Amikor a magyar kiadás borítója is csodálatos!

Van egy (meg még néhány) könyvekkel kapcsolatos gyengeségem, mégpedig az, hogy, odáig vagyok a szép borítókért. Tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül, hisz a bloggerek közül nagyon sokan rendszeres rovatot vezetnek a szebbnél szebb borítók bemutatására.

A most olvasott, pontosabban már elolvasott könyvem miatt rákerestem, hogy vajon külföldön milyen borítóval jelentették meg, és teljesen el vagyok ámulva tőlük, mert mindegyik nagyon találó és szép a maga egyszerűségében.

Viszont muszáj kiemelnem, hogy most a magyar kiadás is elképesztően tetszik! Szerintem eszméletlenül megalapozza a könyv hangulatát: egy egyenruhás katona megkopott fényképe, alatta pár kézzel írott sor, és a fénykép különlegessége az, hogy nincs a katonának arca. Ezen az arcnélküliségen sokat gondolkodtam, de ez is nagyon egyedi és több értelmezést is kigondoltam már rá olvasás közben. És hogy melyik könyvről is van szó? John Boyne A gyáva c. regényéről.

A magyar és a külföldiek közül a személyes kedvenc borítóm.

A többi külföldi borító.

Könyvfesztiválon jártunk

Azt hiszem, hogy a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál 4 napja a könyvmolyok egyik legkiemeltebb eseménye az évben. Ez az a dátum, amit már jó előre felvésünk a naptárunkba, közben pedig spórolunk, számolunk és lessük az új megjelenéseket, hiszen ez a pár nap arról is szól, hogy összehozzák az írókat, a kiadókat az olvasóval.

Idén az én naptáramban a vasárnap került bekarikázásra, ugyanis szilvamag és én ezt a napot választottuk ki, amikor mindenképpen ki szerettünk volna menni. Ő kapott egy kis kimenőt a családjától, én pedig alig vártam egy újabb találkozást, egy jó kis beszélgetést. Szilvi délelőtt érkezett fel Pestre és egy gyors örömködés után először egy kávé mellett rákészültünk a nagy eseményre, megbeszéltük, hogy mik történtek mostanában, illetve átadtuk egymásnak az előre egyeztetett kölcsönkönyveket. Mosolyogva jegyeztük meg, hogy üres kézzel már nem megyünk haza. Ezután a Millenáris felé vettük az irányt.

3 saját vétel  + 2 kölcsön

Örömmel tapasztaltuk, hogy szép számmal voltak kint az olvasás szerelmesei. Miután megvettük a jegyeket nagy hévvel vetettük bele magunkat a kiadók által nyújtott kínálat végignézésébe. Nekem volt egy rövidke listám, hogy mi az a két könyv, amit mindenképpen szeretnék beszerezni és olyan mókás volt, hogy általában Szilvi szúrta ki nekem őket a pultokon. Miután az én táskámban már ott pihent Davide Enia Úgy a földön is c. regénye és John Boyne A gyáva c. története kezdtem egy cseppet rosszul érezni magam, hogy Szilvi még mindig nem csábult el. Aztán megtaláltuk a molyos standot, ahol Szilvi végre megkaparintott egy példányt Scott Westerfeld Behemót c. könyvéből, én pedig vettem pár molyos kitűzőt, amihez kísérőként kaptunk molyos könyvjelzőket is. Itt én még gazdagodtam egy verssel a Fess verset! kihívás keretében elkészült művek között válogatva (ez a mű azóta már a polcomat gazdagítja). 

Aztán átmentünk a D standokhoz, ahol végre Szilvi is engedett a csábításnak a General Press kiadónál. Olyannyira elcsábult, hogy fizetéskor kiderült, már nem elég a zsákmányolt könyvekre a kerete, de mint nevetve állapítottuk meg, egy moly úgy is tud könyvet venni, hogy nincs nála elég fedezet rá (vagy éppen vele van egy másik moly, aki gyorsan kisegíti :)). Nekem is sikerült újra bűnbe esnem, mert megvettem Paola Zannoner Célvonal c. könyvét, de tényleg ez volt az utolsó garázdálkodásom. Körbenéztünk még a Könyvmolyképző háza tájékán is, megcsodáltuk az új megjelenéseket. Ekkor már elég fáradtak voltunk és pihenésképpen visszatértünk a B épületbe, ahol leültünk, hogy egy kicsit belehallgathassunk az Olasz Díszvendégség keretében zajló LeggItaliano: felfedezésre váró olasz szerzők bemutatása c. előadásba. Én különösképpen élveztem, mint kezdő olaszos, hogy hallgathatom ezt a csodás nyelvet (néha megértve egy-két mondatot :)), ráadásul olyan könyvekről volt szó, amelyeket a jövőben szívesen el is olvasnánk, így reméljük, hogy hamarosan meg is jelentetik majd őket hazánkban.

Sajnos nem maradhattunk végig, mert fél kettőkor kezdődött a Park Kiadó által szervezett könyvbemutató, ahol Emylia Hall Nyarak könyve c. regényéé volt a főszerep. Szép lassan meg is telt a Márai Sándor terem és elkezdődött a fiatal írónővel a beszélgetés. Én személy szerint élveztem, hogy közelebbről is megismerhettem Emylia Hallt és a regényét, amely egyébként valami csodálatosan szép kiadásban jelent meg. A könyvbemutató után Szilvivel úgy határoztunk, hogy szép lassan hazafelé vesszük az irányt, de még kicsit élveztük a nyüzsgést és a napsütést a Millenárison és nézegettük, hogy kik azok az emberek a tömegben, akik molyos kitűzővel mászkálnak (természetesen mi is feltettük a sajátjainkat).

Összességében szerintem egy remek napot töltöttünk kint a Könyvfesztivál utolsó napján: feltöltődtünk, beszélgettünk, nevettünk jó sokat, tapogattunk könyveket, zsákmányoltunk is belőlük, és reméljük, még sok hasonlóban lesz részünk a jövőben!

Nem vagy egyedül!

Catherine Ryan Hyde: Számíthatsz rám!

Ha jól emlékszem ezt a könyvet még valamikor 2011 év végén vettem meg és azóta csak a polcomon állt. Többször kacsintgattam már felé, de valami más mindig elé tolakodott. Mígnem az egyik hétvégén az alattam lakó szomszédok (érdekes, hogy ez a könyv pont a szomszédok közötti kapcsolatról szól) bulit rendeztek, aminek következtében egészen hajnal két óráig nem tudtam elaludni az üvöltözés és a hangos zene miatt. Próbáltam nem felidegesíteni magamat a helyzeten, hanem inkább előnyt kovácsolni belőle, így persze az olvasás mellett döntöttem. Az egyik épp aktuálisan olvasott könyvem ott pihent mellettem, de az egy nagyon fájdalmas, szívet-lelket összetörő történet, amihez nem voltam kellő hangulatban. Szóval elkezdődött az töprengés a könyvespolcom előtt és végül a Számíthatsz rám! c. történetet vettem kezembe. Gondoltam, egy próbát megér, ha már megvettem, annak biztos oka volt annak idején. Most, hogy elolvastam, már örülök, hogy a polcomon áll ez a könyv is, mert nagyon kedves történet ez, igazi balzsam a léleknek.

Adott egy kislány, Grace, aki édesanyjával egy Los Angels-i külső kerület több lakásos társasházában lakik. Ők ketten nem éppen a szokásos anya-lánya életet élik, ugyanis Grace édesanyja drogfüggő, aki ugyan igyekszik megszabadulni a démonjaitól, mégis vannak olyan napok, amikor kiütve fekszik a lakásukban, kislányáról teljesen megfeledkezve. Grace az egyik ilyen alkalommal a ház előtti lépcsőn ücsörög, arra gondolván, hogy majd valakinek csak feltűnik, hogy ő egyedül ül kint. Milyen igaza van! 

Először Billy veszi észre a magányos kislányt, csakhogy Billy nem az az ember, aki a segítségére tudna lenni. Ugyanis a harmincas éveit taposó volt táncos több, mint 12 éve ki sem tette a lábát a lakásából. Agorafóbiás, szorongásos zavarai, pánikrohamai vannak, így magányosan, általában pizsamában tengeti otthon mindennapjait. 

De a háznak vannak más lakói, akiknek szintén feltűnik a kislány. Ott van Rayleen, a Billy emeletén lakó színes bőrű fiatal nő, ott van Felipe, a mexikói srác, Mr. Lafferty a mogorva és mindenkivel veszekedő férfi, no és Mrs. Hinman, az idős néni, aki fájós lába miatt szintén nem sűrűn teszi ki lábát otthonról, és ott van Jesse, a pasi, aki csodákra képes. 

Rayleen lesz az, akinek fejében megszólal a vészcsengő a kislánnyal kapcsolatban, mert ő az aki - tapasztalatból - összeteszi a kettőt meg a kettőt, azaz ha Grace anyja drogozik és nem törődik a kislánnyal, annak bizony az lesz a vége, hogy Grace a rendszerben végzi, állami gondozásba veszik, és vagy nevelő szülőknél köt ki, vagy egy intézményben. Ez az, amit Rayleen szeretne elkerülni, ezért a gondjaiba veszi a kislányt, anyja helyett anyja lesz. Mivel dolgozik kénytelen segítséget kérni és nem is kell ezért olyan messzire mennie. Először Felipe lesz az, aki beáll az önkéntes babysitterek sorába, majd hosszas rábeszélés után és Grace nagyhangú győzködésének hála, Billy is elvállal délutánonként pár órát, hogy figyeljen a kislányra a lakásában.

Ettől a ponttól kezdve változik meg mindannyiuk élete. Rájönnek, hogy nem csak egyedül nekik vannak démonjaik ebben a házban, nem csak ők vannak egyedül, hanem ennek a háznak a lakói valahol mind-mind magányos lelkek.

"Grace az ajtóhoz rohant.
– Rájöttem valami nagyon fontosra – mondta, fél kezével a kilincsen. – Most nem mesélhetem el, mert nagyon sietek, de arról szól, hogy mindenkinek kell legyen valakije, és hogy senkinek nem kellene úgy élnie, hogy nincs senkije (…)."

A változtatást a sors tálcán illetve Grace személyében kínálja nekik. Ő lesz a kis katalizátor, aki mindegyik ember szívéhez közel tud férkőzni, aki ki tudja csalogatni a magányos embereket a csigaházukból és össze tudja terelni őket egy közös ügy érdekében, miközben ráébreszti őket arra, hogy nincsenek egyedül és együtt sok olyan dolgot meg tudnak oldani, meg tudnak változtatni, amiről eddig nem is álmodtak. Grace lesz közöttük a kapocs, aki az addig nem létező szálakat kialakítja, összefonja és még egy jó szoros csomót is köt rá, amit a végén ez a pár ember nem is szeretne már elvágni.

"Tudja, ezért is voltam egyedül ennyi éven át. Mert amint beengedek másokat az életembe, akkor elkezdenek számítani rám. És aztán, ha nem vagyok képes felnőni az elvárásaikhoz, akkor azt hiszem cserben hagytam őket. Sokkal egyszerűbb, ha nem kötődik hozzám senki."

Természetesen az élet nem ilyen egyszerű, az édesanya is ébredezni kezd, ha már egy kicsit talán későn, de a lánya után nyúl és a rendszer emberei is egyre nagyobb fenyegetést jelentenek a kis csapat életében. Félő, hogy talán mégsem tudják megúszni az elkerülhetetlent, Grace mégsem maradhat ezeknek az embereknek a védőszárnyai alatt.

Eleinte nehezen rázódtam bele a történetbe (bár akkor még lehet, hogy inkább az alattam tomboló bulira figyeltem, mint a könyvre), amelyet Grace és Billy felváltva mesél el, de amint a kis csapat összeállt a kislányért, már nem is tudtam letenni és mivel hajnalig volt időm olvasni, szinte egyben be is fejeztem ezt a majdnem 400 oldalas könyvet.

Lehet, hogy sokaknak Grace lesz a kedvencük, mert persze egy nagyhangú, fecsegő, a világ dolgaira kíváncsi és érdeklődő kislányt nem lehet nem szeretni, pláne egy ilyen helyzetben, de énhozzám Billy került a legközelebb már az első oldalaktól kezdve. Szerintem nagyon élethűen írta le az írónő, mindazt, amivel Billy küzd. Tizenkét éve magányosan, egyedül, a négy fal között él, még a folyosóra sem tudja a lábát kitenni, mert rögtön bepánikol. Erre betoppan ez a kis energiabomba kislány az életébe, fenekestül felforgatja azt, kirángatja Billyt a megszokottból és még arra is rá tudja venni, hogy újra foglalkozzon élete értelmével, a tánccal. Persze mindez nem egyik napról a másikra történik, hanem hónapok alatt. Azoknál a részeknél ért fülig a szám, ahol Billy és Grace beszélgetnek ("Billy, szerintem te eltörted az agyamat!"), amikor is Billy humora mindig felcsillan, aztán ott ahol Grace szinte észrevétlenül megszállja Billy lakását, közel hozza hozzá a többi embert, majd lépésenként a külvilágot is.

Igen, elismerem, a történet azért kicsit meseszerű (nekem pl. Grace egy tizéves kislányhoz képest nagyon érett gondolkodású volt), meg vannak benne klisék szép számmal, mégis érdemes elolvasni. Kellenek ezek a könyvek, amik egy kicsit elsimítják a homlokunkra gondok-bajok miatt rákövesedett ráncokat. Kellenek, mert jó tudni, hogy ha egyedül érezzük magunkat, az sem jelenti azt, hogy valóban egyedül vagyunk. Körbe vagyunk véve emberekkel, lehetőségekkel, csak néha az kellene, hogy mi is előbújjunk egy kicsit a fedezékünkből, hogy a házunkban a lift előtt állva, nem lehajtott fejjel a cipőnket vizsgálgassuk, hanem ráköszönjünk a szomszédunkra, esetleg még egy mosolyt is megeresszünk feléjük.

Értékelésem: 4,5 / 5-ből

Kiadó: Pioneer

Kiadási év: 2011

Fordította: Hollósy Éva

(kép forrása: www.weheartit.com)

"A gyilkosra is süt a nap"

Agatha Christie: Nyaraló gyilkosok

Az a helyzet, hogy elfogult vagyok Agatha Christie-vel szemben. Egyik középiskolai tanóra alatt kezdtem el olvasni a Paddington 16.50 c. könyvét és azóta tart a kapcsolatunk, tudom, hogy rá bármikor számíthatok, ha igazi szórakozásra vágyom. 

Sok történetét angolul olvastam, itt sorakoznak egymás mellett a polcomon (csodaszép borítójú Harper Collins kiadványok), és elég sokat láttam már megfilmesítve. Így mindig nagyon örülök, amikor egy olyan könyve kerül a kezembe, amivel még nem találkoztam vagy így, vagy úgy. Ráadásul most egy olyan krimit olvastam el, ami nálam felzárkózott a nagy kedvencem, a Tíz kicsi néger mellé.

A történet ott kezdődik, hogy a kis belga detektívünk, Monsieur Poirot pihenésre vágyva egy exkluzív tengerparti szállodába látogat. Sajnos a pihenése nem úgy alakul, ahogy ő várta. Eleinte az állandó társaság lesz egy picit terhes a számára, mert elég vegyes kompániával kénytelen megosztozni a szálloda és a terasz nyújtott kényelmen. Itt van mindjárt egy fiatal házaspár, Christine és Patrick Redfern. A fiatalasszony törékeny szépség, aki nem bírja a napot, viszont imádja férjét, aki itt szerette volna tölteni a vakációt, ezért zokszó nélkül kísérte el őt. Patrick Redfern egy hihetetlenül jóképű, izmos, életvidám fiatalember, aki a vakáció minden percét a tengerparton napozva, vagy kirándulva, vagy éppen hajókázva tölti. A bökkenő csak az, hogy nem egyedül és nem is a feleségével. Ugyanis megjelenik a színen a végzet asszonya, a gaz csábító szerepében tetszelgő Arlena Marshall, egy korábbi színésznő(cske). A további bonyodalmat az adja, hogy Arlena sem egyedül érkezik, hanem férjével Kenneth Marsall kapitánnyal és 16 éves nevelt lányával, Lindával, aki szívből gyűlöli mostohaanyját.

Ekkor már Poirot ösztönei is bajt szimatolnak, de természetesen tovább üldögél a teraszon pihenve és szokás szerint "csak" megfigyeli az eseményeket és a szereplőket. Mert további fontos szereplők is felbukkannak. Itt van többek között Rosamund Darnley, aki Kenneth régi ismerőse és jelenleg sikeres divattervező, Emily Brewster, egy idősebb hölgy és a Gardner házaspár, ahol a feleség rettentő szószátyár és a férj, meg olyan papucs, hogy úgy bólogat az asszony minden mondatára, mint az a bizonyos kutya az autó hátsó ablakában. Aztán van még egy nagyhangú gazdag férfi, Mr. Blatt, akit a társaság egyöntetűen ki nem állhat és ott van még Barry őrnagy és Lane tiszteletes, aki Poirot-val folytatott egyik beszélgetése alatt kivetkőzve önmagával bizonygatja azt, hogy a gonosz mindenhol jelen van. Csoda, hogy a puskaporos hangulatú légkörben tényleg történik valami? Méghozzá - meglepő módon - egy gyilkosság: Patrick Redfern és Emily Brewster egy eldugott helyen megtalálják Arlenát, aki messziről úgy tűnik, hogy napfürdőzik, de kiderül, hogy már nem él, megfojtották.

Ekkor Poirot szürkeállománya munkába lép és jó szokásának megfelelően megkezdi a nyomozást az ottani rendőrséggel karöltve. Kinek lenne indítéka megölni ezt a gyönyörű nőt, akiről nem éppen pozitív véleménnyel volt a nyaraló társaság? Igazából kérdezhetném úgy is, hogy kinek nem volt indítéka?

Mert rögtön ott van a legkézenfekvőbb, Christine Redfern, a féltékeny fiatalasszony, bár ő egész délelőttjét Lindával töltötte. Vagy Patrick Redfern, a szerető, aki minden más férfira féltékeny volt Arlena életében és akár hirtelen felindulásból is elkövethette a gyilkosságot. Csak az a bökkenő, hogy épp Patrick találta meg a holttestet és előtte pedig Poirot biztosítja az alibijét a férjnek, mert együtt voltak, amíg el nem indult csónakázni. Vagy ott van Kenneth, a férj, aki rezignáltan, sőt szinte érzelemmentesen veszi tudomásul a felesége halálhírét. Vagy akár Linda, aki a nyaralás alatt elhatározza, hogy megszabadítja apját a gonosz mostohájától. De lehetne esetleg Rosamund is, hisz úgy tűnik az a régi kis lángocska közte és Kenneth között a nő szívében újra erőre kapott a találkozásuknak köszönhetően. De Mr. Blatt is nagyon gyanúsan viselkedik, szóval Poirot nincs egyszerű helyzetben. Van itt indíték bőven, de sajnos alibi is akad, szóval elég sok mozaikból kell Poirot-nak kiválasztania azokat, amelyek valóban fontosak a megoldáshoz. De zsenialitásának köszönhetően természetesen ezt a rejtélyt is megfejti, ennek a gyilkossági ügynek is pont került a végére. 

És a megoldás! Az valami lenyűgöző! Mert azt hittem tudom a megfejtést … olyan voltam, mint a macska, aki lenyelte a kanárit és már elégedetten hátra is dőlhet, már magamban somolyogtam, hogy engem aztán nem vert át megint az írónő. Persze most is csak tévúton jártam, de milyen messzi tévúton! Hihetetlenül agyafúrt ez a nő! Szerintem ez az egyik legjobb történet a Krimi Királynőjétől, így mindenkinek meleg szívvel ajánlom. Annak is aki már a sokadik AC-történetén van túl, és annak is aki még csak ismerkedne Agatha Christie munkásságával. Bátran nyúljanak ehhez a kötethez, nem fognak csalódni, sőt az időnként megcsillanó humoros mondatokon még jót is fognak mosolyogni!

Értékelésem: 5 / 5-ből

Kiadó: Európa Könyvkiadó

Kiadási év: 2011

Fordította: Szobotka Tibor

A hónap leg-leg-leg könyvei #9

Ezzel a bejegyezéssel még mindig a 2013-as lemaradásomat igyekszem bepótolni, remélem, hamarosan utolérem magam. 

Az év első hónapja olvasás szempontjából egész jó és változatos lett, szeretném ezt tartani a további hónapokban is. Volt egy kis szépirodalom, egy kis krimi, kalandoztam spanyol írónővel egy édeshármas történetben, megkóstoltam Sarah Addison Allen cukorkáit is, Gavalda novelláiban nagyon sokszor magamra ismertem és két furcsa, de annál izgalmasabb történethez is volt szerencsém, amelyből az egyik egy szerintem nagyon tehetséges magyar író tollából született meg.

1. Sarah Addison Allen: Édes élet: a legmegtévesztőbb könyv - azt gondoltam, hogy egy könnyed, édes kis történet, talán sokaknak valójában csak tényleg ennyi volt, számomra sokkal mélyebb mondanivalóval rendelkezett, csak meg kell várni, amíg a cukorkák és csokoládék elolvadnak a szánkban.
2. Almudena Grandes: Kártyavárak: az egyik legnagyobb meglepetése ez volt januárnak. Várólistámat csökkentettem ezzel a könyvvel, amit egy Geopen-akció keretében vettem meg még tavaly és magam sem tudtam igazán, hogy mire is számíthatok. Aztán kaptam egy valós, hús-vér történetet egy szerelmi háromszögről, ami igazán hihetően mutatta be egy ilyen kapcsolatnak az előnyét és hátrányát. Nagyon élveztem!
3. Kazuo Ishiguro: Ne engedj el...: azt hiszem ez volt az a történet, amelytől a leginkább elborzadtam. A legfélelmetesebb jövőképet festette elém, és csak reménykedni tudok benne, hogy soha nem lesz a világon ilyen hely, mint Halisham.
4. ifj. Alexander Dumas: A kaméliás hölgy: a legnagyobb csalódás. Magam sem tudom, miért. Talán többet, talán másabb történetet vártam, bár azért az alapsztorival tisztában voltam, de ez a hosszas szerelmi szenvelgés most nekem kicsit sok volt.
5. Agatha Christie. Mrs. McGinty meghalt: a legegyszerűbbnek tűnő gyilkosság és az egyik legfifikásabb megoldás - csodákat tud művelni a Krimi Királynője és még mindig, a sokadik regénye után is tud újat mutatni.
6. Anna Gavalda: Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol: a "legfinomabb" könyv. Jó volt beleburkolni magam minden egyes novellába, finoman elringatott egyik-másik, hogy egy következőnél meg jól felrázzon. 100%-ig rólunk, nekünk szólt!
7. Benyák Zoltán. Ars Fatalis: az egyik legizgalmasabb könyve volt ez januárnak. Gyorsan magába szippantott, csak kapkodtam a fejem az események és a szereplők között, viszont rengeteg gondolata célba talált nálam. Egy apró magyar csoda!
8. Jasper Fforde: A Jane Eyre eset: a valaha olvasott könyveim között talán ez volt eddig a legfurcsább és a legösszetettebb világot elém táró. Hihetetlen, micsoda képzelőereje van az írónak, én ilyet még a legvadabb álmaimban sem tudnék megalkotni. Hamarosan jön a folytatás, alig várom!

Könyvszaporulat - március

Eltelt a tavasz első hónapja, és sajnos a tavasz beköszönte még várat magára. Ez a szomorkás, télies, csapadékban gazdag időjárás viszont annak mindenképpen kedvezett, hogy csökkentsem az olvasatlan könyveim számát. Mivel márciusban egész jól haladtam ezzel a projekttel, egy kicsit lazábbra vettem a gyeplőt a vásárlásokkal kapcsolatban és 3 könyvet szereztem be.

Az első Leiner Laura A Szent Johanna Gimi sorozatának 8. (utolsó) kötete, amelynek az alcíme Örökké. Ciki, nem ciki, én szeretem ezt a sorozatot a hibáival együtt, mert engem nagyon ki tud kapcsolni, rengetegszer meg tud nevettetni és visszahozza azokat a kedves emlékeket, a középiskolai éveket, amelyeket (sajnos) már egy jó ideje magam mögött tudhatok. Szóval nem is volt kérdés, hogy megjelenés után ezt a könyvet mindenképp szeretném majd megszerezni magamnak. 

További beszerzést nem is terveztem, a másik kettő "hirtelen felindulásból elkövetett" bűnbeesés volt. Az Astoria környékén sétálgattam egyik nap ebben a cudar időben, és persze, hogy betévedtem az egyik ottani nagy könyvesboltba. Akkor még önuralmat gyakoroltam, csak nézegettem az új könyveket, felvettem őket, bele-beleolvasgattam, végig jártam az emeleteket, minden szekciónál elidőzve, és bár volt olyan könyv, amit fájó szívvel tettem vissza, mégsem éreztem a késztetést, hogy bármit is vennem kellene. Aztán sétáltam tovább és jöttek az antikváriumok szépen sorjában a Múzeum körúton. Egy ilyen helyre belépni szerintem egy óriási kaland kezdete. Az ember türelmesen nézelődik, magába szívja azt a mással össze nem téveszthető könyvillatot és egyszer csak felcsillan a szeme, mint nekem, mert zsákmányra akadt. Az egyik antikvárium 300 Ft-os polcán először Szilvási Lajos Metszéspont c. kötetére bukkantam (3 regénye egyben), majd Dino Buzzati Egy szerelem története c. könyvére találtam rá. Egyiket sem tudtam otthagyni ennyi pénzért. Szilvási regényeit tavaly óta gyűjtögetem, Buzatti könyvét pedig már régóta kerülgettem, nézegettem, és eddig lebeszéltem magam róla, de most tényleg muszáj volt velem jönnie.

A fenti három saját szerzeményem mellé ebben a hónapban kaptam két ajándék könyvet is. Az egyik Margaret Mazzantini Újjászületés c. könyve, amit már egy ideje olvasok is. Már most tudom, hogy kedvenc lesz belőle, de annyi erőt kiszív belőlem ez a könyv, olyan fájdalmas, hogy csak apránként tudok vele haladni. Életem egyik legszomorúbb regénye ez. E mellé pont jól jött egy másik ajándék, mégpedig Stephanie Perkins Anna és a francia csók c. könyve, amely egy aranyos, kedves történet az első nagy szerelemről, a szárnypróbálgatások időszakáról, így jól kompenzálta az Újjászületés komor hangulatát.

Összességében ebben a hónapban sem lehet okom panaszra, vettem is, kaptam is, mégsem szálltam el nagyon, és már a friss szerzemények közül is olvastam. Remélem a folytatás is ilyen lesz, bár áprilisban tudom, hogy kicsit kirúgok a hámból, ugyanis a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál egy nagyon veszélyes terep lesz.