Nemrég kaptam ezt a kérdéssort Dóritól, amely a könyvmolyok néhány problémáját taglalja.
Körülbelül 20.000 könyv van az „Elolvasni” listádon. Hogy a fenébe döntöd el, hogy mit olvasol el legközelebb?
Szerintem már többször elmondtam magamról, hogy listagyártó kisiparos a mellékállásom, azaz mindig gyártok magamnak előre terveket. Mindezt azért, hogy sokszor egy jól irányzott mozdulattal áthúzzam az egészet és azt a könyvet vegyem le, amit éppen a hangulatom megkíván.
Már elolvastad, több mint a könyv felét, de egyszerűen nem tetszik neked. Abbahagyod, vagy folytatod?
Szerencsére ilyen nem sokszor fordult még elő velem, de azt hiszem egy picit mazohista énem ilyenkor is folytatja, hátha, hátha lesz valami fordulat, csattanó, akármi, ami megmenti a regényt. Az idei évben a Hosszú út lefelé volt ilyen szenvedős történet nekem, totál kiborított, mégis elolvastam, bár azt hiszem utólag sajnálom már a ráfordított időt, úgyhogy lehet, hogy ez a hozzáállásom a közeljövőben változni fog.
Közeledik az év vége és oly közel, mégis távol vagy az olvasási
kihívásod teljesítéséhez. Megpróbálsz felzárkózni, és ha igen, akkor
mégis hogyan?
Ezeken a kérdéseken már igyekszem nem görcsölni. Egyedül a várólistám csökkentését tűztem ki célul, ezt sikerült is teljesíteni novemberrel bezárólag. De más kihíváson amúgy sem veszek részt, amit pedig magam elé tűzök célokat az olvasással kapcsolatosan, azért nem veszem olyan szigorúan. Ha nem idén, majd jövőre, vagy utána összejön (vagy nem :))!
Egy könyvsorozatnak, amit egyszerűen imádsz, a borítói. Nem. Egyeznek!! Hogy birkózol meg ezzel a szörnyűséggel?
Azért ennél rosszabb dolgok is történnek az emberrel, szóval max. puffogok magamban egy sort, de aztán tovább is lépek.
Mindenki imád egy könyvet, amit te egyszerűen ki nem állhatsz. Kivel osztod meg az érzéseidet?
Azokkal, akik kíváncsiak rá - itt a blogon, a barátaimmal, a közvetlen környezetemmel. Fordított esetben sem szoktam vérig sértődni, ha valaki utál egy általam szeretett könyvet, sőt, érdeklődve olvasom hogy mi az, ami miatt nála épp az ellenkezőjét váltotta ki. Nem jöhet be mindenkinek minden könyv!
Nyilvános helyen olvasol éppen és hirtelen elkezdesz sírni a könyvön. Mit kezdesz magaddal?
Most nagyon gondolkozom, hogy volt-e már ilyen szitu. Sírni már sírtam könyvön, de az itthon a négy fal között történt. Ha meg nyilvánosan történne, akkor sincs gáz, nagy pislogások, egy gyors zsebkendő előkapás és azt hiszem majd otthon folytatnám a történetet.
A folytatása egy könyvnek, amit nagyon imádtál, éppen most jelent
meg, de már nem emlékszel mindenre az előző részből. Újraolvasod az
előző könyvet? Vagy inkább nem olvasod el ezt a folytatást? Keresel
valami összefoglalót róla az interneten? Esetleg elkezdesz bőgni a
frusztrációtól?!
Dehogy bőgök! Szerintem egy jó sorozat úgy van megírva, hogy azért vissza-visszautal az előző részekre, és ha már ezt a sorozatot annyira imádtam, akkor azért jobban is emlékszem rá, mint egy "átlagos" könyvre. Ha meg nem, akkor lehet, hogy leveszem újra a polcról és bele-belelapozok.
Nem akarod senkinek, ismétlem, senkinek kölcsönadni a könyveidet!
Hogyan utasítod vissza udvariasan az embereket, mikor kölcsönkérnek
tőled egyet?
Nagyon kevés embernek adom kölcsön a könyveimet, ők azok, akik már bizonyítottak :) Amúgy meg simán annyit mondok az illetőnek, hogy nem szoktam kölcsönadni a könyveimet, mert volt már rossz tapasztalatom. Ennyi.
Ebben a hónapban már 5 könyvet kezdtél el és egyiket sem fejezted be. Hogyan lépsz túl ezen a „nem olvasási időszakon”?
Teljesen mást csinálok. Rákattanok valamilyen sorozatra, sütit sütök délutánonként, moziba megyek, pihentetem egy kicsit a dolgokat és előbb-utóbb helyre szokott állni a világ rendje :)
Nagyon sok könyv jelenik meg, amikért szinte haldokolsz, hogy elolvashasd. Hányat fogsz ezek közül megvenni?
Visszanézve az elmúlt évek vásárlásait szerencsére egyre kevesebbet. A könyv nem szalad el, ráadásul volt már olyan, hogy melléfogtam, pedig megvárhattam volna pár előzetes véleményt. No meg a jelenlegi könyvárak mellett sokszor inkább kihúzom egy-egy akcióig. Remélem, hogy jövőre ilyen téren még tudatosabb leszek!
Miután megvetted a könyvet, amire annyira vágytál, körülbelül mennyi ideig csücsülnek a polcodon mire elolvasod őket?
Idén eddig egész jól működött, hogy kisebb-nagyobb csúszásokkal olvastam őket a beszerzésük után. Amelyek kimaradtak, bekerültek a jövő évi vcs-be, szóval már nem húzom-halasztom őket esetlegesen évekig.