Decemberi könyves boldogság

Komolyan, el sem hiszem, hogy az év utolsó hónapját ülök le most összegezni. Nem volt egy könnyű időszak a munkát tekintve, de most még szabi, aminek minden cseppjét ki szeretném élvezni, úgyhogy erre nem is gondolok vissza inkább. Viszont minden egyéb tekintetben azért egész jól zárult ez a hónap és persze könyvek nélkül sem maradtam. Összesen 6 könyvvel lettem gazdagabb, ami szerintem az arany középút, se nem sok, se nem kevés, fogyasztható mennyiség.

Kettőt én vásároltam és már a beharangozásuk óta fájt rájuk a fogam. Az egyik Adriana Trigianitól A cipész felesége, amely egy olasz-amerikai családregény, illetve a másik Böszörményi Gyulától A Rudnay-gyilkosságok. Az előbbit már el is olvastam és kellemes órákat köszönhetek neki, a másikat viszont a csúf januárra tartogatom, mert érzem, hogy nagyon-nagyon jó lesz, legalábbis a radarom ezt jelzi.

Karácsonynak köszönhetem a másik négy könyvet. Családomtól kaptam az Így szerettek ők 1. és 2. részét és a Billie-t is. Nyáry Krisztián irodalmi szerelemeskönyvének első részét karácsony napjai alatt olvastam el és teljesen elvarázsolt. Nagyon szép, igényes kiadás, és a történetek engem nagyon megleptek, rengeteg újdonsággal, sőt, ismeretlen íróval-költővel találkoztam a könyvben. Nagyon örülök neki, hogy ezt hozta nekem a Jézuska idén! A 6. könyv, a Campari reggelire pedig Szilvamag csodás ajándéka, aki mindig tudja, hogy mivel lepje meg a barátnőjét (és még amit kaptam mellé a csomagban, fúúú, hát csak annyit mondhatok, hogy Szilvamagnak a gasztronómiai élvezetek előállítása sem jelent gondot). Amúgy ez a könyv az év utolsó olvasmánya, éppen a közepén járok és azt hiszem a befejezés már csak jövőre várható. Amúgy vicces, humoros, igazi könnyed kikapcsolódást jelentő történet.

December elején kicsit nyögvenyelősen ment az olvasás, épp ezért most megdöbbentem, hogy összesen 11 olvasmányom volt. Elsőként befejeztem a Legyek Urát, ami elég kis komoly arcon csapás volt. Mindig is azt gondolom, hogy mi emberek vagyunk a legnagyobb ellenségei egymásnak és ezt ilyen fiatal gyerekek sorsán végigkövetni elég nyomasztó volt. Utána kellett egy kis kikapcsolódás és a keresztlányomnak vett mesét olvastam el, ami többek között Az elveszett rénszarvas történetéről szólt. Majd karácsonyra hangolódtam Dash és Lily kis piros Moleskine noteszével, majd a könnyedebb műfajok felé fordultam, mert agyi kapacitásom a zéró szintre csökkent. A YA/NA felhozatalból elolvastam Dani Atkinstól az Összetörve c. könyvet, majd Robyn Schneidertől a The Beginning of Everythinget. Aztán pedig Jessica Sorensen sorozatába kezdtem bele, ami Callie és Kayden történetéről szól, ennek három részét is befaltam (The Coincidence, The Redemption, The Resolution) és azt kell, hogy mondjam félig-meddig személyes érintettség miatt ez a könyv nekem most elég mély dolgokat bolygatott meg. Még karácsony előtt sorra kerítettem A cipész feleségét is, amitől pont azt kaptam amit vártam, hisz nem ez volt az első könyvem Trigianitól, így ismertem már mire képes. Igazi női regény, szerethető karakterekkel és nagyon érdekes időszakkal, helyszínekkel (olasz kis alpesi falu, nagy New York, Metropolitan Operaház stb.). Még egy tankönyvnek szánt könyvre is volt időm, ami A könyvkiadás mesterségéről írt, érthetően, jól összeszedetten. Az ünnepek alatt pedig az Így szerettek ők-be voltam teljesen belemerülve. Visszanézve, sok jó olvasmány, néhány középszerű, de az biztos, hogy elég vegyes válogatás, és néhány gyönyörű ajándék könyv a karácsonyfa alatt. Kösz december, jó szívvel búcsúzom tőled!

A többiek: Katacita, Dóri, Amadea, Nita, PuPilla

Két "ifjúsági" könyvről röviden

Decemberben kicsit eltunyultam. Értem ezt úgy, hogy semmi, de tényleg semmi nehéz műfajhoz nem volt kedvem. Úgyhogy jöttek a NA és YA-regények és egy kis angol nyelvű olvasási fázis, mert hogy ezeket a regényeket igazából úgy tudom fogyasztani kevesebb szemöldökráncolással, ha angolul olvasom. Amúgy viszonylag jókat fogtam ki, mert azért mindkettőnek volt mondanivalója, ha egy kicsit szájbarágósan de akkor is.

Dani Atkins: Összetörve

Itt a történet középpontjában nálam a mi lenne ha? kérdés állt. A főszereplő lány, végzős középiskolásként egy banális baleset következtében elveszti az egyik legjobb haverját, azt a fiút aki amúgy titokban régóta rajong érte, ráadásul ő maga is súlyosan megsérül. Az addigi fényes jövőt hirtelen egy tollvonással áthúzza a sors, ami csillogott eddig, az fényét veszti, nemcsak a barátai tűnnek el mellőle, de a szerelmét is elmarja, feladja terveit, elköltözik a kisvárosból és igazából csak vegetál, bezárkózik a maga kis világába. Aztán legjobb barátnője esküvője miatt újra visszatér szülőhelyére és egy esés következtében újra kórházba kerül, ahol amikor felébred óriási meglepetés éri: a szörnyű baleset nem történt meg, az élet úgy alakult, ahogy eltervezte, szerelmes a barátjába, csodás munkája van és az a legjobb barát, a szerelmes fiú sem halt meg. Csakhogy nem akarja elhinni, hogy ez a valóság, és amit annak hitt az pedig egy csúnya rémálom. Vajon valóban ez van a háttérben? Ezt próbálja kideríteni immár az életben lévő barát és családja segítségével, akik természetesen először kételkednek a lány épelméjűségében.

"Az első életem egy esős decemberi estén, 22:37-kor ért véget egy kihalt utcán, a régi templom előtt.
A második életem nagyjából 10 órával később kezdődött, amikor a vakító kórházi fényben magamhoz tértem. Csúnya fejsebbel ébredtem, egy olyan életben, amire egyáltalán nem emlékeztem. Körülöttem voltak a barátaim, a családom. Azt hinné az ember, hogy ettől job lett. De nem, mert egyikük akkor már elég régóta halott volt."

Maga az alapötlet nekem nagyon tetszett. Elég sokáig nem tudtam, hogy vajon mi is lehet a valóság, de aztán azért szépen elhintett az írónő néhány jelet, amiből tudtam következtetni. Ettől függetlenül a végét nem tudtam teljesen megjósolni, de kb. arra számítottam, amit kaptam. Ami már majdnem tömény giccs lett a végén, annak egy kis értelme lett így.

És igen, sokszor megfordul a fejemben az, hogy egy-egy döntésünk, egy-egy esemény az életünkben vajon mekkora befolyással bír? Másként alakul majd a sorsunk ha balra megyünk egy úton vagy ha jobbra? Vagy akiknek találkozniuk kell az életben azok találkozni fognak csak egy kis kerülő után? Akiknek együtt kell lenniük, azok megtalálják annak a módját, hogy együtt legyenek? Szóval ezek miatt a kérdések miatt érzem azt, hogy azért megérte elolvasni ezt a könyvet, mert a végén erre kapunk valamilyen választ, amit szerintem nem mindenki fog kielégítőnek tartani. (Amúgy egyébként egy kicsit A nő kétszer című filmhez tudnám hasonlítani az egész regényt.)

Robyn Schneider: The Beginning of Everything

Ez a könyv nemrég jelent meg magyarul Egy új élet reménye címmel. Felfigyeltem rá, mert a fülszöveg alapján érdekesnek tűnt, de inkább angolul vágtam neki.

Itt is tetszett az alapötlet, illetve a főszereplő srác, Ezra számomra az egyik legszimpatikusabb YA-karakter lett, de magával a körítéssel, a túl fekete-fehér ábrázolással voltak gondjaim, mert nekem nagyon szájbarágósnak tűnt így a könyv mondanivalója.

Ezra utolsó előtti évét tölti a középiskolában, a teniszcsapat sztárja, amolyan bálkirály típusú aranyifjú, akinek a tipikus szőke pompom lány a barátnője. Ám egy buli alkalmával az élete egycsapásra megváltozik: elüti egy autó és olyan sérüléseket szenved, hogy többet nem teniszezhet, még a járáshoz is botra van szüksége. Ebben a helyzetben kezdi meg az utolsó évét a suliban. És nagyon nem találja a helyét, hisz hirtelen már nem menő lesz, hanem ciki, vagy éppen sajnálat tárgya, a barátnője is szakít vele, a csapattársak és a sportpályás haverok meg szánakozva nézik bicegését.

Ám Ezra akármennyire irtózik az új szituációtól, saját magát is meglepve megtalálja helyét újra a középiskolában, igaz, nem a menők között, hanem az "okostojások" közé kerül. A suli vitacsapatában van Ezra gyerekkori barátja, aki a srác mellé áll és bár nem tárt karokkal ugyan, de a többiek is befogadják a srácot, aki szép lassan elkezdi magát jól érezni velük és elkezd a jövőjéről is gondolkozni. Persze színre lép egy lány, akinek nagy szerepe van abban, hogy a srác szép lassan megtalálja az útját, csakhogy ennek a lánynak is van egy sötét folt a múltjában, ami hatással lesz kettejük kapcsolatára.

Ami nagyon bejött nekem ebben a könyvben az egyrészt ugye Ezra karaktere és humora, másrészt az ahogy a fiú átértékeli egész addigi életét és az önsajnálatban való dagonyázás után látja a lehetőségeket a jövőben. Még ha nem is sportösztöndíjat, meg kupákat, hanem tanulást és egy másik irányt. 

Tetszett az is, hogy nem rózsaszín ködös, felhőkön járós megmentjük egymást típusú szerelmi szálat kaptam, hanem lassú közeledést és inkább baráti szálat.

A végének is kimondottan örültem, aki valami nagy happy-endet vár, eléggé csalódni fog, de szerintem ez így volt jó, így kellett lennie, mert ez a könyv Ezra története, az ő fejlődése és az ő útkeresése.

"Oscar Wilde egyszer azt mondta, hogy az élet a legritkább dolog a világon, mert a legtöbb ember csak létezik, és kész. Nem tudom, igaza van-e, de azt igen, hogy hosszú ideig léteztem, és most élni akarok"

Ami viszont agyoncsapta a jó élményeket a könyvben az az egész középiskolás hierarchia megjelenítése. Most komolyan, Amerikában ilyenek a középiskolások, ilyen kasztokba sorolhatóak és kegyetlenek egymással? Mert a többi karakter nagyon tipizált volt – üres fejű szőke pompom lány, bamba és kigyúrt sportolók és hát azok a viszonyok, amik az amerikai középiskolákat jellemzik ezen könyvek alapján, na attól mentsen meg engem a sors (amúgy megmentett, mert már öreg vagyok középsulihoz és amúgy is itthon jártam ki). 

Ezen felül amit baromi sajnálok az az, hogy az írónő beletett egy "csavart" a végébe, ami nem és nem és nem kellett volna. Miért kell egy viszonylag jól felépített regényt ilyen hihetetlen dologgal elrontani? 

Ha ezeket leszámítom egy egész jó kis könyv kerekedne belőle, de így is biztos vagyok benne, hogy a fiatalabb korosztály nagyon fogja majd szeretni.

A várólista-csökkentés csapata 2016-ra

A csapat egy része + könyvtár és e-book.

A jövő évi várólista-csökkentésre készülve most idén először nem ültem sokat a könyvek felett, hanem könnyen jött az ihlet, hogy melyeket szeretném beválogatni. Nem gondolkoztam sem a nemek arányán, sem azon, hogy legyen benne szépirodalom is, úgyhogy miután összeállt a kis csapat akkor néztem meg, hogy ettől függetlenül is elég vegyes kis társaság jött össze. Remélem szeretni fogom őket, mert most, ebben a percben természetesen mindegyiket olvasni szeretném.

Az alap 12-es:

Frances Itani: A csend fogságában: olasz, világháborús, ezer éve el szeretném már olvasni, több nem is kell.

Joanne Harris: Kékszeműfiú: Harris kedvenc, ez ráadásul a sötét oldala, Amadea imádta (ami nekem nagyon jó ajánló), és kölcsön könyv, ami már régóta nálam parkol.

Dennis Lehane: Vihar-sziget: Lehane szintén kedvenc, szóval piszok módon ezzel a könyvvel úgy érzem, hogy tutira megyek. A filmet direkt nem néztem még meg, úgyhogy teljesen újdonság lesz.

Paul Auster: New York trilógia: nem ismerem az írót még, épp itt az ideje, mert piszok jó kis értékeléseket olvastam ám róla, illetve erről a könyvről. Rettenetesen izgat már előre!

Jostein Gaarder: Sofie világa: ezt a könyvet anno tiniként elkezdtem már egyszer és nagyon tetszett, csak vissza kellett vinnem a könyvtárba és azóta sem került újra a kezembe. Úgyhogy amikor újra kiadták, lecsaptam rá, csak azóta szegény egész elfelejtődött.

Szabó Magda: Pilátus: még egy régebbi karácsonyi ajándék volt ez, és most, hogy olvastam kicsit Szabó Magda szerelméről az Így szerettek őt-ben, még inkább örülök, hogy beválogattam.

Melanie Benjamin: Az aviátor felesége: szeretem nagyon az önéletrajzú ihletésű regényeket, erre idén jöttem rá, így nem volt kérdés, hogy a Lindbergh házaspárról szólót egyszer szeretném sorra keríteni. Itt az ideje.

Agatha Christie. Az ABC-gyilkosságok: AC immár kötelező darab a vcs-s csapatban, ez is amolyan tuti könyv, nem szoktam sokat szenvedni az elolvasásával.

Jo Nesbo: A fiú: az első könyvem lesz az írótól, erre esett a választásom. A skandináv krimik amúgy is be szoktak nekem jönni, szerintem ezzel sem lesz gondom.

Shan Sa: A gójátékos: azt hiszem ezt a könyvet várom a legjobban, terveim szerint ezzel kezdek majd. Párszár forintért vettem már jó pár éve, és most érzem azt, hogy olvasnom kellene.

Huntley Fitzpatrick: My Life Next Door: idén nagyon gyér mennyiségű angol nyelvű könyvet olvastam el, ezen jövőre szeretnék változtatni és a YA/NA műfaj viszonylag jól, gyorsan olvasható, ezért esett erre a választásom.

Camilla Lackberg: A kőfejtő: ez a Fjallbacka-sorozat 3. része, az első kettővel nem volt különösebb problémám, bízom benne, hogy a folytatással sem lesz.

Igen, nem valami fajsúlyos lista lett, de nem akartam magam megszívatni. A cserecsapatba 7 könyv került és ott sem válogattam be nagyon nehéz könyveket, inkább szórakozni szeretnék, mint szenvedni jelszót tartottam szem előtt. Szóval ők versenyeznek még:

Alex Flynn: Beastly - A szörnyszívű

Tóth Krisztina: Akvárium

Robert Merle: A sziget

Vanora Bennett: Hölgy mókussal és seregéllyel

John Scalzi: Szellemhadtest

Isabel Allende: Kísértetház

Stephen King: Tortúra

Hajrá mindenkinek, aki indul és jó szórakozást a játékhoz!

Miért volt érdemes várólistát csökkenteni 2015-ben?

Tavaly ilyentájt készültem egy hasonló bejegyzéssel, mert így év végén szeretem visszanézni a Lobo által meghirdetett és megszervezett várólista-csökkentés során milyen könyvekhez volt szerencsém. Azt hiszem 2015-re egész jó válogatást raktam össze magamnak, és szokás szerint az év elején nagy lendülettel vetettem magam bele az olvasásukba. Aztán év végére kicsit megkopott ez a lelkesedés, de azért idén is sikerült teljesítenem a 12 könyv elolvasását. Az alaplistáról 10 könyvet pipálhatok ki, a cserecsapatomból pedig 4-et.

1. Téa Obreht: A Tigris asszonya: ez volt az első, amit kihúzhattam a listáról, és nagyon szerettem olvasni. Nagyon gyorsan magával ragadott a fiatal írónő által megteremtett hangulat, és a nagypapa által elmesélt múltbeli szál, öröm volt belemerülni ebbe a babonákkal teli, kicsit szomorkás atmoszférájú világba.

2. Jojo Moyes: Akit elhagytál: Moyes könyveit mindig nagy lelkesedéssel veszem kézbe. Nőknek ír nőkről, de mégsem mondanám csak romantikus szerzőnek, mert pont azt szeretem benne, hogy amolyan két lábon a földön álló történetekkel lepi meg a rajongó táborát. Ez is hasonló könyv volt, semmi cukormázas körítés, hanem egy igazán embert próbáló helyzet az 1. világháború idején, majd ennek a cselekményszálnak a hatása a másik szálra a jelenben, ahol egy fiatal özvegy próbálja feldolgozni férje elvesztését.

3. Matthew Quick: Napos oldal: csereként szereztem meg ezt a könyvet és nagyon kíváncsi voltam rá, hisz a belőle készült film nagy sikereket ért el. A könyv sem volt rossz, de nekem eléggé agyoncsapta az élményt az a rengeteg amerikai focis rész (pedig amúgy bírom ezt a sportot). Viszont tetszett ennek a két, lelkileg sérült embernek az útja, amit bejártak, miközben megtalálták a saját napos oldalukat.

4. Carson McCullers: Az esküvői vendég: azt hiszem ez nem volt a legjobb választás. Még Szandis akció során vettem meg ezt a könyvet és nagy reményeket fűztem hozzá, de nem találtam meg benne azt, amit reméltem. Egy magányos kislány útkereséséről szólt számomra ez a könyv, de néha túl komolynak éreztem a mondandókat egy 12-13 éves lány szájából. Csak az mentette meg attól, hogy félbe ne hagyjam, hogy az amerikai Délen játszódik.

5. Joanne Harris: Csokoládés barack: igen, igen és még egyszer is igen! Annyira jó volt újra Harrist olvasni, főleg a Csokoládé folytatását. Vágytam vissza már rég Lansquenet-be, hogy találkozhassam újra Vianne-nal, Anoukkal és el sem tudtam képzelni, hogy Harris merre kanyarítja majd a történetet. Most így év végén, az idei, a világban lezajlott történésekre visszagondolva azt hiszem, nem lehetne aktuálisabb ez a téma, hisz két egymástól merőben más értékeket fontosnak tartó vallás és kultúra, illetve a generációk közötti szakadék és egyet nem értés áll a középpontban.

6. Alice Hoffman: Itt a Földön: Hoffman idén - ha ezt lehetett fokozni - még jobban belopta magát a szívembe. Sokan fanyalognak erre a könyvre, de én úgy érzem, hogy meg tudtam találni benne a szépséget a sok szörnyűségen és negatív karakteren keresztül is. Szerintem Hoffmannak is van egy kicsit sötétebb oldala, mint mondjuk Harrisnek, és ez a regény pont ennek a kivetülése. Igen, nagyon sokban hasonlít az Üvöltő szelekre, csak modern köntösbe bújtatva, ugyanakkor ez is megmutatja, hogy mennyire igaz az a mondás, hogy nagyon vékony a választóvonal a szerelem és a gyűlölet között. Azt hiszem ez a könyv amúgy a borongós, baljós és depresszív hangulata miatt nekem mindig az őszhöz fog kapcsolódni és biztos el fogom olvasni újra.

7. David Guterson: Hó hull a cédrusra: egy méltatlanul elhanyagolt könyv ez és az idei olvasmányaim közül az egyik legkiemelkedőbb, a Top valahány listámban az év végi záró bejegyzéseknél biztosan szerepelni fog. Kaphatna ez is egy újabb kiadást, hátha felfedeznék még többen, mert mind történetét, mind az atmoszféráját, mind az író stílusát tekintve csodálatos könyvről van szó. Aki nem ismeri, nem olvasta, annak teljes szívvel ajánlom, vegyétek kézbe, nem fogtok csalódni!

8. Arthur Japin: Casanova menyasszonya: szintén egy nyári Szandis akció keretében beszerzett könyvről van szó, de magam sem gondoltam volna, hogy majd mennyi sorát olvasom el igazán mélyen elgondolkozva. Nagyon sok igaz dolgot fogalmazott meg a könyv női főszereplője a nemek közötti viszonyokról és a csábításról.

9. Halász Margit. Gyöngyhomok: Halász Margitot olvasni mindig különös élvezet, még akkor is ha néha elvesztem a Gyöngyhomok családjának generációiban. Fogalmam sincs miért, de ha visszagondolok erre a könyvre a következő dolgok jutnak eszembe: egy lédús és illatos őszibarack (hisz pikáns volt), a nyári napsütés melege (humora melengette a lelkemet), a csiklandozó fűszálak érzése (igazi szórakozás volt).

10. William Black: Al dente: az olasz éhségemet próbáltam ezzel a könyvvel csillapítani, ami félig-meddig sikerült is. Gasztronómiai kalandozások a könyv alcíme, amely pontosan kifejezi miről is szól. Fő pozitívuma a sok étel és az ételek gyökerét jelentő rengeteg olasz város bemutatása volt, ám magával a stílussal voltak gondjaim. Ettől függetlenül nyaralós könyvnek pont jó volt, mármint olyannak, amelyen keresztül úgy érzi az olvasó, hogy ő is ott csatangol valahol Itália mélyén.

11. Neil Gaiman: Óceán az út végén: ez már a cserecsapatomból került ki. Bevallom, nekem nem jött be. Először azt gondoltam, hogy esetleg a fantasy műfajával nem vagyok kompatibilis, de szerintem Gaiman nem az én íróm lesz. Értem én, hogy miről szólt a könyv, meg azt is, hogy miért rajonganak érte oly sokan, de valahogy engem nem hatott meg az egész. Sajnálom, azt viszont nem, hogy Gaimannel tettem még egy próbát, bár igaz, hogy azt hiszem a mi kapcsolatunk itt véget is ért.

12. Ljudmilla Ulickaja: Odaadó hívetek, Surik: szintén a pótválogatott tagja volt ez a könyv, de biztos voltam benne, hogy ezt idén mindenképpen elolvasom. Nagyon szerettem! Tetszett az a rengeteg női karakter, akit Ulickaja felvonultatott a regényében és Surik, hát ő meg egyszerűen csak Surik. Aki mindig ott volt és azt adta a nőknek, amit elvártak tőle. Csak valahogy elfelejtette a saját életét élni. Nőként olvasni egy férfi történetét mindig nagyon érdekes számomra és - biztos furán néztek majd rám ezután - néha én is azt gondoltam, hogy jó lenne egy Surik az életemben, mert vannak olyan pillanatok, amikor a női léleknek csak egy jó szóra, egy bókra, egy mosolyra, egy gesztusra van szüksége.

13. Dennis Lehane: Titokzatos folyó: Lehane történetei baromira bejönnek nekem. Sajnálom, hogy Magyarországon nem fedezték fel maguknak olyan sokan, hogy megérné kiadni a többi könyvét, mert szerintem baromi jó történeteket ír és nagyon ismeri az emberi lelkeket, a gonoszságot, a bennünk lakozó démonokat, egyszerűen az életet. Ez a könyv is pont ezekről a dolgokról szól. Akármennyire borzalmas is a történet, óriási karakterekkel van megtűzdelve és nagyon jól megírt, érdekfeszítő, gyomrot görcsbe rántó végig.

14. Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság: ez is tuti könyv volt, mármint olyan, amit biztos elolvasok majd a vcs-s válogatottból. Szeretem Christie-t, persze nem töményen és egymás után, de évente egy-két könyvet elolvasva nagyon jó történeteket kapok tőle. Ezzel a könyvvel meg végképp nem lőttem mellé, mert bár nagyon-nagyon figyeltem, gondolkoztam, elemeztem minden történést, mégis olyan csúnyán megvezetett, hogy azt öröm volt nézni. De azt hiszem pont ezért is szeretem őt olvasni!

Visszanézve valóban jó élménnyel zárom az idei vcs-s játékot, és bár az is igaz, hogy az alap 12-es listámból két könyv kimaradt (a Szinuhe, és A három testőr), de egyrészt egy kicsit túl is teljesítettem, másrészt 3-4 könyvet leszámítva igazán jó történeteket ismerhettem meg, amiket vétek lett volna kihagyni. A 2016-os válogatott is összeállt már régen, és remélem majd azokat olvasva is hasonló gyöngyszemekre lelek.

Szép karácsonyt!

Forrás

Túl a Szentestén, karácsony első napján pizsamában bambulni ki a fejemből: megfizethetetlen! Főleg egy ilyen pörgős, hajtós év után. 

Kívánom, hogy mindenkinek olyan legyen az idei karácsonya, hogy legalább pár percre azt érezze, igazán meg tudott pihenni és fel tudott töltekezni! Legyetek sokat a szeretteitekkel, barátaitokkal, ha nem is személyesen, de virtuálisan is, higgyétek el, az is sokat számít ám, egyetek-igyatok, pihenjetek és olvassatok jó sokat!

Boldog karácsonyt!

Karácsonyi útkeresés

Rachel Cohn - David Levithan: Dash and Lily's Book of Dares

Idén azt hiszem Grincs kicsit belém költözött. Semmi karácsonyi hangulatom nem volt (még most is alig), pedig próbáltam kimaxolni az ünnepre való hangolódást, ma pl. egész nap karácsonyi albumokat hallgattam a munkahelyen. Mégsem sikerült igazán hangulatba jönnöm, de talán ez a kor amúgy is egy kicsit átmeneti időszak az ember életében. Amíg gyerek, addig a karácsonyban valami csodát lát, aztán amíg nincs gyereke vagy saját családja, akkor jön egy átmeneti Grincs-féle időszak. De egyszer talán a saját családdal újra igazi ünneppé válik majd a karácsony. No de azért nem akartam ilyen hangulatban tölteni a decembert, úgyhogy a jó értékeléseknek hála én is kézbe vettem Dash és Lily történetét, igaz én angolul vágtam bele, mert idén elég gyéren állok az idegen nyelven való olvasással.

Szóval már a legelején el kell mondanom, hogy én is beállok a dicsérők sorába, ugyanis Dash és Lily karácsonyi kalandja pontosan azt adja az embernek, amit a fülszöveg elolvasása és a borító láttán elvár: egy kedves, aranyos történetet két fiatalról New York városában, akik sem a világot, sem egymást nem akarják megváltani, csak éppen jókor vannak jó helyen, hogy egy kellemes kalandba keveredjenek, aminek a végén mindketten többek, egy kicsit másabbak lesznek.

Forrás

Az egyik főszereplő a 16 éves Lily, aki óriási karácsony rajongó, egy tiszta szívű, romlatlan gondolkozású, kicsit visszahúzódó fiatal lány. Akinek a karácsony szent és sérthetetlen és a legfontosabb ünnep az életében. Eddig élete során mindig együtt ünnepelt a családja, de idén úgy alakul, hogy szülei elutaznak és Lily pont karácsonyra marad egyedül egyetemista bátyjával, akinek persze semmi kedve a hugit pátyolgatni, ezért kitalál a lánynak egy játékot. Egy piros Moleskin noteszbe egy New York-i könyvesboltban elrejt egy "kódolt" üzenetet Lily nevében, amelyben a megtalálót és megfejtőt a kód feltörése után egy játékra hívja. Természetesen ezt a noteszt Dash veszi le a polcról és a magának való, magányos, karácsonyundoritiszben szenvedő srác belemegy a játékba. És itt kezd igazán élvezetessé válni a könyv. Egyrészt a két fiatal nagyon jópofa feladványt talál ki a másiknak, sok helyre eljutnak így, másrészt teszik mindezt úgy, hogy nem ismerik a másikat, csak annyit tudnak, amennyit a másik a noteszen keresztül hajlandó megosztani magáról. Persze Lily nem tud kibújni a bőréből és olyan irányba terelgeti Dash-t, ami miatt állandóan karácsonyi dolgokban kell részt vennie (halálra röhögtem magam azon, amikor az áruházban a kis gyerekek közé kell beállnia a 18 éves srácnak, hogy a Mikulással beszéljen), illetve Dash pedig fel akarja törni a Lilyt körülvevő kis burkot, hogy nyisson a nagyvilágra, lépjen ki a komfortzónájából.

Szerintem a történetnek végig sikerült megtartania a bájos mivoltát. Egy percre sem lett unalmas, nem lett karácsonyi giccs az egészből, szívem szerint ott loholtam volna én is a két fiatallal a behavazott New York-i utcákon. Nagyon tetszett a két fiatal karaktere is. Az, hogy teljesen eltérő jellemek voltak, plusz élvezetet nyújtott. Szerettem Lily kedvességét, naivitását, ugyanakkor azt is, hogy szép lassan elindult egy úton, kilépett egy kicsit a "jókislány" szerepből. Szerettem Dash mogorvaságát is, mert megértettem, hogy miért olyan amilyen, meg nagyon bírtam benne, hogy nem akarta magát felfedni a lány előtt és hogy mennyire rajong a szavakért ez a srác. Van olyan, hogy valaki szó-fetisiszta? Mert szerintem Dash az lehet.

Külön pont az írói párosnak azért, hogy nem lett túl romantikus a történet és hogy az első nagy találkozás minden romantikus klisétől mentes, nekem azt hiszem az lett az egyik kedvenc jelenetem a könyvben.

Szóval aki legközelebb karácsony előtt valami üde és friss, az ünnepre való hangolódásra megfelelő könyvet keres, az bátran vegye kezébe Dash és Lily történetét. Most úgy gondolom, jövőre is bizton számíthatok majd erre a történetre, hogy hangulatba hozzon, de azt hiszem, akkor majd már magyarul fogom olvasni.

Novemberi könyveső

Olyan gyorsan a végére értünk az ősznek és a novembernek, hogy csak akkor kaptam észbe, hogy vége a hónapnak, amikor a többieknél olvastam a havi zárásokat. Azt hiszem így visszatekintve jobban sikerült ez az ősz mint ahogy vártam, illetve szerintem most az időjárásra sem panaszkodhattunk, hisz hosszú, szép, viszonylag enyhe őszünk volt. Kár, hogy vége, viszont ilyenkor meg már szép lassan lehet hangolódni decemberre, karácsonyra. Azt hiszem ez a gondolat volt az ami egy kicsit visszaszorította a novemberi könyvvásárlásos ámokfutásomat, ugyanis az nálunk biztos, hogy karácsonykor lesz könyv a fa alatt. De akkor nézzük a novembert könyvügyileg!

A névnapomra - mivel tudtam, hogy novemberben sok olyan könyv fog megjelenni ami érdekel - könyvutalványt kértem, és ennek köszönhetően került hozzám az első két könyv: a Napkeringő és A láthatatlan fény, így ezek megkésett ajándékok. Mindkettőt nagyon vártam már. Utána igazából azt gondoltam, hogy más beszerzésem nem is nagyon lesz, aztán sok dicsérő kritikát olvastam az Enyém a várról, így persze, hogy ezt is meg kellett szereznem. Majd jött a szandis akció, amelyben még az első nap szerepelt a frissiben megjelent Vanessa és Virginia, úgyhogy "kénytelen" volta megrendelni. Aztán Dennis Lehane Kenzi-Gennaro sorozatának első kötetét, az Egy pohárral a háború előttet sikerült megszereznem csere útján, mivel úgy döntöttem, hogy ezt a sorozatot szeretném a polcomon látni és nem csak a könyvtárból olvasni. Az utolsó két könyv szintén akciós volt és már régen kinéztem magamnak, hogy ebben a kiadásban majd valamikor beszerzem őket. Persze ezek is ilyenkor lettek akciósak, és a 40% az bizony 40%, így mindkettőt megrendeltem. A Legyek Ura úgy gondolom egy régi pótolnivalóm, a Tortúrát pedig jó kezdetnek találom arra, hogy belekóstoljak Stephen King munkásságába. Szóval 7 könyv. Amire idén még nem volt példa. De igazából nem izgat a szám, mert fogyasztom is őket, tehát valóban olyanokat vettem meg, amik érdekelnek.

Olvasás terén sajnos nem mutathatok fel ennyi könyvet. Elég gyatra lett ez a hónap. Valahogy a november nagyon sok volt, munka, tanulás és egyéb elfoglaltságok terén is, így volt, hogy napokig esténként pár oldalnál többet nem is tudtam olvasni, mert bealudtam. Borzasztó amúgy! De azért A láthatatlany fényt és az Enyém a várat az új szerzemények közül sikerült elolvasnom. Az előbbi szép emlékként marad meg, az utóbbi viszont nekem csalódás lett. Mindenki lelkesedik érte, nekem sokszor unalmas volt, bevallom, vártam, hogy a végére érjek. Nem tudom, talán a hangulatomhoz nem volt jó választás és ha máskor került volna a kezembe, akkor bejött volna. Vagy egyszerűen nem volt az én könyvem. A láthatatlan fény mellett elolvastam egy másik világháborús történetet is, a Levelek a bőröndből címűt, aminél a múltbeli szálat nagyon szerettem, a jelenbelivel nem voltam teljesen kibékülve, de összességében jó élmény lett. Pihenésképpen vettem kezembe és egy hétvégi este el is olvastam Nógrádi Gábor Láttam, mi történt című ifjúsági történetét, amin nagyon jókat szórakoztam. Szeretem Nógrádi könyveit, biztos, hogy inkább ezt választanám egyik-másik kötelező olvasmány helyett. Utolsóként Kőrösi Zoltán Szívlekvárja került a kezembe, ez még tavalyi karácsonyi ajándék, gondoltam ideje elolvasni, plusz az őszi listámon is szerepelt. Nagyon jót tett a lelkemnek ez a könyv, imádtam esténként belebújni a Magyar Sándorok sorsába.

A könyvek mellett volt néhány emlékezetes pillanatom e hónapban. Voltam egy könyvraktárban, baráti összejöveteleken, találkoztam Nitával, akivel a könyveken kívül sok egyébről is beszélgettünk (pl. a körömlakkokról is) és nagyon jól éreztük magunkat, majd a hónap végén Andrea Bocelli koncertjére is sikerült eljutnom. Ez utóbbi életem egyik legklasszabb élménye lett, még az sem vett ebből el, hogy egyedül voltam.

Most igaz, hogy úgy érzem a fejem fölött csapkodnak azok a hullámok, de azért tartja bennem a lelket a karácsonyi szabadság. Sok könyvet nem tervezek venni decemberben (de pont ma láttam, hogy megjelent végre a Hotel Florida), de azt biztos, hogy nem fogok könyvek nélküli hónapot zárni.

A többiek zárása:

Amadea

katacita

Dóri

Nita

PuPilla