2018. szeptember 19., szerda

Témázás: Az ízlésváltozásról

Az e havi téma a Témázós Csapatban az ízlésváltozás köré épült, avagy azt boncolgatjuk, hogy mi van akkor ha másként csapódik le bennünk egy élmény. Másként: kérdés, hogy ez pozitívabb vagy negatívabb irányt jelent? Egyáltalán mennyire hatnak ránk az évek, a könyvmolyságunk alatt a kezünk között megforduló könyvek okozta felemelő vagy éppen lesújtó élmények? És vajon mennyire változunk mi olvasók és az ízlésünk?

Amikor újraolvasok - változik-e valami, kedvencből soha többé?

Aki egy kicsit is olvassa a blogom észrevehette már, hogy én vagyok az, aki imád újraolvasni. Aki nem sajnálja rá az időt, bár tudom és érzem én is a bőrömön, hogy kevés az idő és sok a jó könyv, szóval koncentrálhatnék csak az új megjelenésekre. Miért is szeretek akkor újrázni? Egyrészt mert biztonsági játékos vagyok, és sokszor olyan időszakot élek meg, amikor a komfort kaja mellé a komfort élményre, Amadea szavaival élve a "kabátkönyvekre" van szükségem. Nekem ezek általában a kedvenc könyveim.
A posztírás előtt átböngészgettem a kis saját nyilvántartásomat, hogy lássam, egyáltalán hány könyvet olvasok el újra évente, és hogy melyek is azok. Nagyjából az éves olvasmányaim 10-15%-át teszik ki az elmúlt években az újrázások. Ez most engem is meglepett, mert viszonylag sok, kevesebbnek gondoltam. Általában úgy indulok neki az újraolvasásoknak, hogy ezek hasonló (de nem ugyanazt!) az élményt fogják nyújtani, amit első vagy akár második olvasatra kaptam tőlük. Ugyanaz szerintem soha nem lesz egy könyvélmény, máskor, máshogyan, más élethelyzetben, más hangulatban olvasva biztos, hogy másként csapódik le.

De akkor nézzünk néhány példát:

Szerb Antal: Utas és holdvilág
Ha jól számoltam eddig háromszor olvastam el. És mindegyik alkalommal másként hatott rám az élmény, nem volt hasonló egyik alkalommal sem. De mindig pozitív volt, talán egyre inkább az lett, közepesen jóból nagyon jóvá vált. Első olvasásra valahogy csak az emberi kapcsolatok mozgattak meg bennem valamit, aztán egyre inkább Mihály személyiségének változására, a kispolgári létből való kitörési kísérletére, a gondolataira koncentráltam. Harmadjára még inkább meg tudtam érteni egy-egy mondatát, épp ezért úgy gondolom, hogy ehhez a könyvhöz nekem érnem kellett, hogy igazán be tudjam fogadni. Tizenévesen nem olvastam volna végig, "felnőttnyűglődésnek" gondoltam volna.

Marisa de los Santos: És besétált a szerelem
Ez volt az a könyv, ami elsőre óriási szerelem, de másodikra csak egy kellemes, amolyan egynek elment élmény lett. Amúgy ez azért nem túl jó érzés, talán hasonlatos ahhoz, amikor egy általad szeretett könyv valakinek tökre nem jön be. Mindkétszer decemberben olvastam el, hisz karácsony előtt és után játszódik, így erre az időre tökéletes. Csakhogy elsőre körbelengte valami puhaság, keserédesség az egészet számomra. Másodjára már nem volt ilyen érzésem. Talán azért, mert tudtam már az összes fordulatát a történetnek. Talán azért, mert a szívem kicsit kérgesebb lett a romantikus szál irányába. Nem tartom valószínűnek, hogy újraolvasom valaha, amit azért a szívem mélyén sajnálok.

Eowyn Ivey: A hóleány
Örök kedvenc. De tényleg. Pedig legalább már háromszor olvastam el (khm, és idén télen is tervben van). Ez is tipikusan az a történet, amelyet mindig más és más szemszögből találok csodálatosnak. Elsőre elvarázsolt az egész meseszerű történet, a vad és zord Alaszka. Aztán másodjára a két főszereplő házassága, kapcsolatuk alakulása, személyiségük változása. Harmadszor pedig magára a hóleányra tudtam sokkal jobban odakoncentrálni. Mindhárom alkalommal teljesen más élményt jelentett, de ugyanúgy imádtam. Szerintem rengeteg réteg van ebben a könyvben, minden olvasás alkalmával egyre jobban megértem, valahogy mintha bennem is egyre mélyebbre tudna lehatolni. Illetve azt is szeretem benne, hogy olyan szépen lassan csordogál és mivel rendszerint decemberben olvasom ezt is újra, így tökéletes választás, hogy lelassuljon vele az ember az év végi hajrá közepette.

Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka
Első alkalommal rögtön kedvencemmé avattam. Másodjára a csodaszép új kiadás miatt vettem újra a kezembe és sajnos csalódásként éltem meg. Szerintem pont az aprólékossága, a rengeteg irányba futó szálai, a túlírtsága zavart benne, azok a dolgok, amelyeket elsőre szerettem, vagy éppen nem zavartak ennyire. Terveztem, hogy az egész sorozatot újraolvasom, de ez a negatív élmény teljesen visszavetette a lelkesedésem. Amúgy sokat gondolkoztam rajta, hogy miért is volt csalódás másodjára. Arra jöttem rá, hogy egyrészt akkor nem voltam megfelelő hangulatban (szerintem nagyon sok minden múlik ezen is), másodszor pedig első alkalommal hajtott a történet, hogy mi lesz a vége, aminek a varázsa az újabb olvasatra már nem volt meg. És pont itt jöttem rá arra, hogy azok a kedvencek nem fognak csalódást okozni többedik olvasásra sem, amelynél nem csak maga a történet a lényeg, hanem erős karakterekben is és inkább azokon van a hangsúly. Ízlésváltozásról írva az évek bennem ezt a vonalt kezdik erősíteni, azaz mára már kevés az ha jó a történet maga, sokkal fontosabbak lettek a karakterek, a jellemfejlődések.

Charlotte Brontë: Jane Eyre
Pont ennél a regénynél fontos a karakter. Elsőként 13 éves korom körül olvastam és a kis romantikus énem oda meg vissza volt. Éveken keresztül néztem az újabb és újabb film- és sorozatfeldolgozásokat belőle, de újraolvasni nem mertem. Aztán sok-sok év távlatából felnőttként egyszer csak újra belefogtam az olvasásába és ... bamm, hatalmas élmény lett megint, de teljesen máshogy. Totálisan nem érdekelt benne maga a románc, hisz tudtam hogy mi és hogyan fog alakulni, merre haladnak a dolgok, kvázi izgulnom nem kellett. Oda tudtam figyelni Jane és Mr. Rochester jellemére. És a kis szürke Jane Eyre mögött végre én is észrevettem egy vágyait elnyomó, bántalmazott gyerekkorából hozott sebbekkel teli fiatal nő kiteljesedésének, erőre kapásának útját. És észrevettem egy elbizakodott, dölyfös férfi álarca mögött meghúzódó megsebzett lelket, aki nem találja helyét a világban, amíg ez a kis szürke veréb az útjába nem kerül és fel nem nyitja a szemét az igazi értékekre. Nekem ezt adta ez a könyv másodjára.

Úgy gondolom, hogy az újraolvasás egy tök jó dolog. Akkor is ha változik az ízlésünk és mást kapunk egy könyvtől mint elsőre. Újraolvasáshoz legtöbbször biztos kézzel nyúlunk korábbi kedvenceink felé és azért ezeknek a legnagyobb része a későbbiekben is pozitív élmény marad. Ha meg mellényúlunk, akkor sem történik semmi, gazdagabbak lettünk egy újabb élménnyel és rájöhetünk, hogy bizonyos könyvekből kinőttünk már, esetleg csökkenthető ezáltal a kilométeres várólistánk is.

Mostanság amúgy tervezem korábbi rossz élményeim újrázását is (A kis herceg, az Iszony Németh Lászlótól), mert ezeknek meg szeretnék adni egy újabb esélyt, szóval nem a mazochista énem erősödött fel. A kötelezőkkel is hasonlóképpen vagyok, ott is van néhány, amit szívesen olvasnék el újra felnőtt fejjel, amikor már lekerült róla a kötelező bélyege, mert ez utóbbi nagyon tudja befolyásolni egy könyvhöz való viszonyunkat. Például A Pál utcai fiúk mondanivalóját, üzenetének fontosságát is mostanság értettem meg igazán.

Amikor a műfajban kalandozunk másfelé, avagy a belső ízlésőrünk komfortzónát tágít

Forrás
Az ízlésváltozásnak számomra van egy másik oldala. Amikor egy-egy műfajt hanyagolunk, vagy egy újat fedezünk fel magunknak.

Erre az én esetemben a legjobb példa a romantika műfaja. Tipikus tinédzser lány révén kilószámra faltam a romantikus könyveket. Édesvölgyi suli szerelmes ikrei, Heather Graham történelmi románcai (ennek köszönhetően teljesen profi voltam már az amerikai polgárháborúból a középsuliban) és aztán Nora Roberts regényei. Nem, nem érzem cikinek, hogy ezeket is olvastam. Sőt, a mai napig érzelmileg tökre kötődöm ezekhez a könyvekhez is. Csak aztán jött az "élet", kikerültem a suliból, értek a pofonok, keményedett a lelkem, változtak az emberi kapcsolataim és rájöttem, hogy az általam olvasottnak nem sok valóságalapja van, nincs herceg fehér lovon. Meg aztán egy idő után, amikor csak ugyanazt a műfajt fogyassza az ember, óhatatlanul megtelítődik, megcsömörlik. Szóval a romantikusoktól akkor egy időre búcsút vettem. Az elmúlt években azért olvasok ilyet is, nem annyit, mint régen, és nagyon igyekszem nem egyirányba beállni. Ennek köszönhetően a hatodik érzék, vagy az olvasói radar egész jól súg, ha már romantikusra adom a fejem, akkor legtöbbször nem lövök mellé. Meg mondjuk olyan időszakban történik ez, amikor az agykapacitásom pont erre elegendő.

A nagy romantikus korszak után jött nálam a krimik, de elsőként is az orvoskrimik ideje. Robin Cook. Ismerős? Szerintem a könyvtárból a létező összeset kivettem, izgultam rajtuk és egy idő után rájuk is untam. Azt hiszem ez az a műfaj, amit azóta is kerülök. Itt totál csömöröm lett, a belső ízlésőröm azt súgta, hogy fussak, de jó messzire.
Utána ugyan maradtam a krimiknél, de a klasszikusnál: Agatha Christie minden mennyiségben. Elsőként főleg angolul, aminek nagyon sokat köszönhetek az angolom fejlődésében, ezért egyrészt ezt soha nem untam meg, másrészt őt a mai napig szeretem is olvasni. De olyan mennyiségben, mint anno, már ez sem csúszik. Sőt, itt nem is olvasok újra, hisz Poirot vagy épp Miss Marple megoldotta már egyszer a gyilkosságot, utána újra nem tudom ugyanúgy izgulva olvasni, egy krimiben pedig épp ez lenne a lényeg.
A mostanság divatos női thriller vonalat nem olvasom, egyelőre nem izgatnak annyira, de pl. egy Robert Galbraith féle Cormoran Strike sorozatért teljesen rajongói üzemmódba tudok kapcsolni.

De nem csak "parkoltattam" bizonyos műfajokat, hanem ismerkedtem is újabbakkal. Elkezdtem egy idő után a klasszikusabb irányba fordulni. Pl. John Steinbeck Édentől keletre regényét sem egyszer olvastam már el. Vagy a Brontë lányok után jöttek Jane Austen könyvei. De akár említhetném Gárdonyit és Mikszáth Kálmánt is, akikről azt gondoltam, hogy az iskolapadot elhagyva nem találkozunk majd újra, aztán felnőttfejjel igencsak meg tudtak lepni. Azt az elvet vallom, hogy erőltetni semmit sem szabad, egyszerűen hagyni kell az olvasó ember jellemét, ízlését a maga útján fejlődni, alakulni. Ha valami kötelező, vagy "el kell olvasni, mert mindenki ezt olvassa" az bennem még mindig a masszív ellenállást tudja kiváltani, ami simán elvezethet odáig, hogy anélkül utasítok el egy írót vagy egy műfajt, hogy valaha is belekóstoltam volna. Pl. anno Coelhót is olvastam. Oké, elég volt két könyv és meg tudtam ítélni, hogy mi nem egymásnak vagyunk teremtve. Mondjuk az is igaz, hogy manapság annál sokkal értékesebbnek tartom az időmet, minthogy olyat olvassak, ami abszolút nem érdekel, csak esetleg nagy a reklám, a felhajtás körülötte, ezért minden erről szól. Diákként sokkal több időm volt, nagyobb kézzel szórtam azt el gyengébb könyvekre. Most kétszer meggondolom, hogy mibe is kezdek bele. Meg persze az is tud befolyásolni, hogy kedves bloggerbarátnőim mit dicsérnek nagyon, vagy mit húznak le a sárga földik. Meg nekem a moly is egy nagy szemfelnyitó terep volt, ott jöttem rá igazán, hogy atyaég, mennyi könyv, mennyi műfaj, mennyi különböző ízlésű olvasó. És egy-két kihívásra jelentkeztem is, hogy kipróbáljam magam másik terepeken. Szabó Magdát is így olvastam először, vagy akár csak az urban fantasy műfaját is említhetném, hisz az ottani nagy rajongás miatt kezdtem bele a Tündérkrónikákba, amit szerintem soha nem gondoltam volna, hogy elolvasok (jó, tudom, az utolsó kötet még mindig várja a sorát). Amadeák ajánlására - pont egy komfortzóna tágításról szóló körbeposzt után - kezdtem ismerkedni a lightos sci-fikkel. És tetszett. Pedig előtte ez is a soha, de soha nem olvasok kategóriája volt. Tehát változom én is és az ízlésem is. Megfontoltabban választok könyvet, de új irányba is tekingetek, azoknak is adok egy esélyt.

Szóval összességében az ízlésváltozás nem rossz. Olyan, mint minden évszakban várni valami újat, frissíteni a gardróbunkat néhány darabbal, felvenni a régieket és közülük jó néhányat kiselejtezni, de megtartani a nagy kedvenceket, amik a puhaság érzetét keltik és jól esik beléjük bújni.


A többiek elmélkedése a témában:
Shanara
Dóri
PuPilla
Bea
Kritta

2018. szeptember 15., szombat

3 könyv, amit idén ősszel elolvasok

Évszakváltással mindig együtt jár nálam egy tervezett olvasmánylista összeállítása. Főleg ősszel szeretek listázni, mert ez a kedvenc évszakom és a nagy nyári hőség közepette ez éltet. Hogy hamarosan előveszem majd a kedvenc puha takaróm, előkerülnek a teáim, meg végre talán lesznek hosszabb, belemerülősebben olvasós időszakaim esténként. Idén nem vittem túlzásba a listán szereplő könyvek számát, tudom hogy 7-8 könyv elolvasása az egyéb könyves terveim, könyvtárazás és az új megjelenések mellett esélytelen lenne, így csak 3 könyvet választottam.



1. Egy jó krimi

Szerintem sokaknak a krimi olvasás inkább a nyári, vízpart vagy medence melletti pihenéssel kapcsolódik össze. Nekem a krimi, mint műfaj abszolút az őszhöz passzol. Ráadásul van egy könyv, amellyel régóta kacsingatok már, főleg azért, mert sorozat készült belőle, amit szeretnék megnézni. (Újabb igazi őszi tevékenység.) Caleb Carr A Halál angyala című könyve érzésem szerint nem fog csalódást okozni. 1896, New York, gyilkosságsorozat és egy jó kis csapat, aki próbálja felgöngyölíteni a szálakat. Tuti befutó, nem? Anno nagyon élveztem A Vesalius titkát, és most is valami hasonló élményre számítok.


2. Valami klasszikus

Jó néhány évvel ezelőtt már olvastam az Üvöltő szeleket, de most szeretnék egy újrázást csapni Emily Brontë regényével. Azóta olvastam el a Brontë lányokról szóló A bánat íze címet viselő könyvet, és már akkor tudtam, hogy azokkal a plusz információmorzsákkal, amit ott magamba szívtam újra kézbe kellene vennem ezt a könyvet is. Ráadásul sikerült beszereznem egy rég áhított kiadásban, a régi Ulpius klasszikusban, ami szerintem az egyik legjobb itthoni borítóval rendelkezik. Plusz egy újabb ok, hogy a klasszikusok felé én inkább ősszel és télen nyúlok, ilyenkor érzem magam eléggé lelassultnak az olvasásukhoz. Jöhet velük az igazi kuckózós őszi olvasós este! (Csak halkan jegyzem meg, hogy a Jane Eyre-t is szeretném újrázni. De itt nem sikerült ezt a hőn áhított kiadást megszereznem sajnos, így marad a kis antikváriumi régi példányom).


3. Valami viktoriánus

Ne, ne kérdezzétek, hogy miért, de ezt a korszakot is az őszhöz kapcsolom. Például most tervezem folytatni a Viktória c. sorozatot is. Erről a korszakról nagyon szeretek olvasni. Sarah Waters A szobalány regényére meg már a mozifilm óta (nem láttam szerencsére még) kíváncsi vagyok, az idei várólista-csökkentésbe is beválogattam, úgyhogy így két legyet ütnék egy csapásra. Ráadásul viszonylag hosszú könyv, 600 oldal feletti, ezeket amúgy is ősszel a legjobb olvasni. Legalábbis nekem a vastag könyvekhez ilyenkor van igazán türelmem, meg persze agykapacitásom. A fülszöveg alapján érdekes történetet várok, tele csavarral. Jó lesz ez, érzem.


Remélem, hogy ezzel a 3 könyvvel sikerül nagyon kellemes órákat szereznem magamnak ősszel.

Nektek van listátok, vagy olyan könyveteket, esetleg műfajotok, amit a színes-szagos őszi időszakhoz tudtok kötni?

2018. szeptember 9., vasárnap

Hygge, bármit jelentsen is

Meik Wiking: Hygge - A dán életérzés, amely boldoggá tesz


Amikor először kezdtek beszivárogni a könyvesboltokba az ilyen-olyan tematikus életmód könyvek, amelyek a különböző népek életszemléletéről szóltak, a Hygge volt az első, amelyre egészen rákívántam. Aztán valahogy úgy alakult, hogy végül a legutolsó könyvtári barangolásom eredményeképpen jött velem haza és nem saját példányként a könyvesboltból. Az, hogy most olvastam el egy tökéletes időzítés volt, mert ha évszakhoz akarnánk kötni a dánok hyggeségének tetőpontját az az ősz, de legfőképpen a tél lenne, szóval volt miből csemegéznem magamnak a következő időszakra.



Attól függetlenül, hogy milyen szép és informatív kis könyvecske ez olyan sok újdonságot nem adott számomra. Persze nevén nevezte a dánok boldogságának forrását, de úgy gondolom, hogy az nem csak a hyggeben keresendő. Első körben szerintem a dánok a jóléti államuknak köszönhetik a boldogságukat, amit egy helyen Meik Wikking is megfogalmaz. Ha a számlák befizetése, a létfenntartás miatt idegeskedünk, akkor biztos vagyok benne, hogy még a dánoknak sem a hyggeség lenne az első gondolatuk. Ha megvan az a biztonság, amely lehetőséget ad arra, hogy életszínvonaladnak megfelelően behozd a meghittséget, a társas együttlét örömét az életedbe, akkor már mindjárt könnyebb erre (is) koncentrálni. Próbáltam a kis mindennapi gondjaim, anyagi, munkahelyi, egyéni szocproblémáim elengedésével olvasni a hygge-guruvá válás rejtelmeiről és azt kell, hogy mondjam ezt bizony már régóta alapfokú szinten "űzöm", csak nevet nem adtam neki.

"Egy jó könyv társaságában kikapcsolódni: ez a hygge gondolatának egyik sarokköve."

Meik Wikking végigvezeti az olvasót a hyggévé válás lépcsőfokain. Elsőként próbálja átadni, hogy mi is ez a dánoknak és számomra a fenti meghittség és társas együttlét öröme az, amit jelent ez a szó. Megtudjuk, hogy melyek azok a tárgyak, majd cselekedetek, amelyekkel hozhatjuk a hyggét az életünkbe. Nem kell ehhez agysebésznek lenni, hisz mi magunk is az ősz-tél beköszöntével teljes kuckózos üzemmódra váltunk és ezekhez olyan dolgokkal vesszük magunk körül, mint a kellemes fények (én speciel a fényfüzérek rajongója vagyok ilyenkor, a dánok meg kilószámra veszik a gyertyát, kinek mi), pihe-puha párnák, takarók, vastag zoknik, pulcsik, forró italok, jó könyvek, a meghittséget jelentő illatok és persze a jó társaság. Ami viszont megfogott, hogy az ételeket, italokat is mennyire fontosnak tartják, illetve azt, hogy ezeket élvezettel és ne lelkiismeret-furdalással fogyaszd el. Például ha tejszínhabbal iszod a forró csokid, vagy ha éppen mézzel iszod a kávéd. Ez azért is tetszett, mert számomra a chai latte úgy az igazi, ha méz van benne, de ha az ember figyel a kalóriára, akkor ezt kihagyja és ilyenkor nem teljes az élvezet. Úgyhogy erre igyekszem a jövőben odafigyelni, hogy ne vonjak meg magamtól olyan dolgokat, amelyek apróságok ugyan, de kiteljesítik az (íz)élményt.

Szintén nagyon tetszik a hygge létben az, hogy a társas együttlétre mekkora hangsúlyt fektetnek. Ennek fontosságát évről évre érzem. Persze tiniként is vannak az embernek barátai, de a felnőttkoriak, vagy azok amelyek minden életszakaszon keresztül kitartanak nagyon fontosak és ezt jó ha időben felismerjük. Engem mindig hihetetlen mértékben fel tud tölteni a legközelebbi és legjobb barátaimmal (nincsenek sokan, de aki van, az nagyon fontos számomra) együtt töltött idő. Hogy a szilveszter például már nem a buliról szól, hanem a "könnyesre röhögöjük magunkat activity partykról". Vagy hogy van olyan, akivel egymás mellett ülni borozgatva és a naplementét bámulva sem kell mondani semmit sem, nem kell megtörni a csendet, mert tudjuk, hogy most ez a pillanat így jó. Meik Wikking sokszor felemlegeti a közös főzés örömét és ezzel is teljes mértékben azonosulni tudok. Szerintem nincs annál klasszabb dolog, amikor az ember a barátaival együtt alkot meg valamit (karácsonyi sütik az ünnepre hangolódva) és aztán azt együtt is fogyasszák el. De ez úgy gondolom, hogy nemcsak a dán gondolkozás sajátossága, legalábbis remélem, hogy rajtam kívül sokan vannak még így.

Meik Wikking könyvében, ami még jó volt, hogy alternatívát mutatott a filléres hyggere, azaz hangsúlyozta, hogy ez nem csak a pénzesek sajátja. Az is jópofa volt, hogy adott tippeket nyárra is, igaz, akkor a meleg pulcsikat mondjuk nem árt lecserélni egy könnyed nyári kardigánra és a forralt bor helyett jöhet egy jó kis fröccs is. A lényeg azon volt itt is, hogy olyan dolgokat csináljunk és azokkal, amelyek és akik feltöltik az ember szeretetraktárát és lenullázzák a magasfokú stresszt az életében.

Nem mondom, hogy világmegváltó könyv lenne a Hygge, nekem sok újdonságot nem mondott, de az életérzést, amelyet sugároz azt én is szeretném a mindennapjaim részévé tenni. Reggel, ágyban, az első kávémat kortyolgatva, visszagondolva egyik-másik nyári élményemre (ó, igen, a nosztalgia is egy hyggelig ám!) igazán jól esett olvasni és nézegetni a gyönyörű képeket.

"De a hygge azt jelenti, hogy hozzuk ki a legtöbbet abból, amiből sok van: a mindennapokból. Talán Benjamin Franklin mondja a legtalálóbban: „A boldogság inkább a nap mint nap megtörténő, apró, kellemes és élvezetes pillanatokból áll, semmint hatalmas szerencsés eseményekből, melyek ritkán esnek meg velünk."



Kiadó: Kossuth Kiadó
Kiadási év: 2017
Fordította: Vágó Nándor

2018. szeptember 3., hétfő

Augusztusi zárás

A nyár utolsó hónapja nálam az egyik legkedvesebb lett az évben. Szenvedtem én is a melegtől, viszont annyi offline programom volt, hogy egy kicsit vissza tudtam fogni az online léttel járó stresszt és kényszert, és csak azokkal voltam együtt, akikkel jól esett, csak olyan programokkal telt meg a naptáram, amelyek fel is töltöttek. Ennek persze pl. a blog is kárát látta, negatív rekordot döntöttem a posztok terén, ellenben vásároltam könyveket jócskán és azért olvas(gat)tam is.

BESZERZÉSEK

Összesen 5 új könyvvel lettem gazdagabb, és mindegyiknek szívből tudtam örülni. A Libri 1+50%-os nyár végéig tartó akciója keretében végre a fenekére vertem annak az utalványnak, amit a kollégáimtól kaptam születésnapomra. Így sikerült beszereznem Edith Eva Eger A döntés című könyvét, amelyre nagyon kíváncsi vagyok. Nem nyári olvasmánynak gondolom, meg amolyan csendes, belemerülős helyzet kell hozzá, így ezt őszre tartogatom. A másik ajándék könyvem pedig Fodor Marcsi - Neset Adrienn: 50 elszánt nő névre keresztelt válogatása lett. Ezt azért is vettem meg, mert egyrészt csupa jót olvastam róla - amellett, hogy érdekel persze -, másrészt ha valóban annyira jó, akkor szerintem meg is van a keresztlányom karácsonyi ajándéka.
A pár napos miniszabimra mindig fontos kérdés, hogy milyen könyvet viszek, valami könnyedebbel szerettem volna útnak indulni és így esett a választásom Lucy Strange A fülemüleerdő titka című tüneményes történetű és gyönyörű kivitelezésű regényére. Nagyon jó választás volt!
A negyedik könyv a Poket Zsebkönyvek egyik újabb kötete: Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül. Édesapámmal nagy kedvencünk Karinthy, ő már ezt is olvasta tőle, én még nem, így nem is volt kérdés, hogy én le fogok rá csapni. Imádom a kivitelezését, az apróságát, hogy kényelmes olvasni, és hogy egy kisebb női táskába is simán belefér.
Az ötödik könyvet a budapesti Frida Kahlo kiállítás hatására szereztem be. A "nyaralj itthon projektem" keretében elmentem megnézni, ami szuper döntés volt és utána úgy jöttem ki, hogy szeretnék még többet megtudni Fridáról. Erre F. G .Haghenbecktől Frida füveskönyvét szemeltem ki, amely augusztus utolsó napjaiban be is futott hozzám.



OLVASÁS

Az, hogy augusztus szinte minden hétvégéjén utaztam valamerre és előtérbe kerültek a séták, lubickolások, hosszú esti beszélgetések és fröccsözések bizony meglátszik az elolvasott könyvek számán is. De azt éreztem, hogy nekem most pont egy ilyen nyári hónapra volt szükségem. Végül csak 3 könyvet fejeztem be, amelyből egy nagy kedvencem újrázása volt. Gail Honeymantől újra levettem a polcról az Eleanor Oliphant köszöni, jól van című könyvét. Imádat, még mindig. Az egyik legkedvesebb könyv számomra. Aztán jött a két nyaralós könyv: Szabó Magdától a Hullámok kergetése és a fent említett A fülemüleerdő titka. Szerintem nagyon jókat választottam magamnak augusztusra, most semmi túl komoly nem csúszott volna nálam, mégsem voltak azok a fajsúlytalan történetek, hanem rengeteg mondanivalót, érdekességet találtam bennük.

Tatai Öreg-tó, az új szerelmem

Mivel az augusztus tényleg utazós, programokban, baráti találkozókban, jövés-menésben bővelkedő volt, így erre a nyára egész jó szívvel tekintek vissza. De eléggé fel vagyok dobva, hogy a naptár szerint már szeptember van, jön a kedvenc évszakom, amely hozza magával a lassulást és én most erre is nagyon vágyom. Van már őszi könyvlistám is, remélhetőleg olyan, amit teljesíteni is tudok, lesz rá 3 hónapom, az biztos.

A többiek is lezárták a nyárt:
Nita 
Heloise
Szilvi

2018. augusztus 20., hétfő

Soha többé!

... avagy a Témázós csapat mostani választottja az utált, csalódást okozó könyvek és szerzők, akiket semmi pénzért nem vennénk újra a kezünkbe.

Azzal kezdeném, hogy én nem vagyok igazából a soha többé! és a mérgemben könyvet falhoz vágós típus, azt hiszem nem ilyen a vérmérsékletem, legalábbis a könyvek és az olvasás terén nem. De természetesen engem is érnek csalódások, olvasok kevésbé jó, avagy éppen bűn rossz könyvet, hiszen a nagy számok törvénye, a sok olvasás óhatatlanul azt eredményezi, hogy időről időre megtalálnak ezek is.

Amikor felmerült ez a téma rögtön beugrott az idei két legnagyobb csalódásom és ezek mentén próbáltam megfejteni, hogy miért is lettek azok. Az első ilyen Naomi Aldermantól A hatalom. Hihetetlen módon vártam ezt a könyvet és hatalmas pofára esés lett számomra a vége. Egyszerűen teljesen mást kaptam, mint amire számítottam, mind a történet, mind a stílus tekintetében. Azaz csalódásként éltem meg az egész történetet, amelyet egy idő után borzalmasan unni kezdtem. Sok szereplős volt a könyv, amivel nincsen baj, de egyikkel sem tudtam egy cseppet sem azonosulni, egyikőjük sorsa sem érdekelt igazán. És azt hiszem ennek a csalódásnak ezek a pontok a gyökerei: ha van egy könyv, amely körül nagy a felhajtás, sok dicsérő kritikát kap, baromi jó a borítója is, egyszóval az egész már a megjelenése előtt óriási mértékben birizgálja a fantáziámat, azzal szemben szerintem az elvárásaim is nagyobbak, mint például egy olyan könyvvel kapcsolatban, amelyet random módra és tök ismeretlenül lekapok a könyvtár polcáról. Pár évvel ezelőtt nem véletlen voltam "lázadó", abban a tekintetben, hogy a nagyon hype-olt könyveket direkt nem olvastam el. Azt hiszem ebbe a kategóriába tartozott nekem Dan Browntól A Da-Vinci kód, vagy a Millenium-sorozat első kötete a Tetovált lány is - jóval a befutásuk után vettem őket kézbe, amikor számomra már megkopott az a reklám, ami övezte őket. És mindkettőt imádtam.

Forrás

Ha már Dan Brownt emlegetem a másik idei "lyukra futásom" épp vele, az Infernóval történt. Itt már más miatt éltem meg csalódásként a történetet. Eddig két könyvét olvastam az írónak, amelyeket nagyon szerettem (a fent említetteken túl még az Angyalok és démonok került nálam sorra). Tetszett az alaptörténet, tetszettek a helyszínek, a sok történelmi és művészettörténeti információ, amelyet regényes formában tálalt, szóval azokkal kilóra megvett. Az Infernóra érdekes módon már nem izgultam rá, de azért mindig birizgált valahol, hogy csak ezt is el kellene olvasnom. Bár ne tettem volna, mert akkor Langdon professzorral tökéletes maradt volna a kapcsolatom. Az Infernónál érdekes módon pont azok a dolgok kezdtek fárasztani, amelyek eddig nem zavartak: ugyanaz a séma, azaz Langdon prof egy különleges rejtély közepén találja magát és egy hatalmas hajsza veszi kezdetét, ahol nem tudjuk eldönteni, hogy ki a jó és ki a rossz, ömlik ránk a rengeteg infó és persze lesz itt is egy női mellékszereplő. Mi volt a gondom akkor? Az, hogy így a harmadik könyvre ez már rettentő unalmassá vált. Ezért ezt a csalódást annak a számlájára írom, hogy egyrészt az író számomra nem tudott megújulni, másrészt szerintem én is és így az ízlésem is változik az évek alatt. Nem biztos, hogy meg kell maradni ugyanazoknál a szerzőknél, akikkel korábban tutira mentem.
Hasonló cipőben járok Nicolas Barreau könyveivel is. A nő mosolyát imádtam tőle, egy könnyed, kedves kis romantikus történet volt. Mikor megjelent a második könyve, nem is volt kérdés, hogy azt is elolvasom. Aztán ahogy a harmadikat is megismertem rájöttem, hogy nem képes megújulni, mást nyújtani ő sem. Mindegyik története hasonló, hasonló helyszínnel, félreértésekkel, amolyan tévedések vígjátékával. És ami elsőre bájos volt, sokadjára bizony elég unalmas, és hát az élet rövid, sok a jó könyv, így azt hiszem mind Barreau, mint Brown könyveinek búcsút mondok a jövőben.

A csalódást okozó könyvek és szerzők kapcsán még beugrott egy számomra fontos dolog: amikor - véleményem szerint - rajongói nyomásra egy egyedülálló könyvből sorozat lesz, vagy egy x részre tervezett sorozat a siker miatt egy elnyújtott rétestésztává válik, az nekem mindig nagy csalódás. Egy, számomra fontos könyv szerzőjében csalódtam, igaz nem akkorát, hogy soha többé ne olvassak tőle, hisz szeretem a könyveit, de valahogy rossz szájízt hagyott bennem. Jojo Moyes Mielőtt megismertelek regénye számomra nagyon meghatározó könyv lett. Épp ezért nem tudtam hová tenni a hírt, amikor kiderült, hogy lesz folytatása, holott erről szó sem volt. Aki olvasta a könyvet, vagy esetleg látta a belőle készült filmet, az tudja, hogy ez a történet úgy kerek és lezárt ahogy van. Semmi szükség nem volt a folytatásra, legalábbis számomra. Elolvastam, de nem szerettem, és ahogy láttam, újabb folytatás ígérkezik. Azt már biztos, hogy nem veszem kézbe.



Amúgy érdekes módon nem igen volt nálam példa arra, hogy olvasás közben abbahagyjak egy könyvet, akármennyire is szenvedtem vele. Valahogy mindig adok nekik egy utolsó utáni esélyt, hátha az utolsó 50 vagy épp 20 oldal akkorát fog szólni, hogy megérte elolvasni az előtte lévőket. Bár úgy gondolom, hogy erről szép lassan le kellene szoknom hiszen, ahogy az embernek egyre kevesebb a szabadideje, úgy válik az és annak eltöltése egyre értékesebbé, ezért hanyagolni kellene a közepes vagy annál rosszabb könyveket. Talán lassan eljutok majd erre a szintre is, és akkor a csalódásokat is minimalizálni tudom. Addig meg meghagyom a paprikás posztokat PuPillának!


A csapat többi tagjainak csalódásairól itt olvashattok:
Dóri
Czenema
Bea
PuPilla
Anett
Heloise
Nima 

2018. augusztus 5., vasárnap

Júliusi zárás

A július beszerzések és olvasások terén igazán egyensúlyban lévő hónap lett: pont annyi könyv került hozzám, mint amennyit elolvastam, csak ugye nem pont ugyanazokat.

BESZERZÉSEK

A hónap elején a fejembe vettem, hogy az egyik kedvenc könyvemet, a Jane Eyre-t szeretném beszerezni az Ulpius klasszikusok sorozatának kiadásában, ami a mission impossible kategóriájába tartozik (tudom, én is jókor kapcsolok). E miatt tettem egyik délután egy hatalmas antikvárium körutat, de sajnos nem jártam sikerrel. Viszont az egyik helyen megláttam Szabó Magda Hullámok kergetése című könyvét, amelyre Tíciánál figyeltem fel, így úgy döntöttem ez bizony hazajön velem. Aztán egyik délutáni könyvesboltos bóklászásom során elköltöttem még a szülinapomra kapott egyik ajándékkártyámat két gyönyörűségre: Jón Kalman Stefánsson A halaknak nincs lábuk lett az egyik, amely nagyon szép kiadás, illetve egy újabb Szabó Magdára, a Zeusz küszöbénre csaptam le. Utolsó beszerzésem egy molyos vétel volt: ha már a Jane Eyre-t nem sikerült az Ulpius kiadásában - egyelőre - a polcomra tennem, az Üvöltő szeleket igen, amit tervezek is az ősszel újraolvasni.



OLVASÁS

A 4 olvasás egy kicsit csalás, hiszen a 4. könyvet augusztus első napjaiban sikerült befejeznem, de majdnem megvolt, szóval én inkább ide sorolom. A júliust szinte egész végig Olaszországban töltöttem, pedig ki sem tettem a fővárosból a lábam. Nem akarattal válogattam össze a könyveket, egyszerűen tudat alatt így jöttek, gondolom próbáltam "elmenekülni" a hétköznapok elől. Elsőként Szerb Antaltól az Utas és holdvilágot olvastam újra a Poket könyvek kiadásában és most sem csalódtam benne. Aztán folytattam a sort Dan Brown Infernójával, amely várólista-csökkentéses könyv volt és nekem csalódás. A témáját nagyon szerettem, viszont valahogy beleuntam Langdon prof rohangálásába, túl sok volt már. A harmadik könyvem egy igazi könnyed történet volt Laura Frasertől. Az itáliai affér nem ígért túl sokat, és azt be is teljesítette, de nekem most nagyon jól esett ilyen kis semmiségekről meg a csodás olasz városkákról, a tájakról, emberekről, kajákról olvasnom. Az utolsó könyv viszont elég komoly témákat boncolgatott, holott elég kis chick-litnek tűnik. Tisztában voltam vele, hogy nem az, hisz láttam a Hatalmas kis hazugságok című sorozatot, utána határoztam el, hogy könyvben is szeretném megismerni. Pont olyan jó volt, mint a sorozat, van, ami a könyvben jobban tetszett, van, ami a sorozatban jött át jobban, mindenesetre szerintem fontos könyv, én ajánlom mindenkinek.



Abból kiindulva, hogy július is milyen piszok gyorsan eltelt, augusztusban sem lesz ez másképp (egyrészt örülnék is ha gyors lenne, mert ez a kánikula a városi betonrengetegben elviselhetetlen), bár végre ebben a hónapban úgy tűnik a munka mellett pár nap mini nyaralásra lesz lehetőségem, amely során offline létet és rengeteg olvasást tervezek. És bevallom, én vagyok az az őrült csaj, aki már nagyon várja az őszt (a kedvenc évszakom), sőt, már szépen alakulnak az őszi olvasási terveim is, szóval a nagy hőség közepette inkább erre az időszakra próbálok gondolni a cseppfolyósodás elkerülése végett.


A többiek beszámolója:
Nita 
Amadea
Heloise

2018. július 30., hétfő

Egy pad, egy kávé és egy könyv #18

Jelen esetben két könyv, ugyanis olyan helyről szeretnék most nektek beszámolni, ahová már többször is beültem más-más könyvet olvasva. Elég sokat járok mostanában a városban, egyrészt kicsit így szeretném a robotüzemmódú hétköznapjaimat feldobni, másrészt testmozgásnak sem utolsó egy jó kis városi séta, harmadszor pedig tök jó dolog új helyeket felkutatni, új kávézókat, beülős helyeket kipróbálni. 

Régóta nézegettem már a XI. kerületi Móricz Zsigmond körtérnél lévő 4Street Coffee reggelizős-kávézós helyet, de valahogy mindig elmentem mellett. Mígnem egyik hétvégén a Feneketlen-tóhoz tartva úgy döntöttem, hogy ez lesz az a hely, amit kipróbálok. Nekem nagyon tetszik, hogy a körtér közepén, a Gombában ilyen helyet alakítottak ki: aki reggelizni szeretne, vagy egy gyors kávét inna, vagy akár ki-vagy épp beülne a barátaival egy gyors sütire, beszélgetésre, az bizony megtalálta a tökéletes helyet és ehhez az elfogadható árfekvést is. Van itt minden, amit egy ilyen helytől elvárunk: szendvicsek, sütemények, kávék, most nyáron jegeskávék is, meg jófajta limonádék, torták, finom sütik.

Első alkalommal kint ültem le, ugyanis a Gomba úgy van kialakítva, hogy van kinti leülésre is hely, lehetőség. Akkor a sima tejeskávé és egy frissítő limonádé mellett tettem le a voksomat. Ez utóbbival "meggyanúsítottak", hogy az inkább aperol spritz, de nem, higgyétek el nekem, hogy az egy isteni gyümölcsös limonádé. Ekkor még Szerb Antal Utas és holdvilágját olvastam, a Poket könyves verziót. És ha már Poket könyv: a Móricz Zsigmond körtéren pont a 4Street Coffee mellett található egy Poket automata, amelyben szinte mindig van könyv, már láttam is az új Virginia Woolf narancssárgás kis könyvecskéjét ott is. Egyszer ennél az automatánál sikerült egy nagyon klassz beszélgetést lefolytatnom másokkal, akik szintén vásároltak, szóval a Poket tényleg közelebb hozza az embereket. Amúgy az Utas és holdvilág tök jó olvasmány nyárra: Olaszország, meg pár megfontolandó gondolat az életről. Ne hagyjátok ki!

Második alkalommal pont most hétvégén jártam a 4Streetben. Épp elment az orrom előtt a busz, amire elég sokat kellett várnom, így gondoltam meglepem magam egy elviteles kávéval. Most bent ültem le, kint bődületes meleg volt, és amúgy is nagyon tetszik a visszafogott türkizes-fehéres dizájn. Most cappuccino mellett döntöttem, és végül nem is a következő busszal mentem el, mert leültem és bele is merültem az épp aktuális olvasmányomba, ami Liane Moriartytól a Hatalmas kis hazugságok. Láttam már a sorozatot, ami nagyon tetszett, így a könyvet is el szerettem volna olvasni. Hiába ismerem a történetet (eddig egész könyvhű a sorozat), mégis nagyon mellbevágó a könyv és nagyon tetszik, fontos témákkal foglalkozik, cseppet sem könnyű csajos olvasmány.
De hogy a 4Street Coffeera is visszatérjek, a mostani alkalommal jobban megfigyeltem a pultban lévő finomságokat is és nagy örömmel láttam, hogy glutén-és laktózmentes sütik, édességek is elérhetőek nem horror áron. Két látogatásom után bátran tudom ajánlani nektek a 4Street Coffeet, kellemes hely, hosszabb-rövidebb kávézásra egyedül, társaságban igazán jó választás.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...