2019. április 9., kedd

3 könyv, amit a szívembe zártam

Ha már múltkor arról témáztunk, hogy ki hogyan vezeti az olvasmányait, szépen befrissítettem az elmúlt időszakkal a kis excelemet. Akkor figyeltem fel, hogy volt pár 5 csillagos olvasmányom, amiről eddig nem írtam itt a blogon, és úgy gondoltam, hogy ezeket semmiképpen nem hagyhatom ki, így egy kis összefoglalós posztban most megmutatom őket.

Grégoire Delacourt: Vágyaim listája

 

Nagy meglepetés volt számomra ez a könyv, mert elég vegyes értékeléseket láttam róla. Aztán úgy döntöttem, hogy érdekel ez engem annyira, hogy belevessem magam és úgy csuktam be a végén a könyvet, hogy kicsit belefacsart a történet a szívembe.
Ki ne álmodozna arról, hogy megnyeri a lottó 5-öst? Főhősnőnk, Jocelyn ugyan nem erre játszik, mégis a barátai unszolására kitölt egy szelvényt és megnyeri a főnyereményt, hatalmas vagyon, több millió euró szakad a nyakába. Csakhogy az első sokkot feldolgozva nem jelentkezik a nyereményért, nem szól senkinek, hanem magában dédelgeti az élményt és azon gondolkozik, hogy mit is tenne a nyereménnyel. Aztán ahogy ezen töpreng napról napra és írja a listákat, igazából az a gondolat fogan meg benne, hogy nem is vágyik túl nagy dologra, vagy mindaz, amit a szíve legmélyéről szeretne, azt nem lehet pénzen megvenni. Tanulságos, gondolatébresztő könyv volt számomra és sokadszorra is bebizonyította, hogy a pénz nem minden, boldogságot (csókolom, 1 kilót kérek!) nem tudsz rajta venni. Az élet könnyebb lehet általa, de az emberi kapcsolatokra is hatással lehet, és nem biztos, hogy mindig a jó irányba.

"Ha megvalósítod mások álmait, el is veszed őket tőlük: nem lesz már miről álmodozniuk."


 

Anna Gavalda: Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahol


Gavalda egy különleges helyet foglal el a kedvenc íróim között. Azt hiszem ő lenne az, akivel a leglazábban le lehetne ülni egy cukrászdában meginni egy kávét, megenni egy sütit és közben csak beszélgetni. Vagy éppen nem mondani semmit sem, csak együtt hallgatni. Meg nézni az embereket. És aztán hazafelé sétálgatva megbeszélni, hogy melyik ember mögött milyen történeteket véltünk felfedezni. Mert számomra ilyen Gavalda novelláit olvasni. Egy kis szelet egy ember életéből. Az én életemből. A tiédből. A miénkből. Gavalda mindannyiunkról ír és mindannyiunknak. Szeretem benne, hogy nem a világot akarja megváltani, csak annyit üzen, hogy vedd észre a hétköznapokban is az embert melletted a metrón, figyelj oda, hogy a kollégádnak valami fáj, hogy ha a párodnak rossz napja van, akkor csak öleld meg, csak bújj mellé, csak várj rá valahol. Apró emberi gesztusokról szól. Igen, vannak olyan novellái is, amelyek telis tele vannak fájdalommal, ebben a kötetben is találtam ilyet, de hát melyikünk élete csupa móka és kacagás? És ettől függetlenül mégsem úgy teszem le a könyveit, hogy eret vágok magamon a negatív hangulatomban, hanem úgy, hogy holnaptól jobban figyelek másokra, talán ők is jobban figyelnek majd rám. Mert biztos, hogy rám is vár valaki valahol.

"A ritka dolgok egyike, ami nem pergett le rólam a suliban, annak a nagy ókori filozófusnak az elmélete, aki szerint nem az számít, hogy hol vagyunk, hanem a lelkiállapotunk.
Emlékszem, valamelyik haverjának írta, aki be volt sózva és világgá akart menni. Nagyjából azt tanácsolta neki, hogy kár ugrálni, a szarból úgyse vakarózhatsz ki, csak hurcolod magaddal. Megváltozott az egész életem aznap, hogy a tanár ezt előadta nekünk.
Ez az egyik ok, amiért kétkezi foglalkozást választottam.
Jobb szeretek a kezemmel gondolkodni. Egyszerűbb."



Bodor Attila: A tél menyasszonya


Ha lehet felnőttként egészen beleszerelmesedni egy mesekönyvbe, akkor ez velem A tél menyasszonyával megtörtént. Németországban élő barátnőm lányainak választottam ezt a könyvet, akik ugyan értenek magyarul, de megszólalni nem nagyon akaródzik nekik ezen a nyelven. Én töretlenül mindig magyar nyelvű mesekönyveket választok nekik, amiket vagy egy-két órán keresztül nézegetek a boltban mire a kosaramba is kerülnek. A tél menyasszonyával nem volt ilyen nehéz dolgom. Megláttam, elámultam a szépségén és mivel a kislányok egyike december szülöttje, nem is hezitáltam, hogy jó lesz-e. Egyszerűen tudtam, hogy nem nyúltam mellé. Persze egymagam is elolvastam és nem győztem a történet lírai szépségén és a tanulságán is csodálkozni. Mert hogy van itt minden, amiért szerettük kislányként a meséket: okos, bátor hősnő, aki egy kicsit kirekesztett, de hatalmas lelke van. Önfeláldozó, merész, kellően kíváncsi és segít abban, hogy ne csak a tél uralkodjon a világunkon, hanem újra legyen mind a négy évszaknak tere, hogy mindenki megismerhesse mind a négynek a szépségét.
A célközönséggel együtt pedig még szuperebb élmény volt olvasni. Ugyan az egyik lánykának betegsége alatt olvastam fel, de együtt kucorodtunk a takaró alatt, és együtt ámuldoztunk Zelka bátorságán. Szerettem, hogy a télre, a hidegre mennyi csodás leírást találtunk a könyvben, rájövök ilyenkor újra és újra, hogy milyen szép és kifejező a magyar nyelv. Az illusztrációk pedig felteszik a koronát az egészre, azokról is el lehet a lurkókkal beszélgetni az olvasás közben. Szóval nagy lett a szerelem, nekem pedig irtó jól esett, hogy sikerült szép ajándékkal meglepnem a lányokat.

"A szeme gyönyörű volt és semmi máshoz nem fogható: egyszerre tűnt a kandallóban izzó zsarátnok vörösének egy hideg téli estén, a kályha mellé készített tűzifa barna kérgének és az olvadó hó alól előbukkanó, termékeny föld fekete színének."

2019. április 6., szombat

Egy kis balgaság sosem árt

Paul Auster: Brooklyni balgaságok


Az van, hogy én még semmit nem olvastam Austertől. Sokan ajánlottátok már a New York trilógiát, de eddig nem éreztem, hogy meg kellene ismerkednem sem Austerrel, sem azzal a könyvvel. Aztán jött a 21. Század Kiadó, aki felkarolta itthon újra az író műveit és én - mint sekélyes lelkületű, csak a borítóra felfigyelő könyvmoly - kezdtem azt gondolni, hogy talán mégis itt az idő egy austeri műre. Majd úgy esett, hogy a könyvtárban épp megtaláltam a Brooklyni balgaságokat és ez a könyv már a legelső mondatával megalapozta a helyét a szívemben (és majd lehet, hogy a későbbiekben a könyvespolcomon is). Szóval, aki így kezd annak nálam nyert sikere van:

"Egy csendes helyet kerestem a halálra. Valaki Brooklynt ajánlotta, hát másnap reggel Westchesterből leutaztam felmérni a terepet."



Ez az előhangbeli első mondat pont olyan közvetlen, keresetlen és humorral átszőtt, mint ami az egész könyvet jellemzi. No meg a főszereplőt, Nathant, aki 60 éves gyógyult rákbetegként, elváltként gondolja úgy, hogy ha esetleg mégsem épült fel teljesen, akkor Brooklyn lenne a tökéletes helyszíne az életének befejezéséhez. És közben meg új életet kezd. Lakást talál, új helyekre jár, udvarolgat az étterem csinos fiatal pincérnőjének, majd véletlenül összefut unokaöccsével, Tommal, akinek az élete közel sem úgy alakult, mint ahogy anno az ígéretes kezdet után a család gondolta. Elkezdenek összejárogatni, Nathan megismeri Tom extravagáns gondolkozású főnökét, aki egy - elképzelésem szerint - szuper kis antikváriumot vezet, aztán ez az ismeretség sok-sok nem várt kalandot és embert hoz mindkettejük életébe. Közben meg - csak hogy a címre is kitérjek - Nathan elkezdi írni életének balgaságait, mindazt a sok fura pillanatot az életében, amit ő annak ítél. És még csak nem is gondolja, hogy ezek után mennyi újabb fura pillanatban lesz része, amelyekben szerepet kap Tom eddig soha nem látott unokahúga, csinos és kevésbé femme fatale nőszemélyek meg szívügyek, szóval a balgaságok sora szép lassan folytatódik, miközben mind Nathan, mind Tom élete egyre pozitívabb történésekkel telik meg. 

"A lustaság teret enged a gondolatoknak, márpedig a gondolkodás veszélyes, ahogy azt mindenki tudja, aki egyedül él."

Úgyhogy számomra ez a második esélyek könyve volt. És nagyon imádtam olvasni. Főleg Nathan narrációja miatt, aki állati fazon lehet. Olyan jó volt az ő szemén keresztül nézni a dolgokat. A 60 éve alatt sok mindent átélt, lehetett volna egy okoskodó vén fószer, helyette inkább a hibáiból építkező, az új életnek örülő, a fiatalokat támogató fazon vált belőle. Tomot is bírtam, mert nagyon sokan vagyunk olyanok mint ő. Kudarcba fulladt világmegváltó terveink után feladva mindent beszürkülünk az átlagos emberek közé, hajtjuk minden nap a mókuskereket, álcázzuk magunkat a kilókkal vagy az unalmas munkánkkal, közben belül meg minden nap meghalunk egy picit. Egészen addig, amíg a sors az orrunk alá nem dug egy új lehetőséget, vagy egy ilyen frankó nagybácsit, mint Nathan.

"Nem számít, milyen jelentéktelen az életed. Ami veled történik, épp olyan fontos, mint ami mással."

Persze Harryt, az antikvárium tulajdonost sem hagyhatom ki a felsorolásból: csudapofa volt, hatalmas svindler, akinek óriási szíve van és igazából egyetlen célja van az életben (meg talán bűne), hogy arra vágyik szeressék. Mondjuk már akkor bírtam, amikor kiderült, hogy ő a tulaja az antikváriumnak. Ráadásul úgy szerettem a főszereplők közötti magasröptű eszmefuttatásokat, a könyves utalásokat (az a történet Kafkáról!), a mindennapokról szóló kegyetlen igazságokat. Szívem szerint újrakezdeném elölről megint a könyvet és a végére tele lenne post-itekkel az idézendő mondatok miatt.

"Az olvasás menekülést és gyógyírt jelentett, vigaszt és stimulációt; a puszta örömért olvasni, a gyönyörű szép nyugalomért, ami körbevesz, amikor egy szerző szavai visszhangzanak a fejünkben."

Olvasmányos, okos, csavaros, humoros történet volt számomra a Brooklyni balgaságok, amely megadta a kellő löketet arra, hogy szépen sorba vegyem majd Auster többi művét. Üzenetét tekintve pedig arra jutottam, hogy ha a megfelelő emberekkel hoz össze a sors, akkor a kis szürke életedből is válhat még kifestőkönyv, csak együtt kell kiszínezni.



Kiadó: 21. Század Kiadó
Kiadási év: 2018
Fordította: Pék Zoltán

2019. április 1., hétfő

Márciusi zárás

Tudom, hihetetlenül uncsi, hogy mindig ezzel kezdem, de hová tűnt el ez a hónap? Vagy manapság nem 24 óra egy nap, hanem csak 12, csak nekem nem szólt senki? Február után a március is nagyon gyorsan tovaszállt, hozott sok jó könyvet szerencsére.

BESZERZÉSEK

Nem szállt el velem a ló márciusban sem, csupán kettő könyvet vásároltam. Ebből Grecsó Krisztián Verája előrendelés volt, csak az átvétele átcsúszott március első napjaira. Mellette pedig az újabb Poket könyv lelt bennem lelkes gazdára, megvettem Kira Poutanen A csodálatos tenger című ifjúsági regényét. Eddig ez az év szép visszafogottságot mutat, nem is nagyon vágyom vásárolgatni (mint visszanéztem, nem csak könyveket, de eddig fontosnak ítélt dolgokat sem vettem 2019 első negyedévében, kész minimálban éltem ezt a 3 hónapot). De a márciust mégis 4 könyvvel zártam, ugyanis ajándékba megkaptam egy kedves barátnőmtől Carol McCleary Nellie Bly sorozatának első két kötetét, A gyilkosság alkímiáját és A gyilkosság illúzióját. Nagyon sok pozitív értékelést olvastam róluk, így már tudom, hogy a nyári szabadság alatt mivel fogom szórakoztatni magam.



OLVASÁSOK

Márciusban az olvasások száma is maga a tökély: 5 könyv. Ebből 3 igazán maradandó élményt nyújtott. Elsőként Paul Auster Brooklyni balgaságok című könyve vett meg magának, amit annyira megszerettem, hogy biztos fogok még tőle csemegézni. Még jó, hogy a 21. Század Kiadó újra kiadja a műveit. Aztán nagyon megfogott Grecsó Verája, tobzódtam a szegedi '80-as években abban a több mint egy hétben amit vele tölthettem. És aztán az i-re a pontot Madeline Miller Kirkéje tette fel. Okos, gyönyörűen összerakott történet egy végtelenül magányos istennőről, lírai leírásokkal és az Odüsszeiából már megismert történetekkel.
Bár nem került a legjobbak közé A csodálatos tenger is egy nagyon fontos olvasmány, főleg témáját tekintve. A Jégviráglányok mellett a helye, csak ennek a stílusa sokkal egyszerűbb, és valahogy keményebb, az utolsó oldalakat szinte sokkolva olvastam. A Nyitott Akadémia sorozatának Fejben dől el? című kiadványa egynek elment, de sokkal többet vártam tőle. Nekem sok újdonságot nem mondott, igazából kapaszkodót, útravalót sem tudtam magamnak találni benne, de ezért a fiaskóért a többi olvasmányom simán kárpótolt. (Meg legalább egy újabb vcs-s könyvet kipipálhattam vele.)

Április a negyedéves zárásé meg a Könyvfesztiválé, szóval nem lesz nullás a havi zárásom, de nagy dőzsölést továbbra sem tervezek. Mostanában sokkal jobban figyelek a radaromra minden téren, és azt hiszem ez nagyon bejön nekem. Március hozott jót és kevésbé jót is, április meg mint tudjuk igen szeszélyes hónap, szóval csak néhány jó könyvet/olvasmányt hozzon és én már elégedett leszek!


Akik még meséltek a márciusukról:

2019. március 25., hétfő

Olvasmánylisták - kockás füzettől az excel táblákig...

...avagy rend a lelke?

Szerintem nagyon jópofa téma került az e havi Témázós posztok keretében terítékre. Vagy fogalmazhatnék inkább úgy, hogy rám abszolút, 100%-osan jellemző a téma. Ugyanis én vagyok az a lány, aki listamániás, és aki lassan a listáiról is listákat vezet, így naná, hogy az olvasmányaimról is születnek folyton folyvást újabb pontokba szedett feljegyzések, ráadásul több platformon, formában.

Forrás
De nézzük az én olvasmánylistáim evolúcióját. Kezdetben vala a régi általános iskolás olvasónapló, amit nem igazán szerettem, emlékeim szerint a Kincskereső kisködmön esetében vért izzadva készítettem el. De persze itt lehet, hogy az olvasmány minősége és a kötelező jellege volt az, ami miatt ilyen nyögvenyelősen készült el. Aztán ahogy a könyvmoly énem kezdett középiskolában egyre jobban előtörni, úgy jött az ötlet, hogy erről vezethetnék akár egy füzetben listát is. Nagyon egyszerű füzet volt ez, csak felvezettem, hogy mikor és milyen könyvet olvastam, meg hogy mennyire tetszett 1-5-ig mozgó skálán osztályozva (hatott rám a sulis lét, na!). Aztán jöttek a munkás évek, amikor ez ember napi 8 órát gürizik, délután még igyekszik elhitetni magával, hogy ez még nem a világ vége és a barátok sem szélednek szét, és valahogy az olvasás kicsit kikopott az életemből. Majd ahogy helyreállt a világbékém és megszoktam, hogy innentől kezdve ez van, melózni kell, újra rákaptam az olvasásra. És mivel a munkám és a képzettségem olyan, hogy non-stop gép előtt ülök és excel táblákat buherálok, ezért adta magát az ötlet, hogy mi lenne, ha az olvasmányaimat immár egy saját magam által kitalált excel táblába vezetném. És ennek már 11 éve és azóta is ez a tábla nálam az alap. 
Teljesen egyszerű dolgokat vezetek benne, úgy mint mikor és mit olvastam, mi a beszerzés forrása (pl. könyvtár, vagy itthoni, vagy adott évi beszerzés, vagy ajándék könyv stb.), hány oldalas a könyv, milyen nemzetiségű és nemű az írója, illetve szintén 1-5-ös skálán milyen értékelést kapott tőlem. Van még két megjegyzés rovatom is, ott olyanokkal szoktam kiegészíteni az adott könyvről az infót, hogy várólista-csökkentős olvasmány-e, vagy éppen újraolvasás, vagy esetleg kedvenc könyv, szóval egy plusz szöveges mező. Mindezekből szoktam év végén/következő év elején megírni a könyves zárásomat. Látom a nemzetiségi arányokat, az összes oldalszámot, a legrövidebb/leghosszabb könyvet, a legjobb/legrosszabb könyvet, melyik hónapban olvastam a legtöbbet vagy épp a legkevesebbet és szinte mindenhez lehet mondjuk átlagot is nézni (bocsi, nálam szakmai ártalom a számszerűsítés és a következtetések levonása :)) Szóval részemről remekül működik a saját kis kreálmányom. Az olvasások mellett a beszerzéseket is nyilvántartom persze. Na, itt szoktak év végével sokkoló adatok kijönni. Mert feltüntetem az árakat is a beszerzett könyvek mellett. Emlékszem, volt egy olyan évem, hogy dobtam egy hátast az összegtől. Így ez egy teljesen jó mérce, hogy mennyire el tud szállni az ember a könyvekkel. Azóta mind a mennyiségre, mind az árakra igyekszem odafigyelni. Ez utóbbinál segítség az akciós beszerzés, vagy az előrendelés illetve a törzsvásárlói pontjaim is folyamatosan használatban vannak. Megjegyzésként itt olyan dolgokat szoktam írogatni, hogy kitől kaptam ha ajándék, vagy éppen hogy már olvastam, csak nem volt saját példányom, vagy egy már meglévő könyv újabb kiadását szereztem be, mindazon dolgokat, amelyek nekem infók.

Forrás
Az excel táblás időszakom után néhány évvel jött az életemben az a rész, hogy felfedeztem magamnak a moly.hu-t, a magyar goodreads-et. A molyt szerintem az online térben otthonosan mozgó könyvmolyoknak nem kell bemutatni, egy elég komplex felület, ahol az olvasásaidhoz kapcsolódó rengeteg dolgot számon tudsz tartani, nyomon tudsz követni. De ez mellett nem csak egy szimpla könyves adatbázis, hanem egy közösségi platform is. Én rengeteget köszönhetek neki. Regisztrációm után hirtelen megugrott az olvasásaim száma, mert jobbnál jobb könyveket találtam és persze mindet el akartam olvasni. Folyamatosan jelentkeztem a futó kihívásokra, ezért olyan íróktól is olvastam, akiktől addig nem, vagy el sem képzeltem hogy valaha fogok. Eleinte az összes funkcióját használtam, de manapság már szinte csak az olvasásaimat és a beszerzéseimet, meg a váró-illetve a kívánságlistámat vezetem, plusz a figyeltjeim tevékenységét nézem. A molyos balhé miatt egy kicsit csalódtam, azt hiszem azóta vettem vissza az aktivitásomból. Viszont a blog létét és nagyon sok szuper baráti kapcsolatot hozott az életembe a moly. Ezek az online és IRL barátságok pedig a legszuperebb hozadékai a molyos regisztrációmnak. Köszi ezúton is mindenkinek! *.*

Ha már fentebb a magyar goodreadsként hivatkoztam a molyra, akkor azért erről is essen pár szó. A goodreads felületén is fent vagyok, de nem nagy aktivitással. Amikor a molyról többen oda pártoltak át, akkor én is jobban használtam, nem akartam bizonyos embereket szem elől téveszteni. Viszont mivel nekem olyan sok pluszt nem ad, ezért nem megyek fel rá olyan sűrűn. Egy dolog miatt amúgy szeretem: ha egy megjelenés előtt el szeretném dönteni, hogy az a könyv mennyire fog engem érdekelni, akkor a goodreadsen szoktam olvasni róla a véleményeket, aztán vagy megerősítenek ezek, vagy nagyon eltántorítanak az adott könyvtől.

Forrás
És most akkor mesélek egy kicsit arról is, hogy egyik kolléganőm tavaly miért sokkolódott le annyira az íróasztalom mellett. Bizony azért, mert észrevette, hogy határidőnaplót használok, ami nem online hanem papír alapú. És bizony írok is benne, listákat is vezetek, színkódokat használok, szóval szívem-lelkem benne van az én kis journalomban. Úgyhogy én még biza továbbra is a papír alapúság, a kézzel írás elkötelezett híve vagyok. Grafomán lelkem van, imádok kézzel írni, formázni a betűket és természetesen a határidő naplómban van könyves szekció rész. A havi oldalnál vezetem hogy abban a hónapban milyen könyveket olvastam el. Tele van post-itekkel, ahová amikor eszembe jut egy könyv, vagy csak olvasok róla valami érdekeset és felkelti a figyelmem, gyorsan le tudom jegyzetelni, hogy el ne felejtsem. Az elején van egy folyamatosan változó post-it lista, amin a könyvtári tippeket vezetem, könyvtárazás előtt pedig felírom mellé a könyv számát, hogy könnyebben megtaláljam a polcon. A határidő naplóm végén van több üres / vonalas / négyzethálós oldal. Itt olyan dolgokat vezetek, hogy milyen könyveket vettem meg, elolvastam-e már őket vagy sem. Illetve idei évem nagy szerelme egy várólista-csökkentős kis bullet journal oldal, ahová könyvespolcszerűen felrajzoltam a listámon szereplő 24 könyvet és amelyiket elolvastam azt kiszínezem. Imádom! Sokkal jobb érzés nekem mondjuk kihúzni, kipipálni vagy kiszínezni valamit a listámról, mint a mobilomban szereplő jegyzetből kitörölni a feladatot a teljesítése után.

Amúgy jövőre van egy olyan tervem, hogy egy könyves bullet journalt fogok vezetni, sok-sok rajzzal, listával és minden elolvasott könyvről sok-sok infóval, egy kis összefoglalóval, idézetekkel. Tudom magamról, hogy van egy kreatív oldalam, amit a mindennapokon a munkában nem úgy és nem olyan szinten tudok megmutatni, ahogy én szeretném, így ebben a projektben igazán ki tudnék teljesedni. Meg azok a percek, amikor ezekkel a bullet journalos kezdetleges kis oldalaimmal szöszölök, nekem abszolút hozzák a flow érzését, így kikapcsolódásnak sem utolsó. Remélem meg tudom majd valósítani.


A Témázós Csapat többi tagjai is mesélnek:
PuPilla
Dóri
Mandi
Larawyn
Tízkicsikönyv
Zakkant 

2019. március 20., szerda

A ki nem mondott szavak drámája

Celeste Ng: Amit sohase mondtam el


Lassan kezdek rájönni, hogy azok a regények szólnak nálam a legnagyobbat, amelyekről nem olvasok előzetesen, egyszer csak bekerülnek a látókörömbe és piszkálni kezdenek. Már kétszer hosszabbítottam a könyvtárban a könyvet, amikor egyik hétvégén a kezembe vettem, hogy beleolvasok. Aztán csak annyit realizáltam, hogy több órát egyhuzamban a Lee család történetével töltöttem, és azon gondolkoztam, illetve kezdtem egyre jobban megérteni, mi vezetett odáig, hogy lányuk, Lydia meghalt. Mert ez egy pillanatig nem kétséges, itt a szerző nem árul zsákbamacskát, ugyanis az első mondattal az arcunkba tolja a helyzetet:

"Lydia halott. De ők még nem tudják."



Amit én nem tudtam az az volt, hogy mennyire összetett történetet tesz le elém Celeste Ng. Nem csak egy családi tragédia, egy dráma részese voltam, hanem sokkal-sokkal több szált és fontos témakört fűzött egybe az írónő. Lydia halálához vezető okokat a családtagok külön-külön szemszögéből fejthetjük vissza és ezeken a szereplőkön keresztül kapunk újabb és újabb rétegeket. A szülők a '70-es évek rasszista Amerikájában kötnek vegyesházasságot, ahol az apa, James már Amerikában született kínai származású. Világ életében harcolt a megkülönböztetéssel, a rasszizmussal, és az évek során csak nyelte magába a sértéseket, az odaböffentett félmondatokat, amelyek a származását minősítették. Felesége Marilyn, a tipikus csinos amerikai lányka, akit az anyja, a tökéletes és nagybetűs "stepfordi-feleségek-féle" Anya arra nevelt, hogy az életben a legfontosabb az, hogy jó férjet fogjon magának. De Marylin kitörni vágyik ebből a szerepből, orvos akar lenni. Aztán mégsem tudja elkerülni a családalapítást, de ki nem mondott lázadásként pont James oldalán köt ki. Három gyermekük születik, és az anya minden vágyát, álmát, mindazt, amit ő nem tudott megvalósítani az idősebbik lányába, Lydiába helyezi. Tipikus mérgező szülő lesz ő is és James is. Mert az asszony mellett a férje ugyanúgy nem képes észrevenni gyermekei valós értékeit, illetve egyikük sem képes kimondani eddigi életük frusztráltságát, sérelmeit, ezeket mind a gyermekekre örökítik tovább, pakolva rájuk a mázsás terheket.

"Nem tudhatja meg azt a mindent, amit sohase mondott el neki. Hogy azt gondolta vajon: cserben hagyta, vagy azt akarta tőle: eressze végre el."

Ahogy fogytak az elolvasásra váró oldalak a kezem között, úgy lett egyre nehezebb a lelkem. Hiába tűnt kívülről viszonylag rendezett családi életnek az övék, belülről emésztette fel őket a kommunikáció hiánya, az elfojtott érzelmekkel való megküzdés. Nagyon szerettem Ng regényében, hogy az egész családot, minden szemszöget megismerhettünk, mert így láthattuk az anya-lánya, az apa-fia, illetve a vége felé már a testvérek közötti diszfunkcionális kapcsolatot. Nem tudom, hogy a gyerekek közül melyik szereplőért fájt jobban a szívem.

A három gyerek karaktere zseniális. Az elsőszülött gyerek, a fiú Nath sóvárog az apja szeretete után, de elég hamar felismeri, hogy számára az a legjobb, ha mihamarabb elhagyja ezt a családot, így alig várja, hogy egyetemre menjen. Ráadásul a srác okos gyerek, űrkutatásba menekül az otthoni meg nem értettségében és igazából mindazt megvalósítja majd, amit a középső gyerektől, Lydiától vártak volna el. Merthogy Lydia nem annyira okos, mint amennyire Marylin gondolja, illetve várja a lányától. Átlagos tinédzser lány, átlagos képességekkel, átlagos vágyakkal, reményekkel. Csakhogy akkor terhet ró rá az anyja, amit ez az átlagos lány nem bír elviselni. És ő is menekül ebből a helyzetből, csak másképpen mint a bátyja. És akkor ott van a legkisebb gyerek, Hannah a kishúg, aki soha nincs láb alatt, engedelmes, csöndes, mégis ő látja legjobban, hogy mi zajlik a családjában és hogy mennyire nincsenek rendben a családtagok között a viszonyok. Bármilyen megingás lesz, borul az egész kívülről idillinek tűnő összhang. És ez a megborulás Lydia halálával be is következik. Külön piros pont a harmadik gyerek szerepének Lydia halála után. Ez miatt éreztem úgy, hogy talán ekkora tragédia, ennyi fájdalom, frusztráció, elfojtás felszínre kerülése után is lesz még ennek a családnak esélye valamilyen szintű újrakezdésre.

"Feltételes múlt: az elszalasztott lehetőségek igeideje."

Kőkemény könyv az Amit sohase mondtam el. Nagyon-nagyon fontos témákat gyúr össze, olvasmányos, egy pillanatig sem unalmas és igazán elgondolkodtató. A legnagyobb üzenete számomra a kommunikáció, a kimondás fontossága és az, hogy szülőként a gyermekekre nem szabad a saját elcseszett lehetőségeinket, múltunkban kihagyott vágyainkat ráerőltetni, mert annak nagyon nem jó vége lesz.


Kiadó: Európa
Kiadási év: 2016
Fordította: Széky János

2019. március 4., hétfő

A februári gyorsvonat

... avagy a január extra hosszúsága és csigalassúsága után a február úgy elhúzott mellettem, hogy csak pislogtam (és nem, nem hiszem, hogy ez a -3 napnak köszönhető).

Szóval miután felocsúdtam döbbenetemből, hogy péntektől márciust írunk (hello, szülihónap!), most már úgy érzem, jó lenne ha végre a blogra is annyi időm és energiám lenne a valóságban, mint ahogy azt fejben megtervezem. Mert ez a február ebből a szempontból katasztrofális volt és mea culpa mindenkitől, akinek még nem válaszoltam bármilyen platformon, de csak rohanok a múló idő után és egyelőre ő tűnik gyorsabbnak.

BESZERZÉSEK

Februárban sem csaptam nagy harácsolást, egyetlen könyvvel gazdagodott a magánkönyvtáram, de azt már nagyon régóta vágytam a magaménak tudni. Az Akhilleusz dala után Madeline Miller Kirkéről írt a külföldi visszhangok szerint egy remek könyvet, tehát számomra egyértelmű volt, hogy ez nem hagyhatom ki. Csodás kiadvány lett, öröm kézbe venni. Viszont még nem kezdtem bele az olvasásába, a hosszú márciusi hétvégére tartogatom, úgy igazán szeretnék elmerülni benne.




OLVASÁSOK

A mérsékletes beszerzés mellett olvasások terén egész szépen teljesítettem, de ez főleg annak köszönhető, hogy némely elolvasott könyv nem volt túl hosszú, illetve volt ahol már szorított a könyvtári határidő és ez utóbbi a rendszerető, határidőket betartó énemnek kellő motivációt jelent (persze amennyiben jó a történet is).

Ők kerültek terítékre:
- Gregoire Delacourt: Vágyaim listája - fogok róla írni, mert nagyon kellemes meglepetés volt és annyira örülök, hogy nem a rossz kritikákra hallgattam, hanem a hatodik érzékemre, mert jól egymásra találtunk.
- R.M. Romero: Karolina és a krakkói babakészítő - picit csalódtam, mást vártam, illetve a magasztaló vélemények miatt szerintem túl magasak voltak az elvárásaim, viszont fontos könyv lehet belőle, ha megfelelő nyitottságú és a téma iránt érdeklődő fiatalok kezébe kerül.
- Jean Webster: Nyakigláb Apó - régi adósságom volt saját magam felé, szinte egy este elolvastam. Cuki volt.
- Böszörményi Gyula: Bitó és borostyán - vcs-s könyv és egészen jól éreztem magam a Milivel száguldó vonaton.
- Bodor Attila: A tél menyasszonya - ajándékba vittem a keresztlányaimnak és atyaég, hát beleszerettem egy mesekönyvbe. Írok róla mindenképpen, remélem sok kis(nagy)lányhoz eljut majd.
- Celese Ng: Amit sohase mondtam el - 2019 Legjobb Olvasmányai között lesz a helye mindenképpen. Erről is tervezem a posztot, számomra nagyon fontos és sokrétű mondanivalóval rendelkező könyv.
- Lackfi János: Milyenek a magyarok? - hát ennyire szerintem nem gáz a helyzet velünk kapcsolatban, mint ahogy itt olvastam. Nekem túl sok volt, a vicces részek helyenként inkább már kínosak voltak, de vcs-s volt és ajándékba kaptam, szóval mindenképpen el szerettem volna olvasni.

Amúgy azt néztem, hogy olvasás szempontjából erősen kezdtem 2019-et, eddig 4-5 könyv nagyon betalált. Megint egyre többször érzem azt, hogy imádok olvasni, újra sikerült azt a flow élményt is átélni, amikor teljesen visz magával a könyv, órák hosszat csak vele lenni kettesben. Szóval akármilyen zaklatott minden más szempontból eddig az évem, az olvasás most nagyon odatette magát. Nem mondom, hogy márciustól minden más lesz, nem fogadkozom, mert akkor is a prioritásban szegény blog, meg az intenzív online jelenlét sérül a hétköznapi IRL programokkal és a kötelességekkel szemben, de hátha lassan könnyebb lesz gép elé ülni és a tavasz új lendületet hoz.

Tavasz van a levegőben!



A többiek zárása:

2019. február 22., péntek

Kínos vallomások - kimaradt "alapművek" és "divatkönyvek"

... avagy a Témázós csapattal kicsit körbejárjuk, hogy van-e és ha igen, kinek mi a "mumusa" az alapművek vagy éppen a felkapott könyvek közül. Egyáltalán beszélhetünk-e alapművekről vagy divatkönyvekről manapság?

Forrás
Érdekes felvetésnek gondolom azt, hogy van-e egyáltalán alapmű. Amióta belecsöppentünk diákként az irodalom oktatásba és a kötelező olvasmányokkal folytatott harcba, azóta biztos, hogy belénk ivódott ez a szó. Hisz ha a kisdiák megkérdezi, hogy - "De tanárnéni, tessék mondani, miért kell nekem Kincskereső kisködmönt / Egri csillagokat / Légy jó mindhaláligot ... stb-t olvasnom?", bizony sokszor azon felül, hogy: "- mert kötelező!" azt a választ is kaptuk, hogy: "- mert  ALAPmű". De kinek? Nekem, a magyar és az egyetemes irodalommal ismerkedőnek? A tanároknak? Az irodalmároknak? A világnak? Soha nem értettem ezt a kategorizálást. Szerintem nem lehet egy-egy fontosabbnak ítélt műre rásütni, hogy alapmű, mert ez az alap minden egyes ember esetében más. Pláne, ha az ezeknek ítélt műveket még kötelezővé is tesszük, akkor tuti, hogy az ellenkező irányba hajtjuk az olvasót. Engem legalábbis elég nagy eséllyel.

Az mondjuk megint más kérdés, hogy mikor elkezdett benőni a fejem lágya (a folyamat még nem ért ám véget), én is egyre nyitottabbá váltam az ilyen alapműveknek kikiáltott könyvek olvasására. Ha csak azt nézem, hogy a kötelezőkből mennyit nem olvastam el (pl. Kosztolányi Édes Annáját a mai napig nem, bár tudom, hogy miről szól), akkor lenne mit pótolnom. De ami az én kis listámra került néhány évvel ezelőtt, azok olyan művek, amelyekről sokan és sok jót mondtak nekem, amelyekhez idővel megértem (tinédzserlányként nem lettem volna fogékony az 1984 döbbenetes világára például) és amelyeknek szerintem egyetemes mondanivalójuk van, bármelyik évtizedben értjük értjük, megértjük a fontosságát.

Forrás
Mutatom, hogy melyek azok, amelyeket úgy gondoltam, hogy jó lenne megismernem (ezek voltak a
korábbi "mumusaim") és sikerült is azóta:
- Szabó Magda: Abigél, Az ajtó - kínos vagy sem, Szabó Magdával az ismerkedést csak pár éve kezdtem el. És nagyon szeretem. De ismerem magam annyira, hogy pl. Az ajtót nem tudtam volna korábban befogadni.
- Orwell: 1984, Állatfarm - örök érvényű mindkét könyv. És bár emlékszem, hogy érettségi előtt egyik osztálytársam ódákat zengett az 1984-ről, akkor még csak fel sem csigázott ezzel. Ellenben most hatalmasat szólt mindkettő. Örülök, hogy megismertem őket.
- Golding: A legyek ura - a téma fontos volt számomra, a kivitelezés már kevésbé nyerte meg a tetszésemet, ugyanakkor valóban olyan műnek gondolom, amellyel érdemes megismerkedni. Az már biztos, hogy a történeten sokat lehet gondolkozni.
- Merle: Mesterségem a halál - felnőttkorom nagy felfedezettje volt Merle, kedvenceim között a Védett férfiak és a Malevil is szerepel, mégis a témája miatt a Mesterségem a halált gondolom az egyik legfontosabb művének. Döbbenetes.
- Austen: Büszkeség és balítélet - ezt sem tinilányként olvastam. A nyelvezete biztos elriasztott volna anno (ellenben az Édesvölgyi suli szerelmes ikreit nem győztem fogyasztani - na, ez a ciki, nem a kimaradt alapművek :)), viszont felnőttként és sok-sok feldolgozást megnézve azt gondolom, hogy a férfi-női kapcsolatokról nagyon sok tanulság szerepel ebben a regényben.
- Daniel Keyes: Virágot Algernonnak - nagyon sokáig még csak a közelébe sem mentem ennek a történetnek, aztán amikor egyszer mégis elkezdtem, a végén nagy rajongója lettem. Ennek a mondanivalója sem fogja soha aktualitását veszteni.
- Sienkiewicz: Quo vadis? - valahogy a kereszténység, a vallás témája miatt nem érdeklődtem soha ez iránt a könyv iránt. Aztán voltam egy olyan társaságban, ahol beszéltek róla és tök szarul éreztem magam, hogy nem tudtam hozzászólni a társalgáshoz. Én, aki elviekben sokat és sok fajtát olvas. Erről jut eszembe: ezek az alkalmak is szuper ötleteket tudnak adni, mert ilyenkor kerül a képbe, hogy kinek mi az alapmű. Azaz ha egy társaságban manapság olyan könyvről beszélünk, amit nem olvastam még, de elhangzik vele kapcsolatban, hogy ez alap, akkor mostanában sokkal nyitottabb vagyok arra, hogy megismerjem.

Forrás
Amik még a listámon szerepelnek és a jövő nagy kérdései, azaz a valóban mumusok:
- Anne Frank naplója - a holokauszt témájáról rettentő sokat olvastam már, de ez a könyv eddig kimaradt és nagyon szeretném pótolni
- Bulgakov: Mester és Margarita - elsőként akkor találkoztam ezzel a könyvvel, amikor egy esküvői meghívóra ebből volt idézet választva. Azóta érzem, hogy egyszer még dolgunk lesz nekünk, de bevallom, hogy félek ettől a könyvtől. Röhejes, nem? Attól félek, hogy nem fogom érteni, hogy nem vagyok hozzá érett. Lehet, hogy várnom kell vele még?
- Márquez: Száz év magány - ha lehet egy könyv címébe szerelmesnek lenni, akkor ez számomra ilyen eset. És mégsem kerítettem még sorra. De tudom, hogy egymásra fogunk találni, csak jókor kell a kezembe vennem. Bár vegyes értékeléseket hallok róla, a legjobb, ha magam döntök majd erről.
- Tolsztoj: Anna Karenina - úristen, mióta szeretném elolvasni. Az egyik barátnőmnek olyan jó emléke van róla, és bár hiába ismerem a történetet a sok filmes- illetve színházi élményem által, szeretném magát a művet is megismerni. Kár, hogy anno a nagy molyos kihívásról lecsúsztam, élmény lett volna többedmagammal együtt olvasni.
- Dumas: A három testőr - édesapám nagy kedvence ez a könyv, sokszor újraolvasta már és olyankor rettentő jól szórakozik rajta, és persze mindig meghozza a kedvemet hozzá. A Monte Cristo grófját én speciel nagyon szerettem (igaz, egy hónapig olvastam és ennek is csak néhány éve), szóval mindenképpen szeretnék egyszer ezzel a művel is tüzetesebben megismerkedni.

És akkor a "divatkönyvekről" is mesélek egy kicsit. Mondjuk ebben a szóösszetételben nekem kicsit pejoratív értelmű, de talán pont annyira csak, amennyire az én hozzáállásom is előítéletes. Szóval én úgy vagyok az elmúlt években/évtizedekben divatosnak kikiáltott könyvekkel, hogy dafke sem állok be legtöbbször a sorba és nem akkor olvasom, hanem évekkel később. (Leszámítva, ha valamire a nagy felhajtás előtt magam találok rá.) Nekem ilyen volt anno - és kérlek, ne vessetek meg, meg ne szórjatok rám átkok vagy bűbájokat - az egész Harry Potter sorozat. Amikor kis hazánkat is elérte ez a láz, akkor én már nagyban dolgoztam, ergo azt gondoltam felnőtt vagyok és engem az ilyen kis holmi varázslókról szóló könyvecskék nem érdekelnek. Plusz egy csomó ismerősöm ezt olvasta és mint fentebb mondtam, már csak azért sem akartam. Úgyhogy én és a Harry Potter univerzum bitang sokáig nem tudtunk egymásról. Aztán jöttek a filmek, amire elhurcolásztak a barátok és egészen kedvet kaptam hozzá, hogy ez nem is olyan gyerekes törtéenet, sőt, ennek van mondanivalója, okosan felépített világa. Aztán tavaly, illetve folytatólagosan idén tartok ott, hogy PuPillának tett ígéretemet teljesítve ismerkedem ezzel a világgal. És tetszik, élvezem. Tagadhatatlan, hogy amikor egy olyan csapatban vagyok, akik ezen a könyvön nőttek fel és csillogó szemmel mesélnek az olvasmányélményükről, akkor sajnálom, hogy én csak most, csak felnőttként, mert ezt az élményt már nem tudom így, ilyen hévvel, ilyen lelkesedéssel átélni. De nagyon örülök, hogy van, aki "piszkált", hogy ezt el kell olvasnod, mert valóban ez a világ valami olyat adott egy generációnak, olyan hatással volt az emberekre, amelyet nem sok könyvről mondhatunk el az elmúlt évtizedekben.

Forrás
Az elmúlt években volt még pár ilyen nagy fellángolás a könyvek tekintetében. Hatalmas robbanás volt anno Stephanie Meyertől a Twilight sorozat. Na, erre is rácsodálkoztam anno, amikor sokan felháborodva kérdezték, hogy: "- te még nem olvastad?" Ilyen esetekben, amikor valami érdekel is, de nem annyira, az volt a régebbi taktikám, hogy angolul kezdtem bele. Mondván: nyelvgyakorlásnak jó lesz. A Twilight esetében is ezt alkalmaztam, kb. akkor olvastam angolul az első részt, amikor a másodikból kijött a mozifilm. Ráadásul egy repülőúton, az első egyedül utazásom alkalmával, és nagyon tetszett az első rész. Szórakoztatott, kicsit ki is szakított a hétköznapok szürkeségéből, de azért nem vettem komolyan. Aztán a sorozat további kötetei számomra egyre érdektelenebbé váltak, egészen addig, hogy az utolsó részt bár megvettem, de már el sem olvastam. Ettől függetlenül az első rész nagyon klassz élményem maradt.
Viszont a következő nagy divathullámot, a Szürke ötven árnyalatát elkerültem. Nem és nem és nem. Nem akartam megismerni Mr. Grey történetét, de amúgy elkerülhetetlen hogy ne tudjon róla az ember, anno volt olyan ismerősöm, aki részletesen majdhogynem elmesélte a történetet. Nekem pont elég volt a neten terjedő félrefordításokon mulatnom, az ott megismert részletek bőven elegendőek voltak arra, hogy azt gondoljam jó döntést hoztam, hogy ez kimaradt az olvasmányaim közül.

Mostanság nem tudom, hogy van-e ilyen nagy népszerűségnek örvendő könyv, szerintem az elmúlt időszakban inkább bizonyos írók jöttek divatba, legtöbbször a jól megalkotott tévésorozatoknak köszönhetően. Itt van például Atwood, aki engem is lázba hozott. Még a sorozat előtt olvastam tőle A szolgálólány meséjét, ami totál padlóra küldött, de azóta az újabb könyveit is beszereztem (és biztos vagyok benne, hogy a sorozat sikere miatt adták ki őket újra vagy épp először). Tehát erre a vonatra már én is felültem. Vagy itt van például Elena Ferrante, aki szintén manapság lett divatos, főleg a Nápolyi regényciklusának köszönhetően, de az ő műveivel is úgy vagyok, hogy fontosak számomra az eddig olvasottak alapján, így ebben az esetben én is bővítem a rajongó tábort. A kicsit könnyedebb kategóriában Gillian Flynnt emelném ki, a Holtodiglan hatalmas siker és igen bizony, a film után még inkább divatkönyv lett, meg talán ez az egész női thriller vonal az, ami az elmúlt időszakban tarol, mint irányzat.

Mindenesetre tartom magam ahhoz, hogy az alapmű mindannyiunknak más könyveket jelent, sőt, bizonyos életszakaszainkban is biztos, hogy más és más könyveket sorolnánk ide. Talán a divatkönyvek is változáson mennek, mentek keresztül, fontosabb és keményebb témák lesznek felkapottabbak, ahogy a körülöttünk zajló folyamatok is ilyen irányba viszik a világot.

Nektek mi a véleményetek az alapművekről vagy divatkönyvekről? Ciki ha nem vagy ha éppenséggel olvastuk őket? Bátran lehet csatlakozni a témához!

A Témázós Csapat többi tagjának elmélkedése:
Dóri
PuPilla
ZakkantAnett
Nita
Abstractelf
Shanara


ui: mivel a poszt időzítésekor épp a reptéren ücsörgök lassan beszállásra várva, ezért a a téma további boncolgatásához csak keddtől tudok újra csatlakozni.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...