Csökken a 2014-es várólistám - 1-2.

Amikor 2013 év végén is beneveztem a következő évi várólistánk csökkentésére irányuló kihívásra, akkor olyan gyorsan összeállt a fejemben az az alap 12-es lista, amely könyveket már több, mint 6 hónapja szeretnék elolvasni. Úgyhogy utána alig vártam már, hogy belépjünk 2014-be és szép lassan elkezdhessem őket olvasni. A lelkesedésem adott volt, már csak döntenem kellett, hogy mivel is kezdjek.

Elsőként George Orwell 1984 c. nagy sikerű regényét vettem kézbe. Nagyon rég volt, amikor először találkoztam ezzel a könyvvel. Még középiskolában az egyik osztálytársamnál láttam elég hosszú ideig, hozta és vitte minden nap, sőt - némely unalmasabb - órákon is ezt olvasta. Emlékszem, akkor megkérdeztem, hogy miről is szól, ő meg lelkendezve mesélt nekem mindenfélét a Nagy Testvérről, meg hogy milyen durva világkép áll a regény középpontjában. Én meg az akkori romantikus lelkivilágomban jól eldöntöttem, hogy ezt a könyvet bizony messzire elkerülöm. Azt kell, hogy mondjam, jól döntöttem, mármint azzal, hogy akkor és még jó sokáig nem vettem kézbe. Nekem ehhez a történethez meg kellett érnem. Le kellett vetkőznöm bizonyos idealizált képzeteimet, el kellett előtte olvasnom olyan történeteket, mint a Védett férfiak vagy a Szép új világ. És mégis, mindezek után ez az a könyv, amelyre nem tudom azt mondani, hogy imádtam, vagy szerettem, mert olyan mélyen rám telepedett, olyan szinten nyomasztott, hogy szabályosan néha azt éreztem fuldoklom az olvasása közben. (Az mondjuk más kérdés, hogy nem egy jó időszakban került a kezembe, amúgy is padlón voltam, ez még rátett egy adaggal.) De azt elmondhatom, hogy valóban zseniális egy mű! Értelmet nyert sok év után végre a "Nagy Testvér szemmel tart" jelszó, megértettem, hogy mi is az a Gondolatbűn és ledöbbentem azon, hogy bizony lehet a 2x2=5 is ... Szóval örülök, hogy beválogattam a 12-es csapatba, mert ez egy olyan mű, ami szerepelt az "egyszer az életben kötelező listámon", de az biztos, hogy ha valaki olvasni szeretné, az bizony készüljön fel lelkileg, hogy ez nagyot fog ütni!
(4 / 5 - ből)

Az 1984 után közvetlenül szükségem volt valami könnyedebb történetre, és a 12-es kupacot nézegetve Szilvási Lajos Születésnap júniusban c. regényére esett a választásom. Aki olvassa a blogot, az már tudja, hogy Szilvási könyveit nagyon szeretem, pár éve pedig igyekszem őket innen-onnan, főleg antikváriumokból be is szerezni. Ez a történet nem lett kedvencem az írótól, maga a sztori sem varázsolt el annyira, mint a két tini története az Egymás szemében c. könyvben, vagy a Kanadából 1956 után visszatérő erdőgazdálkodási hallgató regénye (Egyszer-volt szerelem). Nem szerettem annyira, mert ki nem állhattam az egyik női főszereplőt, illetve eddig mindig valamilyen szinten úgymond belezúgtam Szilvási főhőseibe, itt ez az érzés is elmaradt. Ugyanakkor szerettem olvasni a történetet, mert a saját szüleim fiatalsága elevenedett meg előttem. 1968-ban íródott a regény és édesapám akkor pont annyi idős volt, mint Ugrai Béla, a főszereplő fiú, és sok közös vonást fedeztem fel közöttük. Sokszor mentem bizonyos fejezetek után az öreghez, rákérdezni, hogy ez "tényleg így volt?", vagy "ilyenre emlékszel?", úgyhogy nem csak én szórakoztam jól, hanem ő is. A politikai részét távolsággal kezelve tanulságos egy történet volt, mindenképpen örültem, hogy a várólista csökkentési projektbe beválogattam és annak is, hogy pár olyan szereplő is helyet kapott a regényben, akik a többi Szilvási-kötetben már feltűntek, szóval az ő saját regényükre is mindenképpen kíváncsi leszek.
(3,5 / 5 - ből)

Első két választásnak nem volt rossz ez a két regény, azóta újabb kettőt elolvastam már, és tegnap este azon morfondíroztam, hogy mivel is kellene folytatni. Ja, és nincs annál felemelőbb érzés, amikor a papír alapú listámon (mert hogy az is van ám nekem!) kihúzhatom az elolvasott könyveket! :)

A hónap leg-leg-leg könyvei #19

Most, hogy már az idei év első hónapjának is túl vagyunk a felén, igazán illő, hogy leüljek és vessek egy pillantást a december folyamán olvasott könyveim listájára. Igen mozgalmas és emlékezetes egy hónap marad számomra (sok minden miatt), de könyvek tekintetében főleg annak köszönhetem ezt, hogy hosszas töprengés vagy inkább vívódás után belevágtam a Harry Potter-sorozatba, és hirtelenjében az első három kötetet el is olvastam gyors egymásutánban (ezért ez a mostani mellékelt kép majdnem hűen tükrözi is az olvasmányaimat 2013 utolsó hónapját tekintve).

De azért nem akartam, hogy ennyire egyhangú legyen a december, így persze mást is sikerült sorra kerítenem. Olvastam egy kis krimit, amit már régóta terveztem valamelyik téli hónapra időzítve, egy cseppnyi romantikával is színesítettem a palettát, újra olvastam magyar szépirodalmat és egy nagyon szép, igazi téli történettel sikerült zárnom az évet, amellyel azt hiszem 2013-ra fel is tettem a koronát.

1. J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve
2. J. K. Rowling: Harry Potter és a Titkok Kamrája
3. J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly - ez volt azt hiszem az a nagyon sztárolt és sokak által imádott sorozat, amelytől sikerült a lehető leghosszabb ideig távol tartanom magam és amit most már egy picit bánok is. A legnagyobb pozitív csalódás volt számomra ez a három kötet, és bár láttam a belőlük készült filmeket, a könyvek sokkal többet tudtak nyújtani számomra. Sokkal jobban "átjött", hogy miről is szólnak ezek a könyvek, mert amellett, hogy egy hihetetlen fantáziadús világot teremtett az írónő, szerintem a barátság erejét hangsúlyozza minden rész.
4. Molnár Ferenc: A zenélő angyal - a legjobb választás volt arra, hogy Molnár Ferencet ne csak A Pál utcai fiúk szerzőjeként tartsam számot és arra is, hogy kíváncsivá tegyen a többi művére is. Bónuszként az egyik legszebb olasz városba, Velencébe kalauzol el minket olvasókat az író.
5. Agatha Christie: Gyilkosság az Orient expresszen - ez az a könyv, amelyet legjobb télen olvasni, hisz a híres-neves expresszel Poirot-ék is behavazódnak, és amelynek szerintem a Christie-krimik között az egyik legfifikásabb megoldása van. Mindig elámulok rajta!
6. Julia Quinn: Ami Londonban történt - a legkacagtatóbb olvasmány volt decemberben. Ha tényleg valami könnyed kikapcsolódásra vágyok, akkor már biztos kézzel nyúlok Julia Quinn könyveiért, mert tudom, hogy pár vidám percet biztos, hogy köszönhetek majd neki.
7. Eowyn Ivey: A hóleány - erre a könyvre nagyon-nagyon vágytam a dicsérő kritikákat olvasva és nem is csalódtam benne. Az egyik legkedvesebb élményem marad mind a decembert, mind az egész évet tekintve: imádtam a szereplőket, elvarázsolt a helyszín, Alaszka és teljesen beleszerettem magába a történetbe is. Kedvenc lett, és ez még a leges jelzőnél is többet mond!

Az első szerelem és buktatói

Molnár Ferenc: A zenélő angyal

Bevallom, én az a személy vagyok, aki eddig Molnár Ferencet csak a kötelező olvasmányon keresztül ismerte, azaz úgy mint, azt az írót, akinek A Pál utcai fiúkat köszönhetjük. Bevallom azt is, hogy ezt a kötelezőt annak idején becsületesen el is olvastam, de nem lett a kedvencem, mindenesetre sokkal jobban szerettem, mint a Kincskereső kisködmönt vagy a Légy jó mindhalálig! c. olvasmányt.

De, amikor olyan olvasni szerető emberek vesznek körül, akik karácsonyra könyvet ajándékoznak nekem, és akik közül történetesen az egyik igazi Molnár Ferenc-rajongó és két kötettel is meglepett, akkor bizony én belevetettem magam, hogy végre megismerjem ezt az írót. Azt hiszem, hogy A zenélő angyal nagyon jó választás volt ehhez.

A történet szerint adva van egy fiatal és gazdag családból származó lány, Irma, aki idősödő szüleinek egyetlen gyermeke, szeme fényük, úgyhogy ez az ifjú lányka eddig bizony mindent megkapott az élettől, annak csak a csillogó oldalát ismerte. Most is épp a szüleivel Velencében vakációzik, mert betegeskedő anyjával elkísérték egy üzleti útra a papát, aki soha nincs otthon, ezért a lányát egy fiatalemberre, a régóta Velencében dolgozó Aurélra bízza, aki most a titkár szerepét tölti be az édesapa mellett. A fiatalok együtt járják be a várost nap mint nap. Aurél igazán szórakoztató társaság és külsőre is vonzó látvány, így nem is meglepő, hogy Irma rögtön beleszeret a fiúba. Az igazi bonyodalom ott kezdődik, amikor Aurél nem viszonozza a lány érzelmeit, sőt, az édesanya mellé felvett ápolónő, Judit iránt táplál gyengéd érzelmeket, amely úgy tűnik, hogy kölcsönös a fiatal nő részéről is. A fő kérdés ezek után már csak az lesz, hogy vajon hogy reagál erre a helyzetre az első szerelem heves érzelmében tobzódó lány, Irma?

Molnár Ferenc eme regénye több ok miatt került közel hozzám. 

Egyrészt a helyszín miatt, mert hát Velence az Velence, ugyan nem jártam még ott, de olvasás közben magam is úgy éreztem, hogy Aurél szavai által mégis csak ott lépkedhetek a két fiatal mellett, ott kávézhatok velük a piazzán és ott lehetek a templomok hűvös levegőjű padsorai között. Aztán fülig ért a szám, hogy a regényben felbukkanó olasz szavakat csekélyke olasz tudásommal immár le is tudtam fordítani, egy kezdőnek ez szerintem mindig nagy löketet ad a tanuláshoz.

Másrészt tetszett maga az alaptörténet, hogy egy elkényeztetett kis lányka életében először szerelmes lesz és pont ezzel az érzelemmel egyidejűleg kell rájönnie arra, hogy a pénzzel nem lehet mindent megvenni, hogy nem az övé az egész világ. Eleinte nem szerettem Irma karakterét, de a jellemfejlődés a végére mégiscsak szerethetővé tette, az utolsó oldalakra felnőtt lett belőle. 

Aurél nekem kicsit semleges szereplő maradt - persze kedves, udvarias, amolyan anyák álma ha több pénze lenne-, viszont Judittal kiegészülve a kettősük pont a szegények és gazdagok közötti ellentétet tudta igazán kihangsúlyozni és azt, hogy nem kell ahhoz temérdek pénz, hogy valaki boldog legyen.

"A lánynak potyogtak a könnyei a vízbe. Ezek szíven szúrták őt ezzel a szegénységgel, már másodszor. Valami hatalmas közösség ez köztük, amiből ő ki van zárva. Úgy fájt a szíve, mint egy kisgyereknek, akit a másik kettő nem vesz be a játékba. A szó szoros értelmében irigyelte tőlük a szegénységüket. És most állnak, várnak itt a háta mögött, némán, hiszen nyilvánvaló, nem is titkolja, hogy sír, és egészen biztos, hogy ők tudják, miért sír. És biztos, hogy egymásra néznek, hosszan, gúnyosan."

Miután elolvastam a történetet tényleg csak azt tudom mondani, hogy jó választás volt ezzel a könyvvel megkezdenem az ismerkedést Molnár Ferenc életművével. Igazán könnyen és gyorsan olvasható, ugyanakkor tanulságos, csak ajánlani tudom mindenkinek!

Köszönöm Andiamo ezúton is!

Értékelésem: 4 / 5-ből

Kiadó: Lazi

Kiadási év: 2006

A Szajna-parti rejtély

Mark Pryor: A könyvárus rejtélye

Minden évkezdetkor az év első olvasmányát kisebb fajta tanakodással választom ki. Nem történt ez másképp 2013 szilveszterén sem, amelyet a nagy töprengés után végül tollasbálban egy elegáns és cseppet veszélyes előélettel rendelkező karizmatikus férfivel töltöttem kettesben - azaz ágyban, párnák között Mark Pryor Hugo Marston sorozatának első kötetét olvasva, és természetesen a kísérőm maga Hugo Marston volt. 

Már az első oldalak után azt éreztem, hogy ez a történet pont az lesz, amit elvártam tőle, se több, se kevesebb. Nem egy körömrágós-izgulós krimi, hanem egy lassabban csordogálós, de meglepetésekkel bőven tarkított történet, amelyben mindenképpen jelentős szerepe van a könyveknek és az igazán szerethető karakterű férfi főszereplőnek. 

Hugo Marston Párizsban éli életét, méghozzá a párizsi-amerikai nagykövetség biztonsági fejeként, amikor is egy kis szabadság szakad a nyakába és úgy dönt, hogy meglátogatja a Szajna-parton saját standdal rendelkező öreg barátját, Maxet, akinek sok szép és ritka könyv alkotja a gyűjteményét. Hugót már akkor a szívembe zártam, amikor egy első kiadású Hercule Poirot-kötetet, a Halál a felhők közöttet vásárol meg, és mellé rátalál még Arthur Rimbaud Egy évad a pokolban c. alkotására (Rimbaud mindig a középiskolás éveimet hozza vissza, ugyanis egyszer belőle kellett kiselőadást tartanom). Az üzlet megköttetik, csak Hugónál nincs elég pénz, ezért egy gyors banki kitérő után tér vissza Maxhez, hogy kifizesse a könyveket, amikor is azt látja, hogy ismerősét egy fegyveres elrabolja és épp a Szajnán egy hajón hurcolják el. Hiába siet az öreg segítségére, már nem tudja megmenteni. Biztonsági főnökként és volt FBI-osként Hugó tudja, hogy mi a törvény, így rögtön a párizsi rendőrségre vezet az útja, aztán csalódni kényszerül. Ugyanis nemhogy nyomozást nem indítanak az ügyben, de mások állítása szerint az adott időpontban nem is történt semmi a Szajna-parton, ők emberrablási incidenst nem láttak. Ráadásul másnap, amikor Hugo visszatér a tett színhelyére Max régi standján már más árulja a régiségeket, mintha mi sem történt volna. Természetesen Hugo nem hagyja ennyiben a dolgokat és a saját szakállára nyomozásba kezd, ami minket olvasókat igen érdekes világba kalauzol el. Nem elég, hogy a főszereplővel bejárhatjuk Párizs majdnem minden szegletét, de a bouquinistes (könyvkereskedő és antikvárius) nagyon érdekes, néhol brutális szabályokkal tarkított világát is megismerhetjük, előkerül itt is a nácivadászat témaköre, a felső tízezer gondtalan(?) életébe is betekintést nyerhetünk, és a drogok meg a bandaháborúk is jelentős szerepet játszanak majd a történet alakulásában.

Bár a regény nem sepert le a lábamról a pörgősségével, mert nekem - attól függetlenül, hogy csak pár nap alatt zajlik le a cselekmény és a nyomozás - kicsit lassú volt, én pont ezt tudtam benne szeretni. Így volt időm megemészteni az újabb és újabb infókat, megismerni az újabb szereplőket és közben dolgoztatni a saját agytekervényeimet, hogy vajon kik és miért rabolták el Maxet, köze van-e a könyveknek mindehhez és vajon elég lesz-e Hugo a rejtély felgöngyölítésére. És bár edződtem Agatha Christie-krimiken, nem jöttem rá a végső megoldásra, ezért is jár a pont az írónak.

Meg azért is nagy piros pont, hogy megalkotta nekünk Hugo Marston karakterét. Mert én bizony bírom ezt a pasit. És nem azért, mert annyira jóképű vagy ilyesmi, fogalmam sincs hogy néz ki a fickó, azt hiszem nem is fektetett az író erre különös hangsúlyt (na ja, hisz ő is az erősebbik nemhez tartozik). Csupán egy dolgot jegyeztem meg a külsejével kapcsolatban: hogy kalapot visel. Szóval nem ezért lehet szeretni, hanem az állhatatosságért, a humoráért - ami főleg akkor csillant meg, mikor barátja, a CIA-tól félig-meddig visszavonult Tom is betoppan a képbe -, a párizsi élethez való hozzáállásáért, azért, hogy nem nyavalyog folyton a szétment házasságán, és azért, mert egy felső tízezerbelieknek adott szűkkörű partin a texasi csizmájában állít be. Ja, és azért, mert imádja Sherlock Holmes történeteit, így cseppet sem meglepő, hogy Hugo és Tom kettőse abszolút Sherlock és Watson kapcsolatára hasonlít.

Bár érezni, hogy egy sorozat bevezető kötete, A könyvárus rejtélye nálam elérte azt, hogy ez a sorozat a jövőben is érdekelni fog. Az első kötet még a romantikus szál nélkül is simán megállta volna a helyét (sőt!), de mindenképpen jó nyitány volt Hugo további kalandjaira. Amiben nem lesz hiány, hisz ahogy láttam a sorozat második kötete külföldön már tavaly májusban megjelent The Crypt Thief címmel, illetve a harmadik pedig most januárban várható, amely The Blood Promise nevet viseli. Remélem, hogy a kiadó hamarosan elhozza hazánkba is a folytatásokat is!

Értékelésem: 4 / 5 -ből

Kiadó: Maxim - Mont Blanc válogatás (külön köszönet, hogy megtartották az eredeti borítót, tökéletesen illik a sorozathoz, ráadásul a többi is csodás lett szerintem, lásd lentebb!)

Kiadási év: 2013

Fordította: Bihari György

A második kötet

A harmadik kötet

Hóból és vágyból teremtve

Eowyn Ivey: A hóleány

Csodás ajándék volt számomra ez a könyv karácsonyra! Egyrészt a történet kiált azért, hogy télen olvassa az ember, másrészt annyira megfogott a hangulata és az alaszkai táj, no meg az ott élő emberek hétköznapjai, hogy kedvencemmé is avattam a 2013-as év utolsó olvasását.

Az 1920-as években járunk, a kegyetlen alaszkai télben találkozunk először Mabellel és Jackkel, egy idősebb házaspárral, akik az alaszkai telepesek magányos, csendes hétköznapi életét élik, és nap nap után küzdenek azért, hogy betevő falat jusson az asztalukra a dermesztő és kegyetlen hosszú téli időszak alatt. A házaspár élete talán még csendesebb, mint a többieké, mert náluk nem hallatszik a házban vidám gyerekkacaj, nem rohangálnak az udvaron a fiaik vagy lányaik, ugyanis a gyermekáldás nem adatott meg számukra. És bár egyikőjük sem vallja be ezt a másiknak, ez a " lyuk" hatással van az alaszkai életükre és kapcsolatukra, ami ugyan erős, de napról napra valami megfoghatatlan érzelmi távolság lopódzik be a két ember közé. Aztán egyik este leesik a hó és Jack bolondos kedvében kiráncigálja Mabelt a szomorúságából és nagy nevetések közepette felépítenek egy hóembert az udvarukon. Pontosabban nem is egy hóembert, hanem egy hóleányt, amelybe az összes vágyódásukat belegyúrják egy gyermek iránt: Jack ad arcot a lánynak, Mabel öltözteti fel sállal és kesztyűvel, aztán csak állnak és bámulják a csodát. És ez a csoda másnapra valahogy életre kel, egy kislány jelenik meg a farmjukon az erdőszéli fák között. Először csak tisztes távolból figyeli őket a hóleányra adott kesztyűt és sálat viselve, aztán egyre közelebb merészkedik a házaspárhoz. A két idősebb ember pedig úgy érzi, hogy végre megadatott nekik az, amire oly régóta vártak, kinyitják házuk és szívük ajtaját a kislány előtt. Csakhogy a hóleány, Faina soha nem marad náluk éjszakára, sőt, amint véget ér a tél, elolvad a hó, eltűnik az életükből, hogy utána csak a remény maradhasson, hogy az első havazás alkalmával újra megláthassák majd a kislányt. Aztán évek alatt egyre közelebb kerül a lány a házaspárhoz, egyre több dolog derül ki Faina életéről, és a két ember csak bízni tud abban, hogy az egyik tél végén Faina nem fog örökre eltűnni az életükből.

Sok tényező miatt lett nálam ez a történet kedvenc.

Egyrészt imádtam Alaszkáról, a tájról, a télről, az ott élő emberek mindennapjairól olvasni. Annyira érződött a könyv minden egyes lapján, hogy az írónő mennyire szereti ezt a vidéket, ezt az életet. Faina természetszeretetét biztos vagyok benne, hogy az írónő tapasztalatainak köszönheti. Kellett ez a fajta szeretet, mert pont ennek volt az a szerepe, hogy az eddig külső szemlélőként és számomra valahogy búra alatt élő Mabel végre igazi otthonának tekintse ezt a vidéket, meglássa az erdőben, a folyókban, a hegyekben azt a szépséget (és a rengeteg lehetőséget), amely foglyul tudja ejteni az embert.

"Minden ragyogott és éles kontúrokkal látszott, mintha még új volna a világ, mintha csak most kelt volna ki egy jégtojásból. A fűzfaágakon csipkésen ült a dér, a vízesés aláhulltában fagyott meg és a hómezőt vagy száz vadállat – vöröshátú pockok, prérifarkasok és rókák, vastag lábú hiúzok, jávorszarvasok és táncoló szarkák – nyomai mintázták."

Ugyanakkor nagyon megérintett a házaspár kapcsolata. Végre egy olyan pár, akik nem huszonévesek, nem tökéletesek, hanem meglátszik már rajtuk az idő nyoma, több évet tudnak a hátuk mögött már házasságban, és átéltek borzalmakat, csalódásokat, de vannak szép emlékeik is, igaz kicsit porosak és távoliak. Most pedig a kiszámíthatatlan természeti erők közepette teljesen egymásra vannak utalva. És bár maguk nem veszik észre, de miután megjelenik Faina az életükben, a kapcsolatukban is változás áll be, valahogy beheged az a lyuk, valahogy visszatalálnak egymáshoz, előjön a fiatalkori énjük egy része és ha egymásra néznek sokszor nem a megfáradt társat látják a másikban, hanem azt a vidám, nevető embert, akire sok év várakozás után rátaláltak. Azt hiszem ezt a vonalat szerettem a legjobban a könyvben!

Ami pedig végképp elbájolt az az orosz népmese ilyenfajta felhasználása. Bevallom, nem tudtam semmit Sznyegurocska történetéről amíg ezt a könyvet a kezembe nem vettem, de nagyon jó ötletnek tartom egy orosz népmese köré építeni egy ilyen csodás történetet. És bár megtudjuk szép lassan a történetből, hogy a mesében mi lesz Sznyegurocska sorsa, én végig nem tudtam eldönteni, hogy vajon a hóleány is hasonló sorsra jut-e vagy sem.

"Öregségemre beláttam, hogy az élet sokszor fantasztikusabb és rettenetesebb, mint azok a történetek, amelyekben gyerekként hittünk, és talán nincs is abban semmi rossz, ha varázslatot vélünk látni a fák között."

Azt hiszem, hogy igazán varázslatos történettel zártam az évet. Minden oldalon találtam valamit, amin elmélázhattam: egy szívbe markoló mondatot, egy szépséges képet az alaszkai vadonról, vagy a küzdelmes életről, vagy csak két, lélekben és testben megfáradt ember újra egymásra találásáról és arról, hogy hogyan lesznek egy család a hóleánnyal vagy akár anélkül is, hogy találnak barátokra és valódi otthonra eme zord, ugyanakkor elbűvölő vidéken. Azt hiszem Faina nagyobb ajándékot nem is adhatott volna nekik, hisz minden változás, alakulás, az új emberek, a barátok, a fogadott fiú betoppanása a hóleány megjelenésével került az életükbe.

Értékelésem: Kedvenc!

Kiadó: Gabo (a borító - na az az egész könyv leggyengébb pontja :))

Kiadási év: 2013

Fordította: Bori Erzsébet

Ha jól láttam, akkor 2015-ben várható egy újabb történet az írónőtól Shadows on the Wolverine címmel, amire én biztos vevő leszek!

2013-as visszatekintő

Újabb január 1., újabb visszatekintés, hogy milyen is volt ez az elmúlt 2013-as év. Visszagondolva csak azt tudom mondani, hogy felnőtt életem egyik legnehezebb időszakát éltem át. Rengeteg minden történt, ami a padlóra küldött és nem gondoltam volna, hogy valaha lesz majd jobb is. Búcsút kellett vennem valamitől, ami hosszú évek óta stabil pont volt az életemben, és utána hiába szakadt rengeteg szabadidő a nyakamba, nem tudtam élvezni, mert nem én választottam ezt a helyzetet. Majd azért év végére kicsit változtak a dolgok, bár egyelőre nem tudom eldönteni, hogy jó-e ez most nekem, még idő kell. Szóval úgy látom, hogy 2014-ben is lesznek történések, amelyek próbatétel elé állítanak, de annyi idén is kiderült számomra, hogy a könyvek és az olvasás még mindig sok segítséget tudnak nyújtani ahhoz, hogy átvészeljem a nehezebb napokat.

Könyvek szempontjából viszont igazán hálás lehetek 2013-nak! Sokat olvastam, de pár könyvvel kevesebbet, mint tavaly, összesen 93-at. Mivel sokkal tudatosabban választottam idén olvasnivalót magamnak, ezért nem nagyon voltak félrenyúlásaim, ami azért jó, mert mint tudjuk sok a jó könyv, az idő meg véges. A férfi írók 2013-ban sem voltak olyan sokan, kb 1/3 - 2/3 arányban még mindig a nők vezetnek. Amit nagyon-nagy hiányosságomnak érzek, az az, hogy a tavalyi olvasmányaim közül nagyon csekély a magyar írók aránya (úgy 15% körüli). 2013-ban sokkal többször használtam az e-readert, hasznos kis kütyű ez, bárki bármit is mond, ráadásul én úgy vettem a saját példányomat, hogy rengeteg szépirodalmi mű fel volt már rá töltve. Ezek közül sajnos nem olvastam el annyit, amit terveztem, ráadásul a két nagy projektem (Anna Karenina és A három testőr) sem jött össze, de 2014-ben őket mindenképpen szeretném elolvasni. Szintén az e-reader miatt az angolul olvasott történetek száma is megsokasodott, rájöttem, hogy nagyon szeretem én ezt a nyelvet, és olvasáskor tényleg "játszva tanul" az ember.

Amire viszont büszke vagyok, hogy 2013-ban is sikerrel teljesítettem a várólistám csökkentésére vonatkozó játékot, és az ennek keretében elolvasott könyvek között igazi gyöngyszemekre akadtam (pl. Jasper Fforde A Jane Eyre eset c könyve, vagy igazi falhozvágós történetként említhetem Silvia Avallone Acélját is).

Ami a könyvbeszerzéseket illeti itt is "felnőttesebb" lett a hozzáállásom. Sokkal átgondoltabban vásároltam, nem voltak (vagy ha igen, csak ritkán) nagy fellángolós kirohanásaim a könyvesboltokba, inkább kitartóan vártam az akciókra. Sőt, néha az akciók alkalmával is lebeszéltem magam a vásárlásokról. Így összesen 51 könyvvel lettem gazdagabb, amelyből 41-et vettem én, a maradék 10-et pedig ajándékba kaptam az év folyamán. Arra pedig igyekeztem ügyelni, hogy a vásárolt könyveimet olvassam is, ne csak felhalmozzam, így ebből az 51-ből 16 darab csak az olvasatlan, ami egész szép arány.

És akkor jöjjenek a kedvenceim. Itt is sokkal átgondoltabban tettem könyveket arra a képzeletbeli polcra, amelyen a Kedvenceimet tartom számon. Nem sorrendben sorolom fel őket, csak így kerültek az év során a kezembe.

1. Baráth Katalin: A borostyán hárfa: imádom Dávid Veron kalandjait, és a bár az első kettőt is nagyon-nagyon szerettem, ez a 3. kötet teljesen levett a lábamról és tűkön ülve várom már a folytatást!
2. Margaret Mazzantini: Újjászületés - 2013 legfájdalmasabb, de számomra egyik legszebb története. Ha egy könyvre elmondható, hogy érzelmi hullámvasút, akkor ez az! Tudom, hogy elcsépeltek már ezek a szavak, de ez volt az a könyv, amely berágta magát a bőröm alá, amelyet le kellett tennem néha, mert érzelmileg már nem bírtam, ugyanakkor sokáig nem is tudtam távol tartani magam tőle. Sokszor nevettem, de még többször sírtam rajta.
3. Lőrinczy Judit: Ingókövek: talán ez volt a legnagyobb meglepetés számomra, mert nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog. Egy város története ez, egy városé, amely nem ereszt, nem felejt, foglyul ejt. A regény hangulat szintén ilyen, beeszi magát a belsődbe. Erőteljesen ható, szinte húsba vágó 2. világháborús történet több szemszögből elmesélve, egy kis mágikus realizmussal megspékelve, nekem nagyon bejött! 
4. Elizabeth Kostova: Hattyútolvajok: örök emlék lesz, ami egy szép nyaraláshoz kötődik. Totál szerelem lett, teljesen elvesztem a festészet világában és a titokzatos levelek felderítésének történetében, még keveselltem is a majdnem 600 oldalas terjedelmet. (Jövő évi terveim között szerepel A történész - ha csak fele ennyire lesz jó, akkor Kostova is bekerül a kedvenc íróim közé.)
5. Eowyn Ivey: A hóleány: 2013 utolsó könyve - tyű, micsoda élmény. Alaszka, tél, gyönyörű természeti képek, egy vad és kegyetlen világ és egy házaspár szívszorító története, gyermek utáni vágya egy népmese köntösébe bújtatva. Varázslatos volt! (csak a magyar borítót tudnám felejteni ...)

2013-ban megfogadtam, hogy nem fogok mindenféle sorozatba belekezdeni. Ezt a fogadalmamat nagyjából tudtam is tartani és számomra is meglepő, hogy amelyekbe újonnan kezdtem bele, azokat most itt fel tudom sorolni a kedvenc sorozataim között:

1. L. M. Montgomery: Anne: a filmeket imádtam, és féltem egy kicsit a sorozattól, de ugyanolyan bájos és gyógyír a lélek mindenféle bajára, mint a belőle készült filmek.
2. Amanda Stevens: Sírkertek Királynő trilógia: na, ez egy fellángolás volt, de jót súgott a belső kisördög ezúttal. Imádom a misztikus hangulatát, az erős női karakterét. 
3. J.K. Rowling: Harry Potter: ezt a sorozatot egy nem régen íródott körbeposztnak köszönhetem a YA témában. Többen leírták kedvenc YA könyveiket és sok helyen találkoztam Harry nevével. Annak idején, amikor megjelent nálunk én már nem tartoztam a célközönségbe, meg ami körül ilyen nagy hírverés van, az engem egy kicsit mindig eltántorít, de ugye soha ne mondjuk, hogy soha, úgyhogy 2013 végéhez közeledve belekezdtem és kb 1,5 hét alatt el is olvastam az első 3 kötetet. Úgy kellett erőt vennem magamon, hogy olvassak valami mást is, és meghagyjam a további részeket 2014-re. Szóval hiába vagyok 30-on túli, Harry, Ron és Hermione hármasa, no meg a Roxfort engem is el tudott még varázsolni.

Persze vannak még itt könyvek, amelyek jókor találtak meg és valami újat, szépet, jót, gondolkoznivalót kaptam tőlük:

• Ernest Hemingway: Vándorünnep
• Robert Capa: Kissé elmosódva
• Victoria Schwab: Az Archívum
• Gárdonyi Géza: Hosszúhajúak veszedelme
• Anthony Capella: A kávék költője
• Kathleen Grissom: Tölgyfa a dombtetőn
• Szilvási Lajos: A néma
• Emylia Hall: Nyarak könyve
• E.M. Remarque: Nyugaton a helyzet változatlan
• John Boyne: A gyáva 

Csalódások - mint említettem, szerencsére nem volt sok, de ennél a kettőnél erősen gondolkoztam, hogy félbehagyjam-e a könyveket, bár nem szokásom:

•  Sebastian Barry: Messze, messze
• ifj. Alexandre Dumas: A kaméliás hölgy

Ha idén (még mindig jövőrét akarok írni) legalább ilyen jó évet zárok könyvek terén, akkor nem lesz okom panaszra. Fogadalmakat idén sem tettem, csak terveim vannak. Pl: szeretném szélesíteni, színesíteni az olvasási palettámat, a már említett két szépirodalmi műt elolvasni (és persze még többet), elolvasni a várólista csökkentésére benevezett könyveimet, továbbra is mérsékletesen vásárolni új könyveket (hisz már helyem sincs ahová pakolhatnám őket) és inkább a felhalmozottakat olvasni. Remélem 2014 segítségemre lesz mindebben!