2019. június 24., hétfő

Témázunk: Távozz tőlem!

avagy kinek milyen mumusa van a könyves témák kapcsán?

Szerintem igen érdekes az e havi téma, legalábbis amint megtudtam, azonnal rápörögtem és bőszen jártak a gondolataim, hogy melyek azok a topikok, amiket olvasás során messze elkerülök és hogy vajon miért is van ez így. Illetve az is elgondolkodtam, hogy változtam-e ezzel kapcsolatban az olvasói létem során?

Csak hogy motiváljam magam a jövőre nézve!

Az általam egyik legjobban került téma általában az étkezési zavarok, főleg a bulimia és az anorexia volt régebben. Talán azért, mert én kistinédzser korom óta a mérleg másik végén álltam, azaz a valóban meglévő többletkilóimmal küzdöttem. Fiatal lányként nem tudtam megérteni azokat a jellemzően szintén lányokat, akik azzal sanyargatják a testüket, hogy alig vesznek magukhoz táplálékot, vagy ha igen, akkor azt utána erőszakkal távolítják el a testükből. Teszik mindezt úgy, hogy ha a tükörbe néznek, legtöbbször egy nagyon vékony lány köszön vissza rájuk. Szóval ha csak meghallottam ezt a két szót, kirázott a hideg és messze, nagyon messze kerültem a témát. Egészen addig, amíg felnőttként egyszer csak én is elkezdtem tudatosan foglalkozni a plusz kilóimmal, az önértékelésemmel és rájöttem, hogy van bizony kapcsolat az én többletem között, meg a között, amit ezek a lányok átélnek. Ráadásul a kezembe került Laurie Halse Anderson Jégviráglányok című könyve, ami ezen "rettegett" témát járja körbe, mindezt olyan érzékenyen és annyi beleéléssel, hogy hirtelen átkapcsolt valamit az agyamban. Azt hiszem azóta nem zavar ez a téma, igazából az zavar inkább, hogy sokszor azt érzem, hogy nem vesszük komolyan azt, ha valaki evési zavarokkal küzd. Nem elég megkérdezni, hogy eszik-e eleget, vagy legyinteni hogy majd kinövi, hanem érdemes segítséget kérni, méghozzá időben, nehogy túl késő legyen.

Van egy másik téma, amellyel kapcsolatban mostanában változott meg szintén a viszonyom: ezek pedig a történelem során bekövetkezett világ-vagy kisebb méretű tragédiák. Irtóztam világ életemben a Titanic témájától (nem, a filmet sem láttam), meg a szívem szorul össze mindig a 9/11 kapcsán is, bár értem és tudom, hogy mindez a történelmünk része és foglalkozni kell vele. Ami most nyitotta fel a szememet az a Csernobil című sorozat. Nem gondoltam volna, hogy én ezt valaha meg fogom nézni. Aztán mégis megtettem és akkora pofon volt ez nekem, olyan ébresztő, hogy azóta is beleborzongok. Szintén rájöttem, hogy vannak olyan esetek, amikor nem lehet homokba dugni a fejünket, hanem tudni, ismerni kell a tényeket, illetve el kell ismerni azoknak az embereknek a teljesítményét, akik igyekeztek a még nagyobb katasztrófát megakadályozni. Szóval Csernobil kapcsán döntöttem el, hogy legyűröm minden félelmemet és a film után a könyvet is, a Csernobili imát is, sorra fogom keríteni. Nem lesz egyszerű menet, nem most fog megtörténni, de érzem annyira fontosnak a témát, hogy én is felnőjek hozzá.



És akkor vannak azok, amelyeknél egyelőre nem tapasztaltam enyhülést:

Ilyenek például a zombik. Nem, nem és nem. És fogalmam sincs, hogy miért, szimplán csak ráz tőlük a hideg. De oly annyira, hogy már a szó hangzásától is kivagyok. Élőhalottak ... Lehet azért is, mert nem olvasok, nem nézek horrort és nagyon kevés fantasyt, szóval eleve nem kerültek bele az olvasói látókörömbe. Illetve az olvasás számomra a teljes kikapcsolódást jelenti, és ők pont, hogy a frászt hozzák rám, nemhogy kikapcsolnának. 

Szintén úgy érzem, hogy az állatkínzás, az olyan könyvek, ahol állatok szenvedése, illetve halála áll a középpontba számomra messzire elkerülendő. Érdekes módon sokkal jobban felzaklatnak ezek, mint amikor gyilkosságokról esik szó. Talán azért, mert egy állat soha nem azért öl, hogy fájdalmat okozzon, hogy bosszút álljon, ők mindezt önvédelemből és a táplálkozás miatt teszik. Hát akkor miért képzeljük mi emberek, hogy felettük állunk és mindent megtehetünk velük? Fiatalságom meghatározó éveit együtt töltöttem egy kutyával, akitől annyi szeretetet, törődést kaptam, mint nagyon sok embertől nem. Őt nagyon nehéz volt elengedni, fájdalmas volt a búcsúzásunk, és azóta is mindig hatalmasat dobban a szívem, ha egy olyan fajtát látok, mint amilyen az én pajtim volt. Talán az állatok kapcsán mindig őrá gondolok, és épp ezért nem szeretném ha az a régi fájdalom ezen téma miatt többször felszínre kerülne.

Az utolsó téma, amit olvasóként nem tudok befogadni az a haldokló fiatalok és esetleges szerelmi történeteik. Nem tudom, talán azért, mert az embert éri amúgy is olyan sok tragédia az élete során és e két téma összekapcsolása nekem túlontúl hatásvadász. Értem itt is a mögöttes tartalmat (bakancslisták és carpe diem), de számomra ez így túl direkt és túl az arcomba van tolva. Van, hogy belefutok kicsit hasonló témába teljesen véletlenül és volt olyan is, ami nagyon-nagyon tetszett, de jellemzően ezek nem a nagy amerikai sikerkönyvek. Itt nem érzem magamban a késztetést, hogy nyissak a téma felé, pl. soha egy percre se fordult meg a fejemben, hogy elolvassam vagy megnézzem filmen a Csillagainkban a hibát

Számomra ezek azok a könyves témák, amelyekre legtöbbször nemet mondok, de mint az első két pont esetében olvashattátok, esély mindig van arra, hogy ez a lista változzon. Érdekes lenne mondjuk 10-20 év múlva elővenni újra és átgondolni, biztos kerülnének fel újak és az is lehet, hogy valamit le tudnék húzni róla.


A Témázó Csapattagok "nemszeretem könyvbéli témái":

9 megjegyzés:

theodora írta...

Jó ez a posztsorozat, mert hiába olvassuk egymást nem mindig kerülnek elő, hogy mik azok a témák amik taszítanak és miért.
Tetszett, hogy azzal kezdtek ami változott - a Csernobili ima nekem is egy várólistás könyv, pont amiatt, hogy érint minket, nem szabad megfeledkezni a sok áldozatról, arról a védelemről amit kaptunk.
A zombik nálam is került témák, jaj igen és tényleg ez a beteg fiatal-romantikus YA toposz is!
Állatkínzás - állatos regények nekem sem játszanak, még általános iskolában épp elég volt a Lassiet olvasni, mindig bőgtem rajta.

PuPilla írta...

Igen, ahogy Dóri is írta, nem mindig jönnek ezek így ki, mert pont hogy kerüljük őket. De tök jó, hogy csokorba szedtük. ;)
Nekem is tetszett a felosztásod, hogy mi az, amit kerültél, de már változtál benne. Nem akarlak meggyőzni a zombis regényekről, csak azért írok egy példát, mert az meg pont bennem kattintott át valamit: a World War Z nagyon jó a témában! Egyáltalán nem az agyvelőcsorgatós kategória, hanem nagyon okos, riportszerű, és inkább a társadalmi következményeit mutatja be egy ilyen szintű fenyegetettségnek. Utána szerencsére én jól nyúltam még zombishoz, a Feed is nagyon bejött, mert az meg színtiszta politika! Szóval ha mégis kedvet kapsz lerombolni ezt a gátat, vannak okos könyvek is zombikkal. :))

Érdekes, az anorexia és társai nekem megmaradtak, mint kerülendők. A csodálatos tenger se volt jó erre, hogy megkedveljem. A fiatal beteg szerelmesekkel viszont pl. nincs bajom, én eléggé csíptem a Csillagainkban a hibát. :)

10 év múlva megírjuk újra! :D

reea írta...

Akármilyen téma, ha szépen, érzékenységgel írták, adhat újat, és megnyugvást vagy megértést is, de a fiatalon, halálos betegséggel és szerelmesen triumvirátusban meglehetősen sok könyv született, több mint, amennyit a téma elbírt volna, szerintem. Üzlet lett, és mint ilyen, engem is taszít. Ugyanakkor ezek a regények túlnyomó részben ifjúsági irodalmak, ami a korosztály számára fontos. Arra jöttem rá, nem is nekem készültek. :)

Nita írta...

Én annak idején szerettem a Csillagainkban a hibát, de ahogy reea is írja, mára már ezekből is dömping lett és üzlet lett belőle... Azóta én is ha meglátok ilyet, azt mondom, na ne, köszi, nem kérem.

Avilda írta...

Tök jó ez a téma, érdekesek, amiket leírtál. Az állatok szenvedését én se bírom a könyvekben, szerencsére nem is nagyon futottam bele eddig ilyenbe. Viszont tisztán emlékszem, hogy Stephen King Holtsáv című könyvét azért nem folytattam kemény 10 oldal után, mert azzal kezdődik, hogy jön egy pasi egy házhoz, és az ott lévő ugató kutyába belerúg... Ennyi elég is volt.
A másik, amit nem szeretek és nem is olvasom, ha tudom, hogy ez a fő téma vagy csak előfordul benne (de akár filmben vagy sorozatban), az a nemi erőszak. Egyszerűen nem bírom elviselni. Ha belefutok mégis, az örökre bennem ragad, és én figyelmeztetőleg minden könyvnél jelezném, akár címkeként molyon, mert lehet, hogy másokat is felzaklat. Ja, "kedvencem" egyébként, amikor ezt a témát igazi bullshit módra járják körbe az ilyen fiatal felnőtteknek szóló könyvekben. Felháborítónak tartom, amikor ezt arra használják fel, hogy a felületes szereplők emiatt jöjjenek össze az amúgy is felületes történetben. Sok kezdő írónál is láttam ilyet régebben.

zakkant írta...

A bulímia, anorexia nálam az érdekel témában van, de teljesen megértem a te ellenérzéseidet is. A Jégviráglányok itt figyel a polcon, sort kerítek rá, mert nagyon érdekel, hogy nekem hogy jön majd le a téma. A kataszrófás filmek/könyvek engem kifejezetten érdekelnek, nagyon sok ilyen filmet néztem már meg, de filmben teljesen más. A Csernobili imát csak részletekben tudtam feldolgozni, mert az meg súlyos kategória, és nagyon lehozott az életről. A sorozat szintén, igaz kétszer is végignéztem (egyszer itthon Ákossal, egyszer anyukámmal) de kell erről tudnunk, mert ez fontos része a történelmünknek. A halálos szerelmes téma tényleg kicsit dömping lett, és mindenki meg akarta lovagolni ezt a hullámot, de van akinek azért sikerült. A két lépés távolság például jól sikerült, de van sok ami nem.

Nikkincs írta...

theodora: mindenkinek van valami "kattanás", amit nagy ívben kerül, de szerintem ebben is változni fogunk az évekkel, újabb "fóbiák" jönnek, régiek mennek :) Én állatos könyvet nagyon szívesen olvasok amúgy, csak legyen benne happy end is.

PuPilla: köszi a zombis ajánlásokat, jelenleg egyáltalán nem érzem a késztetést feléjük, fogalmam sincs miért nem bírom ezt a témát ennyire, de ettől tényleg ráz a hideg :))
Mennyire különbözőek vagyunk akkor! :)
Rendben, az biztos, hogy jókat röhögünk majd a mostani témáinkon,

Reea: köszönöm, gyönyörűen megfogalmaztad az érzéseimet. Tényleg biznisz lett belőle. A célközönség valóban nem én vagyok, gondolom nekik még adhat újat.

Nita: üdv a Klubban akkor!

Avilda: látom, ez a téma sokunkat érzékenyen érint. A híradóban sem tudom nézni ha állatkínzásról esik szó, pláne hogy mindenféle büntetés nélkül megússzák.
Igen, ez is egy "népszerű" téma és megértem ha nem bírod. Viszont ebben olvastam olyat, aminek számomra fontos volt az üzenet, mert pl. bemutatta hogy egy fiatal lány milyen önvédelmi technikát alkalmazhat. Meg a 13 okom volt-ban (a sorozatot láttam, a könyvet nem) szintén fontos és erről szerintem beszélni kell a mai fiatalokkal, hogy tudják ennek a súlyát mind a lányok, mind a fiúk.

Zakkant: A Jégviráglányok nagyon jó, érzékeny könyv, mindenképp olvasd el.
A Csernobilnál Amadea azt mondta, inkább ne olvassam a könyvet, mondjuk engem a sorozat is a padlóra küldött.
Kár, hogy sokszor ennyire felkapnak egy témát, ha ekkor a felhozatal, persze hogy gyorsan beleununk.

Mariann Czene írta...

Jaj, a Csillagainkban a hiba nálam nem az első Green könyv volt, hanem a második, így adtam a további regényeinek még egy esélyt. De nem igazán tudom, hogy hány író fogja még lehúzni a bőrt a különböző Júlia+Rómeó alapszituról :/
(az utolsó könyve, a Teknősök végtelen sora is a Csillagainkban-ra hasonlít, amúgy)

Állatkínzós, igen :( borzalmas belegondolni is, hát még olvasni róla...

Nikkincs írta...

Mariann Czene: hihetetlen, hogy mennyire nem érdekel ez a könyv, mármint a Csillagainkban hiba. Remélem lassan más téma lesz majd a hype-olt :)
Ugye? :(

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...