A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kultúrtörténet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kultúrtörténet. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. április 15., vasárnap

Csak néhány igazán emberi történet

Pár évvel ezelőtt kezdtem megismerkedni Nyáry Krisztián könyveivel. Szokássá vált, hogy karácsonyra egy-egy kötet ott lapul tőle a fa alatt és kimondottan jól passzol ezek olvasása számomra az ünnepek alatti időszak, illetve a lassan csordogáló téli szürke esték eltöltésére. Idén úgy alakult, hogy egymáshoz időben elég közel olvastam tőle két történetet, és még így sem tudom megunni, hisz fontos emberi történeteket ismertem meg általuk.


A másodjára olvasott könyv a könyvtárból került hozzám, ott is a sikerkönyvek polcán akadtam rá. Ez bár sokkal vékonyabb és kisebb kötet, mint amit eddig megszoktunk Nyáry Krisztiántól és sokkal "vidámabb" is, mégis ugyanolyan érdekes volt számomra, mint a korábban olvasottak. A Játékok és szerelmek - történetek és dalok nagyon érdekes alapkoncepcióval dolgozott. Játékok köré szőtte az író a történeteit, összesen 13-at és bár lehet, hogy maga a játék nem konkrétan kerül elő a történetben, mégis valahogy illik hozzá. Ráadásul mindegyikhez született egy-egy dal, amelynek a szövegét a fejezet kezdetén olvashatjuk is, továbbá a kiadványhoz készült CD-n meg is hallgathatjuk a Kováts Kriszta Kvintett előadásában.

Nekem nagyon bejött ez a felállás és most is találtam a 13 történet között szívemnek kedveset. Érdeklődve olvastam a Kártya fejezetben, hogy ifj. Johann Strauss a kártya útján került barátságba Liszt Ferenccel, vagy hogy Jókai Mór milyen jó játékos volt tarokkban. Hangosan nevettem fel az Álarcosbál fejezetnél - amely pornográf költeményeiről hírhedtté vált Lőwy Árpádot mutatja be, aki valójában prof. Réthy László akadémikus volt - amikor a szexuális aktus száz különböző nevét rímbe foglaló költeményét olvastam. De azt hiszem igazi kedvencem a Pingpong történet lett, amelyben a címtől eltérően Komjádi Bélát és a vízilabdát állítja központba. Az 1924-es olimpián az angolokkal kerültünk össze, akikkel szemben a szépen kidolgozott és sportszerű taktikánk nem vezetett célra (bokszmeccs zajlott a víz alatt), úgyhogy a magyar csapat felvette a kesztyűt és a végsőkig küzdött, ahogy Komi bácsi utasította őket: "Adjatok nekik, mintha otthon, a grundon lennétek!" De a Capitaly fejezet is nagy meglepetést okozott: nem is sejtettem, hogy Széchenyi István egy nő szerelméért mennyi mindent megtett (amiből igazából az ország profitált) és hány évet várt a nőre, hogy aztán az MTA címerébe is bekerüljön az iránta érzett olthatatlan rajongása.

Kiadó: Corvina
Kiadási év: 2017


A másik kötet, amit olvastam az Igazi hősök volt, amely nem volt ennyire játékos és szerelmes, hanem nagyon sokszor fájdalmas, szomorú, ugyanakkor felemelő és irányt mutató történetek csokra. Azért is szerettem ezt a 33 magyar hősről szóló válogatást, mert olyan embereket ismerhettem meg belőle, akikről eddig vagy nem tudtam semmit sem, vagy csak halvány tudásom volt és az sem a hősies oldaláról szólt. Szerettem, hogy itt is volt egy koncepció, hiszen a válogatás merített a teljesítmény, a tudomány hőseiből, csakúgy mint a katonahősökből, az építő hősökből vagy a vagyon hőseiből. De megismerhetünk belőle a művészethez, a tanításhoz és gondoskodáshoz, illetve a joghoz, az erkölcshöz és az emberek mentéséhez tartozó hősies embereket is. Így átfogó is lett számomra ez a kötet, elég sok területről merített a kötet szerzője. Bár voltak számomra kevésbé érdekesebb részek, mégis mindegyikben megtaláltam azt a hősies küzdelmet, erőfeszítést, ami miatt Nyáry Krisztián beválogatta az adott személyt. Ugyan e kötetnek az olvasása majdnem két hónapig tartott, ez nem jelenti azt, hogy nem volt érdekes. Csak ezek pont nem azok a könyvek, amelyeken át lehet rohanni, ezeket apránként adagolva lehet emészteni. Mint ahogy fentebb írtam nagyon sok szomorú emberi sors köszön vissza az oldalakon, sokszor a magyar történelem zavaros éveibe, háborús éveibe térünk vissza (hiába, ezekben az időszakokban születnek szerintem sajnos az igazi hősök) és ami számomra még szomorúbbá tette egyik-másik történetet, hogy úgy érzem, nem tanulunk a korábbi hibákból, futjuk ugyanazokat a köröket.

Itt is voltak kedvenceim, úgy egészében az egész sportos fejezetet nagy élvezettel olvastam, akár Halassy Olivér, akár Papp László, vagy épp Elek Ilona története valóban példaértékű. Ugyanennyire került hozzám közel Semmelweis Ignác, az anyák megmentőjének harca, vagy Ganz Ábrahám, a magyar ipar hősének élete. Nőként Hugonnai Vilma, az első magyar diplomás nő előtt hatalmas kalapemeléssel tisztelgek, mi, a 21. századi nők talán nem is sejtjük, hogy micsoda harcokat kellett elődeinknek megvívniuk, hogy odáig eljuthassunk, ahol ma vagyunk. Az erkölcs hőseiből Sárközi Mártát emelném ki, illetve a kötet záró története, Ocskay László, avagy a magyar Schindler is igazán megérdemelten kapott helyet a 33 elbeszélés között. Csak ajánlani tudom az Igazi hősöket is, jó lenne nem elfelejteni mindazt, amiért már egyszer ezek az emberek megharcoltak!

Kiadó: Corvina
Kiadási év: 2014

2016. július 6., szerda

Csipkekesztyű és fakanál

Szécsi Noémi - Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete (1860-1914)


Bevallom, hogy a könyv megjelenésekor nem volt számomra ismerős Szécsi Noémi, a szerző blogja, de természetesen ez azóta megváltozott. Tudtam én, hogy kell nekem ez a kívül-belül csodás kis (nagy!) könyv, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyi érdekes pillanatot - nevetést, rácsodálkozást, döbbenetet, hitetlenkedést - fog majd okozni nekem.

Természetesen mivel ez egy kultúrtörténeti összefoglaló a nők helyzetéről a kiegyezés korától egészen az első világháború kezdetéig, ezért nem egy habcsók könnyedségű olvasmány, viszont annál érdekesebb, mert remekül lett felépítve szerkezetileg, és részletes betekintést nyerhetünk a korszakba és a változó női szerepekbe általa. Sokáig tartott elolvasnom, ami nem azért volt, mert esetleg unalmas lett volna, hanem szerintem ezeket a könyveket szép apránként kell befogadni, így esténként 3-4 történetet olvastam el. Persze, amikor kedvesebb, vagy könnyebben emészthetőbb résznél jártam, volt, hogy észre sem vettem, hogy simán lecsúszott 50-60 oldal is.

"Az úrinő legalább annyira elképzelhetetlen levelezés nélkül, mint kézimunka vagy főzés nélkül."

Amit nagyon élveztem, hogy valóban Budapestre és valóban az úrinőkre koncentráltak a szerzők - persze, mi másra, hisz a címben is ez van. De tényleg kaptunk egy összehasonlítást, egy éles kontrasztot a vidékkel és a kevésbé módosabb osztályokkal kapcsolatban is. Nőként kimondottan élvezetes volt látnom, hogy mennyit változott azóta a világ, hogy mi nők, mennyi mindent csinálunk azóta másként, ugyanakkor mennyi minden maradt még változatlan, a nemi szerepek még mindig élesen elkülönülnek. És remélem senki feminista nem fog most köveket dobni rám, de bizony olvasás közben sokszor azon gondolkoztam, hogy éltem volna-e abban a korszakban? Ha igen, mennyire éltem volna meg kalitkának egy ilyen életet, vagy mivel nem tudtam volna, hogy másként is lehet, nem zavart volna-e az az élet? Amúgy arra jutottam, hogy kipróbálnám, egy időgéppel, mondjuk pár hétre, hónapra, de aztán minden további nélkül úgy érzem, hogy visszatérnék a saját koromba (ha csak az egészségügy, a női bajok, betegségek, menstruáció témáját nézzük akkor mindenképpen).

Külön öröm volt a történetekben felbukkanó nők, családok háttere mellett a fényképeiket is megtalálni a könyvben, feldobta, színesítette az elbeszélést. Elidőztem egy-egy fotó felett, próbáltam a csipkék, ruhák, hajviseletek, arckifejezések mögé látni, szóval időgép nélkül is időutazáson voltam pár hétig. Nagyon-nagyon élveztem! Ráadásul azért is szívembe zártam ezt a társadalomtörténeti értekezést és azt, hogy általa mélyebben betekinthettem ebbe a korszakba, mert két kedves sorozatom női főszereplői is ebben a időszakban voltak ifjú hölgyek (Dávid Veron és Hangay Mili az Ambrózy báró sorozatból). Persze kedvenc részeim is voltak: imádtam az udvarlásról, lánykérésről, levelezési etikettről olvasni, ezeken a részeken nagyon jót somolyogtam magamban, de érdekes és nagyon tanulságos volt olvasni a női test, a terhesség, a szülés akkori elképzeléseiről, felfogásáról is. Szintén kedvenc részeim közé tartoztak a változó női szerepek közül azok a fejezetek, amelyek a nők tanulásáról, hovatovább az elemi elvégzése utáni továbbtanulásáról szóltak.
Szóval csak annyit tudok mindenkinek tanácsolni, hogy olvassátok, mert nagyon érdekes és szórakoztató, és szeressétek majd, úgy mint én!

"A lánykérés az után következhetett, miután a fiatalember az illendő viselkedés keretei között megismertette magát a leánnyal és családjával. A 19. század utolsó évtizedeiben egyre inkább elfogadottá vált, hogy az ifjú először a választottjának tette fel a nagy kérdést, s csak ezt követte az ünnepélyes lánykérés a szülőknél. Már az sem volt előírás, hogy násznagyot vigyen magával, mint korábban, hanem mehetett egyedül. Az ifjú úriember külsejével kapcsolatban annyit vártak el, hogy ünneplőben jelenjen meg, fehér nyakkendővel és fehér kesztyűben, a kalapját pedig tartsa kézben, amíg a letételére fel nem szólítják."

Kiadó: Európa
Kiadási év: 2016
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...