Április, te kis hamis!

Bizony, bizony, ez az április nem semmi hónap volt. Pont olyan szeszélyesre sikeredett, mint amilyennek mondják. De lássuk, mik történtek könyves téren!

Beszerzések

Amilyen nagy lelkesedéssel tervezgettem, írogattam magamnak a kis könyves listámat a Könyvfesztiválra készülődve, annyira visszafogott lettem a végén. Azt hiszem első körben kb. 5-6 könyvet szemeltem ki, végül a pénteki, munka utáni barangolásom eredményeképpen kettőt vettem meg ezek közül, a többiről vagy lebeszéltem magam, vagy azt mondtam, hogy majd könyvtárból. Amit mindenképpen meg szerettem volna venni az Elena Ferrante Amikor elhagytak című regénye. Bár még nem olvastam el a Briliáns Barátnőmet sem, de tudom, hogy jó lesz és ha a Park kiadja a korábbi regényeit új köntösben, akkor biza erre folyamatosan vevő leszek. A második vételem a Mellettem elférsz volt Grecsó Krisztiántól, amit új köntösben újra kiadták, és erre a könyvére már régóta vágyom, de a könyvtárban még mindig csak két hétre kölcsönözhető. Majd április utolsó munkanapján még egy könyvet át tudtam venni: Az isteni Marlenét rendeltem elő C.W. Gortnertől, mert a Mademoiselle Chanel elmeséli az életét óriási kedvencem lett, nem volt kérdés, hogy Marlene Dietrich élete is érdekelni fog.

Olvasások

Nagyon lelassultam az olvasásokat tekintve, és bár mindig azt hangoztatom, hogy a minőség a mennyiség felett, sajnos most ez az elv nem jött be. Annak örülök, hogy nem tucatjával falom a könyveket, mert rajtam akkor nagyon sok történet csak szimplán átfolyt, most, hogy kevesebb időm és energiám van az olvasásra jobban értékelem a rá fordítható időt, épp ezért voltam baromi mérges, hogy a 4 elolvasott könyvem közül kettő tök gáz volt. És persze én is az vagyok, mert ahelyett, hogy abbahagytam volna, mazochista módon átrágtam magam rajtuk.

A hónapot Kristin Hannah Fülemüléjével indítottam, ami nagyon tetszett és kaptam egy jól összerakott, érdekfeszítő világháborús történetet általa. Majd jött Bjorn Sortlandtól Az őszinteség perce, ami számomra kínszenvedés volt. Utána muszáj volt csillapítani ezt a fiaskót és tutira mentem kedvenc írónőm, Joanne Harris Szent bolondokjával (vcs-s könyv volt amúgy, no meg persze szokásosan szuper JH-történet). Majd Carrie Snyder A futónője adta meg a végső kegyelemdöfést: nagyon érdekelt és nagyon nem jött be. Teljesen mást vártam, az írónő stílusát sem tudtam élvezni, plusz a történet is baromi unalmas lett. Most épp kúrálom a szörnyű olvasmányoktól megviselt lelkemet egy kis hoffmani varázzsal és hát imádat van, mint mindig! Azaz nem vesztettem el a hitem a könyvekben, csak én nyúltam mellé.

Remélem májussal az energiám is visszatér ahhoz, hogy aktívabb legyek a blogon, szeretnék a fent említett olvasmányaimról is írni, meg hát hiányzik nekem ez a kis kuckó. És abban is reménykedem, hogy a berozsdásodott olvasmány-radarom is jelez, hogy mit kerüljek el mérföldekre és milyen könyveket ne hagyjak ki. Mást nem is várok májustól. (Ja, de: ne essen a hó! :))

A többiek zárása

Dóri
Amadea
Heloise
PuPilla
Nita

A hazugságok napjai

Bjorn Sortland: Az őszinteség perce

Amennyire örültem, hogy a legutóbbi könyvtárazásam alkalmából ki tudtam venni ezt a könyvet, legalább annyira bosszantott fel olvasás közben és alig vártam, hogy a végére érjek. Pedig nagy reményekkel kezdtem bele és főleg a művészeti rész miatt nagyon érdekelt. A Neked adom a napot után olyan jó lett volna valami szuper, művészettel foglalkozó olvasmányt találni és ebben reménykedtem. De a két könyvet egy lapon emlegetni bizony nem lenne helyes. Sőt!

Az őszinteség percében nagyon érdekelt az, hogy egy fiatal lány hogy birkózik meg egy komoly, talán vakságot is okozó szembetegséggel. Hogy utazza majd körbe Európát miközben szerelembe esik majd egy fiúval, aki festményekről és festőikről mesél neki, és aki talán az út végére hasonló érzelmeket táplál iránta. Mindezt ugyan megkaptam, de szinte semmit nem tudtam benne szeretni, élvezni. 

A legnagyobb problémám a főszereplő lánnyal, Fridával volt. Nem hiszem el, hogy ha egy 17 éves lánnyal közlik, milyen komoly probléma van a szemével, az ahelyett hogy elmondaná a szüleinek, megpattan otthonról és világot lát. A szemünk, a látásunk nem olyan mint egy elrontott frizura, hogy majd kinő újra, vagy befestem más színűre. Itt ha komoly a gond, akkor minden perc számít. Ez volt az első mínusz pontom a lánynak. Aztán a következő, hogy szinten mindenkinek hazudott, egyszerűen nem értem, hogy miért kellett kamuznia egy csomó dolgot illetően. Baromi kiborító volt, sőt, elgondolkoztam rajta, ha én lettem volna a fiú ebben a kapcsolatban, szeretnék-e kapcsolatot egy olyan lánnyal, aki már a találkozásunk első percében nem volt őszinte velem... Azt sem bírtam Fridában, hogy hol baromi felnőttes volt (megpattan otthonról tök egyedül az Interraillel és körbeutazza Európát), ugyanakkor otthon még Micimackós kislámpája van... ne már!

A fiú főszereplőt sem zártam a szívembe: Jakob olyan volt mint egy két lábon járó művészeti album, de a szárazabbik fajtából. Persze, baromi jó ha valaki ennyire rajong valamiért, de semmi más nem derült ki róla számomra, a személyiségéről sem tudtam meg semmit a több mint 500 oldalas könyvből. Ja, de, szerelmes egy lányba, aki nem Frida. És ezzel meg is volt egy újabb csont, amin rágódhattunk több száz oldalon - mármint Frida szempontjából, mert ha Jakob másba szerelmes, akkor miért vele utazgat és van-e esélye Fridának nála? Hadd ne mondjam, nem rágtam le izgalmamban a körmömet eme kérdésre keresvén a választ ... Rengetegszer forgattam a szemem, mert - számolni kellett volna - kismillió alkalommal elmondja Frida, hogy mennyire szerelmes Jakoba (köszi, elsőre is felfogtam, lapozzunk mááááár!).

Egyedül talán azt élveztem ebben a könyvben, hogy nagyon sok olyan képet és alkotót ismerhettem meg, amelyek eddig abszolút nem kerültek a figyelmem központjába, mert sem a vallással, sem annak festményeken történő ábrázolásával nem foglalkoztam eddig. Jó volt, hogy a könyv közepében ott is voltak a képek mellékletként (bár inkább a végére tehették volna), így oda tudtam lapozni és úgy nézni őket, ahogy Jakob elemezte őket. Plusz mókás volt pont húsvétkor olvasni, hisz a regény is pont akkor játszódott.

De összességében véve saját magamra voltam baromi mérges, hogy miért szenvedtem végig a könyvet. Megfogadtam, hogy többet ilyet nem csinálok és ha ingerenciám támadna egy kis művészetre, akkor vagy a Neked adom a napot vagy a Hattyútolvajokat fogom újra elolvasni. Mindkettő szórakoztató, jól megírt, érdekes és izgalmas, amit sajnos Az őszinteség percéről nem tudok elmondani. Kár érte! És még sajnos az olasz városok sem tudtak kompenzálni.

Kiadó: Pongrác

Kiadási év: 2015

Fordította: Patat Bence

Márciusi zárás

Ez az idei március az egyik legeseménydúsabb hónapom volt. Olyan sok minden történt, és ettől függetlenül nem telt el gyorsan, sőt, inkább olyannak éreztem, mintha két hónap történései zsúfolódtak volna bele ebbe a 31 napba.

Beszerzések

Ebben a hónapban ünneplem a születésnapom, amit idén már nem katasztrófának éltem meg. Hiába, el kell fogadni, hogy megy az idő, de azért még a rolót sem kell lehúznom. Azt mondtam magamnak miközben elfújtam az egy darab gyertyát a tortán, hogy a java még csak most jön. Erre a szülinapra most csak egy darab könyvet kaptam, méghozzá a barátnőmtől és a pláne az egészben az volt, hogy az ő születésnapjára én ugyanezzel a könyvvel ajándékoztam meg, pedig össze sem beszéltünk. Ez volt a Marina Zafóntól. E mellé csak egy könyvet vettem, ez pedig a Park Kiadó egyik újdonsága Jean-Michel Guenassia Javíhatatlan Optimisták Klubja c. története. Áprilisban majd bele is vetem magam, jókat súg a radarom.

Olvasások

Szépen tartom magam az idei évi terveimhez, ebben a hónapban is 6 könyvet olvastam, amelyből 2 a várólista-csökkentésben szerepelt, úgyhogy ezzel a játékkal is remekül haladok (és tök jó könyveket olvasok ennek keretében). Ez a hónap Szabó Magda Az ajtójával kezdődött, ami nagyon kemény könyv, utána kellett is egy kis "könnyedebb" történet és Jandy Nelson Neked adom a napot-jával folytattam, ami nem is volt oly könnyed, mint amire számítottam, de felavattam vele az idei első kedvencet. Utána két olyan könyv került sorra, ahol fiatal fiú volt a főszereplő: elsőként M. O. Walsh Fényed ki ne hunyjon c. történetében merülhettem el a kamasz szerelem rejtelmeiben, majd kicsit ijesztőbb történetet kaptam Zafón Marinájától. Miután márciusban meghosszabbítottam a könyvtári tagságomat, ezért nem is jöhettem haza üres kézzel, így a hónap utolsó két olvasmánya a könyvtárnak köszönhető. Angela Marson Elfojtott sikolya egy nagyon jó kis krimi, idén biztos elolvasom a második részt is. Majd egy érdekes novella válogatást olvastam olasz szerzőktől, ez pedig a Kimondhatatlanul volt. Nagyon tetszett a koncepciója a könyvnek, bár nem voltak egységes színvonalúak a novellák, szerintem nagyon jó beszédtéma lehetne a fiatalokkal a sulikban.

Március egyéb téren szintén mozgalmas lett. Megint változott egy kicsit az életem, új kihívások találtak meg, amelyeknek nagyon igyekszem megfelelni, ez jelenleg elég nagy feladat, de úgy szép az élet ha zajlik. Sok baráti találkozóban volt részem, mintha kezdene minden és mindenki feléledni a téli álomból, aminek én csak örülni tudok. Láttam szuper filmeket a mozikban és itthoni házimozi keretében is, illetve színházba is eljutottam, és bár a Szentivánéji álom feldolgozása nekem kicsit túl modern lett, végül is tetszett és sokat nevettem rajta. Áprilisra hasonló terveim vannak: munkás hétköznapok, jó könyvek (én vásárolni is fogok, bizony!), barátok és találkozók, néhány kulturális program. Szeretem a tavaszt, mondtam már?

A többiek zárása:
 Heloise, Dóri, Nita
PuPilla, Amadea