2013. december 1., vasárnap

Könyvszaporulat - november

Közeledvén év végéhez mindig úgy érzem, hogy valahogy gyorsabban mennek a napok ahhoz képest, amit év elején szoktam érezni. Akkor mindig hihetetlennek tűnik, hogy egy sötét január után majd újra örülhetünk a tavasznak, nyáron élvezhetjük majd a kényeztető napsugarakat, ősszel pedig újra rácsodálkozhatunk majd a természet sokszínűségére és egyszer csak elérünk majd novemberhez is, amit talán a legkevésbé kedvelek az őszi hónapok közül. De idén is volt november, az év eme hónapjába is beléptünk, sőt ma már magunk mögött is hagytuk, és ezt a hónapot sem úsztam meg könyvvásárlás nélkül.

Elsőként az Alexandra Geopen kiadós akcióját használtam ki, így hihetetlenül jó áron jutottam hozzá Halász Margit két könyvéhez, a Gyöngyhomokhoz és az Éneklő folyóhoz. Régóta fájt már rájuk a fogam, egy csöppnyi hezitálás után ugyan, de megrendeltem őket és jövőre minél hamarabb szeretném őket sorra is keríteni.

Aztán két olyan könyv lépett az életembe, amit nem is igazán tudok hova tenni. Egyszer csak azt éreztem, hogy nekem muszáj elolvasnom Amanda Stevens a Sírkertek Királynője trilógiáját és hirtelen felindulásból elkövetett könyvvásárlás lett ennek az eredménye - értsd, hogy berohantam a legközelebbi könyvesboltba, lekaptam a polcról az Örök kísértést, spuri haza és igazából két este alatt el is fogyasztottam az első részt. Ami persze totál elvarázsolt, pedig olyan távol álltak tőlem eddig a paranormális regények, így nem bírtam ki és másnap elindultam, hogy beszerezzem a következő kötetet, A Birodalmat, amelyet szintén rekordgyorsasággal olvastam el és most esz a fene a folytatásért, amire ugye még sokáig kell várni (épp ezért lehet, hogy angolul leszek kénytelen elolvasni addig is). 

Szóval 4 könyvet habzsoltam be novemberben, ebből kettőt el is olvastam, a másik kettő jövőre mindenképp sorra kerül. Ami miatt ez a 4 könyv lehetett volna több is, az az Európa akciója volt, de én magam sem értem hogy, megálltam, hogy ne rendeljek semmit, pedig vágytam volna az új Volo-könyvre és a Segítségre is, de úgy gondoltam, hogy tökéletesen ráérek jövőre is megvenni őket, hisz annyi az olvasatlanom, hogy úgy érzem, soha nem fogok kifogyni a könyvekből!

8 megjegyzés:

katacita írta...

Úgy látszik, év vége felé mindenki lenyugszik :) Vagy tudat alatt készítjük a pénztárcánkat a karácsonyra...
Nagyon szép a koszorúd!

Nikkincs írta...

Azt hiszem mindkettő. Meg most nagyobb örömet okoz a családtagoknak megtalálni a megfelelő könyvet. :)
Köszönöm, mai alkotásom, igazi kikapcsolás volt az elkészítése :)

Szilvamag írta...

Nagyon örülök, hogy Amanda Stevens könyve ennyire tetszett neked, tényleg hamar befaltad mindkettőt. Ha eljutsz a 3. részig, akkor nagyon gyorsan írj majd róla. :)

Nikkincs írta...

Magam is meglepődtem! :) Idén még hátha belefér, rajtam nem fog múlni, csak az időhiányon. :(

Amadea írta...

Érdekes, most sokan nem vetettük rá magunkat az Európa-akcióra, én végig se néztem a listát.
Nagyon örülök a Halász Margitoknak, biztos vagyok benne, hogy szeretni fogod őket.:)

Nikkincs írta...

Lehet, hogy volt valami a levegőben, de idén tényleg rájöttem, hogy nem kell minden egyszerre összecápáskodni, majd lesz még akció, ráérek akkor, így sem fogyok ki az olvasnivalókból.
Már a külalakjuk is nagyon tetszik a könyveknek, és szerintem be fognak jönni, biztos jó vételt csináltam így velük :)

theodora írta...

Nagyon hangulatos a képed! Halász Margittól még nem olvastam, de most kíváncsi lettem rá! (emlékszem én is láttam akcióban, milyen olcsón adták) :)

Nikkincs írta...

Köszi! :) Igen, nagyon jó áron volt, megérte szerintem. Én már egyet olvastam tőle és azóta vagyok kíváncsi a többi könyvére.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...