2018. november 3., szombat

Októberi zárás

Milyen gyönyörű októberünk volt idén, nem? Nem győztem újra meg újra elmerülni a szépségben, amit a természet, a színesedő fák, a lehullott falevelek nyújtottak. Rég volt már ilyen igazi vénasszonyok nyarás őszi időnk, és én csak azt sajnálom, hogy a hőmérsékletet tekintve még mindig mintha késő nyár lenne, szeretnék már egy kicsit fázni. És bár az október igen munkásan telt, azt hiszem kezdek visszatalálni az olvasás öröméhez, amikor nem leszívott aggyal olvasok, hanem a hétvégéken belemerülve, a villamoson reggel és este meg hazafelé tartva teli szájjal nevetve a könyvön. Egy dolog nem az igazi mostanság, a blogos aktivitásom, de talán ez is lesz majd jobb, visszarázódom a régi rutinomba.

BESZERZÉSEK

Három könyvvel gazdagodtam októberben. Elsőként a Poket könyvek gondozásában megjelent antológiát, a 100 szóban Budapest 2018+ - t vettem meg. Ami nekem igazi életmentő könyvecske volt. Rettentő jókat szórakoztam rajta, imádom, hogy valóban belefért a ballonkabátom zsebébe, így a buszon, metrón, villamoson simán elő tudtam kapni és visszasüllyeszteni a zsebembe két megálló között.
Az egyik könyvesbolti bóklászásom alkalmával újra felötlött bennem az, hogy régen, amikor nem molyoltam, nem olvastam a netet, hanem teljesen tudatlanul bementem és választottam magamnak egy könyvet, szóval hogy ez milyen szuper érzés volt és most mennyire hiányzik. Bemegyek és szinte minden engem érdeklő könyvről van infóm. Elmarad a felfedezés öröme. Épp ezért lepődtem meg, amikor rátaláltam Golnaz Hashemzadeh Bonde El kell mondanom című könyvére. Még csak nem is hallottam  róla, pedig pont olyan történet, ami nekem való. Gyönyörű a borítója, de tényleg, percekig csak tapogattam a boltban. És a Park adta ki, ami nekem egyfajta biztosíték a minőségre. Naná, hogy megvettem.
Utolsóként Joanne Harristől a Partvidékiek új kiadását vettem meg. Nekem ez az egyik legnagyobb kedvencem Harristől, és ugyan van egy saját példányom, az sajnos antik és mind emlékszünk, hogy anno az Ulpiusos mennyire "tartós" volt, így muszáj volt megvennem ezt. Jövőre újraolvasás érik belőle.



OLVASÁSOK

Az október az egyik legjobb olvasós hónapom volt, szuper könyveket választottam és összesen 7-et sikerült elolvasnom. Ebből volt két J.K. Rowlingtól. Elsőként az Átmeneti üresedés, amely lehozott az életről is, mégis iszonyú fontos könyvnek gondolom. Hihetetlen, hogy ez a nő mire képes. Aki megalkotott egy Harry Potter világot, levisz a hétköznapok mocsarának legmélyebbjére. A hónap végére a másik arcát, a harrpottereset is megismertem, belekezdtem (újra) a Harry Potter sorozatba. A bölcsek köve tipikusan őszi olvasmány, nagyon szerettem Harryvel, Ronnal és Hermionéval átlépni először a Roxfort küszöbét. Folytatni is fogom, mindenképpen. E két 5 csillagos olvasmány mellé csatlakozott be Domenico Starnonétól a Hurok. Milyen jó, hogy a könyvtárban lecsaptam rá, az idei év Top olvasmányai között a helye és legalább erről sikerült is írni októberben. Szintén szép élmény volt a Poket könyvek kiadásában A kis herceg újraolvasása. Fent említettem a 100 szóban Budapest 2018+ kiadványt, ami nekem az utazós könyvem volt október folyamán. Remek pillanatokat szerzett. Viszont csalódásként éltem meg Agatha Christie-től a Halál a Nílusont. Azt hiszem sokat rontott az élményen, hogy már ismertem a filmek miatt a történetet, és talán ezért eléggé túlírtnak éreztem most ezt. Viszont a legnagyobb csalódásom Guillaume Musso Holnap című könyve volt. Ígéretes alapsztori, volt hogy egészen lelkesedtem érte, aztán az egész átment egy thriller-féle valamibe, mintha Musso maga sem tudná mit is akart volna írni. De 7-ből 5 szuper élmény lett, szóval jó volt ez az október!



Egyelőre november is jól indult, főleg hogy a hosszú hétvégének köszönhetően újra van időm olvasni és van is már egy sztori, ami teljesen beszippantott. Ezt az érzést is olyan sokszor szoktam hiányolni.
Remélem novemberben további jó történetek találnak meg majd maguknak.


A többiek is meséltek az októberükről:
Nita 
Heloise

4 megjegyzés:

theodora írta...

Olyan hangulatos ezek a képek! :) Jó olvasmányaid voltak és tényleg annyira kiveszett az életünkből a könyvek felfedezése, vagy nagyon ritka! A HP újraolvasásnak örülök, és az Átmeneti üresedést én is tervezem (valamikor) újraolvasni.

PuPilla írta...

Tényleg nagyon szép októberünk volt! :) Én is élveztem, de most már kezd fura lenni az enyhe, meleg idő így november elején is :O
Szuper könyveket szereztél be, és köszi a poket-kölcsönzést itt is! :)
Örülök, hogy ilyen Rowlingos volt a hónap, és te is beleestél a HP-be, folytasd, folytasd! Az átmeneti üresedésről írsz majd?
A halál a Níluson nekem is csalódás volt, ne érezd magad rosszul tőle, igenis vannak gyengébb Christie-k. :)

Nita írta...

Olyan jó olvasni, hogy sokunknak jól sikerült az október, nekem is a kedvenc hónapom volt.
A kis hercegen most már nagyon gondolkodom, hogy nekem is kéne a Poket kiadásban is.
A Partvidékiekbe egyszer beletört a bicskám, de mindenképp szeretnék még egy esélyt adni neki.

Nikkincs írta...

theodora: köszi, sajnos igen, jó néha mégis újra megtapasztalni. A HP könyvek most kimondottan jól esnek a lelkemnek.

PuPilla: most már jön a lehűlés, talán a karácsonyi vásárokban már lehet picit fázni meg forralt bort inni :)
Szívesen, bármikor.
Folytatom, hát akkor a nyomás, hogy muszáj :)
Igen, tervezem, kemény könyv volt.
Oké :)

Nita: igen, szép hónap lett.
Szerintem nagyon szép lett, örülök, hogy ebben is megvettem.
Sokan nem szeretik, nálam imádat van, örülök, hogy néha fordítva vagyok bekötve mint a többiek :P

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...