Miből lesz az önbizalom?

Nyitott Akadémia: Bízz magadban!

Önértékelés, önelfogadás, önbecsülés

Jó pár évvel ezelőtt voltam egy Nyitott Akadémia által szervezett pszichológiai előadáson, ahol halhattam Vekerdy Tamást élőben és nagyon tetszett amit és ahogyan mondott. Már akkor tudtam, hogy ezeket az előadásokat tematikusan csokorba foglaló kiadványaikat jó lenne elolvasni, de az ilyen típusú könyveket nem minden nap vesszük le a polcról. Legtöbbször akkor, amikor szükségünk van valami kapaszkodóra, valami megerősítésre. A Bízz magadban! nálam azért került elő, mert idén szeretnék magamon "dolgozni". Egy olyan korba jutottam, ahol az ember automatikusan értékel és be kell vallanom, egyelőre nem nagyon tetszik az, amit látok. Ebből lett elegem. Itt az ideje egy kicsit másképp, máshogyan gondolkozni. A Bízz magadban! egy jó alap lett, de kicsivel kevesebbet, másabbat kaptam tőle, mint amit előzetesen vártam.

Dr. Kádár Annamária

Én én vagyok, és így vagyok jó!

Már az előadás címe szívemből szólt, de a stílus és a mondanivaló is betalált nálam. Megismerhettem a Johari modellt, amely személyiségünket négy tartományra osztja: mi mit tudunk magunkról, a környezetünk hogy lát minket és e kettőnek a kombinációi.

Tetszett, hogy az ember életszakaszai szerint leírta, hogy mikor mi lenne a "feladatunk", hogyan kellene a kihívásokat megélni, kezelni. Arra is kitért a doktornő, hogy azzal, hogy milyen nemzethez tartozunk már hozunk magunkkal egy beállítottságot - mondanom sem kell, hogy a magyarok nem éppen a legpozitívabb és önbizalomtól kicsattanó emberek.

"Ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben, először is rá kell ébrednünk, hogy a kultúránk elérhetetlen ideálokat állít elénk. Illúziókat kergetünk, ahelyett, hogy élveznénk a nőiességünket (...)"

Prof. Dr. Bagdy Emőke

Az életbátorság hármas fogata: önismeret, önkép, önbizalom

Bagdy Emőkét eddig is nagyon szerettem olvasni, hallgatni, ezzel az elődadásával is sokat tett a gondolkozásomhoz. Kicsit a biológia és a gének felé veszi az irányt az elején, de ezek is mind érdekes és értékes információkat adnak. Ami nagyon fontos volt az írásában az az, hogy az önkép kialakulásának a folyamatát életszakaszokra bontja az újszülöttől felnőtt életünkig. És hihetetlen, hogy már a pár hónapos kisbabákban mekkora sérülést tudunk okozni, ha szülőként nem mosolyokat kapnak tőlünk, hanem csak negatív érzelmeket. Fontos témakör volt a bátorító pedagógia kiemelése az iskolai időszakban: amikor azt mondják, hogy "ügyes vagy és jól csináltad", még ha nem is tökéletes munkát tettél le az asztalra, ahelyett, hogy folyamatosan azzal szembesülsz, hogy "ezt te nem érted fiam, hülye vagy".

"Pedig ha valakiben senki sem bízik, akkor mégis honnan vegye a muníciót? Hiszen az önbizalom úgy keletkezik, hogy először más bízik bennem, és azt fölszívom magamba aztán belsővé, sajáttá teszem."

Dr. Szondy Máté

A másokból táplálkozó törékeny önértékelés: a narcizmus.

Nekem ez az előadás egy picit kilógott a sorból. Ráadásul miután végigolvastam, megállapíthattam, hogy szerencsére sem én nem vagyok narcisztikus, sem ismerőseim körében nincs ilyen ember. Viszont érdekes volt megismerni a narcizmus jeleit, hogy mi jellemzi egy ilyen típusú embert és az milyen önértékeléssel rendelkezik. Rögtön az Amerikai Pszichó, Patrik Batesman karakterével indított és mivel a filmet láttam nagyon éles képet kaptam a narcisztikus önimádatról.

"Az utóbbi évtizedekben - a kutatók szerint a testkultusz, a szépségkultusz, a celebkultusz hatására - a narcisztikus attitűd teljesen átlagossá, úgyszólván normálissá vált a mai nyugati társadalomban."

Kozma-Vízkeleti Dániel

Önbecsülés kapcsolataink tükrében

Ez lett Bagdy Emőke mellett a másik kedvenc részem. Az emberi létet 4 szoros egységre osztja (bio, pszicho, szociális és spirituo), majd mindegyikben végigveszi, hogy az önbecsülés mit jelent ezen a területen. A legnagyobb fókuszt a társas kapcsolatok kapják: igényünk van arra, hogy hassunk az emberekre és hogy ezekről visszajelzést is kapjunk. Ráadásul életünk során ez egy soha véget nem érő folyamat, hiszen mindig újabb és újabb csoportok tagjaivá válunk az életszakaszainknak és szerepeinknek megfelelően, minden egyes csoportban elfoglaljuk a helyünket. Természetesen nem minden csoportban fogunk ugyanúgy viselkedni. 

Kiemelt szerep jut ebben fejezetben a családnak és a barátoknak. Mindkettő lehet önbizalom erősítő vagy romboló hatással ránk. Az, hogy mennyire hatnak ránk a negatív visszajelzések, a személyiségünk erejétől is függ. Mindenki ismer olyan embert, aki a rosszban is meglátja a jót, vagy a rossz dolgokat is úgy tudja tálalni, hogy azt már nem is érezzük annyira egetrengető dolognak.

"Meg tudjuk találni azokat a barátokat, akik készek minket erősíteni? Akik megdicsérnek egy-egy jól sikerült tevékenységünk kapcsán? És hogy létrejöhessen az önerősítő kör: vajon mi közreműködünk abban, hogy növeljük a körülöttünk élők önbecsülését? Osztunk nekik elismerést? Hozzásegítjük őket jó érzésekhez azáltal, hogy megkeressük értékelhető tulajdonságaikat, és ezeket tükrözzük vissza nekik?"

Pál Ferenc

Önbecsülés és a spiritualitás

Talán ezzel a fejezettel tudtam a legkevésbé mit kezdeni. Nem igazán tartom magamat spirituális embernek. Viszont nagyon jó volt olvasni, hogy az optimista hozzáállást mennyire fontosnak tartja önbecsülésünk szempontjából is. Az általa felállított spirituális lépcsőfokok, egy utazás kívülről befelé is érdekes megközelítés volt ebben a témában, de kevesebb gondolatot tudtam igazán átérezni, átélni.

"Van annyi szabadságom, amennyi az élethez kell. Élhetem a saját életem, miközben tartozom valahová (...)"

Kiadó: Kulcslyuk Kiadó

Kiadási év: 2014

Na és akkor mi van?

Almási Kitti: Bátran élni

Időről időre szeretek önismereti könyveket olvasni. Ennek két oka van. Egyrészt az én életem sem tökéletes, és apróbb vagy esetleg nagyobb problémáimra természetes, hogy szeretnék néha megoldást, gyógyírt találni, ami van, hogy egyedül nem megy. Másrészt azért szeretem ezeket a könyveket, mert legtöbbször úgy teszem le őket a végén, hogy rájövök, nem vagyok egyedül a nyűgjeimmel, és azért ez valamilyen szinte megnyugtató. Mármint az, hogy nincs olyan, hogy tökéletes ember, tökéletes élet, mindenkinek vannak buktatók az életében, maximum sokan nem vallják be, nem vállalják fel és kifelé a tökéletességre törekednek, csak azt mutatják.

Almási Kitti a magyar pszichológusok közül számomra mindig az egyik legszimpatikusabb volt. Akármikor láttam tévében, olvastam tőle valamit az interneten a közvetlenségét nagyon szerettem. És most ugyanezt éreztem a könyvében is. Semmi erőlködés a nagy tuti megmondására, semmi magasröptű pszichológiai bla-bla nem rontja el az olvasás élményét és feldolgozhatóságát, a stílusa ugyanolyan egyszerű és barátságos, mint amilyennek - nem személyesen ugyan - megismerhettem eddig. Épp ezért elég gyorsan is lehet haladni a könyvvel, amelyben ötvözi a páciensei által feltárt problémákat a saját életében előfordultakkal, természetesen mindegyiket ahhoz a témához kötve, hogy mennyi gát, félelem, szorongás van bennünk nap mint nap. 

"Ha egy mondatba szeretném sűríteni, amit e téren igazán fontosnak tartok, akkor Jean-Jacques Rousseau-tól merítenék:
„Nem az a szabadság, hogy azt teheted, amit akarsz, hanem hogy nem kell megtenned azt, amit nem akarsz”"

Amivel a legjobban tudtam azonosulni Kitti könyvéből az pont az a mondat volt, amit a bejegyzés címének adtam. Istenem, el sem tudom mondani, hogy hányszor mondom ezt saját magamnak, amikor valamitől inamba szállna a bátorságom, vagy ki kell lépnem a komfortzónámból és az baromi ijesztőnek tűnik. Az író azt a tanácsot adja, hogy ha bármi gát lép fel bennünk egy-egy feladat kapcsán gondoljuk végig azt, hogy mi lenne a vége ha belevágnánk. Vagy sikerül - ebben az esetben hurrá, konfettieső, öröm és boldogság. Vagy nem sikerül - DE ebben az esetben sem dől össze a világ, mert Na és akkor mi van ha nem jött össze? Nem kel fel másnap a nap? Száműznek az országból? Ha csak arra gondolok vissza, hogy annak idején főiskolán még a legelső vizsgaidőszakomban meghúztak egy tárgyból (világ életemben jól tanultam, szerettem is tanulni) és úgy éreztem összedőlt a világ, akkor mindig eszembe jut, hogy a szüleim hogyan reagáltak: hát akkor mi van ha meghúztak? Megpróbálod újra. Ennyi. Ráadásul, most felnőttként már röhögve gondolok vissza ezekre a parákra, ami akkor a legnagyobb gondot jelentette az életemben. De aztán ahogy akkor kezdtem úgy gondolni a vizsgákra, hogy nem tör ki a 3. világháború ha valami nem sikerül, a teher egy részét is le tudtam rakni. Számomra Almási Kitti könyvének is ez volt a legnagyobb és leghasználhatóbb üzenete, mert ezt a végiggondolást egész életünk folyamán alkalmazhatjuk.

"(...) ha a saját erőmre, képességemre fókuszálok, amellyel a nehézségekkel, a rosszal is szembe tudok szállni, az megerősít, mert az önmagamba vetett hit kontrollt ad a kezembe."

Persze a könyv ennél sokkal fontosabb problémákkal is foglalkozik, sok benne a párkapcsolati kérdés és megdöbbenek ilyenkor mindig, hogy két ember aki elvileg szereti a másikat hogyan (és persze miért) képes ártani annak az embernek, akivel együtt él. 

"Máskor üres vagy kifejezetten pokoli párkapcsolatban élő embereket látok, akik elsorvadnak a társas magányban, de a tényleges magánytól még jobban félnek."

E mellett voltak munkahelyi problémák is, különös élvezettel olvastam Kitti saját karrierjéhez kapcsolódó sztorikat, azt meg főleg, hogy hogyan állt ki magáért a gyakornokoskodása során és mivel nem ezzel a hozzáállással kezdett, hanem mindenki "csicskása" lett először, ezért mennyire rossz néven vették a kollégák, amikor először nemet mondott. Azt hiszem a nemet mondás egy külön tudományág, nemrég kezdtem el a tanulását én is, és meglepő, hogy milyen reakciókat kapok az emberektől, illetve, hogy bennem mennyit változtak a dolgok egy szimpla nem kimondásával.

Amit eleinte kicsit talán hiányoltam az néhány praktikus tanács, de aztán rájöttem, hogy ez a könyv nem tanácsadó könyv akart lenni, hanem inkább csak meg szerette volna mutatni, hogy mennyi féle félelem, gát van bennünk az élet minden területén és ha kell egyrészt merjünk változtatni, persze nem rögtön 180 fokos fordulattal, hanem lépésről lépésre, apránként, és figyeljük, hogy ezáltal mi hogyan érezzük magunkat, és erre a környezetünk hogyan is reagál, másrészt ha egyedül nem megy ne féljünk segítséget kérni.
Illetve rájöttem arra is, hogy aki olvasás során elgondolkozik egy-egy történet felett, az már nyert ezzel a könyvvel. Mit is? Talán egy kis önismeretet, egy pici önbizalmat, egy kis noszogatást, de leginkább azt, hogy ha nem sikerül valami úgy, ahogy mi képzeltünk, akkor sem dől össze a világ. Majd megy másodjára. Vagy harmadjára. Vagy majd megy másképp, hisz néha nem árt újratervezni sem. A lényeg: csak bátran! És ezt a magam biztatására is mondom.

Kiadó: Kulcslyuk

Kiadási év: 2015

Lélekerősítő

Bagdy Emőke: Pszichofitness

Kacagás, kocogás, lazítás

Bagdy Emőke neve nem volt ismeretlen számomra, ám eddig nem olvastam még tőle semmit sem. A Pszichofitness is viszonylag véletlenül került a látóterembe, de amikor elolvastam az alcímét - Kacagás, kocogás, lazítás - volt egy olyan hatodik érzékem, hogy ez egy olyan könyv lesz, amit szeretni és érteni fogok és amiből a későbbiek során hasznosítani is fogok dolgokat. Úgy gondolom igazam lett.

Szerintem több tucat olyan "önsegítő" könyv van a piacon, meg kismillió cikk és "megmondom" írás az interneten, ami arra akar tippeket és ötleteket adni, hogyan legyünk boldogabbak, pozitívabbak és kevésbé stresszesek. A kedvenceim azok, amelyek így hangoznak:

- kerüljük a stresszt a mindennapjainkban! (oké, köszi, mégis hogyan?)

- ne gondolj negatív dolgokra, ne használj negatív szavakat, ne engedd, hogy a negatív gondolatok megfoganjanak (nem mondod, ilyen egyszerű lenne?)

- vedd magad körül pozitív, boldog emberekkel (ööö, bocs, néha már egy találkozót nehéz megszervezni a barátokkal, még válogassak is közülük, hogy bocsi, de éppen most boldog hangulatban vagy?)

Szóval ezek a típusú írások nekem a piros posztók. Azok, amelyektől a falnak megyek és az első mondat elolvasása után csukom be a könyvet vagy éppen zárom be a böngésző ablakát. Viszont az hiszem Bagdy Emőke személyében és stílusában megtaláltam a számomra érthetően beszélő és valóban segíteni vágyó embert. Nem mondom, hogy nem volt sokszor túl biológiai a magyarázata, de azt hiszem neki pont ezért hittem el, amit mond, mert alátámasztja tényekkel és kutatásokkal, hogy miről is beszél.

A könyvében abban próbál segítséget nyújtani hogy ismerjük fel annak a fontosságát, hogy a lelkünk a mindennapok során milyen stressz faktoroknak, ahogy ő fogalmaz stresszoroknak van kitéve és épp ezért, mivel ezek nagy részét kikerülni nem tudjuk, hogyan tudunk a stresszel a legjobban megbirkózni vagy annak káros hatását tompítani.

"Nem a feladatkör betegít meg, nem az ezzel járó megterhelések, hanem az, ahogyan az ember reagál, értékel, viszonyul, viselkedik."

Az első részben bevezetőt kapunk az alapfogalmakból. Mi is a stressz? Hogyan hat biológiailag az emberre? Hogyan függ össze a szorongás a stresszel? A különböző típusú emberek milyen stresszkezelési módokat alkalmaznak (tudatosan vagy tudattalanul)?

A könyv második részében pedig arról ír, hogy vannak az önsegítésnek lehetőségei: egyrészt akarjunk változtatni, alakítsunk a szemléletmódunkon és iktassuk be a mindennapjainkba a relaxációt, mint az egyik legjobb mentális tréninget.

A harmadik részben pedig ez utóbbihoz, a relaxációhoz ad gyakorlati, praktikus tanácsokat. Konkrétan feladatokat, lazító gyakorlatokat és szövegeket.

Ami miatt nagyon szerettem a Pszichofitnesst az az volt, hogy az írónőn valóban a segítő szándékot éreztem, nem azt, hogy na én most aztán jól megmondom a tutit, hanem azt, hogy egyrészt megnyugtatja az embert, hogy a problémájával nincs egyedül, másrészt elmondja, hogy a testünk miért reagál a stresszre úgy ahogy és ez milyen hatással van a továbbiakban a lelkünkre, főleg akkor, ha a test jelzéseiből nem tudunk jól olvasni (vagy esetleg nem akarunk). Helyenként tele van szakszavakkal, de mégis értettem és fel is fogtam a lényeget.

"A stresszel való küzdelem folyamatára és kimeneteli esélyeire vonatkozó vizsgálatok egyértelműen elénk tárják, hogy a stresszhelyzet kevésbé szövődményes, nem károsító, nem betegít meg, ha 1. a helyzet felett kontrollt szerezhetünk; 2. ha „látjuk az alagút végét”, tehát, van a helyzetnek bizonyos kiszámíthatósága, tudjuk, mit várhatunk (bejósolhatóság); 3. képesek vagyunk a helyzet befolyásolhatóságának, illetve értelmének hitét, belső meggyőződését kialakítani."

Ez a fenti gondolat engem nagyon megragadott. Teljesen egyetértek vele. Mert nem mindegy az, ha egy munkahelyen pl. az ember állandóan orrvérzésig dolgozik, vagy vannak bizonyos periódusok, amikor tudod, hogy nehéz lesz, meg lesz túlóra, de látod, hogy véget ér és a végén te ebből mit fogsz profitálni (lezársz pl. sikeresen egy nagy projektet vagy ha a tanulást nézzük akkor lediplomázol stb.). Az első esetben az embernek fel kell ismernie, hogy ebből a helyzetből ki kell lépnie, változtatnia kell, a második esetben pedig tudatosan tenni kell azért, hogy az átmeneti stresszes időszakot könnyebben viseljük.

"A stresszhelyzet akkor a legveszélyesebb, ha nem látszik a szabadulás. Pszichológiai válaszlehetőségeink rangsorában éppen ezért kell első helyre állítanunk a helyzet kontrollálhatóságának, bejósolhatóságának és a befolyásolhatóság tudatának kedvező hatását."

Az a gondolat is nagyon tetszett, hogy felhívja rá a figyelmet, hogy mennyit törődünk naponta a testünkkel, a kinézetünkkel. Mosakszunk, mi nők krémezzük az arcunkat, sminkelünk, ápoljuk a hajunkat, minden nap fogat mosunk, de vajon ápoljuk-e ezekre a tevékenységekre szánt időnkből akárcsak 2 percig naponta a lelkünket? Nem tudom, ti mit válaszolnátok erre, de én rámondtam a nemet. És itt a baj. Mert bizony ez is megérdemli a törődést. Ami lehet, hogy napi szinten csak annyi, hogy este megpróbálsz egy kicsit relaxálni, elengedni a gyötrő gondolatokat, listát írsz a jóról, vagy listát írsz még a teendőidről másnapra, de utána azon a listán marad a munka miatti aggodalmad, te pedig mentálisan pihensz pár percet. Tudom, sokan jönnének erre olyan válasszal, hogy család, gyerekek, munka mellett az embernek erre nem jut ideje, de ezek napi pár perces rutinok, ami még abban is segíthet, hogy könnyebben elaludjon az ember, illetve esetleg egy esti tévéműsor helyett simán beleférne a napba.

Az írónő által adott relaxációs gyakorlatok közül egy-kettő nagyon szimpatikus volt, meg fogom őket csinálni a jövőben. Én pl. a mobilomra felvettem két rövidebb lélegzetvételűt, amelyikből az egyik az elalvást segíti. Hangsúlyozza Bagdy, hogy ezeket rendszeresen kell csinálni, legalább 28 napon keresztül, hogy rögzüljenek, de utána akár arra is képesek leszünk, hogy a gyakorlatokra gondolva, bárhol belekezdve le tudjuk magunkat és a lelkünket nyugtatni a stresszhelyzetek előtt, után, közben.

Tehát összességében szerintem az általam ebben a témában olvasott könyvek közül a Pszichofitness meglepően jó és használható tudást, illetve tippeket ad a hétköznapokra. Nem mondom, hogy teljesen megváltoztatja az ember gondolkodásmódját, de az biztos, hogy kaptam tőle egy löketet, hogy átgondoljam mit és hogyan kellene másképpen csinálnom a mindennapjaim során.

Kiadó: L'Harmattan

Kiadási év:  2013

A szomszéd tehene

Galgóczi Dóra: Felpróbált életek

Karácsonykor óriási könyvdömpingben volt részem és február vége felé már igazán zavart, hogy az ajándékba kapott könyvkupachoz még hozzá sem kezdtem. Aztán egyik este úgy döntöttem, hogy Galgóczi Dóra könyvét veszem magam mellé az ágyba esti olvasmányként, ami ennek a kupacnak a tetején volt, majd azt vettem észre, hogy éjfélkor még javában falom a sorokat és nem akaródzott letenni a könyvet, elengedni a történetet. Mert bár alakját tekintve picinyke könyv ez, de tartalmát nézve számomra annál súlyosabb, elgondolkoztatóbb történetet foglalt magába. 

Adott egy fiatal, átlagos kinézetű tanárnő, Anna, aki bár imádja a munkáját és a diákjait, mégis elégedetlen az életével, mert egyelőre csak a hivatása tölti ki azt. Szülei állandóan megpróbálják összehozni a szerintük megfelelő fiatalemberrel, mert félnek, hogy az idősebbik lányuk pártában marad, ugyanis a fiatalabbik már rég babázik otthon. Annát nap mint nap olyan gondolatok gyötrik, ami szerintem minden ember fejében legalább életében egyszer biztos, hogy megfogalmazódik:

"... ó bárcsak lehetne még egy életem, mennyi mindent tennék másként!"

És egy furcsa helyzetnek köszönhetően Annának lesz más élete, megadatik neki, hogy "felpróbáljon" más életeket, más nők bőrébe bújjon. 

Először ő lesz a dögös Anna, aki modellként keresi a kenyerét, a férfiak a lábai előtt hevernek. A szürke kisegér főszereplő-Anna mindig vágyott arra, hogy a férfiak elismerő pillantását kiérdemelje, ezért eleinte nagyon élvezi a modell léttel együtt járó figyelmet. Aztán ahogy megismeri a modell-Anna életét, kezdi szépen átértékelni, hogy talán nem is olyan jó a férfiak álma szerinti kinézet. Mert ilyenkor hajlamosak a férfiak csak egy szép babát látni a nőben, lehet ő bármilyen okos, nem az számít, hanem az, hogy jól mutasson mellettük. 

A második Anna egy intelligens doktornő, aki csakúgy mint a főszereplő-Anna a munkájának él. Ez az Anna a hivatásában nagyon sikeres, szeretik a kollégái, a betegei is rajonganak érte, úgy érzi, hogy a munkája teljesen kitölti az életét, nincs szüksége senkire, csak egy valaki áll hozzá igazán közel. Szüleit korán elvesztette, nagyanyja nevelte fel, ő az, aki évek óta a biztos támaszt jelenti a nő életében. Aztán amikor ezt a biztosnak gondolt támaszt kegyetlenül elveszi tőle a sors, doktornő-Anna is átgondolja az eddigi életét:

"... így teljes az életem, gyógyítok és reményt adok napról napra. De ki ad nekem reményt? Aki nemcsak részvétteli szavakat mond, de tényleg együtt dobban a szíve az enyémmel? Eddig nem vettem észre, ami most hirtelen belém hasított: magányos vagyok az embertengerben is, hiába forognak körülöttem (...) Anna, talán csak menekültél a magabiztos függetlenségi álarca mögé, elismernek és becsülnek, de biztos jó helyen vagy így?"

A harmadik Anna egy boldog családanya, szerető férjjel, egy kislánnyal és egy kisfiúval, egy szép kertes házzal vidéken, messze a fővárostól. Főállásban anya és feleség, és hogy egy kis mellékesre tegyen szert, ezért a kertjükben termesztett gyümölcsökből készít finomságokat, amit a helyi piacon árul. Boldog és elégedett, mindig is erre az életre vágyott. Aztán megismerkedik a lánya egyik osztálytársnőjének édesanyjával, aki sikeres ügyvéd és ez a találkozás elég arra, hogy kételkedni kezdjen saját boldogságában. Biztos, hogy elég neki ennyi? Biztos nem akar karriert a gyerekek mellé? Aztán ott van a férjétől egyre többször jövő kérdés: Nem szeretnénk még egy kisbabát?  És az anya-feleség-Annát egyre csak gyötrik a kételyek, hogy engedjen-e a férje sürgetésének, hiszen imád anya lenni, vagy álljon a sarkára és a háziasszony szerep mellett vállaljon-e csábítóbb munkát, mint a befőzés?

"Hirtelen eltörpült az én kis zöldség-gyümölcs kereskedésem, már nem láttam olyan hívogatóan pirosnak a lekvárokat, olyan csábítóan egészségesnek az almákat. Ha le mertem olykor ereszkedni a vágyaim legmélyére, mindig szembetalálkoztam a gondolattal: imádok Péterért és a gyerekekért élni, de hol van az az Anna, aki nemcsak feleség és anya, hanem önmagában is teljes nő, aki alkot, szárnyal és vibrál, építi a húszévesen szőtt terveit?"

A negyedik Anna a sikeres menedzser, aki folyékonyan beszél angolul, aki szépen megmászta a cégénél a szamárlétrát és egy külföldi előadásra őt küldi ki a cége. Ezen a megmozduláson ismeri meg az elvált és gyermekét egyedül nevelő Edet, aki Írországban él. Ennek a találkozásnak folytatása lesz, ami feladja a karrierista-Annának a nagy kérdést. Maga mögött hagyja-e azt, amiért eddig egész életében küzdött, illetve maga mögött hagyja-e a gyökereit jelentő országot és belevágjon-e egy teljesen új és ismeretlen életbe?

"Kék Duna, nem vagy te kék, szürke vagy ne tagadd ... De meg ne sértődj, szürkén is szebb ezer sugárzó kékségnél. Szebb, mert ismerlek, duzzadón magasodva, elárasztva a rakpartot tavasszal. Hűs szelet fújva az arcomba, hogy enyhítsd a július forróságát. Jégtörmeléket sodorva a hátadon, mikor küzdesz, morajlasz, nehogy összefüggő páncél záruljon föléd. (...) Ha itt hagylak örökre, szürke Duna, tudom, megértesz és nem forralsz bosszút a hűtlen Anna ellen. De a hiányod jobban éget majd, mint ezer bosszúálló lándzsa szúrása."

Főszereplő-Anna ennyi lehetőséget kap a sorstól, hogy átélje mások életét, hogy felpróbálja milyen is szépnek, hivatásunkban elismertnek, anyának, feleségnek és sikeres üzletasszonynak lenni. És Anna arra a következtetésre jut, amire én is, miután elolvastam ezt a könyvet. Egy életünk van, ezt kaptuk, ezt kell alakítanunk és ebből kell kihoznunk a maximumot. A legtöbbször persze ez nem könnyű, sőt, iszonyúan nehéz, de az sem segít rajtunk, ha a "dögöljön meg a szomszéd tehene" mondását hangoztatjuk nap mint nap. Hisz Galgóczi Dóra történetét elolvasva realizáltam igazán, hogy amit mi látunk mások életéből az semmi és felesleges irigyelni őket, mert nekik sem jobb vagy szebb az élet, csak éppen más és esetleg ők meg pont a mi életünket irigyelik. Hiába, soha nem jó nekünk az ami van.

Értékelésem: 4,5 / 5-ből

Kiadó: Corvina

Kiadási év: 2012

Lépésenként előre magunkért

Jorge Bucay: 20 lépés előre

Tavaly egy internetes portálon való böngészés eredményeképpen vettem meg Jorge Bucay Nyitott szemmel szeretni című könyvét. Nagyon tetszett, mert úgy éreztem, hogy mindenkit meg tudott vele szólítani: azokat, akik még keresik párjukat és azokat, akik ugyan már megtalálták, de különböző párkapcsolati problémákkal küzdenek. Már akkor úgy gondoltam, hogy szeretnék még az írótól olvasni, de pszichológiai témájú könyvekhez nekem megfelelő hangulat kell vagy éppen egy hullámvölgy. 

Amikor a 20 lépés előre című könyvével először találkoztam és elolvastam a fülszövegét miszerint "húsz rövid fejezetben húsz tanácsot fogalmaz meg, melyeket követve harmonikusabb, gazdagabb s talán boldogabb lehet az életünk", úgy éreztem, hogy ennek a könyvnek eljött az ideje nálam. Ugyanis épp egy említett hullámvölgyben csücsültem és kellett valami kapaszkodó, ami elindít felfelé a gödörből. Megvettem, hazavittem, egy darabig kerülgettem, majd egy olyan estén, amikor csönd és nyugalom volt körülöttem belekezdtem az olvasásába. Akkor úgy gondoltam, hogy majd esténként egy vagy maximum két fejezetet olvasok el, aztán csak azt vettem észre, hogy már a 4. lépést olvasom.

Bucay úgy építette fel a könyvét, hogy minden fejezet egy-egy lépés a személyes fejlődés és az önmegvalósítás irányába. Persze, ezek most nagy szavak, hogy fejlődés meg hogy önmegvalósítás, hiszen sokszor örülünk, hogy a napi feladatainkkal végzünk és a magunkkal való törődést nagyon sokszor hátrasoroljuk. Pedig szerintem néha szükség lenne arra is, hogy egy kicsit - önző módon - csak magunkkal foglalkozzunk. És ezzel nem azt tanácsolnám bárkinek is, hogy csapot-papot otthagyva rohanjon manikűröztetni vagy vásárolni valami divatos bevásárlóközpontba. Nem, nem erre gondolok. Hanem arra, hogy például zárja magára néha a szoba ajtaját és kérjen 15-20 percet a családtól, ami csakis az övé és amikor esetleg egy-egy ilyen könyvet is a kezébe tudna venni.

Jorge Bucay könyvét azért szerettem, mert nem ad konkrét tanácsot, hogy ezt meg azt csináld és akkor megoldódnak a problémák az életedben. Ő csak amolyan mankókat nyújt, hogy mivel tudna az ember egy kicsit változtatni az életszemléletén. Ráadásul mindezt úgy, ami a saját védjegye: minden fejezet egy-egy tanulságos tanmesével zárul. Ezek azok, amelyek igazán megfogják az embert, én ezeken gondolkoztam a legtöbbet. 

Pár fejezet különösen erősen hatott rám, vagy legalábbis elolvasásuk után azt mondogattam magamban, hogy ezt igyekszem a jövőre nézve követendő magatartásformának tekinteni. Ilyen volt például a Nevess szívből fejezet. Voltam már úgy, hogy a legjobb megoldás egy katasztrofális helyzetre az volt, hogy egy jót nevettem a dolgokon. Persze volt olyan is, amikor a "nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek" helyzetben inkább lefelé fordult a szám, de hátha a jövőben eszembe fog jutni Bucay alábbi tanácsa és a másik irányba billen majd a mérleg:

"Aki szeretné derűvel szemlélni a vele megesett furcsa vagy képtelen dolgokat, legjobban teszi, ha máris megtanulja kinevetni önmagát. Csak érett személyiség képes nevetni magán. Olyanok ismérve ez a képesség, akinek nem kell a sikeres ember szerepében tetszelegniük, anélkül is biztosak tudnak lenni magukban."

A Legyél mindig kedves fejezet számomra szintén érdekes volt. Igyekszem ezt is szem előtt tartani mostanság, de mondhatom, hogy cseppet sem egyszerű. Sőt! Pláne olyankor, amikor úgy érzed, hogy igazságtalanul bánnak veled és a harag percek alatt fellobban benned. Ilyenkor fogok az alábbiakra gondolni:

A régi görögök szerint megharagudni mindenki tud, de arra megharagudni, aki megérdemli, a megfelelő pillanatban, és épp annyira, amennyire kell – ez már a bölcsek kiváltsága.

Összességében nagyon örülök, hogy ez a könyv a kezembe került és mivel úgy érzem, hogy kicsit gyorsan robogtam át rajta, szerintem a hosszú téli estéken majd újra a kezembe veszem. Bucay többi, magyarul megjelent könyveire is kíváncsi vagyok, szép lassan sorra fognak kerülni azok is.

Értékelésem. 4/ 5-ből

Kiadó: Európa Könyvkiadó

Kiadási év: 2012

Fordította: Lukács Laura