A hónap leg-leg-leg könyvei #16

Igazán furcsa érzés az augusztusi olvasmányaimról írni most, amikor plédbe burkolózva és egy bögre forró teával felszerelkezve ülök a szobámban. De persze jó is, mert van két olyan könyv, amit a nyaralás alatt olvastam el és azokról azt hiszem, hogy ezek után mindig a nyár és a kánikulai meleg fog eszembe jutni. Ráadásképpen az egyikük kedvenc könyvvé is vált nálam. 

Az augusztusi hónap sem maradt el sokban júliustól, a listám szerint ugyanis 10 könyvet olvastam el. Végre sort kerítettem olyanokra is, amelyek rég vártak a sorukra, volt, amelyet tavaly karácsonykor kaptam holott nemsokára az ideire koncentrálhatunk majd. Kicsit visszatértem a gyerekkorba, bővült az 1. világháborús palettám, jártam a középkori Velencében, nyomoztam egy szótárkészítő vállalatnál, tehát élményekben gazdag utolsó nyári hónapot búcsúztathattam.

1. Beth Ciotta: Fool for Love (Cupcake Lovers sorozat 1.): ez a könyv nemrég jelent meg magyarul nálunk A szerelem bolondja címmel, de hogy összekössem a kellemest a hasznossal, úgy gondoltam, inkább angolul teszek vele próbát. Nem bántam meg, sőt remekül szórakoztam rajta. Tipikus romantikus történet, de az egyik legjópofább nagymama karakterével itt találkoztam (mondjuk Stephanie Plum Mazur nagyiját nem pipálja le az öreglány, mert pisztolyt még nem sütött el, ellenben ott lázadt túlságosan gondoskodó családja ellen ahol és amilyen mókás eszközökkel tudott).
2. Kristen Harmel: A felejtés édes íze: ez volt a karácsony óta "porosodó" könyv, amelyet végül sorra kerítettem. Azt hiszem, valahogy a hangulata miatt jobb lett volna ősszel, télen olvasni, de így is azt mondhatom rá, hogy a 2. világháború zsidó üldöztetésének olyan szeletével ismertetett meg, amiről eddig még csak nem is hallottam, így ez volt az egyik könyv, amelyből a legérdekesebb dolgot tanultam. (Nem mellesleg pedig tele van finom sütemények receptjével is.)
3. Gillian Flynn: Holtodiglan: az egyik legbetegesebb könyv, amit valaha olvastam, két olyan főszereplővel, akik közül nem tudtam eldönteni, hogy ki a normálatlanabb.
4. Erika Robuck: Hemingway lánya: az egyik könyv, amelyet a nyaralásra vittem magammal és ennek köszönhetem talán a legtöbbet, ugyanis végérvényesen felkeltette a kíváncsiságomat Ernest Hemingway személye és munkássága iránt.
5. Elizabeth Kostova: Hattyútolvajok: a legnagyobb szerelem, kedvenccé vált! Nyaraláson volt velem ez is, és néha szégyelltem magam, hogy a városlátogatás helyett inkább a sztoriban merülnék el, de már kb. a 100. oldal után azon siránkoztam, hogy hamarosan, úgy mondjuk 500 oldal múlva véget ér a történet. Teljesen elvarázsolt, biztos, hogy többször le fogom venni a polcomról!
6. Silvia Avallone: Acél: a legintenzívebb hangulatú és legütősebb könyv. Befejezése után sokáig nem tértem magamhoz, keményen padlóra tudnak küldeni ezek a kortárs olasz szerzők!
7. Amber Stewart - Layn Marlon: Szép álmokat, kicsi bocs!: az egyik legszebb kivitelezésű mesekönyv, nagyon szépek az illusztrációi, igazán élvezet volt lapozgatni. A történet maga is aranyos, legalábbis az a csöpp lányka, akinek ajándékba adtam, láthatóan nagyon élvezte, amikor közösen elolvastuk.
8. Emily Arsenault: Az eltört teáspohár: a legötletesebb borító nyertese augusztus folyamán. Tökéletesen passzol a történethez.
9. Sebastian Barry: Messze, messze: a legnagyobb csalódás, pedig világháborús történet, amiket én nagyon szeretek. Lehet, túlságosan rákészültem, mert csupa ódákat zengő kritikát olvastam róla, de Remarque Nyugaton a helyzet változatlan című 1. világháborús története után ez nem tudta nekem azt a katartikus élményt nyújtani, mint a német szerző könyve.
10. Marina Fiorato: A velencei szerződés: az egyik legjobb történelmi kalandregény, amelyet mostanában olvastam, tökéletes időutazás volt a pestissel küzdő középkori Velence lagúnáiba.

Szoknya vagy nadrág?

Gioconda Belli: Nők országa 

A szoknya az új nadrág

Ha engem kérdeznek, akkor azt mondom, hogy mindkettő, mármint a szoknya és a nadrág is jó ha van. Nemcsak a ruhadarabok tekintetében, hanem a férfiak és nők jelenlétére gondolva bizonyos területeken. Azt hiszem nem létezne egyensúly az életben sem (sőt, nem is lenne az igazi élet!) ha az egyenletből kivonnánk valamelyik tagot, akár a nőt, akár a férfit.

Gioconda Belli könyve a megjelenése előtt a fülszöveggel már sikeresen felkeltette az érdeklődésemet, mert egy kis párhuzamot éreztem témáját tekintve az egyik kedvenc könyvemmel a Védett férfiakkal Robert Merle-től. Bevallom, hogy annyiban azért tartottam tőle, hogy túlságosan politikai lesz számomra, mert ez az egyik terület, amit messze kerülök. De ez a könyv mégis érdekesen tudta tálalni nekem még ezt a témát is.

Adott valahol Latin-Amerika vidékén egy kis ország, Faguas, ahol egy vulkánkitörés következtében a férfiak tesztoszteronszintje olyan alacsonyra süllyed, hogy szinte kezesbárányokká válnak. Pont ekkor erősödött meg egy faguasi párt, a Ledér Álmok Baloldala (LÁB) néven, amely csak nőkből áll és amely olyan sikeresen kampányol, hogy semmi perc alatt hatalomra is kerül és az ország sorsa gyökeres fordulatot vesz. Szinte nem marad olyan területe a közigazgatásnak, az államháztartásnak, és a mindennapi életnek ahol ne nők kerüljenek uralomra. Sőt, törvénybe iktatják, hogy ilyen helyeken csak a nők dolgozhatnak, a férfiak pedig átveszik a nők szerepét, azaz otthon maradnak a gyerekekkel, főznek, mosnak, takarítanak. Úgy tűnik, hogy a LÁB által bevezetett változtatások egész jól működnek, az ország is fejlődik, a nők örülnek az újfajta lehetőségeknek. A férfiak? Igen, ők talán már kevésbé. Van, aki elfogadja az új helyzetet, de a felszín alatt azért forronganak az indulatok. A következő választási kampányra készülve Viviana Sansón elnökasszony épp beszédet tart, amikor is merénylet áldozata lesz. Mi, olvasók ennél a pontnál kapcsolódunk be a regénybe.

A regénynek nagyon érdekes és élvezhető a felépítése. A merénylettel kezdődik a történet, de Viviana visszaemlékezésein keresztül megismerjük azt az utat, amit ő és társnői, a párt alapító tagjai bejártak onnantól, hogy megalakították a pártot, megszervezték a reklámkampányukat,  egészen odáig, hogy hatalomra kerültek és kormányoznak. Mindezt pedig úgy, hogy a merénylet után Viviana kómába kerül, amely során képzeletben egy raktárban találja magát, ahol csupa olyan dolog sorakozik a polcokon, amely valaha a birtokában volt és elvesztette. Minden ilyen tárgyhoz kapcsolódik egy-egy történet, amelyet felidéz az elnökasszony és kibontakozik előttünk a hatalomra kerülés és a kormányzás rögös útja.

Közben persze zajlanak a jelen eseményei is, általában felváltva olvashatunk egy visszaemlékezést és egy jelenbeli történést. A merénylet után a párt tagjai aggódva várják, hogy mi fog történni Vivianával, de emellett ott van a kötelesség, tovább kell kormányozni az országot, folytatni kell a megkezdett reformokat, és ki kell nyomozni, hogy ki volt a merénylő. No meg kordában kell tartani az egyre növekvő indulatokat, a férfiak dühét amiatt, hogy kivonták őket a forgalomból és otthoni parkolópályára tették őket, és kezelni kell a halmozódó feszültséget is, amely úgy tűnik csak egy szikrára vár, hogy robbanjon és elpusztítson mindent, amit eddig a LÁB elért. 

Amit nagyon élveztem a történetben az azok a részek voltak, amikor a párt megalakulásáról, kampányáról és a reformokról olvashattam. Hogy miért? Azért, mert találtam benne olyan gondolatokat, amelyeket ötletesnek találok, még akkor is ha magával az alapkoncepcióval (a férfiak teljes körű kizárásával) nem értek egyet. Mint ahogy fent is írtam, szerintem az egyensúly fenntartásához mindkét nemre szükség volt, van és lesz is. Tudjuk, hogy vannak olyan területek amelyek férfiasabbak, ez sokáig így is fog maradni. Szerintem ilyen radikálisan, mint ahogy ez ebben a könyvben bemutatásra kerül, nem is lehetne ezen változtatni, még akkor sem ha besegítene egy vulkán biológiailag.

"Olyan pártot képzelek el, amelyik képes mindazt megadni az országnak, amit egy anya a gyerekének. Képes úgy rendben tartani a dolgokat, ahogy egy nő az otthonát. Egy "anyai" pártot, amely épp a nőiség alapvető tulajdonságait használja egy tönkretett ország rendbetételéhez, épp azokat a képességeket, amelyek miatt félre szoktak állítani bennünket."

Okozott jó néhány vidám percet is nekem a könyv, szóval nem csak kemény gondolatokat nyomott az arcomba, hanem fel is nevettem némely elképzelésen. Nagyon jókat kacagtam azokon a részeken, amelyek arról szóltak, hogy a férfiak hogyan próbálnak az otthoni feladatokkal megbirkózni (háztartásvezetés, gyereknevelés). De például a LÁB által kitalált reklámkampányt igazán kreatívnak találtam:

"Reklám

 2. Pelenkás csomagokon

Az ország nagyobb szarban van, mint a gyereked!

Tedd meg az első lépést! Lépj be a LÁB-ba, a Ledér Álmok Baloldala pártba!"

Visszagondolva a történetre, örülök, hogy el tudtam olvasni, de az biztos, hogy ilyen világban sem szeretnék élni. Van gondom a mostanival is, de ez a könyv sem festett elém szebb jövőt, igaz, hogy van benne jó sok gondolat, amit hasznosítani lehetne manapság is, de köszönöm, én egyelőre maradnék a jelenleginél!

Értékelésem: 3,5 / 5 - ből

Kiadó: Libri

Kiadási év: 2013

Fordította: Imrei Andrea

Az elsőnek lenni

Paula McLain: A párizsi feleség

Több, mint egy éve, hogy ez a könyv a birtokomba került és bár eddig csupa jót olvastam róla, valahogy nem éreztem az azonnali késztetést, hogy sorra is kerítsem. Egészen addig, amíg nem olvastam Hemingway második házasságáról nemrég a Pioneer kiadásában megjelentetett Hemingway lánya c. regényben. Már akkor, olvasás közben piszkálta a képzeletemet, hogy milyen lehetett vajon Pauline, azaz a második feleség elődje. Mert hogy Pauline-t valahogy nem tudtam megkedvelni abban a történetben és kíváncsi voltam, hogy milyen lehetett az a nő, akitől sikerült elszeretnie Hemingwayt.

Megkaptam a választ: egy baromi erős nő volt. Legalábbis szerintem. 

Eddig is hittem abban a mondásban, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő, aki támogatja, ez a könyv most csak megerősített ebben. 

Ez a regény Hadley Richardson és Hemingwayjel kötött házasságának története, ő a mesélő, az ő szemszögéből él át az olvasó mindent. Megismerhetjük Hadley boldogtalan gyermekkorát, a családját, édesapja halálának körülményeit. Aztán a próbálkozását, hogy kiszakadjon az otthoni fészekből, és pont ennek köszönheti találkozását Ernest Hemingwayjel. Nem hinném, hogy szerelem volt első látásra az ő kapcsolatuk, sőt, igazából Hadley egész sokáig ellenállt Hemingway sármjának, hisz a férfi 8 évvel volt fiatalabb nála. Ráadásul Hadley nem tartozott éppen az akkori szépségideál kategóriájába, és ez, illetve az, hogy idősebb a férfinél elég sokáig visszatartotta attól, hogy barátságon kívül bármi mást is akarjon vagy elfogadjon. De aztán persze több lett belőle és 1921-ben össze is házasodtak. Innentől követhetjük nyomon Hadley és Hemingway 6 éves házasságának történetét annak minden szépségével, bájával, bizonytalanságával, árnyoldalával együtt.

"Csak hallgattam, ahogy beszél, és azt hiszem, így kezdődött, a csodálattal és irigységgel. Később azon kaptam magam, hogy a kezét bámulom, azután pedig a szemét és a száját."

Úgy fejeztem be a könyvet, hogy óriási tiszteletet éreztem ez iránt a nő iránt. Eddig nem nagyon ismertem azt az érzést, amiről könyvek garmadája szól, azaz, hogy egyszerre lehet valakit gyűlölni és szeretni. Most megtapasztaltam, ugyanis Hadley szemén és elbeszélésén keresztül én végig ezt a kettősséget éreztem Hemingway iránt. Hol szerettem ez a férfit, úgy mint Hadley, hol gyűlöltem azért, amilyen volt vagy amilyen lett a párizsi évek alatt. Közben meg végig az motoszkált bennem, hogy nagyon sokat köszönhetett ennek a nőnek, aki szó nélkül és sokszor a szegénység, nélkülözés közepette támogatta, egyengette az útját. Nem hiszem, hogy Hadley nélkül, no és persze a párizsi évek nélkül az a Hemingway lett volna belőle, akit mi most ismerünk.

A regény legnagyobb része Párizsban játszódik, amit iszonyatosan élveztem. Egyrészt mivel szeptemberben olvastam ezt a könyvet, igazán megvolt a hangulata (nem tudom miért, de az ősz és Párizs valahogy összekapcsolódik a fejemben), másrészt irodalmi hiányosságaimat is szépen kitöltötték ezek a részek. Igen, bevallom, hogy nem minden név volt ismerős abból a bizonyos "elveszett nemzedékből", szóval a wikipédiát és a google-t segítségül hívva valóban sokat tanultam. Hihetetlen, hogy milyen nagy nevekkel találkozik az olvasó a könyvben. Többek között betekintést nyerünk Gertrude Stein életébe és baráti körébe, együtt kávézhatunk és részegedhetünk le esténként a Fitzgerald házaspárral, de megismerkedhetünk Ezra Pound költővel is. 

És ha ez még nem lenne elég tanúi lehetünk Hemingway író karrierje kezdetének, ráadásul néhány regényének, novelláskötetének hátterét is megismerhetjük, lóversenyeken veszünk részt mi is, vagy a spanyol bikaviadalok arénáiban tombolunk a közönséggel együtt.

Volt pár alkalom a regény során, amikor összeszorult a szívem, de összességében nagyon szerettem olvasni, hangulatilag teljesen el tudott varázsolni. Hadley-t becsültem egész végig, de a házasságuk végén, amikor végül is úgy döntött, hogy félreáll, "átengedi" Hemingwayt Pauline-nak, azt hiszem akkor mondtam azt, hogy megemelem a kalapom előtte.

Hemingway iránt pedig végig bennem volt a kettős érzés, azóta sem tudnám megmondani, hogy merre billen a mérleg. Az biztos, hogy azóta beszereztem tőle Az öreg halász és a tengert és valahogy lépten-nyomon belé botlok mostanában, ugyanis Robert Capa Kissé elmosódva c. könyvében is felbukkan, szóval ezt is vehetem egy jelnek, hogy mindenképpen folytassam a vele való ismerkedésemet. 

(Plusz ez után a könyv után a Vándorünnep c. művét is muszáj lesz valahonnan levadásznom, szinte lehetetlen beszerezni. Jó lenne ha a nagy könyvdömping közepette valamelyik kiadó újra megjelentetné, elsők között nyomnám meg az előjegyzés gombot!)

"Egyesek szerint keményebben és kitartóbban kellett volna küzdenem a házasságomért, de egy elmúlt szerelemért küzdeni olyan lett volna, mint élni próbálni egy elveszett város romjai között. Nem bírtam elviselni, így meghátráltam…"

Értékelésem: 4,5 / 5 - ből

Kiadó: Alexandra

Kiadási év: 2012

Fordította: Csonka Ágnes

A hónap leg-leg-leg könyvei #15

Nagyon szeretek ezzel a havi bejegyzésemmel bíbelődni. Szeretem magam előtt látni az olvasmányaim listáját, szeretek rájuk visszagondolni, újra felidézni a történetüket, a szereplőket, és az izgalmat, amit minden egyes könyv kezdetén érzek. 

Most, hogy a júliust vettem számba, teljesen le vagyok döbbenve. Ennek oka az elolvasott könyvek száma. Esküszöm, hogy nem klónoztam magam, mégis 12 könyvet sikerült elolvasnom, ami saját magam számára is rekord. Holott mindig azt tartom inkább szem előtt, hogy a minőség és nem a mennyiség a lényeg. 

De szerencsére ha a listára tekintek, nem mondhatom azt, hogy belefutottam valami igazán olvashatatlanba, ráadásul elég színes lett ez a hónap is: új magyar írót ismertem meg, szokás szerint olasz írótól is olvastam, a spanyol kortárs írók közül is újjal találkoztam, megint volt egy kis romantika, kalandoztam a rabszolgatartó Dél tájain, beléptem az Archívum világába ifjú hősök kíséretében és még egy kis thrillerben is részem volt.

1. Anthony Capella: A kávék költője: ez volt az a könyv, amely a legjobban hatott az érzékszerveimre. Sokadjára írom már le itt is, hogy imádok kávézni, szóval ez a történet maga a Kánaán volt számomra, szinte éreztem az orromban a kávék illatát, a számban az ízüket és nem mellesleg maga a történet is nagyon színes és összetett volt, így egy percig nem unatkoztam.
2. Kathleen Grissom: Tölgyfa a dombtetőn: a legtöbb érzelmet megmozgató könyv - voltam dühös, hitetlen, szomorú, ugyanakkor sokat mosolyogtam, és sokszor szorult össze a szívem a mélyen emberséges jeleneteken. Hangulatilag is talán ez volt ennek a hónapnak a legerősebbje.
3. Gárdonyi Géza: Hosszúhajú veszedelem: a legtetszetősebb címet mindenképpen ez érdemli, de csak pozitív jelzőkkel tudom az egész novellás kötetet illetni, mert minden agglegény elbeszélésben ott van az a csodálatos írásmód, azok a gyönyörű hasonlatok, a szívfacsaró érzelmek, amik Gárdonyit jellemzik.
4. Javier Marías: Beleszerelmesedések: a legszebb borító kategóriájában ez a könyv a befutó júliusban, szabályosan abba szerelmesedtem bele. Maga a történet az elején nem nyerte el annyira a tetszésemet, kimondottan attól tartottam, hogy nem is fogom elolvasni, de aztán egy csavar a sztoriban megtette a hatását és már más szemmel néztem a spanyol író regényét. Ráadásul egy nagyon érdekes erkölcsi dilemma közepén találtam magam a történetben, így volt miről elgondolkoznom közben.
5. Halász Margit: Vidróczki-kódex: talán erre a történetre voltam a legkíváncsibb ebben a hónapban. Régóta vágytam már arra, hogy Halász Margittól olvassak, de nem tudtam dönteni a Gyöngyhomok és az Éneklő folyó között, így inkább erre csaptam le. Eme mesébe illő története után már biztosan mondhatom, hogy az írónő további műveire is sort fogok majd keríteni, nagyon megfogott a stílusa!
6. Romain Rolland: Pierre és Luce: eme könyvet Nokedlinek köszönhetem, ő hívta fel rá a figyelmem. Az első világháborús történetek között szerintem ez az egyik legszebb gyöngyszem. A regény egyszerűségében és rövidségében igazán intenzív érzelmeket és mélyen gyökerező háború-ellenes hozzáállást kapunk.
7. Margaret Mazzantini: Ne mozdulj!: ez volt a legnagyobb csalódás. Azt hiszem ez csak annak köszönhető, hogy az írónő Újjászületés c. regénye kedvencem lett, katartikus élményt kaptam tőle, hosszú időre padlóra küldött és bár felkészültem rá, hogy gyengébb lesz, mégis többet vártam. Meg itt gondom volt magával az alapszituációval, ugyanis nem gondolnám, hogy egy apa akkor idézné fel magában azt, hogy hol rontotta el az életét, amikor a lánya élet-halál között fekszik egy kórházi műtőasztalon.
8. D. L. Smith: Santo Fico csodái: a legnagyobb meglepetés. Egy akció keretében szereztem be már elég régen ezt a könyvet, azóta csak porosodott a könyvespolcomon. Aztán végre kezembe vettem és nem igazán tudtam utána letenni. Humoros, imádnivaló karakterekkel van tele, tipikus olasz hangulat árad belőle, szóval valóban szórakoztató!
9. Victoria Schwab: Archívum: a mostanság tapasztalható ifjúsági regények áradatában az egyik legüdítőbb színfolt. Maga az Archívum az egyik legjobban kitalált és legfantáziadúsabb képzeletbeli hely.
10. Harlan Coben: Senkinek egy szót se!: az egyik legcsavarosabb thriller, amit olvastam (mondjuk nem sokszor kerül a kezembe ilyen könyv, így talán nem vagyok mérvadó ebben a kategóriában). Coben szépen adagolja az információkat a történet során, amit menet közben – azt gondoltam én, hogy nagyon okosan – összeraktam, a legvégén mégis sikerült még egyszer meglepnie, de nagyon! Nekem a letehetetlen kategória volt.
11. Charles Martin: A szentjánosbogarak fénye: az egyik legszívhezszólóbb történet július folyamán (hangsúlyozom azért, hogy épp elég szentimentális hangulatomban kaptam le a polcról). Martin ebben a három generációról szóló regényben olyan jól szőtte egybe a szálakat, a jelen történései olyan jól egybekovácsolódtak a múlt árnyaival, hogy mindhármójuk története azonos mértékben érdekelt. Az író stílusa rendkívül gördülékeny, nem tolja a nagy igazságokat, a bölcsességeket az arcunkban, hanem a cselekedeteken keresztül igyekszik hangsúlyozni azokat. Ez nekem rettentően szimpatikus!
12. Julie James: About That Night: az FBI/U.S Attorney sorozat 3. része, amely a legkedvesebb kötet lett számomra a sorozatból (az angol nyelv gyakorlására igazán jó választás). Nagyon jók a karakterei, a párbeszédek megint humorosak és pörgősek, ez szerintem a védjegye Julie Jamesnek.

Kívánságlistások

Egy ideje óvatosan barangolok a világhálón a könyvek tekintetében, mert tudatosan igyekszem visszafogni könyvhörcsög énem. Persze ez nem jelenti azt, hogy néha ne tekintsek rá az új vagy várható megjelenésekre, mert azért a képzeletbeli várólistámat szeretem szaporítani, azzal csak nem ártok magamnak. Ráadásul most ősszel szinte nap mint nap bombáznak minket a kiadók az újdonságokkal. Így a tegnapi borongós, esős időben bizony jól szét is néztem néhány oldalon és azt hiszem el fogok csábulni, az a hörcsög egyes esetekben mégiscsak erősebbnek bizonyul nálam!

Két könyv keltette fel nagyon az érdeklődésem, szóval azért nem olyan hosszú a listám. 

Az első már meg is jelent az Európa Kiadó gondozásában és majd kiugrok a bőrömből örömömben, mert Fabio Volo egy újabb regényét hozták el hazánkba. A Ráadásnap nagy kedvencem az írótól, épp a minap gondolkoztam azon, hogy újra leveszem a polcról.

Fabio Volo: Járok egyet

Fülszöveg:

Nico huszonnyolc éves rádiós D.J. Életét a zene tölti ki. Meg a szex. Megszámlálhatatlan valós és kevésbé valós szexuális kaland - és jó, néha egy-egy afféle szerelem is. Biztos benne, hogy majd egyszer eljön az igazi, de addig is nagy megkönnyebbülés tölti el, hogy otthon egyelőre csak a mosatlan edények halma várja, nem pedig egy feleség növekedő pocakkal.
Az utóbbi időben viszont mindennapjaiba valami homályos rossz érzés fészkelte be magát. A rádióban hosszú távú szerződési ajánlatot kap, a haverok közül egyre többen járnak öltönyben és nyakkendőben, és az egyéjszakás kalandok utáni ébredések is mindinkább olyan érzéssel töltik el, mint egy túlzásba vitt gyorséttermei zabálás. Egyesek szerint az a baj, hogy még nem találta meg az igazit - bár Nico szerint inkább ők horgonyoztak le túl hamar. Huszonnyolc éves, és kevesebbet tud magáról és a világról, mint amikor húsz volt... hogy van ez?
Mindenesetre egy születésnap jó alkalom arra, hogy az ember összeszedje a gondolatait, és számot vessen a helyzettel. Így születik meg ez a levélregény: egy egyszer bölcs és éretlen huszonnyolc éves sirámai és örömei egy éppen öttel idősebb barátnak címezve, aki talán Nico gondjaiban a sajátjaira ismer majd - de az is lehet, hogy már egészen más nyomasztja. Ki tudja, mire gondol, miről álmodik, vagy álmodik-e egyáltalán még valamiről. Mindenesetre Nico levelet ír és válaszokat követel.
Fabio Volo olasz író, színész, sztárriporter és újságíró, akinek Olaszországban már hat regényét kiadták. Ezek közül időrendben az első a "Járok egyet". Magyarul a sorban a negyedik "Ráadásnap" jelent meg először.

Kiadó: Európa

Teljes ár: 2.900 Ft

Oldalszám: 180 

(A Könyvjelző magazin szeptemberi számában további információ található a könyvről. Ráadásul ha jól látom, hamarosan Alessandro D'Avenia újabb regényét is kézbe vehetjük majd magyarul. )

A másik választottam a Maxim Kiadótól jön a Mont Blanc válogatás keretében. Második világháborús történet, ami számomra a történelem egyik legizgalmasabb témaköre, így nem véletlen, hogy ennek láttán felcsillant a szemem.

Adam Makos: Felettünk a csillagos ég

Fülszöveg:

Négy nappal 1943 karácsonya előtt egy erősen sérült amerikai bombázó küszködött, hogy átrepüljön az ellenséges Németország területe fölött. A huszonegy éves pilóta mögött a gép személyzetének fele már súlyos sebesült vagy halott volt. Ez volt az első bevetésük. Hirtelen hosszú, sötét alak jelent meg a gép farkánál: egy német Messerschmitt vadászgép. A gépet egy mesterpilóta vezette, aki egyetlen gombnyomással képes lett volna elpusztítani az amerikai gépet. Ami ez után történt, minden képzeletet felülmúlt és később „a II. világháborús ellenségek közötti leghihetetlenebb találkozóként” vált ismertté.
Igaz történet két pilótáról, akiknek az élete azon a napon találkozott: az amerikai Charlie Brown hadnagyról, aki korábban egy nyugat-virginiai farmon dolgozott, majd a B-17-es pilótája lett, és a bajor Franz Stigler hadnagyról, aki korábban utasszállító repülőgépeket vezetett, és szerette volna elkerülni, hogy a háborúban harcolnia kelljen.
A Felettünk a csillagos ég Charlie és Franz megrendítő története. Charlie kénytelen az angol ködben felszállni, társai gépeinek égő roncsai között, miközben a légvédelmi ágyúk olyan közel dördülnek el, hogy bevilágítanak a pilótafülkébe, eközben az ellenséges harci gépek cápákként köröznek körülötte. Franz homokviharokat élt át a sivatagban, egyedül zuhant le a tengeren, és szembe kellett néznie azzal, hogy ezer, egyenként tizenegy gépfegyveres bombázó várja, hogy rájuk támadjon.
Charlie és Franz találkozását az Amerikai Légierő 8. repülőszázada “szigorúan titkosnak” minősítette. Olyan pillanat volt ez, amely ha kiderül, Franzot kivégzőosztag elé állítják. A találkozás emléke negyven éven át sokszor felidéződött a két férfi tudatában, mígnem idős korukban megkeresték egymást. Ez a küldetés örökre megváltoztatta az életüket.

Kiadó: Maxim

Várható megjelenés: 2013. október 15.

Teljes ár: 2.999 Ft (puhakötés), 3.799 Ft (keménytáblás)

Oldalszám: 392

Toszkána árnyoldala

Silvia Avallone: Acél

Egyetlen szó: acél. Se több, se kevesebb. Mit kapcsoltam ehhez a szóhoz olvasás előtt? Csak a vasnak egy ötvözetét, amelyhez olyan szavakat tudtam rendelni, mint keménység, szilárdság, de ha jól tudom a hőkezelés során ezt az anyagot lehet lágyítani, tovább keményíteni, növelni a szívósságát. 

És mit gondolok most, az elolvasása után? Ugyanezt, csak az acél nem egy ötvözet, hanem két tinédzser lány lett a szememben, akiket az élet tanít arra hogyan legyenek keményebbek, szívósabbak, mert nagyon úgy tűnik, hogy szükségük lesz erre.

A két főszereplő lány, Anna és Francesca pelenkás koruk óta a legjobb barátnők. Piombino (Elba szigetére néző toszkán város) acélművének árnyékában élik mindennapjukat, az ipartelep közelében laknak és alig várják, hogy végre 14 évesek legyenek, hogy szerelembe essenek, hogy felszállhassanak egy kompra, ami Elbára tart, és maguk mögött hagyhassák az eddigi életüket. Mit is akarnak hátrahagyni? Mindketten mást, de mégis valami hasonlót. Az elkeseredettséget, a kilátástalanságot, a szürkeséget, azt a jövőképet, amit saját szüleiken látnak. 

"Mit jelent egy négy bérkaszárnya alkotta telepen felnőni, ahol omladoznak az erkélyek, és azbesztbetondarabok hullanak lefelé, egy olyan udvarban, ahol a kicsik drogot áruló nagyfiúk és áporodott szagú öregasszonyok mellett játszanak? Milyen kép alakul ki benned a világról egy olyan helyen, ahol az a normális, hogy nincs nyaralás, nem járnak moziba, nem olvasnak könyvet-újságot az emberek, és ez így van rendjén?
Ők ketten egy ilyen helyen találtak egymásra."

Úgy érzik, hogy itt csak az az asszonysors vár rájuk, ami az édesanyjukra: vagy egy iszákos és erőszakos férj, vagy egy olyan, aki a család minden pénzét felteszi a szerencsejátékra, netalán kétes ügyletekbe bonyolódik. Természetesen a tinédzserkor küszöbén azért próbálgatják szárnyaikat a fiúkon, nem is akármilyen sikerrel, de érzésem szerint ez is csak egy menekvés a valóság, a kilátástalanság elől, pillanatnyi kielégülés, hamis boldogság.

A két lány között az évek során mélyebb érzelmi kapocs alakult ki, mint a testvérek között, amolyan "Ketten a világ ellen!" típusú. Aztán jön egy nyár, ami ugyanúgy kezdődik, mint a többi, csak a folytatása lesz katasztrofális és sorsfordító mindkét lány számára. Kérdés az, hogy a barátságuk kiállja-e ezt a próbát és erősebbé válik-e vagy talán amin egyszer egy vékony repedés mutatkozott, szép apránként tovább reped és végérvényesen eltörik?

Nagyon nehéz kifejeznem, hogy milyen érzelmeket váltott ki belőlem ez a könyv. Olyan erőteljes és nyomasztó atmoszférája van, hogy simán depressziós lehet tőle az ember. 

Az acélműben dolgozó férfiak életét borzasztó egysíkúnak ábrázolja: munka a gyári hőguta közepén, ami közben csak arra tudnak gondolni, hogy este melyik csajt csípik majd fel a diszkóban vagy éppen hol isszák majd le magukat az ájulásig. A fiatal srácok persze kitörni vágynak innen, de érdekesmód ugyanazt az életutat járják be, mint az apjuk és ők is hamarosan az üzemben dolgoznak. Mintha az üzem egy olvasztó lenne, ami elől nincs menekvés, mindenkit magába szippant.

A lányok pedig? Iskolapadból kikerülve vagy már terhesen vágnak neki az életnek, vagy az a cél, hogy valamelyik fent említett fiú közül megfogjanak maguknak egyet. Esténként nincs más szórakozás, mint a buli és a pasik vagy a korzózás a "központban". Engem szinte fojtogatott ez a hangulat, ez a sivárság. 

"A nyár volt az alkalom, a magamutogatás a „kifutón”, az öltözőkabinok közt, kibontott hajjal. Már annak, aki megengedhette magának, megvolt hozzá az életkora és a teste is. Szerelem a kabin homályában. Ész nélkül, óvszer nélkül, és aki teherbe esett, és a fiút meg tudta fogni, azé volt a diadal.
– Nem sokat kell már várnunk – duruzsolta egymásnak Francesca és Anna. Ha egy nagylány megjelent a strandon egy szuper motor nyergében, gondolatban lelökték az ülésről, és elfoglalták a helyét. – Nem sokat kell már várnunk – mondogatták, amikor szombat este a lányok csillámporos arccal, ajkukon szájfénnyel, tűsarkúban vonultak a szórakozóhelyekre, és ők otthon maradtak, ruhákat próbálgattak bömbölő zene mellett."

Amit nagyon érdekesnek találtam, hogy egyik szereplőt sem állította be az írónő csak pozitívnak. A két főszereplő Anna és Francesca tulajdonságai között jócskán vannak negatívumok, de egyiket sem tudtam elítélni, miután belemerültem az életükbe, a közegükbe. A két lány anyjával is hasonlóképpen éreztem: az egyikre vagy mérges voltam vagy csak szánni tudtam (vagy néha jól megrázni), a másikba pedig több kurázsit képzeltem, mint ami volt benne. A két apa már egyértelműen a negatív karaktereket képviselte az én szememben. Egy szereplő került közelebb a szívemhez, talán mert benne láttam egy pislákoló lehetőséget a kitörésre, hogy talán nem fog belesüllyedni ebbe a mocsárba és nem a tinédzserkori lázadása miatt vezérelve teszi ezt majd meg, mint a két lány. Ő pedig Anna bátyja, Alessio. Vele kapcsolatban viszont akkorát ütött az írónő rajtam, mintha hirtelen gyomorszájon vágott volna. Volt levegő után kapkodás és magamban elmondott "nem hiszem el, nem hiszem el!" sorozat.

Igazság szerint az utolsó oldal utáni döbbenetemből még most sem ocsúdtam fel igazán. Ezek a kortárs olasz írók mindig az orrom alá dörgölik, hogy az élet nem habos torta, és hogy van olyan helyzet az életben, amikor a száraz kenyeret is habos tortának érezzük. Hangulatilag nagyon erős könyv, rám telepedett, vonzott és taszított egyszerre a történet. Kicsit Ammaniti Magammal viszlek c. könyvéhez tudnám hasonlítani. Ugyanazt a reménytelenséget, kilátástalanságot vetítette elém. A torokszorító érzéstől azt hiszem egy ideig nem fogok tudni szabadulni …

Értékelésem: 5 / 5 -ből

Kiadó: Európa

Kiadási év: 2011

Fordította: Lukácsi Margit

A borítóról csak annyit, hogy először nem tetszett, de most már ennél tökéletesebbet el sem tudnék képzelni.

Egy pad, egy kávé és egy könyv #5

Az elmúlt hétvégén nem tudtam megülni a négy fal között. Egyrészt nagyon szép idő köszöntött ránk, a meteorológusok folyton folyvást azt hangoztatták, hogy igyekezzünk kihasználni talán az utolsó nyárias hétvégét. 

Másrészt a fejem tele volt gondolatokkal, amik csak úgy sikítoztak odabent, mégpedig a molyon lezajlott történések miatt. Tudom, lerágott csont a téma, már sokan, sok helyen írtak róla, véleményt nyilvánítottak. Én a háttérből összeszorult szívvel figyeltem az eseményeket, és igazából nem akartam elhinni azt, ami éppen zajlott. Amikor már mérhetetlen szomorúságot és hitetlenséget éreztem az események alakulása miatt, akkor gondoltam azt, hogy itt lesz az ideje, hogy kivonjam magam az internetes világ eme szeletéből egy időre, majd lenyugtatásképp elmenjek valahová kiszellőztetni a fejem. Gyorsan megtöltöttem a termoszomat a megszokott tejeskávémmal, Hadley és Hemingway történetét bedobtam a táskámba és csak úgy elindultam. A lábam, no és persze a 4/6-os villamos az egyik kedvenc helyemre, a Szent István Parkba vitt el.

Azért azt el szeretném mesélni, hogy az odafelé vezető utam cseppet sem zajlott simán. Először egy elromlott villamossal kellett megküzdenem, de amikor leszállítottak minket, gondoltam sebaj, többet sétálok majd. Aztán amikor sikerült elesnem a körúton, ráadásul mindezt pont a Vígszínház előtt (még véletlenül sem egy mellékutcában, ahol alig vannak emberek!), na akkor gondoltam, hogy lehet, vissza kellene fordulnom. De miután egy idősebb külföldi férfi, aki épp a színházat fotózta (legalábbis remélem, hogy nem az én attrakciómat örökítette meg) segítségemre sietett, sérült lelkemet és kissé összekoszolódott farmeremet leporolva picikét bicegve ugyan, de folytattam utam a Parkba. Ezen kis közjáték után már sikerült is megérkeznem további csetlés-botlás nélkül, ráadásul találtam üres padot is, szóval gyorsan elő is kaptam a Párizsi feleséget és "indultam" is Párizsba. 

Azt kell, hogy mondjam én már most imádom ezt a könyvet, legfőképpen a hangulatáért, no meg azért mert hiányos ismereteimet az akkori művészvilágról szép lassan magam mögött tudom hagyni. Szégyenlem, de pár említett névről még csak fogalmam sem volt, szóval a wikipédiát segítségül hívva folyamatosan tájékozódom. Épp azoknál a részeknél tartok, hogy Hadley és Hemingway igyekeznek megvetni lábukat Párizsban, és mindketten küzdenek. Hadley a magányosságával, azzal, hogy próbálja a lakásukat igazi otthonná varázsolni, Hemingway pedig az írással, a munkával és a párizsi művészéletbe való beilleszkedéssel. Egy kis varázskönyvnek tartom ezt a regényt, mert amikor kinyitom, hipp-hopp mintha tényleg egy másik világba csöppennék, ráadásul ez nem is egy fantasy regény.

Nem tudom, más is szeret-e parkban vagy valahol a szabadban olvasni, de ezen a napon újra megtapasztaltam, hogy miért jó is ez. Engem ez a közeg valahogy megnyugtat - jó az idő, csicseregnek a madarak, süt a nap, de még az sem lenne baj, ha egy vastag kardigánba burkolózva picit már vacognék azon a padon, mert az ott lévő embereket is imádom közben megfigyelni. Volt most itt idős nénike, aki gondolom a szokásos délutáni sétájára jött le. Voltak szerelmes párok, nevetgélő fiatalok, anyukák az épp totyogós gyerekeikkel sétálgatva, akik minden, igen, szó szerint minden fűszálat vagy kavicsot külön-külön meg akarnak vizsgálni. És rajtam kívül sok olvasó embert is láttam, ami mindig mosolyt csal az arcomra. (Olvasás közben még egy sántító galamb is megkörnyékezett, és bár utálom a galambokat, most kis együttérzéssel tekintettem rá, mert nekem is sajgott a bokám.)

De egy a lényeg: akinek van ideje és persze kedve, azt én csak biztatni tudom arra, hogy amíg még nem repkednek odakint mínusz fokok, próbálja ki, milyen is az, hogy egy könyvvel elvonul a zöldövezetbe olvasni. Higgyétek el, csudajó érzés!

Könyvszaporulat- augusztus

Újabb hónaptól búcsúzom, újabb számvetést készítek. Azt kell, hogy mondjam az augusztus kimondottan jól sikerült hónap volt. Júliusban kicsit elszállt velem a ló, ezért megfogadtam, hogy az augusztusi kilengést igyekszem megelőzni és önmérsékletet fogok tanúsítani. Persze azért tartottam tőle, hogy majd a hónap végén csúfos kudarc lesz ennek a fogadalomnak a vége, de most saját magamon is meglepődve azt látom, hogy csak két szerzeményről tudok beszámolni. Ráadásul a beszerzés költségeit tekintve a legjobb hónapot tudhatom magam mögött.

Csere útján Nima-tól szereztem be Isabel Allende Lelkem, Inés c. könyvét, amely már régóta állandó szereplője volt a kívánságlistámnak. Bár eddig még a Kísértetházat sem sikerült elolvasnom az írónőtől, de érzem, hogy mindkét könyvnek nálam van a helye és igyekszem hamarosan sort is keríteni rájuk.

A második beszerzésemet a nyaralásnak, pontosabban az ott olvasott egyik történetnek köszönhetem. Mint már írtam róla itt a blogon is, Erika Robuck Hemingway lánya c. regénye volt az egyik nyaralós könyvem. Az írónő annyira felpiszkálta a kíváncsiságomat Hemingway munkássága iránt, hogy nyaralás után elzarándokoltam az egyik kedvenc antikváriumomba, ahol az Európa Zsebkönyvek sorozatban ráakadtam Az öreg halász és a tengert és egyéb elbeszéléseket tartalmazó kötetre mindössze 200 Ft-ért (!). Eszem ágában sem volt otthagyni, pláne, hogy igazán jó állapotú volt. 

Nagyon kíváncsi vagyok már ezekre a történetekre is, a hosszú téli estéken (fene tudja, hogy miért, de most várom őket) azt hiszem, nem leszek híján az olvasnivalónak!