Egy világutazó szemével minden más

Balogh Boglárka: Ezerarcú Föld

Májusban az interneten böngészgetve találtam rá Balogh Boglárka Ezerarcú Föld című könyvére, amely a Scolar Kiadó gondozásában jelent meg. Olyan könyv volt ez számomra, amelynél éreztem, hogy muszáj megvennem és mikor a pénztártól elindultam hazafelé, már bele is olvastam. Az előszót után tudtam, hogy nem nyúltam mellé, minden oldalát élvezni fogom:

"Egy-egy új élmény kétségkívül rengeteget változtat rajtunk, de engem minden indulásra a kíváncsiság hajtott, a világ és a benne élők iránt érzett tisztelet, a vágy, hogy magam tapasztaljam meg a nálam sokkal szerencsésebb vagy szerencsétlenebb emberek sorsát, hogy a saját szememmel lássam, földünk más területein hogyan zajlanak az unalmasnak nevezett mindennapok."

Az Ezerarcú Föld egy hihetetlenül színes, szagos, élettel teli, izgalmas útinapló. Ráadásul nem olyan tájakon kalandozik Boglárka, amely az utazók népszerű célpontjai. Ő a világ kevésbé ismert, illetve kevésbé biztonságos, sőt helyenként igencsak veszélyes tájaira jutott el, olyan témákat és embereket kutatva fel, amelyekről olvasva rájövünk, hogy mennyire nem ismerjük a bolygónkat és a rajta élő nemzeteket, népeket. Hogy milyen sokszínű a Föld, hogy mennyi szépségnek ad helyet, hogy mennyire nem becsüljük meg ezeket, hogy mennyire tudunk vagy nem tudunk békében élni egymás mellett, hogy mennyire félünk még mindig az ismeretlentől. Hogy mégis azok, akiket üldöznek, vagy szegénységben élnek, lehet, hogy mégis boldogabban élik meg a mindennapok egyhangúságát, mint mi, akiknek a viszonylagos jólét és biztonság megadatott.

Számomra nagyon szemfelnyitó könyv volt ez. Csak kapkodtam a fejem a történeteket olvasva, hogy ilyen nem lehet itt a felvilágosult 21. században, de aztán rá kellett jönnöm, hogy a világ igencsak kis szeletét ismerem, ha ismerem egyáltalán igazán. Boglárka olyan történeteket tárt elém, amitől úgy érzem, hogy én lettem egy kicsivel több, nyitottabb, kíváncsibb. Megemelem előtte a képzeletbeli kalapomat, mert sok esetben egyedül, a veszélyekkel dacolva indult útnak, és véleményem szerint nő létére ez még keményebb kihívást jelenthetett számára.

"Szeretem úgy élni az életemet, mintha a saját barlangomban járnék, ami tele van mások történetével és lábnyomával, azzal a kacajjal és csönddel, mely találkozásaink után emlékként megmaradt, s melynek lényeges vagy lényegtelen voltát az idő szűri majd meg."

Főleg azért szerettem ezt a válogatást olvasni, mert a kevésbé ismert kontinensekre kalauzolt el. Ázsia, Afrika és Közép-Amerika egyes vidékeit járhatjuk be vele és a végén Európa már csak bónusz volt. Nem is tudok igazán kedvenc történetet vagy földrészt választani, mindegyik sztori izgalmas, érdekes volt. Sok volt, ami szomorú témát járt körbe, volt ami az emberi kegyetlenség még mindig létező és sajnos soha el nem múló rombolását írta le. Nagyon megérintett az India leprakolóniáiról szóló fejezet, csakúgy mint az illegális borneói vadállat-kereskedelem története. Egyszerűen nem tudtam napirendre térni az afrikai kontinens tanzániai rituális albínógyilkosságait leíró rész felett: nem akarom elhinni, hogy még mindig itt tartunk, hogy aki más, attól félünk vagy olyan tulajdonságokkal ruházzuk fel őket, amelyek miatt vadászni kell rájuk. Döbbenet! 

Ugyanakkor azért vannak kevésbé szomorú részek is, például a világ sokszínűségét nem mutatja meg jobban más fejezet, mint ami az ugandai harcos törzsről és a hegtetoválásokról szól, ahol a nők bátran és büszkén vetik alá magukat egy baromi fájdalmas procedúrának, csak hogy mutassák a törzsük felé az értéküket, rátermettségüket. De Európában járva is megtalálhatóak igazán értékes emberek: minden elismerésem egy kis magyar orvoscsoportnak, a Debreceni Egyetem Különleges Orvos-és Mentőcsoportjának, akik ha a nagyvilágban valahol valamilyen (természeti) katasztrófa történik, pénzt, időt, energiát és a biztonságukat nem sajnálva azonnal útra kelnek. Nagyon tetszett a lezáró fejezet is: szerelmi tanácsokat kaphattunk Baszkföldről, megfontolandó gondolatokkal megtűzdelve:

"Én ma is azt mondom, mind közül a szerelem a legigazibb művészet: szeretni anélkül, hogy birtokolnánk, közel lenni anélkül, hogy elnyomnánk, szabadságot adni anélkül, hogy elválnánk, és mindvégig együtt maradni. Sokan ezt soha ne tanulják meg."

Visszagondolva nagyon sokat kaptam ettől a könyvtől. Nagy szavak ezek, de egy picit más embernek éreztem magam miután becsuktam az utolsó sorokat olvasva. Ha lesz lehetőségem a nagyvilágot járni, biztos, hogy visszagondolok majd Balogh Boglárkára, hogy én is ennyire nyitott, érdeklődő és merész legyek egy-egy utazásom alkalmával. Addig meg szeretnék még több történetet olvasni tőle, remélem lesz majd valaha még folytatása az Ezerarcú Földnek!

Kiadó: Scolar Kiadó

Kiadási év: 2018