2013. augusztus 17., szombat

Könyvszaporulat - július

Eddig az augusztust nem a blogos aktivitásom jellemezte. Mentségemre legyen mondva augusztus elejére időzítettem a nyaralást, egy teljes hétig internet és számítógép közelében sem voltam, aztán a számítógépem döntött úgy, hogy még egy kicsit szabadságolja magát és igyekszik az őszre való felkészülés részeként megújulni, így egy további hétig nekem kellett nélkülöznöm őt. De most újra itt, és gyorsan rá is néztem a beszerzési listámra. Utána egy kicsit elszörnyedtem, ugyanis az idei év legtöbb könyvét jelentő hónapja volt számomra július, összesen 7 könyvvel lettem gazdagabb.

Elsőként Javier Marias Beleszerelmesedések c. regényét szereztem be. Ezt már régóta kinéztem magamnak és be kell, hogy valljam, ebben a borító nagyszerűsége igen erőteljesen közrejátszott. A történettel nem voltam maradéktalanul elégedett, de örülök, hogy megismerkedhettem Marias írásával.
Aztán megint volt egy hirtelen felindulásból elkövetett könyvzsákmányolásom: Halász Margittól vettem meg a Vidróczki-kódex c. regényét. Halász Margit könyveivel már nagyon régóta szemezek, de eddig nem tudtam dönteni az Éneklő folyó és a Gyöngyhomok között, így most a legújabbal tettem egy próbát. Azt hiszem, hogy egy hosszabb kapcsolatnak nézek elébe az írónővel, most már tényleg szeretném elolvasni az előbb említett könyveit is, mert engem meggyőzött a Vidróczki betyárral.
Folytatásként két, antikváriumból származó könyvre csaptam le. Az elsőre Nokedli miatt figyeltem fel, amikor arra tett javaslatot, hogy milyen 1. világháborús könyvek tetszenének szerinte nekem. Ekkor mutatta meg nekem Romain Rolland Pierre és Luce c. kisregényét. Nokedli ajánlatában most sem csalódtam, nagyon szép gondolatok rejtőztek ebben a rövidke történetben, nem győztem őket kijegyzetelni. 
A másik antikvár könyv W.S. Maugham Téli utazás c. novelláskötete. Nem olyan régen szerettem meg a novellákat, néha kimondottan jól esik rövidke történetekbe elmerülni és erről a könyvről csupa jót hallottam eddig, én ezzel várom már az őszt és a telet!
Egy régóta vágyott könyv az első molyos cserém útján talált el hozzám: Jane Rogers Jessie Lamb testamentuma c. regényét ezúton is köszönöm theodora-nak.
A legkedvesebb szerzeményemet a nagy nyári szandis akciónak köszönhetem, ez pedig Elizabeth Kostova Hattyútolvajok c. könyve volt. Éreztem én, hogy jó lesz ez, hogy ez a történet igazán nekem való lesz majd (meg sugallták is azok, akik ismerik az ízlésemet), de arra nem számítottam, hogy egy új kedvencet avathatok majd benne. Igen, ez ennyire jó könyv!
Az utolsó kicsapongásom a nyaralásnak köszönhető. Valahogy a fejembe vettem még a megjelenés előtt, hogy én Erika Robuck Hemingway lánya c. könyvét mindenképpen a nyaralás alatt szeretném elolvasni. Igazán jó döntés volt, abszolút napsütésre, vízpart mellé való és nagyon-nagyon gyorsan olvasható.

Szóval júliusban kicsit elszállt velem a ló, de augusztus most visszafogottabbnak tűnik (így, hogy már túl vagyunk a felén, mindenképpen jobban állok, mint egy hónappal ezelőtt), szóval átlagban még jó vagyok!

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...