Azaz a mostani témázás középpontjában a könyvtárazást vesszük górcső alá a csapattal.
A könyvtár és az én kapcsolatom nagyon régre nyúlik vissza. Egészen pontosan általános iskola első osztályához kell visszamennem ha az első élményemet kell említenem. Emlékszem, hogy hatalmas örömmel iratkoztam be és voltam büszke tulaja egy régi típusú könyvtárjegynek. Majd ahogy megtanultam olvasni, rendszeres látogatója voltam ennek a kis csodának, ahová el lehetett bújni egy kicsit, ahol a sorok között órákat lehetett böngészni és ahonnan mindig hatalmas mosollyal és jó sok könyvvel tértem haza. Anno nem nagyon volt lehetőségünk rendszeresen új könyveket venni, úgyhogy a szüleim nagyon örültek neki, hogy ennyire rákaptam az ízére. Sőt, annyira, hogy itthon nagyon sokat játszottam könyvtárost - azaz a saját könyveinknek csináltam kölcsönzős cédulát, vezettem kis itthoni katalógust és a szülőket és a tesómat "kényszerítettem" kölcsönzésre. Volt, hogy büntető díjat is kiszabtam rájuk, mert késve hoztak vissza egy könyvet. És ebben a mókában az a legjobb, hogy sok-sok év távlatából még ma is veszek le úgy könyvet a család könyvespolcáról, hogy benne van egy ilyen régi, általam gyártott kölcsönzős cetli. Megfizethetetlen emlék.
Középiskola ideje alatt egy picit csökkent a lelkesedésem, mert legtöbbször nem azért mentem a könyvesboltba, hogy magamnak keressek olvasnivalót szórakozásképpen, hanem írtam a házi dolgozatokat és a beadandókat. Akkor még az internet a fasorban sem volt, szóval sokat kölcsönöztem, amit meg nem lehetett kivenni, ott maradt a kijegyzetelés, illetve később - az akkor még igencsak drága - fénymásolás. Talán az is visszavetette a lelkesedésem, hogy a zsebpénzemből már összekuporgattam annyit, hogy elkezdhessem építgetni a saját itthoni könyvtáramat és rendszeresen látogattam a körúton egy kis könyvesboltot.
Majd elkezdtem dolgozni, egyre kevesebb szabadidőm lett, úgyhogy sajnos maga a könyvtárazás, illetve az oda eljutás is néha luxussá vált számomra. Ugyanakkor ebben a korszakomban is volt aktív könyvtárjegyem, és amikor eljutottam, akkor faltam a romantikus könyveket és az egyik idős könyvtáros nénivel nagyon-nagyon jóban lettünk. Minden alkalommal, amikor mentem, ajánlott könyvet nekem, volt, hogy félretett egyet-egyet, és sokszor beszélgettem vele csak úgy könyvekről. Szerintem néha csak miatta mentem le. Aztán ezt a könyvtárat összevonták egy olvasóteremmel, a könyvek elkezdtek megcsappanni, nem vettek újabbakat és picit rossz szájízzel, de nem jártam többet már (a néni sem dolgozott ott már ...).
Egészen addig, amíg pár évvel ezelőtt a munkahelyemre olyan kolléganő nem érkezett, aki olvasott, hovatovább könyvtári könyveket is olvasott. És felvilágosított, hogy ő néha ebédszünetben a munkahelyünk közelében lévő könyvtárba szalad ki. Naná, hogy vele tartottam egy idő után és az ő könyvtárjegyének terhére én is kivettem egy-egy könyvet és rájöttem, hogy mennyire hiányzott ez az egész miliő. Úgyhogy visszairatkoztam egy idő után én is, igaz, nem közvetlenül oda, ami a lakhelyem szerint a legközelebb lenne, hanem egy olyat választottam, ami munkahelyről jövet-menet útba esik. Emlékszem, amikor beiratkoztam a könyvtáros hölgy többször megkérdezte, hogy biztos, hogy be akarok iratkozni? Nem értettem amúgy, de biztosítottam róla, hogy teljes mértékben elhatároztam magam és innen nem távozom könyvek nélkül. Nagyon szerettem ezt a könyvtárat is, meg azt is, amikor már ismerősként tekintenek rád az ott dolgozók, segítenek bármiben (például szakdogához anyagot keresni), vagy épp ajánlanak egy jó könyvet, amit nemrég olvastak. Rengeteg jó könyvet hoztam haza onnan, volt olyan, ami csak úgy lepottyant a polcról véletlenül, én meg gondoltam egyet, hogy ez egy égi jel és hazahoztam. Aztán sajnos ez a könyvtár is arra a sorsra jutott, hogy összevonták egy másikkal, mert az épület ahol volt kellett éppen valami másra ... hiába, felkapott belvárosi helyen volt ... Szerencsére az összevonás épp azzal a könyvtárral történt, ami közel van hozzám, így nem is volt kérdés, hogy akkor visszaszokom ide. Azóta is évente hosszabbítom a jegyemet, havonta eljárok, bőszen válogatok a polcokról és itt például imádom, hogy piszok gyorsan megtalálhatóak az újdonságok. Persze a nagyon felkapott könyvekre itt is kell néha várni, vadászni, de ráérek, a könyvek sem rohannak sehová, szóval előbb vagy utóbb egymásra tudunk találni.
És hogy a sok mesélés mellett azt is elmondjam, hogy miért jó könyvtárazni? Azért, mert éves szinten egy könyv áráért annyi könyvet elolvashatsz, amennyit akarsz. De komolyan, a díj már az első kölcsönzés alkalmával (tagkönyvtárt nézve) megtérül, mert én még soha nem jöttem haza kettőnél kevesebb könyvvel. Meg nagyon-nagyon sokat tudsz spórolni a könyvtárazással. Voltak éveim, amikor 100 körül volt a beszerzett könyveim száma. Anyagilag bele sem gondolok inkább, mennyit költöttem akkor. Ráadásul sok olyan impulzusvásárlást megejtettem ilyenkor, amit később nagyon megbántam. Na, ezeknek a kiküszöbölésére tökéletes a könyvtár. Amikor egy könyvnél nem vagyok biztos abban, hogy a polcomon a helye, akkor irány a könyvtár. Vagy ha egy könyv annyira sokba kerül, hogy nem merem csak úgy megvenni, szintén irány a könyvtár. És még ilyenkor is megvan a lehetőség arra, hogy ha nagyon bejött, beszerezzem magamnak később (pl. idén Grecsó egyik könyvével vagyok így :)). Szóval ha kínoz a könyvvásárlás érzése, akkor van hogy nem a könyvesboltba kanyarodok be, hanem a könyvtárba visz az utam. Tényleg olyan érzés, mintha könyvet vennél, csak éppen 1-2, de max 3 hónap múlva vissza kell vinned.
Egy dolgot nem szeretek a könyvtárban: hogy vannak olyan olvasók, akik nem vigyáznak a könyvekre. Pl. leeszik, leisszák, aláhúznak benne, elszakítják és amit a legjobban utálok az a dohányszagú könyv. Könyörgöm, miért, miért kell úgy cigizni, hogy az utána következő ne vegye kezébe a könyvet, mert mintha egy hamutartót szagolgatna. Sajnos volt már olyan, hogy vagy nem hoztam ki ez miatt a könyvet, vagy itthon próbáltam kicsit szellőztetni. Én a könyvtári könyvekre ugyanúgy, ha nem jobban vigyázok, mint a sajátjaimra és számomra ez tök alap, nem megerőltető.
Amúgy szerintem a budapesti könyvtárak jó része ma is olyan retró érzés, nem? Nekem még mindig olyan, mintha legalább 30 évet visszamennék a múltba. Régi bútorok, régi könyvek az újak mellett, régi folyóiratok és újságok. Meg a nyugalom szigetei is. Ott nincs hangoskodás, mindenki csendben böngészget, néha össze-összetalálkozol egy-két emberrel a sorok között, én néha rákukkantok a mások kupacára, de alapvetően jó erre a kis időre a könyvek között nyugalmat és értéket lelni. Mert nekem ezt jelenti a könyvtár.
A többieknek pedig ezt, olvassátok őket is:
