A témázós csapat a mostani fordulójukra meghívott engem is, és bár kezdetben megriadtam a témától, úgy döntöttem megpróbálom, hisz érdekes "feladat" elé állított. Az e havi téma a MÁSRÓL SZÓLUNK - azaz kreatív írás egyazon kezdőmondatra. Lássuk!
 |
| Forrás |
Ülök a padon ... a kedvenc parkomban. Ölemben könyv, mellettem egy adag kávé illatozik a papírpohárban miközben az őszies napsütés simogatja az arcom. Kicsit felpillantok a könyvemből, mert hirtelen a parkba özönlik néhány igen virgonc lurkó. Mosolygok önfeledt játékukon, látszik, mennyire várták már, hogy kiszabadulhassanak az iskola épületéből és élvezhessék még ezt a késő nyarat idéző időjárást. Ahogy nézem bolondozásukat, eszembe jut életem egyik legfontosabb padja. Az iskolapad.
Hihetetlen, hogy a legelső nap és az az első év, az írás és olvasás órák a mai napig milyen élénken élnek bennem. Emlékszem a sötét szoknyás, fehér blúzos önmagamra, akinek Anyukája mindig két copfba fogta a haját, és akin az egyetlen színes dolog a piros cipője volt. Emlékszem, mennyire szorítottam Anyu kezét miközben mentünk a majdani osztálytermem felé. És emlékszem arra is, hogy rögtön megtaláltam azt a másik kislányt, aki szintén copfot viselt és négy éven keresztül a legjobb barátnőm volt. Meg persze emlékszem a padra, ahol minden elkezdődött, ami ma a könyvekhez kapcsol. Kemény volt, tele karcolással, firkákkal, sokan koptatták már előttem. De nagyon szerettem. Nem azért, mert olyan kényelmes lett volna. Dehogy! Azért szerettem, mert azon a padon történt a csoda: kinyílt előttem egy olyan világ, ami addig a felnőttekhez tartozott. Ott tanultam meg írni és olvasni. A lelkes tanítónknak köszönhetően (meg persze a sok teleírt füzetnek, gyakorlásnak) egyszer csak elkezdtek formálódni azok a kusza ábrák és betűkké, szavakká, majd mondatokká álltak össze. Ugyanakkor az addig csak a szüleim noszogatására mesélésként hallgatott történetek, hirtelen általam is értelmezhetővé, megismerhetővé váltak és becsöppentem egy új helyre: a könyvek világába. Tudom, hogy a Mosó Masa mosodáját, a Gőgös Gúnár Gedeont vagy az Ablak-Zsiráfot számtalanszor olvastam fel magamnak, vagy a szüleimnek, utóbbiak lehet, hogy az év végére már unták is. Én a mai napig csak mosolyogva tudok ezekre az első könyvekre visszatekinteni. Hisz annyi mindent adtak nekem. Kaptam tőlük szórakozást és tanulnivaló dolgokat is. Kaptam sok kedves élményt (ó, A két Lottin hogy izgultam!), meg nyögvenyelős kötelezőket (Kincskereső kisködmön - soha nem vártam még könyvnek ennyire a végét!), majd nyári szünetben fűben heverős izgalmas olvasnivalókat (Jane Eyre és az Elfújta a szél - körömrágás és izgulás a romantikus álmok beteljesüléséért), és azóta is folyamatosan kapom tőlük az újabb és újabb világokat, ahol kalandozhatok, ahová elvonulhatok kikapcsolódni. Azt hiszem nem lehetek elég hálás annak a bizonyos padnak, ahol minden elkezdődött, ahol elindultam azon az úton, hogy évek alatt rájöjjek arra, mit is jelent számomra az olvasás és maga a könyv. Talán a körülöttem szaladgáló kisiskolások is hasonló mosollyal gondolnak majd vissza a saját padjukra az évtizedek távlatából. Én látom bennük a lehetőséget, és remélem ők is tudják, hogy milyen tudás birtokába jutnak hamarosan!
Akik még Témáztak és Ültek a padon:
PuPilla
Heloise
Nima
Mandi
Czenema
Bea
Akik még Témáztak és Ültek a padon:
PuPilla
Heloise
Nima
Mandi
Czenema
Bea
10 megjegyzés:
Ha valaki másról írtad volna a történetet, az elején akkor is csak téged tudtalak volna odaképzelni a papírpoharas kávéddal, és a könyvvel a kezedben. :)
Egyébként amikor park mellett, szabadban olvasol, nem kalandozik el túl sokszor a tekinteted, meg a gondolataid az olvasásról?
Érdekes tényleg, hogy mennyi kép, emlék megmarad az első iskolapados élményekről... Felnyitható tetejű pad, összefirkált pad, az első helyünk az osztályteremben, az első padtárs... hogy néha milyen hideg volt az a pad... meg milyen csúnya zöld-barna... :/
A Kincskereső nekem is nagyon nyögvenyelős volt. :( De olyan jó volt, amikor már tudtunk egyedül is olvasni, és saját magunk választani könyvet is! :)
én az ablak-zsiráfot egy tök értelmetlen könyvnek tartottam. semmi története nem volt, csak teli volt szavakkal. miezmár. :D
viszont a gedeon meg a mosómasa nekem is nagy kedvencem volt, remélem, sose mennek ki a divatból.
Sok elsős emléket idéztél most fel bennem. :) Mennyire vártam én is, hogy végre tudjak olvasni, és ne kelljen arra várnom, hogy valaki felolvasson! :D
Nima, de cuki vagy! :D Hát pont arról szólt az ablak-zsiráf, hogy megtanítson a-tól zs-ig. :D Jópofák ezek a gyerekkori értetlenségek. Én a logopédust nézte hülyének, amikor pörrrrrgetni kellett az r-betűket... én nem akartam, kimondtam normálisan a szavakat, és néztem rá, hogy ez milyen hülye ez a nő... Miezmár, hogy ne úgy mondjam a szót, ahogy helyes, hanem berregjek hozzá?! :D Egyébként én se szerettem annyira az ablak-zsiráfot, a GGG-t inkább. :)
Mennyire jól végigvezetted ezt a képet, nagyon tetszik a megvalósításod!
És persze engem is elkapott a nosztalgia. A két Lottit emlékszem, hogy úgy adták ki nekünk, hogy minden hónapra x fejezetet kellett elolvasni belőle, és persze mindig óriási cliffhangerekkel ért véget. Így olykor (mindig) továbbolvastam :D Ma is emlékszem, ahogy ott hasalok a nappalink padlóján és A két Lottit olvasom. Jók ezek az emlékek, jó rájuk visszagondolni.
Pupi, te se voltál semmi. :D de tényleg, minek berregni, ha egyébként is kijön rendesen.
nekem ez az ablakzsiráf ez olyan volt, mint a mocsári teknős. a teknős mocsári, a zsiráf meg ablak. a világ teli van érthetetlen hülyeségekkel egy gyerek számára.
PuPilla: ez volt az egyik cél :)
Néha elkalandozok, de olyankor az is jól esik, hogy csak bambulok ki a fejemből és nézem az embereket. De ha jó a könyv, akkor a háttérzaj sem szokott zavarni.
Szerintem azok az első napok, az első év azért elég meghatározó tud lenni. Nekem jó élmény volt és tényleg nagyon élénk még a mai napig.
Az a legjobb, amikor már egy gyerkőc magának választ :)
Nima: emlékeim szerint és a rajzokat másoltam belőle, meg a betűket, szóval a célnak megfelelt :)
Nem hiszem, még a mai napig mindig látom és minden lurkóban beszerzem a környezetemben :)
Bea: örülök :) Arra gondolok vissza, hogy a szüleim hogy bírták, mikor állandóan kérdezgettem őket: mi var odaírva? :))
Heloise: fú, az kínzás, hogy csak fejezetről fejezetre kellett haladnotok a Lottival, nekem az nagyon gyorsan lecsúszott, úgy izgultam rajta :)
De jó, hogy te is témáztál! Nagyon tetszett ez a bejegyzésed, nekem is feltámadtak az elsős emlékeim, bár az én agyam elég hülye, sok mindent elfelejtettem. De az megvan, ahogy a kis kék keménykötéses olvasókönyvükből már két-három betűs dolgokat olvasunk ki, meg mondunk fel. Meg szintén az első ilyen könyvélményem A sün, aki meg lehet simogatni, amit papírgyűjtésből mentettem ki és anya olvasta fel nekem :)
theodora: azért úgy látom, hogy ez sokunknak maradandó lett :)
Jaj, A sün, akit meg lehetett simogatni a legnagyobb kedvencem, imádom, nem is olyan régen olvastam el újra :) Milyen jó volt gyerekként ezeket már egymagunk olvasni :)
Nima, hát sajnos hajlamos voltam már kiskoromban elkönyvelni emberekről, hogy ezek hülyék, ez totál a mostani személyiségem első kis lenyomata. :D A logopédus nénit is tényleg furán néztem a nyelvgyakorlatai miatt.
Ez az ablak-zsiráf olyan mint a "kinyerma" meg a "nő klapja" :D Értelmetlen, amíg fel/meg nem nősz és le nem esik. :D
Ez a fejezetenként haladás tényleg kínzás.. én is emlékszem, nagyon gyorsan olvastam el A két lottit, és nagyon izgalmas volt. Nem lehetett csak úgy abbahagyni a fejezet végén. :)
Dóri, ez a papírgyűjtésből kimentés olyan jó kis sztori. :)))
Megjegyzés küldése