A barátság barackfája

Sarah Addison Allen: A barackfa titka

Immár három elolvasott Sarah Addison Allen-történet után bizton elmondhatom, hogy ezzel az írónővel tutira megyek. Ha valami könnyed (a szó legjobb értelmében), szórakoztató, pici misztikumot, varázslatot magába foglaló könyvre vágyom, ez a nő a legjobb választás. Igen, persze, egy picit rózsaszínesek a regényei, tehát nem izgulom magam halálra a boldog befejezés miatt, mert tudom, hogy az lesz a vége, de mindezek ellenére a történetei valami miatt egytől egyig betaláltak nálam.

A barackfa titka az Allentől már megszokott sablonokra épít: két női karakter, akik életük egy meghatározó pontjához értek, két férfi, akikkel a romantikus bonyodalom garantált, egy titokzatos esemény vagy jelen esetben egy múltban lezajlott történés, amely a jelenre is nagy hatással van és egy régi ház, amelynek felújítása során nem várt titkok kerülnek napvilágra. Ja, és egy barackfa, amely ugyan barackot nem dobál ránk, viszont érdekes módon olyan helyen tudott életben maradni, ahol más növény már rég kipusztult volna, szóval nem akármilyen fáról van ám szó. És hát a legfontosabb adalék most is: Délen játszódik a regény! Ez már csak azért is fontos ebben az esetben, mert a régi hagyományoknak, egy bizonyos női klubnak óriási szerepe van a történet múltbeli és jelenbeli szálában is.

A történetben pont ez a női klub, illetve a jelképének vált épületnek, a Blue Ridge Madamnak a felújítása hozza össze a déli kisváros két harmincas lányát: Willát, aki előkelő déli család sarja ugyan, de még nagyanyja idején a család elszegényedett és aki úgy vonult be a városka történelmébe, mint a Mókamester, hogy a gimi után el is tűnjön a városból, majd évekkel később újra hazatérjen, hogy megtalálja a saját helyét, és a szintén nemesi déli családból származó Paxtont, aki szinte mindenben Willa ellentéte, mert ő a tipikus finom és bűbájos déli hölgy, aki még otthon lakik a családja védő szárnyai alatt egy hatalmas kúriában, és aki soha nem akarta elhagyni ezt a helyet. Mivel Willa kíváncsisága a Blue Ridge Madam felújítása iránt erősebb, mint a kezdeti ellenszenve Paxton és a női klub iránt, ezért a két nő hamarosan azt veszi észre, hogy a napvilágra látott titkok után együtt nyomoznak és nem kis megdöbbenésükre a szálak mindkettejük nagymamájához, azok fiatalságukhoz vezetnek vissza. Ráadásul mindkét nő életében megjelenik A Férfi is, így az addig nyugodtnak gondolt életük fenekestül felfordul.

"Senki sem tud kibújni a bőréből. Döbbenet, mennyire nincs beleszólásunk a sorsunkba. Ha ezt elfogadjuk, a többi már gyerekjáték."

A történet bármennyire is sablonosnak tűnik, nekem egyáltalán nem az. Mégpedig azért, mert eddig minden SAA-könyvben megtaláltam a rózsaszínes máz mögött a mélyebb tartalmat. Itt ez pedig a barátság és annak értéke volt. Érdekes, hogy pont most jött az életembe ez a könyv, mert idén ez a téma nagyon sokat foglalkoztatott. Sajnos észrevettem, hogy ahogy múlnak az évek, a barátok is úgy morzsolódnak le, és bizony nem elég ha az egyik fél aktív ebben a dologban, itt is két szereplőn múlik minden, mindkettőnek akarni kell. Rájöttem, hogy van olyan barátság, ami talán nem az volt, aminek gondoltam és el kell engednem, de arra is rájöttem, hogy vannak olyanok, akik nem a nagy szavakon keresztül válnak az ember barátaivá, hanem a tetteiken, a mindennapokban csöndesen megbújva, támogatva, akkor vannak ott teljes vállszélességben amikor az embernek szükségük van rájuk. Azt hiszem a két lány, Willa és Paxton is pontosan erre jött rá a történet során.

" - Mert mi, nők, összetartunk. Képzelj el egy pókhálót! Ha valahol megrezdül, ha baj van, mindenki értesül róla. Csak sokszor nem merünk segíteni, mert félünk, mert önzők vagyunk, vagy nem bízunk magunkban. De ha mi sem segítünk egymáson, ki véd meg minket?"

Allent most már a kedvenceim között tudhatom. A stílusa és a történetei még mindig hasonlítanak egy picit Alice Hoffmanéra, bár azokhoz képest kevésbe intenzívek, sokkal "puhábbak" és ugyan izgalmunkban nem fogjuk a körmünket tövig rágni, mert sok minden kitalálható A barackfa titkában, ugyanakkor nagyon kellemes pár órát tölthetünk el néhány emlékezetes karakterrel a hangulatos Délen és még A csodálatos Waverley-kert főszereplőjével is újra találkozhatunk egy rövid jelenet elejéig. Én mindenesetre nagyon élveztem ezt a kalandozást is, csak azt sajnálom, hogy eddig úgy tűnik évente egy SAA-könyv jár nekünk.