Mrs. Szerencsés Lindy

Melanie Benjamin: Az aviátor felesége

Bevallom, azt gondoltam Az aviátor feleségéről, ez is csak egy rózsaszín köntösbe bújtatott lányregény lesz, némi valós háttérrel. Megkövetem az írónőt, mert nem is tévedhettem volna nagyobbat. Semmi rózsaszín köd nem lengte be a Linbergh házaspár történetét, talán csak még nagyon az elején, aztán elég erőteljesen az élet durva történései és egy karizmatikus, basáskodó, szerintem lelkileg sérült férj nagyon gyorsan szétzúzta ezeket a romantikus ábrándokat.

Azért lettem a megjelenése után kíváncsi erre a történetre, mert az egyik kedvenc Agatha Christie krimimben - Gyilkosság az Orient expresszen - egy kulcsmomentum a Linbergh bébi elrablásának esete. És kb. pontosan ennyit tudtam a Linberg házaspárról is. Majd fejest ugrottam ebbe a könyvbe, és nem győztem csodálkozni, hogy milyen életük is volt. Már most lelövöm a poént: olyan, amilyet én a hátam közepére sem kívánnék.

Charles Lindbergh 1927. májusában hőssé válik: 33 óra alatt, megállás nélkül átrepült az Atlanti óceán felett Párizsban landolva. Szerintem ő magam sem gondolta volna annak idején, hogy ettől a perctől fogva az élete gyökerestől felfordul. Olyan ünnepelt híresség, mai szóval "celeb" lett, akinek minden mozdulatát figyelemmel követi a sajtó, bárhová megy, bármit tesz, az biztos, hogy az újságok hasábján fog szerepelni. A körülötte lévő felhajtást ahhoz tudnám hasonlítani, ami Diana hercegnő körül folyt. Természetes, hogy kitüntetett figyelmet kap az a kérdés, hogy ez a fiatalember vajon melyik nőt választja majd társául? A könyvet olvasva azt kell, hogy mondjam Charles nem úgy választott magának feleséget, mint egy "normális" ember, hanem mérlegre tett egy csomó mindent. Neki nemcsak feleség, jövendő gyermekeinek életet adó anya kellett, hanem egy olyan társ, aki a repülésben is másodszerepet vállal mellette és a körülöttük kialakuló hisztériát is tudja kezelni. Így esett a választása az Egyesült Államok mexikói nagykövetének egyik lányára, Anne Morrowra. A megismerkedésük és a rövid ideig zajló udvarlásnak is felfogható néhány találka talán egy pici rózsaszín ködöt hintett a szemembe, de ez a kis bájos buborék menten szétpattant már a nászútjuk alkalmával. Innentől már csak arra voltam kíváncsi, hogy Anne hogyan viselte a házasságát, amelyben oly sok vihar vetett hatalmas hullámokat, kezdve első gyermekük elrablástól, a saját családjában bekövetkező tragédiáktól, a férje repülés iránt érzett hajthatatlan szenvedélyétől, a második világháború előtti náciszimpatizáns viselkedésétől, egészen Charles halála előtt kiderült árulásáig.

"Én pedig egyedül maradtam. Most először a házasságunk alatt. Mindig azt hittem, hogy a házasság azt jelenti, hogy többé már soha nem leszek magányos. De megtanultam, hogy a házasság kitermeli a maga külön bejáratú magányát, és nincs ennél kegyetlenebb. Jobban fáj a távollét, mert tudod, hogy mi hiányzik."

Forrás

Nem volt egy könnyű olvasmány, mert a két főszereplőt megérteni sem volt könnyű. Természetesen Anne-nel nőként azonosulni tudtam, de valahogy nem tudtam elfogadni, hogyan képes ennyire alávetni mindenben, de tényleg szinte mindenben magát a férjének, legyen ez akár a háztartás vezetésének, a gyerekek nevelésének, vagy akár elvesztett gyermekük meggyászolásának az esete. Eleinte vele együtt örültem, hogy egy ilyen férfi figyelme irányult rá, végre megtalálta gyönyörű nővére árnyékában a saját helyét, örültem, amikor a repülésben ugyanolyan szenvedélyre lelt, mint a férje, aztán kezdett összeszorulni a szívem az eseményektől, úgy éreztem ő csak egy bábu a férje szemében a sakktáblán, és ha valamit nem úgy tesz, ahogy óhajtja, akkor az érzelmi zsarolás fegyverével kényszeríti rá az akaratát, vagy majd kap egy sakk-mattot. Voltak pontok, amikor megráztam volna, hogy ébredjen már fel, ez így tovább nem mehet. Ott újra örültem, amikor saját sikereket ért el, majd olyat lépett, amire csak ejha volt a reakcióm, viszont a legvégén megint csak sajnálni tudtam, hogy a férje micsoda fájdalmat okozott neki.

Charles Lingbergh pedig? Vele nem tudtam zöldágra vergődni! Nem tudom, hogy gyűlöljem vagy egyszerűen csak sajnáljam, azért amilyen élet jutott neki. Gyűlöltem azért, ahogy a feleségét terelte, ahogy egy kisfiú szintű érzelmi zsarolásával szinte mindig elérte, amit akart, ugyanakkor szántam, sajnáltam, mert soha egy percre nem lehetett önmaga, gyerekként nem kaphatott egy jó szót, és hiába lett Amerika ünnepelt repülős hőse, a magánéletében nem volt hős. És annak okozott mérhetetlen fájdalmat, aki szinte egész életében, egy ilyen kirakat-életben mindvégig társa volt valóban jóban-rosszban. Nem Charles, én sajnos nem rajongok érted!

"Bolondot csináltam magamból, amikor azt hittem, hogy mindkét félnek megfelelhetek, a családom és a férjem elvárásainak is. A vége az lett, hogy senkinek nem feleltem meg. Legfőképpen magamnak nem."

Miután befejeztem a közel 400 oldalas regényt esküszöm örültem, hogy nekem ilyen szürke kisegér életem van. Nem volt egy könnyű olvasmány, lassan is haladtam vele, mert egy hosszú élet történéseit mutatta be. Érződött rajta az alapos kutatómunka és úgy a regény harmadánál jártam, amikor én is elkezdtem cikkeket olvasni a neten Lingberghékről. Az írónő a kötet végén található megjegyzésében ki is emeli, hogy számára az a legnagyobb dicséret, ha könyvének hatására az olvasók elmélyednek a főszereplők életében. Én így tettem. Ha valakinek tetszett A párizsi feleség, javaslom, hogy Az aviátor feleségének is adjon egy esélyt, igaz, talán kevésbé olvasmányos, illetve Hadley-t sokkal talpraesettebbnek tartom, mint Anne-t, de az utóbbi is legalább olyan nagyszerű társa volt egy basáskodó, hősnek kikiáltott aviátornak, mint az előbbi egy szeszélyes természetű, kicsapongó írónak.

Kiadó: Pioneer

Kiadási év: 2013

Fordította: Deres Anita