2014. február 3., hétfő

Zero könyvszaporulat

Megvallom őszintén, nem gondoltam, hogy valaha is lesz egy ilyen hónap az életemben. Milyen? Olyan, hogy nem vettem egyetlen egy könyvet sem, nem is kaptam, szóval az amúgy is túlterhelt könyvespolcaim ebben a hónapban fellélegezhettek egy kicsit. Magam sem értem, hogy történt ez, mert voltam könyvesboltban nem is egyszer, de csak úgy nézelődni. És nézelődés közben nem éreztem azt a hatalmas késztetést, mint régen oly sokszor, hogy nekem most innen könyvvel a kosaramban kell távoznom. Pedig higgyétek el, most is van pár olyan könyv a listámon, amit nagyon szeretnék elolvasni (húúú, de még mennyire!), de egyrészt rájöttem, hogy valószínűleg nem futnak el a világ másik végére előlem, szóval ha nem most, akkor később is biztos rájuk tehetem majd a kezem (vagy megkapom ajándékba, ami ugye még jobb, mert akkor nem én bűnözök :)), illetve valahogy most nagyobb a késztetésem arra, hogy az itthon felhalmozottakból fogyasszak. Nem mondom, hogy február is ilyen hónap lesz majd, de azért nem tervezem nagyon megterhelni majd a pénztárcám, aztán persze ki tudja, hogy ki lesz erősebb, a kisangyal vagy a könyvspejzolós kisördög?! :)

(Kép forrása: www.weheartit.com)

5 megjegyzés:

theodora írta...

Kellenek az ilyen hónapok is! :) Én is majdnem 'megúsztam' könyvvásárlás nélkül. Meg az őszi-karácsonyi spájzolás után kicsit bele is fáradtam a könyvvadászatba - most inkább apasztani akarom hozzád hasonlóan a felhalmozottakat :D

Ciel írta...

Én se vettem ebben a hónapban egy könyvet se, pedig nekem is van a listámon pár :)
Mondjuk az érettségi miatt nincs is nagyon időm olvasni :(

katacita írta...

Büszke vagyok rád :D
Gyanítom, nálad is van miből válogatni, szóval nem életbevágó az újabb beszerzés :) Én sem vettem semmit januárban, csak kaptam, és az más! :)

Amadea írta...

Én se szereztem be egy darabot sem, mondjuk cél is volt, mert azt a cirka 260 könyvet szeretném olvasgatni, amit az évek során felhalmoztam.:)

Nikkincs írta...

theodora: pont megnéztem valamelyik nap, hogy a 2012-es karácsonyi könyveket sem olvastam el mind, pedig akkor úgy vágytam rájuk. Szóval apasszuk együtt a könyveinket!

Ciel: az egy nyomós indok! Sok sikert hozzá és majd utána megjutalmazhatod magad, én biztos így tennék :)

katacita:köszi! :) Igen, van mit olvasnom, az e-reader tartalmát nem is akarom megnézni, azzal együtt szerintem hosszú évekig ellennék :)

Amadea: igen, láttam, de neked ez nem az első 0-ás hónapod, szóval nálad van igazi önuralom :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...