Viszlát 2012!

Ezúton kívánok minden kedves ismerősömnek, követőnek, idetévedőnek nagyon boldog, sok szép és maradandó olvasásélményben bővelkedő 2013-as újesztendőt!

Boldog karácsonyt!

Nálunk ma már alakul a karácsonyi hangulat, ugyanis a fenyőfa már feldíszítve áll az egyik szobában és hiába hoztuk idén előre egy nappal a fa dekorálását, minden a szokásos menetrend szerint zajlott - idegeskedés, morgolódás, a fa megint ferdén áll, ki kell kötni, szóval csak a megszokott őrület a köbön.

Viszont ha kinézek az ablakomon, amelyet egy télapót formázó égősorral díszítettem fel, rögtön megnyugszom és próbálok a karácsonyi ünnep meghittségére és arra a három napos pihenésre gondolni, ami előttünk áll. Apró ajándékként ráadásul ma a hó is esik odakint, minden olyan, mintha porcukorral lenne bevonva, szóval szép lassan tényleg itt kopogtat az Ünnepek Ünnepe az ajtónkon.

Ezúton szeretnék Mindenkinek nyugodt, békés, meghitt, bejglimérgezéstől mentes, könyvekkel és olvasással töltött órákkal teli kellemes karácsonyi ünnepeket kívánni!

(Kép forrása: www.weheartit.com)

Barátságok és a habcsók ruhák

Isabel Wolff: Mesés ruhák kalandjai - egy vintage bolt körül

A külföldi megjelenése óta szemet vetettem erre a könyvre. Már akkor felkeltette a figyelmemet a borítója, olyan vidám és egyszerűen szép ez a rózsaszín ruha rajta (pedig nem vagyok egy nagy rózsaszín rajongó). A fülszöveg is csupa jót ígért, így nagy várakozással vetettem bele magam az olvasásba és azt hiszem ez volt itt a probléma.

A történet szerint adott két nő, a harmincas éveiben járó Phoebe Swift, aki szeretné életének egy borzalmas eseményét maga mögött hagyni és felejtésképpen megvalósítja régi álmát, azaz otthagyja munkahelyét, a saját lábára áll és nyit egy vintage ruhákat áruló boltot. 

A másik asszony, Therese Bell, egy idős hölgy, akivel Phoebe akkor találkozik, amikor a boltja számára potenciális gyöngyszemek után kutatva nézi át az asszony ruhásszekrényét. Ez a bútordarab csupa szépséges ruhakölteményt rejt magába és egy kék színű gyerekkabátot, amelytől Therese semmiképpen sem szeretne megválni. Természetesen Phoebe kíváncsiságát felkelti ez a bizonyos ruhadarab és szép apránként, ahogy a két nő összebarátkozik, fény derül a kabát sorsára. De nem csak Therese nyílik meg Phoebe előtt, tárja fel múltjának egy olyan részét, amely egész életében nyomasztotta, hanem a fiatal nő is kitárja szívét. Elmeséli fájdalmas emlékeit egy barátságról, egy olyan barátságról, amely nem sokszor adatik meg az ember életében, amelyet megbecsülni, ápolni kell és ha nem így teszünk, akkor annak tragikus következményei lesznek.

Alapvetően azt kell, hogy mondjam nagyon szerettem volna rajongani ezért a regényért, de nem igazán sikerült. A fő problémám az volt, hogy teljesen mást vártam, mint amit kaptam, szóval saját magamnak köszönhetem a felemás érzéseimet. 

Talán ez volt azon kevés könyvek egyike, amelyben egyik főszereplő sem tudta igazán meghódítani a szívemet. Phoebe múltbéli döntéseivel nem tudtam egyet érteni, a karakterével sem tudtam azonosulni. Amit végképp nem értettem vele kapcsolatban az az volt, hogy menekül egy kapcsolat emléke elől, erre az első szembejövő férfi hip-hop le is veszi a lábáról. Ráadásul ez a férfi évekkel idősebb és egy olyan elkényeztetett kis hercegnő a lánya, akit én az első adandó alkalommal jól móresre tanítottam volna, ha velem úgy viselkedik, mint Phoebe-vel.

Therese-t nagyon sajnáltam, az ő története közben sokszor összeszorult a szívem, mégis haragudtam rá egy kicsit, hogy amikor már itt vagyunk a XXI. század technikai vívmányai közepette miért nem gondolt arra, hogy érdemes lenne újra felvenni a kapcsolatot múltjainak démonaival, kideríteni és utána járni, hogy mi is történt valóban az 1940-es évek közepén. Talán másképp alakult volna a sorsa, esetleg lett volna még esély egy nagyon fontos találkozásra!

A könyvbe csempészett romantikus vonal sem nyerte el a tetszésemet. Valahogy úgy éreztem, hogy ez a rész nincs igazán kidolgozva és szerintem e nélkül is remekül működött volna a történet, sőt, én biztos, hogy sokkal jobban a szívembe zártam volna.

Amit viszont valósággal imádtam a regényben azok maguk a ruhák voltak. Elképesztő, hogy mennyi tervező neve merül fel a történet során. Nem győztem az interneten kutakodni, mert bevallom eddig nagyon csekély százalékukat ismertem csak. Szinte minden anyagot, ruhát élénken láttam magam előtt, legyen az egy egyszerű kosztüm vagy egy álomszép estélyi az 1900-as évek közepéről. A bolt megnyitásakor végig izgultam Phoebe-vel én is, ugyanúgy vártam az első vásárlók feltűnését, mint ő és a könyv végén megrendezésre kerülő divatbemutató ötletéért teljesen odáig voltam. De a legjobban a habcsók ruhák hoztak lázba. Amikor ezekről a ruhákról volt szó, láttam a fejemben játszódó filmen ahogy a fiatal lányok nagy izgalommal nézegetik magukat a meseszép színű tüllszoknyás csodákban, pörögnek-forognak bennük a tükör előtt, miközben arra várnak, hogy kísérőjük feltűnjön és együtt menjenek el a végzősök báljába. Ugyanis a habcsók ruhák ezeket a báli ruhákat jelölik - szerintem nagyon édes kifejezés rájuk!

Mondanom sem kell, hogy Phoebe vintage boltjában mindegyik habcsók ruhának igazán különleges gazdája lesz. Volt itt gazdag és nagyon elfoglalt üzletember barátjával betévedő és a párkapcsolatában elnyomásban élő fiatal lány, aztán egy jótékonysági bálra ruhát kereső ifjú hölgy, aki éjt nappallá téve dolgozott csak azért, hogy azt a bizonyos ruhát meg tudja venni, de akadt egy a gyermekvállalásban kudarcot szenvedő megtört nő is, aki saját magát szerette volna jobb kedvre deríteni egy ilyen ruhával. Azt hiszem, aki magára ölt egy ilyen kis csodát, az abban a pillanatban valódi hercegnőnek képzelheti magát. Szerintem így éreztek a habcsók ruhát megvásárló nők is!

Azt nagyon sajnáltam, hogy ezeknek a vásárlóknak a történetét nem ismerhettük meg részletesebben, számomra sokkal szerethetőbb lett volna az egész könyv és azt hiszem én eleve valami ilyesmit vártam volna ettől a történettől.

Ezért van bennem most a könyv elolvasása utána egy kis hiányérzet. A két nő története jól kitalált, a köztük szép lassan kialakuló barátság is jól bemutatott, csakúgy, mint maga a vintage ruhákat áruló bolt és a könyvben szereplő ruhák. Talán ha az írónő kimondottan erre fektette volna a hangsúlyt és pár szálat kihagyott volna belőle, számomra is egy nagy kedvenc könyv születhetett volna. Így viszont egy könnyed, kellemes olvasmányként marad meg számomra, amely csak a habcsók ruhák történetével nyújtott egy kis izgalmat nekem.

Értékelésem:  3,5 / 5-ből

Kiadó: Sanoma Média

Kiadási év: 2012

Fordította: Sánta Orsolya

Képek forrása.

1. www.vintageous.com

2. www.shop-vintage-clothing.com

A kiválasztott 12

Tavaly jelentkeztem először a molyon Lobo által meghirdetett Csökkentsd a várólistádat elnevezésű kihívásra, amelynek az volt a lényege, hogy ki kellett választanom a mérföldhosszú várólistámról 12 olyan könyvet, amely már több, mint 6 hónapja porosodik ott a sorára várva és ezeket egy év alatt azaz 2012 folyamán el kellett olvasnom. Most, hogy a tavalyi 12-es csapatot sikerrel kipipálhattam, alig vártam, hogy 2013-ra is meghirdetésre kerüljön ez a kihívás, amelyről részletesen ITT olvashattok.

A tavalyi könyvkupac kiválasztása nehezebb volt, mint amit 2013-ra állítottam össze, most olyan könnyen jöttek a könyvek. Csak le kellett ülnöm a polcaim elé, körbenéztem és rögtön megcsapott az érzés, hogy "hú, ezt milyen régen tervezem már!" vagy "jéé, még ezt sem olvastam eddig" illetve "ez vajon hogy nem került eddig a kezembe?". Van köztük szépirodalom, szórakoztató irodalom, krimi, magyar és persze külföldi is. Tehát összeállt a virtuális polcom (lásd lentebb) és most is, csakúgy mint tavaly, már alig várom, hogy 2013 beköszönte után elkezdhessem az olvasást. Főleg azért, mert az idei esemény keretén belül is csupa olyan könyv került a kezembe, amely maradandó élményt adott és visszagondolva nagyon bántam volna, ha nem olvasom el őket. Reméljük a jövő évi kupacról is ugyanezt mondhatom majd el!

Boldogan éltek, míg ...

Kislánykoromban úgy szerettem, ha egy mese úgy ért véget, hogy a szereplők boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Aztán ahogy felnőttem, egyre többször azon kaptam magam, hogy szeretnék többet tudni a későbbi életükről, mert jó és szép, hogy eljutunk a boldog befejezésig, de igazán érdekes lenne egy történetbe újra belecsöppenni pár évvel a happy end után. Az egyik ilyen történet, amelynek nagyon kíváncsi lennék a folytatására a Büszkeség és balítélet. Imádom, az egyik kedvenc regényem Jane Austentól és a könyvből készült BBC-s sorozatot megszámlálhatatlan alkalommal láttam, már-már kívülről fújom. 

Pont ezért lettem rögtön kíváncsi P. D. James A halál jár Pemberley-ben c. könyvére, mert a Pemberley szóra általában rögtön felkapom a fejem. Aztán hallottam, hogy ez nem csupán a történet egy elképzelt folytatása, hanem egy krimi és én rögtön arra gondoltam, hogy milyen klassz ötvözet lenne ha a két kedvencemet, Miss Austent és mondjuk Agatha Christie-t egybegyúrták volna és ebből született volna meg Phyllis Dorothy James eme regénye. Aki hasonlóan gondolkozik, mint én, az mást fog kapni, mint amire várt, de a regényben így sem fog csalódni.

Elizabeth és Mr. Darcy életébe jó pár évvel házasságkötésük után tekinthetünk be újra. Addigra Eliza már Pemberley elfogadott és büszke úrnője, a cselédek szeretik, nagyra becsülik. Mr. Darcy és Elizabeth házassága nagyon jól működik, két csodálatos kisfiú boldog szülei lettek, az életük nem is alakulhatna szebben. Épp egy bál előestéjén kezdődik a történet, méghozzá Mr. Darcy édesanyja által hagyományként teremtett és róla elnevezett Lady Anne bál előtti estén. Mindenki sürög-forog, már minden készenlétben van a másnapi eseményre és már Jane és férje, Mr. Bingley - akik sűrűn vendégeskednek Darcy és Elizabeth otthonában gyermekeikkel együtt - is megérkezett, amikor a kastélyban jelenlévők nyugalmát egy furcsa dolog zavarja meg. Egy cséza érkezik nyaktörő sebességgel Pemberley kapujához, amelyből a hisztérikus Lydia Wickham száll ki (hát ki más zavarhatná meg megint újra a kedélyeket, mint a Wickham házaspár?). A kocsis elbeszéléséből kiderül, hogy Lydia nem utazott egyedül, hisz vele volt férje és annak legjobb barátja, Denny kapitány. Csakhogy ők egy veszekedést követően a Pemberley erdőség kellős közepén kiszálltak a csézából és pár perc múlva lövések zaját lehetett hallani, amire a megijedt kocsis rögtön Pemberley kastélyába hajtott. Természetesen az egész háznép felbolydul erre a hírre, Mr. Darcy és unokatestvére Fitzwilliam ezredes, illetve a család egyik barátja, a fiatal és jóképű ügyvéd, Henry Alvestone rögtön a két férfi keresésére indulnak. Legnagyobb megdöbbenésükre Wickhamre barátja holtteste mellett találnak rá, keze csupa vér és azt hajtogatja, hogy megölte a legjobb barátját. Tehát már megint csak Wickham az, aki váratlan feltűnésével veszélybe sodorja Mr. Darcy és Elizabeth szépen felépített, nyugalmas, szeretetteljes világát.

A történet egészen idáig szép lassan csordogált, nem diktál gyors tempót és rengeteg információt kapunk arról, hogy melyik szereplővel mi történt az elmúlt évek alatt. Illetve a regény eleje szinte a Büszkeség és balítélet egy rövid összefoglalásának tekinthető, amin én egy picit mérgelődtem is, hisz ez nekem nem jelentett újdonságot, de aztán rájöttem, hogy aki még nem olvasta ezt a remek Austen-történetet, annak bizony kell az összefoglaló. Az események ott kezdtek lendületet venni, amikor Wickhamet gyilkosság vádjával letartóztatják és Mr. Darcy a saját családjának jó hírnevét szem előtt tartva kénytelen tevékeny szerepet vállalni az ezt követő procedúrákban.
Innentől kezdve nekem nem krimi volt és nem is a Büszkeség és balítélet folytatása, hanem egy az 1800-as évek elején játszódó John Grisham történet. Ugyanis részletesen megismerhetjük az akkori rendőrség működését, egy halottszemle lefolytatását és egy bírósági tárgyalást is végig izgulhatunk. Mindezt P. D. James olyan kellemes stílussal tárja elénk, hogy egy percig nem kételkedtem benne, hogy az 1800-as évek elején vagyunk-e vagy sem. A regényben felbukkanó új karaktereket is részletesen mutatja be, bár az elején nem értettem, hogy mi ez a rengeteg felesleges - vagyis inkább annak gondolt - információ, de aztán az utolsó oldalakon minden értelmet nyer, a kimaradt mozaikkockák is a helyükre kerülnek.

Amit nagyon szerettem ebben a könyvben, az az, hogy a Büszkeség és balítélet szereplői nem vetkőztek ki önmagukból, azaz maradtak olyanok, amilyenek eddig voltak. Nagyon jól sikerült az írónőnek a karaktereket tovább alakítania. Lydia és Wickham ugyanolyan idegesítőek, Jane és Mr. Bingley ugyanolyan kedvesek és jóindulatúak, mint voltak. Talán Lady Catherine változott egy cseppet, de ennek is megvan az oka. Persze Eliza és Mr. Darcy között már nem izzik úgy a levegő, nincsenek azok a fricskák, az oda-odavágó megjegyzések, de ez érthető is, hiszen boldogan élnek egymással. Viszont nagyon aranyos volt, hogy ezek pótlására bepillantást kaptunk egy-két múltbeli eseménybe hol Lizzy, hol Mr. Darcy elmesélésében, a legvégén még az a bizonyos első lánykérés is újra felidéződik. Georgina, Mr. Darcy húga is sokszor megjelent a történetben, ráadásul ő egy szerelmi háromszög egyik szereplőjévé is válik. Tehát izgalmakban nincs hiány!

Az írónőnek ráadásul egy nagy piros pontot is adnék, mert szép észrevétlenül becsempészett a regénybe még más szereplőket Jane Austen további regényeiből. Aki egy kicsit odafigyel, pár régi kedvenccel "találkozhat" a Meggyőző érvek vagy akár az Emma c. könyvekből.

Viszont ami miatt én egy kicsit csalódott voltam az a krimi szál. Ugyanis én valami Christie-féle krimire gondoltam, ahol potyognak a hullák, ahol együtt gondolkozhatunk egy hasonló karakterrel, mint a zseniális belga nyomozó vagy akár a kotnyeles Miss Marple. Itt ilyen nem volt. Hanem - ahogy fent is említettem - volt helyette tárgyalótermi feszültség és az azt megelőző kihallgatási, felkészülési események sorozata. Persze a történet vége így is meglepő fordulatot vett, volt pár váratlan csavar és ezeknek hála a sok információ, amivel az elején nem tudtam mit kezdeni, mind értelmet nyert. 

Összességében kellemes kikapcsolódást nyújt ez a könyv a Büszkeség és balítélet regény szerelmeseinek, azoknak, akik egy kicsit szeretnék továbbgondolni a történetet, és azoknak, akik elég nyitottak arra, hogy a csodálatos Pemberley birtokon bizony gyilkosság is történhet. Ezeken a mostani, hideg és hosszú téli estéken mindenképpen szórakoztató olvasmány. Nekem az volt! Ráadásul most újra vágyom rá, hogy virtuálisan is visszatérjek Pemberley csodálatos falai közé, úgyhogy örülök, hogy egy díszdobozos DVD boldog tulajdonosa vagyok, mert ez az álmom így könnyen teljesülhet.

Értékelésem: 4 / 5-ből

Kiadó: XXI. Század Kiadó

Kiadási év: 2012

Fordította: Simonyi Ágnes

(Képek forrása: www.est.hu és www.pemberley.de)

Könyvszaporulat - november

Azt hiszem, erre a hónapra mondhatom idén azt, hogy piszkosul kirúgtam a hámból azaz elszabadult bennem az a pici, zöldbe öltözött könyvkobold, aki csak duruzsol a fülembe, hogy vegyél könyvet, ne egyet, ne kettőt, hanem többet, még többet! Szám szerint tízet. Igen, tízet. Ennyit garázdálkodtam össze november folyamán. Ebben az évben eddig ez volt a legtöbb, úgyhogy kicsit döbbenten ültem a listám fölött, hogy ezt vajon, hogy sikerült összehoznom.

Arra tisztán emlékszem, hogy Karen Marie Moning vitt először bűnbe. Ugyanis tavaly megvettem a Tündérkrónikák sorozatának első három kötetét, amelyet november folyamán levettem a polcról és olyan szinten elmerültem benne, hogy csak faltam az oldalakat, illetve egymás után a könyveket. Csakhogy a harmadik kötet utáni részek még nem voltak beszerezve, viszont olyan függővéggel zárult, hogy muszáj volt rögvest megvennem a folytatásokat, azaz a Rossz hold kelt fel és Új nap virrad c. köteteket.

Aztán megérkezett egy még október folyamán előrendelt könyv: Luca Di Fulviótól az Álmok bandája. Nagyon fájt már rá a fogam és nem is csalódtam ebben a majdnem 600 oldalas történetben. Utána gyorsan jött egy molyos beszerzés, aminek következtében nagyon kedvező áron jutottam hozzá Jay Asher Kezünkben a jövő c. könyvéhez. 

Folytatásként a molyon felfigyeltem Jojo Moyes Mielőtt megismertelek c. regényére. Nem sokat tudtam sem az írónőről, sem a történetről, de amikor kicsit utánaolvastam, elöntött a "magaménak-szeretném-tudni" érzés. Ez a megérzés most sem hagyott cserben, mert egy olyan történetet kaptam, ami nagyon elgondolkoztatott, megviselt és bizony az utolsó oldalakat sírva olvastam végig, mégis az idei évi olvasmányaim közül az egyik kedvencem lett. Nem is tudom ezt mással jobban alátámasztani, minthogy a novemberi Cartaphilus 40%-os akció keretében gyorsan be is szereztem az írónő másik könyvét (Az utolsó szerelmes levél), amelyről nagyon sok jót olvastam eddig.

November végén pedig megint nem tudtam ellenállni egy akciónak, amelyben a Geopen Kiadó könyveit kínálták igencsak jó áron. Ekkor szereztem be Almudena Grandes Kártyavárak és D.L. Smith Santo Fico csodái c. regényeket. 

A két újabb könyv beszerzése egy hirtelen fellángolásom eredménye: nézegettem, hogy a szépirodalom terén milyen csúnya elmaradásaim vannak és gondoltam, hogy kezdetnek a hiányosságaimat Elizabeth Barrett Browning Portugál szonettek c. kötetével illetve Charles Dickens Karácsonyi énekével pótolnám. Már mindkettőt elolvastam és igazán örülök, hogy e mellett a két rövid, de annál szebb és emberibb mondanivalóval rendelkező könyv mellett döntöttem. A Karácsonyi éneket most, az ünnepek közeledtével szívből ajánlom mindenkinek, nekem legalábbis nagyon jó ráhangolódást jelentett karácsonyra!

Egy pad, egy kávé és egy könyv #4

Nem, nem őrültem meg, hogy december legelején, ebben a hirtelen jött nagy zimankóban kint olvassak egy padon a szabadban, de vasárnap a címben említett dolgok és én egy helyen voltunk, annyi különbséggel csak, hogy azt a bizonyos padot felcseréltem egy kávéház székével. 

Ugyanis vasárnap késő délután egy Vörösmarty téri karácsonyi vásározós programot terveztünk annak minden kellemes hozadékával együtt (forralt bor és frissen sült kürtős kalács), csak én korábban indultam el itthonról, hogy még pár karácsonyi ajándékot be tudjak szerezni. Persze egy igazi könyvmoly nem vehet más ajándékot, mint könyvet, ezért jó pár könyvvel felpakolva indultam a találkámra. Hiába sétáltam szép lassan a gyönyörűen kivilágított Andrássy úton, mégis a megbeszéltnél korábban érkeztem a célállomáshoz. Mivel az idő elég cudar lett, ezért egy hirtelen ötlettől vezérelve betértem a közelben lévő egyik kávézóba és jó szokásomnak megfelelően vettem magamnak egy caffé lattét, leültem melegedni egy kicsit a sok külföldi közé és pont azon szomorkodtam, hogy nincs nálam az aktuálisan olvasott könyvem. Aztán felcsillant a szemem, hiszen a táskám tele volt ajándékba szánt könyvekkel és mellettük lapult egy olyan, amit magamnak vettem. Hogy ezt elfelejtettem az előbb megemlíteni? Jaj, hát ez tipikus könyvmoly betegség! Hiába mentem be másnak ajándékot venni, egyszerűen most nem bírtam úgy kijönni, hogy magamnak ne vegyem meg Chris Greenhalgh Ingrid Bergman megkísértése c. könyvét. Milyen jó, hogy épp nálam volt! Amíg megittam a kávémat, szép lassan elolvastam az első pár oldalt és csak azért nem mélyedtem bele jobban, mert egy szempillantás alatt eltelt az idő és majdhogynem elkéstem a találkozóról.

Egyet bizton mondhatok: engem ez a könyv már az első oldalain elvarázsolt, szerintem nagyon fogom szeretni! Ráadásul amennyire szeretek a kellemes napsütésben és jó időben a szabadban olvasni, most ugyanennyire jól esett egy kicsit megpihenni a melegben, nézni a kávék és forró csokik mellett beszélgető vagy épp olvasó embereket, hallgatni a kávézóban szóló halk zenét. Aki megteheti, próbálja ki, nagyon jól fog esni!