2012. december 31., hétfő

Viszlát 2012!

Ezúton kívánok minden kedves ismerősömnek, követőnek, idetévedőnek nagyon boldog, sok szép és maradandó olvasásélményben bővelkedő 2013-as újesztendőt!


2012. december 23., vasárnap

Boldog karácsonyt!

Nálunk ma már alakul a karácsonyi hangulat, ugyanis a fenyőfa már feldíszítve áll az egyik szobában és hiába hoztuk idén előre egy nappal a fa dekorálását, minden a szokásos menetrend szerint zajlott - idegeskedés, morgolódás, a fa megint ferdén áll, ki kell kötni, szóval csak a megszokott őrület a köbön.
Viszont ha kinézek az ablakomon, amelyet egy télapót formázó égősorral díszítettem fel, rögtön megnyugszom és próbálok a karácsonyi ünnep meghittségére és arra a három napos pihenésre gondolni, ami előttünk áll. Apró ajándékként ráadásul ma a hó is esik odakint, minden olyan, mintha porcukorral lenne bevonva, szóval szép lassan tényleg itt kopogtat az Ünnepek Ünnepe az ajtónkon.

Ezúton szeretnék Mindenkinek nyugodt, békés, meghitt, bejglimérgezéstől mentes, könyvekkel és olvasással töltött órákkal teli kellemes karácsonyi ünnepeket kívánni!






(Kép forrása: www.weheartit.com)

2012. december 22., szombat

Barátságok és a habcsók ruhák


Isabel Wolff: Mesés ruhák kalandjai - egy vintage bolt körül


A külföldi megjelenése óta szemet vetettem erre a könyvre. Már akkor felkeltette a figyelmemet a borítója, olyan vidám és egyszerűen szép ez a rózsaszín ruha rajta (pedig nem vagyok egy nagy rózsaszín rajongó). A fülszöveg is csupa jót ígért, így nagy várakozással vetettem bele magam az olvasásba és azt hiszem ez volt itt a probléma.

A történet szerint adott két nő, a harmincas éveiben járó Phoebe Swift, aki szeretné életének egy borzalmas eseményét maga mögött hagyni és felejtésképpen megvalósítja régi álmát, azaz otthagyja munkahelyét, a saját lábára áll és nyit egy vintage ruhákat áruló boltot. 
A másik asszony, Therese Bell, egy idős hölgy, akivel Phoebe akkor találkozik, amikor a boltja számára potenciális gyöngyszemek után kutatva nézi át az asszony ruhásszekrényét. Ez a bútordarab csupa szépséges ruhakölteményt rejt magába és egy kék színű gyerekkabátot, amelytől Therese semmiképpen sem szeretne megválni. Természetesen Phoebe kíváncsiságát felkelti ez a bizonyos ruhadarab és szép apránként, ahogy a két nő összebarátkozik, fény derül a kabát sorsára. De nem csak Therese nyílik meg Phoebe előtt, tárja fel múltjának egy olyan részét, amely egész életében nyomasztotta, hanem a fiatal nő is kitárja szívét. Elmeséli fájdalmas emlékeit egy barátságról, egy olyan barátságról, amely nem sokszor adatik meg az ember életében, amelyet megbecsülni, ápolni kell és ha nem így teszünk, akkor annak tragikus következményei lesznek.

Alapvetően azt kell, hogy mondjam nagyon szerettem volna rajongani ezért a regényért, de nem igazán sikerült. A fő problémám az volt, hogy teljesen mást vártam, mint amit kaptam, szóval saját magamnak köszönhetem a felemás érzéseimet. 

Talán ez volt azon kevés könyvek egyike, amelyben egyik főszereplő sem tudta igazán meghódítani a szívemet. Phoebe múltbéli döntéseivel nem tudtam egyet érteni, a karakterével sem tudtam azonosulni. Amit végképp nem értettem vele kapcsolatban az az volt, hogy menekül egy kapcsolat emléke elől, erre az első szembejövő férfi hip-hop le is veszi a lábáról. Ráadásul ez a férfi évekkel idősebb és egy olyan elkényeztetett kis hercegnő a lánya, akit én az első adandó alkalommal jól móresre tanítottam volna, ha velem úgy viselkedik, mint Phoebe-vel.
Therese-t nagyon sajnáltam, az ő története közben sokszor összeszorult a szívem, mégis haragudtam rá egy kicsit, hogy amikor már itt vagyunk a XXI. század technikai vívmányai közepette miért nem gondolt arra, hogy érdemes lenne újra felvenni a kapcsolatot múltjainak démonaival, kideríteni és utána járni, hogy mi is történt valóban az 1940-es évek közepén. Talán másképp alakult volna a sorsa, esetleg lett volna még esély egy nagyon fontos találkozásra!

A könyvbe csempészett romantikus vonal sem nyerte el a tetszésemet. Valahogy úgy éreztem, hogy ez a rész nincs igazán kidolgozva és szerintem e nélkül is remekül működött volna a történet, sőt, én biztos, hogy sokkal jobban a szívembe zártam volna.

Amit viszont valósággal imádtam a regényben azok maguk a ruhák voltak. Elképesztő, hogy mennyi tervező neve merül fel a történet során. Nem győztem az interneten kutakodni, mert bevallom eddig nagyon csekély százalékukat ismertem csak. Szinte minden anyagot, ruhát élénken láttam magam előtt, legyen az egy egyszerű kosztüm vagy egy álomszép estélyi az 1900-as évek közepéről. A bolt megnyitásakor végig izgultam Phoebe-vel én is, ugyanúgy vártam az első vásárlók feltűnését, mint ő és a könyv végén megrendezésre kerülő divatbemutató ötletéért teljesen odáig voltam. De a legjobban a habcsók ruhák hoztak lázba. Amikor ezekről a ruhákról volt szó, láttam a fejemben játszódó filmen ahogy a fiatal lányok nagy izgalommal nézegetik magukat a meseszép színű tüllszoknyás csodákban, pörögnek-forognak bennük a tükör előtt, miközben arra várnak, hogy kísérőjük feltűnjön és együtt menjenek el a végzősök báljába. Ugyanis a habcsók ruhák ezeket a báli ruhákat jelölik - szerintem nagyon édes kifejezés rájuk!

Mondanom sem kell, hogy Phoebe vintage boltjában mindegyik habcsók ruhának igazán különleges gazdája lesz. Volt itt gazdag és nagyon elfoglalt üzletember barátjával betévedő és a párkapcsolatában elnyomásban élő fiatal lány, aztán egy jótékonysági bálra ruhát kereső ifjú hölgy, aki éjt nappallá téve dolgozott csak azért, hogy azt a bizonyos ruhát meg tudja venni, de akadt egy a gyermekvállalásban kudarcot szenvedő megtört nő is, aki saját magát szerette volna jobb kedvre deríteni egy ilyen ruhával. Azt hiszem, aki magára ölt egy ilyen kis csodát, az abban a pillanatban valódi hercegnőnek képzelheti magát. Szerintem így éreztek a habcsók ruhát megvásárló nők is!
Azt nagyon sajnáltam, hogy ezeknek a vásárlóknak a történetét nem ismerhettük meg részletesebben, számomra sokkal szerethetőbb lett volna az egész könyv és azt hiszem én eleve valami ilyesmit vártam volna ettől a történettől.

Ezért van bennem most a könyv elolvasása utána egy kis hiányérzet. A két nő története jól kitalált, a köztük szép lassan kialakuló barátság is jól bemutatott, csakúgy, mint maga a vintage ruhákat áruló bolt és a könyvben szereplő ruhák. Talán ha az írónő kimondottan erre fektette volna a hangsúlyt és pár szálat kihagyott volna belőle, számomra is egy nagy kedvenc könyv születhetett volna. Így viszont egy könnyed, kellemes olvasmányként marad meg számomra, amely csak a habcsók ruhák történetével nyújtott egy kis izgalmat nekem.

Értékelésem:  3,5 / 5-ből

Kiadó: Sanoma Média
Kiadási év: 2012
Fordította: Sánta Orsolya

Képek forrása.
1. www.vintageous.com
2. www.shop-vintage-clothing.com

2012. december 16., vasárnap

A kiválasztott 12

Tavaly jelentkeztem először a molyon Lobo által meghirdetett Csökkentsd a várólistádat elnevezésű kihívásra, amelynek az volt a lényege, hogy ki kellett választanom a mérföldhosszú várólistámról 12 olyan könyvet, amely már több, mint 6 hónapja porosodik ott a sorára várva és ezeket egy év alatt azaz 2012 folyamán el kellett olvasnom. Most, hogy a tavalyi 12-es csapatot sikerrel kipipálhattam, alig vártam, hogy 2013-ra is meghirdetésre kerüljön ez a kihívás, amelyről részletesen ITT olvashattok.

A tavalyi könyvkupac kiválasztása nehezebb volt, mint amit 2013-ra állítottam össze, most olyan könnyen jöttek a könyvek. Csak le kellett ülnöm a polcaim elé, körbenéztem és rögtön megcsapott az érzés, hogy "hú, ezt milyen régen tervezem már!" vagy "jéé, még ezt sem olvastam eddig" illetve "ez vajon hogy nem került eddig a kezembe?". Van köztük szépirodalom, szórakoztató irodalom, krimi, magyar és persze külföldi is. Tehát összeállt a virtuális polcom (lásd lentebb) és most is, csakúgy mint tavaly, már alig várom, hogy 2013 beköszönte után elkezdhessem az olvasást. Főleg azért, mert az idei esemény keretén belül is csupa olyan könyv került a kezembe, amely maradandó élményt adott és visszagondolva nagyon bántam volna, ha nem olvasom el őket. Reméljük a jövő évi kupacról is ugyanezt mondhatom majd el!


2012. december 10., hétfő

Boldogan éltek, míg ...

Kislánykoromban úgy szerettem, ha egy mese úgy ért véget, hogy a szereplők boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Aztán ahogy felnőttem, egyre többször azon kaptam magam, hogy szeretnék többet tudni a későbbi életükről, mert jó és szép, hogy eljutunk a boldog befejezésig, de igazán érdekes lenne egy történetbe újra belecsöppenni pár évvel a happy end után. Az egyik ilyen történet, amelynek nagyon kíváncsi lennék a folytatására a Büszkeség és balítélet. Imádom, az egyik kedvenc regényem Jane Austentól és a könyvből készült BBC-s sorozatot megszámlálhatatlan alkalommal láttam, már-már kívülről fújom. 

Pont ezért lettem rögtön kíváncsi P. D. James A halál jár Pemberley-ben c. könyvére, mert a Pemberley szóra általában rögtön felkapom a fejem. Aztán hallottam, hogy ez nem csupán a történet egy elképzelt folytatása, hanem egy krimi és én rögtön arra gondoltam, hogy milyen klassz ötvözet lenne ha a két kedvencemet, Miss Austent és mondjuk Agatha Christie-t egybegyúrták volna és ebből született volna meg Phyllis Dorothy James eme regénye. Aki hasonlóan gondolkozik, mint én, az mást fog kapni, mint amire várt, de a regényben így sem fog csalódni.

Elizabeth és Mr. Darcy életébe jó pár évvel házasságkötésük után tekinthetünk be újra. Addigra Eliza már Pemberley elfogadott és büszke úrnője, a cselédek szeretik, nagyra becsülik. Mr. Darcy és Elizabeth házassága nagyon jól működik, két csodálatos kisfiú boldog szülei lettek, az életük nem is alakulhatna szebben. Épp egy bál előestéjén kezdődik a történet, méghozzá Mr. Darcy édesanyja által hagyományként teremtett és róla elnevezett Lady Anne bál előtti estén. Mindenki sürög-forog, már minden készenlétben van a másnapi eseményre és már Jane és férje, Mr. Bingley - akik sűrűn vendégeskednek Darcy és Elizabeth otthonában gyermekeikkel együtt - is megérkezett, amikor a kastélyban jelenlévők nyugalmát egy furcsa dolog zavarja meg. Egy cséza érkezik nyaktörő sebességgel Pemberley kapujához, amelyből a hisztérikus Lydia Wickham száll ki (hát ki más zavarhatná meg megint újra a kedélyeket, mint a Wickham házaspár?). A kocsis elbeszéléséből kiderül, hogy Lydia nem utazott egyedül, hisz vele volt férje és annak legjobb barátja, Denny kapitány. Csakhogy ők egy veszekedést követően a Pemberley erdőség kellős közepén kiszálltak a csézából és pár perc múlva lövések zaját lehetett hallani, amire a megijedt kocsis rögtön Pemberley kastélyába hajtott. Természetesen az egész háznép felbolydul erre a hírre, Mr. Darcy és unokatestvére Fitzwilliam ezredes, illetve a család egyik barátja, a fiatal és jóképű ügyvéd, Henry Alvestone rögtön a két férfi keresésére indulnak. Legnagyobb megdöbbenésükre Wickhamre barátja holtteste mellett találnak rá, keze csupa vér és azt hajtogatja, hogy megölte a legjobb barátját. Tehát már megint csak Wickham az, aki váratlan feltűnésével veszélybe sodorja Mr. Darcy és Elizabeth szépen felépített, nyugalmas, szeretetteljes világát.

A történet egészen idáig szép lassan csordogált, nem diktál gyors tempót és rengeteg információt kapunk arról, hogy melyik szereplővel mi történt az elmúlt évek alatt. Illetve a regény eleje szinte a Büszkeség és balítélet egy rövid összefoglalásának tekinthető, amin én egy picit mérgelődtem is, hisz ez nekem nem jelentett újdonságot, de aztán rájöttem, hogy aki még nem olvasta ezt a remek Austen-történetet, annak bizony kell az összefoglaló. Az események ott kezdtek lendületet venni, amikor Wickhamet gyilkosság vádjával letartóztatják és Mr. Darcy a saját családjának jó hírnevét szem előtt tartva kénytelen tevékeny szerepet vállalni az ezt követő procedúrákban.
Innentől kezdve nekem nem krimi volt és nem is a Büszkeség és balítélet folytatása, hanem egy az 1800-as évek elején játszódó John Grisham történet. Ugyanis részletesen megismerhetjük az akkori rendőrség működését, egy halottszemle lefolytatását és egy bírósági tárgyalást is végig izgulhatunk. Mindezt P. D. James olyan kellemes stílussal tárja elénk, hogy egy percig nem kételkedtem benne, hogy az 1800-as évek elején vagyunk-e vagy sem. A regényben felbukkanó új karaktereket is részletesen mutatja be, bár az elején nem értettem, hogy mi ez a rengeteg felesleges - vagyis inkább annak gondolt - információ, de aztán az utolsó oldalakon minden értelmet nyer, a kimaradt mozaikkockák is a helyükre kerülnek.

Amit nagyon szerettem ebben a könyvben, az az, hogy a Büszkeség és balítélet szereplői nem vetkőztek ki önmagukból, azaz maradtak olyanok, amilyenek eddig voltak. Nagyon jól sikerült az írónőnek a karaktereket tovább alakítania. Lydia és Wickham ugyanolyan idegesítőek, Jane és Mr. Bingley ugyanolyan kedvesek és jóindulatúak, mint voltak. Talán Lady Catherine változott egy cseppet, de ennek is megvan az oka. Persze Eliza és Mr. Darcy között már nem izzik úgy a levegő, nincsenek azok a fricskák, az oda-odavágó megjegyzések, de ez érthető is, hiszen boldogan élnek egymással. Viszont nagyon aranyos volt, hogy ezek pótlására bepillantást kaptunk egy-két múltbeli eseménybe hol Lizzy, hol Mr. Darcy elmesélésében, a legvégén még az a bizonyos első lánykérés is újra felidéződik. Georgina, Mr. Darcy húga is sokszor megjelent a történetben, ráadásul ő egy szerelmi háromszög egyik szereplőjévé is válik. Tehát izgalmakban nincs hiány!

Az írónőnek ráadásul egy nagy piros pontot is adnék, mert szép észrevétlenül becsempészett a regénybe még más szereplőket Jane Austen további regényeiből. Aki egy kicsit odafigyel, pár régi kedvenccel "találkozhat" a Meggyőző érvek vagy akár az Emma c. könyvekből.

Viszont ami miatt én egy kicsit csalódott voltam az a krimi szál. Ugyanis én valami Christie-féle krimire gondoltam, ahol potyognak a hullák, ahol együtt gondolkozhatunk egy hasonló karakterrel, mint a zseniális belga nyomozó vagy akár a kotnyeles Miss Marple. Itt ilyen nem volt. Hanem - ahogy fent is említettem - volt helyette tárgyalótermi feszültség és az azt megelőző kihallgatási, felkészülési események sorozata. Persze a történet vége így is meglepő fordulatot vett, volt pár váratlan csavar és ezeknek hála a sok információ, amivel az elején nem tudtam mit kezdeni, mind értelmet nyert. 

Összességében kellemes kikapcsolódást nyújt ez a könyv a Büszkeség és balítélet regény szerelmeseinek, azoknak, akik egy kicsit szeretnék továbbgondolni a történetet, és azoknak, akik elég nyitottak arra, hogy a csodálatos Pemberley birtokon bizony gyilkosság is történhet. Ezeken a mostani, hideg és hosszú téli estéken mindenképpen szórakoztató olvasmány. Nekem az volt! Ráadásul most újra vágyom rá, hogy virtuálisan is visszatérjek Pemberley csodálatos falai közé, úgyhogy örülök, hogy egy díszdobozos DVD boldog tulajdonosa vagyok, mert ez az álmom így könnyen teljesülhet.



Értékelésem: 4 / 5-ből

Kiadó: XXI. Század Kiadó
Kiadási év: 2012
Fordította: Simonyi Ágnes

(Képek forrása: www.est.hu és www.pemberley.de)

2012. december 8., szombat

Könyvszaporulat - november

Azt hiszem, erre a hónapra mondhatom idén azt, hogy piszkosul kirúgtam a hámból azaz elszabadult bennem az a pici, zöldbe öltözött könyvkobold, aki csak duruzsol a fülembe, hogy vegyél könyvet, ne egyet, ne kettőt, hanem többet, még többet! Szám szerint tízet. Igen, tízet. Ennyit garázdálkodtam össze november folyamán. Ebben az évben eddig ez volt a legtöbb, úgyhogy kicsit döbbenten ültem a listám fölött, hogy ezt vajon, hogy sikerült összehoznom.

Arra tisztán emlékszem, hogy Karen Marie Moning vitt először bűnbe. Ugyanis tavaly megvettem a Tündérkrónikák sorozatának első három kötetét, amelyet november folyamán levettem a polcról és olyan szinten elmerültem benne, hogy csak faltam az oldalakat, illetve egymás után a könyveket. Csakhogy a harmadik kötet utáni részek még nem voltak beszerezve, viszont olyan függővéggel zárult, hogy muszáj volt rögvest megvennem a folytatásokat, azaz a Rossz hold kelt fel és Új nap virrad c. köteteket.
Aztán megérkezett egy még október folyamán előrendelt könyv: Luca Di Fulviótól az Álmok bandája. Nagyon fájt már rá a fogam és nem is csalódtam ebben a majdnem 600 oldalas történetben. Utána gyorsan jött egy molyos beszerzés, aminek következtében nagyon kedvező áron jutottam hozzá Jay Asher Kezünkben a jövő c. könyvéhez. 
Folytatásként a molyon felfigyeltem Jojo Moyes Mielőtt megismertelek c. regényére. Nem sokat tudtam sem az írónőről, sem a történetről, de amikor kicsit utánaolvastam, elöntött a "magaménak-szeretném-tudni" érzés. Ez a megérzés most sem hagyott cserben, mert egy olyan történetet kaptam, ami nagyon elgondolkoztatott, megviselt és bizony az utolsó oldalakat sírva olvastam végig, mégis az idei évi olvasmányaim közül az egyik kedvencem lett. Nem is tudom ezt mással jobban alátámasztani, minthogy a novemberi Cartaphilus 40%-os akció keretében gyorsan be is szereztem az írónő másik könyvét (Az utolsó szerelmes levél), amelyről nagyon sok jót olvastam eddig.
November végén pedig megint nem tudtam ellenállni egy akciónak, amelyben a Geopen Kiadó könyveit kínálták igencsak jó áron. Ekkor szereztem be Almudena Grandes Kártyavárak és D.L. Smith Santo Fico csodái c. regényeket. 
A két újabb könyv beszerzése egy hirtelen fellángolásom eredménye: nézegettem, hogy a szépirodalom terén milyen csúnya elmaradásaim vannak és gondoltam, hogy kezdetnek a hiányosságaimat Elizabeth Barrett Browning Portugál szonettek c. kötetével illetve Charles Dickens Karácsonyi énekével pótolnám. Már mindkettőt elolvastam és igazán örülök, hogy e mellett a két rövid, de annál szebb és emberibb mondanivalóval rendelkező könyv mellett döntöttem. A Karácsonyi éneket most, az ünnepek közeledtével szívből ajánlom mindenkinek, nekem legalábbis nagyon jó ráhangolódást jelentett karácsonyra!


2012. december 3., hétfő

Egy pad, egy kávé és egy könyv #4

Nem, nem őrültem meg, hogy december legelején, ebben a hirtelen jött nagy zimankóban kint olvassak egy padon a szabadban, de vasárnap a címben említett dolgok és én egy helyen voltunk, annyi különbséggel csak, hogy azt a bizonyos padot felcseréltem egy kávéház székével. 

Ugyanis vasárnap késő délután egy Vörösmarty téri karácsonyi vásározós programot terveztünk annak minden kellemes hozadékával együtt (forralt bor és frissen sült kürtős kalács), csak én korábban indultam el itthonról, hogy még pár karácsonyi ajándékot be tudjak szerezni. Persze egy igazi könyvmoly nem vehet más ajándékot, mint könyvet, ezért jó pár könyvvel felpakolva indultam a találkámra. Hiába sétáltam szép lassan a gyönyörűen kivilágított Andrássy úton, mégis a megbeszéltnél korábban érkeztem a célállomáshoz. Mivel az idő elég cudar lett, ezért egy hirtelen ötlettől vezérelve betértem a közelben lévő egyik kávézóba és jó szokásomnak megfelelően vettem magamnak egy caffé lattét, leültem melegedni egy kicsit a sok külföldi közé és pont azon szomorkodtam, hogy nincs nálam az aktuálisan olvasott könyvem. Aztán felcsillant a szemem, hiszen a táskám tele volt ajándékba szánt könyvekkel és mellettük lapult egy olyan, amit magamnak vettem. Hogy ezt elfelejtettem az előbb megemlíteni? Jaj, hát ez tipikus könyvmoly betegség! Hiába mentem be másnak ajándékot venni, egyszerűen most nem bírtam úgy kijönni, hogy magamnak ne vegyem meg Chris Greenhalgh Ingrid Bergman megkísértése c. könyvét. Milyen jó, hogy épp nálam volt! Amíg megittam a kávémat, szép lassan elolvastam az első pár oldalt és csak azért nem mélyedtem bele jobban, mert egy szempillantás alatt eltelt az idő és majdhogynem elkéstem a találkozóról.
Egyet bizton mondhatok: engem ez a könyv már az első oldalain elvarázsolt, szerintem nagyon fogom szeretni! Ráadásul amennyire szeretek a kellemes napsütésben és jó időben a szabadban olvasni, most ugyanennyire jól esett egy kicsit megpihenni a melegben, nézni a kávék és forró csokik mellett beszélgető vagy épp olvasó embereket, hallgatni a kávézóban szóló halk zenét. Aki megteheti, próbálja ki, nagyon jól fog esni!

2012. november 26., hétfő

Második esély

Szilvási Lajos: Egyszer-volt szerelem

 

Azt hiszem az idei évben lettem igazi rajongója Szilvási Lajos könyveinek. Nagy-nagy kedvencem volt tőle eddig az Egymás szemében c. regénye, amelyet szinte minden évben leveszek a könyvespolcomról. Ráadásul ahogy telik az idő, minden újabb olvasás alkalmával mást és mást találok benne, ami megmosolyogtat vagy ami épp elszomorít. Épp eme nagy rajongás miatt voltam bajban, hogy melyik legyen tőle a következő regény, amelyet elolvasok. Aztán valahogy egyre többször jött velem szembe az Egyszer-volt szerelem c. könyve és elkezdtem rá vadászni az antikváriumokban. A könyv hozzám kerülésének és megszépülésének történetéről már írtam egy korábbi blogbejegyzésemben, aminek a lényege, annyi, hogy egy külsőleg teljesen megújult 1978-as példány boldog tulajdonosaként október folyamán vethettem bele magam az olvasásba.

A történet ott kezdődik, hogy a főszereplő, Holló Péter két küzdelmes Kanadában töltött év után 1958-ban visszatér Magyarországra, pontosabban Sopronba egy csendes kis albérletbe és próbál újra beilleszkedni az erdőmérnök-hallgatók mindennapi életébe. De ez a fiú, már nem az a fiú, aki 1956. novemberében barátaival elhagyta az országot. Ez a fiú inkább már egy fiatal férfi, hiszen az eltelt két év alatt barátokat vesztett el, kemény megpróbáltatásokon ment keresztül, fázott-éhezett, most pedig egy olyan helyzetben kell helytállnia, amikor az évfolyamtársak legnagyobb része ferde szemmel néz rá és nemkívánatos személynek tartják. És emellett itt van egy lány, Auerbach Krisztina, akit a Kanadába szökéskor itt hagyott, akivel akkor osztozott egy egyszer-volt szerelmen.

"Szereted, és ez ellen nem tehetsz semmit. Semmit! Se az eszeddel; se az akaratoddal. De nem is akarsz tenni ellene. Pontosan tudod, hogy ez a szerelem nem olyan érzés, ami ész-okoktól vagy elhatározásoktól függ. Ez az érzés öntörvényszerű vonzódásból, emlékek sokaságából ötvöződött össze, és nem te uralkodol rajta, hanem te vagy alárendelve neki."

Holló nincs egyszerű helyzetben. Haragszik a világra és magában még mindig gyászolja az elvesztett, hátrahagyott barátait. Ugyan a főiskolát onnan folytathatja, ahol abbahagyta annak idején, mégsem találja a közös hangot a csoporttársaival. Persze ez esetben is kettőn áll a vásár, és ahogy Holló szép lassan, napról-napra, hónapról-hónapra elindul a változás útján, úgy jön rá, hogy talán van esélye új barátságokat kötni és újra Sopron és az erdészet részévé válni. És talán Krisztina kapcsán is kap az élettől egy második esélyt, hogy az a bizonyos szerelem ne csak egyszer-volt legyen.

"– Ha leugornék, utánam ugornál?
Holló is mosolygott nagy barna szemével – igen, csak a szeme mosolygott, az arca mozdulatlan volt, és halkan, nyugodtan felelt, de szavát meg lehetett hallani a repülőgépmotorok vokál-üvöltésén át is:
– Nem engednélek leugorni."

Azt hiszem ezt a könyvet is azok közé sorolhatom, amit többször fogok a kezembe venni, mert Szilvási Lajos gyönyörűen tud írni. Mert megint két olyan fiatalt alkotott, akik nagyon szerethetőek, nem tökéletesek, sokszor hibáznak és mivel már egyszer megégették magukat, nem merik felfedni az igazi érzéseiket, csak szépen kerülgetik egymást, mint macska a forró kását.

"A Varázskeringő… Oscar Strauss varázskeringője. Az ő keringőjük.
S már egyszerre lendült a lábuk, egy ütemre fordultak, de most valamiképpen egyiknek se volt ereje, hogy belenézzen a másiknak a szemébe.
Minden másról elfeledkezve siklottak egy láthatatlan ellipszis mentén a parketton a csupaszív-keringő muzsikájára. (…)
Észre se vették, mikor találta meg újra egymást a pillantásuk, csak azt volt jó érezni, hogy nincs bennük szédülés, mégis valahol a valóságon kívül keringenek, mintha jótékonyan magukra hagyta volna őket az a száz pár, aki az imént még itt táncolt, s ők se ebben a teremben siklanának már, hanem valahol a végtelen, szabad ég alatt…
Öleld magadhoz az életet… – fonta körül őket a hegedűszó, s akár valami könnyű szalag, anyagszerűen összekötözte kettőjüket. „Ne legyen vége! – jajdult fel Krisztinában a kívánság. – Így suhanni, szállni, keringeni, siklani tovább…”


Nem tudom Szilvási igazi ereje miben rejlik, de szerintem a hangulatteremtéshez nagyon ért. Olyan jó volt pont ősszel olvasni ezt a könyvet, hisz a történet is épp a szeptembertől karácsonyig tartó időszakot öleli fel. Csodálatos tájleírásokat találtam benne, ráadásul ahogy Holló beszélt az erdőről és a hozzá való viszonyáról, rögtön éreztem a késztetést, hogy felhúzzam a cipőmet és menjek ki a szabadba élvezni még a késő őszi napsütés egyre gyengülő erejét, sárguló faleveleket rugdosni és csendben magamba szívni a természet nyújtotta őszi csodát.

Aztán itt volt Sopron, mint helyszín. Jó pár éve voltam már ebben a meseszép városban, épp ezért olyan kellemes volt most képzeletben újra a soproni utcákban bandukolni vagy a hideg elől bemenekülni egy cukrászdába. Rájöttem arra is, hogy teljesen más élvezetet jelent egy magyar író tollából született magyar helyszínen magyar szereplőkkel játszódó regényt olvasni. Jó volt, hogy a főszereplőket úgy hívták ahogy, jó volt, hogy Sopron volt a helyszín, szóval sokkal jobban magaménak tudtam érezni a történetet.

Azt hittem, hogy az Egymás szemében után nem lesz olyan Szilvási-kötet, amelynek a szereplői ennyire a szívemhez fognak nőni. Tévedtem! Imádtam a könyv szomorkásan bájos hangulatát, hogy Szilvási olyan gyönyörűen írt arról az egyszer-volt szerelemről, amely talán mégsem csak egyszer volt. (Rajongásomat talán az is jelzi, hogy otthon vár rám 5 olvasatlan könyv az írótól, de azért én még rendeltem mellé újabb kettőt.)

Értékelésem: 5 / 5-ből



Kiadó: Móra Ferenc Könyvkiadó
Kiadási év. 1978

könyv megvásárolható az Antikvárium.hu weboldalán!

(A kép forrása: www.weheartit.com)

2012. november 22., csütörtök

Rossz úton járva

Nógrádi Gábor: A gonosz hét napja

(Légy jó, tesó!)


Idén már párszor rádöbbentettek az olvasmányaim arra, mennyire buta voltam, hogy eddig távolról szemléltem csak a mai magyar írók műveit. Most, hogy elolvastam Nógrádi Gábor legújabb könyvét, megint csak ezen agyalok, illetve azon, hogy ha nem került volna a kezembe, akkor elszalasztottam volna egy nagyon jól megírt ifjúsági regényt. Olyat, amelyet bármelyik tizenévesnek a kezébe adnék, hogy olvassa el és egy kicsit gondolkozzon el rajta. Bár én már nem ezt a korosztályt képviselem, szépen elmerültem én is a gondolataimban, amikor becsuktam a könyvet.

A történet elején Luca, egy ötéves kislány a ház tetején ücsörög, miközben a rémülettől megkövülten álló édesanyja, és a bátyja próbálja onnan leimádkozni. De Luca nem hajlandó mozdulni. Ugyanis Alex, a majdnem 10 évvel idősebb bátyja, azt állította, hogy Foltos, az egy hete beszerzett kiskutyájuk haldoklik és Luca erre úgy reagált, hogy ha Foltos meghal, akkor ő bizony leugrik a tetőről.

Igazán figyelemfelkeltő nyitójelent volt ez, ráadásul már ebben a rövid részben érződött, hogy Alex keze jócskán benne van abban, hogy Foltos a végét járja. Pedig Foltos Alexnek köszönheti azt, hogy egy héttel ezelőtt, mint izgő-mozgó kiskutya a családhoz került. 
Egy héttel ezelőtt a Czippán családban bombaként robbant a hír, hogy az ügyvéd édesapa elhagyja a feleségét és két gyermekét, mert talált magának valaki mást. Egy fiatalabbat, egy csinosabbat. A feleség nem sejtett eddig semmit sem, de Alexet mégsem érte ez a hír annyira váratlanul, mert ő nem is olyan rég véletlenül látta az apját egy másik nővel. Apuka elcuccol, anyuka összeomlik, Alex pedig magában dühöng, Luca meg még sok mindent nem ért a kialakult helyzetből. A fiú pedig lázadásként az egész világ ellen ellóg egy napot a suliból, amikor is egy hajléktalan dobozában kiskutyákra akad. Foltost választja ki és meglepi vele a húgát. Luca első látásra beleszeret a kölyökkutyába, de akkor még nem is sejtik, hogy mennyire speciális kutyát szereztek be. 

Foltos viselkedése, egészsége nagyon szoros kapcsolatban áll Alex tetteivel. Merthogy Foltos úgy működik, mint valami iránytű, aki jelzi, ha rossz útra lépsz, ha rosszul választasz a jó és a gonosz dolgok között. Az elkövetkező egy hétben Alex életében csupa olyan dolgok történnek, ahol döntenie kell, hogy melyik utat járja. Bizony, sokszor rossz úton indul és ilyenkor Foltos a kölyökkutyából hirtelen felnőtté válik, sőt szinte aggastyán lesz és nem engedi magához közel Alexet sem. Ha a fiú valami nagyon gonosz dologba keveredik, akkor Foltos annyira beteg lesz, hogy már a legrosszabbra lehet számítani.

Alexnek elég sok idejébe telik, míg felismeri, hogy Foltos és az ő viselkedése között kapcsolat van. De még akkor sem hajlandó változtatni azon, hogy ne a rossz irányba menjen tovább. Az igazi lökést ahhoz, hogy átgondolja az elmúlt hét eseményeit, és ráeszméljen, hogy útközben valami nagyon csúnyán elromlott, azt Luca adja meg tesójának, azzal, hogy felmászik a tetőre és a leugrással fenyegetőzik. Hogy kap-e esélyt Alex arra, hogy ezt a gonosz által uralt egy hetet jóvátegye vagy sem, azt nem szeretném elmondani, derüljön ki a könyvből, mert szerintem ezt a történetet minél több embernek el kellene olvasnia kortól függetlenül.

A két testvért nagyon szerettem. Alex engem emlékeztetett Salinger Zabhegyezőjének főhősére, Holdenre. Holden is igazából csak a húgát szerette, hasonló korúak voltak és Holdennek is bírtam a szövegeit, csakúgy mint Alexnek.

"Az ember sose tud egyedül maradni, ha akar. Bezzeg kurvára magányosan hagyják, ha nem akar. Ki van ez találva."  

Az író az Alex és Luca közötti kapcsolatot olyan jól mutatja be, hogy szinte láttam magam előtt a mogorva tinédzser fiút a pattanásaival és esetlenségével, miközben a csacsogó, bozontos hajú kishúgával sétálnak haza az óvodából. Vagy amikor durván kizavarja őt a szobájából, amit persze utána rögtön meg is bán. És hiába hívja néha lököttnek vagy kis hülyének, ezek mögött a szavak mögött is érezzük az igazi testvéri szeretetét a kislány felé.

Alex tettein persze sokszor csóváltam a fejem, de azért még emlékszem, milyen nehéz tinédzsernek lenni. Pláne, ha valaki háta mögött épp most esik szét a család, és nem figyelnek rá, nem tud tanácsot kérni, akkor aztán még könnyebb hülyeségeket csinálni. Mert Alex aztán tudja, hogyan kell néha igazán gonoszul viselkedni. Ettől függetlenül nem tudtam rá haragudni, csak nagyon szorítottam neki, hogy ismerje fel, hogy rossz irányba halad és legyen annyi esze, hogy változtat a dolgokon. Amit nagyon imádtam benne az a sajátságos humora volt. Sok olyan "beszólása" volt, amin percekig kuncogtam. Személyes kedvencem:

"A hír a nők között gyorsabban terjed, mint a neten. És fizetni se kell érte. Szerintem wifivel működnek."

A könyvben megemlített témákat, problémákat is nagyon maiaknak, nagyon valósnak tartom. Volt szó széteső családról, suliból való lógásról, igazolás hamisításáról, egy kis pénz elcsenéséről a szülők pénztárcájából, hamis facebook profilról, ivásról, szexről, drogokról, így szinte mindazon veszélyekről, ami a mai tizenéveseket testközelből fenyegetik.

Összességében Czippán Alex egy hetének története számomra letehetetlen olvasmány volt. Néhol kemény, néhol szókimondó, de nagyon életszagú könyv ez, mindeközben végig humoros marad. Ahogy pedig Foltos kutya funkcióját kitalálta az író, az szerintem zseniális. Jó lenne, ha minden mai tizenévesnek lenne egy ilyen Foltosa, talán akkor sokan nem térnének le a jó útról a kevésbé jóra, mert lenne egy iránytűjük, aki terelgetné őket a nagyvilágban.

A könyvet és a benne megbúvó kedves szavakat köszönöm Nógrádi Gábornak és a Móra Könyvkiadónak!


Értékelésem. 5 / 5-ből

Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadási év: 2012

2012. november 18., vasárnap

A hónap leg-leg-leg könyvei #6

Hihetetlen, hogy milyen gyorsan telik ez az ősz! Nemrég még élveztem, hogy a késő őszi napsütés kellemesen melegíti az arcomat, hogy szépen színesednek a falevelek és vele együtt a táj is. Aztán mostanában reggel már vastagabban kell öltözni és már az esőtől nedves utcákon hevernek a megkopott őszi színű falevelek. Szépen magunk mögött hagytuk szeptembert, sajnos már az október is elmúlt és lassan, így november közepén már arra emlékeztetnek minket lépten-nyomon, hogy közeledik a karácsony. 

De addig még gyorsan felsorolom, hogy október folyamán milyen könyveket olvastam és ezek közül melyik milyen leg-leg-leg jelzőt érdemelt ki. Elég szép hónap volt a könyvek számát tekintve, ráadásul nagyon-nagyon jó könyvekre találtam rá, több kedvencem is született az októberi olvasmányaim közül.


  1. Anthony Capella: A szerelem étke: az egyik legnevettetőbb mai romantikus történet, amely szerintem hűen mutatja be az Olaszországot oly jól jellemző "dolce vita" szemléletet.
  2. Romain Gary: A virradat ígérete: az idei év egyik legjobb (ha nem pont a legjobb) könyve. Gyönyörűen megírt történet az anya és gyermeke közötti eltéphetetlen köldökzsinór erejéről. Kedvenc lett!
  3. Henryk Sienkiewicz: Quo Vadis: egy nagy hiányomat pótoltam októberben ezzel a regénnyel. Azt hiszem eddig ebből a regényből tudtam meg a legtöbbet a római császárok, konkrétan Néró véres uralmának korszakáról. Továbbá ez volt az a könyv, ami a legnaturálisabban írta le a keresztényüldözés korszakát.
  4. Galgóczi Dóra: Megszülethettél volna: ebben a picinyke könyvben találkoztam saját legtitkosabb gondolataimmal. Sokszor olyan volt, mintha egy tükröt tartott volna elém az írónő.
  5. Laurie Halse Anderson: Hadd mondjam el...: ez az a könyv, amely szerintem az igazi YA regény. Az eddigi olvasott ilyen kategóriájú könyvek között a legszívszorítóbb és a fiatal lányokra az egyik legveszélyesebb témát boncolgató. Szintén kedvenccé vált!
  6. Szilvási Lajos: Egyszer-volt szerelem: ez a regény pedig igazi "szívcsücsök". Maga a könyv beszerzése/polcomra kerülése is az egyik legkedvesebb emlékem lesz, de a két fiatal főszereplőnek a története az egyik legaranyosabb szerelem, amiről eddig olvastam. Ráadásul igazi őszi könyv, mert a története egy őszt fed le, szóval a legjobbkor olvastam.
  7. Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény: az egyik legjobban várt történet. Bemutatja az ember legkegyetlenebb oldalát, ugyanakkor példát mutat arra, hogyan őrizhetjük meg emberi mivoltunkat ezekben a borzasztó időkben is, és hogy a reményt, hogy lesz egyszer majd jobb lesz, sose veszítsük el.
  8. Papp Diána: Szerdán habcsók: a legcsajosabb borító nyertese ez a könyv. Egyik-másik muffint, édességet szívesen megkóstoltam volna a borítóról.

2012. november 16., péntek

Egy mesébe illő szerelem története

Elizabeth Barrett Browning: Portugál szonettek


Be kell, hogy valljam, nem vagyok egy nagy vers olvasós típus. Pedig szeretem őket, középiskolában is szerettem őket és a mai napig tudom fejből is a nagy kedvenceimet. Csak valahogy a versek olvasásához elmélyültebbnek kell lenni szerintem, mint amikor egy regénybe vetem bele magam. Valahogy privátabb érzés. Számomra "meztelenebb a lelke" a költőnek, mint egy regény írójának, így azt hiszem nekem is mélyebbre kell néznem magamba, hogy igazán be tudjam fogadni a verseket. 

Elizabeth és férje, Robert Browning
Jelen esetben Elizabeth Barrett Browning miatt csupaszítottam le magam jobban a szokásosnál és azt kell, hogy mondjam, nem bántam meg, mert olyat kaptam, ami mostanában messzire elkerült. Megerősítést, hogy igen, van ilyen szerelem, mint ami ennek a nőnek és férjének jutott, hogy létezik mély és gyönyörűen tartós kapocs két ember között, ráadásul nem biztos, hogy az embert ez zsenge ifjonc korában fogja megtalálni. 
Ahogy olvastam ezt a 44 szonettből álló füzért, amelyet a szerelmes nő írt férjének, azt szerettem volna, hogy soha ne érjen véget, hogy ez a puha, meleg érzés, amely olvasás közben elöntött, tartson még jó sokáig. Persze rájöttem, hogy ha a végére is értem ezeknek az apró csodáknak, az érzés nem fog elveszni, mert bármikor újra le tudom majd venni a könyvespolcomról.

Az én személyes nagy kedvencem a XXVIII. szonett lett:

Leveleim! Mind holt, néma papír...
Bár éltem tüze lángolna benne!
Mintha kötege élőlény lenne,
Úgy nyitom borítékait: mit ír?

Az elsőben "szép költőtárs"-nak hív;
A második: "tavaszi nap" benne,
Hogy kezét kulcsolhassa kezemre...
(Könnyeim potyognak... szakad e szív...)

A harmadik: "Szeretlek!", hirdette,
És nyomán mozgott a Föld alattam;
A negyedik "Tiéd vagyok!" - kezdte...

Egyre több papírt hordtam szívemen!
         (Nem mertem ejteni csak magamban
          Az ötöst, úgysem hiszik): Szerelmem"!

Miközben olvastam a szonetteket egyre kíváncsibb lettem erre az csodálatosan tehetséges nőre, így nagyon örülök, hogy a nyári Alexandra akcióban beszereztem Virgina Woolf Flush c. könyvét. E mellett a képzeletbeli kívánságlistámra került Kertész Erzsébet Elizabeth c. könyve is, amelyet hamarosan igyekszem is beszerezni. Addig is azt hiszem egyik-másik szonett esténként újra társam lesz majd!


Értékelésem: 5 / 5-ből

Kiadó: Accordia Kiadó
Kiadási év: 2009
Fordította és a bevezetőt írta. Czinke Sándor

(A kép forrása: www.theamericanmag.com)

2012. november 12., hétfő

"Azt szeretném, ha akárki szeretne"

Laurie Halse Anderson: Hadd mondjam el...

 

Azt hiszem vannak olyan könyvek, amelyek megtalálják az embert. Ha nem is rögtön a megjelenésükkor, hanem évek múlva, de akkor is a kezünkbe kerülnek és hálásak lehetünk, hogy elolvastuk. Miután elolvastam Laurie Halse Anderson Hadd mondjam el ... c. könyvét én bizony tele voltam hálával. 

Hálát éreztem az írónő iránt, hogy megírta ezt a történetet. Hálás voltam azért, hogy megalkotta nekünk Melinda karakterét, akin keresztül egy nagyon is valóságos és sajnos elképzelhető veszélyre hívta fel figyelmünket. Hálás voltam, mert az én kamaszkoromban velem nem történt ilyesmi. Hálás voltam azért is, mert felismertem, hogy a kamaszkori kirohanásaim és hisztijeim ellenére is egy szerető család és sok-sok barát kísért végig ezen a rögös úton.

A történet főhőse a Merryweather Gimnáziumot épp most kezdő 14 éves Melinda. Akivel egy nyári rosszul sikerült buli óta - ahová Melinda hívta ki a rendőrséget - nem áll szóba a legjobb barátnője, illetve szinte az iskola összes diákja sem. Aki azóta hallgat, nem beszél és nem nagyon kommunikál a külvilággal. Életének egyik legdurvább történésén - ami azon a nyári buli éjszakáján történt - igyekszik egymaga túllépni. De mivel senkinek nem tudja elmondani, senki nem hallgatja meg, egyszerűen magába zárkózik és úgy figyeli a környezetét, mintha egy másik bolygón élő idegen lenne.

"Nekem nincsenek barátaim. Semmim sincs. Semmit sem mondok. Semmi sem vagyok."

A fiatal lánynak az otthoni élete sem másabb, mint az iskolabeli. Olyan, mintha idegenekkel, sőt, nem is felnőttekkel élne egy fedél alatt. Ugyan a szülőknek feltűnik, hogy Melinda nyár óta megváltozott és nem hajlandó megszólalni, mégsem tesznek semmit az ügy érdekében, hogy kiderítsék mi állhat a hallgatása hátterében.

Egyetlen egy ember lesz az egész tanév alatt, aki megpróbál áthatolni Melinda maga köré vont páncélján, Mr. Freeman, a művészeti tanárjuk. Ő észreveszi azt, amit mások nem akarnak észrevenni: hogy Melindával történt valami, valami, ami belülről emészti el a fiatal lányt. Közeledni próbál hozzá, de csak a művészet adta eszközök segítségével és jelzi felé, hogy ő bizony itt van, ha szeretne valamit elmondani.

"A művészet érzelmek nélkül olyan, mint csokitorta cukor nélkül. Nem ér semmit. Ha legközelebb a fáiddal foglalkozol, ne gondolj fákra. Szerelemre, gyúlöletre gondolj, boldogságra, dühre - bármire, ami érzelmeket ébreszt hoz elő belőled. Amitől izzadni kezd a tenyered, begörbülnek a lábujjaid. Koncentrálj erre az érzésre. Ha az ember nem fejezi ki magát, fokozatosan meghal. Megdöbbennél, hogy mennyi felnőtt halott már belül (...)"

A művészeti órák hatására Melinda igyekszik feldolgozni saját magában a történteket. Rájön arra, hogy szeret festeni, rajzolni és szép lassan közeledni is próbál régebbi barátnője felé. Aztán történik megint csak valami, ami Melindát arra kényszeríti, hogy hamarabb találjon rá újra a saját hangjára, mint ahogy készen állna rá, mert másvalakit is fenyegetne az a dolog, ami vele történt a nyáron.

Annyira a hatása alá kerültem ennek a történetnek, hogy most, majdnem egy hónap távlatából is kiráz a hideg, ha csak Melinda elszigeteltségére és magányosságára gondolok. Olyan karakter ő, akiért vérzik az ember szíve és akárhány évesek is vagyunk, biztos, hogy olvasás közben megfordul a fejünkben ez a mondat: "Én itt vagyok, nekem elmondhatod, meghallgatlak". Ráadásul az írónő E/1-ben meséli el a történetet, épp ezért még jobban át lehet érezni Melinda gondolatait, a szégyent, ami belülről rágja a kamaszlányt. De mindezt olyan szarkasztikus humorral tálalja Anderson, hogy a sok szíven ütős mondat, gondolat közepette mégiscsak nevetésre húzódik a szánk. Hiszen Melinda egy tipikus tinilány (lenne), akit a pattanások, a lázadó pillanatok sem kerülnek el.

Melinda mellett Mr. Freeman karakterét szerettem nagyon, a tipikus, kötöttségek ellen lázadó művészlelkű tanárt, aki minden diákjának ötöst ad, mert ő mindenkiben látja a lehetőséget, attól függetlenül, hogy egy fát két vonással rajzol-e meg vagy képes egy csodálatos tájképet festeni. Szerinte nem ez a lényeg és én ezzel teljes mértékben egyet is értek. Ő valami mást szeretne a gyerekekkel megértetni, és erre pont Melinda fejlődése lesz a legjobb példa a könyvben.

Akiket nagyon nehezen viseltem el, azok Melinda szülei voltak. Egyszerűen nem hiszem el, hogy nem lettek volna képesek a lány közelébe férkőzni, áttörni azt a kemény burkot, hogy kiderítsék mi miatt változott meg az addig életvidám kislányuk. Az anyát csak a munkája érdekelte, az apa meg csak úgy volt és ketten együtt még egy hálaadás napi vacsorát sem tudtak összehozni.

Melinda "barátnői" pedig tipikus tizenévesek voltak. Az ő bemutatásuk miatt is megemelem a kalapom az írónő előtt. Nem hiányozhatott ebben a gimnáziumban sem a klikkesedés se, mert ha nem tartozol semelyik bandába sem, akkor láthatatlan vagy. Szerencsére az én középiskolás éveim alatt minket ez nem jellemzett, holott nálunk is megvolt, hogy ki milyen típus, mit szeret és mit nem, de csak azért, mert nem illet valaki be egy-egy baráti körbe, még igenis szóba álltunk vele, hisz egy osztály voltunk.

"Néha az az érzésem, az egész gimnázium egy piszok hosszú szívatás. Ha elég kemény vagy, hogy túléld, felnőtt lehetsz. Remélem megéri."

Úgy érzem, hogy nem találtam meg azokat a szavakat, amelyek a bennem keltett érzéseket jól vissza tudnák adni. Talán elég annyi is, hogy mint a főszereplő Melinda, én is majdnem véresre rágtam a számat a történetet olvasva. Azt hiszem ezek után még jobban igyekszem majd meghallani mások néma segélykiáltását. Mert sokszor nem kell mondani semmit, a hallgatásból is tudhatja az ember, hogy baj van, igazán nagy baj. 

És a gimnáziumok, középiskolák Melindáinak meg csak annyit, hogy igen, megéri!


Értékelésem: 5/ 5-ből

Kiadó: Animus - a borító a történetet ismerve egyszerűen telitalálat!
Kiadási év: 2006
Fordította: Csatári Ferenc


A regényből film is készült Beszélj! címmel, amelyben a Bellaként megismert Kristen Stewart alakítja Melindát. Szerencsére a könyv után láttam a filmet, amely ugyan egy egész jó feldolgozás volt, mégis a könyv ezerszer jobb, hiszen Melinda belső vívódásait, monológjait sokkal jobban átérezzük. Tehát javaslom először a könyvet és utána a filmet!

2012. november 10., szombat

Kívánságlistások

A héten úgy adódott, hogy a munkaidő vége és egy programom között volt egy szabad félórám, amit úgy döntöttem, hogy egy könyvesboltban fogok eltölteni (hol másutt?). Mikor beléptem, egyszerűen annyi könyv fogadott, hogy alig tudtam magamba szívni a látványt. De tényleg! Akármerre néztem könyvespolcok, könyvhegyek, sikerlisták, újdonságok. Ilyenkor szoktam azt kívánni, hogy bárcsak bezárnának ide pár napra, hogy úgy igazából kigarázdálkodhassam magam. De amíg ez az álmom valóra nem válik, maradt a finomabb és visszafogottabb élvezkedés, azaz meglestem azokat a könyveket, amelyek kívánságlistámat gyarapítják. Így a mostani bejegyzésemben csak olyanokat szedtem össze, amelyeket meg is néztem, amelyekbe pár perc elejéig bele is olvashattam.

Az első történet, amely nagyon érdekel Kari Hotakainen Az életkereskedő c. regénye. A történet nagyon izgalmas lehet, a borító pedig tökéletesen eltalált. A fekete-fehér képből úgy kiemelkedik az a bizonyos fonál, hogy én bizony végig is húztam rajta az ujjamat. Most már csak ennek a fonálnak a történetére lennék rettentő kíváncsi.

Fülszöveg:
Egy kiégett író téma hiányában meglepő üzletet ajánl Salme Malmikunnasnak, egy apró fonalkereskedés tulajdonosának: hétezer euróért megvásárolja az asszony hosszú életének igaz történetét. A nyugdíjas nő pedig mesélni kezd, és az író elé tár mindent, ahogy ő emlékszik rá: férje, Paavo némaságát, Helena lányának tragédiáját, Maija lánya házasságát, Pekka fia üzleti sikereit. De vajon az író valóban úgy írja meg a történetet, ahogy megállapodtak? És Salme vajon a teljes igazságot mondja el? Kari Hotakainen könyve megindító és humoros regény a jelen korról, amelyben minden adás-vétel tárgya, és amelyben valódi dolgok helyett egyre inkább csak szavakkal és képekkel kereskedünk. Ha pedig már a szavakból is kifogytunk, elérkezik a cselekvés ideje…

Kiadó: Libri
Teljes ár: 2.990 Ft


A szépirodalmi újdonságok között nézelődve rögtön kiszúrtam magamnak Alessandro Baricco Történet c. könyvét. Baricco stílusát nagyon szeretem és régóta tervezem, hogy kellene még többet olvasnom tőle. Most megtaláltam a legújabb kiszemeltemet.

Fülszöveg:
A regény valamikor a 20. század elején játszódik, az automobil és a csodálatos férfiak legendás, múltba vesző hőskorszakában. Főszereplője Ultimo Parri, akit az olvasó kisfiúként ismer meg a történet elején, de már akkor is mindenki tudja róla, hogy különleges: Ultimo olyan ember, akit "aranyfüst borít", és akinek egyetlen célja: rendet teremteni a világban.
Ötéves, amikor megpillantja az első automobilt, és huszonöt, amikor találkozik a szerelemmel. Az ő története ez a megrendítő regény, amelyben az automobil, a sebesség- és versenyszenvedély párosul egy életen átívelő, rejtélyes szerelemmel és a konok tenni akarással, a szavak és a formák mögött rejlő jelentések felfejtésével.
Baricco újra rátalált arra az elbeszélői hangra, mely a Selyem című regényében ejtette először rabul a magyar olvasót, de a Történet szélesebb ívű, több hangon megszólaló alkotás. Hősei sokáig az olvasóval maradnak, és segítenek - élni.

Kiadó: Helikon
Teljes ár: 2.990 Ft

A harmadik a listámon Alma Katsu Halhatatlan c. regénye. Egyszerűen e mellett a könyv mellett nem tudtam úgy elmenni, hogy fel ne vegyem. Annyira csodálatos a borítója, mert egyszerű, mégis figyelemfelkeltő. A történetre pedig nagyon fenem a fogam, egy kicsit reménykedek is, hogy talán a Jézuska majd valahogy a fa alá csempészi.

Fülszöveg:
Dr. Luke Findley egy újabb unalmas éjszakára számít, amikor elkezdi szokásos éjszakai műszakját St. Andrew kisvárosának kórházában. Azonban amint találkozik Lanore McIlvrae-vel a sürgősségi osztályon - aki sérülései ellenére egy gyilkosság gyanúsítottja -, azonnal megváltozik az élete. Pár órával később már a kanadai határ felé tart vele, tudva, hogy ezentúl soha semmi nem lesz olyan, mint régen. Lanore McIlvrae senkire nem hasonlít, akit Luke valaha ismert. A nő története a szerelemről és az árulásról szól. Szerelemről és árulásról, amire nincs hatással az idő, mivel számára az örökkévaló. Az élete az 1800-as években kezdődött, és a kétszáz év során, amit a Földön töltött, mind az erőszak, mind a testi gyönyörök megkísértették, de ő végig hű maradt élete nagy szerelméhez. Egészen mostanáig. Alma Katsu nagy kritikai visszhangot kiváltó műve lenyűgöző, különböző századokon és kontinenseken átívelő, izgalmas és misztikummal teli regény. Felejthetetlen történet a viszonzatlan szerelemről, ami nem csak megerősíti és nagy tettekre sarkallja az embert, de el is vakítja és akár a teljes pusztulásba is vezetheti.

Kiadó: Agave
Teljes ár: 3.980 Ft


Az utolsó kiválasztott, David Ebershoff A dán lány c. könyve, szintén olyan borítóval rendelkezik, ami megragadta a figyelmemet. Aztán beleolvasva a könyvbe és egy kicsit utánanézve a történetnek el is döntöttem, hogy ezt a regényt is el kell majd olvasnom. A történet valós alapokon nyugszik, ráadásul olyan témát feszeget, amivel én még eddig könyvben nem találkoztam. Abszolút megnyert magának!

Fülszöveg:
A megtörtént eseményeket feldolgozó történet egy egyszerű kéréssel indul: a feleség apró szívességet kér a férjétől.
Egy hűvös koppenhágai délutánon a művészházaspár, ki-ki a maga festő-állványánál, a műteremlakásukban dolgozik. Az asszony modellje váratlanul lemondja a találkozót, és aggódik, hogy így nem tudja időben befejezni a portrét. Megkérdezi a férjét, nem venné-e fel a modell cipőjét és harisnyáját, hogy megfesthesse, ahogy a harisnya a bokánál gyűrődik. A férj először meghökken, de aztán igent mond. És ezzel kezdetét veszi a huszadik század legszenvedélyesebb és legszokatlanabb szerelmi története.

Kiadó: I.P.C. Könyvek
Teljes ár: 3.499 Ft

2012. november 9., péntek

Könyvszaporulat - október

Úgy tűnik, hogy most ősszel valahogy gyorsabban telnek a napok, bár lehet, hogy csak én érzem ezt így. Mindenesetre már jócskán novemberben járunk, én meg csak most raktam egy kupacba az október hónap alatt "összecápáskodott" könyveimet. 

Ilyenkor egyébként mindig elálldogálok a könyvkupac felett, mert nem hiszem el, hogy ebben a hónapban sem tudtam visszafogni magam, többször is bűnbe estem, de aztán azzal nyugtatom háborgó lelkiismeretem, hogy ez az egyetlen szenvedély az életemben, ráadásul nem is káros, szóval végül is nem olyan nagy baj ez az egy-két (sok!) könyv. Októberben összesen 7 könyvet vettem, de ennél több került fel a polcomra.

A beszerzést Baráth Katalin A borostyán hárfa c. könyvével indítottam, mert már nagyon érdekel Dávid Veron történetének folytatása. Aztán a sort Galgóczi Dóra Megszülethettél volna c. regényével folytattam. Ezt a picinyke könyvet már el is olvastam és nagyon-nagyon szerettem, olyannyira, hogy azóta az írónő többi könyvét is "kívánságlistáztam". A Maxim Kiadó bűne egy következő garázdálkodásom, mert Ruta Sepetys Árnyalatnyi remény c. könyvétől tüzes vassal sem tudtak volna távol tartani. Amikor kezembe vettem, már akkor tudtam, hogy nagyon jó kis könyv lesz ez: igényes külső megjelenés, csodaszép borító és egy nagyon ígéretes fülszöveg. Ezt a könyvet is elolvastam azóta és ugyan többször is megkönnyeztem, mégis azt mondom, hogy egyszer mindenkinek el kellene olvasnia! 

Lassan több, mint 4 hónapja, hogy nyelvtanulásra adtam a fejem. Régóta érlelődött már bennem, hogy szeretnék olaszul megtanulni, úgyhogy idén belevágtam. Egyelőre nagy a lelkesedés, a tananyag viszont nem mindig egyszerű, így kerestem magamnak egy nyelvtani kisokost. A PONS Nyelvtan 3 lépésben - OLASZ c. kiadványa mellett döntöttem és a nyelvtanulás eme korai szakaszában is sokszor veszem le a polcról, nagyon jó kis segédlet.

Az e havi könyvszaporulat egy kicsi egyhangúságot is mutat, mert a beszerzett könyveim között 3 Szilvási-regény található. Andiamonak hála (köszönöm újra!) enyém lett az Albérlet a Síp utcában, aztán antikváriumból sikerült még megszereznem az És mégis őrizetlenül, továbbá a Születésnap júniusban c. regényeket. Azt hiszem, nem kell megvallanom, hogy nagy rajongója lettem Szilvási Lajosnak.

Az október hónapot két esemény tette számomra igen emlékezetessé, amelynek egy-egy könyvet köszönhetek. Szilvamaggal végre személyesen is tudtunk találkozni és olyan kedves volt, hogy nem üres kézzel érkezett, hanem meglepett engem Mikszáth Kálmán Galamb a kalitkában c. könyvével. Ez a novelláskötet is már nagyon régen a beszerzendő könyvek listáját gyarapította nálam, így tényleg nagy öröm számomra, hogy megkaphattam. Ezúton köszönöm még egyszer!
A másik kedves esemény, hogy a blog és az én életembe megérkezett az első recenziós könyv. A Park Kiadó jóvoltából elolvashattam Romain Gary A virradat ígérete c. csodálatos regényét, amely nálam az idei képzeletbeli Top 10-es listám egyik előkelő helyére került fel. Olyan könyv ez, aminek a végén tényleg sajnáltam, hogy a végére értem.

Elmondhatom, hogy ebben a hónapban is egész szép számú könyvnek kellett megkeresnem a helyét, ami lassan kezd az egyik legnagyobb problémám lenni. De ha ez lesz a legnagyobb gondom továbbra is a könyvekkel kapcsolatosan, azt hiszem a szent cél érdekében meg fogom oldani a helyhiányt is valahogy, ugyanis könyvek nélkül nem élet az élet!

2012. november 2., péntek

Az étlapon: "la dolce vita"

Anthony Capella: A szerelem étke


Érdekes a története annak, hogy hogyan is került a kezembe ez a könyv. Édesanyám kapta a névnapjára, majd mivel neki volt még elég olvasnivalója, ezért édesapám vette egyik este a kezébe és onnantól kezdve csak azt látta a család, hogy rázkódik az elfojtott nevetéstől, később meg a hangos nevetésekre kaptuk fel a fejünket. Így lettem én kíváncsi erre a könyvre. Az meg, hogy olaszokról szól és Rómában játszódik, csak erősítette az "olvasnom-kell" érzést.

Rómába, az örök városba érkezik Laura, aki Amerikában elnyert egy művészettörténeti ösztöndíjat, és ennek köszönhetően ezen a csodás, élettől lüktető helyen töltheti el a nyarát. A tanulás mellett természetesen nem marad érzéketlen az olasz macsók széptevésére sem, de egy félresikeredett randevú után és egy barátnői jó tanács hatására, elhatározza, hogy legközelebb olyan pasival randizik, aki nem csak az ágyban virtuóz, hanem a konyhában is.  

Ennek a kijelentésnek lesz fültanúja Tommaso, az olasz szívtipró, aki bizony hozzá van szokva ahhoz, hogy azt a nőt kapja meg, akit csak akar. Miután Laurára is szemet vetett és első próbálkozása sikertelennek bizonyul (Laura egy cifra olasz káromkodással melegebb éghajlatra küldi, anélkül, hogy tudná mit jelent ez a mondat), úgy gondolja, hogy akkor ő lesz az a férfi, aki először a konyhában, majd utána a hálószobában veszi le a lányt a lábáról. Csakhogy ezzel az elhatározással egy baj van: Tommaso nem tud főzni. Aztán jön az isteni ötlet, hogy ráveszi szobatársát, a kissé félénk és nem éppen dögös Brunót, hogy segítse neki megszerezni a lányt. Mert Bruno tud főzni, nagyon is! Tommasoval egy olyan étteremben dolgoznak - persze az Adonisz-testű szépfiú csak mint pincér-, ahová hónapokra előre nem lehet helyet foglaltatni, és olyan ételeket tálalnak fel, ami minden gourmand ember vágya lenne. Bruno az édességekért, a desszertekért felelős és olyan gyönyörűségek kerülnek ki a kezei közül, hogy azzal bármelyik ma uralkodó királyi család is elégedett lenne.

Persze Bruno belemegy a tervbe. Eleinte úgy gondolja, hogy majd jó tanácsokkal fog segíteni barátjának, de aztán találkozik Laurával és rájön, hogy ez az a lány, akit már napok óta próbál leszólítani a piacon, csak soha nem volt még hozzá bátorsága. Ekkor dönt úgy, hogy ő maga fogja megfőzni a randikra a fogásokat, amibe szívét-lelkét (szerelmét a lány iránt) belefőzi. A dolog működik is Laura oldaláról, csak ugye Tommaso lesz az, aki learatja a babérokat és akinek sikerül Laurát a hálószobájába is becsábítania. Ám a történet igazán innentől kezd bonyolódni. Félreértések, félreértések hátán, rengeteg kacagtató és néhány szomorkás jelenet és újabb szereplők megjelenése fokozza tovább a rekeszizmokat próbára tevő történet izgalmasságát.

Mondanom sem kell, hogy ugyanúgy olvastam a könyvet, mint édesapám. Először halkan kuncogva, majd a végén már hangosan nevetve, ráadásul az sem érdekelt, hogy itthon vagyok-e vagy épp a villamoson ülök. Épp ezért történhetett meg, hogy az egyik jelenetnél a villamoson utazva úgy felnevettem, hogy a mellettem álló hölgy megkérdezte, mit is olvasok? 

Laurát rettentően irigyeltem. Hónapokat tölthetett ebben a csodás városban, miközben csak az volt a dolga, hogy bejárjon a művészettörténeti előadásokra, felkeresse a múzeumokat és a bennük rejtőző híres remekműveket megcsodálja. 

"(…) Nemcsak azért vannak itt, hogy tanulmányozzák a reneszánszt, hanem hogy éljék is. Ez az egyetlen városa a világnak, ahol reneszánsz mesterművek adnak otthont reneszánsz mesterműveknek, ahol Buonarrotihoz és Berninihez hasonló alkotóknak köszönhetjük az ivókutakat, a hidakat, a templomokat, de még a városfalakat is. Rómában sétálni, étteremben enni, eldiskurálni a taxisofőrrel a kedvenc futballcsapatáról, gyümölcsöt vásárolni a piacon annyi, mint benne élni a reneszánsz zsenialitás teremtő munkájában. Nyissák meg magukat Rómának, és Róma megnyílik önök előtt!"

Mindeközben két, majd a végén már három férfi hevert a lábai előtt, jókat evett-ivott és bizony a lepedőakrobatikai tudását is csiszolhatta. Persze a végén amikor minden összeomlott körülötte egy cseppet sajnáltam, de tudtam, hogy nem lesz itt rossz vége a dolgoknak, mert ha már ennyi komikus helyzet volt, biztos, hogy nem lesz a regénynek rossz befejezése.

Tommaso alakja a tipikus olasz macsót testesítette meg. Igazából nem tudtam rá haragudni (csak egy picit), mert nem árult kimondottan zsákbamacskát, hisz nem ígért Laurának sírig hű szerelmet, egyszerűen csak csajozni akart és jól akarta magát érezni. Amiért persze egy kicsit fújtam rá az a mód volt, ahogy becserkészte Laurát, azaz a legjobb barátja tudásával villogott és minden dicséretet ő aratott le. De ő is megkapja ám a magáét, mert az életét fenekestül felforgatja ez a színjáték, amiből nehéz kiszállni. Egy dolgot azért tőle is megtanulhatunk ebből a regényből, amolyan ízes módon káromkodni:

"Tommaso annyi időre állt meg, amíg elmart két cornettót, és a járműveket kerülgetve már futott is vissza, keresztül az úttesten. Amikor egy Fiat furgon rádudált, odaordította ugyan neki a rituális római sértést – „A feleséged lába között dudálj, seggfej, ott nagyobb a forgalom!"

És akkor Bruno karakteréről mit is mondhatnék: imádtam!!! Esetlen mafla pasi, de óriási szívvel és olyan főzőtudománnyal, hogy én ölni tudnék érte. Illetve inkább azért, hogy azt a rengeteg csodálatos fogást nekem készítse el, miközben én a konyhában lógatom a lábam. Az elején azért fogtam a fejem és mondogattam, hogy ne legyen már ennyire tutyimutyi, de kellett ez a sutasága, hogy a végére legyen hová fejlődnie és elhiggye magáról ő is, hogy bár nem olyan dögös, mint a haverja, igenis őérte is doboghat egy nő szíve. Az enyémet - nagy kávérajongó lévén - ennél a jelenetnél már az övének tudhatta:

"– Kopi luwak! Tyű! – Laura belenyalt a kávéba. – Hallottam már róla, de sose gondoltam volna, hogy egyszer inni is fogok!
– Nem? Miért nem?
Laura ránézett. – Ugye tudod, hogy állítják elő? – Mikor Tommaso nem szólt, megmagyarázta. – Él a kávéültetvényeken egy luwak nevű rágcsáló, amely a kávé gyümölcsével táplálkozik – és mivel olyan sok a bogyó, csak a legérettebbeket és a legpirosabbakat eszi meg. A kávébab, a gyümölcs magja, áthalad a luwak tápcsatornáján, aztán kiürül belőle. Rendkívüli finomságnak számít, a kávéföldeken dolgozó fiatalemberek vele ajándékozzák meg a szerelmüket, ezért nem nagyon jut belőle exportra. Szeretem a kávét, de ezzel a fajtájával még sose találkoztam.
Tommaso észrevétlenül letette a csészéjét. Ez nem igaz! Bruno patkányszarból főzött nekik kávét!"

Továbbá Brunót azért is csak imádni lehet, ahogy az ételekről vélekedik. Számára a főzés nem a munkája, nem egy hobbi, hanem maga az élet. Lehet ezeknél a soroknál nem elcsábulni?

"Bruno kiemelte az egyik juhsajtot, megszagolta, és máris elrepült a Rómát koszorúzó dombvidék, a Castelli Romani apró legelőire. Volt a sajt szagában egy leheletnyi széna téli takarmányból, de volt friss fű is, és napsugár, és egy csipet a csípős aromájából a rétek burjánzó kakukkfüvének, amit a juh a fűszál mellé harapott."


"– Ha meg akarsz ríkatni valakit – mondta Bruno vontatottan –, pucoltass vele hagymát. De ha azt akarod, hog elszomordjon, főzzed neki azt a fogást, amit az anyjától kapott kicsi korában. Érzékeled a külnbséget?
Tommaso vállat vont.
– A bezsongatás – folytatta Bruno – nehezebb a megríkatásnál, de bizonyosan nem lehetetlen. A tenger gyümölcseinek kétségtelenül vannak vágykeltő tulajdonságaik. A puhatestűeknek is, mint például a lanarche aglio e olio, csiga olajban, fokhagymásan. Esetleg egy kis carciofini – zsenge, párolt, mentás articsóka, amit kézzel bontasz szét, úgy mártogatod olvasztott vajba. Bor, ez evidens. Befejezésül cukorsokk, valami könnyű, de művészi, hogy eltelj energiával és boldogsággal… de ez csak az egyik oldala a dolognak. Ha azt akarod, hogy valaki beléd szeressen, egész mást főzöl neki, valami tökéletesen egyszerűt, de erőteljest. Valamit, ami azt mutatja, hogy megérted a lelkét."

Összefoglalva csak annyit mondhatok, hogy ez egy nagyon-nagyon veszélyes könyv a nyugalmunkra vonatkozóan! Aki nem szeretné, hogy az alábbi dolgok megtörténjenek vele, azt tanácsolom, hogy messzire kerülje el!
1. Többszöri, visszafojthatatlan hangos nevetés.
2. Állandó éhségérzet (istenem, ahogy az ételekről és az ételek elkészítéséről tudott Bruno, akarom mondani az író mesélni az valami csodálatos volt!)
3. Néhány cifra olasz káromkodás megtanulása. (Kezdő olaszosként még nekem is volt benne egy-két sikerélményem, mert volt, amit már le tudtam fordítani.)
4. Ellenállhatatlan vágy, hogy induljunk Rómába a legelső géppel és saját magunk is megtapasztalhassuk azt a vidám, csak az olaszokra jellemző mindennapi káoszt, ami a dolce vita alapja!

Értékelésem: 4,5 / 5-ből

Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadási év: 2006
Fordította: Sóvágó Katalin

2012. november 1., csütörtök

Amikor csak tényleg a remény marad...

Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény


Hétfőn, amikor ízelítőt kaptunk az idei télből, késő este tartottam hazafelé és egyszerűen annyira fáztam, hogy szó szerint vacogtak a fogaim. Amikor vártam a villamos megállóban - mert ilyenkor persze pont az orrom előtt megy el a villamos - bevillant ez a könyv és mélységesen elszégyelltem magam. Hogy miért? Azért, mert ilyen puhány vagyok, hogy jön egy kis lehűlés, esik egy kis hó, és én már úgy érzem magam, mint egy jégcsap. És azért is, mert tudtam, hogy engem otthon vár a fűtött lakás, a hétvégéről maradt leves, a gőzölgő tea, na meg a forró zuhany és pillanatokon belül át fogok melegedni.

Aki kicsit is ismer engem, az tudja, hogy szeretem a 2. világháborúról szóló történeteket. Így amikor megláttam, hogy a Maxim Kiadó megjelenteti Ruta Sepetys Árnyalatnyi remény c. könyvét, tudtam, ezt mindenféleképpen el fogom olvasni. Ráadásul ebben a témában az eddig olvasott könyveimből mindig inkább Németországról, Hitlerrről és persze Amerikáról vagy Angliáról tudtam meg újabb dolgokat, az oroszok és maga Sztálin rémuralma, illetve az, hogy a balti államok közül Litvánia, Lettország, Észtország egyszerűen megszűntek önállóan létezni, valahogy elkerült. Egészen eddig. Ez a történet egy aprócska szeletét mutatja meg Sztálin rémuralmának, és annak, amit a világháború kezdete után nagyon sok balkáni embernek el kellett viselnie.

1941-et írunk, amikor a 15 éves Lina Vilkas és családja ajtaján egy nap berobban a szovjet titkosrendőrség és a család egész addigi élete a feje tetejére áll. Linát, kisöccsét és édesanyját elhurcolják Litvániából több száz másik emberrel együtt, majd Szibériába deportálják őket, ugyanis szovjetellenesnek nyilvánították az egész családot. Hosszú, fájdalmas utat tesznek meg és olyan embertelen borzalmakon mennek át, hogy csak azok maradnak életben, akik nem vesztik el a reményt, hogy van kiút innen is, hogy egyszer, hosszú-hosszú évek múlva szabaddá válnak majd.

A történet ennél persze sokkal mélyebb és összetettebb, de ahelyett, hogy leírnám, inkább mindenkit arra biztatok, hogy vegye kezébe és olvassa el, megéri. Ugyanakkor mindenki készítse fel magát, hogy érzelmileg nagyon megviselő Lina és családjának története. El sem tudom mondani, hogy hányszor lett könnyes a szemem, hányszor éreztem azt, hogy az óriásira nőtt gombóctól a torkomban nem tudok nyelni és hányszor akartam becsukni a könyvet, hogy egy kicsit fel tudjak lélegezni. Mégsem csuktam be, sőt az első este a könyv felét elolvastam, alig tudtam letenni, egyszerűen vonzott magához, mint egy mágnes.

Talán azért volt rám ennyire erőteljes hatással, mert nagyon jó az írónő stílusa. Semmi cikornyás megfogalmazás, erőltetett hasonlat. Olyan egyszerűen, szépen ír, hogy bár kétszer annyi idős vagyok, mint Lina, simán tudtam azonosulni a karakterével, a gondolatival. Ráadásul mivel Lina tehetséges a képzőművészet terén, ezért a történetet végigkíséri Linának a rajzoláshoz való ragaszkodása, hogy még akkor sem adja fel, hogy rajzokon keresztül megörökítse mik történnek körülüttök a deportálásuk, a kényszermunkájuk során, amikor már a rohadt krumplihéj is mennyei lakomának számít.

"A rajztanárnőm azt mondta, hogy ha az ember mély levegőt vesz, és elképzel valamit, oda kerülhet. Láthatja, érezheti. Az NKVD előtti ellenállásunk során pontosan ezt sajátítottam el. A csend órái alatt elkopott álmaimba kapaszkodtam. A fegyver csöve előtt minden reménybe belehullottam, és engedtem a kísértésnek, hogy a szívem legmélyéről kívánjak. Komorov azt hitte, kínoz minket, pedig elmenekültünk a magunkban őrzött nyugalomba. És onnan erőt merítettünk."

A borzalmakat picit ellensúlyozandó az írónő egy nagyon szép, bimbózó szerelem történetét és beleszőtte a regényébe. Lina mellé megalkotta a fiatal Andrius karakterét, akit csak imádni lehet. Ketten együtt ebben a borzalomban is megtalálták egy rövid időre az életnek azt a szépségét, amiből erőt tudtak meríteni ahhoz, hogy folytatni tudják, hogy ne veszítsék el soha a reményt arra, hogy valamikor újra szabadok legyenek. Több olyan közös megható jelenetük volt a könyvben, ahol nyúltam a könyv mellé készített papír zsebkendőért.

" - (...) Nem vagyunk bűnözők - mondta. - Bár te talán igen: fát lopsz, tollat, ügyiratokat - nézett rám, és elfojtott egy mosolyt.
- Még te beszélsz ... paradicsomot lopsz, csokoládét, vodkát!
- Igen, és még ki tudja, mi mást - mondta Andrius.
Megfogta a kezemet, és megcsókolta.
Kéz a kézben sétáltunk, egyikünk sem beszélt. Aztán lassítani kezdtem. - Andrius ... félek.
Megállt, felém fordult. - Ne félj! Ne adj nekik semmit! Még a félelmedet sem, Lina."

Az ilyen témájú könyvek olvasásakor mindig megdöbbenek azon, hogy az emberi kegyetlenségnek nincs határa. E mellett pedig elcsodálkozom, hogy milyen élni akarás, életösztön működhetett ezekben az emberekben, hogy túlélték a borzalmakat és utána még azt is, hogy egészen a Szovjetunió felbomlásáig mindezekről még csak beszélni sem beszélhettek, mélyen el kellett magukba temetni minden szörnyűséget, minden nap mint nap kísértő emléket. Fel is tettem magamnak a kérdést, hogy én vajon küzdöttem volna-e, túl éltem volna-e ezeket az embert próbáló időket. A fenti írt bevezetőmben pont ezért szégyelltem el magam, pont ezért jutott eszembe a fagyoskodásom közben Lina története. Hisz az csak egy apró kellemetlenség volt, amelyre itthon már várt a gyógyír. Lináéknak még ez sem adatott meg. Ilyenkor szoktam átértékelni a saját problémáimat is. Mert ez ilyen emberi sorsok tükrében jövök rá, hogy ezek valójában nem is igazi problémák …

Hogy a könyv elolvasásához még inkább kedvet teremtsek, nézzétek meg ezt a videót, amelyen az írónő mesél a könyv születéséről.


Értékelésem: 5 / 5-ből

Kiadó: Maxim Könyvkiadó - a borító a maga egyszerűségével nagyon megfogott, illetve az egész könyv kivitelezése nagyon szép és igényes, jó volt kézbe venni!
Kiadási év: 2012
Fordította: Szűr-Szabó Katalin

2012. október 25., csütörtök

Egy könyv új ruhája

Még szeptember folyamán történt, hogy Andiamo segítségével hozzájutottam szinte ingyen Szilvási Lajos Egyszer-volt szerelem című könyvének egy példányához. Ugyan a szegény könyv kissé viharvert, meg dohos szagú állapotban volt, de erre a lelkiismeretes beszerző figyelmeztetett, még képet is küldött róla. Engem ez cseppet sem érdekelt, nagyon vártam, hogy a kezembe fogjam, ugyanis régóta kerestem már az antikváriumokban. A posta gyors volt, pár nap múlva már itthon nézegettem a könyvet, ami tényleg látott már jobb napokat.



És ekkor jött az ötlet, hogy ez a könyv bizony megérdemel egy második esélyt. Mert még nálam is idősebb, szóval ha magamnak megveszem az arckrémet, akkor egy ilyen szívcsücsök és régóta keresett regénynek is jár a renoválás. Internetes keresgélésem eredményeképpen rátaláltam egy könyvkötészetre a lakóhelyem közelében, ahová elvittem a szerzeményemet egy kis orvoslásra.

Már amikor beléptem az üzletbe éreztem, hogy jó helyre jöttem. Az az illat, ami ott fogadott, jobb mind bármilyen parfüm! A papír, a könyvek illata, hát az leírhatatlan! Megmutattam a hölgynek a regényt és mondta, hogy ugyan meg lehetne menteni a borítóját, de ő nem javasolja, ugyanis túl szűkre szabták. Így elém tette a borító mintákat és jó pár perces töprengés után egy szép bordó mintás mellett döntöttem, amire majd arany betűkkel kerül fel a könyv címe. A meglepetés akkor ért, amikor a vállalt határidő október közepe lett. Óriási boci szemekkel néztem a hölgyre, hogy nem lehetne-e hamarabb, de olyan sok kötnivalójuk volt, hogy csak erre az időre tudták vállalni. Szóval a megadott időpontig türelemmel vártam A Könyvre és azt hiszem nem hiába. Nézzétek, milyen szép lett!



Az egész kötés nagyon szép munka. A kicsit megviselt lapok, mintha kisimultak volna, bár fogalmam sincs ezt hogyan érték el. A belső borító oldal szép krémszínű, hogy színben passzoljon a már megsárgult lapokhoz, szóval külön öröm volt látni, hogy még erre is ügyeltek. Annyira beleszerettem ebbe a bordó borítóba, hogy szívem szerint az összes Szilvási-kötetet egyenruhába öltöztetném most. Csak sajnos ehhez előbb a lottón kellene nyernem!

De a legfontosabb az, hogy ez a könyv igazán különleges lett számomra. Egyrészt egy nagyon kedves bloggerinának köszönhetem, másrészt abszolút egyedi lett, harmadrészt, most, hogy kiolvastam, imádom és már nem csak a külseje, hanem a belső tartalma miatt is (az illusztrációkról nem is beszélve)!

Fotók: Az első két kép Andiamo fotója, az utolsó kettő saját készítés.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...