2018. december 30., vasárnap

Novemberi és decemberi zárás

... mert bizony van az úgy néha, hogy én tervezek és igyekszem, aztán minden összejön és borul az egész és majdnem 2 hónapig sem poszt, sem zárás nem kerül fel a blogra. Anélkül, hogy bárkire és bármire is ujjal mutogatnék, sajnos novembertől úgy besűrűsödött az élet, hogy elengedtem a blog jelentette "kényszert". Ha pihenni is akartam, és nem folyamatosan pörögni, akkor az alvásra és az offline életre mondtam igent és a blogra - sajnos - a nemet. Visszagondolva úgy mentek a napok, hogy az hajtott csak előre, hogy majd az ünnepek között lesz pihenés, töltődés és akkor biztosan írok majd. Ebből egyelőre annyira telik, hogy beszámolok a novemberi és decemberi hónapomról, ami könyvbeszerzés terén bitang erős véghajrát hozott, ellenben az olvasások miatt eléggé szégyenkezem, gyatrára sikeredett ebből a szempontból az év vége.

BESZERZÉSEK

Novemberben 5 könyvvel lettem gazdagabb. Ebből 2 kötet a PuPillának tett ígéretemnek - miszerint végig fogom olvasni a teljes HP sorozatot - köszönhető, meg annak is, mikor a 2. kötetet vettem meg, a kezembe nyomta a könyvesboltban a 3. részt is, mondván, hogy úgyis folytatni akarom majd rögtön. Így lettem büszke tulaja a Harry Potter és a Titkok Kamrájának, meg a Harry Potter és az azkabani fogoly egy példányának. Aztán megjelent végre a könyves világ által nagyon várt A hableány és Mrs. Hancock, amely engem sem hagyott hidegen. Épp a végén járok, azt hiszem vele zárom majd olvasás terén 2018-at. Nagyon szerettem volna egy példányt az új köntöst kapott Gavalda novelláskötetből, így megleptem magam a Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahollal. Aztán a Black Friday mizéria engem csak a könyvek terén mozgatott meg, a nagy akciós napon lecsaptam Celeste Ng legújabb könyvére, a Kis tüzek mindenüttre.



A decemberi hónap után pedig újra kitehetem a könyvespolcomra a megtelt táblát, összesen 10 könyvet könyvelhetek el. Nem mintha nem tudtam volna, hisz a családtól csak könyvet kértem, de azért magamnak is vettem két könyvet. A Poket zsebkönyvek közül a Hrabal kötetre, a Gyöngéd barbárokra kívántam rá, illetve becsúszott még egy HP rész, a Harry Potter és a Tűz Serlegét is beszereztem. A barátaimnak köszönhetően karácsonyi ajándékként csupa kis csodát kaptam: lett egy Bíborszínem, egy Medve és a csalogányom és egy Mielőtt a kávé kihűl könyvem is. A céges angyalkám szintén könyvvel lepett meg (elmondása szerint a másik egy üveg Aperol lett volna :)), tőle Lackfi János Milyenek a magyarok? című humoros írását kaptam meg. A családi karácsonynak hála pedig jövőre olvashatok Nyáry Krisztián tolmácsolásában Merész magyarokról, tovább ismerkedhetek Szabó Magdával az Ókúton keresztül, visszatérhetek nagy kedvencemhez, Robert Capához a Vér és pezsgő c. kötettel és megismerhetem Márai Sándort is Az igazin keresztül.



OLVASÁSOK

Na, itt van elég erőteljes elmaradásom. Még a november úgy ahogy adott időt az olvasásra, hisz összességében 6 könyvet fejeztem be. Ebből kiemelkedett számomra Sarah Pinborough 13 perce, amit annyira élveztem hogy ki is vettem egy másik könyvét az írónőnek a könyvtárból. Aztán kellett valami léleksimogatós olvasmány, így újráztam egy nagy kedvencemet, Hidasi Judittól az Április utat. Aj, annyira szeretem ezt a könyvet, de most nagyon másként éltem meg Vera történetét. Folytattam a 2. Harry Potter kötettel a sort (persze a filmet is újranéztem), majd végre visszatértem a vcs-csökkentéshez és kipipáltam az Ambórzy báró sorozat 3. részét, az Ármány és kézfogót. Ami sokkal jobban tetszett volna, ha kuckózósabb napokat élhettem volna át vele. Aztán mikor éreztem, hogy nem túl rózsás a helyzet olvastam egy kis könyvet arról, hogyan legyünk boldogak svéd módra (Lagom), majd a karácsonyra hangolódva a Karácsonyról álmodók című válogatást vettem a kezembe.



Decemberben egészen a szabadságom megkezdéséig kisebb-nagyobb szünetekkel A hableány és Mrs. Hancockot olvasgattam, de csak ma fogom befejezni. Viszont a szabadságom első napjaiban belehúztam a vcs-s könyvekbe és így elolvastam Scalzitól a Zoé történetét és Gillian Flynntől a Sharp Objectset. Velük lett meg az idei 12 könyv. Scalzi még mindig az én kis lightos sci-fi íróm, a Vének háborúja sorozatot is szeretem, szóval darálós könyv volt. Ellenben a Sharp Objects/Éles tárgyak baromira megviselt, közben úgy, hogy letehetetlen volt. Pont most nézem a belőle készített sorozatot és zs-e-n-i-á-l-i-s.

Januárra nincs terv, nincs fogadalom, lesz ahogy lesz az utóbbi hónapokból kiindulva :)


A többiek decembere:
PuPilla
Heloise
Szilvi
Nita 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...