Egy könyv új ruhája

Még szeptember folyamán történt, hogy Andiamo segítségével hozzájutottam szinte ingyen Szilvási Lajos Egyszer-volt szerelem című könyvének egy példányához. Ugyan a szegény könyv kissé viharvert, meg dohos szagú állapotban volt, de erre a lelkiismeretes beszerző figyelmeztetett, még képet is küldött róla. Engem ez cseppet sem érdekelt, nagyon vártam, hogy a kezembe fogjam, ugyanis régóta kerestem már az antikváriumokban. A posta gyors volt, pár nap múlva már itthon nézegettem a könyvet, ami tényleg látott már jobb napokat.

És ekkor jött az ötlet, hogy ez a könyv bizony megérdemel egy második esélyt. Mert még nálam is idősebb, szóval ha magamnak megveszem az arckrémet, akkor egy ilyen szívcsücsök és régóta keresett regénynek is jár a renoválás. Internetes keresgélésem eredményeképpen rátaláltam egy könyvkötészetre a lakóhelyem közelében, ahová elvittem a szerzeményemet egy kis orvoslásra.

Már amikor beléptem az üzletbe éreztem, hogy jó helyre jöttem. Az az illat, ami ott fogadott, jobb mind bármilyen parfüm! A papír, a könyvek illata, hát az leírhatatlan! Megmutattam a hölgynek a regényt és mondta, hogy ugyan meg lehetne menteni a borítóját, de ő nem javasolja, ugyanis túl szűkre szabták. Így elém tette a borító mintákat és jó pár perces töprengés után egy szép bordó mintás mellett döntöttem, amire majd arany betűkkel kerül fel a könyv címe. A meglepetés akkor ért, amikor a vállalt határidő október közepe lett. Óriási boci szemekkel néztem a hölgyre, hogy nem lehetne-e hamarabb, de olyan sok kötnivalójuk volt, hogy csak erre az időre tudták vállalni. Szóval a megadott időpontig türelemmel vártam A Könyvre és azt hiszem nem hiába. Nézzétek, milyen szép lett!

Az egész kötés nagyon szép munka. A kicsit megviselt lapok, mintha kisimultak volna, bár fogalmam sincs ezt hogyan érték el. A belső borító oldal szép krémszínű, hogy színben passzoljon a már megsárgult lapokhoz, szóval külön öröm volt látni, hogy még erre is ügyeltek. Annyira beleszerettem ebbe a bordó borítóba, hogy szívem szerint az összes Szilvási-kötetet egyenruhába öltöztetném most. Csak sajnos ehhez előbb a lottón kellene nyernem!

De a legfontosabb az, hogy ez a könyv igazán különleges lett számomra. Egyrészt egy nagyon kedves bloggerinának köszönhetem, másrészt abszolút egyedi lett, harmadrészt, most, hogy kiolvastam, imádom és már nem csak a külseje, hanem a belső tartalma miatt is (az illusztrációkról nem is beszélve)!

Fotók: Az első két kép Andiamo fotója, az utolsó kettő saját készítés.

Egy pad, egy kávé és egy könyv #3

Tavasszal még úgy gondoltam, hogy ez egy rendszeresen jelentkező rovat lesz. Aztán az idei nyár betett nekem. Mármint az a többszöri hőség, ami miatt úgy döntöttem, hogy én bizony ki sem teszem a lábam a hűvös lakásból, mert nem akartam Budapest valamelyik padján cseppfolyós halmazállapotba kerülni.

Ellenben most itt a négy napos hosszú hétvége és igazán gyönyörű vénasszonyok nyara köszöntött ránk. A csapból is az folyik (legalábbis a híradóból biztosan), hogy kiürültek a nagyvárosok, mert mindenki valamilyen wellness szállodába tette át a székhelyét a hétvégére. Mivel egy kis pihenés és napsütés azt hiszem senkinek sem árt, én bizony most délután egy kulturális wellnesst tartottam. Ehhez pedig semmi más nem kellett csak a címben felsorolt dolgok. Kávé tekintetében be kell, hogy valljam, kirúgtam a hámból, ugyanis nem otthonról vittem, hanem egy külföldiektől zsúfolt kávézóban vettem a kedvenc almás-kekszes tejeskávémból egy közepes adagot. Ezután már csak azt kellett eldöntenem, hogy hova is menjek olvasni. Végül nem tudom hogyan, de a múzeumkertben kötöttem ki, pontosabban a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőjén. Így most a padot lecseréltem a lábak koptatta lépcsők egyikére. 

Nagyon kellemes egy órát töltöttem el így. Gyönyörűen sütött a nap, olyan jó érzés volt, ahogy melegítette az arcomat és a lépcsők is jó melegek voltak! Ráadásul jó volt néha feltekinteni a könyvemből (Szilvási Lajos Egyszer-volt szerelem c. regénye volt velem) és azt látni, hogy nem vagyok egyedül. Hiszen ültek a lépcsőn rajtam kívül térképet bogarászó külföldiek, szerelmespárok, fiúk - lányok egyedül, olvasva, vagy csak pihenve és nézelődve, és nem messze mellettem pedig egy néni süttette magát a napon, aki épp keresztrejtvényt fejtett.

Hazafelé indulva örömmel vettem észre, hogy a múzeum kerítésén fotókiállítás található, pontosabban kettő. Az egyik Magyarország magyar fotográfusok lencséjén keresztül nevet viseli, a másik pedig a Budapest FényKép címet kapta. Aki esetleg arra sétál, mindenképpen nézze meg, nekem sok régi, fekete-fehér kép láttán az 1900-as évek elejéről hatalmas mosoly öntötte el az arcomat. Jó volt egy kicsit visszamenni az időben, ha csak pár kép és pár perc elejéig tartott is ez a kis időutazás. A szabadban olvasást és feltöltődést szintén csak ajánlani tudom, egyszer próbáljátok ki!

Ez a látvány tárult elém a lépcsőkön ülve.

A romantika bája

Julia Quinn: Miss Miranda Cheever titkos naplója

Van az úgy néha, hogy az ember lánya egy kis romantikára vágyik. Azt hiszem szeptemberben velem pont ez történt. És hogy ilyenkor mit teszek? Lenyúlok egy könyvet édesanyámtól! Ugyanis névnapjára Julia Quinn Bevelstoke trilógiájával leptem meg és miután felköszöntöttem, valahogy a kezemben maradt az első kötet. Csak arra gondoltam, hogy egy picit beleolvasok, aztán azt vettem észre, hogy kb. a 70. oldalnál járok már és jókat kuncogok a történeten.

A történet kezdetén adva van egy kislány, Miranda, aki épp legjobb barátnője, Olívia születésnapi ünnepségén szenvedi el gyermeki életének legnagyobb sértését, ugyanakkor a megbántott kislánynak végül ez a nap mégis élete legszebb napja lesz. Hogy miért? Azért mert szerelmes lesz. Ugyanis a szomorú kislányt Olivía bátyja, Nigel Bevelstoke (azaz Turner) kíséri haza, aki látván az elkeseredettségét, próbálja felvidítani őt és arra biztatja, hogy kezdjen el naplót írni.

"-Jól van, akarja tudni, igazából miért gondolom, hogy naplót kéne vezetnie?

A lány bólintott.

- Mert egyszer majd bele fog nőni a testébe, és éppen olyan szép lesz, mint amennyire okos már most. És ha akkor elolvassa a naplóját, utólag majd látja, mennyire buták az olyan kislányok, mint Fiona Bennett. És csak nevet majd rajta, hogy az édesanyja azt mondta, a vállánál kezdődik a lába."

Most őszintén, ki tudna egy kislány helyében egy ilyen mondatnak ellenállni? Én biztosan nem, ahogy Miranda sem és aznap a naplójában megejti az első bejegyzését, amelyet az elkövetkező években még rengeteg követ. Hovatovább természetesen fülig beleszeret a fiatalemberbe.

Persze az idősebb Turnernek Miranda csak egy kislány a húga barátnői közül. Mirandának viszont Turner élete nagy szerelme és mivel Olíviával szinte testvérként szeretik egymást, ezért Miranda minden fontos, Turnert érintő eseménynél ott van. Ott van akkor is, amikor a fiatal férfi csillogó szemekkel hűséget fogad egy másik nőnek és ott van akkor is, amikor már egy kicsit idősebben, megcsaltan, megözvegyülve visszatér a férfi a szülői házba.

Innentől indul a nagy kaland mind Miranda, mind Turner számára. Ugyanis egyszer csak felnyílik a férfi szeme, hogy a kislányból egy igen vonzó ifjú hölgy vált. És bár Turner szíve összetört, mégis úgy érzi, hogy Miranda közelében mintha újra életre kelne. Nem, nem lesz szerelmes rögtön a lányba, hanem szép lassan kezdi megkedvelni, a csinos arcon túl meglátja benne az okos és művelt nőt is. Sokszor a sors is egymás felé tereli ezt a két embert, mert például Turner lesz az, aki visszakíséri Mirandát egy olyan könyvesboltba, ahonnan korábban elzavarták, mert csak úriembereket szolgálnak ki, hölgyeket nem. (Megjegyzem, szerintem ez az egyik legviccesebb rész a könyvben.)

Egy este pedig elcsattan egy csók, ami felnyitja a férfi szemét is, és inkább kerülni kezdi a lányt. Ám a Bevelstoke családban folyamatosak a társadalmi események, így nem nagyon tudnak kitérni egymás útjából. Egy vidéki hétvége alkalmával pedig olyan történik közöttük, amire egyikőjük sem számított. Persze itt még a játéknak koránt sincs vége, pár bonyodalom és hosszú civódás után nehezen ugyan, de mégis egymás oldalán kötnek ki, ám rögös utat kell bejárniuk a teljes boldog befejezésig. Mert azt hiszem, ezzel nem lövöm le a nagy kérdést, hiszen ezeket a könyveket nem a tövig-rágom-a-körmöm-fél izgalomért olvassuk, hanem a garantált boldogan-éltek-amíg-meg-nem-haltak típusú befejezésekért.

A két főszereplő között legtöbbször szikrázik a levegő, amelyek egyrészt kacagtató helyzetekben mutatkoznak meg, másrészt pedig úgy pörög a nyelvük ha ketten vannak, hogy azon csak nevetni lehet. Azt hiszem bátran kijelenhetem, hogy Julia Quinn általában olyan karaktereket alkot, akiket igazán meg lehet kedvelni. Így voltam ezzel most is.

Miranda egy csendes és visszahúzódó fiatal hölgy, aki egy darabig csak a távolból figyeli az eseményeket, majd ahogy azok magukkal ragadják, felveszi a kesztyűt és kiáll magáért, a büszkeségéért és természetesen harcol az imádott férfi szerelméért. Szimpatikus szereplő volt, ráadásul nagyon szeretett olvasni, így nem volt nehéz azonosulni vele. Ő az a típusú hősnő, akivel szívesen leültem volna egy teára vagy az egyik bálon a legyezőnk takarásában szívesen elbeszélgettem volna a férfiakról.

Turnert egy picit nehezebben kedveltem meg, mert úgy éreztem, hogy állandóan a megtört szívére hivatkozva vonul vissza, ahelyett, hogy férfi módra talpára állna és megragadná a második esélyt, amelyet az élet tálcán kínált neki. Persze tudom, hogy ha nem ilyen lett volna, akkor a két szereplőnek könnyebb lett volna az egymásra találása, mi pedig lemaradtunk volna jó pár oldalnyi történésről.

Ami egy pici hiányérzetet hagyott bennem, azok Miranda naplóbejegyzései voltak. Az a kevés, ami volt belőlük a könyvben. Ugyanis, mivel itt a hölgy titkos naplója szerepel a címben, én sokkal több bejegyzést vártam volna. 

Összességében véve örülök, hogy kezembe került a Bevelstoke trilógia első kötete és bizton állíthatom, hogy szép lassan a folytatásokra is sort fogok keríteni. Julia Quinnt pedig mindazoknak csak ajánlani tudom, akik a könnyed, ugyanakkor humoros, bűbájos és emészthetően jófajta történelmi romantikát keresik. Bizton mondhatom, nem fognak csalódni!

Értékelésem: 4 / 5 -ből

Kiadó: GABO Kiadó

Kiadási év. 2012

Fordította: Palásthy Ágnes

Az eltéphetetlen köldökzsinór

Romain Gary: A virradat ígérete

Romain Gary nevével tavaly találkoztam először. Emlékszem, hogy örömmel távoztam a könyvtárból, mert sikerült kivennem Émile Ajar álnéven megjelent Előttem az élet c. regényét.

Már akkor nagyon felkeltette az érdeklődésemet maga az író, hiszen ő az egyetlen, akinek kétszer is odaítélték a Goncourt-díjat, mert nem tudták, hogy az író álnév alatt ugyanaz az ember rejtőzik, aki 1956-ban Les racines du ciel c. regényéért egyszer már megkapta ezt az elismerést.

Ahogy egy fárasztó munkanap után este belekezdtem A virradat ígérete c. könyvébe, rögtön éreztem, hogy ez bizony kedvenc lesz nálam, és nem is történt másként. 

Romain Gary ebben a regényében saját életéről és édesanyjához fűződő igazán különös és erős viszonyáról mesél nekünk. Igazából egy tisztelgés ezen erőteljes akaratú asszony emléke előtt, és egyben egy ígéret beteljesítése is.

A negyvennégy éves író Big-Sur tengerpartját választja arra, hogy elmerüljön emlékei sokaságában és feltárja előttünk kalandos életét, amelynek alfája és omegája az Édesanyja. Ez az erős nő, aki már nem oly fiatal színésznőként találkozott a nagy szerelemmel, élete legnagyobb ajándékának fiát, Romaint tekintette, az egész életét rá tette fel. Tudta, hogy nagy dolgokra hivatott, ennek szellemében nevelte fel őt, legtöbbször erején felül. Ugyan eltartott egy darabig, amíg ketten együtt rájöttek, hogy Romain milyen területen lesz híres, de hosszú évek és kacagtató történetek után végül ráleltek a fiú számára kijelölt útra, az írásra.

"Én, bizton állíthatom, kész voltam megtenni minden tőlem telhetőt, hogy közvetve, általam, híres és sikeres művész legyen, de miután hosszasan ingadoztam, hogy a festészetet, a színművészetet, az énekművészetet vagy a táncművészetet válasszam-e, végül is az irodalom mellett kötöttem ki, ezen a földön az az utolsó menedék mindazok számára, akik nem jeleskednek semmiben."

Romain és édesanyja egy lengyelországi városkából, Wilnóból először Varsóba költöznek, hogy a fiúnak minél több lehetősége legyen a tanulásra. De aztán egy iskolai incidens után a mama úgy dönt, hogy ideje kezükbe venni Romain sorsát és nagy író, diplomata és csinos egyenruhát viselő tiszt (igen, az édesanyja ezeket a pályákat szánta fiának) csak Franciaországban válhat fiából. Így végül Nizzában kötnek ki. Az igazi küzdelmes élet itt kezdődik csak számukra. Szerény körülmények között élnek, de az édesanyát nem kell félteni, mert szinte minden létező munkát elvállal, csak hogy fia ne szenvedjen semmiben hiányt, mind a betevő falatot, mind a taníttatását tekintve. 

Az édesanya rendületlenül hisz fiában, abban, hogy hamarosan nagy ember, egy igazi hős lesz belőle. És Romain mindent megtesz, hogy édesanyjának ne kelljen benne csalódnia. Jogásznak tanul, majd elvégzi a tisztképzőt is, és ahogy kitör a 2. világháború ő is rögtön bevonul pilótának. Itt szomorú évek következnek, mert hiszen a két embernek el kell egymástól szakadnia, ráadásul az édesanyja komoly betegséggel küzd. Romló egészségi állapota készteti fiát arra, hogy egyre komolyabban vegye az írást, hogy megírja végre azt a regényt, amelyre édesanyja méltán büszke lehet. 

Természetesen a világban zajló események Romain életére is nagy hatással vannak. Franciaország eleste után kalandos körülmények között Angliába szökik néhány bajtársával együtt, majd az afrikai fronton teljesít szolgálatot. De közben a kapcsolat nem szakad meg közte és az édesanyja között sem, mert leveleken és egy amolyan eltéphetetlen köldökzsinóron keresztül a mama mindig ott van mellette. A legnagyobb katasztrófákat és megpróbáltatásokat is úgy éli túl a fiú, hogy tudja, az édesanyja várja hazatértét, hogy majd amikor a háborúnak vége, ő büszkén, felemelt fejjel, a tiszti egyenruhát viselve és megjelent könyvének egy példányát a kezében tartva beteljesíti végre édesanyja legnagyobb vágyát.

Romain Gary minden során keresztül árad valami elképesztően erős szeretet az édesanyja felé. Ugyanakkor úgy érzi, hogy az anyatigris-féle szeretet és ragaszkodás, amelyet édesanyjától kapott egész életére óriási hatással volt, és soha nő nem szerette őt úgy, mint az első nő az életében, az, akinek az életét köszönheti.

"Nem jó, ha az embert olyan korán, olyan fiatalon annyira szeretik. Rossz szokásokra kaphat. Azt hiszi, kész, megvan, meglesz. Azt hiszi, máshol is így van, máshol is megkapja. Számít rá. Néz, remél, vár. Az anyai szeretettel ígér valamit az élet hajnalok hajnalán, és nem fogja megtartani az ígéretét. Élete végéig hideg koszton lesz az ember. Akárki asszony simul is hozzá, öleli át, az már csak részvétnyilvánítás. Mindig visszatérsz anyád sírjához. És üvöltesz, mint a kitett kutya. Soha, soha, soha többé. Imádni való karok fonódnak a nyakadra, és puha ajkak beszélnek a szerelemről, de te tudod, amit tudsz. Nagyon korán a forráshoz járultál, kiittad vizét. Ha újra megszomjazol, hiába keresed-kutatod, hiába töröd magad, nincs kút, csak délibáb. Alig virradt, de te már kitanultad, mi a szeretet, alapos dokumentációd van róla. Akárhová mész, hordozod magadban az összehasonlítgatás méreganyagát, és egyre csak várod, amit már megkaptál."

Nagyon szerettem ezt a könyvet, mert ilyen és ehhez hasonló gyönyörű gondolatokkal van teli. Az olvasás alatt nem győztem kijegyzetelni a számomra értékes mondatokat, bekezdéseket, de szinte az egész könyvet be lehetne jelölni.  

Az anya és gyermeke közötti eltéphetetlen köldökzsinór csodálatosan megírt megható története ez a regény. A nehézségeken és a szomorú helyzeteken is átsejlik az életkedv és a humor, ami helyenként hangos nevetésre késztetett. Azért a végén csak ejtettem pár könnycseppet és szomorúan csuktam be a könyvet, mert olvastam volna még tovább. 

Csak ajánlani tudom mindenkinek, én biztos, hogy a családtagjaim kezébe adom majd!

Romain Garyvel kapcsolatban már csak egyetlen dolgot sajnálok. Hogy magyarul csak az Előttem az élet és a Lady L. című regényei olvashatóak. Nagyon remélem, hogy valamikor a többi művét is megjelentetik hazánkban, én biztos, hogy mindegyiket szívesen a kezembe venném!

Értékelésem: 5 / 5 -ből

Kiadó: Park Kiadó

Kiadási év: 2012

Fordította: Bognár Róbert

Ha valaki még bizonytalan lenne az olvasást illetően, akkor A Park Kiadó honlapján bele tud olvasni a regénybe!

Tracy Chevalier legújabb könyve

A minap a külföldi megjelenések között böngészve láttam meg, hogy egyik kedvenc szerzőm, Tracy Chevalier legújabb regénye - The Last Runaway - jövő év elején jelenik meg. Sajnos egyelőre csak Amerikában és az Egyesült Királyságban, de nagyon remélem, hogy ez is, csakúgy mint a többi regénye, hamarosan olvasható lesz magyarul is. 

Nálam ő az egyik abszolút favorit, biztos, hogy ez a regénye is a könyvespolcomon "végzi". Pláne, hogy az 1850-es évek Amerikájában játszódik, méghozzá Délen, és a témája a rabszolgatartás, illetve egy titkos társaság létrehozása lesz, akik segítik a szökésben lévő déli rabszolgákat. Szerintem a borító tökéletes, ha ránézek, szinte érzem a Dél levegőjében lévő vibráló fülledtséget és olyan, mintha valaki a növények takarásában bujkálva nézné a távolban lévő házat. 

Az "akarom-ezt-a-könyvet" érzés most is erősen rám telepedett!

Angol nyelvű információk a könyvről itt.

A hónap leg-leg-leg könyvei #5

Már megint eltelt egy újabb hónap ebből az évből, megérkezett az ősz is, lassan vehetjük elő a vastagabb kabátokat és a vastagabb sálakat, de ez nálam egyet jelent azzal, hogy jön az ágyba kucorodós, puha plédes, forró kávés könyvolvasások időszaka.

Ámbár ez a mostani szeptember inkább azért még a nyarat idézte, de párszor már sikerült a fent leírtak szerint elmerülnöm az épp olvasott könyvemben. Ránézve a szeptemberi listámra összesen 8 elolvasott könyv szerepel rajta. Lássuk, melyik milyen leg-leg-leg kategóriát érdemelt ki!

1. Katherine Howe: A boszorkányoskönyv: ez az a történet, amely az egyik legizgalmasabb lehetett volna, hiszen a salemi boszorkányperek idején játszódik a cselekmény múltba vivő szála, de valahogy mégis ez okozta ebben a hónapban a legnagyobb csalódást. Ettől függetlenül örülök, hogy elolvastam, de sajnos sokkal jobbra számítottam.
2. Leiner Laura: A Szent Johanna Gimi 7 - Útvesztő: szomorúság és mindennapi problémák ellen a legjobb orvosság ez a könyvsorozat. Tudom, hogy vannak hibái, nekem mégis minden alkalommal segít.
3. Fabio Volo: Ráadásnap: az idei év legjobb könyve lett nálam. Érzelem, humor, nevetés, szomorúság - minden megtalálható benne. Csak ajánlani tudom!
4. John Boyne: A csíkos pizsamás fiú: a hónap legszomorúbb története. Persze már a témája miatt is, de a befejezés eléggé földhöz vágó volt.
5. Gárdonyi Géza: Ábel és Eszter: kezdem szép lassan felfedezni magamnak Gárdonyi Gézát és ezen regénye után biztosan állíthatom, hogy egyike a legszebb stílussal rendelkező magyar íróinknak.
6. John Banville: Végtelenek: a legérdekesebb atomszférájú könyv, amely nálam elnyerte még a legfurcsább szereplők díját is.
7. Julia Quinn: Miss Miranda Cheever titkos naplója: a legédesebb és legkacagtatóbb romantikus történet, amelyben nagyon szerettem a két főszereplő közötti sziporkázó párbeszédeket.
8. Charlotte Brontë: Jane Eyre: a leghosszabb ideig halogatott újra olvasásom - több, mint kétszer annyi idős vagyok, mint amikor először olvastam és féltem, hogy nem nyújt majd akkora élményt, mint először. Felesleges volt, hiszen még mindig úgy gondolom, hogy a világirodalom egyik legszebb története ez a könyv!

Könyvszaporulat - szeptember

Imádom az őszt, aminek jó esetben szeptember a kezdetét jelenti, így ez a hónap a kedvenceim között szerepel. Persze van más okom is, ami miatt a szeptember előkelő hónap nálam, még pedig az, hogy ebben a hónapban van a névnapom, ami egy könyvmoly számára csupa jó dolgot jelent. Jelen esetben annyit, hogy 4 ajándékkönyvvel gyarapodott az itthoni könyvtáram.

Persze óriási tanakodás után adtam oda a családnak a vágyott könyvek listáját, hiszen ezen rengeteg könyv szerepel, így erről kiválasztani párat komolyan nagy fejtörést igényelt. A győztesek végül a következő könyvek lettek: Paula Mclain A párizsi feleség c. regényére nagyon vágytam már, csakúgy mint Helena Marten A kávé illata c. könyvére. Ez utóbbinak a borítója szerintem valami elképesztően gyönyörű lett, a történetért meg már a fülszövege alapján teljesen odáig vagyok. A listámon szerepelt még Kazuo Ishiguro Ne engedj el ... c. regénye is, amire csak nemrég figyeltem fel, de nagyon sokan dicsérik. Egy könyv nem az én választásom volt, ez pedig Maeve Binchy Esti iskola c. regénye. Ezt angolul már olvastam, most majd kiderül, hogy magyarul mennyire fog tetszeni.

Az ajándékkönyvek mellett természetesen szép számú saját szerzeményt is sikerült a polcomra tenni. A szeptemberi legjobban várt könyv nálam Fabio Volo Ráadásnap c. regénye volt. Rögtön a hónap elején levadásztam a könyvesboltban és mondhatom az egyik legkedvesebb könyvem lett. Imádtam úgy ahogy volt! Pier Paolo Pasolini Utcakölykök c. könyve félig-meddig Fabio Volo regénye miatt lelt nálam új gazdára, mert a Ráadásnap férfi főszereplője olvasott ettől az írótól és én már amúgy is nézegettem a könyveit a könyvesboltban. 

Aztán az egyik hétvégén tartottam egy antikváriumi túrát a Múzeum körúton. Bár csak szótárt szerettem volna venni, sajnos nem voltam olyan erős, hogy egy általam régóta keresett könyvet, John Boyne-tól A csíkos pizsamás fiút - ott tudjak hagyni az egyik boltban.

Szeptemberben indult útjára a Kossuth Kiadó 18 kötetesre tervezett Gárdonyi Géza sorozata, amelyből Ábel és Eszter történetét be is szereztem. Az első kötet mindig igen kedvezményes bevezető áron érhető el, ráadásul szép, igényes a kiadása is.

Az utolsó könyvet, Leon Uris Mila 18 c. történetét, az egyik kolléganőm régóta ajánlgatta már, így mikor láttam az interneten, hogy van belőle elérhető antikváriumi példány, nem sokat gondolkoztam, hogy megnyomjam-e a megrendelem gombot.

Ha jól számolom ez eddig 9 könyv, ami igen szép adag lett egy hónapra. Ámbár van még egy könyv, amit szeptember folyamán vettem, csak egyelőre nincs még nálam. Egyszer ugyan már rátettem a kezem, de még várnom kell, hogy teljes valójában az enyém legyen. De erről majd egy külön bejegyzésben számolok be október folyamán. Addig is igyekszem fogyasztani is a beszerzett könyvekből, nem csak felhalmozni azokat!

Egy epekedő szerelem története

Gárdonyi Géza: Ábel és Eszter

Számomra egészen tavalyig Gárdonyi Géza nevéhez csak egy általános iskolás kötelező olvasmány neve kapcsolódott, az Egri csillagoké. Elég rég volt már, de emlékeim szerint tetszett. Azóta a magyar szépirodalom eme tagja és köztem egy kisebb fajta szakadék tátongott, de tavaly rátaláltam Ida regény c. könyvére, amely után megfogadtam, hogy fogok még tőle olvasni. 

Épp ezért örültem annak, hogy a Kossuth Kiadó új sorozatában Gárdonyi Géza műveit válogatta össze. Az első kötet bevezető áron tényleg nagyon olcsó volt, ráadásul pont egy olyan regény volt a sorozatindító, amelyet már régóta szerettem volna megismerni. Így egyik reggel az újságárusnál beszereztem Ábel és Eszter történetét.

Most, hogy lassan egy hónap is eltelt a könyv elolvasása óta, sok minden, amikor akkor kavargott bennem, már szépen leülepedett, de pár dolgot így is biztosan kijelenthetek. Az egyik, hogy szerintem nekem Gárdonyi Géza csodálatos stílusához meg kellett érnem. A gyönyörű hasonlatait, leírásait fiatalon nem tudtam volna értékelni. Illetve a másik, hogy fogok még tőle olvasni, mert nagyon a szívemhez nőtt a stílusa. Ráadásul itt a remek alkalom, hiszen a 18 kötetes sorozatban mindenki megtalálhatja azt a regényt, amely érdekelni fogja, így én is kinéztem magamnak még egy-két kötetet.

Nyéky Ábel és Kardos Eszter története egy szerelem története. Egy reggel egy fiatal lány és kissé terebélyes édesanyja felszáll a villamosra, ami magában elég szokványos esemény, de egy fiatalember tekintete megakad ennek a lánynak a pirulós arcán és annyira elbűvöli, hogy követni kezdi őket, hogy kiderítse a lány lakcímét. Napokig csak ácsorog a házuk előtt, próbál információkat szerezni a lányról és családjáról és néha-néha észreveszi, hogy a függöny mögött feltűnik a szeretett arc, amely szintén kíváncsian tekinget a kitartó férfi felé. A fiataloknak hamarosan alkalmuk adódik a személyes találkozásra is, kicselezik a háziak éber figyelmét és a ház hátsó kapujánál találkoznak.

"Miket beszélget holdvilágnál két szerelmes fiatal? Valóban ha leírnánk, elbámulna az ember, mennyi üres ostobaság. De az, aki beszéli, annak a világ legérdekesebb irománya lenne. Mert a sorok között érezné két szívnek a dobogását, a szaggatott mondatokban a mosolyt, a fejrázást, a kézszorítást, a sóhajtást; a pontoknál a csókot."

Sajnos, akármennyire rajonganak egymásért, Eszter másnak van elkötelezve, már másnak a jegyese. A jegyeséhez nem szerelem köti, hanem egy családi ígéret és mivel a lány és az édesanyja nem éppen a legjobb körülmények között élnek, illetve Ábel is "csak" egy könyvesbolti eladó, aki egy kis szobát bérel egy házban, ezért Eszter az eszére és nem a szívére hallgatva hozzámegy a jegyeséhez. A két fiatal közötti kapcsolat ezután sem szakad meg. Évek múlnak, de igazán hosszú távra egyikük sem képes elszakadni a másiktól. Ugyan Ábelnek van erre egy halvány próbálkozása, mégsem tudja Esztertől hosszabb ideig távol tartani magát.

"… valami láthatatlan fonál köti egyik-másik embert egybe, ha nem is ismerik egymást. A fonál lehet mérföldekre nyúló, de egy napon, amikor találkoznak, csomót köt rá az égi kéz, s azt a csomót el nem oldhatja többé tán még a halál se."

Akármennyire szerettem magát a történetet és Gárdonyi varázslatos stílusát, a szereplőket nem tudtam igazán megkedvelni. Eszter számomra egy önző teremtés maradt, voltak olyan megnyilvánulásai, amikor Ábel helyében én bizony úgy otthagytam volna, hogy vissza sem megyek hozzá.

Ábel pedig? Egy kicsit anyámasszony katonája típus volt szerintem. Az ő szívével és azzal a hévvel, ahogy Esztert szerette, biztos, hogy a sarkamra állok és a botrányt és a kitagadást vállalva megszököm és új életet kezdek oldalamon a szeretett nővel.

A regény elolvasásakor maradt bennem a befejezésnél egy kis hiányérzet. Nem tudom miért, de utána néztem a neten és azt találtam, hogy kétféleképpen is kiadják ezt a történetet. Az egyik kiadásban szerepel még egy előszó is és még két fejezet a végén. Sikerült ezeket is elolvasnom és így már teljesen más szemmel láttam az egész történetet. Nem értem ezt a kétféle befejezést, mert ezzel az utolsó két fejezettel lesz kerek és lezárt a történet. Számomra pont ez a befejezés bizonyította azt, hogy ennek a két embernek erősítenie kellett volna azt a bizonyos fonalat az életük során és még több csomót kellett volna kötniük rá, ahelyett, hogy folyton elvágni próbálták azt.

"Fehér sírkő a budai temetőben. A névirat rajta csak ennyi:
Ábel és Eszter.
Semmi egyéb.
Megérthető, hogy a követ még életükben faragtatták az alatta nyugovók. S akik eltemették őket, nem gondoltak vele, hogy az évszámot is odavéssék a kőre.
Minek is? Nem keresi azt a sírt soha senki. Legfeljebb ha egy-egy fülemüle száll reá a nyárelei hónapokban, s danol egyet."

Értékelésem. 4,5 / 5-ből

Kiadó: Kossuth Kiadó

Kiadási év: 2012

Kívánságlistások

Itt még meg sem mutattam a szeptember folyamán beszerzett könyvkupacomat, máris azon morfondírozok, hogy mit szeretnék megvenni az elkövetkező hónapokban. Komolyan mondom, ez már függőség és a folyamatos új megjelenések anyagi romlásba visznek. De reggelente nem tudom megállni, hogy ne az előrendelések vagy az új megjelenések között kutakodjak és közben a kollégák legnagyobb rémületére ne szakadjon ki belőlem egy hangos kiáltás, hogy "ez is kell"!

Most elég vegyes témájú könyvek kerültek fel a képzeletbeli kívánságlistámra, de olvasni is változatos témakörökből szeretek.

Az első könyv rögtön egy világháborús történet. Aki olvassa a blogomat, az tudja, hogy szeretem a történelmet és a második világháború időszaka pedig különösen érdekel, így nem volt kérdés, hogy előbb-utóbb rátalálok Laura Hillenbrand Rendíthetetlen c. könyvére is.

Fülszöveg:

1943 májusában az amerikai légierő egyik repülőgépe lezuhan a Csendes-óceán fölött. A tizenegy fős legénységből mindössze hárman élik túl a becsapódást, köztük a gép bombázótisztje, egy fiatal hadnagy: Louis Zamperini.
Zamperini gyerekkorában a környék réme volt, állandó lopásaival rettegésben tartotta városa lakóit, ám amikor bátyja hatására sportolni kezd, kiderül istenáldotta tehetsége. A legjobb egymérföldes futók között tartják számon, fiatal kora ellenére sikerül eljutnia az 1936-os berlini olimpiára, ahol döntőt fut 5000 méteren. Mindenki tudja, hogy nagy jövő előtt áll, és a következő olimpia egyik sztárja lehet.
A következő olimpia azonban elmarad, Zamperini pedig Pearl Harbor után a csendes-óceáni hadszíntéren találja magát. Miután repülőgépe lezuhan, közel két hónapig hánykolódik az óceánon egy mentőcsónakban. De az igazi megpróbáltatások csak ezután kezdődnek. Partot érés után ugyanis azonnal japán hadifogságba kerül, és több mint két évet tölt különböző, hírhedten kegyetlen fogolytáborokban. Ezek egyikében találkozik a második világháborús Japán egyik legkegyetlenebb háborús bűnösével, aki küldetésének tekinti minden fogoly, köztük a senkinek be nem hódoló Zamperini megtörését is. Szadista módszerekkel, állandó verésekkel és kínzásokkal igyekszik kiölni Zamperiniből emberi mivoltát, ő azonban rendíthetetlenül, az élete kockáztatásával is ragaszkodik a méltóságához.
Laura Hillenbrand könyve a 2010-es év egyik legnagyobb szenzációja volt az Egyesült Államokban, a Time Magazine egyenesen az év könyvének választotta, és szinte minden jelentős ranglistán az első tízben szerepelt. 

Már megjelent! 

Cartaphilus Kiadó

Teljes ár: 3.990 Ft

A második kiszemeltem Emma Donoghue A cafka c. regénye. Bevallom, hogy itt először a cím, majd a borító keltette fel a figyelmemet. Aztán a fülszöveg végképp meggyőzött, hogy kell majd nekem ez a könyv, mert kíváncsi lettem ennek a 14 éves lánynak a történetére.

Fülszöveg:

A tizennégy éves Mary Saunders a 18. századi londoni szegények vigasztalan életét éli, ám rettenetesen sóvárog egy jobb élet és az azzal járó pompa után. Egy vörös szalag olyannyira megigézi, hogy áruba bocsátja érte egyetlen vagyonát: a testét. Prostituáltként London nyomorúságos negyedébe kerül, s kitanulja az ősi mesterséget. Végül mégis úgy dönt, felhagy bűnös életmódjával, és szolgálólányként falura költözik. A becsvágyó, tekintélyellenes Mary azonban nem tud szabadulni sötét vágyaitól, és keserűen gyűlöl mindenkit, aki birtokában van a jobb életet jelképező finom holmiknak. Szabadság iránti vágyáról sem képes lemondani, s mindez együtt baljós végzetet ígér...
A "Szoba" című bestseller szerzőjének új könyvében egy botrányos életű fiatal lány megaláztatással, megalázkodással és erőszakkal terhes sorsát követhetjük nyomon. S miközben a főhős jó és rossz döntések között ingadozva egyre mélyebbre süllyed az őt körülvevő fertőben, egyszer csak rádöbbenünk, hogy minden bűne ellenére képtelenek vagyunk elítélni őt. 

Megjelenés: 2012. október 25. 

Alexandra  Kiadó

Teljes ár: 2.999 Ft

A legutolsó választottam egy kicsit a nyárutó érzését kelti bennem. Nagyon megtetszett a borító (igen, borító mániás vagyok ha még valakinek ez kérdés lenne), aztán beleolvasván a tartalmába láttam, hogy a szigetlakók életéről szól, ami Joanne Harris A partvidékiek c. regénye óta nagyon izgatja a fantáziámat. Ezután már egyértelmű lett, hogy szeretném majd elolvasni Senko Karuza Szigetlakók c. könyvét is.

Fülszöveg:

Szigetlakónak lenni egyszerre jelent bezártságot és nyitottságot - a társadalom izgága hullámzásától messze a tenger fenséges kéksége felé fordulást. Fergeteges humor, hatalmas életkedv és bölcsesség árad ebből a könyvből. A robinsoni lét boldogságát és küzdelmeit megörökítő történetek mellett megismerjük a szerző legkedvesebb dalmát ételeit. A forró nyár pezsgése után ellenpontot képeznek a téli időszak kiüresedéséről szóló mesék, amikor a viharos hullámzással dacolva már csak az igazi szigetlakók maradnak. Ám az emlékezet, a színek, illatok, ízek és az egymásra utalt emberek összetartása még a
legnehezebb időkön is átsegít. Senko Karuza világa magával ragadja olvasóit, hogy könyvébe feledkezve egy kis ideig mi is úgy
élhessünk, ahogyan mindig is szerettünk volna – a nyugalom tengerében.
Senko Karuza 1957-ben született Splitben. Gyermekkorát Vis szigetén töltötte, majd a Zágrábi Tudományegyetemen szerzett diplomát. A kis és távoli szigeteken való túlélés alternatív módszereinek multimediális mobil kutatóközpontja nevű civil szervezet alapítója, mely évente egy kis szigeten rendezi meg a MareMare művészeti fesztivált. 

Már megjelent! 

Libri Könyvkiadó

Teljes ár: 2.990 Ft 

Isteni beavatkozás

John Banville: Végtelenek

Nem tudom, ki hogy van vele, de én szeretek belesni mások életébe. Nem, nem vagyok egy pletykamagazin fotóriportere és nem szeretem követni az embereket az utcán vagy ilyesmi. Egyszerűen csak arról van szó, hogy Pest olyan részén élek, ahol ha kinézek a lakásunk ablakán, akkor bizony igencsak testközelből tudom megfigyelni a szomszédság életét. Esténként, amikor kigyúlnak a fények, sokan elfelejtkeznek róla, hogy simán be lehet látni az ablakukon keresztül, és ilyenkor történik meg az, hogy kicsit betekintést nyerek a többi család életébe. Elég csak egy pillanatot meglátni, egy érdekes tárgyat észrevenni és már rögtön szövöm is tovább magamban, hogy vajon mi történhet éppen náluk, vagy hogy kié az a bizonyos tárgy, kitől kapták, családi örökség-e vagy sem szóval ilyen fajta "leskelődős" típus vagyok én.

És hogy miért ezzel kezdtem a Végtelenekről szóló bejegyzésem? Mert Banville regényétől én pont ezt az érzést kaptam meg. Olyan volt számomra ez a történet, mintha csak fent csücsültem volna egy felhőn és onnan kinyílt volna egy kis ablak, amelyen keresztül végigkövethettem a Godley család egy napját, beleshettem volna kesze-kusza családi viszonyaikba. A legjobb ebben az volt, hogy aki végigkísért ezen a napon az maga Zeusz egyik fia, Hermész volt. Merthogy a Godley család életében bizony a két görög isten, maga a nagy Zeusz és egyik eltévelyedésének gyümölcse, Hermész, igencsak aktív szerepet játszik, csak erről a főszereplők nem tudnak.

A történet egyetlen egy napot ölel fel és ezalatt az idő alatt Banville szép lassan, gyönyörű mondatokkal, és valami hihetetlen stílusban mutatja be a családtagokat. A családi birtokon épp nem a legjobb napokat éli a Godley família, mert a családfő Adam haldoklik. Emiatt érkezik haza fia, ifjabbik Adam, a csodálatosan szép színésznő feleségével, Helennel együtt, akire Zeusz persze rögtön szemet is vet. A súlyos beteg családfő mellett ott van második felesége, Ursula, aki még bízik a férje felépülésében. Aztán megismerhetjük Adam második gyermekét, Petrát, aki teljesen kilóg a családból, és legfőbb elfoglaltságának egy olyan enciklopédia megalkotását tartja, amely a világ létező összes betegségét felsorolja.

Ez az egy nap nem telik el eseménytelenül: először Petra udvarlója, Roddy Wagstaff teszi tiszteletét a családnál, majd beállít egy titokzatos idegen, Benny Grace, aki a családfő barátjának vallja magát, és aki szintén felkavarja az amúgy sem nyugodt kedélyeket. A Godley család nem egy tipikus boldog család. Nem, nem! Itt bizony szőnyeg alá sepert problémák vannak, ki nem mondott szavak lógnak a levegőben és valahogy mindenki árgus szemekkel figyeli a másikat. De én pont ezt a hangulatot szerettem a könyvben. Illetve az volt nagyon érdekes, hogy mindenki azt gondolja, hogy az idős családfő tehetetlenül fekszik betegágyában, holott Adam mindent hall és érez maga körül és Hermész mellett ő lesz a történet másik mesélője. Az ő szemszögéből ismerjük meg első házasságának, majd az Ursulával kötött másodiknak a történetét, a két gyerekéhez, élethez, halálhoz való viszonyát. 

Nem tudtam eldönteni, hogy a két narrátor közül melyiket szerettem jobban. Hermész mondatain, főleg apjáról Zeuszról kialakított véleményén nagyon jól szórakoztam. Meg kell, hogy mondjam van humora ennek a görög istennek. Ugyanakkor Adam gondolatai, nyers őszintesége elég húsba vágó volt:

" És talán mégis képes vagyok a szeretetre, anélkül, hogy tudnék róla - vajon lehetséges akaratlanul, öntudatlanul szeretni? Néha, amikor egy adott személyre, mondjuk a feleségemre, a fiamra vagy a lányomra gondolok - a menyemet most hagyjuk ki ebből -, önkéntelenül is betölti a szívemet, azaz azt a dolgot, amit a szívemnek szokás nevezni, egy ragacsosan forró érzés: olyan ez, akár a bánat, de egyfajta boldog bánat, és olyan erős, hogy belerendül a bensőm, elszorul a torkom, és könnyek, igen, könnyek szöknek a szemembe. (...) Úgyhogy elképzelhető, hogy mégiscsak ott rejlik bennem valahol a szeretet hatalmas víztározója, és e kitörések során túlcsordulnak bennem az érzelmek, úgy áradva ki a perem fölött, mintha valami súlyos tárgyat hajítanának ebbe a medencébe."

Amit egy picit elsietettnek véltem az a regény lezárása volt. Nekem túl gyors volt. Örültem volna, ha Banville legalább ezt is olyan részletességgel mutatja be, mint a családtagokat és a köztük lévő furcsa kapcsolatokat.

Összességében véve Banville alaptörténete nagyon érdekes, bár én már olvastam a Csintalan Istenek című regényt is Marie Phillipstől, ezért nem volt olyan meglepő, hogy közénk, földi halandók közé helyezett két görög istent. De ahogy leírta a Godley család tagjait és bemutatja egyetlen egy napjuknak a történését, az maga volt a színtiszta élvezet. Pedig nem egyszerű olvasni, mert volt olyan mondata, aminek többször is nekifutottam. Viszont amikor ráéreztem az ízére, akkor már nagyon vonzott mind a szereplők sorsa, mind a gyönyörű leírások sokasága. Olyan regény ez, amelyen nem lehet átrobogni, mert ülepedni kell a szavaknak, mondatoknak, de megéri rászánni az időt!

Értékelésem: 4,5 / 5-ből

Kiadó: Geopen Könyvkiadó

Kiadási év. 2011

Fordította. Pordán Ferenc