Szeptemberi bevásárlás

Annyira le vagyok döbbenve, hogy holnap már októbert írunk. Valahogy a hét elején eszméltem rá, hogy 30-a az egyben a hónap végét is jelenti és azt is, hogy valahogy egy szempillantás alatt eltelt az első őszi hónap. Van egy olyan érzésem, hogy az év további része is így fog átrobogni rajtam.

Egész pofás lett ez a hónap a beszerzéseket és az olvasásokat tekintve is. Vettem is, fogyasztottam is. Még a hónap elején írt Amadea egy nagyon kis hangulatos posztot a Vérgrófról, ahol Dóri kommentben csak úgy bedobta, hogy épp akciós a Librinél, 499 Ft-ért lehetett beszerezni. Persze munka után el is rohantam a legközelebbi üzletbe és mellé még bekerült szintén akciós könyvként Dennis Lehane sorozatának 3. kötete, a Megszentelt életek. Pocsék volt az a hét, örültem, hogy pénteken ezekkel a szerzeményekkel jutalmazhattam magamat, annak meg pláne, hogy tök jó áron jutottam hozzájuk. Hiába, még mindig örömet okoz a könyvvásárlás!

Majd névnapi ajándékként a barátnőm meglepett a Go-go-girl nyomoz c. könyvvel Liliana Harttól. Hú, ha nekem kellett volna választanom, tuti nem megyek a közelébe a borító és a cím miatt. Viszont pont valami ilyen könnyű, kacagtató csetlés-botlásra volt szükségem akkortájt, így Addison Holmes története akármennyire Szingli fejvadász hasonmás nálam betalált. Olyannyira, hogy múlt vasárnap e-könyvként beszereztem a folytatást, a Go-go girl és a lopott ékkőt (nesze neked vasárnapi boltzár!). Úgyhogy az új könyvek száma 4 darab és ebből 3-at már el is olvastam.

És ha már olvasás, a szeptember ezen a téren egész jól alakult. Velük kalandoztam naphosszat:

1. Anita Amirrezvani: A virágok vére - könyvtári szerzemény, iráni írónő, és egy nagyon buja női történet. Szeretnék majd róla írni, mert megérdemli, hogy felfigyeljenek rá az olvasók, nem is értem miért bujkált előlem eddig ez a történet.

2. Réti László: A parfümőr - éles váltásként egy magyar krimi szintén a könyvtárból, érdekes sztorival és Réti újabb oldalával, a komolyabbikkal ismerkedhettem meg.

3. Kate Morton: Távoli órák - zegzugos kastély, titkok minden mennyiségben és 3 lánytestvér története. Pont passzolt a beköszöntött őszhöz, viszont nekem picit csalódás volt, mert Morton nem tudott újat mutatni.

4. Mikkel Birkegaard: Libri di Luca - egy jópofa könyves krimi, nekem abszolút bejött, persze nem tökéletes, de a célját, a szórakoztatást nálam teljes mértékben elérte.

5. Liliana Hart. Go-go girl nyomoz - mint már írtam egy igazi csajos könyv. Vannak benne hullák, nyomozás, illetve a középpontban egy történelemet tanító tanárnőből hirtelen magánnyomozóvá avanzsált női főszereplő és egy dögös nyomozó szó-és egyéb testközeli csatáinak kimeneteleit élvezhetjük.

6. Benedek Szabolcs: Vérgróf - Budapest, századelő, Ady és Molnár Ferenc, színházak, kávéházak és gyilkosságok. Imádtam a hangulatát, bár egy picit hosszúnak éreztem. A folytatásra is határozottan kíváncsi vagyok.

7. Liliana Hart: Go-go girl és a lopott ékkő - nem, nem vagyok függő, csak vasárnap azt éreztem, hogy folytatnom kell a sorozatot, mert én Addisonon szeretnék még nevetni. Megkaptam. A hőfok eggyel feljebb lett amúgy csavarva, színre lép egy kemény FBI-os fickó is, úgyhogy Addisonnak nem csak az orosz maffiával gyűlik meg a baja, most már két pasit kell helyretenni.

És a többiek szeptembere:

katacita

Amadea

Dóri

Kukucs - eseteim azokkal a bizonyos ajtókkal

A mostani témázás középpontjában azok a képzeletbeli ajtók állnak, amelyekkel egy könyv kinyitásakor mi is belépünk egy új világba. Legyen ez bármilyen, hisz szerintem minden könyv, amelyet elolvasunk egy ajtó egy új világra, ahol eddig még nem jártunk. Az már más kérdés, hogy van olyan, ahol nem időznénk sokáig, vagy rögtön visszafordulnánk. De a Témázós Csapat most azokat szedte össze, amelyeknél mindenki belépne és ott is ragadna egy kis időre.

Ahogy olvastam a többiek posztját, majdnem mindenhol előjött például Harry Potter vagy éppen a Gyűrűk Ura (amit én még nem olvastam). És a posztokat böngészve rá kellett jönnöm, hogy én bizony elég kis földhöz ragadt lány vagyok, azaz az én ajtóim nem olyan kis díszesek mint mondjuk egy Roxfortba vezető. Az enyémek egyszerűek, hétköznapiak, talán kopottabbak is, mindenesetre elég bátran nyitnék be rajtuk ha valóban lenne rá lehetőségem.

Ha Magyarországon belül kalandoznék, akkor a legszívesebben választott ajtó azaz világ az Baráth Katalin  Dávid Veron sorozatának helyszíne lenne. Századeleji hangulat, falusi milliő, gyilkosságok, egy kis romantika, egyszóval Magyarkanizsára bármikor rányitnám azt az egyszerű, ámde képzeletemben szépen kifaragott ajtót.

Ha a külföldiek között kellene böngészgetnem már nehezebben tudnék választani. Bemelegítésképpen bekopogtatnék Joanne Harris világába és igazából ott bármelyikbe (már amelyikről eddig olvastam). De legfőképpen Lansquenet-be és hallgatnám annak a bizonyos szélnek a zúgását és már az ajtóból megcsapna Vianne csokoládéjának fűszeres, fahéjas illata. Innen egy idő után tovább is mennék Zafón által A szél árnyékában megteremtett Barcelonába. Nem tudom ennek milyen lenne az ajtaja, de szerintem amikor megfognám a kilincset valami erőteljes és baljóslatú bizsergést éreznék, de ez nem tartana távol attól, hogy belépjek rajta és ezzel az Elfeledett Könyvek Temetőjébe is. Ha az ott átéltek még nem lennének elég idegborzolóak, én bizony kinyitnék egy díszes kovácsoltvas ajtót is, ami Manderley-be vezet. Gyanítom, hogy Mrs. Danvers a frászt hozná rám, de egy Manderley-ben való pár napért biztos bevállalnám. Aztán egy éles váltással kinyitnám azt az ajtót, ami mögött egy kemény, ám annál vadregényesebb világ, Alaszka várna rám. Eowyn Ivey A hóleány történetébe vezető fagyos, jeges ajtó szerintem tele lenne jégvirággal, de tudom, hogy a túloldalon egy olyan világ tárulna elém, ami megérné a fázós, didergős pillanatokat. Csak remélni merném, hogy megpillanthatnám a térdig érő hóban botorkálva Jack és Mabel Hóleányát, Fainát, aki talán még azt is megengedné, hogy elkísérhessem néha a vadászatára és a vezetésével az ő szemén keresztül fedezhessem fel a tájat és az állatvilágot.

Tudom, hogy mindez csak fantázia, de nagyon jól eső dolognak tartom, hogy ha leveszem a fent említett történeteket a polcomról, akkor az első oldalnál a képzeletem segítségével tényleg kinyithatom ezeket az ajtókat és egy fárasztó nap után szép csöndben magamra is csukhatom őket egy időre. Nincs ennél nagyobb ajándék egy olvasónak!

Képek forrása: pinterest

Hogyan ne váltsunk szakmát

Liliana Hart: Go-go girl nyomoz

Úgy egy hete volt egy rosszabb periódusom, tudjátok, amikor úgy érzed, hogy minden összejön, plusz még egy makacs megfázás is próbára teszi a tűrőképességedet és úgy érzed te állsz vesztésre. De van nekem egy nagyon jó barátnőm, akinek egyrészt elpanaszolhattam azt a pár dolgot, ami a vállamat nyomta, másrészt kaptam tőle egy csomagot és néhány szívből jövő biztató kedves szót. A csomagban pedig ez a könyv lapult. Amit olvasása után receptre írnék fel mindenkinek búra, bánatra, rossz kedvre, depis időszakokra.

Az elején leszögeznék egy tényt: igen, ez a könyv nagyon, valóban nagyon hasonlít A szingli fejvadász sorozathoz. Baromi sok a közös vonás benne. De tudjátok mit? Engem ez nem érdekel. Nem érdekel, mert ugyanannyira jól szórakoztam Addison Holmes kalandjain, mint anno Stephanie Plum csetlés-botlásán. Szerintem a sok szürke, agyromboló, fárasztó hétköznap után néha pont ilyen chick-litre lenne szükségünk, mint amilyen ez a könyv. És ha már A szingli fejvadász megállt és úgy látszik, hogy nem is mozdul tovább a negyedik részénél itthon, akkor legalább élvezzük ki ezt az új sorozatot, amire úgy tűnik igény is van és amelynek folyamatosan érkezik a folytatása.

Szóval igen, van hasonlóság a két csaj és az egész sztori között, de mindenkinek azt javaslom, hogy mielőtt belekezd Addison Holmes kalandjaiba (nem akarom leírni a könyv magyar címét újra, mert félek, hogy sokakat ez riaszt el), hagyja a fenébe az összehasonlítást, dőljön hátra és élvezze az egész kalamajkát, amibe Addison keveredik.

"Kész katasztrófa az életem.

Ülök a kocsimban, az ujjaim kifehéredtek, úgy szorítom a kormányt, és csak bámulom, ahogy mossa az eső a szélvédőt. Bőrig áztam, a szoknyám széthasadt, mindkét térdemből ömlik a vér. Horzsolások borítják a karomat és a nyakamat, az arcom pedig egészen kivörösödött a sírástól. A szabad szemmel látható sérüléseken túl más dolgok is odavesztek: oda a hitem az emberiségben, valamint a fehérneműim valahol a temető és a templom parkolója között."

 

Én már ott fogtam a fejem, amikor az első oldalakon kiderül, hogy Addison pénzkereseti lehetőség miatt történelem tanítás mellett táncoslánynak áll egy cseppet sem jó hírű lokálban. Az már csak hab a tortán, hogy az első fellépése katasztrofális véggel zárul, kirúgják, és a nézők között felfedezi a munkaadóját, azaz az iskola igazgatóját. De ez még nem minden. Mikor elhagyja a lokált, pont ennek az embernek a holttestébe botlik. És innentől nincs megállás. Jönnek a váratlan és helyenként életveszélyes helyzetek a lány életében. Csak tetézi még a szituációt, hogy az ügyben egy sármos és belevaló nyomozó, Nick Dempsey teszi a dolgát, aki természetesen Addison érdeklődését is felkelti. És az ő kapcsolatuk tipikusan az adok-kapok, beszólok-visszaszólok fajta játékká alakul egy kis szexuális feszültséggel megspékelve. Ráadásul Addisonnak új mellékállás után kell néznie, és hát hol máshol köt ki, mint a barátnője magánnyomozó irodájában. Szóval Addison nyomoz, néha tanít vagy úgy tesz, bajba kerül, összeveszik szinte minden héten ősi ellenségével, fára mászik, leesik onnan, minden nap összetöri magát valahogy, veszélybe kerül az élete, de teszi ezt úgy, hogy közben végig mosolyra áll a szánk, vagy éppen hangosan felkacagunk. És valljuk be, ezeket a típusú könyveket pont az ilyen pillanatokért olvassuk.

"- Könyörgök, Kate, mondd, hogy nem adsz munkát ennek az elmebajosnak - csattan fel Nick. - Egy papírzacskóból sem találná meg a kivezető utat."

Ami egyébként meglepett egy kicsit, hogy én bizony a "krimi" vonal megoldását nem találtam ki. Pedig a röhögés mellett nem csak a rekeszizmomat, hanem a szürke agysejtjeimet is megdolgoztattam, de mégsem jöttem rá a végső megoldásra. De attól függetlenül, hogy potyognak a hullák, senki ne ijedjen meg, minden kiderül és nem kell annyira izgulnunk főhőseink túlélési esélyei miatt, mint mondjuk egy kemény skandináv kriminél, a körmeink épségben maradnak, nem fogjuk őket tövig rágni.

Két dolgot viszont baromira sajnálok ennél a sorozatnál. Az egyik a borítója, a másik a címválasztás. Igen, kb. két, három oldalig Addison táncoslány lesz, de ennyi, és ezért sajnálom, hogy erre a kis kitérőre építették rá idehaza az egész sorozatot. Nem könnyű az angol címet lefordítani, amolyan tucat cím és Addison lakhelyére utal, de ebben az esetben maradtam volna mondjuk például Addison Holmes eseteinél. A másik a borító. Mert ha nem mondják amúgy számomra kedves bloggerek, hogy jó kis könyv ez, bizony ugyanúgy elmentem volna mellette, sőt messze elkerültem volna, mint anno A szingli fejvadászt is.

De örülök, hogy nem tettem így, mert volt pár szuper, kikapcsolós, nevetős órám és megszerettem ezt a párost is. És már rögtön olvasnám is a folytatást!

Kiadó: Erawan

Kiadási év: 2015

Fordította: Lami Juli

Ha az olvasók uralnák a világot

Mikkel Birkegaard: Libri di Luca

"Az olvasás bizony zavaró lehet. Sőt, veszélyes (…) És nemcsak azokra ám, akik olvasnak, hanem azokra is, akik a közelükben tartózkodnak.
A passzív olvasás sem tréfadolog!"

Azt hiszem minden olvasó ember gyengéje ennek a könyvnek a központi témája és a helye. Egyrészt az olvasásról és annak hatásairól illetve bizonyos emberek ehhez köthető plusz képességeiről szól a regény, másrészt a cselekmény nagy része a Libri di Luca nevű csodálatos antikváriumban játszódik, a nagy finálé pedig Egyiptomban, az Alexandriai Könyvtárban kap helyet.

A történet elején megismerjük Jont, aki sikeres ügyvéd és egy lezárt ügye után nem sokkal telefont kap, amelyben tudatják, hogy édesapja - akivel évek óta nincsenek kapcsolatban, mert édesanyja öngyilkossága után eltaszította magától - tragikus hirtelenséggel meghalt. A temetés után válik világossá a fiatalember számára, hogy a Libri di Luca, az antikvárium az ő öröksége, édesapja rá hagyta. Jonnak semmi kedve vesződni ezzel a hellyel, amihez ugyan számos csodás kisgyermekkori emlék köti, de hamarosan világossá válik számára, hogy ez nem egy szimpla antikvárium. Ez a hely a gyűjtőközpontja azoknak a felolvasóknak, akik küldő képességgel rendelkeznek és azoknak a fogadóknak, akik a küldők képességeit befolyásolni tudják. Szóval egy titkos társaság menedéke és találkozóhelye ez a hely, ahol a csodásnál csodásabb könyvek nem csak egyszerű könyvek. Ezek eszközök, amelyekkel befolyásolni lehet bizonyos dolgokat a küldők és a fogadók képességeivel. A küldők olyan emberek, akik a könyvek felolvasásával úgy hatnak a hallgatóságra ahogy éppen akarnak. Ha például egy történettel tömegeket akarnak egy ügy mellé állítani ezt simán megtehetik. A fogadók viszont nem ilyen képességekkel rendelkeznek. Az ő specialitásuk az, hogy gyengíthetik, erősíthetik vagy akár befolyásolhatják a küldők felolvasását és így a tömegre gyakorolt hatását.

"Bár Jon egyik művet sem olvasta, Iversen előadása őt is magával ragadta, és a képzelete ugyanúgy szárnyra kelt, mint sok évvel ezelőtt, amikor még a Libri di Luca egyik bőrfotelében hallgatta a cowboyokról, lovagokról, űrhajósokról szóló történeteket. Amikor behunyta a szemét, szinte érezte a régi könyvek meg a por illatát, és hallani vélte azt a különös csendet, amit sehol másutt, csakis az antikvárium polcai között tapasztalt."

Forrás: pinterest

Természetesen Jon eleinte elég szkeptikus, de aztán hirtelen az események sűrűjében találja magát. Kiderül számára, hogy nem csak édesapja volt az egyik legtehetségesebb küldő a világon, hanem ő is örökölte ezt a képességet. Aztán az események kezdenek krimibe illő fordulatot venni, mert amikor Jont bevezetik ebbe a titkos társaságba, hirtelen egymás után több haláleset történik a tagok között és Jon, a társaság, illetve egy fiatal lány, Katherina, aki maga is fogadó, versenyt futnak az idővel, hogy kiderítsék kik állnak a háttérben és miért lettek ők maguk, illetve az antikvárium is hirtelen az erőszakos cselekedetek célpontjai.

Engem nagyon gyorsan magával rántott ez a könyves világ, amit Birkegaard álmodott meg. Szerintem ez a felolvasó-küldő-fogadó dolog valami zseniális ötlet. A történetnek ezen szála, a társaság működése, a tagok tehetsége részletesen bemutatásra kerül és bizony magam is elgondolkoztam rajta, hogy ez egy elég veszélyes fegyver lenne az emberek kezében. Úgy lehetne manipulálni az embereket, ahogy az olvasók szeretnék.

A krimi szál sem volt gyenge, csak ott viszonylag hamar rá lehetett jönni, hogy kik állnak a háttérben, ellenben a miértekre nem igazán kapunk választ. Persze itt is bebizonyosodik számunkra, hogy ha valami jó dolog kikerül a kevésbé jó emberek kezébe, akkor azzal mekkora pusztítást lehet véghez vinni. És bizony kevésbé jó emberek voltak, vannak és mindig is lesznek.

Birkegaard stílusa amúgy nagyon egyszerű, de Kate Morton cikornyás, több soros mondatai után nekem bizony nagyon jól esett most ez és nagyon könnyen is tudtam olvasni, illetve közlekedés is közben is elég jól tudtam haladni a könyvvel (és közben azon gondolkoztam, hogy vajon az én olvasásomat manipulálja-e valamelyik utastársam a metrón :)). Viszonylag rövid fejezetekből áll a könyv és a két főszereplőn, Jonon és Katherine-n keresztül követjük nyomon az eseményeket, tehát mind a két oldalról, a küldők és fogadók oldaláról is látjuk a történéseket.

Összességében egy pici Dan Brown-féle Titkos Társaság érzet, pici fantasztikus elem és sok-sok olvasás jellemzi a Libri di Lucát. Ezek elegye pedig nem egy bombasztikus robbanást eredményezett egy szuper könyvben, hanem egy szórakoztató történetet egy nagyon jó borítóval büszkélkedő regényben. Az alapötlet zseniális, csak bizonyos részek túl bő lére voltak eresztve, mások meg nem voltak eléggé kifejtve. De szerintem egy olvasást mindenképpen megér, már csak a témája miatt is!

Kiadó: Libri

Kiadási év: 2013

Fordította: Szőllősi Adrienne

Őszi hangolódás

Az őszre való rákészülés jegyében katacita összeállított egy kérdéssort, amelyet nekem is átadott. Mindig szeretem ezeket a listákat másoknál olvasgatni, mert jó rájönni, hogy mennyire különbözőek vagyunk, mert ugye ahány ember annyi válasz. Ugyanakkor megtalálhatjuk mégis a közös pontokat is, és rajonghatunk együtt ezért a csodás évszakért! Nézzetek el, hogy most nem csak könyves tartalomról van szó.

Sorolj fel 3 dolgot, amit szeretsz az őszben!
Imádom az ősz színeit, szerintem többek között ez miatt ez a legszebb évszak. Aztán nálam plusz pont azért is jár, mert végre megszűnnek a nagy nyári kánikulák és végre normálisan lehet aludni éjszakánként, illetve közhelyes tudom, de szeretem azt a fajta őszi időt is, amelyben bekuckózni támad kedve az embernek, szóval szeretem az esős őszi napokat, délutánokat is.

Melyik a kedvenc ruhadarabod az évszakban?
A ballonkabát. Eddig volt egy korall színűm, sok-sok éven keresztül nyúztam, most nemrég beújítottam egy sötétkéket, amibe imádok belebújni.

Mi az, amit mindig veszel a szezon kezdetekor?
Sálat. Nagy-nagy sálmániás vagyok ősszel (és télen is). Szerintem a sál tök jól öltöztet, egy nagyon egyszerű kabátot vagy ruhát is simán fel lehet vele öltöztetni.

Melyik az az esemény/alkalom, amit a legjobban vársz idén ősszel?
Andrea Bocelli novemberi koncertje. Amire már megvan a jegyem. És egy újabb pont, amit kipipálhatok majd az egyedül csináltam listámon.

Mutasd meg sminktermékekkel, melyek a kedvenc színeid az ősszel.
Lakkok közül ilyenkor ezek a kedvenceim: téglabarna, bordó, csokoládé. A szememre pedig általában előkerül egy barnás paletta.

Inkább szemhangsúlyos vagy szájhangsúlyos sminket kedvelsz ebben az évszakban?
Ha smink, akkor az nálam visszafogott, szóval nem igazán hangsúlyozom se ezt, se azt.

Milyen illatokat szeretsz ősszel?
Az első fagyosabb reggel füstös illata szerintem verhetetlen. De ősszel imádom a jó kis sütiillatokat is, pl. almáspite vagy csokis muffin, illetve a kávé illat egy kis fahéjjal ebben az évszakban tuti befutó számomra.

Melyik a kedvenc forró italod?
Mindenképpen a kávé. És annak bármelyik verziója. Egynek az ízére nagyon emlékszem, talán két évvel ezelőtt ittam szilvásgombóc ízesítésűt, na, az isteni volt. De novemberben már szeretem a forralt bort is.

Melyik a kedvenc őszi ételed?
A körte.

Hordasz úgy sálat, hogy bent is magadon hagyod?
Igen, nagyon sűrűn. Egyrészt fázós vagyok, másrészt meg amint fent említettem szerintem a sál nagyon klassz kiegészítő.

Kedvenc gyertyaillatod?
Nem igazán gyertyázom, inkább illóolajat szoktam párologtatni. Pár éve akadtam rá a sült alma illatára, ami meglepő módon nem annyira mű, mint elsőre gondoltam, de szeretem a fahéjt is ilyenkor.

Kávé, tea vagy forró csoki?
Kávé. Mindig. Bármikor.

Mi a legszebb őszi emléked?
A régi sulikezdések. Én mindig nagyon vártam már a szeptembert anno, úgyhogy nagyon-nagyon sajnáltam, amikor a dolgozó felnőttek életét kezdtem élni és ez kimaradt. Viszont azóta is a szeptember az évforduló időpontja nálam és nem a szilveszter/újév.

Melyiket szereted jobban: cicaszemek vagy sötét ajkak?
Inkább a cicaszemek, szerintem életemben nem volt még rajtam sötét rúzs.

Must-have körömlakk idén ősszel?

A szürkés árnyalatok most nagyon tetszenek. De majd meglátjuk. Szerintem tudok nélküle is élni.

Skinny farmer vagy leggings?
Egyik sem, nem áll jól. Nálam a boot-cut vagy a trapéz a nyerő (ez utóbbi idén úgyis újra divatba jött :)).

Kedvenc film vagy sorozat, amit ilyenkor nézel?
Nem tudok konkrétan sorozatot kötni az őszhöz, csak azt, hogy sokkal szívesebben nézem ilyenkor, mint mondjuk nyáron. Tervbe vettem a Ripper Street második évadát és az Outlander folytatását is.

Kedvenc őszi viselet?
Egyszínű kötött ruha, színes sál, bőrdzseki és csizma.

Kedvenc könyv, amit ősszel szeretsz olvasni?
Úgy érzem ilyenkor valahogy a krimi műfaja felé kacsingatok jobban, de pl. Szilvási Lajos regényeiből az Egyszer-volt szerelem párszor már lekerült a polcomról az ősszel. Talán idén is így lesz!

(képek forrása: pinterest)

A Milderhurst-kastély ódon bája

Kate Morton: Távoli órák

"Nem tudtam pontosan, mi is az, csak azt, mintha sok teljesületlen vágy lakozna a kastély falai között, hamvukba holt vágyak, a kövekbe ivódtak, ahonnan idővel kiszivárogtak, és ettől áporodott, szinte mozdulatlan volt a levegő."

A Távoli órákat számomra a poszt címében jelzett Milderhurst-kastély mentette meg attól, hogy az első 150-200 oldal után ne tegyem félre. Azt éreztem, hogy Kate Morton sokadjára írja meg ugyanazt a történetet, amelyet az első, majd még a második alkalommal is imádtam, de harmadjára már nem voltam annyira vevő rá. 

A Morton-féle recept általában a következőkből áll: két szálon futó cselekmény - ebből az egyik a napjainkban, a másik pedig valamelyik háborús időszakban játszódik-, egy titkokkal terhes családi, testvéri, baráti kapcsolat a középpontban, egy csodálatos ház, kúria vagy éppen kastély a háttérben és rengeteg terjedelmes mondat. És lehet, hogy én voltam most túl kritikus, de a Távoli órák olvasása során már nem varázsolt el úgy ez a kombináció, mint mondjuk a Felszáll a köd vagy Az elfeledett kert esetében.

Pedig a színhelyül választott Milderhurst-kastély valóban csodálatos, legalábbis ahogy a leírások alapján elképzeltem. Az én fantáziámban egy amolyan titkos folyosókkal, nyikorgó ajtókkal, recsegő deszkákkal, felfedezésre váró padlással és porlepte, régi elfeledett emlékekkel teli pincével jelent meg.

Ezt a néha hátborzongatóan élethűre sikeredett hátteret nagyon jól hozta most is Morton. Sokszor eszembe jutott Thornfield Hall. Ugyanazt a hidegrázós fuvallatot éreztem a tarkómon, mint anno a Jane Eyre bizonyos részeinek olvasásakor. Mintha a két kastélyban történt baljós események ugyanúgy hatottak volna mindkét helyre, mintha a falak hasonló történéseknek lettek volna szemtanúi (és bár ez egy picit spoiler, de nem lövök le vele nagy poént, hogy valóban van párhuzam, nem is egy).

"Elgondolkodtak valaha azon, hogy vajon milyen szaga lehet egy időszaknak? Én ugyan nem, mielőtt beléptem vona a Milderhurst-kastélyba, de azóta már egész bizonyosan tudom. Penész és szalmiákszesz, egy csipetnyi levendula és jókora adag por, hála igen öreg papírok tömeges szétmállásának. És van még valami az egész mögött, valami, ami rothadásra vagy főzésre emlékeztet, de mégsem. Jó darabig eltartott, míg kispekuláltam, mi is lehet az a szag, de ma már alighanem tudom. A múlt szaga. Gondolatok és álmok, remények és sérelmek, mind összefőzve, lassan fortyognak a pállott levegőben, de soha teljesen fel nem szívódhatnak."

Viszont sajnos többségben voltak azok a dolgok, amik miatt húztam a számat.

Egyrészt a szereplők. Igazából azt gondolom, hogy ha a mai szál és mesélő, Edie aki "felgöngyölíti" az egész történetet nem lett volna benne a könyvben már jobb lett volna egy fokkal. Valahogy erőltetettnek éreztem ezt a vonalat, pontosabban azt, hogy az édesanyja, Meredith élete kapcsolódik a kastélyhoz és az ott élő három nővérhez, de ez olyan szinten titok, hogy egy büdös szót sem akar anyuka mesélni azokról az évekről. Pedig inkább büszkének kellett volna erre lennie, hogy volt az életében egy ilyen periódus, amikor ilyen helyen és ilyen emberek között élt. Az már más kérdés, hogy utána a folytatás nem úgy alakult, ahogy Meredith elképzelte, de azt hiszem az adott történelmi korszakban én ezt meg tudtam érteni. Szóval nem értettem ezt a fene nagy titkolózást!

Úgy érzem a regény eleje nagyon-nagyon lassú. A 150. oldalig azt éreztem, hogy könyörgöm, történjen már valami! Kerüljön elő egy hulla, vagy legyen egy gyilkosság, hisz a fülszöveg szerint itt egy romantikus thrillerrel van dolgunk. Senki ne ijedjen meg, szerintem thrillernek ebben az esetben még csak halvány nyoma sincsen, max olyan mértékben mint mondjuk Jane Eyre esetében, amikor tudjátok kinek a kilétére fény derül.

És ha már Jane Eyre - meg tudná valaki mondani, hogy ha olyan főszereplő lányt mintáznak meg, aki könyvesboltban, kiadóban dolgozik, egyedülálló, könyvmoly, akkor annak miért mindig a Jane Eyre az egyik kedvenc története, amelyet itt pl. mindig(!) a táskájában hord a főszereplő. Úgy, hogy igazából az Iszapember igaz története az a regény, amely az egész történet középpontjában áll és elviekben Edie ennek köszönheti a könyvek iránti rajongását. Akkor nem ez lenne az élete könyve? Nem ennek lenne helye a táskájában?

A három nővér régmúlt szálát azt hiszem sokkal jobban élveztem, bár megőrültem az apránként csepegtetett információktól és a homályos utalásoktól, de volt olyan, amit azért ki lehetett találni. Legalábbis szerintem. Persze így is maradt csavar a végére, nem is egy.

Amúgy a nővérek neveiért oda-és vissza voltam: Pershephone, Seraphine és Juniper. Hát nem csodásak? Már kimondva őket is tökéletesen illenek Milderhursthöz. Az viszont olyan érdekes érzés volt nekem, hogy egyik lányt sem tudtam a szívembe zárni. Természetesen mindhármukat és az őket mozgató érdekeket megismerjük, de nem tudtam ezekkel azonosulni, mert annyi mindent megtettek a kastélyért és a testvéreikért, de magukért egyszerűen nem volt elég erejük kiállni. Olyan volt, mintha mindhárom lányt elátkozták volna születésük pillanatában.

Szóval azt hiszem ez nem egy nagyon jó regény, de nem is rossz, valahol a középmezőnyben van a helye. Biztos vagyok benne, hogy ha az első Morton-regényem lett volna elaléltam volna a gyönyörűségtől, de így valahogy azt éreztem, hogy Morton nem képes már újat írni. Akik viszont imádják a titkokkal teli ódon kastélyok falai között játszódó keserédes történeteket, a közeledő borús őszi estékre nyugodtan csapják fel a könyvet és keressenek menedéket Milderhurst ódon falai között!

Kiadó: Cartaphilus

Kiadási év: 2013

Fordította: Borbás Mária

Széljegyzet a fordításról: egy darab lélekegyedült találtam, viszont nagyon sok magyartalan fordítást, ami miatt haragszom magamra, hogy nem jegyzeteltem ki őket. Némelyeknél nagyokat néztem, hogy ez mégis hogy kerülhetett bele a szövegbe, és bevallom, nagyon sokat rontott az élményen.

Őszi válogatottam

Beköszöntött a szeptember, én meg újfent leültem magamnak egy listát gyártani már a nyár végén, hogy melyek azok a könyvek, amelyeket el szeretnék olvasni ősszel. Rögtön két számjegyűre duzzadt a dolog, de ismerve magamat, most óvatos duhajként azért szűrtem ebből a listából. Hiszen egyrészt az új megjelenések is alakítják a terveimet, aztán könyvtárazás alkalmával mindig belekerül olyan könyv is a táskámba, amit nem terveztem előre és persze bloggereknél is mindig találok magamnak igazi csemegéket.

Egyébként olyan jót nevettem saját magamon. Iszonyúan vártam az őszt. A hűvösebb levegőt, hogy végre elővehessem a klassz átmeneti kabátokat, a lengébb és majd a vastagabb sálakat. Erre mi történik az első igazi őszi hétvégén? Sikerült megfáznom. Úgyhogy a hetet tomboló náthával, kaparó torokkal és könnyező szemekkel végigcsinálni nem volt éppen álmaim netovábbja. Így ma megengedtem magamnak egy pizsamás, ágyban kuckózós, forró teát kortyolgatós gyógynapot, közben pedig végeztem az őszi listán szereplő könyvek egyikével.

A kis csapatom, akikkel most ősszel szeretnék megismerkedni:

Kate Morton: Távoli órák

Nagyon szerettem az eddigi két Morton-könyvet. Imádtam mindig a két szálon futó cselekményt, a megteremtett hangulatot, a szereplőit, úgyhogy majdnem két éves halogatás után a Távoli órákat is elkezdtem. Ma be is fejeztem (ezért talán "csalás", hogy itt szerepeltetem, de higgyétek el, listán volt már augusztusban), és sajnos nekem ez most picit csalódás volt. Vagy én voltam túl kritikus, de most megláttam Morton írásának apró (és a fordítás kevésbé apró) hibáit, ami miatt elégedetlen voltam. És az egész történet valahogy annyira lehangoló volt.

Mikkel Birkegaard: Libri di Luca

Már a megjelenése óta kíváncsi vagyok erre a könyvre, de bevallom, hogy az első, inkább negatív vélemények egy időre eltántorítottak tőle. Aztán rájöttem, hogy ez nagy marhaság. Pláne úgy, hogy mostanában észrevettem magamon, mennyit változott az ízlésem, úgyhogy reménykedem, hogy ezzel a történettel én majd csak nyerni fogok pár jó órát magamnak.

Gillian Flynn: Sötét helyek

Nekem a Holtodiglan is bejött, sőt még a belőle készült film is egészen korrekt lett, úgyhogy gondoltam a Sötét helyek is megérdemel tőlem egy esélyt. Pláne úgy, hogy az egyik barátnőm nagyon dicsérte és olyan rossz volt, hogy nem tudtuk kibeszélni, mert én még nem olvastam.

Dennis Lehane: Megszentelt életek

A könyvtárból terveztem kivenni és folytatni a Kenzie-Gennaro sorozat 3. részét. Aztán most pénteken hazafelé betértem a Libribe. Valami jóval kellett zárnom ezt a pocsék hetet, így könyvvásárlásra gondoltam. Naná, mi másra? Lehane két könyve pont akciós volt, ez most a kosaramban landolt. (Szerintem a folytatás is ott fog amúgy.) Ez a sorozat nagy szerelem lett nálam, és persze maga az író is. Muszáj, hogy most ősszel olvassak tőle valamit.

Kőrösi Zoltán: Szívlekvár

Tavaly karácsony óta a polcomon a könyv. Akkor nagyon rá voltam izgulva, aztán ahogy az lenni szokott mindig más könyvek kerültek a kezembe. Most viszont úgy érzem, hogy ez valahogy tökéletes lesz az őszi napokhoz. Meg családregény, amit amúgy is imádok.

Benedek Szabolcs: A vérgróf

Pénteki könyvvásárlásom második tagja, és annak köszönheti a hozzám kerülését, hogy katacita már régóta mondja, hogy milyen jó. Aztán most Amadea írt róla egy igazán kedvcsináló posztot, aztán Dóri pedig megjegyezte, hogy most 499 Ft a Librinél. Persze, hogy meg kellett vennem és a tartalmát olvasva úgy gondolom, hogy ez nagyon-nagyon jó lesz nekem.

Jodi Picoult: Egyszerű igazság

PuPilla mostanában elég sok könyvet olvasott az írónőtől, amivel meghozta a kedvemet ahhoz, hogy a Vezeklés után tovább ismerkedjek a történeteivel. Az Egyszerű igazság témája engem nagyon érdekel, láttam pár dokumentumfilmet régebben az amish közösség életéről, és már akkor felfigyeltem erre a könyvre. Sajnos a múltkori könyvtárazásnál elvitték előlem, de remélem ősszel még lesz szerencsém kivenni. Ha nem akkor maximum eltolódik télre az olvasása.

 

Képek forrása: pinterest