjjön a csomag, attól a molytól, akinek az én nevemet dobta a gép. Ez a csomag meg is érkezett jóval karácsony előtt, de jó kislány módjára eldugtam és csak szenteste bontottam fel. És akkor rettenetesen megörültem és nagyon meghatódtam. Ugyanis Jean, aki engem húzott, nem egy, hanem két könyvvel lepett meg engem, illetve sok nagyon kedves aprósággal (tea, karácsonyfadísz, molyos logós kulcstartó, csoki, könyvjelzők). Nem győzöm megköszönni Neki ezt a kedvességet, tényleg oda voltam meg vissza az örömtől. A kupacban a tőle kapott két könyv Galgóczi Dórától a Felpróbált életek és Karen Thompson Walker tollából a Csodák kora.

És a csomagoknak itt még nem volt vége. Egyik nap a postaládába kukkantva Andiamo csomagja várt, amelyet a mai napig nem értem, hogyan tudott a postás beszuszakolni egy aprócska postaládába. (Lehet, hogy ez náluk felvételi követelmény?) Ebben a csomagban W.S. Maugham 3 kisregény c. kötete lapult, amelyet idén szépen 3 részletben fogok elolvasni, nem leszek telhetetlen, be fogom osztani. Kaptam mellé finom szaloncukrot - ami hihetetlen gyorsasággal tűnt el - és két nagyon édes, ötletes saját készítésű könyvjelzőt. Nagyon sajnálom, hogy én nem vagyok ennyire kreatív, de épp ezért imádom az ilyen személyes ajándékokat!

A következő csomag Szilvamagtól érkezett, aki mondta, hogy egy olyan könyvet választott számomra, amit már ő is régóta szeretne elolvasni és az én kívánságlistámon is szerepel. Hadd ne mondjam, hogy mennyit gondolkoztam, hogy melyik lehet ez a könyv, de december 24-én ez is kiderült. Kathleen Grissomtól a Tölgyfa a dombtetőn c. regény volt a csomagban, amelybe Szilvamag még rajzolt és írt is nekem, így ez könyv is a könyvtáram egyik legmegbecsültebb kötete lesz. (A rajzért pedig különösen rajongok!)

Aztán teljesen váratlanul kaptam még egy csomagot és itt megint meg kell, hogy említsem a molyos karácsonyi ajándékozást. 2011-ben lindsey-t húztam és emlékszem, hogy mennyit ültem a kívánságlistája előtt, hogy vajon melyik könyvnek örülne. Erre idén az én kedves tavalyi húzottam óriási meglepetésként engem ajándékozott meg, mégpedig Thury Zsuzsa A tűzpiros üveggömb c. könyvével. Meghatódtam újfent, hiszen nem is számítottam ilyen kedvességre. A moly és az ottani közösség már többször bizonyított számomra, szóval azt hiszem a 2011-es évem egyik legjobb döntése volt, hogy regisztráltam erre az oldalra.

A nagy karácsonyi ajándékozás előtt azért én sem tagadtam meg önmagamat, mert nem álltam meg, hogy ne vegyek könyvet saját magamnak. Három könyvvel gazdagodtam, amelyeket már nagyon-nagyon vártam: Chris Greenhalgh Ingrid Bergman megkísértése volt az első (már ki is olvastam és kedvenc lett), majd egy akció keretében Sarah Addison Allen Sugar Queen - Édes élet és Joanne Harris Csokoládés barack c. könyve landolt nálam.

Bizton állíthatom, hogy életem legtöbb könyvét hozó karácsonya volt a tavalyi és a könyvek számát tekintve ez a december vitt mindent!!! Ezúton köszönöm Mindenkinek, nagyon boldoggá tettetek!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...