2019. február 22., péntek

Kínos vallomások - kimaradt "alapművek" és "divatkönyvek"

... avagy a Témázós csapattal kicsit körbejárjuk, hogy van-e és ha igen, kinek mi a "mumusa" az alapművek vagy éppen a felkapott könyvek közül. Egyáltalán beszélhetünk-e alapművekről vagy divatkönyvekről manapság?

Forrás
Érdekes felvetésnek gondolom azt, hogy van-e egyáltalán alapmű. Amióta belecsöppentünk diákként az irodalom oktatásba és a kötelező olvasmányokkal folytatott harcba, azóta biztos, hogy belénk ivódott ez a szó. Hisz ha a kisdiák megkérdezi, hogy - "De tanárnéni, tessék mondani, miért kell nekem Kincskereső kisködmönt / Egri csillagokat / Légy jó mindhaláligot ... stb-t olvasnom?", bizony sokszor azon felül, hogy: "- mert kötelező!" azt a választ is kaptuk, hogy: "- mert  ALAPmű". De kinek? Nekem, a magyar és az egyetemes irodalommal ismerkedőnek? A tanároknak? Az irodalmároknak? A világnak? Soha nem értettem ezt a kategorizálást. Szerintem nem lehet egy-egy fontosabbnak ítélt műre rásütni, hogy alapmű, mert ez az alap minden egyes ember esetében más. Pláne, ha az ezeknek ítélt műveket még kötelezővé is tesszük, akkor tuti, hogy az ellenkező irányba hajtjuk az olvasót. Engem legalábbis elég nagy eséllyel.

Az mondjuk megint más kérdés, hogy mikor elkezdett benőni a fejem lágya (a folyamat még nem ért ám véget), én is egyre nyitottabbá váltam az ilyen alapműveknek kikiáltott könyvek olvasására. Ha csak azt nézem, hogy a kötelezőkből mennyit nem olvastam el (pl. Kosztolányi Édes Annáját a mai napig nem, bár tudom, hogy miről szól), akkor lenne mit pótolnom. De ami az én kis listámra került néhány évvel ezelőtt, azok olyan művek, amelyekről sokan és sok jót mondtak nekem, amelyekhez idővel megértem (tinédzserlányként nem lettem volna fogékony az 1984 döbbenetes világára például) és amelyeknek szerintem egyetemes mondanivalójuk van, bármelyik évtizedben értjük értjük, megértjük a fontosságát.

Forrás
Mutatom, hogy melyek azok, amelyeket úgy gondoltam, hogy jó lenne megismernem (ezek voltak a
korábbi "mumusaim") és sikerült is azóta:
- Szabó Magda: Abigél, Az ajtó - kínos vagy sem, Szabó Magdával az ismerkedést csak pár éve kezdtem el. És nagyon szeretem. De ismerem magam annyira, hogy pl. Az ajtót nem tudtam volna korábban befogadni.
- Orwell: 1984, Állatfarm - örök érvényű mindkét könyv. És bár emlékszem, hogy érettségi előtt egyik osztálytársam ódákat zengett az 1984-ről, akkor még csak fel sem csigázott ezzel. Ellenben most hatalmasat szólt mindkettő. Örülök, hogy megismertem őket.
- Golding: A legyek ura - a téma fontos volt számomra, a kivitelezés már kevésbé nyerte meg a tetszésemet, ugyanakkor valóban olyan műnek gondolom, amellyel érdemes megismerkedni. Az már biztos, hogy a történeten sokat lehet gondolkozni.
- Merle: Mesterségem a halál - felnőttkorom nagy felfedezettje volt Merle, kedvenceim között a Védett férfiak és a Malevil is szerepel, mégis a témája miatt a Mesterségem a halált gondolom az egyik legfontosabb művének. Döbbenetes.
- Austen: Büszkeség és balítélet - ezt sem tinilányként olvastam. A nyelvezete biztos elriasztott volna anno (ellenben az Édesvölgyi suli szerelmes ikreit nem győztem fogyasztani - na, ez a ciki, nem a kimaradt alapművek :)), viszont felnőttként és sok-sok feldolgozást megnézve azt gondolom, hogy a férfi-női kapcsolatokról nagyon sok tanulság szerepel ebben a regényben.
- Daniel Keyes: Virágot Algernonnak - nagyon sokáig még csak a közelébe sem mentem ennek a történetnek, aztán amikor egyszer mégis elkezdtem, a végén nagy rajongója lettem. Ennek a mondanivalója sem fogja soha aktualitását veszteni.
- Sienkiewicz: Quo vadis? - valahogy a kereszténység, a vallás témája miatt nem érdeklődtem soha ez iránt a könyv iránt. Aztán voltam egy olyan társaságban, ahol beszéltek róla és tök szarul éreztem magam, hogy nem tudtam hozzászólni a társalgáshoz. Én, aki elviekben sokat és sok fajtát olvas. Erről jut eszembe: ezek az alkalmak is szuper ötleteket tudnak adni, mert ilyenkor kerül a képbe, hogy kinek mi az alapmű. Azaz ha egy társaságban manapság olyan könyvről beszélünk, amit nem olvastam még, de elhangzik vele kapcsolatban, hogy ez alap, akkor mostanában sokkal nyitottabb vagyok arra, hogy megismerjem.

Forrás
Amik még a listámon szerepelnek és a jövő nagy kérdései, azaz a valóban mumusok:
- Anne Frank naplója - a holokauszt témájáról rettentő sokat olvastam már, de ez a könyv eddig kimaradt és nagyon szeretném pótolni
- Bulgakov: Mester és Margarita - elsőként akkor találkoztam ezzel a könyvvel, amikor egy esküvői meghívóra ebből volt idézet választva. Azóta érzem, hogy egyszer még dolgunk lesz nekünk, de bevallom, hogy félek ettől a könyvtől. Röhejes, nem? Attól félek, hogy nem fogom érteni, hogy nem vagyok hozzá érett. Lehet, hogy várnom kell vele még?
- Márquez: Száz év magány - ha lehet egy könyv címébe szerelmesnek lenni, akkor ez számomra ilyen eset. És mégsem kerítettem még sorra. De tudom, hogy egymásra fogunk találni, csak jókor kell a kezembe vennem. Bár vegyes értékeléseket hallok róla, a legjobb, ha magam döntök majd erről.
- Tolsztoj: Anna Karenina - úristen, mióta szeretném elolvasni. Az egyik barátnőmnek olyan jó emléke van róla, és bár hiába ismerem a történetet a sok filmes- illetve színházi élményem által, szeretném magát a művet is megismerni. Kár, hogy anno a nagy molyos kihívásról lecsúsztam, élmény lett volna többedmagammal együtt olvasni.
- Dumas: A három testőr - édesapám nagy kedvence ez a könyv, sokszor újraolvasta már és olyankor rettentő jól szórakozik rajta, és persze mindig meghozza a kedvemet hozzá. A Monte Cristo grófját én speciel nagyon szerettem (igaz, egy hónapig olvastam és ennek is csak néhány éve), szóval mindenképpen szeretnék egyszer ezzel a művel is tüzetesebben megismerkedni.

És akkor a "divatkönyvekről" is mesélek egy kicsit. Mondjuk ebben a szóösszetételben nekem kicsit pejoratív értelmű, de talán pont annyira csak, amennyire az én hozzáállásom is előítéletes. Szóval én úgy vagyok az elmúlt években/évtizedekben divatosnak kikiáltott könyvekkel, hogy dafke sem állok be legtöbbször a sorba és nem akkor olvasom, hanem évekkel később. (Leszámítva, ha valamire a nagy felhajtás előtt magam találok rá.) Nekem ilyen volt anno - és kérlek, ne vessetek meg, meg ne szórjatok rám átkok vagy bűbájokat - az egész Harry Potter sorozat. Amikor kis hazánkat is elérte ez a láz, akkor én már nagyban dolgoztam, ergo azt gondoltam felnőtt vagyok és engem az ilyen kis holmi varázslókról szóló könyvecskék nem érdekelnek. Plusz egy csomó ismerősöm ezt olvasta és mint fentebb mondtam, már csak azért sem akartam. Úgyhogy én és a Harry Potter univerzum bitang sokáig nem tudtunk egymásról. Aztán jöttek a filmek, amire elhurcolásztak a barátok és egészen kedvet kaptam hozzá, hogy ez nem is olyan gyerekes törtéenet, sőt, ennek van mondanivalója, okosan felépített világa. Aztán tavaly, illetve folytatólagosan idén tartok ott, hogy PuPillának tett ígéretemet teljesítve ismerkedem ezzel a világgal. És tetszik, élvezem. Tagadhatatlan, hogy amikor egy olyan csapatban vagyok, akik ezen a könyvön nőttek fel és csillogó szemmel mesélnek az olvasmányélményükről, akkor sajnálom, hogy én csak most, csak felnőttként, mert ezt az élményt már nem tudom így, ilyen hévvel, ilyen lelkesedéssel átélni. De nagyon örülök, hogy van, aki "piszkált", hogy ezt el kell olvasnod, mert valóban ez a világ valami olyat adott egy generációnak, olyan hatással volt az emberekre, amelyet nem sok könyvről mondhatunk el az elmúlt évtizedekben.

Forrás
Az elmúlt években volt még pár ilyen nagy fellángolás a könyvek tekintetében. Hatalmas robbanás volt anno Stephanie Meyertől a Twilight sorozat. Na, erre is rácsodálkoztam anno, amikor sokan felháborodva kérdezték, hogy: "- te még nem olvastad?" Ilyen esetekben, amikor valami érdekel is, de nem annyira, az volt a régebbi taktikám, hogy angolul kezdtem bele. Mondván: nyelvgyakorlásnak jó lesz. A Twilight esetében is ezt alkalmaztam, kb. akkor olvastam angolul az első részt, amikor a másodikból kijött a mozifilm. Ráadásul egy repülőúton, az első egyedül utazásom alkalmával, és nagyon tetszett az első rész. Szórakoztatott, kicsit ki is szakított a hétköznapok szürkeségéből, de azért nem vettem komolyan. Aztán a sorozat további kötetei számomra egyre érdektelenebbé váltak, egészen addig, hogy az utolsó részt bár megvettem, de már el sem olvastam. Ettől függetlenül az első rész nagyon klassz élményem maradt.
Viszont a következő nagy divathullámot, a Szürke ötven árnyalatát elkerültem. Nem és nem és nem. Nem akartam megismerni Mr. Grey történetét, de amúgy elkerülhetetlen hogy ne tudjon róla az ember, anno volt olyan ismerősöm, aki részletesen majdhogynem elmesélte a történetet. Nekem pont elég volt a neten terjedő félrefordításokon mulatnom, az ott megismert részletek bőven elegendőek voltak arra, hogy azt gondoljam jó döntést hoztam, hogy ez kimaradt az olvasmányaim közül.

Mostanság nem tudom, hogy van-e ilyen nagy népszerűségnek örvendő könyv, szerintem az elmúlt időszakban inkább bizonyos írók jöttek divatba, legtöbbször a jól megalkotott tévésorozatoknak köszönhetően. Itt van például Atwood, aki engem is lázba hozott. Még a sorozat előtt olvastam tőle A szolgálólány meséjét, ami totál padlóra küldött, de azóta az újabb könyveit is beszereztem (és biztos vagyok benne, hogy a sorozat sikere miatt adták ki őket újra vagy épp először). Tehát erre a vonatra már én is felültem. Vagy itt van például Elena Ferrante, aki szintén manapság lett divatos, főleg a Nápolyi regényciklusának köszönhetően, de az ő műveivel is úgy vagyok, hogy fontosak számomra az eddig olvasottak alapján, így ebben az esetben én is bővítem a rajongó tábort. A kicsit könnyedebb kategóriában Gillian Flynnt emelném ki, a Holtodiglan hatalmas siker és igen bizony, a film után még inkább divatkönyv lett, meg talán ez az egész női thriller vonal az, ami az elmúlt időszakban tarol, mint irányzat.

Mindenesetre tartom magam ahhoz, hogy az alapmű mindannyiunknak más könyveket jelent, sőt, bizonyos életszakaszainkban is biztos, hogy más és más könyveket sorolnánk ide. Talán a divatkönyvek is változáson mennek, mentek keresztül, fontosabb és keményebb témák lesznek felkapottabbak, ahogy a körülöttünk zajló folyamatok is ilyen irányba viszik a világot.

Nektek mi a véleményetek az alapművekről vagy divatkönyvekről? Ciki ha nem vagy ha éppenséggel olvastuk őket? Bátran lehet csatlakozni a témához!

A Témázós Csapat többi tagjának elmélkedése:
Dóri
PuPilla
ZakkantAnett
Nita
Abstractelf
Shanara


ui: mivel a poszt időzítésekor épp a reptéren ücsörgök lassan beszállásra várva, ezért a a téma további boncolgatásához csak keddtől tudok újra csatlakozni.

2019. február 17., vasárnap

A nagyon megkésett januári zárás

Eléggé megkésve ültem le, hogy lezárjam a blogon a januáromat, mert bár nagyon hosszúnak éreztem az év első hónapját, úgy tűnik ahhoz mégsem volt elég, hogy ez a poszt is beleférjen. Ehhez képest most februárban meg csak kapkodom a fejem, hogy már a hónap felét is elhagytuk, szóval a fene tudja, hogy mi van most, de az időmenedzsmentemmel gondok lehetnek.

BESZERZÉSEK

Na, azok nem voltak januárban. Egyrészt időm sem volt könyvesboltban császkálni vagy éppen online gombokat nyomogatni, másrészt késztetést sem éreztem rá. Idén sokkal visszafogottabb szeretnék lenni, amihez például a könyvtár lett a legkedvesebb "bűntársam". Oda minden hónapban benézek, és remek, friss, ropogós megjelenéseket is találok, szóval soha nem jövök el üres kézzel. Persze 2019-ben is biztos veszek könyveket, sőt, februárban már egy hőn áhított szépség meg is érkezett hozzám, de átgondoltan igyekszem ezt megtenni.
Amúgy idén év elején megint tartottam egy szanálást a könyveim közül, vagy 40 darab máshová került, és olyan érdekes, hogy ami régen kellett, most simán az elajándékozandó kategóriába került szívfájdalom nélkül.Jó érzés, sőt felemelő érzés ilyeneket meglépni.

Könyvek helyett a januári egyik kedvenc pillanatom, imádtam a havazásokat!



OLVASÁSOK

Mivel az év első hónapja minden téren nehéz volt, a külső hatásokat és a saját kis belső világomban zajló változásokat is megsínylettem valamennyire, ezért igazi "feel-good" könyvek találtak meg maguknak, mindezt úgy, hogy a 6 elolvasott könyvből 5 a várólista-csökkentés tagja volt. Elsőként Sarah Pinborough Ne higgy a szemének! című thrillerét olvastam, ami ugyan nem ért a 13 perc nyomába, de határozottan jó kis évkezdés volt. Aztán jött egy csodás lelket megsimogató könyv, A 6:27-es felolvasó. Nagyon jókor talált meg magának, ráadásul olyan sok remek gondolattal találkoztam benne. Utána a sort Leila Slimani Altatódalával folytattam, ami a hónap legkeményebb olvasmánya volt, poszt sem született egyelőre róla, mert egy épkézláb gondolatot nem sikerült a bennem kavargó indulatokból megfogalmaznom. Mélyre hatolós könyv, nem ajánlanám mindenkinek. Másfelé kalandozva a Nyitott Akadémia Bízz magadban! címet viselő válogatását is sorra kerítettem. Nem minden előadást éreztem nekem szólónak, de sok megfontolandó gondolatot találtam, amit viszek magammal innentől. Közben újraolvastam még Anna Gavaldától a Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol c. elbeszélésgyűjteményt, amit másodjára is nagyon szerettem. A januári olvasásokat egy új kedvenc zárta: Grecsó Krisztián Harminc év napsütése aranyozta be a szürke, szomorkás, küzdelmes januári napjaimat. Imádtam. Beszerzendő lesz, mert könyvtári példányt olvastam. Nagyon nekem szóltak a történetek, mosolyokat, könnyeket, ablakon kibámulós, elgondolkozós percek hozott számomra.



És a további januári beszámolók sora:
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...