2015. december 31., csütörtök

Decemberi könyves boldogság

Komolyan, el sem hiszem, hogy az év utolsó hónapját ülök le most összegezni. Nem volt egy könnyű időszak a munkát tekintve, de most még szabi, aminek minden cseppjét ki szeretném élvezni, úgyhogy erre nem is gondolok vissza inkább. Viszont minden egyéb tekintetben azért egész jól zárult ez a hónap és persze könyvek nélkül sem maradtam. Összesen 6 könyvvel lettem gazdagabb, ami szerintem az arany középút, se nem sok, se nem kevés, fogyasztható mennyiség.

Kettőt én vásároltam és már a beharangozásuk óta fájt rájuk a fogam. Az egyik Adriana Trigianitól A cipész felesége, amely egy olasz-amerikai családregény, illetve a másik Böszörményi Gyulától A Rudnay-gyilkosságok. Az előbbit már el is olvastam és kellemes órákat köszönhetek neki, a másikat viszont a csúf januárra tartogatom, mert érzem, hogy nagyon-nagyon jó lesz, legalábbis a radarom ezt jelzi.
Karácsonynak köszönhetem a másik négy könyvet. Családomtól kaptam az Így szerettek ők 1. és 2. részét és a Billie-t is. Nyáry Krisztián irodalmi szerelemeskönyvének első részét karácsony napjai alatt olvastam el és teljesen elvarázsolt. Nagyon szép, igényes kiadás, és a történetek engem nagyon megleptek, rengeteg újdonsággal, sőt, ismeretlen íróval-költővel találkoztam a könyvben. Nagyon örülök neki, hogy ezt hozta nekem a Jézuska idén! A 6. könyv, a Campari reggelire pedig Szilvamag csodás ajándéka, aki mindig tudja, hogy mivel lepje meg a barátnőjét (és még amit kaptam mellé a csomagban, fúúú, hát csak annyit mondhatok, hogy Szilvamagnak a gasztronómiai élvezetek előállítása sem jelent gondot). Amúgy ez a könyv az év utolsó olvasmánya, éppen a közepén járok és azt hiszem a befejezés már csak jövőre várható. Amúgy vicces, humoros, igazi könnyed kikapcsolódást jelentő történet.

December elején kicsit nyögvenyelősen ment az olvasás, épp ezért most megdöbbentem, hogy összesen 11 olvasmányom volt. Elsőként befejeztem a Legyek Urát, ami elég kis komoly arcon csapás volt. Mindig is azt gondolom, hogy mi emberek vagyunk a legnagyobb ellenségei egymásnak és ezt ilyen fiatal gyerekek sorsán végigkövetni elég nyomasztó volt. Utána kellett egy kis kikapcsolódás és a keresztlányomnak vett mesét olvastam el, ami többek között Az elveszett rénszarvas történetéről szólt. Majd karácsonyra hangolódtam Dash és Lily kis piros Moleskine noteszével, majd a könnyedebb műfajok felé fordultam, mert agyi kapacitásom a zéró szintre csökkent. A YA/NA felhozatalból elolvastam Dani Atkinstól az Összetörve c. könyvet, majd Robyn Schneidertől a The Beginning of Everythinget. Aztán pedig Jessica Sorensen sorozatába kezdtem bele, ami Callie és Kayden történetéről szól, ennek három részét is befaltam (The Coincidence, The Redemption, The Resolution) és azt kell, hogy mondjam félig-meddig személyes érintettség miatt ez a könyv nekem most elég mély dolgokat bolygatott meg. Még karácsony előtt sorra kerítettem A cipész feleségét is, amitől pont azt kaptam amit vártam, hisz nem ez volt az első könyvem Trigianitól, így ismertem már mire képes. Igazi női regény, szerethető karakterekkel és nagyon érdekes időszakkal, helyszínekkel (olasz kis alpesi falu, nagy New York, Metropolitan Operaház stb.). Még egy tankönyvnek szánt könyvre is volt időm, ami A könyvkiadás mesterségéről írt, érthetően, jól összeszedetten. Az ünnepek alatt pedig az Így szerettek ők-be voltam teljesen belemerülve. Visszanézve, sok jó olvasmány, néhány középszerű, de az biztos, hogy elég vegyes válogatás, és néhány gyönyörű ajándék könyv a karácsonyfa alatt. Kösz december, jó szívvel búcsúzom tőled!

A többiek: Katacita, Dóri, Amadea, Nita, PuPilla

8 megjegyzés:

theodora írta...

Szuper könyvek, a Campari tényleg jó erre az időszakra - igazi léleksimogató, humoros könyv. A cipész feleségével én is szemeztem, el szeretném olvasni majd jövőre ezt is!
A Billie engem nagyon megfogott, szerintem neked is tetszeni fog!
Hála az égnek, hogy már van pár nap pihenés aztán újult erővel vetjük magunkat az új évre!
Boldog új évet kívánok neked! :)

Nita írta...

Igen, a hat az pont jó mennyiség. :) Ahogy látom, ebben a hónapban nekem sikerült a legtöbb mindent bezsákmányolni. :D
Az Így szerettek ők nekem is szimpatikus, lehet majd könyvtárból le fogom vadászni valamikor. :) A többi könyved is jónak tűnik, jó választottak az angyalkák. :)

Nikkincs írta...

theodora: és ez még tetszik is, nem úgy mint az Enyém a vár :)) - mert szerintem kicsit hasonlít egymáshoz a két könyv amúgy.
Ajánlom A cipész feleségét, ugyan kb 600 oldal, de gyorsan lehet vele haladni. Billie remélem tipikus Gavalda-élmény ad majd!
Igen, ez a pár nap még itt van nekünk szerencsére :)
BUÉK neked is Dóri!

Nita: ó, hát neked könyvtornyod van, egy igazi felhőkarcoló, azzal senki sem vetekedhet :)
Nita, szívesen kölcsönzöm, csak szólj.
Szerintem is jó angyalkáim voltak idén, azért egy kis súgás kellett nekik :)

Amadea írta...

Szépeket kaptál.:) Emlékszem, amikor olvastam, engem is elbűvölt az Így szerettek ők.

PuPilla írta...

Szép kis kupac, és örülök én is a Camparidnak, remélem tetszeni fog! :)
Olvasni is sokat olvastál, irigyellek, nekem ezek az utolsó hónapok nyögvenyelősebben mentek olvasás szempontjából, és kevesebb könyvet olvastam el, de persze ez nem baj. :) A Legyek ura nem egy szívderítő kaland, de jó könyv, én azt hiszem 2 éve olvastam kb, de lehet hogy még nincs annyi, és nem is nagyon tudtam miről szól. Meglepett.

Nikkincs írta...

Amadea: én is nagyon beleszerettem, a második részt még tartogatom egy ideig szerintem :)

PuPilla: a Campari nagyon aranyos, témájában picit hasonló az Enyém a várhoz, de azt nem szerettem, ezt meg igen :)
Igen, sokat, de jövőre a cél a kevesebb, mert sokszor azt érzem, hogy csak átfolytak rajtam a könyvek.
Nekem is csak minimál infóm volt a LU-ról, pont ezért szólt nagyot.

PuPilla írta...

Az Enyém a várat én idén fogom olvasni. :) Kíváncsi leszek hogy alakul vele a kapcsolatom. :)

Nikkincs írta...

PuPilla: majd figyelem róla a véleményed, egyelőre én vagyok a kisebbség, akinek nem jött be.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...