Egy hetes késéssel ugyan, de sikerül a júniusomat zárnom. Könyves téren abszolút rendben volt ez a hónap, sőt, az Ünnepi Könyvhétnek és a Margó Irodalmi Fesztiválnak köszönhetően tobzódtam a könyvekben.
BESZERZÉSEK
Rég volt már, hogy 6 könyvet tudhatok magaménak egy hónap alatt, ez most újra megtörtént. A Könyvhéten tudtam, hogy be fogom szerezni Péterfy-Novák Éva Apád előtt ne vetkőzz című kötetét és Krusovszky Dénestől az Akik már nem leszünk sosemet is. A Margóra most idén látogattam ki először, de elmondhatom, hogy annyira magával ragadott a hangulata, hogy innentől rendszeres látogatója leszek. Két beszélgetést hallgattam végig, mindkettő szuper volt, tele jobbnál jobb gondolatokkal, érdekességgel és naná, hogy az emlegetett könyveket is megszereztem utánuk. Az egyik a Poket új kiadványa, Szabó Magda Az őz regénye. Itt Juhász Anna beszélgetett Orvos-Tóth Noémivel és Vecsei H. Miklóssal a kötetről. Imádtam őket hallgatni, főleg, hogy annyira különbözően látták a történetet. A másik beszélgetést szintén Juhász Anna moderálta, Jolsvai Júliával beszélgettek a most megjelent Szabó Magda életműsorozat két új kötetéről, amelyből Borbély Alexandra olvasott fel részleteket. És meg is hozta a kedvemet az Üzenet odaátra kötethez, amelyet a Bookline buszon kedvezményesen meg tudtam venni PuPilla támogatásával a háttérben.
Közben hó végével befutott az előrendelt Ahol a folyami rákok énekelnek könyvem Delia Owenstől. Most már kicsit bánom, hogy ennyire nagy lelkesedéssel rendeltem meg, elég vegyes véleményeket olvastam róla. Utolsóként egy ajándék érkezett hozzám, mégpedig Márai Sándor Eszter hagyatéka a Zsebkönyvtár sorozatból. Úgy érzem júniust teljesen kimaxoltam.
OLVASÁSOK
Egy viszonylag normál hónapot zárhatok: 5 könyvet olvastam el. Elsőként Rubin Esztertől az Árnyékkertet, amelyet mindenki az egekig magasztal, de nekem a végén lévő csavarral együtt nagy csalódás lett. Folytattam a sort Laetitia Colombani A hajfonat kötetével, amely sokkal több, mint elsőre látszik. Fontos témákkal foglalkozik és nagyon olvasmányos. Aztán Márai Sándortól olvastam el Az igazit (egy újabb vcs-s pipa). Nagyon sok olyan gondolatot találtam benne, ami baromira szíven ütött olvasás közben. Szerintem ez olyan könyv, amely minden életszakaszban más-más mondatával tudja megfogni az olvasót. Aztán jött Celest Ng Kis tüzek mindenüttje, amely sajnos nem érte el számomra az Amit sohase mondtam el színvonalát, de ettől függetlenül nem volt rossz és kíváncsian várom majd a belőle készülő filmet. Zárásként pedig Elena Ferrante Briliáns barátnőjét újráztam, ami újfent hatalmas élmény volt és sok új dologra figyeltem fel, ami az első olvasás izgalmával elkerülte a figyelmem. Ezért is szeretek újraolvasni.
Júliusra nincs terv, igazából annyit szeretnék csak, hogy ezen a két utolsó nyári hónap során ne vegyek könyvet, csak olvassam az itthon felhalmozott kupacot, a várólista-csökkentésben is várnak még rám jó könyvet és remélem, hogy bírom majd még a mókuskerék pörgetését amíg a szabi el nem érkezik, iszonyatosan várom a munka nélküli napokat.
A többiek is zártak: