2017. augusztus 13., vasárnap

A könyv, amely másodjára is szerelem lett

Elizabeth Kostova: Hattyútolvajok


Visszagondolva nekem hiányzik a nagy nyári Szandis akció. Miért? Mert ilyen gyöngyszemekre leltem benne potom árért mint a Hattyútolvajok. 2013 nyarán úgy vettem meg ezt a könyvet, hogy Amadea bejegyzését olvastam róla és tudtam, hogy szeretni fogom. Egy csodálatos külföldi nyaralásra ezt pakoltam a bőröndömbe és azóta is összekapcsolódik ez a keserédes, művészettel, érzelmekkel, beteljesült, mégis fájó véget ért szerelmekkel teli könyv nekem a nyárral. Aztán idén augusztus elején 4 év távlatából egyszer csak azt vettem észre, hogy állok a könyvespolcom előtt és újra ezt a könyvet veszem le. Ha nagyon sarkítani szeretnék akkor azt mondanám, hogy nekem most a Hattyútolvajok olvasásával 2 hétre megszűnt a külvilág (és még a 40 fokos hőség is elviselhetőbb volt).

A Hattyútolvajok a lassan kibontakozó, részletgazdag, festőkkel, festményekkel foglalkozó regények szerelmeseinek lesz igazán marandó élmény. Két idősíkban játszódik a regény, de még ezeken belül is ugrál a szerző: egyrészt napjainkban járunk, másrészt a jelenben, ahol egy híres festő, Robert Oliver rátámad egy festményre egy múzeumban, amelynek következményeként Andrew Marlow dokinál köt ki gyógykezelésre. Amint Robert bekerül a pszichológus kezelése alá, a legelső napot leszámítva nem szólal meg, ezért Marlow úgy dönt, hogy nyomozásba kezd Robert életét illetően, hogy vajon milyen okok, vagy éppen milyen személyek hatására vesztette el a tehetséges festő mentális egészségét. A doki nyomozása kapcsán megismerjük Robert életének kettő, illetve három nagy szerelmét: a festést és ahhoz való viszonyát, feleségével, Kate-tel való megismerkedésének, házasságuknak és annak kudarcának történetét, majd az utolsó szerelmet egy tanítvánnyal, Maryvel. Ahogy Marlow megismeri Robert életének két nőjét, szinte úgy kerül a festő életének és nőinek bűvkörébe ő maga is, és ugyanilyen intenzitással adózik a férfi karizmatikus személyisége és tehetsége előtt.

"Hogy mitől gyenge egy rajz, könnyű megmondani, jóval nehezebb megmagyarázni azt az összhangot és belső energiát, amitől valami életre kell."

Ám Robert cselekedetének megértéséhez van még egy kulcs: az általa féltőn óvott francia nyelvű levelek, amely visszavisznek minket az 1870-es évek Franciországába, egy tehetséges festőnő, Beatrice de Clerval életébe, ahol szintén központi szerepet játszik egy lassan kibontakozó és tiltott szerelem, illetve a színek, impressziók amelyek gyönyörű képekké válnak Beatrice ecsetvonásai nyomán és akinek utolsó munkája lesz a regény címe, a Hattyútolvajok. Marlow igyekszik a szálakat összekapcsolni múlt és jelen között Robert életében, de ahogy egyre mélyebbre ás, ő is bekerül ennek a titokzatos asszonynak és Robert jelenkori szerelmeinek kapcsolatrendszerébe.

"A festő a bőrön, a ruhán keresztül mutatja meg az izmokat, de emellett valami mást is ábrázol, ami egyszerre tünékeny és változatlan: a test melegét, forró és lüktető valóságát, életét. És ezzel áttételesen a mozdulatait, neszeit és az érzések árját, amely nő és elborít, amikor a szerelemben feledni tudjuk önmagunkat."

Első alkalommal szerelem, de még milyen szerelem lett nálam ez a könyv! Annyira elvesztem a történetben, ittam minden mondatát. Akkor is úgy éreztem és most is csak megint erre jutottam, hogy Kostova gyönyörű stílusban ír, egyszerűen, mégis erőteljesen. Az elém vetített képeket, a festményeket szinte magam előtt láttam, elhittem, hogy Beatrice egy élő festő volt, akit csak én nem ismertem eddig. Szintén az ő stílusának köszönhetően, én bizony csak úgy mint Kate, majd Mary egészen belekerültem Robert Oliver bűvkörébe, elámított tehetségének és képeinek ereje, de Marlow doktorral, a hobbi művészként szintén festő férfivel is hasonlóképpen éreztem. A történet akkor úgy sodort magával, hogy már 100 oldal után azt sajnáltam, hamarosan - közel 600 oldal elolvasása után - vége lesz.

Most, másodjára megint teljesen bele tudtam feledkezni a történetbe. Hihetetlen, hogy Kostova mennyi apró részletre kitért a könyvben, amire már nem is emlékeztem, mégis, egy percig nem éreztem sem túlírtnak, sem unalmasnak. Lassan folyó történet ez szerelmekről, múzsákról, az alkotás folyamatáról, a képzőművészet varázsról, alkotó-romboló erejéről, a festmények hatásáról és arról, hogy van, hogy két ember rosszkor rossz időben találkozik, ámde ezekből a találkozásokból is tudnak csodák születni, amelyek örökre megmaradnak az utókornak.


Kiadó: Európa
Kiadási év: 2011
Fordította: Siklós Márta

2017. augusztus 7., hétfő

Nővérek a háborúban

Kristin Hannah: Fülemüle


A hétvégi hőség elől a moziban kerestem menedéket és végre meg tudtam nézni a Dunkirk című filmet. Rég nem láttam ennyire letaglózó alkotást a 2. világháború eseményéről, engem nagyon magával ragadott, ugyanakkor megviselt a vásznon látottak nagy része. Szinte úgy ültem végig ezt a közel két órát, hogy levegőt venni alig mertem és rengetegszer azon kaptam magam, azon zakatol az agyam: miért? meg hogy hogyan jutottak el idáig anno a világban? A film után jó ideig velem maradt ez a kicsit depresszív, szomorú hangulat és eszembe jutott, hogy még tavasszal olvastam egy hasonló hatást elérő regényt, mégpedig a Fülemülét.



A Fülemüle magyar megjelenését nagyon vártam, hisz aki régebb óta olvas, az tudja, hogy nagyon szeretem a 2.világháborúról szóló történelmi regényeket. Elég sokat olvastam már ebben a témában, így azt hittem, hogy engem nem nagyon lehet már meglepni, de Kristin Hannah-nak sikerült. Egy újabb aspektusára világított rá nekem a regényével - ha valamihez hasonlítanom kellene, akkor az David R. Gillham Asszonyok városa című könyv lenne - ugyanis a francia nők passzív és aktív szerepét, ellenállását helyezte a középpontba. Mindezt egy testvérpár, egy nővér és egy húg kapcsolatán, életén keresztül.

"A peron megtelt bőröndöt cipelő fiatalemberekkel, csókkal búcsúzó asszonyokkal és síró gyerekekkel. Egy egész generáció férfi tagjai indulnak a háborúba. Újra."

A helyszín Franciaország és egészen a világháború kitörésétől a végéig kísérhetjük nyomon a vidéken élő Vianne, és fővárosban maradó húga, Isabelle sorsát. A két testvér merőben eltérő életformát folytat: Vianne első szerelmével él boldog házasságban, vidéken, kis házukban nevelik lányukat, amíg Isabelle igyekszik megbirkózni az elhagyatottság, szeretet nélküli élet magányosságával. Igaz, hogy édesapjával él egy fedél alatt akivel egy kis könyvesboltot üzemeltetnek, de ez az apa, már nem az az ember, akit gyermekkorukban rajongásig szerettek, az első világháborúban részt vevő férfi a háború befejezése után már nem tudott szeretet adni és elfogadni. Ebben a helyzetben tör ki a világot, országot, családokat, szerelmeket szétszakító második világégés, és Isabelle rögtön a Párizsból vidékre tartó menekülés alatt első kézből tapasztalja meg annak minden borzalmát - a hosszú menetelést, az éhezést, a bombázásokat, a halált. Mire vidékre ér a nővéréhez más ember lesz belőle: egyrészt az átélt borzalmak hatására cselekedni szeretne, másrészt szerelemre is lel az úton. Innentől kezdve Isabelle egész életét a titkos ellenállóknak szenteli, és közöttük új családra lel, megtalálja azt a tevékenységet, amelyben hasznos, sőt férfiakat megszégyenítő dolgokat visz végbe. Vianne vidéken egyedül marad, az összes létező férfi a frontra kerül, ahonnan hamarosan jönnek a kegyetlen halálhírek, vagy a fogságba esésekről szóló üzenetek. Sőt, a németek birtokba veszik a falut, a házakat, mindenhová beszállásolják magukat, így Vianne és lánya életébe is betoppan egy német tiszt, aki hosszú távú hatással lesz a nő és egész családjának további sorsára.

"Ma már az is veszélyes, ha egymás szemébe néznek, a baráti beszélgetések a múltba vesztek a vajjal, a kávéval és a disznóhússal együtt."

Ami miatt letehetetlen volt ez a regény, azok a nem várt fordulatok voltak. Szerencsére nem tudtam megjósolni előre, hogy mi fog történni, vagy amire gyanakodtam, az biztos, hogy nem pont úgy történt. Ezek mellett rettentő élethűen mutatta be a két nővér eltérő harcát az életért, az életben maradásért, a mások megsegítéséért: szinte csontig hatoló hideget éreztem én is, amikor Vianne a tél kegyetlenségéről mesélt, vagy amikor Isabelle vezette át a hegyeken az angol katonákat. Fájdalmat éreztem akkor, amikor Vianne olyan dolgokat kellett, hogy megtegyen, amire békeidőben soha, de soha nem vetemedne egy nő, vagy éppen akkor amikor a számukra fontos embereknek kellett búcsút mondaniuk. Kristin Hannah egy percig nem szépítette a dolgokat, őszinte és húsba vágó sorainak olvasását pont ezért sokszor meg kellett, hogy szakítsam.

"Szeretett városa most úgy festett, mint egy hajdan szép, ám mostanra megöregedett, lefogyott, elcsigázott kurtizán, akit faképnél hagytak a szeretői."

A könyv befejezésekor azt éreztem, amit minden egyes alkalommal ha világháborúról, háborúról szóló könyvet olvasok. Ilyenkor a legnagyobb kérdés bennem az szokott lenni, hogy hogyan tudtak ebből a helyzetből felállni az emberek. Legyenek akár a „győztes” vagy a „vesztes” oldalon, mert ilyen szerintem nem volt ezekben az időkben, hisz háborúban rengeteg mindent elvesztünk. Győzni pedig? Talán csak az élni akarás ösztöne tud …


Kiadó: Park
Kiadási év: 2017
Fordította: Farkas Krisztina

2017. augusztus 3., csütörtök

Útkeresés pasi módra

Fabio Volo: Hely a világban


A nyári könyves terveim között szerepelt egyik kedvenc írom, Fabio Volo Hely a világban című története, amit immár másodjára olvastam el. Nem ugyanazt a hűha élményt kaptam, mint először, hanem inkább már egy átgondoltabb, leülepedett rajongással tekintettem Volo soraira, de már most tudom, hogy le fogom még venni párszor a polcról a jövőben ezt a regényt.


A könyv nyitójelenetében a harmincas Michelével várunk a szülészet folyosóján arra, hogy világra jöjjön első gyermeke. Ezekben a percekben idézi fel a férfi életének legfontosabb személyeit, sorsfordító eseményeit, az útkeresés és a magára találás éveit, majd egy olyan szerelmet, amely nem az első, hanem csak a második egymásra találás alkalmával teljesedett be.

Amikor először olvastam a Hely a világbant igazából az útkeresés azon része fogott meg, amikor egy tragikus esemény hatására Michele kilép egyik pillanatról a másikra a mókuskerékből és elmegy világot látni, felfedezni egy új országot, egy új életmódot, megtanul a mának, a pillanatnak élni. Akkor ez volt számomra a legnagyobb mondanivalója a könyvnek, azaz az, hogy merjünk lépni, merjünk szembemenni a társadalmi elvárásokkal, soha ne féljünk nemet mondani arra, amiben nem érezzük jól magunkat. Szerettem, ahogy Volo bemutatta, hogy egy szeretett ember hirtelen elvesztése milyen hatással lehet az ember életére: nem csak a gyász feldolgozásának a folyamata, a hiány elfogadása, hanem az, hogy az itt maradottak ilyenkor mennyire átgondolják a fontossági sorrendet és lehet, hogy egy ilyen tragikus esemény inspirálja őket arra, hogy megértsék miről is szól a carpe diem, hiszen ki tudja kinek mennyi időt szabtak ki itt a földön.

"Minden olyan volt, mintha először látnám. Az életnek új, hihetetlen formái nyíltak meg előttem, és szíven ütöttek, mint egy-egy csoda. Pedig mindig is ott voltak előttem, csak én voltam valahol máshol."

Most, a második olvasás alkalmával a fenti dolgok ugyanúgy hatottak rám, de sok egyében is elgondolkodtam, például a barátság témáján. Az én életemben is folyamatosan alakulnak a barátságok, vannak amelyek megszűnnek, vannak szinte bebetonozottak és szerencsére születnek újak is, de így vagy úgy a barátok mindig nagyon fontos szerepet töltenek be az életemben. És egy igazi, mély barátságra nincs hatással sem a távolság, sem az, hogy más irányba indul el a két barát élete, az igazi barátság így is működik tovább, talán csak nem ugyanolyan hőfokon ég a láng, vagy kevesebb alkalommal lesz nagyon intenzív a kapcsolat, de ilyenkor is tudják a barátok, hogy bármi van, ott van nekik a másik. És ezeket a barátságokat meg is kell becsülni, ez az, amire most Volo rávilágított nekem.

"Az én életem inkább rám lett ruházva. Magamra varrtam, és szép lassan elhitettem magammal , hogy hozzám tartozik. Néhol ugyan feltűnt, hogy szorít, de mindenhez hozzá lehet szokni. Ahhoz, hogy nem szereted a munkád , hogy véget ért egy szerelem, vagy hogy középszerű vagy."

Ezen kívül nagyon tetszett a párkapcsolati szál is a regényben: Michele és párja első egymásra találását is végigkövethetjük, ugyanakkor narrátorunk már az elején közli, hogy közös gyermekük a második találkozásukból születik. Végre egy olyan kapcsolatról olvashattam, ahol fontos volt az időzítés, hogy a két ember mikor találkozott. Először még nem éltek meg bizonyos dolgokat, még nem tudtak nem önzően viselkedni a párkapcsolatukban. Másodjára azonban már sok minden átalakult mindkettejükben, sokat értek, láttak, tapasztaltak és sokkal nyitottabban léptek bele az elköteleződést jelentő monogám kapcsolatba, amelyben hamarosan immár hárman lesznek.

"Miért van az, hogy ha nem érdekel a másik, hihetetlenül laza tudsz lenni, viszont ha megtetszik valaki, meghülyülsz, és az agyad pürévé változik?"

Továbbra is nagyon szeretem Volo stílusát. Pasis, humoros, könnyen olvasható, számomra élvezet így "belelátni" egy fickó gondolataiba az életről, nőkről, barátságokról, fiúkról és apákról, szóval a nagy dolgokról amelyek mindannyiunkat érdekelnek. Remélem, hogy még sokat olvashatok majd tőle.


Kiadó: Európa
Kiadási év: 2015
Fordította: Barna Mária

2017. július 31., hétfő

Júliusi beszámoló

Nem nagyon kesergek, hogy túl vagyunk egy újabb hónapon, mert bevallom én már nagyon várom az őszt. Valahogy nem vagyok kompatibilis ezzel az iszonyú meleggel, nekem most még a nyári pezsgés sem tudja ezt kompenzálni. Rég volt ilyen felemás nyaram, pláne, hogy júliusban sikerült egy klassz kis megfázást összeszedni (soha ne legyetek betegek a hőségben!). 
No, de most még a júliust zárjuk, még van hátra ebből a nyárból jócskán, hogy fel lehessen dobni néhány jó kis programmal vagy könyvvel.

BESZERZÉSEK

Az idei évben egészen jól állok a beszerzésekkel, nem vittem őket túlzásba, meg nagyon nem jellemző már rám a totális impulzusvásárlás, így van, hogy hetekig kattogok egy könyv megvételén. A júliusi egy darab beszerzésemet Herman Koch Nyaraló úszómedencével könyve teszi ki, amit már elég rég kerülgetek gondolatban és úgy döntöttem a pár napos minikiruccanásomra meg az oda vezető hosszabb vonatútra tökéletes társam lesz. Így is lett, és akármennyire ellenszenves egy fickó a főszereplő, én mégis sok gondolatával tudtam azonosulni, ráadásul a történet sem volt egy többször megírt lerágott csont, végig izgultam az egészet. Olyannyira, hogy szerintem az év végén benne lesz a Top 10-es listámban. De erről majd egy külön posztban.



OLVASÁSOK

Júliusban belehúztam az olvasásokba, bár rájöttem, hogy nem túl jó ez így, nekem már túl sok volt az inger. A 9 elolvasott könyv nagy része a könyvtárból került hozzám és sajnos egyet leszámítva egyik sem adott kiemelkedő élményt. Ezek szerint jól jelzett a radarom, hogy ne vegyem meg őket. Közepes volt számomra Nicholas Barreau Egy este Párizsban története, csakúgy mint Paolo Giordano Ezüst és feketéje is. Szintén nem rajongtam túlságosan a nemrég befejezett Michael Cunningham Mire leszáll az éjéért, ha nem úgy ért volna véget ahogy, nekem óriási csalódás lett volna. Bauer Barbara Elsuttogom százszor című könyvének azért sikerült meglepnie a hangulatával és a mondanivalójával. Olvastam még a könyvtárból egy nagyon szépen illusztrált és nehéz témát (vakság és gyász) feldolgozó Felnőttmesekönyvet, Szabó Imola Juliannától a Kinőtt szívet, na ez jó választásnak bizonyult.

Ezek mellett újraolvastam egy nagy kedvencemet, Fabio Volótól a Hely a világbant, és gyerekkorom mesekönyvét, A sünt, akit meg lehetett simogatnit is újra kézbe vettem. A múlt hónapban a Könyvhéten vett Gerda Taróról szóló gyönyörű kivitelezésű albumot is sikerült sorra kerítenem Jane Rogoyskától, örülök, hogy ez a könyv ott található a Robert Capa gyűjteményem részeként a polcomon. És mint fent említettem a júliusban vásárolt Nyaraló úszómedencével című könyvvel is kaptam egy jó kis ütős történetet.

Olvasmányokat tekintve túl mozgalmas volt július, ezért augusztusra kevesebb könyvet tervezek, talán hosszabb történeteket kerítek sorra és nagyon-nagy késztetést érzek több nagy kedvencem újrázására, érzésem szerint az őszöm ezekről a könyvekről fog szólni majd. De ne rohanjunk ennyire előre, először még augusztust üdvözöljük - melegen!


A többiek is mesélnek:

2017. július 29., szombat

Hármas románc

Azt hiszem a nyár az az időszak, amikor több romantikus olvasmányt veszek a kezembe, mint az év többi évszakában. Mivel régen sokat olvastam ezt a műfajt, ezért elég nehéz már olyan könyvet vagy olyan szerzőt találnom, aki tud valami újat mutatni. Az elmúlt hetekben három romantikus olvasmányom volt, amelyben voltak újdonságok, szép, megható pillanatok, nem fulladtam bele a nyáltengerbe sem, de sajnos nem lettek maradandó élmények.

Katherina Allred: Ámbrafa

Ennek a könyvnek első körben a borítója fogott meg. Végre nem valami meztelen férfitest, hanem egy olyan páros meghitt és bensőséges ölelésének egy részlete szerepel rajta, akinek a történetére kíváncsi lettem a fülszöveg olvasása után. Nagyon szép elbeszélést kaptam Allred tollából: egy olyan kissrác, Nick a főszereplő, aki az amerikai kisváros peremére szorult, hiszen erőszakos és részeges, a városlakók által rettegett apjával él egyedül, és aki nagyon sokszor apja kiborulásának célpontja lesz. Egy ilyen alkalommal találkozik Alixszel, aki kiterjedt családjának védelmében és gazdagságában él, és a találkozásuk után ebbe a családba igyekszik a fiút is bevonni. Kezdeti barátságuk az évek alatt szerelemmé érik, ám váratlan események miatt ez a mélyen gyökeret vert érzelem mégsem szökhet szárba úgy és akkor ahogy a fiatalok eltervezik. Elszakadnak egymástól hosszú évekre, mindketten a maguk módján igyekeznek az eseményekkel megbirkózni, majd egyszer csak Nick, mint már sikeres vállalkozó újra megjelenik Alix és a kisváros életében. Csakhogy Alix lelkén olyan mély sebek vannak, amelyekről Nicknek fogalma sincs.

"Az ámbrafa az erdő kaméleonja, parafára emlékeztető kérge sajátos képességet rejt: a cseresznyefától a mahagóniig bármilyen fát utánozni tud. De a valódi értéke – és ezt sokan nem veszik észre – állhatatos, erős, vörös szívében rejlik. Az emberek többsége csak a fa lelkét körülvevő halvány, rostos, könnyen hajló törzset látja.
Ugyanígy voltak Morganville lakói Nick Andersonnal."

Ami miatt kedveltem ezt a könyvet az az út volt, amit a nő főszereplőnek be kellett járnia. Naiv kislányból, erős és önálló nővé válik, aki már nem hagyja magát csak úgy sodortatni az eseményekkel. Szerettem a férfi főszereplőt, Nicket is, bár jobban örültem volna, ha az ő gondolatait is mélyebben ismerhettük volna meg. Tetszett Alix kiterjedt és kissé bohókás családja, főleg a Bíró lett a kedvencem, ugyanakkor itt éreztem hiányosságot is: az írónő elég kacifántos családi titkot talált ki, amiről nem tudtunk meg részletesen mindent, mégis maga a "probléma" idővel egycsapásra megoldódott.
Számomra mindezek ellenére azért lett ez egy közepes romantikus könyv, mert ugyanebben a témában évekkel korábban már olvastam egy hasonlót (nagyon-nagyon hasonlót és sokkal jobbat): Deborah Smith A hely, amit otthonnak hívnak c.könyvét. Ugyanazokkal az elemekkel építkezik ez a könyv is, mint az Ámbrafa, sok részlet teljesen megegyezik, viszont ez a korábbi könyv részletesebben, érzelemgazdagabban mutatja be a két főszereplő útját. De tudom és az Ámbrafa elolvasása után megértem, hogy akik Deborah Smith könyvét nem olvastak, Allred könyvét nagyon fogják szeretni.

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadási év: 2017
Fordította: Todero Anna


Nicolas Barreau: Egy este Párizsban (A Cinéma Paradise rejtélye)

Nicolas Barreau - amely író álnév mögött egy német hölgy húzódik - legelső megjelent könyvét, A nő mosolyát imádtam. Az azóta megjelent könyvei bár hozzák a megszokott színvonalat, számomra nem érik el az első könyv okozta rajongást. Az Egy este Párizsban olvasása közben jöttem rá, hogy az zavar, hogy Barreau össze könyve ugyanarra a forgatókönyvre épül: adott egy nő és egy férfi, akik között romantikus érzelmek szövődnek, de különböző külső akadályok, titkok miatt nem sima az útjuk a beteljesülésig (oké, ez eddig a romantikus könyvekre szinte mind  jellemző). De Barreau minden egyes alkalommal majdhogynem egy komédiát kerekít a történetből, amelyben a férfi főszereplő hajtja a nőt, akinek vagy nem tudjuk a kilétét, vagy hirtelen eltűnik és fel kell kutatni, miközben ugye az adott titkokra szép lassan fény derül. És ezt én már eléggé unom, főleg az miatt, hogy így legtöbbször a női főszereplő teljesen háttérbe van szorítva: nem tudunk meg a benne végbemenő érzelmekről semmit csak a mellékszereplők elbeszéléséből és igazából a regények elején és végén kapunk belőle csak egy kis szeletet.

"Hát nem hihetetlen, hogy annyi évezred óta, amióta a Föld saját tengelye körül forog, még mindig a szerelem a legcsodálatosabb dolog, ami két ember között megtörténhet? És mindig az az érzés kíséri, hogy valami új kezdődik, valami nagy dolog történik."

A Cinéma Paradise-ben a mozitulajdonos Alain egyik este összeszedi a bátorságát és leszólítja a moziba járó magányos fiatal lányt, akivel egy szép éjszakát tölt együtt, majd a lány eltűnik és Alain minden erejével igyekszik megtudni, hogy ki ez a lány, miért tűnt el az életéből és hogy hogyan találhatna rá. Aranyos, kedves volt természetesen ez is, csak már valahogy lerágott csontnak tűnt. Ami színesítette az maga a mozi, a Cinéma Paradis volt, és az Alain által műsorra tűzött régi romantikus filmek - ezeket a részeket nagyon élveztem, és gondolkozom is rajta, hogy majd télen szépen sorra megnézem a könyvben említett régi klasszikusokat.

Kiadó: Park
Kiadási év: 2017
Fordította: Fodor Zsuzsa 


Bauer Barbara: Elsuttogom százszor

A három könyv közül ez volt számomra a legüdítőbb. Már nem emlékszem rá, hogy figyelem fel erre a történetre, de elkezdett érdekelni és a könyvtárban meg is volt.
A történet igazán az én ízlésemnek megfelelő volt: egy harmincas éveiben járó nő, Zsófi megunja a városi létet és nagymamája halála után kiköltözik annak a házába, amit ő örökölt. Csakhogy az örökségen túl sokkal több dolog várja ott: a nagyszülők szerelmének megismerése, a nagyi boszorkányos és ezoterikus jövőbeli jóslatai az unokája életét illetően és egy váratlan (bár a nagyi által megjósolt) szerelem ígérete. Ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy ennek a férfinak, Andrásnak sokkal több köze van a nagyszülőkhöz, mint ahogy azt gondolnánk.


"Meg kell állni és ki kell rakni a csomagból, ami elmúlt. Minek cipelni? Ha kiraksz valamit, helyette bekerülhet valami új. Az áramláshoz helyre van szükség!"

Azért szerettem ezt a történetet a legjobban ebből a hármas csoportból, mert Zsófi pontosan olyan életet választott magának, mint amilyenre mostanában én is egyre inkább vágyom. Irigyeltem őt a nagyijával való kapcsolatáért, mert számomra ez soha nem adatott meg. Tetszett az, ahogy a városi lány birtokba veszi a vidéki házat és ahogy egyre inkább megtalálja ott a helyét. Persze a nagy szerelemnek is szurkoltam, de azért ott egy kicsit húztam a számat: szerintem nem létezik ilyen tökéletes pasi, mint dr. Szoboszlai András és hiányoltam itt is kicsit annak kifejtését, hogy a férfi főszereplő mit látott legelőször Zsófiban. És bár egy erős kezű szerkesztő ráfért volna a regényre, hogy kigyomlálja belőle az évszámbeli tévedést és a szerintem helyenként teljesen felesleges mellékszálbeli kitérőket, ettől függetlenül a regény végső mondanivalója és az, hogy a második világháborúban külföldön elesett és eltemetett magyar katonáknak állít emléket nekem nagyon élvezhetővé és érdekessé tette az Elsuttogom százszort.

Kiadó: Jaffa
Kiadási év: 2016

2017. július 7., péntek

Két igazán klassz novellagyűjtemény fiatalokról nem csak fiataloknak

Az elmúlt időszakban a radaromra hallgatva elolvastam két olyan novelláskötetet, amely fiatalokat érintő témákat dolgoz fel. Az első olasz szerzők műveit szedte össze, a második pedig csak magyarokét. Mindkettőt nagyon szerettem és mindkettő esetében azt gondolom, hogy nagyon jó témaindítóak lennének a suliban, vagy otthon a szülők-tinik között, vagy akár barátok/barátnők között egy kis beszélgetésre.

Kimondhatatlanul

Az olasz írók novelláit tartalmazó kötetet nagy várakozásokkal vettem a kezembe. Nagyon tetszett az alapkoncepciója. Mindegyik író - szám szerint 12 szerző szerepel a kötetben - egy-egy érzelem köré építi fel a történetét (van benne 2 képregény is), és ezek olyan érzelmek, amelyekről tiniként nem vagy csak nagyon nehezen tudunk beszélni. Ráadásul a szerzők úgy oldották meg a "feladatul" kapott érzelmek bemutatását, hogy a történetben magában nem mondhatták ki az adott érzelmet, csak a novellák/képregények címében szerepelhetett. Terítékre került a könyvben a vágy, a szerelem, az öröm, a bánat, a fájdalom, a szégyen, a bűn, a gyűlölet, a féltékenység, szóval igazán széleskörű skálán mozogtak a történetek, és nem csak pozitív töltetű érzelmek kerültek feldolgozásra, hanem a negatívok is.

Az én személyes kedvencem a Félénkség, a Kétségbeesés és a Bűn című novellák voltak. A Félénkségben egy buliba csöppenünk, ahol a főszereplő sráccal olyasmi esik meg, amit nem is remélt: megtudja, hogy a lány, aki nagyon tetszik neki, érdeklődik iránta, ugyanakkor olyan helyzet áll elő, hogy a buli résztvevői nem veszik észre a fiút, mintha láthatatlan lenne. Vajon miért van ez? Neki kell kilépnie a félénksége mögül, hogy láthatóvá váljon a szeretett lánynak? A Kétségbeesésben egy tinédzser lány unalmasnak és szürkének induló nyara válik egy csapásra élete legjobb nyarává, amikor betoppan egy fiú, aki meglátja az igazi értékét. A Bűnben pedig a testvérek közötti féltékenység, rivalizálás, a halál, gyász és a szülők elvárásainak, illetve a gyermekeik közötti különbségtétel romboló hatásának lehetünk tanúi.

"MINT A FÜZETLAPOK KÖZÉ REJTETT APRÓ BOGÁR MINDEN TEKINTET SZÁMÁRA LÁTHATATLANUL ÚGY SZERETNÉK ITT MEGPIHENNI, S FIGYELNI FÖLÉM HAJLÓ ELMÉLYÜLT ARCODAT."

Kiadó: Betűtészta
Kiadási év: 2016

 
Csapod Kinga (szerk.) - Nagy Boldizsár (szerk.): Az első

Bevallom, első körben ennek a válogatáskötetnek a hihetetlenül jópofa borítója fogott meg. Színes, nem giccses, mégis mindent elmond, amiről a novellák szólnak. Ugyanis az első alkalomról, ARRÓL A BIZONYOS első alkalomról mesélnek nekünk a magyar írók által megalkotott történetek. Magam sem gondoltam volna, hogy jóval túl a harmincon, ennyire meg fognak fogni ezek az elbeszélések. Egyrészt nagyon tetszett itt is a témaválasztás: valljuk be, erről nem nagyon szoktunk olvasni, beszélni, max barátnők egymás között, vagy édesanyák és lányaik ha nagyon jó viszonyban vannak. De még mindig szerintem valami tabunak gondoljuk, hogy az ébredező szexualitásról, a fiúk/lányok első alkalmáról beszéljünk nyíltan. Sokszor azt látom a környezetemben, hogy a szülők zavarba jönnek a gyerekektől érkező kérdéseken, elhessegetik őket azzal, hogy ennek még nincs itt az ideje az életükben, ne is gondoljanak rá, vagy barátok egymás között beszélik ki a nem túl valós élményeiket vagy a frászt hozva a másikra, aki még nem esett át az első alkalmon, vagy hatalmas nyomás alá helyezve őket, hiszen ha X-nek szuper élmény volt, akkor nekem is az kell, hogy legyen. És pont ezért tetszett ez a kötet, mert megmutatja mindezeket az érzelmeket: a szülők hogy állnak ehhez a kérdéshez, a fiatalok mennyire magukra vannak sokszor hagyva, mekkora a nyomás a lányokon és a fiúkon is, hogy "jól teljesítsenek", kihez fordulhatnak ha bajuk van, erőszakoskodnak velük (orvos, szülő, tanár?), vagy éppen ciki-e ha valaki későn érő és nem tizenévesen lesz meg az első alkalma. Szóval szerintem szuper antológia született, fontos dolog ez mindannyiunknak, hisz lelkiekben, testileg is fel kell készülni rá és egészségügyileg is nagyon-nagyon észnél kell lenni mind a lányoknak, mind a fiúknak. 

"A legjobb haveromnak is van csaja, és ő azt állítja, hogy már volt minden – kivéve azt. De milyen minden volt, ha az nem volt? Rohadjak meg, ha értem. Megkérdezni persze nem fogom, még a végén lebukom, hogy nálunk még minden se volt."
 
Voltak itt is kedvenceim:  Kalapos Éva Veronika Before-after című novellája annyira jól visszaadja a bizonytalanságot, az érzelmeket mind a fiú, mind a lány szemszögéből. Jó tudni, hogy amúgy a srácoknak sem könnyű ez az egész. Lakatos Levente Minden, ami feledhetetlen elnevezésű története a védekezés fontosságára hívja fel a figyelmet, és ez a történet eléggé szíven ütött. Németh B. Eszter A kiválasztott legendája címet viselő novellája pedig egy tárgy szemszögéből abszolút bravúrosan és nagyon humorosan írja le az első alkalmat. 
Véleményem szerint ez egy hiánypótló kötet, jó lenne ha sokan olvasnák el és itt nem csak a fiatalokra gondolok, hanem azokra, akikhez ők fordulnának a kérdéseikkel, gondolataikkal, de nem mernek.

"Persze, elképzelte, hogy majd milyen lesz. Nyilván mindenki elképzeli. Hogy aztán egyáltalán ne úgy alakuljanak a dolgok."


Kiadó: Menő Könyvek
Kiadási év: 2017

2017. július 2., vasárnap

Mid-Year Book Freak Out Tag 2017

Idén nem terveztem, hogy megcsinálom a tavalyi, féléves visszatekintős-összegzős posztot, de PuPilla volt olyan kedves, hogy továbbpasszolta nekem is, így hát mégis csak "értékelem", milyen is volt a 2017-es év első fele könyves szempontból.

1. A legjobb 2017-es olvasmányod.

Eddig hármat tudok mondani, ami nagyon megfogott idén: 
- Jandy Nelson Neked adom a napot
- Joël Dicker: A Baltimore fiúk
- Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles?

2. A legjobb folytatás, amit 2017-ben olvastál.

Fogós kérdés, mégpedig azért, mert 2017-ben úgy látszik nem nagyon olvastam se sorozatot, se folytatást. Egyet tudtam csak találni: John Scalzitól Az utolsó gyarmatot. Ez a Vének háborúja sorozatának a 3. kötete, és bár nem tetszett annyira, mint az első kettő, mégis jó évente vissza-visszatérni Scalzi sci-fi világába.

3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél.

Talán már nem annyira friss, de idei és már a polcom is van: Jean-Michel Guenassia Javíthatatlan Optimisták Klubja. A megjelenése óta befutott vélemények csak megerősítettek abban, hogy jól tettem, hogy beszereztem.

4. A legjobban várt friss megjelenés az év második felére.

Most az Agavétól várom nagyon Megan Miranda A tökéletes idegen című könyvét. Tavaly olvastam  tőle a Minden eltűnt lányt, ami az időben visszafelé haladó elbeszélésével abszolút befutó volt nálam, így most kíváncsian várom, hogy mit tud az újabb könyvében az írónő.



5. Legnagyobb csalódás

Egyértelműen Carrie Snydertől A futónő. Még jó, hogy a könyvtárból hoztam csak ki.

6. Legnagyobb meglepetés

Ez most eléggé friss élmény. Szintén a könyvtárnak köszönhetem, hogy elolvastam Az első című novellás gyűjteményt Csapody Kinga és Nagy Boldizsár szerkesztésében. 15 magyar írótól 14 történetet szedtek csokorba, arról a bizonyos első alkalomról. Remek ötlet, klassz történetek, fontos téma!

7. Kedvenc új szerző (debütáló vagy neked új)

Akitől idén olvastam először és tervezek majd még az Colm Toibín.



8. Legújabb könyves szerelem

Itt én is - csakúgy, mint PuPi - a könyv külsejére és kivitelére nézve válaszolok. A Könyvhéten beszerzett Jane Rogoyska Gerda Taro - Aki "kitalálta" Robert Capát című könyv szerintem gyönyörű lett. Bár olvasni nem túl kényelmes a mérete miatt, a tartalma mindenképp ezt a kivitelezést kívánta meg.

9. Legújabb kedvenc karakter

Év elején olvastam el Charles Frazier Hideghegyét és ha karakter, akkor az mindenképpen Ruby. Kemény egy csaj, ugyanakkor hatalmas szíve is van.

10. Egy könyv, amin sírtál.

Mostanában nehezebben jönnek a könnyek, mint régebben, de a Merre jársz, Bojangels? végén elmorzsoltam párat.

11. Egy könyv, ami boldoggá tett.

Ide Emylia Hall Nyarak könyvét tenném. Amolyan nosztalgikus boldogság fogott el olvasása közben, bár a történetre inkább a keserédes jelzőt mondanám, mégis, a nyári emlékek, amiket felidéztek bennem, azok a gondtalan nyarak abszolút boldoggá tudtak tenni.



12. Kedvenc filmes adaptáció, amit idén láttál.

Hűha, nehéz kérdés és itt nem is tudok csak egy filmet megadni. Bár a filmek alapjául szolgáló könyveket nem olvastam, de mindhárom hatalmas hatással volt rám. Elsőként A számolás jogát mondanám, majd a Változó szerelmet és az Érkezést. Mindegyikben mást és mást találtam és biztos, hogy nem egyszer néztem meg őket.

13. Kedvenc értékelés, amit idén írtál.

Idén sajnos eléggé el vagyok maradva az értékelésekkel, de dolgozom rajta, hogy behozzam az elmaradásom. Amit idén én nagyon szerettem megírni az Laura Barnett Variációk egy párra című könyvéről szóló posztom volt.

14. A legszebb könyv, amit idén vásároltál vagy kaptál.

Egyértelműen a Parktól a Gerda Taróról szóló könyv ha a beszerzéseimből kell választani. De Az Aranypinty is nagyon szép kivitel, a borító igazán jól sikerült.

15. Melyik könyveket szeretnéd év végéig elolvasni?

Soroljam? Mennyi időtök van? :) A listám végtelen. Mindig találok valami újat, ami érdekel. Az idén beszerzett könyveim nagy részét mindenképpen, ezekből sorra szeretném keríteni Az Aranypintyet, a Javíthatatlan Optimisták Klubját, de tervben van a Beszélnünk kell Kevinről is már régóta, a legutóbbi könyvtári portyám eredményeképpen pedig A Burgess fiúk és Paolo Giordanótól az Ezüst és fekete is.




Akik már összegeztek:
PuPilla
Lobo
Dóri
BubuMaczko


2017. július 1., szombat

Júniusi zárás

A nyár első hónapjában szereztem be idén a legtöbb könyvet, amit valahogy sejtettem előre, mert a június a Könyvhét miatt mindig erőteljes hónap szokott lenni nálam. Szerencsére azért ettől függetlenül sikerült nem nagyon átesni a ló túloldalára, és az olvasás meg talán már lassan a blogolás terén is újra visszatalálok a régi ritmusomba.

BESZERZÉSEK

Elsőként mostanság kedvenc témámban, a regényes életrajzokban csaptam le egy könyvre: Ben Greenman - Mariel Hemingway A Hemingway-átok című könyvét vettem meg, amit a hónap folyamán el is olvastam. Aztán még a volt kollégáimtól tavaly búcsúajándékként kapott könyvutalvány elköltésének eredményeképpen két újabb zsákmányom lett: Donna Tartt tollából Az Aranypinty és Katherine Allredtől Az ámbrafa. Az elsőt már nagyon régóta szerettem volna megvenni, épp itt volt az ideje, a másik könyv esetében egyszerűen kíváncsi lettem egy romantikus történetre, rég nem olvastam ilyet. Utolsóként pedig a Könyvhéten szereztem be fantasztikusan akciós áron Jane Rogoyska Gerda Taróról szóló könyvét. Ezt is, csakúgy mint Az Aranypintyet már nagyon régen kerülgettem, de azért elég drágának tartottam, most viszont ilyen olcsón muszáj volt nem üres kézzel távoznom a Könyvhétről.



OLVASÁSOK

Visszanézve egész szuper hónapot zárok, amit Joël Dicker A Baltimore fiúk kötete nyitott. Egyszerűen imádtam ezt a történetet, talán még jobban is tetszett mint anno Az igazság a Harry Quebert-ügyben, amit azt hiszem ettől függetlenül a jövőben beszerzek és majd újraolvasom. A Baltimore fiúktól pont azt kaptam, ami számomra a szórakozást jelenti az olvasás kapcsán: benne éltem a történetben és nagyon sajnáltam, hogy vége lett. Utána újabb remek kisregényt olvastam almamag ajánlására a Merre jársz, Bojangles?-t amiről nemrég írtam is és remélem, hogy sokan fognak majd rátalálni erre a keserédes történetre. Talán a hónap egyik leggyengébb olvasmánya volt a Hemingway-átok, de még így is nagyon élveztem Mariel Hemingway életéről olvasni, csak az előtte lévők magasra tették a lécet. A nyári kis listám egyik kiemelt története volt Emylia Hall Nyarak könyve, amit immár másodjára vettem le a polcról és most még jobban szerettem, mint első alkalommal, pedig már akkor is rajongtam érte. Szomorkás, de mégis valahogy pozitív történet, tele a nyári évszak minden szépségével. Utána Az Ámbrafát kerítettem sorra, ami talán a Hemingway-átok mellé sorakozhat fel: jó volt, de maradandó élményt nem adott, sőt, ebben a témában olvastam egy sokkal jobb könyvet évekkel korábban, amelyre a mai napig igen élénken emlékszem. A júniust tegnap egy magyar válogatás kötettel zártam: Az első névre hallgat és a könyvtárból került hozzám. Meglepetés lett számomra is, mert igazán szerettem olvasni. Már egyszer felfigyeltem rá, de aztán annyi olvasnivaló került a képbe azóta, hogy ki is ment a fejemből, viszont a könyvtárban szembetaláltam magam vele, és milyen jól tettem, hogy kivettem.



A mérlegem az olvasások felé billen el, 6 elolvasott könyv és összesen 4 beszerzés. Idén eddig egész jól tartom magam, nincsenek nagyon durva kilengéseim könyvvásárlások tekintetében, de ha lesznek is, biztos vagyok benne, hogy mindegyiknek meglesz a magyarázata, hisz ha jön a késztetés, akkor biza engedni kell neki! Júliusra már vannak terveim a beszerzéseket illetően, főleg a rövidke pihenésemre gondolván, aztán majd egy hónap múlva kiderül, hogy mi vált belőle valóra.


A többiek is zárták a júniust:

Amadea - aki a sok nullás hónap után végre nem fogta vissza magát
PuPilla - aki kettő az egyben számolt be nekünk :)
Heloise - aki pedig a bookdepón szabadult el
Dóri - aki rengeteget olvasott!
Nita  - akire a sok könyv mellett új kihívás vár júliusban.

2017. június 27., kedd

Egy Hemingway élete

Mariel Hemingway - Ben Greeman: A Hemingway-átok


Azt hiszem, hogy én vagyok a marketingesek álma, legalábbis a könyves szekciót nézve. Amint megláttam A Hemingway-átok könyvcímet, tudtam, hogy mindenképpen meg fogom venni, hisz Hemingway és munkássága nagy kedvencem, élete pedig mindig is érdekelt. Amiért a marketingeseket említettem az a szerintem hatásvadász cím. Igen, sok tragédia érte a Hemingway családot az évek során, de mégis úgy gondolom, hogy nem ül rajtuk átok. És maga a könyv sem erről szól, nem keres miérteket, vagy nem ás nagyon mélyre Ernest életébe és az ő viselkedésének hatását sem nagyon firtatja a családtagjaira nézve, hanem egyszerűen Mariel Hemingway, Ernest egyik unokája, elmeséli az életét.


 "Visszaemlékeztem arra, hogy gyerekkoromban hogyan jöttem tisztába nagyapám öngyilkosságával: lassan, és egyre inkább megérezve, hogy mennyire nehéz az embereknek feldolgozni azt, ami történt. (…) Ernest döntését nem lehetett teljesen megmagyarázni. Senki nem tudhatta, előre eltervezett cselekedet, esetleg pillanatnyi kétségbeesés eredménye, vagy egyáltalán szándékos volt-e. Megválaszolatlan kérdés volt, egy lezárt ügy nyitott aktja és ezért senki nem tudta, mit kezdjen vele."

Ha valaki kézbe veszi ezt a könyvet, ne számítson olyan részletekre Ernest életével kapcsolatban, mint amelyek A párizsi feleségben vagy a Mrs. Hemigwayben olvashatóak, a híres író igazából a könyv elején és a végén van megemlítve. Mindez talán annak köszönhető, hogy Mariel - aki Bumby harmadik, legkisebb lánya - születésekor Ernest már nem volt életben. Elbeszélésekből, családi történetekből, fényképekből és persze a regényeiből ismerte meg a nagyapját. Attól függetlenül, hogy nem sok újdonságot tudtam meg a Nagy Íróról, mégis elég élvezetesnek találtam Mariel életének történetét. Egy diszfunkcionális családba született, ahol szerintem a szülők között soha nem volt igazi kapcsolat, a két nővére és közötte sem éreztem igazán a testvéri köteléket, hanem folyamatosan a versengést, a megfelelni vágyást, a másik túlszárnyalását. Nem csoda, hogy ilyen környezetben, ráadásul mentális és fizikai betegségek árnyékában Mariel az egész életét arra tette fel, hogy ő ezeket elkerülje, hogy egészséges életet éljen minden tekintetben. És bár nem hiszem, hogy le akarta volna bármiben körözni a nővéreit, mégis, egy véletlennek köszönhetően ő lett közülük a legsikeresebb: színésznő lett belőle.

"A családomban mindenki árnyékban élt. Margaux a tökéletes nővére, Muffet árnyékában, aki viszont a mentális betegségéében. Apám anyám első szerelméében. Anyám a saját múltjában. Mindenki ki akart lépni a saját árnyékából, mindenki azt akarta, hogy elismerjék azért, ami, ne pedig lenézzék azért, ami nem. Én a legkisebbként arra törekedtem, hogy önálló legyek, hogy én s kiléphessek a fénybe, de csak a kudarcra, a kompromisszumra és a csalódottságra láttam példát magam körül."

Az egész könyvben azt hiszem azokat a részeket olvastam a legnagyobb élvezettel, amelyben Mariel a színészi karrierjéről mesél, főleg a filmekről és színész partnereiről. Olvashatunk Woody Allenről, Kurt Russelről, Eric Robertsről, Robert de Niróról és még Oscar-jelölés is. Jó volt kicsit bepillantani a kulisszák mögé és bár eddig sem irigykedtem a hollywoodi színészek élete iránt, de most már bizton mondhatom, hogy nem minden arany, ami fénylik ott sem.

Az utolsó fejezetekben azért Ernest halálának évfordulója alkalmából Mariel is vállalt pár tévés megjelenést és interjúkat, és ezekben a részekben nagyon érdekes gondolatokat fogalmazott meg nagyapjával és családjával kapcsolatban.

"Azt mondják, Hadley-t minden más nőnél jobban szerette, és azzal, hogy elhagyta őt, úgy döntött, hogy ő Ernest Hemingway, a Nagy Író lesz, nem pedig Ernest Hemingway, az ember, férj és apa. Senki nem tudhatja biztosan, de én azt hiszem, sarokba szorítva érezte magát, érezte, hogy nem élheti mindkét életet."
 ***
"A család egy megrepedt tükör, amely ennek ellenére pontosan mutat meg bennünket."

Összességében örülök, hogy elolvashattam Mariel történetét, és bár egy kicsit mást kaptam, mint amit a cím alapján magamban elképzeltem, így is élvezetes olvasmány volt egy diszfunkcionális családról és a kitörési lehetőségekről.


Kiadó: Tericum
Kiadási év: 2017
Fordította: Torma Péter

2017. június 25., vasárnap

És a lemez forog tovább ...

Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles?


A könyvmolyságban az az egyik legjobb dolog, amikor másik könyvmolytól ajánlást kap az ember, valahogy így: "ezt el kell olvasnod" vagy "ez neked való, biztos tetszene". A Merre jársz, Bojangles?-szel így kezdődött a történetem, almamag hívta fel rá a figyelmemet és a következő könyvtári portyám alkalmával le is csaptam erre a kisregényre, amit a könyvtáros hölgy a dobozból kutatott elő nekem.



Ha valaki mostanában veszi a kezébe ezt a történetet, annak azt ajánlom, hogy egyben olvassa el, hisz csupán 160 oldal. De olyan oldalak ezek, amelyek az olvasásuk után sokáig visszhangot vernek az ember lelkében, és valahogy a szívverésed ritmusa is megváltozik utána, össze-vissza kezd verni, mert nem akarod elhinni, hogy véget ért, hogy így ért véget...

A könyv első fele olyan volt, mintha egy kisfiú megkaparintotta volna a család féltve őrzött fényképalbumát és képről képre haladva addig nyaggatta volna a szüleit és a barátokat amíg el nem mesélték volna, hogy mi van egy-egy megörökített pillanat mögött. Megismerünk egy bohókás családot így, meg egy nagy szerelmet, és egy olyan anyát, aki ugyan teljes szívével szereti a kisfiát, a hétköznapi értelemben mégsem "normális" anya. Ezeken a látszólag egymáshoz nem nagyon kapcsolódó életképeken keresztül érezzük a szereplők közötti erős kötődést, szeretetet és egy idő után mi is ott szeretnénk velük bolondozni, táncolni Nina Simone Mr. Bojangles című számára.

"Feleségem arra tanította, hogy mindenkit magázzon, mert ő mindig úgy érezte, hogy a tegezés könnyen kiszolgáltatott helyzetbe hozza az embert. Azt magyarázta a kisfiunknak, hogy az „Ön" és a „Maga" az első védőkorlát az életben, egyben a tisztelet jele is, amellyel az egész emberiségnek tartozunk."

Aztán a regény második felében ez a könnyed tónus eltűnik, de valahogy mégis megmarad. Eltűnik, mert a sok bolondozás és vicces jelenet helyett keményen közbeszól az élet, és mégis megmarad, hiszen ezt a pofont az élettől szintén úgy viseli az apa és fia, mintha szembenevetnék a sorsot. És azt hiszem szembe is nevették, csak mindketten más-más módon.

"… egy röpke pillanatra rabul ejtjük az emberek figyelmét olyan történetekkel, amelyek éppoly megragadhatatlanok, mint a szél."

Az idei évem egyik legkedvesebb könyves élménye lett ez a történtet. Mert szép. Különleges. Szívhez szóló. Keserédes. Főleg ha az utolsó oldalak elolvasása után meghallgatja az ember Nina Simone Mr. Bojangles című számát. Akkor biza eléggé belefacsarodik a szív, meg könnyes lesz a szem.


Kiadó: Magvető
Kiadási év: 2017
Fordította: Tótfalusi Ágnes

2017. június 11., vasárnap

3+2 könyv a nyárra, amit elolvasok (újra)

Bár idén tavaszra nem csináltam magamnak évszakos listát, csak havi terveim voltak, de most júniusban eljutottam oda, hogy a polcomon körbenézve tudom, melyek azok a a könyvek, amelyeket idén nyáron mindenképpen el szeretnék majd olvasni. Van közöttük 3 olyan történet, amit egyszer már olvastam, de azóta is nagyon szeretném őket újrázni és van 2 nemrég beszerzett könyv, amit remélhetőleg pont jókor vettem meg magamnak.
Nekem a nyári hónapok alatt a túlságosan komoly témájú könyvek valahogy nem csúsznak. Ilyenkor az ember amúgy is sok offline programot szervez, sokat jön-megy és amikor tud magának időt szakítani az olvasásra, akkor nem biztos, hogy a nagyregényes szépirodalom kategóriájából fog meríteni. Viszont a túl egyszerű történetek sem jönnek be, valahol e kettő között félúton szeretem megtalálni az igazit.



Emylia Hall: Nyarak könyve

A könyv kívül csodás, gyönyörű köntöse van, belül pedig ízig-vérig nyárra való történet bújik meg. Nyarakról szól, Balatonról, csalódásról, felnőtté válásról, és egy második esélyről. Keserédes, de nagyon szép regény.

"Bár meg tudnánk tanulni a hétköznapokat ünnepelni, ahogy feltűnés nélkül kezdődnek, és jelentéktelen mederben folytatódnak. Mint a tegnapi nap, meg az előtte lévő, mikor kicsik és múlandók voltak a bosszúságok: egy kora reggeli fejfájás homályos pereme, a cukor kavarása közben kiömlött kávé, a hirtelen felismerés, hogy pirítóst tettem a sütőbe, és édes illata épp kezd kozmássá válni. Ezeket a napokat kéne megbecsülni. Az ilyen napokon kéne megállni, hálát adni."

Edward Kelsey Moore: Szikomorfán születtem

Ezt anno ősszel olvastam és már akkor tudtam, hogy újra le fogom venni majd a polcról és igyekszem ezt a nyárra időzíteni. Csodás könyv, és bár nem voltam kibékülve a borítójával, azóta már azt is megszerettem. Női barátság áll a középpontban, az 1950-es évekbe repülünk vissza, a téma elég komoly, hisz a szegregáció meghatározó akkoriban az amerikai Délen. Hol nevetünk a lányok kalandjain, hol a szívünk szorul majd össze, de mindenképpen meghatározó olvasmányélményt nyújt.

"Anya a virágokhoz értett. Az ő kertje volt a legszebb a városban, már azelőtt is, hogy helyett szorított volna benne az imádott marihuánájának. De a főzés! Azzal hadilábon állt. Amikor utoljára próbálkozott ünnepi vacsorával, az elszenesedett kérgű hús a kutya táljába vándorolt, és mi főtt tojással vigasztalódtunk. A kutya csak belekóstolt, és utána hat órán át nyüszített egyfolytában. Szegény állat sosem heverte ki igazán az élményt."

Fabio Volo: Hely a világban

Nagy rajongója vagyok Volónak. Eddig bármelyik könyvét olvastam, imádtam, de a kedvenc még mindig a Ráadásnap. Viszont a Hely a világban elég erőteljesen ott van a nyomában. Volo elég szókimondó, igazi pasis stílussal ír, sokan a túl sok testnedv emlegetése miatt nem bírják őt, nekem ez is belefér, mert mellette nagyon jól látja az élet dolgait. Ez a könyve témájában tökéletesen illik a többi regénye közé: útkeresésről, felnőtté válásról, barátságról, szerelemről olvashatunk benne.

"(…) a boldogság nem mindig arról szól, hogy azt csináljuk, amit szeretünk. Talán inkább arról, hogy szeretjük, amit csinálunk…"

E 3 történeten kívül két olyat választottam, amit nemrég szereztem be és az egyik kedvenc műfajomba tartoznak: regényes életrajzok. Ezeket a könyveket évek óta nagyon szeretem és borzasztóan örülök, amikor egy-egy ilyen feltűnik az új megjelenések között.

C.W. Gortner: Az isteni Marlene

Nem is volt kérdés, hogy Chanel regénye utána Marlene Dietrich életére is kíváncsi vagyok. Nem biztos, hogy a pár napos miniszabadságomra ő jön majd velem, mert majdnem 500 oldal, de tudom, hogy Gortnerben bízhatok, csak úgy peregni fognak majd a lapok és betekintést nyerhetek egy olyan nő életébe, akit eddig csak a filmszerepein keresztül ismertem meg.

Mariel Hemingway - Ben Greenman: A Hemingway-átok

Kicsit csalás, hogy beválogattam ezt a könyvet ide, mert már bele is kezdtem, de csak pár fejezeten vagyok túl. Már most tudom, hogy jó lesz, de nem egy könnyű és izgalmas olvasmány. Hemingway unokája meséli el, hogy milyen volt egy ilyen diszfunkcionális családban felnőni, milyen volt a nagy Hemingway leszármazottjának lenni, ahol tragédia tragédiát követett.

"A család egy megrepedt tükör, amely ennek ellenére pontosan mutat meg bennünket."


Ti mit terveztek a nyárra?
 

2017. június 3., szombat

Testvéri (v)iszonyok

Alice Hoffman: The Story Sisters


Az idei évben is sorra kerítettem Alice Hoffmantól egy regényt angolul, mert sajnos úgy tűnik, hogy nem érkezik tőle hazánkba újabb kötet a Gyönyörű titkok múzeuma után, nekem pedig kell az éves adagom az írónő varázstollából.



Ahogy az lenni szokott, már az első pár oldal elolvasása után elkapott a tipikus hoffmani varázs és hangulat, így nagyon gyorsan sikerült belehelyezkednem a Story testvérek történetébe. Visszagondolva a könyvre nagyon sok eleme a gyermekmesékből merít: három lánytestvér áll a középpontban, mindegyik nagyon eltérő karakter, és sok gonosz dolog mérgezi meg a viszonyukat, mire a legvégére próbatételek után megbékélnek a családjukkal, saját magukkal és a sorsukkal is.

A regény kezdetekor a három lánytestvér, Elv (a legidősebb és legszebb), Meg (a középső, a könyvmoly) és Claire (a legfiatalabb és a legrendszeretőbb) erős és nagyon furcsa testvéri kapcsolatot ápol. Kitaláltak maguknak egy külön világot, Arnelle-t és egy nyelvet, amit senki más nem ért meg rajtuk kívül. Ebben a világban a jók harcolnak a démonok ellen, amolyan varázslatos mesevilág ez, egészen addig, amíg egy nyáron Elv, hogy Claire-t megmentse, saját maga találkozik egy földi démonnal, ami után a lány már nem lesz önmaga. Az arnelle-i világ egyre sötétebb történeteket hordoz már a lányok számára, Elv egyre inkább eltávolodik az anyjától, és középső testvérétől, és egyre inkább önpusztító életmódot folytat. Elv viselkedése teljesen szétzilálja a Story lányok kapcsolatát, és mindenki tehetetlenül figyeli az újabb tragédia felé való száguldást. Mert érzik a lányok és így az olvasók, hogy rohannak egyfajta baljós és sötét végzet felé, ami csavar még egyet a lányok és édesanyjuk kapcsolatán. De persze Hoffman itt is zseniális: ugyan szétesik egy család, a testvéri kapcsolatok megszűnnek, az olvasók egyértelműen negatív karakterré kiáltják majd ki Elvet, mégis a regény végére, amikorra is felnőnek a szereplők, újra kapnak majd egy esélyt és mi olvasók is átértékeljük az Elv iránti negatív érzelmeinket.

"Claire often wondered if she herself was a demon. Long ago, Elv had taught her how to recognize one; she'd whispered the telltale sign as they'd lain side by side in bed. Demons were marked by black start, pale eyes. When one walked through a room, ice formed on the windowpanes; plants withered."

Sokrétű regény ez. A sokadik Hoffmanom után persze már észreveszek bizonyos hasonlóságokat a korábbi regényeihez viszonyítva: a szerelmi szál itt elég sötét, olyan szerelem szerepel a regényben, amely életeket dönt romba (ebben hozza az Itt a Földön hangulatát), van szó drogokról és egy család, testvéri kapcsolatok, széteséséről (mint a Skylight Confessionben), mégis minden alkalommal tud újat mutatni, valahogy másként csűrni-csavarni a szálakat, mást helyezni a középpontba. Itt azt szerettem benne, ahogy ezt a különös arnelle-i világot bemutatta nekünk (számomra volt egy kis párhuzam a 3 lány és a Brontë lányok élete között), meg azt, hogy a lányok milyen karakterfejlődésen mentek keresztül az évek során. A tragédiák, az életükbe belépő démonok, szerelmek után senki nem maradt már ugyanaz. Mindezek miatt nagyon szerettem olvasni, jó volt megismerni a Story lányok keserédes, bonyolult és sokszor fájóan tragikus világát.

"Maybe some love was guaranteed. Maybe fit inside you and around you like skin and bones. This is what she remembered and always would: the sisters eho sat with her in the garden, the grandmother who stiched her a dress the color of the sky, the man who spied her in the grass and loved her beyond all measure, the mother who set up a tent in the garden to tell her a story when she was a child, neither good nor bed, selfish and strong, only a girl who wanted to hear a familiar voice as the dark fell down, and the moths rode, and the nigh was sure to come."



Kiadó: Harper Press
Kiadási év: 2009

2017. június 2., péntek

Májusi zárás

Néha úgy érzem, hogy van az évnek bizonyos időszaka, amely kétszer gyorsabban eltelik, mint a többi. A nyárelő-nyár-nyárutó biztos, hogy ilyen, így a május is egy szempillantás alatt elrohant, talán ezért is csúsztam meg a zárással, kellett két nap, hogy felfogjam, már júniust írunk.

Beszerzések

Májusban nem zárok nullás hónapot, és nem olvastam túl sokat, de mégis egész jó az egyensúly. Mivel mostanában újra örömet okoz a könyvvásárlás (az átgondolt verziója), ezért engedtem a belső késztetésnek, 3 könyvvel gyarapodott a könyvtáram. És mivel egy Alice Hoffman történet visszaadta a könyvekbe vetett hitemet - meg újra csak rájöttem, hogy mennyire szeretem őt olvasni -, ezért megejtettem életem első bookdepós rendelését: rögtön két Hoffman került a kosaramba. Az egyik egy novellás kötet, a Blackbird House, a másik pedig egy izgalmas, tipikus hoffmanos sztori, The Ice Queen
A harmadik beszerzésem az idei egyik legjobb döntésem volt: Joël Dicker A Baltimore fiúk című történetét vettem meg és azt kaptam tőle, ami miatt szeretek olvasni. Színtiszta élvezet nekem, pont az, amikor már alig várod, hogy este legyen időd magadra meg a könyvedre és kizárd a külvilágot.



Olvasások

Olvasás terén tartom magam a kevesebb több elvéhez, összesen öt könyvet olvastam el. Elsőként Alice Hoffmantől The Story Sisters került sorra (ami miatt ugye két új könyvet rendeltem az írónőtől), majd Kent Haruf Kései párbeszédje következett, ami csalódás volt, de talán majd a filmfeldolgozás jobb lesz. Utána a vcs-s listámból válogatva Lori Gottlieb Légy a felesége! c. könyvét vettem kézbe és ugyan azóta sem házasodtam meg, illetve volt néhány dolog, ami kiakasztott, összességében azért elgondolkodtam a dolgokon. Majd kaptam a párkapcsolatok témájában egy óriási maflást Elena Ferrantétől. Az Amikor elhagytak egy piszok kemény könyv, fojtogató atmoszférája nagyon rátelepedik az ember lelkére. Utána vágytam egy kis könnyedebb történetre és John Scalzi Az utolsó gyarmata mellett döntöttem, ami a 12. vcs-s könyvet jelentette. Szóval idén májusban kipipáltam a vcs-t, éljen! De még van azon a listán 9 könyv, amit idén szeretnék elolvasni, így van utánpótlásom.

Sajnos a blogon májusban sem voltam túl aktív, még mindig kevesebb erre a felületre az energiám, de igyekszem a lemaradásomat majd pótolni. A hónap egyébként sok jó programot hozott: mozik, színházak tarkították a hétköznapokat (isteni volt a Vígszínházban a Makrancos Kata és az Experidance teljesen elvarázsolt a Szenvedélyem, Velence előadásával). Úgy érzem, június még több offline elfoglaltságot hoz majd, itt a nyár, mindenki pörög ezerrel, töltődni kell a napsugarakkal, meg a jó könyvekkel!

A többiek zárása:

2017. május 17., szerda

A kísértés álcázva érkezik

Joanne Harris: Szent bolondok


Az egyik múlt havi csalódásom után azt éreztem, hogy tuti befutó olvasmányra van szükségem. Az idei várólista-csökkentésbe beválogattam az egyik kedvenc írónőm, Joanne Harris könyvét, így gondoltam két legyet ütök egy csapásra: vcs-t is csökkentek, plusz végre valami jót fogok olvasni. És bizony így is lett. Ő az az írónő számomra, akiben még soha nem csalódtam. Ráadásul azt hiszem ő az egyetlen, akinek nincs két egyforma könyve. Vannak bizonyos elemek, karakterek, amelyek vissza-visszatérnek ugyan nála is, de nincs két ugyanolyan helyszín, ugyanolyan történetvezetés, szóval annyira önálló és elkülönült történetei vannak, hogy mindegyikre emlékszem több év távlatából is.

A Szent bolondoktól viszont egy kicsit tartottam. Egyrészt egy olyan korba tette Harris, ami tőle teljesen szokatlan, egészen az 1600-as évekbe megyünk vissza, ráadásul egy apátság elzárt világa lesz a helyszín. Féltem a vallási témától, féltem az ingerektől elszigetelt közegtől, hogy mit lehet majd ebből kihozni, hogy nem lesz-e túl unalmas "csak" apácákról olvasnom és a végére azt kell mondanom, hogy vakon kellett volna bíznom Harrisben és az ő varázsában. Merthogy az első pár oldal elolvasása után, ami amolyan kis belemelegedés volt számomra, őszintén szólva alig tudtam letenni. 

Pedig az írónő nem egy kacifántos történetet talált ki, nem hullák potyogtak az égből, hanem csak összehozott két olyan világot, amely fényévekről van egymástól. A cirkuszi komédiások és a szemkápráztató trükkök porondja után, amelyben Juliette a sztár, akit csak a Szárnyas Asszonynak ismer meg a közönség zseniális kötéltáncos tudása révén, hirtelen bekerülünk az apácák elzárt világába, ahol Juliette egy rosszul sikerült fellépés után menedéket lel kislányával és Auguste nővérként éli csendes, nyugodt, ámde boldog világát. Egészen addig, amíg új apátnőt nem kap az apátság, egy tizenéves kislány személyében, akinek a tanácsadója Juliette hajdani szerelme a komédiások közül, aki többször slamasztikában hagyta már a lányt. Juliette érzi, hogy a férfi felbukkanásával egy csapásra vége szakad majd addigi csendes életének és mielőbb szeretné kideríteni, hogy ennek a titokzatos férfinak, aki most papnak adja ki magát mi célja van a zárdával és a benne élő apácákkal. Megjegyzem egészen addig, amíg Harris el nem mondta a megoldást, én bizony rá nem jöttem, de nagyon tetszett az, hogy a főbb szereplők életének a szálai hogyan futnak össze a legvégén.

"Úgy érzem, valami rettenetesen hibádzik egy olyan Teremtőben, aki szüntelenül, a pusztulásig próbára teszi teremtményeit, a világot gyönyörűségekkel rakja meg, hogy aztán kijelentse, minden gyönyör bűn, és az emberiséget tökéletlennek teremti, majd elvárja tőle, hogy tökélyre törekedjék. Az ördög legalább tisztességesen játszik. Ismerjük az álláspontját."

Mondanom sem kell, de a regény hihetetlen erős atmoszférával rendelkezik. Miután Le Merle, Juliette árulója beteszi a lábát az apátságba, egyszerűen fulladozni lehet olvasóként a bezártságtól, szinten érezzük Juliette riadalmát mi is, hogy vajon mire készül az álpap, illetve csodálkozva nézhetjük majd az apátnők átalakulását. Merthogy bizony számomra ők voltak azok a Szent bolondok, akiket a vallással, eszmékkel, a bűnnel és a bűnhődéssel, a boszorkánysággal, a testi és lelki vágyak elfojtásával majd felszínre kerülésével meg lehetett téveszteni, bolonddá lehetett tenni és Le Merle pont erre alapozza amúgy zseniális tervét. Eleinte kevertem az apácák személyét, de aztán mindegyik karakter életre kelt, átalakult és pont a legcsendesebbek közül kerültek ki azok, akikben a regény végére a leginkább csalódnom kellett.

Harris zsenialitása számomra viszont egyértelműen az, hogy én egyszerűen nem tudom utálni a gonosznak, a rossznak szánt vagy kikiáltott szereplőit. Így voltam a Csokoládécipő Zozie-jával is például, de akár a Kékszeműfiú bármelyik karakterével is. Annyira sokrétűek ezek a negatív karakterei is, hiszen nem csak a rossz oldalát mutatja meg, hanem azt is, hogy miért lettek ilyenek, illetve hogy mik a motivációik abban, amit tesznek. Ha valaki nyitott szívvel olvassa az ő történetüket, nem lehet egyértelműen pálcát törni felettük.

"Mind olyasmi elől menekültünk, amit nem igazán értettünk. Mint mondtam, mindenkinek megvoltak a titkai."

Szóval én végig dagonyáztam ebben a történetben, és miután befejeztem egyrészt nagyon örültem, hogy ezt a könyvet is sikerült még anno beszereznem a Harris-gyűjteményembe, másrészt hogy hagytam még tőle olvasatlan könyvet. Illetve azóta ott mocorog bennem, hogy szép lassan újra el kellene olvasnom tőle az összeset, mert ezt a nőt és a könyveit nem lehet nem szeretni. Aztán nem olyan rég fedeztük fel, hogy úgy tűnik az Ulpius után végre a Libri magához veszi az írónő könyveinek a gondozását és hamarosan a Csokoládét újra megjelentetik majd. Repesek a boldogságtól és nagyon várom, hogy a régi kötetek után a még magyarul kiadatlan könyvei is sorra kerüljenek, én kérdés nélkül vevő leszek rájuk. Addig meg csemegézem újra a régebbiek közül, tegyetek így Ti i!



Kiadó: Ulpius
Kiadási év: 2003
Fordította: Szűr-Szabó Katalin

2017. május 15., hétfő

A rossz könyvek is kellenek (néha)

Az a helyzet, hogy mostanában párszor sikerült mellényúlnom a könyvválasztásaimat illetően. Nem tudom ez minek köszönhető. Vagy a radarom rozsdásodott be, vagy változik az ízlésem, vagy egyszerűen csak így alakult. Ilyenkor csak azért szoktam mérges lenni, mert időt és pénzt fecséreltem olyan történetekre, amelyek simán kimaradhattak volna az életemből. Jelen esetben szerencsére könyvtárból került hozzám ez a két könyv, így csak az időm bánta a dolgot.

Carrie Snyder: A futónő

Annyira más vártam ettől a könyvtől, mint amit kaptam, hogy talán a mérhetetlen csalódásomnak ez az igazi oka. Vártam egy félig-meddig igaz történeten alapuló sztorit egy sportolónőről meg a futáshoz, a sporthoz való viszonyáról egy olyan világban, amikor még a női sportolók háttérbe voltak szorítva. Ehelyett egy óriási családi drámát kaptam, amelyben helyenként villant csak fel a futás és a sport. És olyan töménytelen tragédiával van tele a könyv, hogy a végére teljesen depressziós lettem. Értem én, hogy ha valaki 104 éves, akkor már nagyon sok rokonát, barátját elveszítette, de itt nem csak erről volt szó, komolyan, tragédia tragédia hátán volt halmozva. Ráadásul nem éreztem azt, hogy ez a sok halál, veszteség bármilyen pluszt hozzáadott volna a karakter fejlődéséhez. Illetve volt egy olyan pont a történetben, amelyben olyan szinten elkapott a harctéri ideg a főszereplő és barátnőjével kapcsolatos történéseket illetően, hogy majdnem sutba vágtam az egészet. Szóval végigrágtam ugyan magam a könyvön, de igyekeztem nagyon gyorsan elfelejteni azt. Nagy kár érte, mert nagyon kíváncsi voltam rá.

Kent Haruf: Kései párbeszéd

Erre a könyvre is rögtön felfigyeltem, hisz milyen izgalmas már, amikor idős korukban talál egymásra két ember, akik talán már letettek bárminemű boldogságról. És ezt a fajta élményt, amit ettől az egymásra találástól vártam, meg is kaptam, viszont a kivitelezéssel és a kifejtés rövidségével gondjaim voltak. Az alaptörténet nagyon tetszett: két szomszéd, egy idős nő és férfi a nő kezdeményezésére együtt töltenek egy éjszakát, tisztán baráti, szexmentes alapon, egyszerűen csak nem alszanak egyedül egy éjjel, hanem együtt vannak és beszélgetnek. Majd ez olyan jól sikerül, hogy mindennapossá válik és kezdenek egyre jobban megnyílni egymásnak, az életük kevésbé szép emlékeit, történéseit is megosztják egymással és egyre inkább elmélyül a kapcsolatuk. Csakhogy a városka ahol élnek persze rögtön a szájukra veszi őket, illetve a nő családja is közbelép, így elég kétségessé válik a kései párbeszéd kimenetele. A történet maga abszolút hiteles volt nekem: simán el tudom képzelni két idősebb ember ilyen fajta bimbózó, kései egymásra találását, sőt a környezet adta reakciók is teljesen hitelesek voltak. Ami miatt ez a könyv is csalódás lett az az, hogy olyan, mintha novella lenne, annak viszont hosszú, de regénynek mégis kevés. Sokkal több potenciál volt ebben, minthogy az egész el legyen intézve 184 (nagy betűkkel szedett) oldalon. Plusz a stílus annyira faék egyszerűségű volt, hogy engem nagyon nem tudott magával vinni, végig az járt a fejemben, ha írásra adnám a fejem kb. ennyi tellene tőlem is. Sajnáltam e kettő dolgot, mert nagyon elrontotta az élményt, de azt biztos, hogy a belőle készülő filmet majd megnézem, szerintem jobb forgatókönyv születik majd belőle, mint amilyen a könyv volt.

És hogy mire volt jó ez a két "rossz" élmény? Arra, hogy utána a jó könyveket és történeteket még jobban tudjam értékelni.

2017. április 29., szombat

Április, te kis hamis!

Bizony, bizony, ez az április nem semmi hónap volt. Pont olyan szeszélyesre sikeredett, mint amilyennek mondják. De lássuk, mik történtek könyves téren!

Beszerzések

Amilyen nagy lelkesedéssel tervezgettem, írogattam magamnak a kis könyves listámat a Könyvfesztiválra készülődve, annyira visszafogott lettem a végén. Azt hiszem első körben kb. 5-6 könyvet szemeltem ki, végül a pénteki, munka utáni barangolásom eredményeképpen kettőt vettem meg ezek közül, a többiről vagy lebeszéltem magam, vagy azt mondtam, hogy majd könyvtárból. Amit mindenképpen meg szerettem volna venni az Elena Ferrante Amikor elhagytak című regénye. Bár még nem olvastam el a Briliáns Barátnőmet sem, de tudom, hogy jó lesz és ha a Park kiadja a korábbi regényeit új köntösben, akkor biza erre folyamatosan vevő leszek. A második vételem a Mellettem elférsz volt Grecsó Krisztiántól, amit új köntösben újra kiadták, és erre a könyvére már régóta vágyom, de a könyvtárban még mindig csak két hétre kölcsönözhető. Majd április utolsó munkanapján még egy könyvet át tudtam venni: Az isteni Marlenét rendeltem elő C.W. Gortnertől, mert a Mademoiselle Chanel elmeséli az életét óriási kedvencem lett, nem volt kérdés, hogy Marlene Dietrich élete is érdekelni fog.



Olvasások

Nagyon lelassultam az olvasásokat tekintve, és bár mindig azt hangoztatom, hogy a minőség a mennyiség felett, sajnos most ez az elv nem jött be. Annak örülök, hogy nem tucatjával falom a könyveket, mert rajtam akkor nagyon sok történet csak szimplán átfolyt, most, hogy kevesebb időm és energiám van az olvasásra jobban értékelem a rá fordítható időt, épp ezért voltam baromi mérges, hogy a 4 elolvasott könyvem közül kettő tök gáz volt. És persze én is az vagyok, mert ahelyett, hogy abbahagytam volna, mazochista módon átrágtam magam rajtuk.
A hónapot Kristin Hannah Fülemüléjével indítottam, ami nagyon tetszett és kaptam egy jól összerakott, érdekfeszítő világháborús történetet általa. Majd jött Bjorn Sortlandtól Az őszinteség perce, ami számomra kínszenvedés volt. Utána muszáj volt csillapítani ezt a fiaskót és tutira mentem kedvenc írónőm, Joanne Harris Szent bolondokjával (vcs-s könyv volt amúgy, no meg persze szokásosan szuper JH-történet). Majd Carrie Snyder A futónője adta meg a végső kegyelemdöfést: nagyon érdekelt és nagyon nem jött be. Teljesen mást vártam, az írónő stílusát sem tudtam élvezni, plusz a történet is baromi unalmas lett. Most épp kúrálom a szörnyű olvasmányoktól megviselt lelkemet egy kis hoffmani varázzsal és hát imádat van, mint mindig! Azaz nem vesztettem el a hitem a könyvekben, csak én nyúltam mellé.

Remélem májussal az energiám is visszatér ahhoz, hogy aktívabb legyek a blogon, szeretnék a fent említett olvasmányaimról is írni, meg hát hiányzik nekem ez a kis kuckó. És abban is reménykedem, hogy a berozsdásodott olvasmány-radarom is jelez, hogy mit kerüljek el mérföldekre és milyen könyveket ne hagyjak ki. Mást nem is várok májustól. (Ja, de: ne essen a hó! :))


A többiek zárása

Dóri
Amadea
Heloise
PuPilla
Nita
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...