Teaszünet-díj

Még az idei év első napján kaptam Larawyntól, a Hold The Moon bloggerjétől a Teaszünet-díjat, amit ezúton is köszönök neki és elég nagy késéssel ugyan, de végre elkészült az én kis ötperces teaszünetem, amit lentebb olvashattok.

A szabályok:
1. Köszönd meg a jelölést annak, akitől kaptad a díjat, említsd meg és linkeld be a blogját. Másold be a szabályokat a bejegyzésedbe te is.
2. Mielőtt megválaszolnád a kérdéseket, illesz be egy idézetet, amiről azt gondolod, hogy a legjobban illik hozzád, jellemez téged.
3. Válaszold meg a 8 kérdést, amiket a téged díjazó blogger tett fel.
4. Írj újabb 8 kérdést, amiket majd a te jelöltjeid fognak megválaszolni.
5. Jelöld meg azokat a bloggereket a blogjaikkal együtt, akiket megjutalmazol a díjjal, s magyarázd meg pár szóval, miért pont rájuk esett a választásod.
+1 Kívánj valami szépet az általad díjazott bloggereknek.

Egy rám jellemző idézet:

Az ember néha azért indul el, hogy valahová megérkezzen. Néha viszont csak elindul, hogy menjen és menjen, amíg a köd kitisztul, a kétségbeesés elcsitul, vagy a csírázó gondolatot sikerül végiggondolni.

/Nicholas Barreau: A nő mosolya/

Larawyn az alábbi kérdéseket tette fel nekem:

1. Mi marad a legemlékezetesebb 2017-ből?

Két programot választottam: voltam a Chefparade rendezvényén csapatépítés keretén belül és nagyon imádtam, azóta is gondolkozom rajta, hogy el kellene menni egy főzőiskolába, mert nagyon jó hangulatúak ezek a rendezvények. A másik pedig Andrea Bocelli koncertje. Másodjára láttam őt élőben, hihetetlen micsoda erőmező lengi körbe ezt a férfit és az a hang! Imádom, hatalmas élmény őt hallgatni, látni, egy térben lenni vele.

2. Melyik a kedvenc bejegyzésed a blogodon?

Nincsenek nagyon kedvenc bejegyzéseim, inkább a kedvenc vagy meghatározó könyvekről írtakra gondolok vissza jó szívvel, illetve esetükben remélem, hogy át tudom adni a blog olvasóinak a rajongásomat a történet iránt.

3. Melyik könyvet vinnéd magaddal egy lakatlan szigetre?

Egy könyvmolytól megkérdezni, hogy melyik lenne az az 1 darab (!!!) könyv, amit egy lakatlan szigetre vinne magával, elég csúnya dolog. Csak egy? Lehetetlen döntés! A kedvenceim között böngészve sem tudom leszűkíteni a kört, bár talán a Jane Eyre lenne a kiválasztott. Nagyon sok szép gondolat van benne, egy erős női karakterrel és egy női szíveket megdobogtató férfival. Már hónapok óta motoszkál bennem a gondolat, hogy újra el kellene olvasnom.

4. Milyen lenne egy tökéletes napod?

Stresszmentes. Jelenleg ebből van szerintem túl sok az életemből. De ha elképzelek egy ideális majdnem tökéletes napot abban lenne jó sok kávé, könyv, nevetés.

5. Melyik híres emberrel töltenél el szívesen egy teaszünetet?

Olyan fura, engem ezek a kérdések - hogy ha lenne lehetőségem valaki ismert emberrel leülni ki lenne az - soha nem mozgattak meg igazán. Sokszor nem a híres emberektől kap az ember életre szóló útravalót, hanem a sok kisembertől. Persze könyvmolyként azért egy-egy számomra értékes könyv elolvasása kapcsán eszembe jut az írója, hogy megkérdeznék tőle néhány dolgot, így ennek keretében például J. K. Rowlingot vagy akár Anna Gavaldát is meghívnám egy teaszünetre.

6. Hogy látod magad öt év múlva?

Öt évvel idősebbnek. Viccet félretéve nincsenek konkrét terveim, ötéves időtávra meg pláne nem. Szeretnék okosabb, tapasztaltabb, lazább, nyugodtabb valaki lenni 5 év múlva, aki sok olyan helyre eljutott ezen idő alatt, amelyre egészen idáig csak álmodozott vagy bakancslistát írt.

7. Mi lenne a három kívánságod az Aranyhaltól?

Egészség. A számomra fontos emberek legyenek boldogok. És legyen egy időnyerőm, hogy minden engem érdeklő könyvet el tudjak olvasni.

8. Mi a legfontosabb célod idén?

Nem rágörcsölni dolgokra, mind a munka, mind a magánélet és a könyvek, olvasás területén.


Remélem nem baj, hogy megtöröm a láncot és megszegem a szabályokat, de a teaszünetet most nem küldeném tovább a saját kérdéseimmel. De persze, aki Larawyn fentebbi kérdésire szívesen megadná a saját válaszát, akkor hajrá!

Selejtezés könyvmoly módra

Soha nem gondoltam volna magamról, hogy elérek egyszer arra a pontra, ami most történt. Már napok, hetek óta piszkált valami, nevezetesen az, hogy rendet kellene tegyek a könyveim között. Azok között, amelyeket az évek alatt halmoztam fel, a tavalyi beszerzések között, amelyekből párat megbántam, az elfekvőek között, az évek óta dobozokban porosodók között. Mivel az életterem elég kicsi, ezért minden évben küzdök a helyhiánnyal és ez természetesen a könyvespolcomon mutatkozik meg legelőször. Akárhogy is nézem, évente kb. 30-40 könyv kerül hozzám, ezeknek helyet találni óriási kihívást jelent számomra, pedig már így is vannak dupla sorban sorakozó könyvek, fekvő-álló kupac egymáson a könyvespolcon, szóval trükközöm keményen. Úgyhogy vettem egy nagy levegőt és elkezdtem. A végeredmény az lett, hogy most, így első körben úgy 40-45 könyvet szanáltam ki. Gondolkodás nélkül. Mert éreztem, hogy már nem kellenek, hogy hiába vettem vagy kaptam meg őket évekkel ezelőtt, egy porcikám sem kívánja az olvasásukat, hogy nem szerettem őket olvasás alatt, hogy azért ne legyenek ott a polcomon, mert az milyen menő, ha van egy példányom belőle, vagy épp kötelező minden könyvmolynál ha igazi könyvmolynak gondolod magad. És igazából egyiket sem bántam, hogy ment a selejtezős kupacba. Ennek több oka is van. 

Egyrészt már próbáltam őket eladni, nem ment. A cseréről szeretnék leszokni, mert nekem már nem éri meg, néha olyan cserébe is belementem, ami részemről csak tessék-lássák volt. Tehát első körben megtettem azt a lépést, hogy pénzért próbáltam tőlük megszabadulni. 

Másrészt a kupac negyede ismerőseimhez, rokonaimhoz kerül. Tudom, hogy ők örülni fognak neki, szívesen olvassák majd, vigyáznak majd rájuk. 

Harmadrészt felhívtam a könyvtárt, ahová rendszeresen járok, hogy bevihetek-e hozzájuk "pár" könyvet. Örömmel vették és mikor vittem a két szatyornyi cuccot, ugyan a kezem majd leszakadt, de én valahogy könnyebb lettem. Ahová vittem, ott jó helyük lesz, sokan járnak a könyvtárba, így több embernek megadom az esélyt az olvasásukra, nekem pedig lett egy kicsivel több helyem. Ami arra jó, hogy amit idén tervezek beszerezni, azoknak ne kelljen a helyet kicentizni és a beszerzéseim is sokkal átgondoltabbak legyenek, mert valahogy erre a szinte is most jutottam el. Nem kell minden. Nem kell rögtön. Nem kell minden akcióra ráharapni. Majd. Ha igazán akarom. Csak azon csodálkozom, hogy most sikerült eljutnom erre a szintre... Majd egy félév múlva tervezek még egy kört, addig lehet, hogy belül még több könyvet elengedek, illetve látni fogom már azt is, hogy az idei beszerzéseimmel hogyan is állok. De ez most nagyon jól esett, klassz így indítani az évet!

Kedvenc idézeteim

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de az évek során főleg a kedvenceimmé vált olvasmányaimból lettek olyan mondatok, gondolatok, amik a mai napig visszacsengenek. Van, hogy egy bizonyos érzés, egy évszak, egy helyszín miatt ugranak be, van, hogy újraolvasás közben újra rájuk találok és megint beléjük tudok szerelmesedni.

Amikor rossz passzban vagyunk és azt hisszük ennél már nem lehet lejjebb:

A gödör fenekén voltunk, nem mondom, hogy a szakadék fenekén, mert azóta megtanultam, hogy a szakadék intézményének az a sajátossága, hogy feneketlen, nincs olyan mélységi rekord, amelyet meg ne lehetne dönteni.

/Romain Gary: A virradat ígérete/

Amikor annyira magányosak vagyunk, hogy az már fáj:

Az igazat megvallva, a magány könnyed állapot. Puha és meleg, megszokható, szerethető. Csak akkor kezdi el savként marni a lelked, amikor rájössz, hogy társra vágysz.
Utána már nem kényelmes, hanem fojtogató. A napi rutin, ami eddig meghatározta az életed, hirtelen nyűg lesz, bosszantó és monoton.

/Hidasi Judit: Április út/ 

Amikor jó meggondolni mit, mikor és hogyan mondunk ki:

De egyvalamire nagyon kell vigyázni, mégpedig arra, hogy mekkora egy ember teherbírása. Az igazság kimondásával rombolni soha sem szabad. Ha én egy igazság kimondásával kiszámíthatóan romboló hatást keltek valakiben, akkor azt az igazságot nem szabad kimondani. Hallgatni, kikerülni a kérdést lehet, csak hazudni nem.

/Popper Péter: Lélekrágcsálók/

Amikor van kivel megosztani a jót és a rosszat is, amikor ott az a jó barát, aki kell:

Ha az ember rátalál a legjobb barátjára, az olyan, mintha szerelembe esne.

/Elizabeth Vein: Fedőneve Verity/

Amikor beköszönt az ősz és mindenki csak az elmúlásról beszél:

A szeptember az egyik kedvenc hónapom. Szeretem azokat a hónapokat, amikor séta közben keresed a napfényt. Amikor ha az utca egyik oldala árnyékos, a másikra meg süt a nap, átmegy az ember, hogy érezze. Sokkal jobb, mint amikor nyáron sétálsz és átmész az utca másik oldalára, hogy elkerüld a napsütést. 

/Fabio Volo: Ráadásnap/

Amikor megoldhatatlan(nak látszó) feladatokkal gürizünk:

(…) a gyilkos házi feladaton a sor. Ha anyám segít, a végére mindig elsírja magát. Ha apám, a végére mindig én sírom el magamat.

/Anna Gavalda: 35 kiló remény/

Amikor meg tudjuk találni az életben azokat az apró dolgokat, amik jobbá teszik a napunkat:

Bár meg tudnánk tanulni a hétköznapokat ünnepelni, ahogy feltűnés nélkül kezdődnek, és jelentéktelen mederben folytatódnak. Mint a tegnapi nap, meg az előtte lévő, mikor kicsik és mulandók voltak a bosszúságok: egy kora reggeli fejfájás homályos pereme, a cukor kavarása közben kiömlött kávé, a hirtelen felismerés, hogy pirítóst tettem a sütőbe, és édes illata épp kezd kozmássá válni. Ezeket a napokat kéne megbecsülni. Az ilyen napokon kéne megállni, hálát adni.

/Emylia Hall: Nyarak könyve/

Amikor a hétvégék éltetnek minket a hétköznapok során:

Vasárnaponként mások a reggelek, ezt azonnal észreveszi az ember. Más a levegő összetétele, súlyosabb, és emiatt olyan, mintha minden kicsit le lenne lassulva. Még a megszokott zörejek is mások. Tompábbak és egyben tolakodóbbak. Biztosan az autók hiányzó lármája, vagy talán a levegőből hiányzó szén-monoxid miatt. Vagy talán csak amiatt, hogy az ember vasárnap jobban odafigyel a szagokra és a hangokra, amire hétköznap nem fordít pillanatnyi figyelmet sem.

/Katherina Hagena: Az almamag íze/

 

És amikor nem kell más, csak kicsit eltávolodni a dolgoktól:

Az ember néha azért indul el, hogy valahová megérkezzen. Néha viszont csak elindul, hogy menjen és menjen, amíg a köd kitisztul, a kétségbeesés elcsitul, vagy a csírázó gondolatot sikerül végiggondolni.

/Nicholas Barreau: A nő mosolya/

Nektek vannak kedvenceitek?

Képek forrása:

1. kép, 2. kép, 3. kép, 4. kép 

Nem százasok!

Donna Tartt A titkos történet c. regénye közben kezdtem el azon morfondírozni, miért van az vajon, hogy a könyvek vastagságát, hosszát tekintve is van egy bizonyos komfortzónám. Belegondoltam, hogy legjobban a 300-350 oldal körüli regényeket szeretem és ha néznék egy átlag oldalszámot az olvasásaim tekintetében szerintem hasonló szám jönne ki majdnem minden évre. 

Pedig A titkos történet a maga cirka 600 körüli oldalszámával úgy beszippantott ahogy kell és nem azzal foglalkoztam, hogy mikor érek a végére vagy te jó isten még mennyi van hátra. Mégis valahogy azt kell mondanom, hogy én biza kevésbé veszek a kezembe egy ilyen hosszú történetet vagy legalábbis nagyon sokáig kerülgetem mire rászánom magam.

Most is a polcomon várakozik jó néhány, amelyek a nem százasok kategóriájába tartoznak és már olyan régóta tologatom őket. Ilyen például a Könnyek kapuja (624 oldal), A három testőr (688 oldal) vagy éppen a Titánok bukása (968 oldal), illetve a várólista-csökkentésbe beválogatott Szinuhe (712 oldal). Rájuk nézek és nagyon-nagyon szeretném olvasni mindegyiket, aztán persze mindig valami - jelen esetben fizikailag is - könnyebb regényt veszek kézbe. Mert bevallom ilyen nagyszabású történeteket néha baromi kényelmetlen olvasni. Például emlékszem, amikor A katedrálist bújtam (1000 feletti oldalszám) a csuklóm is megsínylette a dolgot, pedig ezt a böhöm monstrumot még cipeltem magammal a munkába is és a bkv-zás közben is fogyasztottam az oldalakat. Mondjuk néha a kiadók sem elég olvasóbarátiak a kiadás méretét tekintve. Visszagondolva eddigi leghosszabb olvasmányomra, a Monte Cristo grófjára, tuti, hogy nem olvastam volna el, ha az egyik legújabb tégla nagyságnyi kiadásom lenne meg. Helyette antikváriumban pár száz forintért sikerült egy háromkötetes verziót beszereznem anno, úgyhogy sokkal komfortosabb volt így hozni-vinni-olvasni, mint mázsás teherként kézbe venni. Tudom, hogy drágább a több kötetes mű, de van az az élmény/könyv, ami miatt szívesen áldoznék rá többet, csak hogy kényelmesebben tudjam olvasni.

Érdekelne, hogy nektek is van komfortzónátok az oldalszámokat tekintve vagy csak én vagyok ennyire süsü, hogy néha ez is befolyásol az olvasmányaim kiválasztásában?

Blue Monday - csöppnyi elmélkedés könyvekkel

Tegnapelőtt hétfő volt. Az ember ezen a napon általában nyavalyog egy sort, hogy már megint hétfő, megint kezdődik egy hét, megint munka, aztán vesz egy nagy levegőt és fejest ugrik a teendőkbe és elengedi a nem-szeretem hangulatát ennek a napnak. Ezen a mostani hétfőn az történt, hogy munka után sikerült egy rég nem látott ex-kolléganőmmel találkoznom, aki amikor megérkezett hirtelen csak úgy zúdította rám a sok dolgot, amivel kikészítik a munkahelyén, holott alapvetően tök pozitív beállítottságú és optimista életszemléletű csaj. Fura volt, hogy én, aki amúgy mindennek a rossz oldalát látom meg elsőnek, aki hajlamos a borongós hangulatban ragadásra, az önsajnálatra, az próbál tanácsot adni, vigasztalni, megvilágítani az érem másik oldalát. Nem tudom, hogy végül segítettem-e vagy sem, de szerintem az is segített, hogy elmondhatta valakinek. Van, hogy csak ennyi kell.

Aztán este hazaérkezve otthon érdekes cikkbe botlottam a neten: január 3. hétfőjét tartják a legdepisebb, legnyomasztóbb napnak az évben, azaz ez a Blue Monday. Ekkor visszagondoltam, hogy talán van ebben valami: január szerintem az egyik legutálatosabb hónap, ilyenkorra már lecseng mindenkiben az ünnepek utózöngéje, újra a mókuskerékben találjuk magunkat, szóval biztos halmozódik az emberben sok minden, ami negatívan hat a hangulatára, az életkedvére.
Meg azon is elméláztam, hogy most ennek hatására úgy érzem, hogy hirtelen a csapból is az folyik, hogy hogyan legyünk boldogok, ehhez mit csinálj, mit ne csinálj, mit engedj el, mit fogadj meg stb-stb. Én meg úgy gondolom, hogy néha a rosszkedvnek, a depisebb napoknak, a szomorú hangulatnak is van létjogosultsága az életünkben, mert utána, amikor kikeveredünk a gödör aljából valahogy sokkal szebb minden, sokkal szebben süt a nap és minden apróságnak tudunk örülni.

Szóval azt mondom, hogy ha úgy érzed, akkor nem kell kötelezően és vezényszóra happynek lenned, legalábbis én erre már igyekszem nem rágörcsölni. Sokszor segít ilyenkor az, ha valami vidám, végtelenül egyszerű történethez nyúlok, de amikor tényleg pocsék a hangulatom, olyankor szoktak azok a könyvek is megtalálni, amelyek ugyan olvasás közben nagy lelki megterhelést jelentenek, elszomorítanak és a befejezést talán még meg is siratom, ugyanakkor a sok negatív érzés mellett mégis pozitív a végkicsengése, azaz meglátom velük a fényt az alagút végén. Leültem és átgondoltam, hogy melyek voltak ezek a történetek és most három ilyen könyv jutott eszembe, amik ugyan egy cseppet megtépázták a lelkivilágom, de sikerült is általuk kicsit feltöltekeznem a világban előforduló rossz dolgok, vagy éppen a saját nyomasztó hangulatom ellen.

Elsőnek rögtön Margaret Mazzantini Újjászületés c. regénye villant be. Ez volt az a könyv, amelybe minden este szó szerint bevackoltam magam, ugyanakkor egy vaspánttal szorongatta állandóan a szívem. Tele van csalódással, háborúval, vérrel és könnyekkel, és volt egy olyan pont, amikor majdnem eldobtam tehetetlen dühömben a könyvet, aztán csak ültem inkább az ágyamon hüppögve és azt éreztem, hogy minden, amiről Mazzantini ír, bennem kavarog, nekem fáj, engem boncol fel élve. Szóval rettentően megviselt ez a könyv, mégis tudtam, hogy az eddigi olvasmányaim közül az egyik legemlékezetesebb élmény marad, mert a végén ennek is megcsillan a hit egy jobb világban, az emberekben, az ifjúságban, az újjászületésben. Nagyon szeretném újraolvasni, ugyanakkor baromira félek tőle, mert nem akarom, hogy az első, számomra szinte katartikus élményemet felülírja valami más. De egyszer ennek az újrázásnak is biztos eljön majd az ideje.

Aztán itt van rögtön az előző bejegyzésemben már említett regény Jojo Moyestól, a Mielőtt megismertelek. Amikor belekezdtem halvány gőzöm sem volt, hogy a végén letaglózva csukom majd be a könyvet. Itt is kijöttek a könnyeim - jól van na, vénségemre szerintem egyre érzelgősebb leszek! -, mégis az egész könyvnek van egy pozitív üzenete. Ráadásul nagyon fontos témával, az eutanáziával foglalkozik és folyamatosan kattogtak a kerekek a fejemben, hogy vajon én hogyan döntenék ebben a helyzetben. Teljesen megértettem mindkét oldalt, azt, aki szerint bizonyos állapotában nem élet az élet és úgy érzi, hogy joga van ennek véget vetni, illetve azokat is, akik nem akarják elengedni szerettüket, akik úgy érzik, hogy képesek megváltoztatni az elhatározásukban. A regény végét illetően nem voltak elvárásaim, nem tudom, hogy merre és hogyan szövi majd az írónő a szálakat és ugyan itt is összefacsarodott a szívem, mégis a könnyeim mögött mosolyogni is tudtam. Nagyon szép történet!

A harmadik könyv ami még ezen a kis listán szerepel nálam az Markus Zusaktól A könyvtolvaj. Ó, hogy ezt hogy szerettem olvasni és mennyire nem számítottam itt sem rá, hogy meg fog majd ríkatni. Természetesen a 2. világháborús háttér, meg a halál, mint narrátor magában hordozta ennek a lehetőséget, valahogy mégis szíven ütött jó pár jelenete. Ugyanakkor Liesel, Rudy, Mama, Papa, Max egytől egyig olyan szereplők lettek akikre nagyon sokáig emlékeztem, sőt, talán még a mai napig sem engedtem el őket. És itt is bebizonyosodott, hogy a jóság, az emberi lélek szépsége pont azokban az emberekben lakozik, akikről első körben ki sem néznénk. Nem egy vidám olvasmány, ugyanakkor szerintem nagyon sokat ad! Ráadásul amikor bármilyen háborús könyvet olvasok, rájövök, hogy lehet, hogy igazából semmi bajom sincs, ehhez képest klassz az élet!

Szóval akármennyire Blue Monday volt ez a mostani hétfő, ha engem ilyen könyvek találnának meg ezen a napon, mint a fent említettek, azt hiszem már egy fokkal jobban indulna az a fránya hét!

Csokival tálalt könyvek

Pár napja kaptam Amadeától egy kérdőívet, amelyben a csokikról és a könyvekről esik szó. Nagyon jó kis kombináció ez, nekem már csak az lenne jobb ha kávékról és könyvekről kellene egy hasonlót kitöltenem :)

Nézzük a listát, hogy milyen csokik azaz könyvek szerepelnek az én menümön:

Étcsokoládé - egy sötét témájú könyv

Mivel nemrég olvastam és annyira, de annyira sötét témájúnak tartom, ezért nem is kellett ennél a pontnál sokat gondolkoznom, mert egyértelmű, hogy nálam ez most Benyák Zoltán Csavargók dala c. könyve.

Fehér csokoládé - egy vidám könyv

Itt rögtön Marcello D'Orta Rómeó alulról jegyezte el Júliát c. könyve ugrik be. Azt hiszem ezt volt az a könyv, amelyet néha úgy olvastam, hogy a nevetéstől potyogó könnyeimtől alig láttam a szöveget :) Illetve próbáltam a családnak felolvasni belőle részeket és a röhögéstől nem igazán ment.

Tejcsokoládé - egy népszerű könyv, amit nagyon el akarsz olvasni

Hogy mennyire népszerű azt nem tudom, de sok olyan ember olvasta el, akiknek az ízlésében megbízom, úgyhogy már elég régóta piszkál Lionel Shrivertől a Születésnap után. 

Csokoládé, aminek karamell van a közepén - egy könyv, ami ellágyított

Ide mindenképpen egy kedvenc könyvem kívánkozik, ráadásul mostanában többször is az eszembe jutott, mert december folyamán tervezem, hogy immár sokadjára elolvasom majd: Marisa de los Santos És besétált a szerelem.

Ostyamentes kit-kat - egy könyv, ami meglepett téged

Az idei év nagy meglepetése volt számomra életem első sci-fije: John Scalzi Vének háborúja. Annyira bejött, hogy szívem szerint rögtön folytattam volna a sorozatot, pedig a sci-fi számomra eddig egy mumus műfaj volt, de ez a kötet valami eszméletlen jó, a tökéletes szórakozás élményét kaptam tőle.

Snickers - egy könyv, amiért megőrülsz (a book you're going "nuts" about - így érted a csokiválasztást:):

Na, most ez a legnehezebb kérdés. Oké, sokszor oda meg vissza vagyok egy könyvért és rettenetesen elfog az érzés, hogy azonnal és most rögtön olvasni akarom és birtokolni, azért ezt a fajta "őrületet" még tudom kezelni. De ha arra gondolok és az őrületet ahhoz hasonlítom, mondjuk, hogy mi az a könyv, ami kiforgatott egy kicsit a világomból az egyértelműen Margaret Mazzantini Újjászületés c. regénye volt.

Forrócsokoládé tejszínhabbal és pillecukorral - egy könyv, amit bármikor újraolvasol (comfort read):

Azt hiszem az én esetemben valamelyik Szilvási-kötetnek kell, hogy itt szerepeljen. Mivel most ősz van és ez is ősszel játszódik az Egyszer-volt szerelem című regényt választom.

Bonbon - egy sorozat, aminek olyan tulajdonságai vannak, amiket sokféle olvasó szerethet:

Sok helyen láttam a Harry Pottert és egyet is értek vele, de mivel én még nem olvastam végig a sorozatot, nem ezt ajánlanám ide. Szerintem A szingli fejvadász sorozat is elég népszerű lehetne (pláne ha folytatnák is!) és nemcsak a női olvasók táborában. Vicces, könnyen olvasható, jópofa karakterek szerepelnek benne, szóval tökéletes szórakozásnak gondolom és bátran ajánlanám mindenkinek!

Köszönöm szépen a jelölést, érdekes volt ilyen témák szerint átgondolni a könyveket. :)

Egy tucat kérdés

Forrás

Megint körbejárt egy kérdezz-felelek poszt a blogok között, amely a héten Szilvamag jóvoltából hozzám is elért. Ha még valaki nem unja ezeket a bejegyzéseket, akkor itt olvashatóak a válaszaim.

1. Szoktál nassolni olvasás közben?

Ez változó. Alapból inkább nem, mert általában este van időm hosszabb olvasásra, olyankor meg már tiltólistás nálam bármilyen nass. De pl. hétvégén ha itthon kuckózós napot tartok, akkor a kedvenc kombinációm egy jó kis délutáni olvasásra a könyv-kávé-home made süti :) Ma épp vágytam valami ilyesmire ebben a tipikus őszi időben, úgyhogy összedobtam az egyik kedvenc muffinom még délelőtt, az almás-fahéjas verziót, amelyet imádok az íze és az illata miatt is.

2. Mit szeretsz iszogatni olvasás közben?

Évszak függő, de - mint tudjátok - kávé bármikor és bárhogyan jöhet. Igen, ez még igazából késő délután, este is, mert simán el tudok aludni utána. De a héten már többször iszogattam este egy nagy bögre forró teát és tegnap hazafelé jövet vettem egy doboz King's Crown epres teát, ami nem fog sokáig bontatlanul állni.

3. Szoktál írogatni a könyvekbe, vagy kivagy magától a gondolattól is, hogy firkálj beléjük?

Tankönyvekbe minden további nélkül jegyzetelgetek, kiemelek, aláhúzok, de a regényekbe soha nem szoktam beleírogatni. Illetve csak akkor ha ajándékba adok egy könyvet és tudom, hogy az ajándékozó örül pár szónak a könyv elején.

4. Mindig el kell jutnod a fejezet végéig, vagy le tudod tenni bárhol?

Bárhol abba tudom hagyni, sajnos van, hogy a fáradtság miatt el is alszom olvasás közben és az általában nem egy fejezet végén szokott megtörténni. :)

5. Olyan ember vagy, aki elhajítja a könyvet a szoba másik sarkába, ha  idegesítő regényt olvas?

Nem, nem szoktam könyvet hajigálni, egyszerűen csak leteszem és maximum magamban puffogok pár sort.

6. Ha szembejön veled egy ismeretlen szó, azonnal rákeresel?

Az idegen nyelven történő olvasás során az első egy-két könyv esetében bőszen szótáraztam, aztán hagytam a fenébe, hisz a gyakorlat hozta magával azt, hogy ki lehet következtetni vagy rá lehet érezni a szavak jelentésére. Magyar könyvek esetében általában egy-egy régiesebb szó, kifejezés szokott az lenni, aminek utánanézek.

7. Mit olvasol most?

Jelenleg épp semmit. Tegnap fejeztem be Márqueztól a Bánatos kurváim emlékezetét és ma még töprengek, hogy mit olvassak. John Scalzitól esélyes a Vének háborúja, de még ez sem biztos. :)

8. Milyen könyvet vettél legutóbb?

A Rosie-projektet és a Salamon király szorong c könyvet. 

9. Van kedvenc helyed és időpontod az olvasásra?

A hétvégi délutáni itthoni olvasások tudnak a legjobban kikapcsolni, de ha az idő engedi nagyon szeretek egy közeli parkba kiülni olvasni, élvezni a napsütést. Általában erre is csak hétvégén délután szokott időm jutni.

10. Sorozatokat vagy az egyrészes könyveket szereted jobban?

Általában az egyrészeseket, de idén rajongója lettem egy sorozatnak is. Tehát ha jó a könyv, akkor lehet sorozat is.

11. Van olyan könyv, amit mindig előrehozol és szeretettel ajánlasz mindenkinek?

Nincs. Ha valakivel könyvekről beszélünk és ki tudom tapasztalni az ízlését, akkor esetleg ajánlok, de alapból nem.

12. Hogy rendszerezed a könyveidet?

Sehogy, kész káosz van a könyvespolcokon. A sorozatok persze egymás mellett, meg az ugyanattól az írótól származó könyvek is, de egyébként nincs semmi rendszer benne. Mondjuk a még olvasatlan könyveket próbálom azonos helyen gyűjteni, de talán csak ennyi "szabályom" van.

Őszi könyves listám = A terv

Nincs kedvem rendes posztot írni, pedig a cetlik egyre csak gyűlnek a noteszemben, mert van pár könyv, amiről mindenképpen szeretnék majd beszámolni (A Segítség, Lakodalmaink, Egy pohárral a háború előtt). De most valahogy nem jön az ihlet, és nem is erőltetem. Helyette az egész hétvégémet kisebb-nagyobb megszakításokkal olvasással töltöttem és két nap alatt befaltam a Rosie-projektet. Aztán azért a blogokat is lecsekkoltam és látom, hogy mennyien írtak az őszi könyves terveikről, amiket nagyon szeretek olvasgatni, mert onnan is mazsolázgatok magamnak olvasmányokat. Én már nyáron megalkottam egy listát, a 2014/2015-ös őszi/téli kollekciómról, és most leszűkítettem azokat belőle, amelyeket az ősszel mindenképpen szeretnék sorra keríteni.

1. Dennis Lehane: Sötétség, fogd meg a kezem: almamag volt az, aki felhívta Dennis Lehane Kenzie-Gennaro sorozatára a figyelmem. Az első részt augusztusban el is olvastam és mondhatom, hogy új kedvenc sorozatot avathattam vele. A történet kellően szövevényes volt, a stílus baromira bejött és a két főszereplő, no meg a köztük lévő bonyolult kapcsolat pokolian jól megalkotott, de annyira, hogy szívem szerint nyúltam volna rögtön a második részért is. Tehát ennek a könyvnek biztos helye van nálam az elkövetkező időszakban!

2. Kondor Vilmos: Bűnös Budapest: egy újabb sorozat, amit szintén az idén ismertem meg és szintén kilóra megvett magának. Hiányzik már a Budapest noirban megismert Gordon Zsigmond és a nagypapa kalandja, szóval szerintem ezzel a könyvvel is tutira megyek.

3. Dymphna Cusack: Hőhullám Berlinben: erre a könyvre is idén hívták fel a figyelmemet azok, akik tudják, hogy szeretek a 2. világháborút, az azt követő időszakot feldolgozó könyvekről olvasni. Nagyon kíváncsi vagyok rá, remélem, hogy jó lesz!

4. Kate Morton: Távoli órák: tiszta ciki, de ezt és a következő könyvet is nyárra terveztem. Valahová (talán Amadeához) még kommentben is írtam a nyári tervekről, és mint látjátok nem lett belőle semmi. Pedig nagyon szerettem Kate Morton eddigi könyveit és erre is rettentő kíváncsi vagyok, csak a mérete miatt kicsit eltántorodtam, de az őszibb időjárás, amikor az eső hétvégén is bekerget a lakásba és inkább mindenki otthon kuckózik, biztos jó lehetőség lesz arra is, hogy végre a Távol órák is sorra kerüljön.

5. J. K. Rowling: Átmeneti üresedés: mint fentebb írtam, ez is a nyári tervek között szerepelt. Nem jött össze! :) De a Kakukkszó idei kedvencem lett, így nem kérdés, hogy amíg a Selyemhernyó megjelenésére várok, addig valamivel pótolnom kell a Rowling-könyvek iránti vágyamat és az Átmeneti üresedés erre pont jó is lesz. Nagyon várom már!

Egyébként mi sem bizonyítja jobban listagyártó kisiparos mellékállásomat, mint az, hogy a héten összeírtam, melyek azok a könyvek, amelyeket a 2015-ös várólista csökkentési projektbe be szeretnék válogatni. Pedig az ideiből a 12-höz még 2 hátravan. Most mondjátok meg, normális vagyok? :)

Megőrülök!

Muszáj kiírnom magamból, mert ilyen szerintem velem ritkán (vagy még tán sosem?) fordult elő, de annyira, de annyira idegesít a mostani könyvem egyik főszereplője, hogy hazavágja az egész olvasásomat. Pedig tök jól indult az egész. Régóta kerülgettem Nick Hornby Hosszú út lefelé című regényét és a héten úgy éreztem, hogy ennek a könyvnek van itt az ideje. Az elején tök jókat nevettem, plusz nagyon bejövős az alaptörténet és a 4 karakterből 3-at igazából imádok, de a negyedik, Jess ... hát kiveri nálam a biztosítékot ez a 18 éves kiscsaj! És nem tudom, hogy azért van-e ez, mert öregszem és már én is abba a kategóriába tartozom, hogy "bezzeg az én időmben!", de ha az ő fejezetei jönnek, már viszketegséget kapok a stílusát és igazából jól megráznám. Igaz, hogy hátra van még a könyvből kb. 20%, és bármi történhet, de úgy érzem, hogy ezt a karaktert nem bocsátom meg Hornbynak! 

Kérlek nyugtassatok meg, hogy Veletek is előfordult már ilyen valamelyik könyv szereplőjével kapcsolatban. Melyik volt az? Csak, hogy tudjam, hogy mit kerüljek el a jövőben ...

Pár apróság a detektívregényekről

A Kakukkszó olvasása közben folyamatosan az motoszkál a fejemben, hogy mi is az a krimi? A könyv borítóján Val McDermid (skót krimiírónő) ajánlása szerepel, amely így hangzik: 

"A Kakukkszóról az jut eszembe, miért is szerettem bele a krimibe annak idején" 

Nekem egyelőre nem a "tövig rágom a körmöm izgalmamban"-féle krimi ugrik be erről a könyvről, és nem is az a fajta, ahol egymás után potyognak a bizarabbnál bizarabb halálnemben elhunyt hullák, hanem egy jófajta detektívregény, ahol egyaránt hangsúlyos a bűntény lassú és részletesen kidolgozott felgöngyölítése, a tettes leleplezése, illetve a főszereplő nyomozó személye.

Maga a krimi a wikipédia értelmezése szerint az elbeszélő irodalom egy műfaja, amely bűntények felderítésével, lélektani indítóokok feltárásával, bűnözők, nyomozók és rendőrök világával foglalkozik. Több alműfaja is van: ide sorolják többek között a detektívregényeket (áhá, szóval itt van a drága, akivel közelebbi kapcsolatban állok!), a jogi krimiket, a politikai krimiket és a bírósági drámákat is.

A detektívregények kezdetét Edgar Allan Poe A Morgue utcai gyilkosság c. könyvének megjelenésétől számolják (1841). Nem gondoltam volna, hogy ilyen korán színre lépett már a műfaji palettán. Utána olyan nagy nevek bővítik a sort, mint Sir Arthur Conan Doyle és az általa megalkotott két karakter, úgy mint Sherlock Holmes és Dr. Watson, illetve a krimi nagyasszonya, Agatha Christie és két leghíresebb detektívje, Hercule Poirot és Miss Marple.

A detektívregények kapcsán csokorba foglalva olvashattam a műfaj elemeiről is. Természetesen kell egy bűntény (legyen ez a történet idején elkövetve, vagy jóval korábban), mindig szerepel benne egy kis logikai rejtély (itt persze rögtön Poirot-ra és a szürke agysejtecskéire tudok gondolni), aztán maga a részletes nyomozás, és a tehetetlen rendőrség (merthogy valamin biztos átsiklanak vagy elbuknak). No és az egyik legfontosabb elem ugye maga a detektív, aki általában soha nem jár egyedül, tehát legtöbb esetben van egy segédje is (Holmes és Watson, Poirot és Hastings kapitány, vagy ha egy mai új szereplőre gondolok akkor A könyvárus rejtélyében szereplő Hugo Marston és barátja, Tom). 

De a legfontosabb megállapítás, amelyet találtam és amellyel mélységesen egyetértek az az, hogy a krimi játék is egyben, hiszen mi magunk is dolgoztatjuk az agyunkat olvasás közben és igyekszünk okosabbak lenni, mint a híres detektívjeink (én általában sikertelenül). Úgyhogy gyorsan vissza is térek Cormoran Strike-hoz, hogy megtudjam végre ki a felelős Lula Landry halálért, meg azért is, mert szeretek ilyet játszani!

Kép forrása: www.spring.me