2012. szeptember 8., szombat

Őszi könyves hangulat

Lehet, hogy ezzel nem leszek nagyon népszerű, de én már nagyon várom az igazi őszies időt. Nem azt az időt, ami most van, mert egyelőre hiába nézek a naptárra bizonyosságot keresve, hogy őszi hónapba léptünk, odakint még mindig azt érzem, hogy bizony nyár van, meleg nyár. Ma még mindig rövidnadrágos lányokat láttam az utcán sétálni bermudanadrágos fiúkkal. Szóval bár a naptár szerint szeptember van, az időjárás nagyon nem az őszies arculatát mutatja nekem.

Persze felvetődhet mindenkiben a kérdés, hogy miért is várom én annyira az őszt?

Egyrészt, olyan nyarunk volt ebben az évben, ami nekem már a "több, mint jó" kategóriába tartozott. Pláne, úgy volt ez elviselhetetlen, hogy reggelente az utcán a hőség vert arcon, a munkahelyen pedig a -20 fokra állított légkonditól kaptam sokkot. A hazafelé útról már ne is beszéljünk, mert az általában még rémesebb (és szagosabb) volt, mint a reggeli villamosozás. Szóval jó lesz végre egy kis felüdülés, amit nem mesterségesen idézünk elő, hanem az időjárásnak köszönhetünk. Az őszi táj szépségéről meg ugye nem is kell beszélnem! Ráadásul nagyon szeretek a szabadban olvasni, de a szaharai időnek köszönhetően, ezt idén nyáron hanyagoltam, egyszerűen nem volt kedvem árnyékban sem cseppfolyóssá válni. Ezért is jó lenne ha jönne már az az idő, amikor egy vastag pulcsiban ülve egy park egyik padján odakint élvezhetem a még épphogy melegítő napsugarakat, természetesen egy könyvvel a kezemben.

Másrészt pedig a könyvek miatt várom az őszt. Mégpedig két okból.

Az egyik az, hogy amolyan igazi "ágybakucorodós-olvasós" érzés csak ősszel (no meg persze télen, de az még még messzebb van) tölt el. Tudjátok, ez az, amikor kint már hűvös van, örülsz, hogy belépsz a meleg lakásba és ha éppen esik az eső, vagy nagyon fúj odakint a szél, csak arra vársz, hogy az ágyadban vagy a kedvenc foteledben egy puha pléddel betakarva elmerülhess a könyvek világába. Ilyenkor nekem még az adja az igazi élvezetet, ha valami forró ital is gőzölög mellettem. Nálam ez általában egy jó habos kávé szokott lenni, de ha estéről beszélünk, akkor a kakaóval vagy forró csokival is kiegyezem.

A második könyves ok az lenne, hogy tervezem pár régi nagy kedvencem újraolvasását. De számomra ezek mind olyan könyvek, amiket az őszhöz kötök. Itt van elsőként rögtön Charlotte Brontë Jane Eyre c. regénye. Attól függetlenül, hogy ezt életemben először tinilányként bizony egy nyári nyaralás alkalmával olvastam, nekem mégis valahogy a hűvös őszies időhöz illik. Talán a borongós, szomorú hangulata miatt. 
Aztán, amire még régóta fene a fogam az Audrey Niffeneggertől Az időutazó felesége c. könyv. Ugyanis már 3 éve, hogy először olvastam és nem mellesleg azon ritka könyvek egyike, amelynél a végén úgy faltam az utolsó sorokat, hogy közben potyogott a könny a szememből. Nekem ez is valahogy a "pokróc-könyv-forró kávé" érzéshez kapcsolódik.

Mindezek az elmés gondolatok pénteken hazafelé jövet szálltak meg, de nagyon kíváncsi lennék, hogy Nektek van-e olyan könyvetek, amit az őszhöz tudtok kapcsolni valami miatt?


(A képek forrása: www.wehheartit.com)

2 megjegyzés:

Heloise írta...

Én is nagyon várom már az őszt, hasonló okok miatt :-)
Hú, nekem pl. nagyon őszi könyv Hemingway -től a Vándorünnep, a Jane Eyre, az Anne-sorozat stb. Meg most őszre tartogatom Woolf-tól Az éveket meg Ishigurotól a Napok romjait, mert azok is olyan őszies könyveknek tűnnek - ah, alig várom már :-))

Nikkincs írta...

Nagyon örülök, hogy akkor ezzel nem vagyok egyedül :) Jaj, az Anne-sorozatra ezer éve pályázok, mert a filmet imádtam és igazad van, az is őszies hangulatú. De, amiket felsoroltál mind jöhetnének, majd ezekből is csemegézek :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...