2013. július 19., péntek

A hónap leg-leg-leg könyvei #13

Azt hiszem, hogy az egyik legkedvesebb pillanatom az a hónapban, amikor leülök megírni a "hónap leg-leg-leg könyvei" bejegyzését. Olyan jó összegyűjteni, hogy miket is olvastam az adott hónapban, rácsodálkozni, hogy "jé, tényleg, ez is ekkor került a kezembe!", meg átgondolni, hogy mit is szerettem az adott könyvben, vagy ha éppen nem is kaptam olyan nagy élményt, mi az az egy dolog, amit a javára írhatok.

Most, hogy a májust vettem sorra, az elolvasott könyvek számán csodálkoztam el, mert a listám szerint 10 könyv került le az elolvasatlanokat tartalmazó képzeletbeli polcomról. A felhozatal most is elég vegyes: volt részem romantikus kalandokban, ráadásul azt mondhatom, hogy igen jókban, két könyv segítségével visszatérhettem a gyerekkoromba, olvastam olasz szerzőktől (azt hiszem ez már kihagyhatatlan az utóbbi hónapokban), az első világháborús történeteket is folytattam és egyik kedvenc magyar íróm életművével is tovább ismerkedtem.

  1. Susan Elizabeth Phillips: Mindent a szerelemért: az egyik legviccesebb romantikus történet, ami a kezembe került. Az írónőtől nem ez volt az első könyvem, szeretem az írásait és sokat közülük angolul olvastam, mert olvasmányosak és nem olyan nehezek. Amit biztosra vehetek ha egy könyvével kucorodom a fotelbe az az, hogy a nevetés garantált. Itt még az alaptörténet (sztárvilág) is érdekes volt, így igazán kellemes perceket szerzett nekem a könyv.
  2. Dino Buzzati: Egy szerelem története: a leglúzerebb főszereplő díját kapja tőlem Antonio. Olvasás közben néhol már a falat kapartam mérgemben, hogy nem lehet valaki ennyire vak, aztán persze rájöttem, hogy de, lehet, hisz a szerelem bárkit megbolondíthat!
  3. E.M. Remarque: Nyugaton a helyzet változatlan: az egyik legszebb 1. világháborús történet, ha lehet erre a korszakra ilyen jelzőt használni. Az elolvasását Nokedlinek köszönhetem, ő hívta fel erre a könyvre (is) a figyelmemet!
  4. Emylia Hall: Nyarak könyve: számomra az egyik legkedvesebb ajándék volt ez a könyv, amely olyan nosztalgikus érzéseket váltott ki belőlem, hogy hirtelen újra a gyerekkoromban voltam és átéltem azokat a régi balatoni nyarakat én is.
  5. Davide Enia: Úgy a földön is: a legnagyobb meglepetés. Mert ugyan nagyon vágytam erre a könyvre és ez volt az egyik Könyvfesztiválon beszerzett zsákmányom, azért tartottam tőle, hogy nekem nagyon pasis lesz majd. Nem az volt, sőt, elérte, hogy a bokszra is másképp tekintsek mint eddig, hogy ne a véres oldalát lássam, hanem azt a sportot, amely kitartásra nevel.
  6. Radnóti Miklós: Radnóti Miklós válogatott versei: a legkedvesebb magyar költőm. Az Erőltetett menet c. versét a mai napig nem tudom úgy elolvasni, hogy ne könnyezzem meg.
  7. Carmen Guerra (szerk.): A legszebb tündérmesék: már a címében is benne van a jelzője - legszebb. Nem mondhatok én se mást, hisz kívülről is csodálatos (arany élfestés), belülről pedig rendkívül szép illusztrációkkal tarkított és tényleg a legkedvesebb - kislányoknak - szóló meséket szedték egy csokorba ebben a kötetben. Ajándékba vettem ugyan, de nem tudtam megállni, hogy előtte ne olvassam el és olyan jó volt újra egy kicsit gyereknek lenni!
  8. Diego Marani: Új finn nyelvtan: a legérdekesebb alapkérdéssel rendelkező könyv - Mi lenne ha egy nap arra ébrednél, hogy nem tudnád ki vagy, nem tudnád, melyik nemzethez tartozol és nem tudnád, hogy édesanyád milyen nyelven dúdolta a bölcsődalokat neked gyermekkorodban? És mi lenne, ha egy orvos azt mondaná a kabátodra írt neved alapján, hogy ő tudja, hogy melyik az a nemzet, melyik az a nyelv, amelybe beleszülettél? A magadénak éreznéd az által ha megtanítják? Visszajönnének az emlékeid? Éreznéd a nyelveden, a torkodban, a gondolataidban, hogy ez a nyelv, ezek a szavak voltak a tieid valaha?
  9. Szilvási Lajos: A néma: az eddigi legsötétebb, legkomorabb hangulatú Szilvási-regény, amit olvastam. Az eddigiek finoman elringatóak voltak, itt valami teljesen mást kaptam Szilvásitól, de ugyanúgy szerettem ezt is, és Lestár Balázs nagyon szorosan felzárkózott Fábián Attila mellé a kedvenc szereplőim között.
  10. Julie James: Something About You: milyen igaza volt a középiskolai angoltanárnőmnek, hogy rávett, olvassak angolul, eredetiben (sok-sok évvel ezelőtt). Ő tanácsolta a krimit és a romantikusokat, hogy nem lesz nehéz olvasni. Tényleg nem az, ráadásul Julie James nagyon érdekes világba kalauzolt el ezzel a történetével, hisz kicsit belekóstolhattam az FBI ügynökök és az államügyészek életébe. A tanulás legszórakoztatóbb módja volt és az általam eddig olvasott romantikusok közül a legvagányabb főszereplőkkel itt találkoztam.

2 megjegyzés:

katacita írta...

Tetszik az ötleted nagyon, hogy leg-leg-kategorizálod havi szinten az olvasmányaidat!
A Nyarak könyvét már rettentően várom, de a balcsis nyaralásra tartogatom:)

Nikkincs írta...

Köszi, örülök, hogy tetszik! :)
Ó, arra pont jó lesz, biztos egy pluszt ad majd a regényhez az igazi balatoni hangulat :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...