Könnyed könyves halloween

Nem nagyon szoktam ünnepekhez vagy fontosabb eseményekhez könyveket társítani - leszámítva persze a karácsonyt -, és eddig valahogy a halloween láz sem nagyon kapott el, de most az idei év picit változtatott ezen. Talán annak köszönhetem ezt, hogy mostanában kikapcsolódás gyanánt sokat lógok a pinteresten és vadászom a szebbnél szebb őszi képeket. Ezek között ilyenkor október tájékán pedig sok halloweenes szokott lenni, így valahogy bekúszott a gondolataim közé ez az ünnep. Bevallom, nem is nagyon tudtam, hogy ilyenkor mit ünnepelnek az emberek, hisz csak az amerikai filmekben szoktam látni a nagy jelmezes bulikat és a gyerekek cukorkagyűjtő hadműveleteit. A wikipédián azért utánanéztem ám, úgyhogy letisztázódott bennem, hogy mi is az a halloween? Egyrészt október 31-e éjszakáján tartják főleg az angolszász országokban, másrészt ez egy régi kelta ünnepből, a samhain-ból ered. A boszorkányok, szellemek, démonok ünnepe, ami más vallások hagyományával is egybe lett egy picit mosva, de a kelta druidák hite szerint a szellemek - főként a gonoszak - ilyenkor látogatnak fel hozzánk az alvilágból. Ijesztő, nem?

Ha már szellemek, boszorkányok, démonok és druidák alkotják ezeknek a gyökerét, rögtön könyves oldalról néztem a dolgokat és pár - szerencsére nem véresen komoly - történet be is ugrott, ami ajánlanék arra az esetre, ha valaki "rémisztő olvasmányokkal" töltené október 31-e éjjelének félelmetes óráit.

Egyik nagy kedvencem Amanda Stevenstől a Sírkertek Királynője trilógia. Az első résszel, az Örök kísértéssel engem kilóra megvett az írónő (bővebben ITT írtam róla). Számomra minden egyben volt ebben a sorozatban, ami miatt nem tudtam letenni: izgalom, szerethető főszereplők, szellemek, temetők, gyilkosság és egy cseppnyi romantika. A főszereplő sírkő-restaurátor, aki látja a szellemeket, úgyhogy voltak igazán parás jelenetek, amikor kicsit be voltam este ijedve, hogy most komolyan ilyenkor olvasok egy szellemekkel tarkított történetet? A folytatása A birodalom talán még parásabb volt, de szerencsére a harmadik kötet, A próféta is hozta ezt a színvonalat, ám ott már sok mindenre fény derül, sok kérdésre választ kapunk, úgyhogy a három könyvvel egy igazán szórakoztató sorozathoz volt szerencsém. Szerintem tökéletes választás lenne most hétvégére!

Aztán van Agatha Christie-nek egy igazán jól sikerült krimije, az Ellopott gyilkosság/Halloween és halál (mindkét cím ugyanazt a regényt rejti). Nagyon szerettem tőle ezt a könyvet, még angolul olvastam és hát nem semmi történetet szőtt megint az írónő, aminek ugyan nem sok köze van magához halloweenhez, csak annyi, hogy a gyilkosság, ami ügyében Poirot majd Ariadne Oliver asszisztálásában nyomoz éppen egy gyermekeknek szervezett jelmezbálon történik halloween estéjén. A könyvből készült filmet is megnéztem pont ebben az időszakban és emlékszem, hogy egy bögre forró csokival kuporogtam a takaróm alatt a sötét szobában és a kezdő képsoroktól majdnem kitört rajtam a frász. Hiába, nem Stephen Kingen nőttem fel, nekem már ez is kellően idegborzoló volt.

A könyvről nemrég katacita írt, ITT olvashatjátok a véleményét.

És van egy harmadik jelöltem is, ami miatt biztos furcsán néznek majd rám néhányan, de magyarázom is mindjárt, hogy miért választottam ide. Ez pedig Daphne du Maurier A Manderley-ház asszonya c. regénye. Ugyanis ez a könyv nagyon jó arányban vegyíti a romantikát a hátborzongató gótikus hangulattal, de ez utóbbi az igazán ütős benne. És az egyik legerősebb szereplője egy szellem, a férfi főszereplő elhunyt első felesége, Rebecca, aki ugyan nem jelenik meg előttünk, de átszövi az egész könyvet, minden oldalon érezhető a jelenléte. Ugyan nem egy rémregény, de az egész hangulat annyira fullasztóvá válik, egy idő után annyira rátelepszik az olvasóra is Rebecca "jelenléte", hogy számomra mindenképpen ide kívánkozott ez a regény is. És talán a belőle készült filmet most hétvégén majd újra megnézem, amit - visszakeresve a posztomat - majdnem pontosan két éve láttam először és nagyon jól sikerült feldolgozásnak találtam. Nem hiába, hisz Hitchcock rendezte. (Bővebben ITT írtam róla.)

A végére pedig egy mókás kép, amin a héten muszáj volt nevetnem mikor megláttam (még ha photoshop, akkor is vicces szerintem):

Illetve az egyik kedvenc számom is belinkelem, ami szintén erre az időszakra emlékeztet akármikor megnézem vagy meghallom. Én imádom!

Nektek van valami olyan parás/borzongatós/ rémes olvasmányotok, amit ilyenkor szívesen elővesztek újra? Vagy elég volt egyszer izgulni?

A Sparrow nők varázslatos élete

Alice Hoffman: A tizenharmadik boszorkány

Az elmúlt időszakban felértékeltem az olvasásra szánt időmet, ugyanis ritkábban tudok rá sort keríteni, mindig akadt valami intéznivaló, program és este holtfáradtan már csak aludni volt kedvem. Ráadásul volt két mellényúlásom, ami miatt mérges voltam magamra, mert még mindig nem tartok ott, hogy ha felbosszant egy könyv, vagy unalmasnak találom, akkor félreteszem. Szóval két megszenvedett történet után azt éreztem, hogy egy tuti befutóra van szükségem és ez mellé még elkapott az újraolvasási láz is. Így került 4 év távlatából újra a kezembe A tizenharmadik boszorkány. És annyira elkapott megint ez a varázs, amit Hoffman tud, hogy nem siettem vele, esténként dagonyáztam a történetben. Elcsépelt, de való igaz, hogy egy régi kedvencet újraolvasni gyógyír, számomra azt az érzést adta, amikor egy hosszabb távollét után hazatérek, és újra a már jól ismert, pihentető közegemben lehetek.

"A Sparrow asszonyok láthatatlan tintával írták a város történetét."

Második olvasatra persze feltűnt, hogy mennyire hasonlít ez a könyv az Átkozott boszorkákhoz. Itt is több generáción át követhetjük a boszorkányoknak kikiálltott nők, lányok sorsát, de itt nem a testvérek közötti konfliktuson volt a fő hangsúly, hanem az anyák-lányok közötti kapcsolatokon. Itt is volt egy kis krimi szál, ami miatt izgulhattunk, de az igazi lényegét a történetnek a nemzedékek közötti kapcsolat, a hazatérés miatti múlttal való szembenézés és a második esélyek kihasználása adta.

A Sparrow nőket nemzedékről nemzedékre boszorkányoknak tartották Unityben, mert mindegyiknek volt valami adottsága, amit a 13. születésnapjuk reggelén tapasztaltak meg. Volt, aki nem érzett fájdalmat, volt, aki gyógyító erővel rendelkezett, volt, aki a legborzalmasabb alapanyagokból is csodás étkeket tudott előállítani. És van az utolsó három nemzedék, ahol Elinor a nagymama kiszagolja a legapróbb hazugságot, a lánya Jenny látja mások álmait és Stella, a legfiatalabb látja, hogy hogyan fognak meghalni az emberek. Pont ez a képessége sodorja a lányt veszélybe, és ez miatt gyanúsítják meg apját - aki már nem él a családjával - gyilkossággal. A média figyelmét elkerülendő Jenny úgy dönt, hogy először csak lánya, majd később ő maga is visszatér szülővárosába és szülőházába, a Torta-házba. Itt kapnak esélyt arra a nők, hogy rendezzék életüket, kapcsolataikat, szerelmeiket, újrakezdhessék az életüket.

"A szerelem sokszor láthatatlan, néha csak ketten látják, és mindenki más vak."

Most, hogy újra elmerültem a regényben azt hiszem jobban imádtam, mint első alkalommal. Szerettem a karaktereit, a nőket, akik mindannyian hadilábon álltak egymással mint anya és lánya, ugyanakkor bármit megtettek volna, hogy biztonságba tudják a számukra legfontosabb embert a világon. Nem is tudok kedvencet választani a nők közül, sőt a felmenőik közül sem. Felteszem, ha tiniként olvastam volna, Stella lenne a kedvencem, most felnőtt nőként talán Jenny felé húz a szívem és majd ha mondjuk 25 év múlva olvasnám, talán Elinor lenne akivel azonosulni tudnék.

"Ha egy család három nőtagja főzési céllal egyszerre tartózkodott a konyhában, az csak bajt jelenthetett."

A férfiak is jelentős szerepet kapnak, hangsúlyosabban átszövik a nők életét, mint az Átkozott boszorkákban. Elinort évek óta hűségesen támogatja a városka orvosa, Stewart doki. Szerintem úgy voltak ők a hosszú évek során, mint Forrest Gump és Jenny, azaz a borsó meg a héja.

Aztán itt van Stella apja Will, aki már a Jennyvel való megismerkedésétől kezdve nem egyenes az asszonnyal, nem véletlen, hogy házasságuk is kudarcra van ítélve. De amikor Will is visszatér fiatalságuk színhelyére, őt is megcsapja a második lehetősége szele és ez alkalommal él is vele. Úgy tűnik, csak a megfelelő nőt kellett ehhez megtalálnia.

Fontos lesz Matt, Will testvére aki évek óta Jennyről álmodozik, de aki soha nem mert lépni. Most, hogy Jenny újra a városban van, elkerülhetetlenek a találkozások, ami új fajta kapcsolat kialakulásához vezet majd. Amúgy Mattet különösen imádtam, mert ő volt az, aki fáradtságot és éveket nem kímélve diplomamunkáját a Sparrow asszonyok és Unitiy városa történetéből írta.

Persze Stella mellett is megjelennek a fiúk és kimondottan tetszett az, hogy hasonlóképpen mint annak idején Jenny körül, körülötte is két fiú sürgölődik. A kedves és jó Hap, Stewart doki unokája és a minden bajban, balhéban benne lévő rossz fiú, Jimmy. Fel van adva a lánynak a lecke, hogy melyik fiút mennyire engedi magához közel.

"Ilyen a szerelem: mint egy álom, amit nem egészen értünk, amelyben nem szükségszerűen tudjuk, mit nézünk, amíg ki nem böki a szemünket. A szerelem és a szeretet rajtaüt az emberen, meglapulva les ránk, napokig vagy évekig szunnyad… az ember nyomába ered, elkerüli, láthatatlan, ez minden…"

Aztán persze a könyv egyik legnagyobb vonzereje az a bizonyos Torta-ház, ami generációkról generációkra öröklődik a Sparrow nők között. Ha csak magam elé képzeltem, már viszketett a kezem, hogy pakoljam a bőröndömet és meg sem álljak a küszöbükig. Azt hiszem sokan vagyunk így, hogy egy hasonló menedéket képzelünk el magunknak, egy olyan helyet, amit átjár az őseink szelleme, ugyanakkor a babonás tömeget jó messze tartja az otthonunktól. Persze penészesedik a fal, recsegnek-ropognak a padlódeszkák, de a mágia és a varázslat átlengi minden szegletét.

Hoffman stílusa számomra most már igazi menedéket nyújt a nyűgös hétköznapok elől. Bele lehet bújni a könyveibe, a szavaiba, a varázslatos leírásaiba, az erős karakterei életébe. Ha csak ideig-óráig, de akkor is, és ez épp elég. Mindig meg tudja találni a mágia, a szerelmi szál és a borzongató krimisebb szál közötti összhangot. Igazi női regényeket ír, de nem a csöpögős fajtából. Remélem, hogy egyre több regényét olvashatjuk majd magyarul, én látatlanban befizetek bármelyikre.

Kiadó: Geopen

Kiadási év: 2007

Fordította: Szűr-Szabó Katalin

Képek forrása: pinterest.com, weheartit.com

Szőnyegbe szőtt mesék

Anita Amirrezvani: A virágok vére

„Ha belépünk egy mecsetbe, a fényes, magas kupola mind magasabbra irányítja elménket; ugyanezt teszi egy tökéletes szőnyeg is, csak éppen a lábunk alatt. Mert a szőnyeg a végtelenség csodájába vezet, mely távol van, és mégis közel, közelebb, mint a pulzus lüktetése. A napsugár, amely a szőnyeg közepéből árasztja a fényt, az örök fényességet jelképezi. A virágok és a fák a paradicsom örömeit idézik, s a szőnyeg közepén mindig van egy hely, mely megnyugtatja a szívet. Fehér lótusz úszik a türkizszínű tó felszínén, s az egyesülés örömére hív.”

Anita Amirrezvani által megteremtett arab világ és a szőnyegszövés mestersége igazán varázslatos történetté állt össze. Amikor a könyvtárban rátaláltam erre a könyvre, elsőként a csodás borítója fogott meg, aztán a fülszöveg elolvasása után úgy gondoltam, hogy mindenképpen olvasnom kell. Annak idején Tracy Chevalier A hölgy és az egyszarvú című könyvét - amely szintén a szőnyegszövés köré épült - imádtam és úgy gondoltam nem lesz ez más A virágok vérével sem. Nem is lett. Ellenben a két történet közül A virágok vére sokkal forróbb és bujább, még annál is, mint amire számítottam.

A könyv a 17. századi iráni világba visz el minket egy fiatal lány sorsán keresztül. Ez a lány csodálatos tudás birtokában van, ugyanis tehetséges szőnyegszövő. Ezzel csak az a probléma, hogy akkor ilyen foglalkozásról nem igen álmodhattak a nők, egyáltalán foglalkozásról sem nagyon. Sorsuk a férjhez menés és a gyermekszülés volt. Ugyanez az út volt kijelölve főszereplőnknek is (akinek a neve nem derül ki), csakhogy édesapja hirtelen halála után édesanyjával éheznek és kénytelenek elfogadni egy nagybácsi ajánlatát, aki otthonába fogadja őket. De sajnos nem rokoni helyzetbe kerülnek, hanem szolgaként bánnak velük, néha még annál rosszabbul is. Ami nem a nagybácsi hibája, hanem a pénzéhes feleségéé. A lánynak egyetlen öröme van: a nagybácsi, aki Iszfahán városának egyik legnagyobb szőnyegszövője, meglátja benne a tehetséget, szárnyai alá veszi és tanítani kezdi. De akármennyire tehetséges is a lány, mégis csak az lesz a sorsa, mint a többi nőnek: egy férfi karjában köt ki. Egy furcsa hagyomány szerint olyan házasságot köt, amely igazából nem is az, hanem kvázi törvényes keretek között szeretője lesz a kiválasztott férfinek 3 hónapra, aki a szerződés lejárta után dönthet a hosszabbítás és a kapcsolat megszakítása mellett is. Sorsát büszkén viselve élete mindegyik szakaszában a szőnyegekbe és a tanulásba kapaszkodik, és csak remélni meri, hogy egy nap majd eljön az ő ideje.

Számomra ez a könyv egy varázslatos utazás volt a csodálatos Kelet világába. Ahogy beléptünk Iszfahánba feltárult egy egzotikus város, a maga nyüzsgésével, a nyomorával, a csillogó palotáival és a pazar perzsa szőnyegeivel. Természetesen a legkedvesebb részeim a szőnyegszövő pillanatok volt. Amikor beleshettünk a kulisszák mögé. Amikor megtudhattuk, hogy hogyan is készül el egy ilyen csoda, kezdve a megrendeléstől, a tervezéstől, egészen a színek és a szőnyegszövők kiválasztásáig. Azt hiszem eddig soha nem gondoltam bele igazán, hogy micsoda munka van egy-egy ilyen szőnyeg mögött és miért is kerülnek annyiba.

"Azt mesélték, hogy egyes nők csontjai úgy eldeformálódtak a szövőszéknél töltött hosszú órák alatt, hogy szüléskor a csontok magukba zárták a gyermeket, s az nem tudott világra jönni. (…) Még a legfiatalabb csomózókat is állandó hátfájás gyötörte, lábuk sajgott, ujjaik elgémberedtek, szemük káprázott. A szépség szolgálatában álltak, de úgy tűnt, a szőnyeg minden egyes szálát virágok vérébe mártják."

Nagyon tetszett az írónő történetszövése. Ahogy Iszfahánban is megmutatta nekünk a kettősséget, a nyomort és a fényűző palotában lakó hölgyek csillogását, ugyanúgy mutatta meg a főszereplő hullámvasútszerű egyszer fent, de nagyon sokszor lent típusú sorsát. A hangulatot fokozták a történetbe szőtt mesék, amelyek úgy kapcsolódtak a főszálhoz, mint egy csillámporral meghintett színes fonál. Kiemelték a sötét alapszínek erejét, mélységét és az éppen aktuális történésekre reflektáltak valamilyen tanulsággal.

Ami viszont nagyon meglepett az a történet bujasága. Amikor megköttetik a titkos házasság, onnantól voltak olyan részek, hogy én bizony mélyen elpirultam. Nem mondom, hogy nem volt helyük ezeknek a részeknek a történetben, talán csak kevésbé szókimondó módon jobban belesimultak volna. Ugyanakkor a főhősnő fejlődésének elengedhetetlen részét képezték ezek is, hisz az ártatlan fiatal lányból, erejével, nőiességével és tehetségével minden téren tisztában lévő bátor nő válik. Azt a részt pedig szerintem tanítani kellene a lányoknak, amikor egy jósnő a szőnyegszövésen, színeken keresztül vezeti rá a fiatal lányt arra, hogyan kell örömet okozni egy férfinak, hogy az örömet okozó félnek is jó élmény legyen.

Összességében egy csodálatos történet volt, a női sorsok és az egzotikus történetek kedvelőinek kihagyhatatlan élmény. Nem is értem, miért nem kapott nagyobb figyelmet ez a könyv, mert higgyétek el igazán élvezet volt olvasni.

Kiadó: Geopen

Kiadási év: 2008

Fordította: Bíró Júlia