Poirot esete a levelező sorozatgyilkossal

Agatha Christie: Az ABC-gyilkosságok

Ha ősz, akkor krimi. Ha krimi, akkor mindenféleképpen kell egy Agatha Christie-t is olvasni. Ráadásul egyet beválogattam az idei várólista-csökkentés játékába, így nem volt nehéz eldöntenem, hogy a még nem olvasottak közül melyiket fogom sorra keríteni. Ugyan már a sokadik könyvet olvasom a Krimi Királynőjétől az évek során, de mindig szeretek visszatérni az általa megalkotott karakterekhez és ha le kell tennem a voksomat, akkor én bizony inkább Poirot rajongója vagyok.

Az ABC-gyilkosságokban nagyon érdekes a kezdés: Poirot levelet kap, amelyben egy bűntettet jelentenek be neki és egyfajta kihívást intéz felé a levél írója, hogy lesz-e annyira ügyes a nagy detektív, hogy lefüleli még a megtörténte előtt. Poirot tapasztalatának köszönhetően a legrosszabbtól, gyilkosságtól tart és nem is veszi félvállról a levelet, régi barátjával Hastingsszel Japp felügyelőhöz fordulnak. Amikor eljön a megjelölt nap megtörténik amitől a belga detektív félt: gyilkosság áldozata lett Androverben egy kis trafik tulajdonosnője. Poirot már ekkor úgy gondolja, hogy meggyűlik majd a bajuk ezzel az üggyel, és igaza is lesz, ugyanis újabb levél érkezik a részére, újabb gyilkosság történik először Bexhillben, majd Churstonban is. Ami a három gyilkosságot összeköti az egy vasúti menetrend, amely mindhárom áldozat mellett megtalálható volt a tett színhelyén. Természetesen Poirot és Hastings együtt vetik bele magukat az ügy felderítésébe. Poirot a megszokott elemző, mindent megfigyelő, listaíró módszerével, meg a furcsa kérdéseivel, Hastings pedig az egyszerű ember józan paraszti eszével próbál kapcsolatot találni az ügyek között. A megszokottak szerint Christie próbálja az olvasót tévútra vinni több szálon is, de aki van elég fifikás, az - mondjuk a sokadik könyv után már - tud a sorok között olvasni és talán, de csak talán nem dől majd be az írónőnek, hanem felállítja a saját magát elméletét vagy elméleteit, mert ha jól emlékszem én is vagy három emberre gyanakodtam.

"– (…) Az én erőm a fejemben van, Hastings, nem a lábamban! Azt hiszi, ölbe tett kézzel ülök, pedig egész idő alatt elmélkedem."

Több dolog miatt szeretek AC-krimiket olvasni. Egyrészt a bűnesetek mindig nagyon érdekesek, sok fajta "halálnemmel" dolgozik az írónő, ezért nincs két egyforma regénye. Másrészt a piperkőc belga karakterét nagyon kedvelem: itt is előjött Poirot ezen oldala, amikor is Hastings rájön, hogy a barátja festi a haját. Szeretem, hogy egy zseniális detektív, ugyanakkor nem tökéletes, mert nagyon hiú magára és a kinézetére. Az is nagy kedvencem, amikor Poirot és Hastings együtt nyomoz: annyira eltérő jellemek, mégis rendszerint van Hastingsnek egy-egy olyan mondata, észrevétele, amellyel Poirot-t a helyes irányba tereli. Aztán ott van a befejezés, amikor Poirot már mindent tud és összehívja az érintetteket a nagy leleplezésre, na, nekem ilyenkor biztos feljebb megy a pulzusom és kb. úgy izgulok, mintha egy lennék a gyanúsítottak közül. És persze azért is a szívem csücske ezek a krimik, mert nincsenek túlírva, nem ötszáz oldalon zajlik a cselekmény, hanem általában 200-250 oldalban megtörténik minden, ami egy AC-krimit jellemez. Tehát ha az embernek van pár olvasásra fordítandó órácskája, szinte egy szuszra el is tudja olvasni. Ezek a hosszú őszi esték szerintem pont tökéletesek erre, így aki könnyed szórakozásra, ugyanakkor egy kis agymunkára is vágyik, azoknak bátran ajánlom, hogy ismerkedjen meg Agatha Christie bármelyik krimijével!

"– Nem lepne meg, ha úgy végezné, hogy kinyomozza a saját halálát – folytatta Japp nagyot nevetve."

Kiadó: Európa

Kiadási év: 2010

Fordította: Vermes Magda