2015. március 1., vasárnap

Februári zárás

Amennyire szenvedős volt számomra a január (hosszú, meg sötét, eseménytelen), a február annyira észrevétlenül és gyorsan telt el. A hétköznapok fárasztóak, dolgosak voltak ugyan, úgyhogy a hétvégéket messzemenően igyekeztem arra használni, hogy következő hétre feltöltődjek, így ezeket általában olvasással töltöttem. No meg az estéimet is, hacsak nem az történt, hogy a fáradtságtól leragadt a szemem. Azt hittem, hogy alig olvastam ebben a hónapban, így meglepődtem, hogy 7 könyvet mégis sikerült sorra kerítenem + egy mesekönyvet is miközben a barátnőm kislányára vigyáztam egyik este. A várólistám csökkentésével továbbra is jól haladok, gyöngyszemekre akadtam közöttük ebben a hónapban.

A beszerzésekkel kapcsolatban azt gondoltam még egészen péntekig, hogy megint egy nullás hónapot fogok zárni, mert amik most jelenleg érdekelnek azok majd márciusban jelennek meg. Illetve az érzés, hogy a vcs-projekt során rájöttem mennyi jó könyvet gyűjtöttem itthon össze az elmúlt évek alatt, felülírta bennem a nagy könyvcápáskodási késztetést. 
Viszont itt volt a Selyemhernyó, amire már tavaly év vége óta vártam. És végre február végén azt jelezte a rendszer, hogy elérhető. Csütörtökön még sikertelenül kerestem, de pénteken munka után és még egy program előtt naná hogy betértem újra egy könyvesboltba és végre-végre ott volt a polcon. Szóval lecsaptam Cormoranra és már a hétvégémet is vele töltöm. (Kiderült, hogy egyidősek vagyunk :))
Aztán volt egy másik könyv, ami a megjelenése óta érdekelt, mégpedig Böszörményi Gyulától a Leányrablás Budapesten. Bevallom, azért figyeltem fel rá, mert amolyan Dávid Veron-történetnek tűnik, és nekem ez a sorozat nagy kedvencem. Meglátjuk mennyire fogunk egymásra találni, márciusban szeretném is majd elolvasni.

Egyszer fent:
Három olyan történet került a kezeim közé, amely maradandó élmény volt és elmondhatom, hogy új kedvencekként kerültek vissza a polcomra. Az első a még decemberben beszerzett Asszonyok városa, amelybe nagy elvárásokkal kezdtem bele és seperc alatt éreztem, hogy ez lesz az én regényem. Igazam lett! Azóta már egy családtagomnak is a kezébe adtam, alig vártam, hogy a végére érjen és kicsit tudjunk róla beszélni. Eleinte azt gondolta, hogy ez egy "nőcis" könyv, aztán ő is kb. annyira megdöbbent a történt alakulásán mint én.

A második nagy kedvencem Donna Tartt A titkos történet c. könyve lett. Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a regényre, vétek lett volna kihagyni. Imádtam a hangulatát, azt, hogy nem tudtam megjósolni mi is lesz ennek az egész kavarodásnak a vége, és most már nagyon szeretném elolvasni a The Goldfinch c. regényét, amelyet elviekben a Park fog kiadni valamikor.

A harmadik gyöngyszem a vcs-nek köszönhető, ez pedig David Gutersontól a Hó hull a cédrusra. Ettől a könyvtől megkaptam azt az érzést, amit az olvasásban a legjobban szeretek, azt, amikor szép lassan az olvasó is belefolyik a történetbe és egyszerűen képtelen letenni a könyvet.

Egyszer lent:
Ami februárban legkevésbé tudott magának megfogni az Alessando Baricco Novecento c. kötete volt. Amit eddig Baricco tollából olvastam (Selyem, Tengeróceán) azt imádtam, viszont nekem a Novecento csalódás volt. Talán a rövidsége miatt nem tudtam úgy ráhangolódni, mert itt is megvoltak a szép részek, de valahogy nem tudtam belekerülni a megszokott hangulatba. Sajnáltam nagyon.

Szerettem:
Ide is került februárban néhány könyv. Szintén vcs miatt olvastam el végre két év várakozás után a Csokoládé-trilógia 3. részét Harristől, a Csokoládés barackot. Harrist nem lehet nem szeretni, akármit ír, elvarázsol, csak valahogy mást kaptam a harmadik résztől, mint amit vártam és ezért nem került a szívemhez olyan közel, mint az első két kötet.
Aztán ide kell sorolnom további két vcs-s regényt, amikről márciusban mindenképpen szeretnék írni: Hoffmantól az Itt a Földönt, és Arthur Japentől a Casanova mennyasszonyát. Az előbbi egy sötét, szerelmi történet, amit a borús hangulatától függően nagyon jó volt olvasni, a második pedig egy kurtizán életébe nyújt betekintést, akinek első és egyetlen szerelme a híres/hírhedt Casanova volt.

Visszatekintve februárra szerintem nem panaszkodhatok, hiszen jó, sőt nagyon jó könyvekre leltem, és a vásárlások terén is végre van mit felmutatnom. Március pedig a Selyemhernyóval eddig jól kezdődött, remélem, ilyen is marad!

A többiek februárja:
Amadea
Dóri 
Katacita
Nita
PuPilla
Szilvamag 

8 megjegyzés:

Nita írta...

Szép két könyvet zsákmányoltál be. :)
A titkos történetről nem tudom elégszer leírni, hogy mennyire örülök, hogy téged is ennyire megfogott! Ha meg a Park kihozza tényleg a legutóbbi Tartt regényt, akkor azt hiszem ki fogok ugrani a bőrömből. :))

Szilvamag írta...

Fú, de sok könyvet olvastál ebben a hónapban. :)) A Leányrablás Budapesten nekem is megvan, és már én is alig várom, hogy olvashassam, mivel meglepően sok jó véleményt hallok róla, de van egy olyan érzésem, hogy nálad hamarabb fog sorra kerülni, mint nálam.:)

Nikkincs írta...

Nita: jó érzés volt a boltból kijönni velük :)
Nagyon örülök neki én is, hogy belevágtam. Hát remélem, hogy nem csalódunk a Parkban, én rettentően várom. Lehet, hogy rá is kérdezek majd, hátha van már valami konkrétum.

Szilvamag: tudod, esténként időmilliomos vagyok és a tévét is ritkán kapcsolom be :)
Remélem jó lesz, egy kicsit attól tartok, hogy sima vörös pöttyös, remélem nem lesz túl ifi nekem. Márciusban igyekszem már elolvasni és nyilatkozom róla :)

Amadea írta...

A Novecento nekem is csalódás volt, pedig sokan azt tartják Baricco legjobb könyvének... nekem a Tengeróceán eddig a csúcstartó.
Nem vagyok normális, de A selyemhernyóval megpróbálom kihúzni a Könyvfesztig, hátha addig sikerül megállni a vásárlást.

katacita írta...

Bariccótól én is pont ezt a hármat olvastam, de még tök régen, és alig emlékszem rájuk. Annyira nem jön be a racionális énemnek ez a kicsit túlírt stílus, ennyire sajnos nem szép a lelkem :D
Amúgy a Novecentót éreztem a legföldhözragadtabbnak, úgyhogy talán ezért az tetszett a leginkább.

Jókat vettél, a Leányrablás Budapesten-t láttam már másnál is, de egyelőre nem bírom eldönteni, hogy akarom-e olvasni. Na majd te segítesz :D
Az Asszonyok városához múltkor meghoztad a kedvem, én is amúgy tök azt hittem, hogy inkább romantikus-ponyva szerű, de mivel írtad, hogy egyáltalán nem, szerintem jó lesz ez majd.

PuPilla írta...

Ezekért a könyvekért igazán megért a nullás hónapos beáldozni ;)
Hm, majd kíváncsi leszek, hogy a Leányrablásról mit írsz, ha tényleg DávidVeronos, akkor lehet, hogy engem is érdekel.

Most én olvasásokat nem összegeztem a zárásban, de amúgy 7 könyvet végeztem ki én is, illetve tulképpen nyolcat, mert Rowling utolsó oldalai csúsztak csak át tegnap éjfél utánra :D ...
Hú, három ilyen ütős könyv is, és további tetszősek, elég erős hónap, örülök, hogy ilyen sok jót sikerült összeválogatnod. :)

A titkos történet nekem is megvan, és Nita lelkesedése miatt van meg, ugyanis egy turkálóban találtam rá 490-ért, és Nita azt mondta nem is mehetek ki nélküle :D De még nem olvastam el.

theodora írta...

Szépen zártad a februárt, kívánságlistás nálam is ez a két könyv (Selyemhernyó elvileg hozzám is érkezik)!
A titkos történet meg a februárom egyik csúcspontja volt A szenvedély mellett, tök jó hogy írtál róla!

Nikkincs írta...

Amadea: hú, akkor megnyugodtam, hogy nem az én készülékemben van a hiba Novecento ügyben.
Jaj, ne kínozd már magad addig! Szerintem megérdemled korábban is :)

katacita: nekem azt hiszem eddig a Selyem volt a nyerő.
A Leányrablással most kockáztatok egyet, de jót súgnak az ösztönök, remélem nem csalódom.
Szerintem nem az, és akinek odaadtam az Apum volt, és volt miről beszélni amikor befejezte a könyvet.

PuPilla: én csak remélem, hogy valami Veronhoz hasonlatosat fogok kapni :)
Akkor te is egész szép mennyiséget olvastál el :) És igen, eddig egész szerencsém volt jó könyveket illetően.
Szerintem jól tette Nita, hogy rábeszélt A titkos történetre, főleg ennyiért :)

theodora: össznépi Selyemhernyózás lesz itten kérem szépen hamarosan :)
Örülök, hogy neked is bejött A titkos történet, kellene még több ilyen jó kis regény! :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...