Szerelem mindenhol

Böngészgettem egy kicsit az elmúlt időszak olvasmányai között és feltűnt, hogy olvastam mostanában két olyan könyvet is, amelynek a címében ott szerepel a szerelem szócska. Mindkét könyv nagyon különleges volt a maga nemében, és adott egy kis pluszt nekem erre az életünket átszövő furcsa, boldog, gyomorszorító, helyenként keserédes érzelemre.

Solmaz Kamuran: A szerelem fogságában

Ez a könyv a könyvtárban talált meg magának. Szeretem, hogy van egy olyan forgóállvány, amin általában kortárs magyar és kevésbé ismert külföldi művek vannak, mindig át szoktam pörgetni és most A szerelem fogságábant el is hoztam magammal. Amikor belelapoztam olyan gyönyörű illusztrációkat találtam benne (Nevin Hirik munkái), amelyeket simán el tudnék képzelni hosszútávon is a szobám falán.

"Addig él egy ember, amíg mások emlékében él..."

Ez a vékony könyvecske számomra egy kicsit meghökkentő volt, mindhárom novella olvasása közben azt gondoltam, hogy kevés vagyok én ahhez, hogy megértsem őket, de ahogy eltelt egy kis idő rájöttem, hogy nem szabad ezen görcsösen igyekeznem, nem megérteni kell őket, hanem hagyni, hogy hassanak rám és hagyni azt is, hogy érzelmeket hívjon elő bennem. Nekem ehhez úgy látszik idő kellett. Mert itt nem az a lényeg, hogy a 3 novella főszereplője kivel vagy mivel esik szerelembe (egy narancs, egy légy, és egy ismeretlen az utcáról), az a fontos, hogy az olvasó számára ezek mit jelképeznek éppen.

A szerelem egy baromi komplex érzelem, nincs két ugyanolyan ember aki ugyanúgy élné át, ahogy nincs két egyforma szerelem sem. Van, hogy az, akivel megtörténik évek óta a szemünk előtt van, csak nem vettük észre. Aztán történik valami és bumm! Van, hogy annyira meg szeretnénk őrizni ezt az érzelmet, hogy kalitkába, lakat alá zárjuk a másikat és rá sem jövünk, hogy ezzel tönkre is tesszük azt, amit vagy akit annyira óvni szeretnénk. És van, hogy talán magába a szerelem érzésébe leszünk szerelmesek, vagy éppen hogy feláldozzuk önmagunkat a másikért.

"Az epekedés egyoldalú, és a fantáziád szüleménye, de a beteljesülés kétszemélyes… Nem tudom, vajon melyik a szebb…"

Nicole Krauss: A szerelem története

Ezt a regényt 3 év után egy nagy könyvpolc rendezési projekt sodorta újra az utamba. Valahogy nem akaródzott visszatenni a polcra, otthagytam az íróasztalomon, majd egyik este elkezdtem újraolvasni. Nem egy könnyű és magával sodró történet, mert idősíkok és főszereplők, egymásba fonódó sorsok között ugrál végig, és ha néha elveszettnek is éreztem magam olvasás közben, a gyönyörű gondolatok, amelyek Leopold Gursky, az idős főszereplő tolmácsolásában kerültek elém mindenért kárpótoltak.

"Ha például megfogjuk valakinek a kezét, akkor azt idézzük fel, milyen érzés némán együtt lenni."

Nagyon elhúzódott az olvasása, de ez pont az a könyv, amit szerintem nem lehet egy hétvége alatt elolvasni. Olvasni kell csendben és nyugalomban, szépen, lassan, gondolkozni azon, hogy vajon hogyan is kapcsolódik egy, már a halálra készülő öregember sorsa egy a szerelemről szóló történethez, és miért is toppan be újabb főszereplőnek egy olyan kislány, akit eme könyv főszereplőjéről neveztek el a szülei évtizedekkel később. A végén, az utolsó oldalakon derül ki minden, addig csak annyi történik, hogy a szívünkbe zárjuk Mr. Gurskyt. A humorát, azt, amin keresztül ment fiatalon, azt, aki lett belőle, azt, ahová eljutott és azt, ami soha nem lehetett az övé. 

"Élt egyszer egy fiú, aki szeretett egy lányt, akinek a nevetése olyan kérdés volt, hogy a fiú egész életében kereste volna rá a választ."

Amúgy azért is volt furcsa újra leporolni ezt a könyvet, mert amikor először olvastam Nicole Krauss még írta a saját szerelmének történetét a férjével, talán boldogságban, talán békében, de mostanra már az ő szerelmük történetének is vége lett. És ezért kicsit keserédes volt most ennek tudatában olvasni a szebbnél szebb gondolatokat az életről, a halálról, a szerelemről. Sajnálom, hogy a saját szerelemi történetének végére már pont került.

"A végén mi marad az emberből, csak a tárgyai. Talán ezért vagyok képtelen bármit kidobni. Talán ezért halmozom föl a fél világot: abban reménykedem, hogy ha meghalok, a dolgaim összessége valami nagyobb szabású életet sugall majd, mint amilyet éltem."

A szerelem fogságában

Kiadó:  Napkút

Kiadási év: 2015

Fordította: Sipos Katalin

A szerelem története

Kiadó: Magvető

Kiadási év: 2006

Fordította: Mesterházi Mónika

Na és akkor mi van?

Almási Kitti: Bátran élni

Időről időre szeretek önismereti könyveket olvasni. Ennek két oka van. Egyrészt az én életem sem tökéletes, és apróbb vagy esetleg nagyobb problémáimra természetes, hogy szeretnék néha megoldást, gyógyírt találni, ami van, hogy egyedül nem megy. Másrészt azért szeretem ezeket a könyveket, mert legtöbbször úgy teszem le őket a végén, hogy rájövök, nem vagyok egyedül a nyűgjeimmel, és azért ez valamilyen szinte megnyugtató. Mármint az, hogy nincs olyan, hogy tökéletes ember, tökéletes élet, mindenkinek vannak buktatók az életében, maximum sokan nem vallják be, nem vállalják fel és kifelé a tökéletességre törekednek, csak azt mutatják.

Almási Kitti a magyar pszichológusok közül számomra mindig az egyik legszimpatikusabb volt. Akármikor láttam tévében, olvastam tőle valamit az interneten a közvetlenségét nagyon szerettem. És most ugyanezt éreztem a könyvében is. Semmi erőlködés a nagy tuti megmondására, semmi magasröptű pszichológiai bla-bla nem rontja el az olvasás élményét és feldolgozhatóságát, a stílusa ugyanolyan egyszerű és barátságos, mint amilyennek - nem személyesen ugyan - megismerhettem eddig. Épp ezért elég gyorsan is lehet haladni a könyvvel, amelyben ötvözi a páciensei által feltárt problémákat a saját életében előfordultakkal, természetesen mindegyiket ahhoz a témához kötve, hogy mennyi gát, félelem, szorongás van bennünk nap mint nap. 

"Ha egy mondatba szeretném sűríteni, amit e téren igazán fontosnak tartok, akkor Jean-Jacques Rousseau-tól merítenék:
„Nem az a szabadság, hogy azt teheted, amit akarsz, hanem hogy nem kell megtenned azt, amit nem akarsz”"

Amivel a legjobban tudtam azonosulni Kitti könyvéből az pont az a mondat volt, amit a bejegyzés címének adtam. Istenem, el sem tudom mondani, hogy hányszor mondom ezt saját magamnak, amikor valamitől inamba szállna a bátorságom, vagy ki kell lépnem a komfortzónámból és az baromi ijesztőnek tűnik. Az író azt a tanácsot adja, hogy ha bármi gát lép fel bennünk egy-egy feladat kapcsán gondoljuk végig azt, hogy mi lenne a vége ha belevágnánk. Vagy sikerül - ebben az esetben hurrá, konfettieső, öröm és boldogság. Vagy nem sikerül - DE ebben az esetben sem dől össze a világ, mert Na és akkor mi van ha nem jött össze? Nem kel fel másnap a nap? Száműznek az országból? Ha csak arra gondolok vissza, hogy annak idején főiskolán még a legelső vizsgaidőszakomban meghúztak egy tárgyból (világ életemben jól tanultam, szerettem is tanulni) és úgy éreztem összedőlt a világ, akkor mindig eszembe jut, hogy a szüleim hogyan reagáltak: hát akkor mi van ha meghúztak? Megpróbálod újra. Ennyi. Ráadásul, most felnőttként már röhögve gondolok vissza ezekre a parákra, ami akkor a legnagyobb gondot jelentette az életemben. De aztán ahogy akkor kezdtem úgy gondolni a vizsgákra, hogy nem tör ki a 3. világháború ha valami nem sikerül, a teher egy részét is le tudtam rakni. Számomra Almási Kitti könyvének is ez volt a legnagyobb és leghasználhatóbb üzenete, mert ezt a végiggondolást egész életünk folyamán alkalmazhatjuk.

"(...) ha a saját erőmre, képességemre fókuszálok, amellyel a nehézségekkel, a rosszal is szembe tudok szállni, az megerősít, mert az önmagamba vetett hit kontrollt ad a kezembe."

Persze a könyv ennél sokkal fontosabb problémákkal is foglalkozik, sok benne a párkapcsolati kérdés és megdöbbenek ilyenkor mindig, hogy két ember aki elvileg szereti a másikat hogyan (és persze miért) képes ártani annak az embernek, akivel együtt él. 

"Máskor üres vagy kifejezetten pokoli párkapcsolatban élő embereket látok, akik elsorvadnak a társas magányban, de a tényleges magánytól még jobban félnek."

E mellett voltak munkahelyi problémák is, különös élvezettel olvastam Kitti saját karrierjéhez kapcsolódó sztorikat, azt meg főleg, hogy hogyan állt ki magáért a gyakornokoskodása során és mivel nem ezzel a hozzáállással kezdett, hanem mindenki "csicskása" lett először, ezért mennyire rossz néven vették a kollégák, amikor először nemet mondott. Azt hiszem a nemet mondás egy külön tudományág, nemrég kezdtem el a tanulását én is, és meglepő, hogy milyen reakciókat kapok az emberektől, illetve, hogy bennem mennyit változtak a dolgok egy szimpla nem kimondásával.

Amit eleinte kicsit talán hiányoltam az néhány praktikus tanács, de aztán rájöttem, hogy ez a könyv nem tanácsadó könyv akart lenni, hanem inkább csak meg szerette volna mutatni, hogy mennyi féle félelem, gát van bennünk az élet minden területén és ha kell egyrészt merjünk változtatni, persze nem rögtön 180 fokos fordulattal, hanem lépésről lépésre, apránként, és figyeljük, hogy ezáltal mi hogyan érezzük magunkat, és erre a környezetünk hogyan is reagál, másrészt ha egyedül nem megy ne féljünk segítséget kérni.
Illetve rájöttem arra is, hogy aki olvasás során elgondolkozik egy-egy történet felett, az már nyert ezzel a könyvvel. Mit is? Talán egy kis önismeretet, egy pici önbizalmat, egy kis noszogatást, de leginkább azt, hogy ha nem sikerül valami úgy, ahogy mi képzeltünk, akkor sem dől össze a világ. Majd megy másodjára. Vagy harmadjára. Vagy majd megy másképp, hisz néha nem árt újratervezni sem. A lényeg: csak bátran! És ezt a magam biztatására is mondom.

Kiadó: Kulcslyuk

Kiadási év: 2015

Ahogy lesz, úgy lesz ...

Clara Bensen: Poggyász nélkül

Minimalista mese szerelemről és barangolásról

Amikor először találkozom egy új könyv megjelenésének a hírével, általában meg szoktam érezni, hogy ez kell-e nekem vagy sem. A Poggyász nélkül esetében erősen tombolt bennem a nyári wanderlust, ráadásul úgy, hogy nem sok szabadság, utazás volt betervezve erre a nyárra, így azt gondoltam, no, majd a könyveken keresztül és ezért nekem ez tuti befutó lesz. Amúgy lehetett volna is, mert az alapötlet szerintem zseniális, de ez a könyv végeredményben szerintem tök más, nem a wanderlust, nem a szerelem, hanem egy lány mentális problémájából, depressziójából kivezető útjának néhány szelete, ami éppen összekapcsolódik egy új kapcsolattal és egy három hetes utazással.

 

Az elbeszélő végig Clara maga, aki a mostani fiatal huszonévesek talán jellemzőnek mondható problémájával szembesült, amikor is végez az egyetemen és nem tudja eldönteni, hogy mit is kezdjen az életével. Rászakad a sok lehetőség, a sok választás, a döntések súlya, ami persze, ijesztő, de nála ezek a "parák" olyan szintet érnek el, hogy mentálisan összeomlik és a gödör legaljáról csak nagyon nehezen kaparja ki önmagát. 

Én úgy éreztem, hogy ennek az útnak, ennek a gyógyulási folyamatnak három eleme volt: 

1. egy idősebb és Clara életfelfogásától óriásiban különböző pasinak, Jeffnek a felbukkanása és szerelme a lány életében,

2. egy komfortzónán kívüli utazás, amelyet Jeff talált ki (nevezetesen 3 hetet utaznak a lánnyal a nagyvilágban úgy, hogy nincs náluk poggyász, csak az a ruha és néhány alapvető dolog, amivel útnak indulnak, nincs terv, hogy mit akarnak megnézni és nincs szállásfoglalás),

3. illetve a könyv megírása maga.

"Arról ábrándoztam, hogy az összes létező lelkesítő plakátot felgyújtom, amelyre ezt nyomtatták: „Tedd, amit szeretsz. Szeresd, amit teszel.” Hol az a tökéletes univerzum, amelyben mindenki egyszerűen otthagyja a nyomorúságos munkáját, hogy trópusi tengerpartokat ábrázoló fotókra másolt álmok és ösztönző idézetek étrendjén éljen meg? Próbáld csak a WalMart fáradt, biztosítással nem rendelkező pénztárosnőjének azt mondani, hogy „tedd, amit szeretsz”."

Az első pont, a szerelem kapcsán, na ez valóban minimalista volt. Egy sérülékeny lelkű lány esetében én nagyon gyorsnak éreztem az egymásra találásukat, ráadásul - bár tudom, hogy az ellentétek vonzzák egymást, de - ők tényleg nagyon különbözőek. Jeff már volt házas, van egy gyereke, idősebb a lánynál, egyetemi tanár, furcsa életet él, mert nincs lakása, az irodáját használja annak és érzésem szerint olyan pasi, aki soha nem akar majd felnőni. Rettentően zavart végig az, hogy olyan lábujjhegyen tipegnek állandóan egymás körül az utazás alatt, nincs kimondva, hogy akkor mi most egy pár vagyunk, mert Jeffet nehogy elűzze ezzel Clara. Ez a lány baromira bizonytalan volt minden téren az életében, erre párkapcsolati szinten is jól beválasztott. Persze, drukkoltam nekik, de néha iszonyatosan pipa voltam a pasira.

"Alkalmazkodj, sodródj és változtass irányt, ahogy az élet váratlan meglepetéseket sodor az utadba. Lesznek majd olyan helyzetek, amelyek azt kívánják tőlünk, hogy tegyünk le régi álmainkról, és keressünk magunknak újakat."

Az utazás alapötlete szerintem nagyon klassz, bár én ehhez már túl kényelmes és öreg lennék. Huszas éveink elején szuper kaland lenne, hisz gondoljatok bele, semmi nincs előre megtervezve, soha nem tudhatod, hol és kinél éjszakázol, mit eszel másnap, melyik városban ébredsz, ott merre csavarogsz - szóval tuti, hogy nagy kihívásokkal nézel szembe és baromi érdekes ismeretségeket kötsz majd. Amit én kevésnek éreztem a könyvben, az pont ezek a részek voltak. Sokkal-sokkal több utazós, városokat bemutatós, kalandozós elbeszélést vártam.

Amúgy ezeknél a részeknél a minimalista utazás kapcsán két dolog eléggé kiverte nálam a biztosítékot. Az egyik Jeff viselkedése, amikor hecc kedvéért Görögország egyik látványosságánál a piros gatyáját kiterítette száradni. Nem tudom, ti milyen utazók vagytok, de ha idegen országban vagyok, én tiszteletben tartom a szabályokat és nem csinálok ilyeneket, szerintem ez óriási tiszteletlenség. A másik, hogy Jeff ezzel a minimalista dologgal arra nem gondolt, hogy Clarának a 3 hét alatt női szükségletei is lehetnek és ezeket úgy megoldani, hogy kvázi nincs nálad semmi és tisztálkodni sem tudsz úgy ahogy kellene ... noooo way!

A harmadik dologgal nem lett volna semmi gondom, ha tudtam volna, hogy inkább ez az atmoszféra lengi át a könyvet. Mármint az, hogy szerintem ennek a történetnek a megírása egyfajta gyógymód volt a lány számára, hisz valljuk be, rengetegszer olvassuk, halljuk azt a pszichológusoktól, hozzáértőktől, hogy "írd ki magadból, megkönnyebbülsz!". Örültem annak, hogy a könyv végére úgy éreztem Clara újra felállt, megtalálta önmagát és nagyon szorítok neki, hogy ez a jövőben is maradjon így.

"Varázslat olyankor történik, amikor a jobb kezedben csodálkozással, a balban meg rettegéssel indulsz neki az ismeretlennek."

Összességében nagyon furcsa élmény volt ezekért nekem a Poggyász nélkül. Teljesen mást kaptam a könyvtől, mint amit vártam, ami nem lett volna baj, hisz ilyen máskor is történt már, de valahogy a témák egyensúlya nem volt meg és a férfi karakterrel is adódtak problémáim, így teljes szívvel nem tudtam belemerülni ebbe a minimalista mesébe.

Kiadó: Gabo - a kiadásról meg annyit, hogy rengeteg helyen olvastam, hogy darabokra jött a könyv. Nálam is ez lett volna a vége, látszik a ragasztáson, az egész kivitelen (ebben is minimalista), azért nem történt csak így, mert alig mertem kinyitni.

Kiadási év: 2016

Fordította: Komló Zoltán

Július, amikor Murphy irányított

Úgy igazából ma kaptam észbe, hogy július végére értünk, pedig nekem aztán a munkámból adódóan határidők tarkítják az életemet, szóval észnél kellett volna lennem, de egy kicsit mégis megcsúsztam. A júniusi nagy könyvharácsolás után úgy gondoltam, hogy nem fogok nagyon dorbézolni, sőt, reménykedtem egy nullás hónapban. Persze, nem jött össze, de senki nem kéri rajtam számon, én meg örülök a legújabb szerzeményeimnek, szám szerint 3 darabnak.

A Regényes úti célok a wanderlust érzés miatt került hozzám. Rátaláltam erre a könyvre az interneten, és szerencsére antikváriumból szuper áron és szuper minőségben meg tudtam szerezni (szerintem egy olvasatlan példány). A Big Magic a rengeteg jó kritika miatt landolt nálam, beadtam a derekam, illetve nagyon kíváncsi vagyok, hogy a kreativitást Elizabeth Gilbert szerint hogyan is hozhatnám vissza az életembe. Már olvasom is, nagyon tetszik a közvetlen hangnem, és közben javában kattognak a kerekeim is a témán. Az Angyali játszma egy jó nagy piszokság volt az Európa részéről! Ilyen csodás kivitelben nem tehettem mást, mint megrendeltem, ugyanis nem volt belőle saját példányom. De el is szeretném olvasni újra, kevésbé emlékszem már a történetére, mint A szél árnyékára.

Olvasás terén nagyon bő hónapot zártam, 8 + 4 könyvvel zárok. Köszönhető ez a mennyiség annak, hogy mostanában az én offline létem nem zajlik annyira, mint a többieké, illetve a címben emlegetett Murphy bácsi párszor keresztbe tett nekem, úgyhogy a programok sem úgy alakultak ahogy terveztem. A miniszabi jó volt, de sikerült kifogni a nyár leghidegebb napjait, 13-15 fok nyár közepén. No comment! Olyan nagy vágyam volt, hogy majd a teraszon olvasom a könyveket ... hát megtettem, két pulcsiban kuporogtam kint a fedett részen, szakadt az eső, kb. 5 percig bírtam. De a hangulat jó volt, a mókuskerékről is el tudtam felejtkezni, bár rájöttem, hogy ez egy évre szinte semmi pihenés, így ősszel-télen szeretnék még tervezni hosszabb kiruccanásokat, utazásokat, hátha akkor majd nyári idő vár rám. Fő a pozitív hozzáállás! A sok olvasást még egy bokaficamnak is köszönhettem, amikor a legjobb szórakozásom munka után nem a baráti rozéfröccsözés, hanem a bokám borogatása és pihentetése mellett a könyvek maradtak. Szóval ezek miatt zártam 12 elolvasott könyvvel a júliust, amiben 4 rövid történet volt, ebből két mesekönyv (A legjobb barátok, Bárcsak lennék vagány bárány), egy török írónő novellás kötete, amiben gyönyörű illusztrációk vannak (Solmaz Kámuran: A szerelem fogságában) és egy e-book Robert Capa és Ingrid Bergman kapcsolatáról (Rebecca Reé: Ingrid és Capa).

A 8 hosszabb regényből a Hét év a nagyvilágban és Steinbeck Csatangolások Charleyval c. könyve adta meg a nyári szabadságra készülés alaphangulatát. Kicsit visszarántott a földre és a kőkemény valóságba Paolo Giordano Az emberi test című regényével, hogy aztán a szabadságom idején Baráth Katalin Arkangyal éjjelétől kapjam meg a K.O.-t. Clara Bensen Poggyász nélkülével húztam kicsit tovább immár újra a munkában a nyaralós érzést, majd Almási Kitti segített átgondolni egy-két dolgot Bátran élni című könyvével. A hónap vége felé Marente de Moor A holland szűz c. regénye pedig egy ismeretlen világot, a tőrvívás sportját mutatta meg nekem, és végül Guillame Musso krimije, Az angyal hív zárta a sort.

Hogy augusztusban mi lesz arról fogalmam sincs, semmit nem szeretnék tervezni, lesz ami lesz, hisz az események néha nem olyan irányban alakulnak, ahogy azt én eltervezem, úgyhogy most majd csak sodródom az árral!

A többiek:

Amadea

Dóri

Heloise 

Nita

PuPilla