2019. január 27., vasárnap

Életszösszenetek

Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés


Néhány évvel ezelőtt volt szerencsém részt venni a greCSÓKOLlár zenés és irodalmi esten, ami hatalmas élmény volt. Már akkor tudtam, hogy nekem dolgom lesz Grecsóval. Hogy olvasnom kell majd őt. És bár eddig a Megyek utánadot és a Mellettem elférszt sikerült csak sorra keríteni, és az előbbit jobban szerettem, mint az utóbbit, most a Harminc év napsütéssel olyan ajándékot kaptam tőle, amit sokáig fogok őrizgetni és amivel kedvenc könyvet avathatok.



Olvastatok már úgy könyvet, hogy végig azt éreztétek ez nektek, személy szerint nektek szól? Amikor minden elbeszélésben, minden fejezetben tudsz valamit találni - egy élethelyzetet, egy mondatot, egy személyt - ami megfog. Ami arra késztet, hogy reggel a zsúfolt 4-6-os villamoson elmélázva a sorokon bámulj kifelé miközben szakad a hó, közben pedig nyeled vissza a könnyeket, a gombócokat a torkodból. Szépen ír Grecsó. Semmi sallang. Pár egymás mellé tett szó és bumm, nálam megtörtént, aminek meg kell történnie. Néha úgy pislogtam olvasás közben, hogy leírta, amit én érzek, amit nem tudtam magamnak megfogalmazni sokszor, pedig hát olyan egyszerű, neki olyan egyszerű szavakkal megy. Határozottan jó író. Nekem legalábbis ezzel a kötettel bizonyosan az lett.

"Percekig kacagtak a felfedezés örömén és a saját tapasztalatlanságukon. Én is nevettem, de ekkor még nem tudtam, min, csak velük. Nem értettem, milyen csoda, amikor valami először történik. Talán az egyik első saját ebédjük lehetett ez, a költözés utáni önállóság megélése, meghódítása: felfedezők voltak, és szerelmesek, azóta meg tudom, hogy ennek a kettőnek lenni a legjobb dolog a világon."

Szinte egy egész élet minden fontos állomása megtalálható a Harminc év napsütésben, és persze nem csak harminc évről szól. Generációkról, családról, családi kapcsolatokról, fiúkról és apákról, nagyszülőkről, testvérekről, arról, hogy milyen fontosak a gyökereinek. Hogy milyen vidékről a "nagy" Budapestre felkerülni. Hogy milyen más utat választani, mint a szüleid. Milyen göröngyös a felnőtté válás útja. Mennyi szerelmet kell megélni mire lesz olyan, aki mellett meg akarunk állapodni. Mik lesznek a tinédzserkori nagy álmokból és vágyakból, milyen érzéssel megy el az ember a 20. érettségi találkozójára (tavaly kellett volna olvasnom ezt a részt). Tényleg minden benne van, amit én, te, mi átélünk nap mint nap. És akkor amikor megtörténik velünk, akkor lehet, hogy nem is érezzük a fontosságát, csak egy újabb napnak gondoljuk, aztán amikor már nincsenek velünk bizonyos emberek, hirtelen ezek a pillanatok, ezek az összemosolygások, a ki nem mondott szavak, a meg nem bocsátott tettek jelentőséget kapnak.

"Nem tudtuk, hogy előttünk minden generáció és azóta is minden évfolyam ugyanígy szorong. Félti a jövőt. Fél tőle, hogy nem lesz elég jó. Nem fogja beteljesíteni a szülei álmait. Amikor azt mondja a húslevesillatú, meleg konyhában a saját apja, hogy „csak azt szerettem volna, hogy neked jobb legyen”. Akkor majd szégyellnie kell magát, mert nem tanult eléggé, hogy az apja meglássa benne jobbik önmagát, és megnyugodjon."

Azt hiszem most értem meg Grecsóhoz, most tudok vele és az írásaival azonosulni. Kata barátnőmnek meséltem a könyvről és végig csak annyit tudtam mondani, hogy az egész olyan keserédes és bensőséges. Benne van néhány megbánás, benne van néhány "bárcsak" is, ugyanakkor meg tudja melegíteni az ember szívét. Számomra legkedvesebb részek a Juszti mamáról írott elbeszélések voltak. Nekem soha nem volt nagymamám, már egyik sem élt mire megszülettem, szóval ez a viszony, ez a fajta intimitás, amit Grecsó elénk tárt a nagymamájával kapcsolatban nekem kimaradt. Most kaptam egy kis "lopott nagymamát" én is.

"De Juszti mama azt mondta, nem állhatja a puhány férfiakat, akik ilyen hamar feladják. Az udvarlás nem annyi, hogy bekopogtatunk, és ha azonnal azonnal nem nyitnak ajtót, már feladjuk. Az udvarlás csupa remény és türelem, az udvarlás csupa kétségbeesés és reménytelenség. Menjek csak oda a süteményemmel, ha hülyének néz, az is jó, legalább megjegyez. Nincs rosszabb a feledhető férfinál, sohase legyek feledhető férfi. Ez meggyőzött, a hülye férfi is jobb, mint a feledhető."

Egyszóval a Harminc év napsütés olyan könyv, amelyben az olvasó megtalálja saját magát is. A mindennapjait. A jó és a rossz történéseket, az élet apró kis szösszeneteit. És határozottan olyan könyv, amelyből szeretnék egy saját példányt, hogy bármikor elolvashassam pl. az Össze kéne szedni novella szilvalekvárjának történetét.


Kiadó: Magvető
Kiadási év: 2017

2019. január 21., hétfő

Miből lesz az önbizalom?

Nyitott Akadémia: Bízz magadban!

Önértékelés, önelfogadás, önbecsülés


Jó pár évvel ezelőtt voltam egy Nyitott Akadémia által szervezett pszichológiai előadáson, ahol halhattam Vekerdy Tamást élőben és nagyon tetszett amit és ahogyan mondott. Már akkor tudtam, hogy ezeket az előadásokat tematikusan csokorba foglaló kiadványaikat jó lenne elolvasni, de az ilyen típusú könyveket nem minden nap vesszük le a polcról. Legtöbbször akkor, amikor szükségünk van valami kapaszkodóra, valami megerősítésre. A Bízz magadban! nálam azért került elő, mert idén szeretnék magamon "dolgozni". Egy olyan korba jutottam, ahol az ember automatikusan értékel és be kell vallanom, egyelőre nem nagyon tetszik az, amit látok. Ebből lett elegem. Itt az ideje egy kicsit másképp, máshogyan gondolkozni. A Bízz magadban! egy jó alap lett, de kicsivel kevesebbet, másabbat kaptam tőle, mint amit előzetesen vártam.



Dr. Kádár Annamária
Én én vagyok, és így vagyok jó!

Már az előadás címe szívemből szólt, de a stílus és a mondanivaló is betalált nálam. Megismerhettem a Johari modellt, amely személyiségünket négy tartományra osztja: mi mit tudunk magunkról, a környezetünk hogy lát minket és e kettőnek a kombinációi.
Tetszett, hogy az ember életszakaszai szerint leírta, hogy mikor mi lenne a "feladatunk", hogyan kellene a kihívásokat megélni, kezelni. Arra is kitért a doktornő, hogy azzal, hogy milyen nemzethez tartozunk már hozunk magunkkal egy beállítottságot - mondanom sem kell, hogy a magyarok nem éppen a legpozitívabb és önbizalomtól kicsattanó emberek.

"Ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben, először is rá kell ébrednünk, hogy a kultúránk elérhetetlen ideálokat állít elénk. Illúziókat kergetünk, ahelyett, hogy élveznénk a nőiességünket (...)"


Prof. Dr. Bagdy Emőke
Az életbátorság hármas fogata: önismeret, önkép, önbizalom

Bagdy Emőkét eddig is nagyon szerettem olvasni, hallgatni, ezzel az elődadásával is sokat tett a gondolkozásomhoz. Kicsit a biológia és a gének felé veszi az irányt az elején, de ezek is mind érdekes és értékes információkat adnak. Ami nagyon fontos volt az írásában az az, hogy az önkép kialakulásának a folyamatát életszakaszokra bontja az újszülöttől felnőtt életünkig. És hihetetlen, hogy már a pár hónapos kisbabákban mekkora sérülést tudunk okozni, ha szülőként nem mosolyokat kapnak tőlünk, hanem csak negatív érzelmeket. Fontos témakör volt a bátorító pedagógia kiemelése az iskolai időszakban: amikor azt mondják, hogy "ügyes vagy és jól csináltad", még ha nem is tökéletes munkát tettél le az asztalra, ahelyett, hogy folyamatosan azzal szembesülsz, hogy "ezt te nem érted fiam, hülye vagy".

"Pedig ha valakiben senki sem bízik, akkor mégis honnan vegye a muníciót? Hiszen az önbizalom úgy keletkezik, hogy először más bízik bennem, és azt fölszívom magamba aztán belsővé, sajáttá teszem."


Dr. Szondy Máté
A másokból táplálkozó törékeny önértékelés: a narcizmus.

Nekem ez az előadás egy picit kilógott a sorból. Ráadásul miután végigolvastam, megállapíthattam, hogy szerencsére sem én nem vagyok narcisztikus, sem ismerőseim körében nincs ilyen ember. Viszont érdekes volt megismerni a narcizmus jeleit, hogy mi jellemzi egy ilyen típusú embert és az milyen önértékeléssel rendelkezik. Rögtön az Amerikai Pszichó, Patrik Batesman karakterével indított és mivel a filmet láttam nagyon éles képet kaptam a narcisztikus önimádatról.

"Az utóbbi évtizedekben - a kutatók szerint a testkultusz, a szépségkultusz, a celebkultusz hatására - a narcisztikus attitűd teljesen átlagossá, úgyszólván normálissá vált a mai nyugati társadalomban."


Kozma-Vízkeleti Dániel
Önbecsülés kapcsolataink tükrében

Ez lett Bagdy Emőke mellett a másik kedvenc részem. Az emberi létet 4 szoros egységre osztja (bio, pszicho, szociális és spirituo), majd mindegyikben végigveszi, hogy az önbecsülés mit jelent ezen a területen. A legnagyobb fókuszt a társas kapcsolatok kapják: igényünk van arra, hogy hassunk az emberekre és hogy ezekről visszajelzést is kapjunk. Ráadásul életünk során ez egy soha véget nem érő folyamat, hiszen mindig újabb és újabb csoportok tagjaivá válunk az életszakaszainknak és szerepeinknek megfelelően, minden egyes csoportban elfoglaljuk a helyünket. Természetesen nem minden csoportban fogunk ugyanúgy viselkedni. 
Kiemelt szerep jut ebben fejezetben a családnak és a barátoknak. Mindkettő lehet önbizalom erősítő vagy romboló hatással ránk. Az, hogy mennyire hatnak ránk a negatív visszajelzések, a személyiségünk erejétől is függ. Mindenki ismer olyan embert, aki a rosszban is meglátja a jót, vagy a rossz dolgokat is úgy tudja tálalni, hogy azt már nem is érezzük annyira egetrengető dolognak.

"Meg tudjuk találni azokat a barátokat, akik készek minket erősíteni? Akik megdicsérnek egy-egy jól sikerült tevékenységünk kapcsán? És hogy létrejöhessen az önerősítő kör: vajon mi közreműködünk abban, hogy növeljük a körülöttünk élők önbecsülését? Osztunk nekik elismerést? Hozzásegítjük őket jó érzésekhez azáltal, hogy megkeressük értékelhető tulajdonságaikat, és ezeket tükrözzük vissza nekik?"


Pál Ferenc
Önbecsülés és a spiritualitás

Talán ezzel a fejezettel tudtam a legkevésbé mit kezdeni. Nem igazán tartom magamat spirituális embernek. Viszont nagyon jó volt olvasni, hogy az optimista hozzáállást mennyire fontosnak tartja önbecsülésünk szempontjából is. Az általa felállított spirituális lépcsőfokok, egy utazás kívülről befelé is érdekes megközelítés volt ebben a témában, de kevesebb gondolatot tudtam igazán átérezni, átélni.

"Van annyi szabadságom, amennyi az élethez kell. Élhetem a saját életem, miközben tartozom valahová (...)"


Kiadó: Kulcslyuk Kiadó
Kiadási év: 2014


2019. január 19., szombat

Egy igazi "feel-good" könyv

Jean-Paul Didierlaurent: A 6:27-es felolvasó


Azt hiszem magam sem vártam, hogy a 6:27-es felolvasó, Guylain Vignolles milyen gyorsan és könnyen elrabolja a szívemet a történetével. Márpedig ez történt. Mindenkinek biztos vannak olyan könyvek az életében, amelyiket olvasva tényleg vágyik arra, hogy ott legyen, hogy személyesen is megismerhesse a szereplőket. Nekem ez a történet pont ezt az érzést adta és olyan klassz, hogy már januárban elmondhatom, olvastam egy ennyire meghatározó könyvet az idén.



De miért is szerettem Guylain történetét? Mert átlagosnak látszó, de cseppet sem átlagos, hanem igazán nagyon különleges emberekről szól, akik nagyon magányosak, ugyanakkor a kívülről szürke életükbe betekintve rájöhetünk, hogy mindannyian különlegesek.
Nézzük csak Guylaint, aki egy olyan üzemben dolgozik, ahol a bezúzásra ítélt könyveket semmisítik meg és pont ő kezeli a zúzógépet. A férfi minden este alászáll ebbe a gépezetbe és az ott talált oldalakat megmenti, majd a 6:27-es reggeli vonaton, amelyikkel munkába jár felolvassa ezeket. A közönség imádja, sőt, már várják, hogy aznap mivel szolgál nekik a felolvasó. A történet ott kezd igazán érdekessé válni, amikor egy nap egy pendrive-ot talál a megszokott ülésén, amelyen egy wc-s "néni" írja le humorosan a történeteit, érzéseit és Guylain élete nem várt fordulatot vesz ezekkel a történetekkel.

"Nem, nem mondhatnám, hogy minden rendben van, vágott volna vissza szíve szerint Guylain. Egy olyan apának a visszatérésére várok, aki már huszonnyolc éve halott, és az anyám azt hiszi, hogy egy kiadóban dolgozom. Minden este egy aranyhalnak mesélem el a napomat, olyan mértékben undorodom a munkámtól, hogy majd kihányom tőle a belemet (...)"

Ha már csak ennyi lenne az alapsztori, szerintem az is elég lett volna, de kapunk még néhány szerethető mellékszereplőt is, akik hol könnyeket csalnak a szemünkbe, hol mosolyt az arcunkra. Ott van például Guylain két legjobb barátja. Régi kollégája, Guiseppe, aki egy munkahelyi balesetnek köszönhetően tolószékbe kényszerül. Ez az idős férfi lesz Guylain egyik legnagyobb támasza a wc-s néni ügyben, de a férfi is folyamatosan támogatja idős barátját, aki nem tudja megemészteni lábai elvesztését, de ő egy percig nem hagyja, hogy a depresszió leterítse.
Vagy ott van az üzem őre, Yvon akiben egy költő veszett el, hiszen csak alexandrinusokban beszél, csak még a színpadát nem találta meg. De a felolvasásnak és két idős, tüneményes néninek köszönhetően hamarosan Yvon is megtalálja terepét a Lilaakác Otthonban.
Meg persze mindenezek mellett ott van a wc-s néni és a történetei, ami amolyan könyv a könyvben történetet ad az olvasónak és remek perceket szerezett nekem, annyiszor nevettem a sorokon. Ugyanakkor teljesen megvett vele az író, hogy milyen mély érzelmeket, milyen magányosságot rejtettek ezek a történetek. Nem is csodálom, hogy Guylain érzelmeit is teljesen felkavarták.

"Elérte, hogy ne legyen se szép, se ronda, se kövér, se sovány. Csak halvány körvonala az emberek látómezejének határán. Önmaga megtagadásáig beolvadt a háttérbe, kihalt vidékké változott".

Annyi kedvesség, annyi keserédesség van ebben a rövidke történetben. Guylain személyisége egy csoda. Ahogy az aranyhalát kezeli - akik sajnos nem élnek túl sokáig, így már a sokadikat "fogyasztja"-, ahogy a gyűlölt munkahelyén igyekszik menteni a menthetőt, ahogy támogatja a barátait, vagy ahogy eleget tesz a vonaton a fent említett idős nénik kérésének. Az egyik legszerethetőbb karakter lett ő, akiről valaha olvastam. Maga a történet a sok tucatsztorik közül messzemenően kiemelkedik: valami egyedit kaptam, egy igazi feel-good élményt végig, sőt az utolsó sorok elolvasása után úgy vigyorogtam egy ideig, mint a vadalma. Imádom ezt az érzést! Amikor egy könyvtől azt kapom meg, hogy igen, ha szar is az élet, van értelme, vannak jó emberek benne és van, hogy egy csapásra minden a helyére zökken. Azt hiszem ez a könyv is felkerül majd az újraolvasós kedvenceim közé. Franciás bája bármikor gyógyír mindenféle lelki nyavalyára, vagy a sötét téli esték elviselésére. Ne hagyjátok ki!

"Amikor az RER beérkezett az állomásra, és az emberek kiszálltak a kocsiból, egy külső megfigyelőnek azonnal feltűnt volna, Guylain hallgatói mennyire különböznek az utastársaiktól. Az arcuk nem az az érzéketlen maszk volt, mint a többi utasé. Mind úgy néztek ki, mint a jóllakott csecsemők." 


Kiadó: Magvető
Kiadási év: 2015
Fordította: Tótfalusi Ágnes

2019. január 12., szombat

"Mindenkinek vannak titkai."

Sarah Pinborough: Ne higgy a szemének!


A 13 perc sikere után nálam nem  volt kérdés, hogy Pinborough másik könyvét is elolvasom. A Ne higgy a szemének! fülszövege kellően felcsigázott, gondoltam hadd dagonyázzak egy megcsalás történetéből kifejlődő krimiben az idei év első olvasmányaként. De már annak olvasatán éreztem, hogy nem teljesen krimi lesz ez, hanem valami megfoghatatlan besorolású történet, bár ilyen végkifejletre még csak nem is gondoltam volna.



Szóval aki egy szimpla, egyszerű a "férj megcsalja a feleséget, majd a feleség barátságot köt a szeretővel, hogy bosszút álljon a férjen fajta" krimit szeretne olvasni az ne ezt a könyvet vegye a kezébe. Mert kb. a könyv 95%-a ugyan pontosan erről szól, és számomra ez sem volt unalmas, ugyanakkor éreztem, hogy az a maradék 5% valami nagyon mást fog adni és nagyon más irányba viszi majd el, mint amit elsőre sejtettem. És ehhez a lezáráshoz nagyon nyitottnak kell lenni.

"Mondjuk, hogy ketten pontosan ugyanazt a dolgot élik át – kérd meg őket később az esemény felidézésére, és bár a beszámolójuk talán hasonló lesz, mindig akadnak majd különbségek. Az igazság más és más valamennyiünk számára."

De ha az alapszituációt nézzük, akkor kaptunk egy szokványos megcsalásos történetet, ami mégsem volt annyira szokványos. Louise gyermekét egyedül nevelő, önbizalmát elvesztő késő harmincas nő, aki egy este egy bárban egy csók elejéig összekavarodik egy jóképű idegennel. Majd a sokk akkor éri, amikor kiderül, hogy a magánklinikán ahol dolgozik ez a fickó lesz a főnöke. Csakhogy házas, méghozzá egy nagyon csinos asszonykával az oldalán él látszólag idilli házasságban. Viszont a vonzalom a nő és a férfi, David között tagadhatatlan, szóval eléggé egymásba bonyolódnak. A viszonyt megspékeli a nő azzal, hogy összebarátkozik Adele-lel, a férfi feleségével. És bár csak egy kávés csevejnek indul a két nő között a kapcsolat, valóban barátok lesznek. Faramuci helyzet. És persze minden olvasó szépen elítéli Louise-t. Ugyanakkor ahogy haladunk a történetben előre egyre derülnek ki a furcsább részletek. Hogy David és Adele hatalmas és fiatal korukban kezdődött szerelmük már minden csak nem szerelem, hogy a férfi csak úgy bírja elviselni az életét, hogy az italhoz és Louise-hoz menekül, hogy Adele fájdalmas és bizalmas részleteket oszt meg barátnőjével, aki a végén kezdi más szemmel látni Davidet és a viszonyukat is. És amikor menekülne ettől a két embertől, már olyan szinte belebonyolódott a kapcsolatba, hogy nincs visszaút.

"Az soha nem elég, ha elmondanak az embernek valamit. (...) a szavaknak igazából nincs súlyuk. A levegőben hallatszó pillanatnyi hangok híján vannak a szilárdságnak. A leírt szavak talán egy kicsit kevésbé, csakhogy az emberek valójában még ekkor sem bíznak eléggé egymásban ahhoz, hogy ne legyenek kételyeik. Igazából soha, senki nem gondolja másokról a legjobbat."

Bár a 13 perc számomra mind a karakterekben, mind a hangulatában sokkal erősebb könyv volt, a Ne higgy a szemének! mellett sem lehet csak úgy szó nélkül elmenni. Sokat gondolkodtam azon, hogy annyiszor rájövök, hogy nem tudunk egy hozzánk közel álló embert teljes mértékben megismerni, nem láthatunk bele a fejébe, nem ismerhetjük minden egyes gondolatát. Csak azt, amit megoszt velünk, csak azt a részét, amibe betekintést enged. És ez bizony szívás, mert a többire ott a bizalom, meg a hit. Hogy el kell hinned, hogy olyan a párod / a barátnőd, amilyennek te gondolod, hogy bíznod kell benne, hogy nem hord álarcot, hogy őszinte veled. Ha pedig nem, akkor hatalmas koppanás lehet a vége. A David és Adele közötti kapcsolat fájdalmasan mérgező volt számomra. Ha két ember így él egymás mellett, annak jó vége tényleg nem lehet. Persze mindennek megvolt az oka, csak hát ugye ez az utolsó oldalakon derül ki.

Ha csak ennyi lett volna az egész sztori, akkor egy közepes kriminek mondanám. Viszont az utolsó oldalakon olyan lezárását kapunk, amitől leesett az állam és vertem a fejem a falba, hogy én hülye, ilyen irányba miért nem gondolkodtam? De most szólok, hogy nagyon nyitottnak kell lenni a befejezésre, mert az bizony eléggé misztikus lett. Egy könyvben olvastam eddig hasonló témáról, persze hogy azt is szerettem. És amikor befejeztem, csak egy darabig ültem magam elé bambulva, hogy atyaég, itt tényleg a legvégén azt kell a legjobban sajnálni, akire nem gondoltam volna.

Ami tetszett, hogy Pinborough számomra teljesen más arcát mutatta ebben a könyvben. A 13 perc young adult története után, most valami hétköznapibbnak induló, de mélyebb, borzalmasabb és persze misztikusabb elbeszélést tett le elém. Fogok még tőle olvasni.


Kiadó: XXI. Század Kiadó
Kiadási év: 2017
Fordította: Tomori Gábor

2019. január 9., szerda

A 2019-es várólista-csökkentés játékosai

... avagy 24 könyv az idei listámról, amit szeretnék elolvasni. Mert hogy mindig hatalmas lelkesedéssel és töretlen optimizmussal indulok neki a várólista-csökkentés játékának (részletek itt Lobo szervezésében), aztán az év eleji lendület megkopik és év végén indul a nagy hajrá, hogy meglegyen a 12 (24 helyett). Bár még a 2018-as listáról nem hoztam az összefoglaló posztot, és azt szoktam korábban megírni, most inkább a 2019-et mutatom meg, mert szerintem csudajó könyveket válogattam össze.



AZ ALAP 12-ES:

Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül
Karinthyt nagyon szeretem, a Poket könyvek koncepciójáért odáig vagyok, így ez a könyv rögtön repült a listára.

Bohumil Hrabal: Gyöngéd barbárok
Csak úgy ahogy ez a Poket is. Azért is szeretem ezt a kezdeményezést, mert ki tud mozdítani a komfortzónámból. Magamtól tuti nem olvastam volna Hrabalt, de felkeltették iránta az érdeklődésem.

F.G.Haghenbeck: Frida füveskönyve
Tavalyi beszerzésem a Frida Kahlo kiállítást követően. Ott annyira elkapott a láz, hogy olvassak erről a hihetetlenül erős nőről, hogy gyorsan megvettem ezt a könyvet. Jó lesz, érzem.

Margaret Atwood: A vak bérgyilkos
Szintén tavaly vettem meg és Amadea párszor mondta már, hogy olvassam el, tetszeni fog. Még az Alias Grace is a polcomon figyel tőle sajnos, de lehet, hogy 2019 majd Atwood éve lesz nálam.

Sarah Pinborough: Ne higgy a szemének!
A 13 perc után kíváncsi lettem Pinborough többi thrillerére. Könyvtárból került hozzám év végén, és ezzel indítottam 2019-et. Ráadásul már ki is pipálhatom a listáról, jó volt vele kezdeni a vcs-s hangolódást.

Leila Slimani: Altatódal
Régóta kerülgetem már ezt a könyvet, azt hiszem Amadea bejegyezése adta meg a végső lökést. Ez is könyvtárból került hozzám, most épp ezt olvasom. Az első oldalak után is azt mondom, hogy sokkoló, "gyomros" könyv lesz.

Jean-Paul Didierlaurent: A 6:27-es felolvasó
Ez a könyvecske PuPilla "hibája". Olyan cuki posztot írt róla, hogy teljesen belelkesedtem én is, aztán jól lecsaptam rá még december végén a könyvtárban. Így legalább tuti, hogy legkésőbb februárban sorra is fog kerülni.

Böszörményi Gyula: Bitó és borostyán + Nász és téboly
A 2018-as vcs-be az Ambrózy-sorozat 3. részét válogattam be, utána persze nyúltam volna a folytatások után, de már akkor úgy terveztem, hogy az utolsó két részt az idei megmozdulás keretében fogom olvasni. Nagyon szeretem ezt a sorozatot, még akkor is ha eddig a 3. rész volt a legkevésbé kedves a szívemnek. 

Elena Ferrante: Az új név története
Kell magyarázni? Mostanság mindenhonnan a Nápolyi regényekről hallani, hogy mekkora siker. Ki is jött belőle a sorozat és a második részt már 2017. karácsonyára megkaptam, itt az ideje belevetni magam, sőt a harmadik rész lesz az idei - remélhetőleg nem túl sok - beszerzéseim egyike majd.

Joanne Harris: A St. Oswald fiúiskola
Az egyik nagy kedvencem Harristől az Urak és játékosok, így nem is volt kérdés, hogy beszerzem majd a hozzá kapcsolódó újabb kötetet is. Addig tologattam magam előtt, amíg rákerült erre a listára, hogy ne tologassam tovább. És bár a Rúnajelek tavaly óriási csalódás volt, ez amolyan biztonsági kötet számomra az alap 12-esben. Tutira megyek az elolvasásával.

Lackfi János: Milyenek a magyarok?
Kollégám karácsonyi ajándéka. Nem olvastam még semmit Lackfitól, szóval tök jó, hogy fel tudtam venni a listára. Vegyesek az értékelések róla, én egy kis humoros, kikapcsolódós olvasmánynak gondolom, jó lesz ez ha nagyon zombi állapotban leszek az év során valamikor.


A CSERECSAPAT 12-ESE:
ami annyira jó lett, hogy most úgy indulok neki, ezt a 12-öt is elolvasom majd:

Bagdy Emőke - Kádár Annamária - Buda László - Pál Ferenc: Fejben dől el?
- mert egy önsegítő könyv mindig jól jön

Szabó Magda: Zeusz küszöbén
- nyárra tervezem, ki tudja milyen lesz a szabadság, így biztos, hogy Görögországba is eljutok majd

Liane Moriarty: A férjem valamit titkol
- mert folytatni szeretném az írónővel való ismerkedést, hisz a Hatalmas kis hazugságok nagyon betalált nálam mind könyvben, mind sorozatban

J. K. Rowling: Harry Potter és a Tűz Serlege + Harry Potter és a Főnix Rendje
- mert PuPillának megígértem, hogy elolvasom a teljes sorozatot

Menyhért Anna: Egy szabad nő
- mert az Ambrózy-sorozat óta kíváncsi vagyok Erdős Renée életére

Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés
- mert imádom a novellákat és Grecsót is szeretnék többet olvasni idén

Celest Ng: Amit sohase mondtam el
- mert régóta vonz ez a könyv és a Kis tüzek mindenütt is már a polcomon várja a sorát

Michael Ende: Momo
- mert a kollégám kislánya adta nekem kölcsönbe ezt a könyvet

Bagdy Emőke - Kádár Annamária - Kozma-Vízkeleti Dániel - Pál Ferenc - Szondy Máté: Bízz magadban!
- mert az idei év az önfejlesztésé lesz nálam

Caleb Carr: A Halál angyala
- mert egy jó krimi mindig kell (plusz a sorozatot is szeretném megnézni)

Márai Sándor: Az igazi
- mert sokan dicsérték és még nem olvastam Máraitól semmit se

Ezek lennének a vcs-s könyveim 2019-re, ütős kis 2*12-es csapat lett ez!

2019. január 5., szombat

2018-as zárás könyves, olvasós módra

Pár nap késéssel, de itt vagyok, mesélek nektek egy kicsit a 2018-as évemről. Persze könyves blog lévén a könyvekről, beszerzésekről lesz most szó, meg arról hogy így visszatekintve milyen is volt ezen irányvonalak mentén a tavalyi évem.

OLVASÁSOK

Nagyon érdekes, de meglepődtem azon, hány darab könyvet tudtam elolvasni. Kevesebbre gondoltam, hisz például december sem olyan olvasós lett, mint szerettem volna, illetve év közben nagyon sokszor éreztem, hogy küszködök, hogy nem tudok elmerülni a könyvekben, ha volt is időm olvasásra az munkába jövet-menet valósult meg, azt meg olyan csekélynek tartottam. Ehhez képest 61 könyvet olvastam el. Bár a darabszám régóta nem motivál, és 2017 év végén 40 könyvet lőttem be magamnak 2018-ra, valahogy sikerült ezt a számot túlszárnyalni. Ugyanakkor érzem magamon, hogy ez nekem sok, van olyan történet, amire rácsodálkoztam most, hogy jé, én ezt olvastam, és ez nagyon nem jó érzés. Szóval nekem 2019-re azt hiszem a kevesebb több mottó lesz az irányadóm.

Ebből a 61 könyvből volt 10 újraolvasásom, amihez legtöbbször két ok miatt fordulok. Vagy egy masszív olvasási válságban vagyok, vagy olyan zaklatottak a mindennapok minden egyéb ok miatt, hogy muszáj egy kis komfortot hoznom az életembe. Ezek pedig a hőn szeretett kedvencek. Akikben nem szoktam csalódni. Idén Eleanor Oliphanttal találtunk újra egymásra, nálam ő all time favourite karakter lesz, ugyanakkor felnőtt fejjel sikerült például megszeretnem és megértenem A kis herceg történetét, vagy újragondolom Vera karakterét az Április út című regényből. Nincs mese, nagyon szeretek újrázni, buzdítanék rá mindenkit. Ne gondoljátok időpocsékolásnak, vagy ne féljetek a másfajta élménytől. Úgyis ahhoz a történethez fogtok nyúlni, amelyik b-i-z-t-o-s-a-n tetszeni fog másodjára/sokadjára.

A női és férfi szerzők arányát év közben soha nem figyelem, semmi tudatos építkezés nincs az olvasmányaim között. Így 2018-ban 57%-ban női írótól, 33%-ban férfiaktól olvastam. A maradék 10% pedig a több szerzős/válogatásos könyvek. Szintén nem fordítok energiát a minél sokszínűbb nemzetiségi megoszlásra, ahogy idősödöm mindezeket a szempontokat egyre inkább elhagyom. Így "csak" 12 nemzet került idén terítékre. Jövőre lehet, hogy még ennyi sem lesz, ki tudja? :)

BESZERZÉSEK

Egy kicsit megsokasodtak a beszerzéseim tavaly a 2017-es visszafogott évemhez képest. Akkor 33 könyv került hozzám 25 saját vásárlással, 2018-ban pedig 48, amiből 35-öt vettem én és 13-at kaptam ajándékba. Sokszor könyvvel vigasztaltam vagy jutalmaztam magam 2018-ban egy-egy nehezebb periódus után, vagy egy sikeresen befejezett feladatot megünnepelvén, szóval ez a +10 könyv simán összejött a saját beszerzéseknél. Ráadásul 2018-ban indult el a Poket Zsebkönyv, amit én nagyon szeretek, tőlük is vettem 6 könyvet, amit lehet, hogy mondjuk más formában nem szereztem volna be, plusz 4 olyan könyv is landolt nálam, amit olvastam már korábbban, de nem volt saját példányom (helló, kedves Harris újrakiadások! :)). Ja, meg hát a kollégáimat is meg kell említenem, akik figyelnek az emberre. Mivel állandóan könyvvel látnak, ezért idén kétszer is kaptam tőlük könyves ajándékkártyát, amit ugye " kénytelen" voltam levásárolni. Egyébként januárban volt csak nullás hónapom, és a december volt a "legbrutálisabb" a 10 darab könyvvel.

KÖNYVEK

2018-ra úgy emlékszem vissza, hogy legtöbbször közepes olvasmányokat adott (vagy lehet én váltam kritikusabbá). Kevés volt a nagyon jó történet, és sokszor a csalódások meg jó sokáig éreztették a hatásukat. Íme, ezeket tudom listába szedni a tavalyi olvasmányaim közül:

Negatív élményt jelentettek:
- Naomi Alderman: A hatalom
- Joanne Harris: Rúnajelek
- Dan Brown: Inferno
- Jennie Melamed: Lányok csöndje 

Meglepetést okozók, avagy nem gondoltam volna, hogy ennyire jók lesznek:
- Julie Buxbaum: Három dolgot mondj!
- Julie Buxbaum: Hogy folytassam
- Liane Moriarty: Hatalmas kis hazugságok
- Sarah Pinborough: 13 perc

A Legjobbak:
- Sarah Winman: Bádogember
- Tittel Kinga: Mesélő Budapest
- Balogh Boglárka: Ezerarcú Föld
- Frederik Backman: Egymás ellen
- J.K. Rowling: Átmeneti üresedés
- Domenico Starnone: Hurok

SZERZŐK, akikkel 2019-ben is találkozni szeretnék

- Elena Ferrante: a Nápolyi-regényciklust szeretném folytatni, nagyon betalálnak nálam a történetei.
- Alice Hoffman: balzsam a megfáradt léleknek, mindezt úgy, hogy nem csöpög a nyáltengertől
- Szabó Magda: hihetetlenül érdekes karakter, szép lassan szeretnék az életművével megismerkedni
- Liane Moriarty: egy régi könyve már ott figyel a 2019-es vcs-s listámon, jött ki tőle újabb, szóval biztos lesz mit magamévá tennem tőle.
- Joanne Harris: lesz újrázás és lesz St.Oswald folytatás, nálam ő kabátkönyves szerző (copyright @Amadea)
- J.K. Rowling: helló, Potter-univerzum és siess már vissza, Cormoran Strike! Téged nagyon várlak 2019-re!
 

TERVEK 2019-re

Na, azok nincsenek. Idén a Goodreads-es "hány könyvet szeretnék elolvasni kihívást" sem állítottam be. Nem fog foglalkoztatni a darabszám, Jó, sőt nagyon jó könyveket szeretnék olvasni. Egyedül a már szokássá vált várólista-csökkentésre neveztem be Lobo szervezésében, mert ezt még mindig játéknak fogom fel és nem kényszernek, ráadásul itt mindig akad a kezembe gyöngyszem (idén pl. az Átmeneti üresedés hatalmasat ütött ennek keretében). A tervek helyett amúgy is csak irányvonalakat lőttem be magamnak 2019-re: sokat szeretnék tanulni, fejlődni, változni és változtatni, így gondolom ezzel a kezembe kerülő könyvek is változni fognak. Nyitottan és optimistán kezdtem bele 2019-be, az olvasást pedig élvezni szeretném, igazán élvezni, idén ez lenne a lényeg.


Akik még meséltek 2018-ról:
Nita 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...