2016. február 28., vasárnap

Tovaszökő február

Kicsit az az érzésem ezzel a februárral kapcsolatban, hogy szegénynek elég cudar dolga van. Átvezet minket a télből a tavaszba, de mivel mindenki olyan türelmetlen már a napfényre, meg a zöldellő természetre várva, sokan csak annak szurkolnak, hogy legyen már vége. Én meg most itt ülök és pislogok, miközben azon gondolkozom, hová és hogyan is ment el az a 28+1 nap idén. Persze visszagondolva rájövök, hogy sok program és tennivaló tarkította, talán ezért nem tűnt fel az, hogy a végére értünk. Újra csak voltam moziban (Brooklyn - a könyvet nagyon várom, kár, hogy csak szeptemberben jelenik meg a Parknál), hosszú idő után színházban is jártam és több baráti találkozó is színesítette a munkás hétköznapok egyhangúságát.

Amúgy ebben a hónapban sem vettem könyvet. Fura, én, aki régen csak úgy hörcsög módjára gyűjtögettem őket most nagyban kerülöm az agyonreklámozott újdonságokat, valahogy egyik sem hoz annyira lázba, helyette régi jó kis könyvekre csodálkozom rá, olvasok a könyvtárból, csökkentem továbbra is a várólistám és így lekerülnek a polcomról az oly sok ideje beszerzett könyvek is. De most így a jó, ezt élvezem, ebben érzem jól magam. Persze azért a Könyvfesztiválra már gyúrok, szép kis listám lesz addigra!

Egyébként az, hogy nem vettem könyvet nem azt jelenti, hogy könyvek nélkül zárom februárt. Került hozzám három szépség, három angol nyelvű. A csoporttársaimnak lehetősége adódott egy kicsit kiélni könyvmoly énüket és lecsapni néhány angol nyelvű könyvre ingyen, és hoztak azoknak is, akik nem tudtak elmenni erre a kis gyűjtögetős programra. Amúgy látatlanban, és félig-meddig ismerve egymást tök jó könyveket kaptam tőlük. Lett egy csodálatos példányom Marcus Sedgwick The Foreshadowing c. regényéből, egy Najaf Mazari - Robert Hillman The Honey Thief c. afgán világot bemutató rövid történeteket tartalmazó könyvéből (a címbe szerelmes lettem), és egy Sallie Muirden A Woman of Seville c. regényből.

Egyelőre olvasás tekintetében sem panaszkodhatom, ugyan volt egy megbicsaklásom, de hát nem minden jöhet be. 7 könyvet olvastam el, és egyet hagytam félbe. Ez az egy a Harry August csodálatos élete volt. Vagy 200 oldalt legyűrtem belőle, de nem kapott el. Nagyon komplex, nagyon szerteágazó, nem tudtam ráhangolódni és nem is élveztem, inkább szenvedtem esténként fáradt aggyal vele, úgyhogy szépen vissza is vittem a könyvtárba. De utána egész jók kerültek terítékre.

Priya Parmar: Vanessa és Virginia: nagyon szerettem, öröm volt megismerkedni számomra a Bloomsbury-körbe tartozó tehetséges emberekkel és a két Stepens-lánnyal. És Virginia Woolfra illetve az életművére csak még kíváncsibb lettem.

Joanne Harris: Kékszeműfiú: benne lesz a 2016-os legjobbak között. Harris szerintem kaján mosollyal az arcán írta meg a darkos vonalba tartozó kicsit pszichós hátterű regényét, amelyben újra feltűnik a St. Oswald elit iskola (Urak és játékosok helyszíne). Annyira, de annyira átvert, ráadásul nem is egyszer. Jön majd róla poszt, bár egyelőre nem is tudom mit fogok mondani a regényről...

Alice Hoffman: Hetedik mennyország: Harris meggyúrta egy kicsit a lelkivilágom, gondoltam majd Hoffman egy kicsit megsimogatja. A fenéket! Hoffman is az orrom alá dörgölte az emberek gyarlóságát és újra emlékeztetett arra, hogy nem tudjuk a csillogó felszín alatt milyen érzések és indulatok feszülnek, pláne ha ez a felszín kívülről nézve tökéletes. Mint a Stepfordi feleségek c. filmben.

Dennis Lehane: Vihar-sziget: és akkor ezek után jött Lehane és kaptam még egyet az arcomba. Azt hiszem, ez a hónap az ilyen könyvekről szólt. Lehane számomra most már végérvényesen kedvenc lett és rájöttem, hogy ő is nagyon ismerheti az emberi lélek legsötétebb részeit. Olyan érzéseket hoz mindig a felszínre, olyan témákhoz nyúl, ami nem egykönnyen emészthető. (Tegnap este megnéztem a filmet. Nem tetszett, a vége miatt, de szerintem Lehan könyvben jó, sokkal jobban üt mint filmen nézve.)

Brynulf Jung Tyønn: A világ legszebb mosolya: nagyon rövid kisregény, fontos témával, és elhiszem, hogy sokaknak tetszett, meg a fiataloknak jó téma, amit mondjuk egy osztályfőnöki órán komolyabban meg lehet beszélni, de nekem nagyon kevés volt. Hasonló témában olvastam ennél sokkal jobbat már.

Bagdy Emőke: Pszichofitness: a non-fiction kategóriában elég gyérül állok és internetes keresgélésem közepette rátaláltam erre a könyvre, amely a címével már rögtön megragadta a figyelmemet. Nagyon tetszett, szerintem kategóriájában az egyik legjobb könyv, aminek a végén praktikus tanácsokat is kapunk napi relaxációs gyakorlatokra vonatkozóan.

Marcus Sedgwick: The Foreshadowing: és akkor a havi három szerzeményből rögtön el is olvastam egyet. Nagyon könnyen lehetett vele haladni, és ahogy elkezdtem, rájöttem, hogy mennyire hiányzott már az angol nyelven való olvasás. Ráadásul a témáját tekintve is igazi telitalálat, hisz 1. világháborús történet.

Márciusban valószínűleg nem lesz ennyi olvasásom, már most látom, hogy a szakdolgozat miatt szakkönyvek kerülnek majd a kezembe. De azért van pár szórakoztató könyv a listámon és egy könyvet már én is kinéztem magamnak. A többi meg majd kiderül egy hónap múlva.

Ti hogy zártátok a februárt?

Akik már írtak róla:

11 megjegyzés:

Nita írta...

Ó, milyen szépek ezek a könyvek! És még ingyen is kaptad őket, és neked választották, ez annyira jó! :)
Végül én is három könyvvel zártam, de most én se vágytam többre. A Harry Augustot meg jól elfelejtettük kibeszélni, na majd legközelebb remélem eszünkbe jut. :)

PuPilla írta...

De jó kis angol könyvek! A Honey Thiefnek szerintem is nagyon vonzó címe van. :)
Hű, rengeteg jó könyvet olvastál! :) A Kékszeműfiú vcs-s nálam idén, most, hogy felemlegetted a St. Oswaldot, bizsereg a tenyerem, hogy levegyem a polcról rögtön! (de épp elég könyvet olvasok egyszerre most :D )
Harry Augustot sajnálom... Fogsz még vele próbálkozni?

theodora írta...

Kíváncsi lettem én is ezekre az angol szépségekre, írsz majd róluk? :)))
A szakdogaíráshoz kitartást, a március nekem is erről fog szólni!
Az februári olvasmányaid közül többet is olvastam, a Pszichofitnesszre meg persze kíváncsi lettem :D

katacita írta...

Nagyon mértékletes vagy, bár szerintem most nem igazán vannak izgalmasnak ígérkező új megjelenések, na majd a Könyvfeszt táján!
A Harry Augustot mindenki az egekbe magasztalja, de a radarom azt mondja, neeeem, és most ezt te is megerősítetted. :)
Viszont sok jó könyvet olvastál, a Vanessa és Virginiát majd én is szeretném. :)
Hajrá a szakdogához, küldöm majd a pozitív energiákat! :D

Nikkincs írta...

Nita: igen, így triplán tudtam nekik örülni. Akkor most mi alkotjuk a középmezőnyt a 3-as számmal.
Jé, tényleg, totál el is felejtettem. De akkor majd legközelebb, mert érdekelne te mit mondasz róla.

PuPilla: ugye, hogy milyen klassz cím? Remélem a belső tartalom is olyan lesz.
Nekem is vcs-s volt a Kékszeműfiú, és nagyon jó volt. És van egy harmadik könyv, ami szintén St. Oswaldos, azt még magyarul nem adták ki, de téged ez amúgy sem tartana vissza.
Nem hiszem, legalábbis nem a közeljövőben. Tudom, hogy neked nagyon tetszett, nem is értem, hogy nálam mi volt a gond, de nem éreztem az én regényemnek.

theodora: igen, mindenképp szeretnék. Idén próbálok minden olvasott könyvről írni, de eléggé meg vagyok csúszva velük.
köszi Dóri, neked is, hajrá nekünk!
Pszichoról hamarosan írok :)

katacita: szerintem sincs semmi extra, de az április húzós lesz - Cormoran Strike folytatásáért már pl. tűkön ülök :)
Szerintem sem lenne a te könyved, hallgass a radarodra, nagyon jól működik az! :) Ellenben a Vanessa és Virginiát ajánlom, az be fog jönni neked.
Köszi Kata, elkel a mentális támogatás! :D

PuPilla írta...

Nikkincs, szerintem megosztó azért a Harry August. Akit elkap, az nagyon bele tud gabalyodni, mint pl. Nima és én, de van akinek nem annyira a "sajátja". :) Ha nem tetszett ne is szenvedj vele, ahhoz túl tömény és sűrű. :)))
Hmm, tényleg van még St. Oswaldos Harris? Nem tudom melyik az. Szinte mind megvan angolul amúgy, kivéve régebbről párat, amit könyvtáról olvastam magyarul, pl. az Ötnegyed narancs. Na, majd utánanézek. :)

Nikkincs írta...

Pupilla: igen, biztos vagyok benne, hogy vagy szeretik vagy nem, köztes állapotot ennél a könyvnél nem tudok elképzelni. Próbálkoztam, de nem, félretettem.
Igen, ez az: http://www.joanne-harris.co.uk/books/different-class/
Én ezt nem láttam még, de nagyon szeretném elolvasni, kedvenceim lettek a darkosabb Harris-könyvek :)

PuPilla írta...

Nikkincs, ,visszakerestem a posztod A világ legszebb mosolya miatt, erre most látom, hogy itt még válaszoltál nekem az új Harris-szel kapcsolatban... pont ma posztoltam róla, de erre a beszélgetésre persze már nem emlékeztem :D :D Szóval kellett nekem egy hónap és magamtól is rátaláltam valahogy. :D

Visszatérve az eredetire: A világ legszebb mosolya végül számomra is csalódás volt. Semmit nem adott, nem tetszett a stílusa sem. Valóban találhatunk sokkal jobbakat a témában.

Nikkincs írta...

PuPilla: akartam is kérdezni, hogy neked mi a véleményed a Világ...-ról, mert láttam, hogy elolvastad. De akkor megnyugodtam, hogy hasonlóképpen látjuk :)

Bezony, van új Harris, láttam is, hogy írtál róla, csak még nem jutottam el oda hozzád is örömködni :) Azért remélem, valamikor valamelyik kiadó magyarul is elhozza majd.

PuPilla írta...

Nikkincs, még majd írok azért rendes bejegyzést is a kis könyvről, csak még nem jutottam odáig (el vagyok maradva két könyves poszttal, ilyen is rég volt :D ), meg ma a témázás fut ;)

Én is remélem, nem is tudom van-e erről bármi hír, hogy Harrist ki veszi át?! :O

Nikkincs írta...

PuPill: várom a bővebb kifejtést :)
Igen, olvastam, tök jó kis téma, nagyon ötletes.
Én nem tudok sajnos róla, pedig már kérdeztem bizonyos helyeken. De pl. a Librit el tudnám képzelni.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...