Ál-frappé - gyorsan és egyszerűen

Tudom, sokan szeretik a nyarat, amikor teljes erőből tombol, mint például most, de nekem ez már egy kicsit kezd sok lenni. Én is szeretem a hosszú tél után azt, hogy korán világosodik és viszonylag későn lesz sötét, szeretem, hogy teleehetem magam finomabbnál finomabb gyümölcsökkel (két hete szinte őszibarackon és görögdinnyén élek), viszont ezt a majdnem 40 fok közeli hőséget nem bírom. Főleg nem városban. És sajnos nem vagyok olyan szerencsés, hogy a hétvégén lemenjek tópart mellé a víkendházba egy kis felüdülésért, úgyhogy ezek a nagyon forró napok nekem bizony keservesen telnek. De mivel keseregni nem akarok, ezért utána néztem, hogy kedvenc italomat, azaz a kávét milyen nyári hűsítő verzióban tudnám elkészíteni otthon. Rákerestem a frappéra, elolvastam pár receptet és egy tök egyszerű mellett teszem le a voksomat. Íme.

A frappéhoz instan kávé kell, amiből én most egy picit ínyenc verziót vettem. Méghozzá a Little's instant kávé család amarettós változatát, aminek ugye így alapból van egy pikáns íze. Nem nagyon erőteljes, mégis megbolondítja a kávé ízét, de csak úgy finoman. Igen, sajnos nem egy olcsó termékről van szó, de amúgy sem minden nap ezt iszom, úgyhogy szerintem viszonylag sokáig elég lesz majd. Szóval ebből egy jó kiskanálnyit külön beleteszek egy kisebb pohárba, hozzá két kiskanál cukrot és épp annyi vizet, hogy ellepje. Majd jön az egyszerű (esetemben ikeás) tejhabosító, ami seperc alatt gyönyörűen homogén eleggyé kavarja össze a cuccot és jó kis krémes habot csinál. Egy vékony, hosszú üvegpohárba sima hideg tejet öntök kb. a pohár kétharmadáig, majd egy kicsit megdöntve a poharat szépen óvatosan ráöntöm a felhabosított kávés löttyöt a kis pohárból és voilá, kész is! Selymes íz, hűsítő finomság! Most mondjátok meg, kávérajongóknak kell-e ennél több? Persze ezt is lehet tovább cifrázni, egy picit fahéjat szórni a tetejére, egy kis fagyit tenni bele, de szerintem így magában is tökéletesen megállja a helyét. Szóval egészségetekre! Ajánlok mellé valami jó kis hűsítő olvasmányt, én a skandináv krimikkel próbálkoztam a hétvégén és pont egy olyat fogtam ki, ahol épp tombolt a kánikula Svédországban is. Murphy! :)

De addig is gondolatban valahogy így hűsölök:

Új könyv Paula McLaintől

Nem mindig szoktam átböngészni elejétől a végéig a goodreadstől kapott hírleveleimet, de most az egyszer megakadt a szemem egy friss, júliusi megjelenésen. Méghozzá Paula McLaintől, A párizsi feleség írójától érkezik - egyelőre sajnos még csak külföldön, de remélem hamarosan nálunk is - egy újabb történet, Circling the Sun címmel. Ennek középpontjában szintén egy erős és független nő áll, mégpedig Beryl Markham, aki egy híres pilóta volt, ráadásul ő a szerzője a West with the Night  c. regénynek is.

A fülszöveg gyors átolvasása után nekem már most beindult a könyvharácsolós ösztönöm, ez biztos beszerzős lesz. Mert egy női pilótáról lesz szó (Fedőneve Verity után eléggé érdekel a téma), a helyszín az 1920-as évek Afrikája, pontosabban Kenya és még kapunk egy szerelmi háromszöget is, amelynek egyik tagja Karen Blixen, a másik pedig egy vadász és szintén pilóta, egy bizonyos Denys Finch Hatton. Mivel Paula McLainről van szó, ezért a szerelmi háromszögtől sem félek, mert akárcsak A párizsi feleség esetében, itt is biztos vagyok, hogy ugyanolyan érzékenységgel és finom ábrázolással nyúl majd a témához, mint Hemingway életével tette ezt. Összességében én nagyon várom, remélem, hamar olvashatjuk magyarul is!

Fülszöveg angolul:

Paula McLain, author of the phenomenal bestseller The Paris Wife, now returns with her keenly anticipated new novel, transporting readers to colonial Kenya in the 1920s. Circling the Sun brings to life a fearless and captivating woman—Beryl Markham, a record-setting aviator caught up in a passionate love triangle with safari hunter Denys Finch Hatton and Karen Blixen, who as Isak Dinesen wrote the classic memoir Out of Africa.

Brought to Kenya from England as a child and then abandoned by her mother, Beryl is raised by both her father and the native Kipsigis tribe who share his estate. Her unconventional upbringing transforms Beryl into a bold young woman with a fierce love of all things wild and an inherent understanding of nature’s delicate balance. But even the wild child must grow up, and when everything Beryl knows and trusts dissolves, she is catapulted into a string of disastrous relationships.

Beryl forges her own path as a horse trainer, and her uncommon style attracts the eye of the Happy Valley set, a decadent, bohemian community of European expats who also live and love by their own set of rules. But it’s the ruggedly charismatic Denys Finch Hatton who ultimately helps Beryl navigate the uncharted territory of her own heart. The intensity of their love reveals Beryl’s truest self and her fate: to fly.

Set against the majestic landscape of early-twentieth-century Africa, McLain’s powerful tale reveals the extraordinary adventures of a woman before her time, the exhilaration of freedom and its cost, and the tenacity of the human spirit.

Egy pad, egy kávé és egy könyv #12

Amikor péntekenként kérdezgetik az embert, hogy mik a tervei a hétvégére, mert mindenki olyasmit emleget, hogy Balaton, Velencei-tó, kerti parti és grillezés, fürdőzés stb. akkor nagyban elkezdek én is gondolkodni. Se telek, se kertes ház, se erkély, úgyhogy felvállalva a furcsa és értetlenkedő pillantásokat jön az ilyenkor kedvemre való program megnevezése: kiülök egy parkba olvasni. Komolyan szeretem elnézni a meglepődő arcokat. Egyrészt szerintem sokaknak ez nem program. Másrészt meg nem értik, hogy mi a jó benne. De engem ez hangyányit sem izgat, teszem amit jónak látok és tegnap pont erre volt ingerenciám.

Úgyhogy a délutáni hőgutában kimerészkedtem a városba, ami tök kihalt volt amúgy és egy újabb parkot vettem célba. Nem messze lakhelyemtől olyan két éve felújították a Hunyadi téri parkot. Csodás lett, tágas, sok ülőhellyel, árnyas fákkal és ami a legmeglepőbb, hogy folyamatosan gondozzák és nincs szemét meg rongálás. Sőt, saját kis fagyizója is van!

Amúgy életemben először a "nyaraljunk itthon mozgalom jegyében" (azaz, amikor nyáron igyekszel minden napból amolyan nyaralós élményt kihozni, még egy munkanapból is) írtam magamnak egy listát, hogy mit szeretnék idén nyáron megtenni, vagy kipróbálni. Ezen a listán előkelő helyen állt az, hogy szeretném kipróbálni a Chai Lattét, így a parkba vezető utamon betértem a Starbucksba és óriásit kockáztatva ezt kértem, jeges verzióban. (Egyébként tök jó érzés, amikor úgy szolgálnak ki, hogy azt érzem fontos vagyok, ha kérdezek akkor nem pofát vágva, hanem lelkesen elmagyarázzák a választ és összességében pozitív élményként élem meg a pénzem költését. Bocs a kis kitérőért.) Szóval vissza a Chai Lattéhoz. Atyaistendefinomvolt! Az első korty, hmm, az valami mennyei és meglepő ízorkán volt számomra. Fűszeres, buja, ugyanakkor olyan simulékony, hogy egy szippantással meg tudtam volna inni a 3,5 decis álomnedűt! De azért mértéktartó voltam és még az olvasásra is hagytam. Örültem nagyon, hogy végre a kávé mellett más finomságot is kóstolhattam és kipipálhattam egy tételt a listámról.

A parkban érve persze, hogy a nagy fákkal körbeölelt szökőkút mellé telepedtem le. Rossz döntés volt. Nagyon rossz. Tanulság: 30 fok feletti kánikulában ne üljetek le olyan szökőkút mellé olvasni, amiben lehet fürdeni, mert akkor egy perc nyugalmatok nem lesz. És nem, nem a gyerekektől. Őket szeretem amikor zsizsegnek, amikor átadják magukat a tiszta játéknak, amikor csuromvizesen huszadjára is átrohannak a vízsugarakon. Nem. Most az anyukákkal volt egy kis gondom. Akik másodpercenként szóltak a gyereknek, hogy ezt ne csináld, gyere ide, ne menj oda (ezzel sincs gondom, figyeljenek csak oda, de szerintem mértékkel), és úgy, hogy a gyerek minderre nagy ívben tett (na, ezzel volt a gondom). Szóval én igazán próbáltam olvasni, de amikor Alice Hoffman Gyönyörű titkok múzeuma c. regényében való elmerülésem helyett egy bizonyos kisfiú nevének bősz hangoztatása zsongott a fejemben, akkor kezdtem kicsit kétségbe esni. De koncentráltam. Baromira. És nem adtam fel. Egy bizonyos pontig. Majd jött az életmentő fülhallgató. Bedug, zene megkeres, teljes hangerő. És igen! Vééégre! Olvasni is tudok és kizártam a zavaró tényezőket. Viszont tanulópénznek jó volt, azaz legközelebb nagyon megnézem a szökőkutat és környékét. És akármennyire szép park lett a Hunyadi téren, egyhamar nem térek majd vissza. Hisz vannak még felfedezésre váró budapesti parkok, terek, amit mindenképpen szeretnék majd Nektek is megmutatni (és persze listám is van már a betervezettekről).

Egyébként a könyv tökéletes választás volt az Isztambuli fattyú befejezése után. Valami könnyedebbre vágytam és Hoffman meséje az 1910-es évek Amerikájáról nagyon jó társnak tűnik eddig. Most mondjuk szívesen úszkálnék én is egy akváriumban, mint emberi hableány :)

A kód neve: Barátság

A világháborús regények rajongójaként nem kellett sok idő, hogy felfedezzem magamnak Elizabeth Wein Fedőneve Verity című regényét. Persze első körben a sok magasztaló vélemények hatására ott tartottam, hogy megrendelem magamnak angolul, amikor is láttam, hogy a Könyvhétre a KMK megjelenteti magyarul. Mit mondjak? Vércseként csaptam le rá és azonnal bele is vetettem magam a könyvbe.

Most már hetek teltek el az olvasása óta, de ez egy olyan különleges történet lett számomra a nagybetűs Barátságról, hogy nem múlik el nap úgy, hogy valami apróság ne jutna eszembe a két főszereplő lányról. De főleg a köztük szövődött erős, eltéphetetlen kötelékről.

A könyv első felében 1943. októberében járunk valahol Franciaországban, ahol épp az SS és francia csatlósaik tartanak fogva egy kémet, egy fiatal nőt. Az ő írásos vallomását olvassuk fogva tartása alatt nap mint nap és ebből áll össze a történet egyik része. Itt ismerjük meg a két lányt, egy angolt és egy skótot (ez utóbbi többször is kikéri magának a skót származását!), akiket a 2. világháború szele sodort egymás mellé. Két teljesen eltérő habitusú és hátterű lányról van szó: az egyik egy prominens család sarja és több nyelvet beszél, okossága mellett szép is, a másikat a nagypapája nevelte fel és férfiakat megszégyenítő módon a kisujjában van mindenféle motoros szerkezet össze-, szét vagy épp megszerelése és a legnagyobb szerelme a repülés. Egy kiképzőtáborban találkoznak a lányok, ahol az egyiket kémnek képezik ki, a másikat pilótának, ám utóbbi sem csak szimpla "mezei" bevetéseket hajt végre, bár a másik titkos küldetéseiről nem nagyon tudnak még ők sem. A két lány a felbolydult világ közepette talál egymásra és talál a másikban igaz barátot, szerintem akkor még maguk sem tudják, hogy mennyire igazat. Aztán egy balul sikerült bevetésnek mindkettőjük életére és persze barátságukra is óriási hatása lesz a leigázott francia földön.

"Ezt egyébként egy percig sem hiszem – mármint azt, hogy ne barátkoztunk volna össze valahogyan, hogy ne robbant volna fel egy bomba, ami egyazon kráterbe repít minket, vagy hogy Isten maga ne szállt volna le közénk, és ne koppantotta volna össze a fejünket egy zöld fénysugárban."

Ha röviden kellene jellemezzem a könyvet, akkor csak annyit mondanék: ez egy baromi jól megírt kémsztori. Olyan lassan derülnek ki a dolgok, oldalról oldalra kapunk újabb és újabb információkat, és persze senki nem pontosan az, akinek első körben tűnik, de gondolom pont ez a lényege az ilyen történeteknek. A két lányon és a barátságukon van abszolút a hangsúly, a történelmi események csak háttérnek szolgálnak, nem lesz túlzóan sok vagy éppen kevés, illetve szerencsére semmi romantikus szál nem viszi el a történetet valamilyen habos-babos irányba.

A regény szerkezete volt igazán meglepő számomra, azt hiszem ilyennel nem találkoztam még és ezért nagyon eredeti elgondolásnak is tartom. Az első részben ugye az elfogott kém vallomását és a börtönbéli napjait ismerjük meg és tetszett, hogy naplószerűen jelenítették meg ezt az olvasó számára nyomtatásban is. Különböző betűtípusokat, aláhúzásokat, áthúzásokat, kiemeléseket találunk. Persze azt gondoltam magamról, hogy mennyire dörzsölt vagyok és majd én jól megfejtek mindent ezekből a sorokból és az események későbbi alakulása sem fog meglepetést okozni majd nekem. A fenéket! Legalább kétszer kaptam olyan váratlan fejleményt, amit nem akartam elhinni és vissza is olvastam a mondatokat, hogy nem hibás-e a könyv? Hát nem. Én meg csak ültem és bámultam magam elé, hogy erre végképp nem számítottam, közben pedig a szívem facsarodott bele a dolgok alakulásába.

Ami pedig különösen az én könyvemmé tette Elizabeth Wein regényét az az volt, hogy a történelem ezen időszakát végre női főszereplőkkel, női szemszögből láthattam és ezek a nők tevékenyen kivették a részüket a háborúból, sokszor lekőrözték szerintem a férfiakat is. Imádtam a repülős részeket, izgultam a fogságba esés miatt, féltettem a lányokat és mindig történet valami, ami miatt az érzelmeim fel-le ingáztak, tehát egy percre sem vált unalmassá, nem laposodott el sehol sem a történet.

Mindezeken túlmenően volt számomra egy üzenete a könyvnek, talán ez a legfontosabb pillére, mégpedig a barátság, az Igazi Barátság. Ami nem úgy működik, hogy azt mondod barátja vagy valakinek, vagy azt hangoztatod a másiknak, hogy mellette állsz, meg hogy fontos számodra és pont akkor tűnsz el az életéből, amikor ezt mondjuk bizonyítani tudnád. Nem. Arról a barátságról, amit nem a szavak, hanem a tettek tesznek barátsággá. Ha átöleled a másikat, amikor fáj neki valami, vagy meghozod életed legnehezebb döntését, de tudod, hogy érte, miatta teszed és neki jó lesz így. Arról a barátságról, amit ez az idézet fejezi ki a legjobban:

"Ha az ember rátalál a legjobb barátjára, az olyan, mintha szerelembe esne."

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Kiadási év: 2015

Fordította: Todero Anna

képek forrása: pinterest

Júniusban nem voltam mértékletes

És ennek úgy örültem! Mármint a sok szépségnek, amik végül is hozzám kerültek. Egyébként olyan jót nevettem magamon, mert visszanéztem a tavalyi júniusomat és ott 5 könyv került hozzám. Azt mondtam magamnak, hogy á, nincs az az isten, hogy én most is ennyi könyvet vegyek, nem érdekel úgysem most semmi annyira, max. kettőt terveztem be. Erre mi történik? Pontosan 5 könyvet vettem. Meg egy színezőt. Meg hozzá egy 24 darabos ceruzakészletet. Szóval még túl is szárnyaltam a tavalyi önmagamat.

De nézzük a listát! Az Ünnepi Könyvhétre most csak nagyon kevés időre jutottam ki, még abban sem voltam biztos, hogy ki tudok menni, mert egy makacs vírus két napra ledöntött a lábamról, de a könyvekért mindent, úgyhogy szombatra összeszedtem magam és egy 10 perces garázdálkodást követően már három könyv boldog tulaja voltam. Így került hozzám (végre!) Alice Hoffmantól a Gyönyörű titkok múzeuma, Lawrence Anthonytól az Elefántsuttogó (a Szelíd vadak után muszáj és eddig csak 5-ös értékelést kapott a molyon, hmmm, baromi kíváncsi vagyok már rá) és Elizabeth Weintől a Fedőneve, Verity c. könyv. Ez utóbbinak igencsak örültem, hogy végre a KMK felfigyelt rá és kiadta.

Aztán elcsábultam egy 40%-os akció keretében Jojo Moyes legújabb könyvére a Páros, páratlanra. Büszke voltam magamra, hogy meg tudtam várni ameddig leakciózzák, mert az eddigi összes magyarul megjelent történetét nagyon bírtam.

Majd amikor Anyunak mentem könyvet nézni születésnapjára, hogy, hogy nem, nemcsak neki találtam olvasmányt, hanem magamnak is. Megvettem ugyanis Khaled Hosseini És a hegyek visszhangozzák c. könyvét. Rám tört a boltban az érzés, hogy ez nekem kell. Mert szeretem az írásait. Mert a Papírsárkányok az egyik kedvenc könyvem és mert ez sem hiányozhat a polcomról. Úgyhogy nem vacakoltam, nem akartam magam lebeszélni róla és jól is esett ilyen spontán venni megint valamit egy könyvesboltban.

És akkor amit nem sorolok a könyvekhez, de hát mégis a beszerzésemhez tartozik az a legújabb őrület, ami minket is elért. A felnőtteknek szóló színező. A könyvesboltban kézbe tudtam venni a most megjelent összes színezőt és engem A titkos kert hozott a  legjobban lázba. Megmondom őszintén, most már lehet, hogy egy picit másképp döntenék. Ugyanis tegnap belekezdtem az egyik képbe és baromi aprólékos. Lehet, hogy elsőként egy kevésbé kidolgozottat kellett volna választanom, de tény, hogy nagyon kikapcsol. Kb. olyan szinten mint az úszás szokott. Jönnek és mennek a gondolataid, egyik sem ragad meg, mert arra figyelsz, hogy "akkor ki ne fussak az ábrából, itt most vajon milyen színnel folytassam és úúú, ott micsoda szép virág van, na, azt fogom következőnek színezni ha ezzel a fával végzek". És rájössz, hogy kevés a 24 darabos ceruzakészlet. Meg filctoll is kellene! És akkor jót nevetsz saját magadon és rájössz, hogy milyen jó móka ez!

Olvasás terén is szép hónap volt, 8 könyvet olvastam el, igaz, ebből kettő májusról húzódott át. Elsőként Jodi Picoult Szelíd vadak novellája varázsolt el, aztán William Black Al dentéjével csavarogtam és ettem végig Olaszországot (ez utóbbi vcs-s könyv volt). Majd A babaház úrnője igyekezett beférkőzni a gondolataimba, aztán a Fedőneve, Verity facsart egyet a szívemen. Napokig gondolkoztam ezen a történeten, és igyekszem írni is róla. Biztos a könyökötökön jön már ki, hogy világháborús történetet ajánlok majd megint, de ez valójában egy nagyon különlegesen megírt csodaszép sztori a barátságról. Aztán ha már világháború, akkor folytattam a könyvtári Nem minden mocsok bécsivel, majd valami teljesen másra vágyva fellőttem magam Mark Whatney-val a Marsra A marsiban. Ez utóbbi újabb komfortzónán kívüli sci-fi olvasásom volt és ez a műfaj egyre jobban tetszik. Utána pedig Khaled Hosseini És a hegyek visszhangozzák című szerteágazó meséjébe merültem el, megjárva Afganisztánt, Franciaországot és Amerikát is. És a júniust egy újabb Agatha Christie-krimivel zártam, ahol iszonyat módon meg lettem vezetve, ez pedig Az Ackroyd-gyilkosság volt (újabb vcs-s kötet, vétek lett volna kihagynom amúgy). Szóval sokat olvastam, sokfelé jártam a könyvekben, igaz nemzetiség szerint nem mutat olyan széles választékot a listám, de most ez így jó. Legalábbis nekem.

A többiek:
katacita, Dóri, Nita, Amadea, PuPilla, Szilvamag, Tekla

Utazás helyett #1 - Olaszország könyvekben

Nyár van, nyár - tudom, a héten nem pont ezt tükrözi az időjárásunk, de naptár szerint akkor is. Szabadságolás mindenhol. Sokan terveznek utazást, nyaralást belföldön vagy külföldön, de sokan vannak olyanok, akik nem tehetik meg ilyen-olyan okok miatt. Szerencsére nekem idén is lesz lehetőségem nyaralás címszó alatt meglátogatnom a Németországban élő barátnőmet és a családját, de az még olyan messze van, bár a visszaszámlálókám már gőzerővel beindult.

Addig is gondoltam összeszedek pár könyvet egy-két országhoz kapcsolódóan, amikkel úgyis nyaralhatunk, kalandozhatunk egy kicsit a nagyvilágban, hogy ki sem tesszük a lábunkat az otthonunkból, esetleg csak egy közeli parkot vagy valami vízpartot célzunk meg velük. Persze, hogy Olaszországgal kezdem, szívemcsücske-bakancslistás ország és csak remélem, hogy egyszer majd én is eljutok ide és ihatok egy igazi olasz kávét is!

Valami könnyű és csajos:

Bár katacita azt mondta, hogy A muránói üvegfúvó végén már szivárványt hányt a romantikától (ez a kifejezés kedvencem lesz), azért szerintem Marina Fiorato egy igen közkedvelt írónő hazánkban és nyárra, egy kis olasz kalandozásra meleg szívvel ajánlom a könnyedebb könyveket kedvelő lányoknak, nőknek. Nekem is A muránói üvegfúvó volt tőle az első regényem, de én itt nem álltam meg és igazából eddig olvasmányosnak és szórakoztatónak találtam a könyveit. A Siena lányában természetesen Sienába kalauzol el minket és megismerhetjük a Paliot is, ami egy nagyon híres és régmúltra visszanyúló lovas verseny. A velencei szerződés Velencébe visz el minket, bár a város nem éppen legszebb korszakába csöppenünk: egy pestis tizedeli a lakosságot és úgy tűnik, hogy megállíthatatlan a vész. Kellő mennyiségű izgalom és szerencsére nem túlcsorduló adag romantika tökéletes vízparti olvasmánnyá teszi ezt a könyvet (ha már Velencéről van szó ugye). De számomra eddig a legnagyobb kedvencem az írónőtől A Botticelli-titok. Hogy miért? Egyrészt a főszereplő páros miatt, hisz elég ütős kombináció egy prostituált és egy pap, nem? Másrészt, itt nem egy városban járunk, hanem keresztül-kasul járjuk Olaszországot, többek között például Pisát, Rómát, Nápolyt is.

"Firenze gyönyörű és embertelen. Szépsége felszínes; a vékony csillogó réteg alatt fertőzött vér csorog."

/A Botticelli-titok/

Gasztroregény és a "kezdjünk új életet egy másik országban!"-szemlélet szerelmeseinek:

Azt hiszem nálam ez az egész olasz mánia Frances Mayes könyve miatt kezdődött. Először a Napsütötte Toszkána varázsolt el, majd jött az Édes élet Itáliában, aztán utolsóként a Mindennapok Toszkánában. Elfogult vagyok ezzel a sorozattal, mert minden alkalommal nagy izgalommal lestem be Frances és párja, Ed életébe és minden pici anekdotát az olaszokról nagy mosollyal szoktam olvasni. Szerintem tökéletes olvasmányok nyárra a képzeletbeli olasz utunkhoz, még ha csak álmodozunk egy olyan életről, mint Francesé, akkor is!

"Amikor útra kelek, hogy megismerjek egy idegen országot, ugyanez a „milyen másnak lenni” érdekel, csak talán nagyobb léptékben – az egész kultúrát, a táj, a nyelv egészét szeretném ilyenkor átlátni. És azt, hogy ki vagyok én az új helyen, és kik lehetnek azok, akiknek ez az otthona."

/Édes élet Itáliában/

Valami humoros:

Már nem is tudom, hogy mikor olvastam Phil Doran Csábító Toscana című regényét, arra viszont élénken vissza tudok emlékezni, hogy baromi jókat derültem rajta. Az alapszituáció egyébként kísértetiesen megegyezik a Napsütötte Toszkánáéval (új életet kezd egy házaspár egy lerobbant toszkán ház megvételével), viszont fergeteges humorral lett mindez tálalva. Hetek óta mocorog bennem az újraolvasás gondolata, azt hiszem bele fogom még tuszkolni a nyári terveim közé.

A másik kedvencem ebben a kategóriában szintén a rekeszizmokat dolgoztatja meg, ez pedig D.L. Smith Santo Fico csodái c. története. Igaz, hogy elég sablonos az alaptörténet, de a karakterek, a regény színhelye és a csodák olyan bájosak, olyan humorosak, hogy rögtön a szívembe zártam ezt a regényt. Az olvasása óta örülök, hogy van egy saját példányom, mert szerintem ezt sem egyszer fogom életem során levenni a polcról.

"Riccardo megnyugtatott, hogy amúgy nem számít, hány konnektorom van, mert Olaszországban kialakítottak egy módszert annak megakadályozására, hogy az emberek túl sok áramot használjanak. Amint az ember háromnál több dolgot dug be egyszerre, az egész környéken elmegy az áram, és a szomszédok üvöltözni kezdenek. "

/Csábító Toscana/

+1 Bónusz, amit beterveztem magamnak:

Azért a nagy posztírásban és a könyvek utáni keresgélésben magamnak is találtam olvasnivalót, és olyan szerencsés vagyok, hogy ahogy látom a könyvtárnak meg is van, így a legközelebbi alkalommal szerintem jön velem haza Tony Perrottet Ókori vakáció c. könyve. A fülszöveg szerint itt is sok város kerül górcső alá, remélem jó szórakozás lesz!

Képek forrása: pinterest

Miniatűrkészítő vagy jósnő?

A babaház úrnőjéről elmondhatom, hogy számomra 2015 egyik legjobban várt könyve volt. Mind a fülszöveg, mind a borító vonzott és amikor láttam, hogy egyre több ismerősöm és blogger olvassa, majd utána elég jó véleményeket fogalmaznak meg róla, úgy éreztem, biztos nagy élményt fog majd nekem is jelenteni. Épp ezért nem olvastam el a róla szóló posztokat, csak általában a végére vetettem egy pillantást, hogy megtudjam merre billen el a mérleg nyelve.

Most, hogy túl vagyok a könyvön azt mondhatom, hogy ugyan maradandót kaptam, de nem volt teljes az élmény, voltak apróbb problémáim a történettel.

1866-ban járunk Amszterdamban, amikor a 18 éves Petronella megérkezik abba a házba, amelynek - úgy gondolja - az úrnője lesz, hiszen a házban lakó gazdag 35 éves kereskedővel, Johaness Brandttal nemrég kötött házasságot. Már az érkezése napján felismeri, hogy nem lesz olyan könnyű itt átvenni az úrnő szerepét, ugyanis a családot eddig Johannes húga, Marin igazgatta, akiről nagyon úgy tűnik, hogy nem akarja ezt a posztot áttestálni a fiatal feleségre.
A háztartáshoz tartozik még egy cselédlány és egy inas, aki fekete bőrével kitűnik az amszterdami nép közül, de mint szabad ember él és dolgozik a családdal. Nella, az ifjú feleség a zsigereiben érzi az első napoktól kezdve, hogy valami olyan helyzetbe csöppent itt bele, olyan viszonyok alakultak ki az egy fedél alatt élők között, amit nem lesz egyszerű vissza- vagy felfejtenie. Mintha minden próbálkozásánál újabb és újabb csomókba ütközne. Mindenki hallgat, kétértelmű megjegyzéseket tesznek csak, Nellát csak egy plusz teherként kezelik és ráadásul maga a ház is tele van titkokkal. Esténként suttogások, lopódzó emberek, ajtók csukódása hallható, olyan mintha kísértet(ek) laknának a falak között.

Hogy mindez még ne legyen a lány számára elég, Johaness egy babaházzal, a saját házuk kicsinyített másával ajándékozza meg, hogy legyen mivel foglalatoskodnia, ha már a saját otthonában másodlagos szerepet szánnak neki. Nella, bár rendes házasságra vágyik, egyelőre mégis beéri azzal, hogy a babaházat rendezi be. Ehhez egy miniatűrkészítő segítségét veszi igénybe, akitől az érkező első csomagban megbújó tökéletes kis figurák - akik a háznépet formázzák meg - ijesztő érzést keltenek a lányban. Épp ezért le is mondja a megrendelését, de a csomagok és az újabb tárgyak ezután is érkeznek kéretlenül. Ráadásul olyan dolgokat tartalmaznak ezek, amelyek később, az események tükrében kerülnek csak felfedezésre és Nella nem tudja eldönteni, hogy vajon a bekövetkező baljós eseményekre való figyelmeztetésnek szánta-e ezeket a jeleket a miniatűrkészítő vagy sem. Olyanok ezek az apró figurák, tárgyak, mintha rontást hoznának azokra, akiket megformáznak, mert amint bekerülnek a babaházba a család jövője az elkerülhetetlen és baljós végkifejlet felé tendál.

Amiben valóban nagyon erős ez a regény, azok a karakterei, a hangulata és a történelmi háttere. A karakterei, főleg Nella és Marin nagyon szépen és részletesen kerülnek bemutatásra. Nella a regény elején egy elveszett kislánynak tűnik, míg Marin egy karakán, rideg és határozott nőnek, majd mindketten óriási változáson keresztülmenvén teljesen más oldalukat mutatják meg, mintha más személy válna belőlük. Nella abban a korban, amikor a nőknek a háztartás vezetését szánták csak szerepnek, felveszi a kesztyűt a gondokkal szemben, az őket sújtó szörnyű megpróbáltatásoktól nemhogy gyengébb lenne, hanem mintha egyre jobban magára találna. A teher alatt nő a pálma mondás egyértelműen illik rá. Marin is teljesen más nővé vált a szememben a könyv végére, bár már a legelején éreztem, hogy ez rideg viselkedés egy szenvedélyesebb lányt takar és hogy bizony itt titkok lapulnak majd a lelke legmélyén. Milyen igazam volt!

A történelmi háttér valóban nagyon kidolgozott. Korhű képet ad mind a nők helyzetéről, mind a kereskedők életéről, a városvezető atyákról, a bigott vallásosságról, a korrumpálhatóságról és a másfajta viselkedés üldöztetéséről. Úgy érzem igen alapos kutatómunka állhat e mögött, ezért minden elismerés megilleti az írónőt.

Ami miatt nem tudok egyértelműen rajongó üzemmódba kapcsolni az egyrészt a könyv lassúsága. Tudom, máskor meg egy-egy könyvnél pont ezt emelem ki, mint pozitívum, de a mostani esetben néha megőrültem, hogy úgy éreztem alig történik valamit. Volt, hogy olyan tehetetlenséget éreztem, mint Nella és már nagyon kívántam, hogy történjen már valami! Persze ez a lassúság kellett a karakterfejlődések bemutatására, de most nekem néha csigaüzemmódban cammogtak az események.
Illetve akármennyire imádtam a regény fekete, komor és nyomasztó hangulatát, néha azt gondoltam, hogy az írónő nagyon titokzatos történetet akart írni. És persze értem én azt is, hogy a misztikus hangulathoz ez kellett, nekem hiányzott egy-két szál részletesebb kifejtése. Például a miniatűrkészítőre teljes mértékben kíváncsi lettem volna és hát nem igazán elégítette ki Burton a vele kapcsolatos igényeimet.

A fentieket leszámítva azonban én is csatlakozom azon olvasók táborához, akik azt mondják, hogy A babaház úrnőjében egy igazán különleges történetet kaptunk, amit mindenképpen érdemes elolvasni! Szerintem az őszi kuckozós, borongós időjárás tökéletes hátteret nyújtana ehhez a regényhez, ha ajánlhatom, ezen időszak alatt vegyétek a kezetekbe!

Kiadó: Libri

Kiadási év: 2015

Fordította: Farkas Krisztina