Nagyon sajnálom, hogy amikor elkezdtem olvasni két évvel ezelőtt Dennis Lehane Patrick Kenzie és Angela Gennaro sorozatát nem írtam a könyvekről külön-külön bejegyzést. Viszont hihetetlen módon hálás vagyok Amadeának és almamagnak, akik a figyelmembe ajánlották azt. Most, hogy túl vagyok a negyedik kötet elolvasásán, illetve Lehane Viharszigetét és Titokzatos folyóját is magam mögött tudhatom, elmondhatom, hogy ez az író, és kiemelten ez a sorozat, a felnőtt korom egyik legmeghatározóbb élményét adta.
A Hideg nyomont (sajnos) már úgy olvastam, hogy láttam a belőle készített filmet, amelybe egy késő estén futottam bele valamelyik csatornán. Izgalmasan indult a film, ott ragadtam, aztán mikor meghallottam a Kenzie & Gennaro nevet, rögtön mondtam egy csúnyát, merthogy nálam általában a könyv, aztán a film a sorrend, és ez a kötet akkor még olvasásra várt. De például a Titkozatos folyó esetében is előbb láttam a filmet, mint a könyvet, és akkor még igazából azzal sem voltam tisztába, hogy ki írta azt. Aztán amikor elolvastam a regényt, ugyanannyira izgultam, ha nem még jobban, mint a film nézése közben, és nem volt ez másképpen most a Hideg nyomon esetében sem. Letehetetlen volt a könyv. És egyszerűen úgy fejbe vert megint, hogy olvasása alatt, meg persze az utolsó oldalak után néhány nappal is azt gondolom, hogy amit ez a pasi művelt az utánozhatatlan, és számomra ő egy zseni. Nem vagyok képzett irodalmi blogot vezető elemző, nem tudok nagy dolgokkal dobálózni, egyszerűen csak annyit tudok Lehane-ről elmondani, hogy hihetetlenül tisztában van az emberi lélek komplexitásával, a jóval és a mocsokkal is egyaránt. Az ő könyveiben nincsenek jó és kedves emberek. Akiket mi annak gondolunk, ők is tele vannak démonokkal, gyilkolnak, hibáznak, kisiklik az életük, de vagy felállnak és mennek tovább, vagy feladják és elvesznek a süllyesztőben. Lehane minden könyvében nagyon súlyos témákat boncolgat és nem ad rá konkrét választ az olvasónak: a Hideg nyomonban a gyerekek, az ellenük elkövetett erőszak lesz az, amin moralizálhatunk. Bemutatja a társadalom legaljára csúszottakat, a perifériára szorultakat, a rendőröket, akik tenni akarnak a gyermekeket sújtó erőszak ellen, a pedofilokat, az erőszakot elkövetőket, az alvilági drogos bandákat, egyszóval most is a pokol legmélyebb és legundorítóbb bugyrába szállunk alá.
Ezekhez a cseppet sem könnyű témák feldolgozásához Lehane pedig alkotott két olyan szereplőt, mint Patrick Kenzie és Angela Gennaro. Gyermekkori barátság köti őket össze, majd érthető módon másfajta érzelmek is megjelennek közöttük, mégis a sorozat első kötetében, az Egy pohárral a háború előtt-ben Angie egy másik férfinak a felesége, Patrick pedig későbbiekben egy másik nővel kerül komolyabb kapcsolatba. Viszont a két ember között van valami olyan eltéphetetlen szál, ami mindennél erősebb. Együtt dolgoznak magánnyomozóként, látatlanban megbíznak a másikban, a másik ítéletében és hatodik érzékében is, és mindig, tényleg mindig ott vannak a másiknak. Akkor is, amikor mi olvasók úgy gondoljuk, hogy itt a vége, ezek ketten most "szakítanak" örökre. És én még ilyen párosról nem olvastam. Természetes, hogy a sorozat egyes kötetein belül az aktuális ügy megoldása mellett ennek a két embernek szorítok a legjobban és magam sem tudom megmondani, hogy akkor szeretem-e őket jobban ha csak nyomozótársak, vagy akkor ha barátok, netán akkor amikor szeretők. Ugyanolyan komplexen alkotta meg őket Lehane, mint a regényeit. És sem Kenzie, sem Gennaro nem tökéletesek - hoztak, hoznak olyan döntéseket, amik következtében eltaszítják a másikat maguktól, bűnös dolgokat tesznek ők is, de összetörnek ők is ha valami szörnyűséget kell, hogy átéljenek. Soha nem gondoltam volna, hogy például a Hideg nyomon esetében olyan választási helyzet elé állítja majd őket Lehane, ahol nem lehet jó döntést hozni, egyszerűen fel kell mind a kettőnek vállalni a véleményét, még úgy is, ha tudjuk, hogy ez kettejükre nézve nem fog jól elsülni.
Amúgy nagyon sajnálom, hogy az Agave nem folytatja a Kenzie-Gennaro sorozatot. Tudom, leírták már párszor nekünk rajongóknak, hogy nem volt itthon a sorozatnak olyan piaca, mint amit reméltek, és ez miatt baromi szomorú vagyok. Annyi szar ömlik rá az olvasóra a könyves berkekben, aztán amikor valami jót, valami igazán jót találsz, akkor arra meg nincs kereslet. Természetesen örülök annak, hogy Lehane le lett porolva és a Viharsziget kapott egy új kiadást, illetve a Live by Night jön könyvben majd nálunk is a filmmel egyidőben, de vérzik a szívem a magyarul befejezetlen sorozatért. Sajnos csak két részt sikerült a négyből eddig megszereznem, a többit könyvtárból olvastam, de őket is szeretném levadászni. Illetve a sorozatot be szeretném fejezni, ezért angolul lesz majd ott a polcomon az utolsó két kötet, amelyikből a zárókötetet már a magaménak is tudhatom. És azt tuti, hogy Lehane, a könyvei, a karakterei lerobbanthatatlan tartozékai lesznek a jövőben is a könyvespolcomnak!
