Márciusi zárás

Az első tavaszi hónappal megint egy olyan időszakot zárok, amikor nem vettem magamnak könyvet. Ami persze nem azt jelenti, hogy 1) ne vágynék könyvekre, illetve 2) hogy könyvek nélkül maradtam volna. 

A márciust eddig mindig nagyon szerettem, mert hogy jön a tavasz, napsütés, madárcsicsergés meg a szokásos bla-bla, és valóban, egy pontig teljesen jó hatással is volt a hangulatomra. Csakhogy jött a szülinapom, ami egy picit, csak egy icipicit jobban megviselt, mint ahogy én számítottam. De hát ez a saját nyűgöm, nekem kell ezen dolgoznom, illetve elfogadnom azt, hogy sajnos az idő telik, én meg öregszem :) Viszont ami egy hajszálnyit tudott kompenzálni a nem éppen derűs hangulatomon az az ajándékba kapott könyvek és nem várt köszöntések voltak!

Az egyik kedves barátnőmtől kaptam az Athenaeum gondozásában megjelentetett Mi az a szerelem? című novellás kötetet, amiben jó szokásához híven most is írt nekem pár szép gondolatot.

E mellett pedig az enyém lett az egyik hőn áhított könyv azaz Gyarmati Fanni két kötetes Naplója. Csodás egy kiadvány, bár még nem kezdtem neki, csak bele-beleolvastam, de a külcsín így is szép. Szerintem ez nem az a történet lesz, amit egyhuzamban fogok elolvasni, ehhez nyugalom kell, meg elmélyülés, se bkv-zás, se egy gyors pár oldalas olvasás elalvás előtt nem illik hozzá. 

A két új szerzemény mellett sikerült egész szép számú könyvet elolvasnom, nyolc darabot. Ez köszönhető annak, hogy márciusban úgy döntöttem, újra beiratkozom a könyvtárba. Első alkalommal négy könyvvel jöttem ki és a kötelességtudó énem egész végig őrködött felettem, azaz első körben ezeket a könyveket igyekeztem elolvasni ebben a hónapban.

Egyszer fent:

Sokat vártam A Selyemhernyóra, de úgy érzem megérte. Már a Kakukkszót is nagyon szerettem, így számomra nem is volt kétséges, hogy benevezek a folytatásra is. Nem csalódtam, azt kaptam amit vártam: csavaros bűnügyet (bár kitaláltam a gyilkos személyét :)), kicsivel többet Cormoranból és egy jópofa alakuló munkahelyi kapcsolatot Robin és Strike között.

A négy könyvtári könyvből kettő teljesen levett a lábamról. Az egyik Jodi Picoult Vezeklés c. könyve. Ezer éve kacsingattam már a szerzővel, de nem mertem bevállalni. Mígnem a könyvtárban megláttam és gondoltam, hogy miért ne, hiszen ha nem jön be, akkor nem vesztek vele semmit sem. Nagyon tetszett, bár gondolhattam volna, hogy így lesz, hisz a történelem azon szelete állt a középpontban, ami engem mindig érdekel azaz a 2. világháború és a holokauszt. 

A másik könyvtári gyöngyszemem egy finn írónő regénye, amire Amadeánál figyeltem fel anno. Riikka Pulkkinen Igaz c. története nem egy könnyű olvasmány, viszont annál szebb és szívet facsaróbb, azt hiszem sokáig fogok rá emlékezni!

Naomi Woodtól a Mrs. Hemingwayt pedig nem olyan rég fejeztem be és nagyon jó olvasmánynak találtam. Aki egy habos-babos romantikus történetre vár, az bizony keservesen fog csalódni, viszont aki szerette A párizsi feleséget, az szerintem ezt is fogja. Igaz, kevésbé mozgalmas történet, de szerintem az írónőnek nagyon jól sikerült megragadnia a feleségek jellemét és bemutatni, hogy milyen is volt az élet a híres író, Hemingway mellett (kicsit bővebben itt).

Egyszer lent: 

márciusban szerencsére elkerültek azok a könyvek, amelyek csalódást okoztak volna. Remélem, ez az év további részében is így lesz.

Középkategóriások: 

ide az ajándékba kapott Mi az a szerelem? c. válogatást sorolom. Szerettem olvasni, de nem mindegyik novella nyerte el a tetszésemet, bár ez egy válogatásnál nem is meglepő. Ugyanakkor nagyon örültem annak, hogy olvastam olyan magyar szerzőktől egy-egy rövid történetet, akiktől eddig még semmit sem kerítettem sorra.

Szerettem:

Márciusban elég sok történet kívánkozik ebbe a kategóriába. A másik két könyvtári könyvnek is itt a helye. Az egyik Jeanette Wintersontól a Miért lennél boldog ha lehetsz normális? c. történet, amelyet azért volt jó olvasni, mert adott egy kis erőt pont a születésnapom környékén. Csodálom ezt a nőt, hogy ilyen körülmények között ilyen erős ember vált belőle! A másik könyvtárból származó olvasmányom Anna Gavalda Kis kiruccanása volt, ami az írónőtől megszokott stílusban ugyanúgy belopta magát a szívembe, mint a többi műve (bővebben itt írtam róla).

A februárban vásárolt Leányrablás Budapesten szintén nagyon jó választás volt (részletesebben itt). Tökéletesen kikapcsoltam olvasás közben, jól szórakoztam és már most várom a folytatást.

Nektek milyen volt a tavasz első hónapja?

Akik még vallottak a saját márciusukról: katacita, Nita, Dóri, PuPilla

Hemingway asszonyai

Naomi Wood: Mrs. Hemingway

"Mary többször is elképzelte, hogyan kellene alakulnia az életük történetének: úgy gondolta, mindannyian túlélik majd Ernestet – és Ernest maga is sokáig fog élni. Végül mindannyian kibékülnek, s önmagukként sorakoznak fel: Hadley Richardsonként, Pauline Pfeifferként, Martha Gellhornként és végül ő maga, Mary Welshként.

Furcsa egy család, az tény, igencsak szokatlan nővérek." 

A párizsi feleség elolvasása - amely a híres író Hadley Richardsonnal kötött első házasságának történetét dolgozza fel - után egyre jobban érdekelni kezdett Hemingway és élete. Igazából - bár tudom, hogy ez egy könyves oldal - nem annyira a munkásságára lettem akkor kíváncsi, hisz apránként azért már olvastam tőle néhány művet, hanem főleg a férfira az író mögött, azaz a magánéletére. Érdekelt, hogy egy ilyen karizmatikus egyéniségű férfi életében milyen nők lettek a meghatározó egyéniségek és vajon miért.
Később ebben a témában hamarosan a kezembe került a Hemingway lánya c. könnyed regény, ahol  kicsit a második házasság rejtelmeibe nyerhettem betekintést, azaz Pauline Pfeifferrel kötött frigye és évei voltak bemutatva a másodlagos szálban.

Majd egyszer csak jött Naomi Wood Mrs. Hemingway c. regénye, amely kvázi egy keretbe foglalta pont azokat a dolgokat, a nőket, a szeretőket, a feleségeket, a házasságokat és az írói allűröket, amelyek engem egyre jobban izgattak.

A Mrs. Hemingway c. könyv nem egy könnyed lányregény. Könnyednek ugyan könnyed, mert gyorsan olvasható és nem egy komoly súlyú szépirodalmi alkotás, de ha valaki egy habos-babos rózsaszínes történetet vár Hemingway szerelmeiről az mérhetetlenül csalódni fog. Hisz itt Naomi Wood arra vállalkozott, hogy bemutassa a 4 Mrs. Hemingwayt, hogy életet és karaktert adjon ezeknek a nőknek azon túl, hogy elmondhatták valaha magukról, hogy Hemingway feleségei voltak. És hogy úgy láttassa velünk a nagy írót férfiként és férjként, amilyen volt és hogy bemutassa azt is, hogy mind a 4 nő megvívta a maga harcát e mellett az ember mellett.

"Hogy vonzza Ernest a nőket! Akár a mágnes! Van olyan nő, aki az erkélyről ugrik le a kedvéért, s van olyan, aki a háborúba is követi. Asszonyai szemet hunynak a szeretői felett, mert még egy háromszemélyes házasság is jobb, mint magányos nőnek lenni."

Értelemszerűen négy részre tagolódik a regény, a 4 házasság történetét ismerhetjük meg kronológiai sorrendben. Dicséret illeti meg részemről az írónőt, mert nagyon tetszett az a megoldás, amit ő választott: nevezetesen mind a 4 házasságba akkor csöppenünk bele, amikor már "halálra van ítélve", a végnapjait éli és feltűnt a színen az a bizonyos harmadik. De minden rész két idősíkban mozog, mert a házasság utolsó napjai mellett betekintést nyerünk azokba a napokba, amikor Hemingway rátalál az újabb asszonyára, amikor a következő nő a sorban még csak gondolatban Mrs. Hemingway, fizikailag még csak a szerető státuszát tölti be.

Forrás

 

Ha "kedvenc" Hemingway-feleséget kellene választanom első helyen nálam mindenképpen Hadley, az első asszony szerepelne (bal felső kép). Katacita jegyezte meg, amikor az első benyomásomat kérdezte a könyvről, hogy mi, akik olvastuk A párizsi feleséget nem tudunk nem elfogultak lenni Hadley-vel és ez tökéletesen így is van. Számomra ő volt az igazi feleség. A legnehezebb időkben, a nélkülözés és az írói pályája kezdetén tartott ki a férje mellett.

Második helyre az utolsó asszonyt, Mary Wells Monksot tenném (jobb alsó kép), mert nem lehetett egyszerű a már alkoholizmussal és depresszióval küzdő, ámbár befutott és díjazott író nejének lenni, illetve az öngyilkosság után egyedül maradni a szép és kevésbé szép emlékekkel.

A "legbelevalóbb" feleség pedig Martha Gellhorn volt (bal alsó kép): ebben az egyetlen esetben ő volt, az, aki elvált Hemingwaytől, mert felismerte, hogy inkább haditudósító akar lenni, mintsem feleség. Igaz ugyan, hogy Ernestnek ekkor már megvolt az újabb kiszemeltje, azaz Mary is.

Akit még most sem tudott hozzám közelebb kerülni az Pauline Pfeiffer azaz Fife (jobb felső kép). Biztos azért, mert ő volt az, aki barátnőként belépett az akkori feleség életébe, aztán végül teljesen más irányba fordultak a dolgok. De talán ő volt a négy asszony közül az, aki a legjobban imádta a férfit, aki a legjobban átadta magát neki, és aki korábban eltávozott az élők sorából, mint a férfi.

Ami igazán nagy meglepetés volt számomra az a négy nő egymás közti viszonya volt. Az adott feleség és a soron következő mind-mind ismerte egymást, mint fent említettem Hadley és Fife barátnők is volt, sőt, azok is maradtak a későbbiekben is.

"– A feleségeim már csak ilyenek – mondta Ernest. Mindig sikerül megtalálniuk egymást anélkül, hogy nekem bármi közöm volna hozzá."

Nagyon örülök, hogy Wood megírta ezt a könyvet. Szerettem belenézni Hemingway életébe, megismerni, ha csak felszínesen is a házasságainak és a feleségeinek történetét. És számomra már megint csak az a tanúság, hogy minden sikeres férfi mögött egy nő található. Hemingway esetében pontosan négy. Nélkülük szerintem nem lett volna az, aki.

"A férfi fél a magánytól meg a brutális gondolatoktól, amelyek rátörnek, valahányszor nem gondoskodik róla senki. Csak akkor fogja elengedni az aktuális feleségét, ha biztos abban, hogy már készen áll a következő." 

Kiadó: Alexandra
Kiadási év: 2014
Fordította: Komáromy Zsófia

A milleniumi bűneset

Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten

Bevallom őszintén, azért figyeltem fel erre a könyvre, mert a fülszövege alapján valami olyan történetre számítottam, mint amilyen a Dávid Veron-sorozatot jellemzi. Nagyon hiányzik nekem ez a Mindenlébenkanál Kisasszony, már gondolkozom egy sorozat újraolvasáson, de előtte megleptem magam a Leányrablás Budapestennel. És a végén teljesen elégedett voltam azzal, amit kaptam, habár óriási függővéggel zárul, amit én nagyon-nagyon nem szeretek.

A történet az 1896-os milleniumi ünnepség ideje alatt kezdődik, amikor is a marosvásárhelyi Hangay Emma a fővárosi nagynénjénél tölti ezt a pár napot, majd egyik pillanatról a másikra nyoma vész. Hiába nyomoznak utána, minden szál zsákutcába vezet és arra a következtetésre jutnak, hogy biztos elcsavarta a fruska fejét valami fess legény és megszöktek együtt. Természetesen a lány édesapja és húga, Mili nem hisz ebben, pláne azután nem, hogy 4 évvel a lány eltűnése után távirat érkezik tőle, amelyben tudatja, hogy él. A kisebbik Hangay lány úgy dönt, hogy most ő utazik fel a fővárosba a nagynénihez, hogy felkeresse azt a személyt, akit a nővére a táviratban említ, hátha nyomára tudnak majd bukkanni az eltűnt lánynak. Természetesen Milit óriási meglepetés éri a fővárosban és egy szerencsétlen balesetnek köszönhetően a lány a híres nyomozó, Ambrózy Richárd báró karjaiban köt ki. És a bonyodalmak innentől kezdődnek csak igazán, mert nem elég, hogy úgy tűnik Mili olyan szálakat bolygatott meg, amit nem kellett volna, de Ambrózynak elég hamar feltűnik az is, hogy a lány élete is veszélybe került. A felfordulást még tetézi az, hogy ez a két ember, a kedves és a világ dolgaira nyitott Mili, és a morózus, testi hibáját az elméje élességével kompenzáló ifjú Ambrózy finoman szólva is ki nem állhatják egymást.

Az egész történet számomra egy óriási időutazás és színtiszta szórakozás volt. Nem olyan mint a Dávid Veron-sorozat (szerencsére!), viszont olyan érzésem volt, mintha annak a könnyedségét és humorát összemixelte volna az író Kondor Vilmos Bűnös Budapest című sötétebb lelkületű sorozatával. Hiszen itt is főleg Budapest a helyszín, mocskos dolgok és titkok lapulnak a háttérben, gyilkosságok történnek, és akik a háttérből figyelik és irányítják az eseményeket úgy tűnik, tényleg semmitől sem riadnak vissza. Ez a része hasonlítható a Kondor-féle sorozathoz.

Tetszett a két szálon futó cselekményvezetés: 1896-ban Emma sorsát követhetjük végig, úgy derülnek ki a titkok ezen a vonalon, ahogy 1900-ban Mili és Richárd számára tisztázódnak a kérdések, szóval nincs előre semmilyen poén lelőve.

A két főszereplő karaktere is jól működő elegyet ad (valamikor garantált lesz a robbanás érzésem szerint). A vidéki kis fruska, akit fűt a nővére utáni keresés izgalma, aki mindenkivel megtalálja a közös hangot legyen az egy cseléd, egy nemesasszony, és aki ahogy halad előre a történet egyre erősebb fiatal hölggyé válik, egyre többször kiáll magáért és a családjáért. Ambrózyt is nagyon bírtam, néha Mr. Rochester sötét jellemét juttatta eszembe, hisz itt is biztos vagyok benne, hogy a kemény külső, egy sérült lelket takar. Ugyan fizikai fogyatékossággal rendelkezik, viszont az agya és tehetsége mérföldekre megelőzi a bűnözőket, még a hivatalos szerveket is és azokat meg főképp, akik csak a külsejéből ítélnek. Persze minden romantikára vágyó olvasó érzi, hogy az a két karakter, aki ennyire fúj a másikra, egyszer majd nagyon egymásra fog találni, de úgy gondolom, hogy hosszú lesz az út még odáig.

"– (…) Mili kedves, ön holnap délelőtt a fiammal együtt felmegy a villa tetőteraszára, hogy madártávlatból csodálhassa meg Pest látképét, s aztán felállva a kő mellvédre, szépen leveti magát a mélybe! Nos, mit szól hozzá, jó lesz így?!"

Az is érződik a regényen, hogy alapos és mindenre kiterjedő kutatómunka áll mögötte. Ami bennem egy pici zavaró érzést keltett az a rengeteg lábjegyzet volt. Jók voltak ezek, csak engem mindig megakasztottak olvasás közben, úgyhogy én bizony a regény hátsó részébe száműztem volna őket. De ez már csak szerkesztés kérdése.

Ami miatt szintén plusz pontot kap nálam a könyv azok a helyszínek és a sok és változatos karakter, akiket megismerhetünk. Betekinthetünk egy báró villájának és cselédjeinek mindennapjaiba (hovatovább fontos szerepük lesz), megjárjuk a Lipótmezőt is (eléggé "paráztam" azoknál a részeknél, kicsit én magam is bolond lettem tőle), csatlakozunk egy vándorcirkuszhoz és annak minden bohókás és furcsa szerzetéhez, álruhában nyomozunk a Gellért-hegyi villák egyikében, szóval igen változatos képet kapunk az egész nyomozás során.

Az mondjuk meglepetésként ért, hogy a történet nincs megoldva, mert azt gondoltam, hogy egy kötet egy ügy utáni nyomozás lesz majd, de nem, mert a Hangay-lányok története nincs lezárva, ráadásul óriási függővéggel zárul az első rész, méghozzá olyannal, ami abszolút nem egy megnyugtató jövőképet vetített elém.

Természetesen vevő leszek a következő kötetre is, hisz azt a célt, ami miatt beszereztem a könyvet maradéktalanul teljesítette: azaz szórakoztatott, kikapcsolt és egy kicsit még meg is dolgoztatta az agyamat, ahogy együtt nyomoztam a főszereplő párossal. A századeleji miliő és hangulat pedig még rádobott egy lapáttal, így én meleg szívvel ajánlani tudom mindenkinek, hogy ismerjék meg Mili és Ambrózy báró közös nyomozásának történetét!

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadási év: 2014

Véd- és dacszövetség

Anna Gavalda: Kis kiruccanás

Az egyik szemem sír, a másik nevet. Sír, mert elolvastam a Gavalda-univerzum utolsó darabját ami még hátravolt számomra, és nevet, mert annyira gavaldás volt ez is, mint amennyire vártam.

A Kis kiruccanás négy testvér egy hétvégéjét tárja elénk. Simon, Lola és Garance egy rokonuk esküvőjére igyekszik autóval, ahol a negyedik helyet Simon felesége, Carine foglalja el. A testvérek közötti kötelékről Garance-tól, az elbeszélőtől kapunk egy finoman árnyalat képet. A testvéri szeretet érezhetően erős közöttük még akkor is ha már a felnőtt-lét nehézségeivel küzdenek (házasság, gyermekszületés, válás, elköteleződések, karrier), viszont a lányok és a sógornő kapcsolat finoman szólva is problémás. A pár órás autókázás során Garance vissza-visszarepít minket a srácok gyerekkorába, átélünk gyermekkori csínyeket és felnőttkori válságokat, egyszóval kapunk egy képet egy igazi, hús-vér emberekből álló családról. 

"És a gyerekek kedvéért nem bírnád ki még egy kicsit?”, suttogtam, és átnyújtottam neki egy újabb csomag papírzsebkendőt. A kérdésem azonnal felszárította a könnyeit. Hát nem értettem meg semmit? Éppen miattuk kell ez a vérfürdő. Hogy megkímélje őket a szenvedéstől. Hogy soha ne hallják, amint a szüleik verekednek és sírnak az éjszakában. És mert nem lehet felnőni egy házban, ahol a szülők már nem szeretik egymást, ugye?
Nem. Nem lehet. MEG lehet nőni, de FELnőni nem."

Az esküvőre megérkezvén Simon, a legidősebb tesó szomorúan hallja, hogy öccse, Vincent nem tud/akar eljönni és ráveszi a két lányt, hogy lépjenek le és keressék meg az öccsüket. Mondanom sem kell, hogy a két csaj kapva kap a lehetőségen, hogy a családi kötelezettségek, nagynénik és nagybácsik, egyéb arc-és névnélküli huszadrangú rokonok bugyuta és sokszor bántó viselkedése elől megszökjenek. (Istenem, hányszor gondoltam én is erre már!) És az élet apró tréfájaként, miután megtalálják Vincent-t, épp egy másik esküvőbe cseppenek bele, de előtte és utána is kiélvezik azt a pár lopott órát, amikor nem kell senkinek és semminek sem megfelelniük, egyszerűen csak ott és azokkal lehetnek, ahol és akikkel a legjobban érzik magukat mindenféle kötelezettség vagy álarc és magukra vett szerep nélkül.

"Tudtam. Igen, tudtam. Hogy később nevetni fogunk az egészen. Hogy egy nap majd megöregszünk, és tekintve, hogy soha nem fogjuk rendesen elvégezni az intimtorna-gyakorlatainkat, bepisilünk, amikor felidézzük ezt az estét."

És igen! Gavalda újra és újra meg tudja csinálni. Most is úgy olvastam végig ezt a rövidke kisregényt, hogy vagy nagy egyetértésben bólogattam, vagy mosolyogtam bőszen a testvéri szurka-piszka miatt, vagy elszomorodtam, hogy hát igen, nagy reményekkel indulunk neki az életnek, de pár év múlva visszatekintve azt hiszem, hogy sokan nem azt az idealizált életet éljük, amit anno gyerekként elképzeltünk magunknak. Amivel nem is lenne baj, hisz a tervek nem mindig válnak valóra, csak sokszor az élet nem egy kerülőutat sodor elénk, hanem egy teljesen más vágányt, aminek totál máshol van a végállomása.

"Ott van nekünk a zene és az irodalom. Utak, kezek, búvóhelyek. ATM-bizonylatok szélére rajzolt hullócsillagok, kitépett lapok, boldog emlékek, szörnyű emlékek. Dalok, refrének a nyelvünk hegyén. Tárolt üzenetek, durva könyvek, gumimackók és megkarcolt lemezek. A gyermekkorunk, a magányunk, első izgalmaink és jövendő terveink."

Pont ezek miatt lesz ez a történet egyben vicces és szomorkás, amolyan keserédes visszaemlékezés. Hisz a srácok, amikor elszabadulnak a kötöttségek elől, végre újra egy kis időre önmaguk lehetnek, újra átélhetik a véd-és dacszövetség felemelő érzését, ugyanakkor tudják, hogy ezek csak lopott percek vagy órák, ez már csak átmeneti állapot, talán épp az utolsó ilyen lopott idő számukra hisz újra vissza kell térniük az általuk élt (szeretett vagy sem) életükbe. Kimondottan tetszett az a "csavar", hogy egy konvencionális és puccos esküvő elől szöknek el, és a legvégén egy másikba, egy igazi falusi, eszem-iszom-elkoptatom a cipőm sarkát táncolós lagziban kötnek ki, ahol még jól is érzik magukat. Nesze neked puccos élet!

Gavaldáról még mindig azt tartom, hogy az egyik legnagyobb emberismerő. Nem tudom, hogy csinálja ez a nő, de nagyon tud! Talán sokszor csak leül valahol ott Franciaországban és figyeli az embereket? Vagy talán már ilyen sokat élt (nem az életkorára gondolok) és tapasztalt? Mindenesetre most nem csak a férfi-nő-szerelem köteléket boncolgatta, hanem a testvérek közötti érzelmeket és ebben is jó.

Egyetlen egy dolgot sajnálok csak a Kis kiruccanással kapcsolatban. Ha jól tudom ez egy korai kisregényének az átdolgozásaként született meg és sajnálom, hogy nem lett hosszabb, mélyebb, mert a lehetőség simán ott volt benne, lehetett volna belőle egy az Együtt lehetnénkhez hasonló regény. De ez nem hagyott bennem semmilyen rossz szájízt, hisz imádtam amit írt! És remélem, hogy még sokáig és sokat alkot majd nekünk. Kedvenc íróim egyike ez a nő, így nagyon várom, hogy újabb és újabb történetekkel, az azokban megbújó éleslátásával, empátiájával kápráztasson el. Mert mindig ezt teszi!

Kiadó: Magvető

Kiadási év: 2010

Fordította: Tóthfalusi Ágnes

Egy nő szerelme

Arthur Japin: Casanova menyasszonya

"Egy napon úgy döntöttem, hogy fátylat fogok hordani. A férfiakra tett hatása említésre méltó. A férfiak minden másnál jobban akarják azt, ami tiltott. Az után sóvárognak, amit megtagadnak tőlük. Ha tehetik, mindig az ismeretlent választják."

Erre a könyvre a nagy nyári Szandis akció során figyeltem fel. Töprengtem rajta, hogy kell-e nekem pár száz forintos áron vagy sem, de aztán Amadea és katacita véleménye meggyőzött és végül is beszereztem. Jó döntés volt!

Az elején kicsit döcögősen indult a könyv, legalábbis számomra, bevallom, majdnem félre is tettem. Aztán néhány oldal után olyan gondolat jött velem szembe, ami kicsit arcon vágott és bebizonyította, hogy érdemes lesz Galathée történetét elolvasni.

A regény két részre bontható, egyrészt a jelenben ismerjük meg Galathée-t és Seingalt lovagot (későbbiekben Casanovaként elhíresült csábítót), aki a híres kurtizánt szeretné elcsábítani, illetve minden vágya az, hogy a kurtizán védjegyévé vált, állandóan hordott csipke álarc mögé belessen. A lovag nem is sejti, hogy ő volt szinte az utolsó ember, aki ezt az arcot még teljes valójában és ártatlanságában látta, amikor is Galathée még Luciaként élte az életét egy olasz falucskában. Azt sem sejtheti így, hogy ő volt az egyetlen férfi, akinek a nő valaha is odaadta a szívét. Ezek a részek, a visszaemlékezések, a Luciából Galathée-vé válás adja a regény másik részét és az igazi sava-borsát ennek a történetnek.

Számomra teljesen másodlagos volt a nagy Casanova és a csábító rohama hogy Galathée-t az ágyába csalja, vagy hogy a kettejük között létrejött fogadást megnyerje. Sőt, abszolút nem bírtam Casanova eszmefuttatásait, mert egy önző férfiembernek gondoltam, aki megbántottságában csak a bosszúban keres vigaszt és nem veszi észre azt, ami ott van a szeme előtt. Ellenben azt a folyamatot, aminek a végén Lucia egy okos, érett, az élet dolgaival, árnyoldalaival teljes mértékben tisztában lévő sikeres asszonnyá válik mindennél jobban élveztem.

"Annyi bizonytalansággal kellett megküzdenem nap, mint nap, hogy a múltam vált az egyetlen biztos ponttá, a szárazfölddé.Nem lehet egyszerre élni az életet, és töprengeni fölötte. A szemlélődés azoknak a kiváltsága, akiknek nem kell aggódniuk a jövőjük miatt."

Az is kellemes hátteret adott a történetnek, hogy bejártuk az álarcot viselő Galathée-vel Velencét, Párizst, Amszterdamot. Megismertük vele a poklot, a börtönt, a cselédsorsot, majd ártatlanságának elvesztését is, hogy aztán a sok viszontagság után megtalálja számítását a világban. Illetve, hogy egy véletlen találkozásnak köszönhetően végleg elengedhesse azt a férfit, akit soha nem tudott elfelejteni, és hogy ennek az érzelemnek a súlyát sok év után végre le tudja tenni, meg tudjon békélni a múltjával.

Olvasás közben eszembe jutott a Pygmalion, hiszen itt is egy tanárnak köszönheti Lucia azt, hogy egy művelt, sokat olvasott fiatal nővé válik. A sok velős gondolat a férfiak-nők viszonyáról és a csábítás folyamatáról (tudományáról?) meg valahogy az egyik kedvenc könyvemre, a Veszedelmes viszonyokra emlékeztetett. Már csak e miatt az érzés miatt is megérte elolvasni ezt a rövid, ám annál szebb és elgondolkodtatóbb történetet.

"Mindent hallottam már, amit férfi nőnek mondhat. A külsőre vonatkozó bókokban mindig van valami elkeserítő, főleg ha első találkozáskor hangzanak el. Ahogy kimondják őket, a férfiak el is fáradnak ettől a kötelességtől. Olyan feladat ez nekik, amiben ők maguk sem hisznek, és képtelenek rá, akár a cirkuszi mutatványra az igáslovak. Vannak nők, akik a szép szavakért élnek. Én szívesen mondok le róluk. De hogy érthetné ezt meg egy férfi? Azt reméli, hogy örömet szerez nekünk"

Kiadó: Európa
Kiadási év: 2010
Fordította: Szőcs Petra

Februári zárás

Amennyire szenvedős volt számomra a január (hosszú, meg sötét, eseménytelen), a február annyira észrevétlenül és gyorsan telt el. A hétköznapok fárasztóak, dolgosak voltak ugyan, úgyhogy a hétvégéket messzemenően igyekeztem arra használni, hogy következő hétre feltöltődjek, így ezeket általában olvasással töltöttem. No meg az estéimet is, hacsak nem az történt, hogy a fáradtságtól leragadt a szemem. Azt hittem, hogy alig olvastam ebben a hónapban, így meglepődtem, hogy 7 könyvet mégis sikerült sorra kerítenem + egy mesekönyvet is miközben a barátnőm kislányára vigyáztam egyik este. A várólistám csökkentésével továbbra is jól haladok, gyöngyszemekre akadtam közöttük ebben a hónapban.

A beszerzésekkel kapcsolatban azt gondoltam még egészen péntekig, hogy megint egy nullás hónapot fogok zárni, mert amik most jelenleg érdekelnek azok majd márciusban jelennek meg. Illetve az érzés, hogy a vcs-projekt során rájöttem mennyi jó könyvet gyűjtöttem itthon össze az elmúlt évek alatt, felülírta bennem a nagy könyvcápáskodási késztetést. 

Viszont itt volt a Selyemhernyó, amire már tavaly év vége óta vártam. És végre február végén azt jelezte a rendszer, hogy elérhető. Csütörtökön még sikertelenül kerestem, de pénteken munka után és még egy program előtt naná hogy betértem újra egy könyvesboltba és végre-végre ott volt a polcon. Szóval lecsaptam Cormoranra és már a hétvégémet is vele töltöm. (Kiderült, hogy egyidősek vagyunk :))

Aztán volt egy másik könyv, ami a megjelenése óta érdekelt, mégpedig Böszörményi Gyulától a Leányrablás Budapesten. Bevallom, azért figyeltem fel rá, mert amolyan Dávid Veron-történetnek tűnik, és nekem ez a sorozat nagy kedvencem. Meglátjuk mennyire fogunk egymásra találni, márciusban szeretném is majd elolvasni.

Egyszer fent:

Három olyan történet került a kezeim közé, amely maradandó élmény volt és elmondhatom, hogy új kedvencekként kerültek vissza a polcomra. Az első a még decemberben beszerzett Asszonyok városa, amelybe nagy elvárásokkal kezdtem bele és seperc alatt éreztem, hogy ez lesz az én regényem. Igazam lett! Azóta már egy családtagomnak is a kezébe adtam, alig vártam, hogy a végére érjen és kicsit tudjunk róla beszélni. Eleinte azt gondolta, hogy ez egy "nőcis" könyv, aztán ő is kb. annyira megdöbbent a történt alakulásán mint én.

A második nagy kedvencem Donna Tartt A titkos történet c. könyve lett. Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a regényre, vétek lett volna kihagyni. Imádtam a hangulatát, azt, hogy nem tudtam megjósolni mi is lesz ennek az egész kavarodásnak a vége, és most már nagyon szeretném elolvasni a The Goldfinch c. regényét, amelyet elviekben a Park fog kiadni valamikor.

A harmadik gyöngyszem a vcs-nek köszönhető, ez pedig David Gutersontól a Hó hull a cédrusra. Ettől a könyvtől megkaptam azt az érzést, amit az olvasásban a legjobban szeretek, azt, amikor szép lassan az olvasó is belefolyik a történetbe és egyszerűen képtelen letenni a könyvet.

Egyszer lent:

Ami februárban legkevésbé tudott magának megfogni az Alessando Baricco Novecento c. kötete volt. Amit eddig Baricco tollából olvastam (Selyem, Tengeróceán) azt imádtam, viszont nekem a Novecento csalódás volt. Talán a rövidsége miatt nem tudtam úgy ráhangolódni, mert itt is megvoltak a szép részek, de valahogy nem tudtam belekerülni a megszokott hangulatba. Sajnáltam nagyon.

Szerettem:

Ide is került februárban néhány könyv. Szintén vcs miatt olvastam el végre két év várakozás után a Csokoládé-trilógia 3. részét Harristől, a Csokoládés barackot. Harrist nem lehet nem szeretni, akármit ír, elvarázsol, csak valahogy mást kaptam a harmadik résztől, mint amit vártam és ezért nem került a szívemhez olyan közel, mint az első két kötet.

Aztán ide kell sorolnom további két vcs-s regényt, amikről márciusban mindenképpen szeretnék írni: Hoffmantól az Itt a Földönt, és Arthur Japentől a Casanova mennyasszonyát. Az előbbi egy sötét, szerelmi történet, amit a borús hangulatától függően nagyon jó volt olvasni, a második pedig egy kurtizán életébe nyújt betekintést, akinek első és egyetlen szerelme a híres/hírhedt Casanova volt.

Visszatekintve februárra szerintem nem panaszkodhatok, hiszen jó, sőt nagyon jó könyvekre leltem, és a vásárlások terén is végre van mit felmutatnom. Március pedig a Selyemhernyóval eddig jól kezdődött, remélem, ilyen is marad!

A többiek februárja:
Amadea
Dóri 
Katacita
Nita
PuPilla
Szilvamag