2019. január 19., szombat

Egy igazi "feel-good" könyv

Jean-Paul Didierlaurent: A 6:27-es felolvasó


Azt hiszem magam sem vártam, hogy a 6:27-es felolvasó, Guylain Vignolles milyen gyorsan és könnyen elrabolja a szívemet a történetével. Márpedig ez történt. Mindenkinek biztos vannak olyan könyvek az életében, amelyiket olvasva tényleg vágyik arra, hogy ott legyen, hogy személyesen is megismerhesse a szereplőket. Nekem ez a történet pont ezt az érzést adta és olyan klassz, hogy már januárban elmondhatom, olvastam egy ennyire meghatározó könyvet az idén.



De miért is szerettem Guylain történetét? Mert átlagosnak látszó, de cseppet sem átlagos, hanem igazán nagyon különleges emberekről szól, akik nagyon magányosak, ugyanakkor a kívülről szürke életükbe betekintve rájöhetünk, hogy mindannyian különlegesek.
Nézzük csak Guylaint, aki egy olyan üzemben dolgozik, ahol a bezúzásra ítélt könyveket semmisítik meg és pont ő kezeli a zúzógépet. A férfi minden este alászáll ebbe a gépezetbe és az ott talált oldalakat megmenti, majd a 6:27-es reggeli vonaton, amelyikkel munkába jár felolvassa ezeket. A közönség imádja, sőt, már várják, hogy aznap mivel szolgál nekik a felolvasó. A történet ott kezd igazán érdekessé válni, amikor egy nap egy pendrive-ot talál a megszokott ülésén, amelyen egy wc-s "néni" írja le humorosan a történeteit, érzéseit és Guylain élete nem várt fordulatot vesz ezekkel a történetekkel.

"Nem, nem mondhatnám, hogy minden rendben van, vágott volna vissza szíve szerint Guylain. Egy olyan apának a visszatérésére várok, aki már huszonnyolc éve halott, és az anyám azt hiszi, hogy egy kiadóban dolgozom. Minden este egy aranyhalnak mesélem el a napomat, olyan mértékben undorodom a munkámtól, hogy majd kihányom tőle a belemet (...)"

Ha már csak ennyi lenne az alapsztori, szerintem az is elég lett volna, de kapunk még néhány szerethető mellékszereplőt is, akik hol könnyeket csalnak a szemünkbe, hol mosolyt az arcunkra. Ott van például Guylain két legjobb barátja. Régi kollégája, Guiseppe, aki egy munkahelyi balesetnek köszönhetően tolószékbe kényszerül. Ez az idős férfi lesz Guylain egyik legnagyobb támasza a wc-s néni ügyben, de a férfi is folyamatosan támogatja idős barátját, aki nem tudja megemészteni lábai elvesztését, de ő egy percig nem hagyja, hogy a depresszió leterítse.
Vagy ott van az üzem őre, Yvon akiben egy költő veszett el, hiszen csak alexandrinusokban beszél, csak még a színpadát nem találta meg. De a felolvasásnak és két idős, tüneményes néninek köszönhetően hamarosan Yvon is megtalálja terepét a Lilaakác Otthonban.
Meg persze mindenezek mellett ott van a wc-s néni és a történetei, ami amolyan könyv a könyvben történetet ad az olvasónak és remek perceket szerezett nekem, annyiszor nevettem a sorokon. Ugyanakkor teljesen megvett vele az író, hogy milyen mély érzelmeket, milyen magányosságot rejtettek ezek a történetek. Nem is csodálom, hogy Guylain érzelmeit is teljesen felkavarták.

"Elérte, hogy ne legyen se szép, se ronda, se kövér, se sovány. Csak halvány körvonala az emberek látómezejének határán. Önmaga megtagadásáig beolvadt a háttérbe, kihalt vidékké változott".

Annyi kedvesség, annyi keserédesség van ebben a rövidke történetben. Guylain személyisége egy csoda. Ahogy az aranyhalát kezeli - akik sajnos nem élnek túl sokáig, így már a sokadikat "fogyasztja"-, ahogy a gyűlölt munkahelyén igyekszik menteni a menthetőt, ahogy támogatja a barátait, vagy ahogy eleget tesz a vonaton a fent említett idős nénik kérésének. Az egyik legszerethetőbb karakter lett ő, akiről valaha olvastam. Maga a történet a sok tucatsztorik közül messzemenően kiemelkedik: valami egyedit kaptam, egy igazi feel-good élményt végig, sőt az utolsó sorok elolvasása után úgy vigyorogtam egy ideig, mint a vadalma. Imádom ezt az érzést! Amikor egy könyvtől azt kapom meg, hogy igen, ha szar is az élet, van értelme, vannak jó emberek benne és van, hogy egy csapásra minden a helyére zökken. Azt hiszem ez a könyv is felkerül majd az újraolvasós kedvenceim közé. Franciás bája bármikor gyógyír mindenféle lelki nyavalyára, vagy a sötét téli esték elviselésére. Ne hagyjátok ki!

"Amikor az RER beérkezett az állomásra, és az emberek kiszálltak a kocsiból, egy külső megfigyelőnek azonnal feltűnt volna, Guylain hallgatói mennyire különböznek az utastársaiktól. Az arcuk nem az az érzéketlen maszk volt, mint a többi utasé. Mind úgy néztek ki, mint a jóllakott csecsemők." 


Kiadó: Magvető
Kiadási év: 2015
Fordította: Tótfalusi Ágnes

2019. január 12., szombat

"Mindenkinek vannak titkai."

Sarah Pinborough: Ne higgy a szemének!


A 13 perc sikere után nálam nem  volt kérdés, hogy Pinborough másik könyvét is elolvasom. A Ne higgy a szemének! fülszövege kellően felcsigázott, gondoltam hadd dagonyázzak egy megcsalás történetéből kifejlődő krimiben az idei év első olvasmányaként. De már annak olvasatán éreztem, hogy nem teljesen krimi lesz ez, hanem valami megfoghatatlan besorolású történet, bár ilyen végkifejletre még csak nem is gondoltam volna.



Szóval aki egy szimpla, egyszerű a "férj megcsalja a feleséget, majd a feleség barátságot köt a szeretővel, hogy bosszút álljon a férjen fajta" krimit szeretne olvasni az ne ezt a könyvet vegye a kezébe. Mert kb. a könyv 95%-a ugyan pontosan erről szól, és számomra ez sem volt unalmas, ugyanakkor éreztem, hogy az a maradék 5% valami nagyon mást fog adni és nagyon más irányba viszi majd el, mint amit elsőre sejtettem. És ehhez a lezáráshoz nagyon nyitottnak kell lenni.

"Mondjuk, hogy ketten pontosan ugyanazt a dolgot élik át – kérd meg őket később az esemény felidézésére, és bár a beszámolójuk talán hasonló lesz, mindig akadnak majd különbségek. Az igazság más és más valamennyiünk számára."

De ha az alapszituációt nézzük, akkor kaptunk egy szokványos megcsalásos történetet, ami mégsem volt annyira szokványos. Louise gyermekét egyedül nevelő, önbizalmát elvesztő késő harmincas nő, aki egy este egy bárban egy csók elejéig összekavarodik egy jóképű idegennel. Majd a sokk akkor éri, amikor kiderül, hogy a magánklinikán ahol dolgozik ez a fickó lesz a főnöke. Csakhogy házas, méghozzá egy nagyon csinos asszonykával az oldalán él látszólag idilli házasságban. Viszont a vonzalom a nő és a férfi, David között tagadhatatlan, szóval eléggé egymásba bonyolódnak. A viszonyt megspékeli a nő azzal, hogy összebarátkozik Adele-lel, a férfi feleségével. És bár csak egy kávés csevejnek indul a két nő között a kapcsolat, valóban barátok lesznek. Faramuci helyzet. És persze minden olvasó szépen elítéli Louise-t. Ugyanakkor ahogy haladunk a történetben előre egyre derülnek ki a furcsább részletek. Hogy David és Adele hatalmas és fiatal korukban kezdődött szerelmük már minden csak nem szerelem, hogy a férfi csak úgy bírja elviselni az életét, hogy az italhoz és Louise-hoz menekül, hogy Adele fájdalmas és bizalmas részleteket oszt meg barátnőjével, aki a végén kezdi más szemmel látni Davidet és a viszonyukat is. És amikor menekülne ettől a két embertől, már olyan szinte belebonyolódott a kapcsolatba, hogy nincs visszaút.

"Az soha nem elég, ha elmondanak az embernek valamit. (...) a szavaknak igazából nincs súlyuk. A levegőben hallatszó pillanatnyi hangok híján vannak a szilárdságnak. A leírt szavak talán egy kicsit kevésbé, csakhogy az emberek valójában még ekkor sem bíznak eléggé egymásban ahhoz, hogy ne legyenek kételyeik. Igazából soha, senki nem gondolja másokról a legjobbat."

Bár a 13 perc számomra mind a karakterekben, mind a hangulatában sokkal erősebb könyv volt, a Ne higgy a szemének! mellett sem lehet csak úgy szó nélkül elmenni. Sokat gondolkodtam azon, hogy annyiszor rájövök, hogy nem tudunk egy hozzánk közel álló embert teljes mértékben megismerni, nem láthatunk bele a fejébe, nem ismerhetjük minden egyes gondolatát. Csak azt, amit megoszt velünk, csak azt a részét, amibe betekintést enged. És ez bizony szívás, mert a többire ott a bizalom, meg a hit. Hogy el kell hinned, hogy olyan a párod / a barátnőd, amilyennek te gondolod, hogy bíznod kell benne, hogy nem hord álarcot, hogy őszinte veled. Ha pedig nem, akkor hatalmas koppanás lehet a vége. A David és Adele közötti kapcsolat fájdalmasan mérgező volt számomra. Ha két ember így él egymás mellett, annak jó vége tényleg nem lehet. Persze mindennek megvolt az oka, csak hát ugye ez az utolsó oldalakon derül ki.

Ha csak ennyi lett volna az egész sztori, akkor egy közepes kriminek mondanám. Viszont az utolsó oldalakon olyan lezárását kapunk, amitől leesett az állam és vertem a fejem a falba, hogy én hülye, ilyen irányba miért nem gondolkodtam? De most szólok, hogy nagyon nyitottnak kell lenni a befejezésre, mert az bizony eléggé misztikus lett. Egy könyvben olvastam eddig hasonló témáról, persze hogy azt is szerettem. És amikor befejeztem, csak egy darabig ültem magam elé bambulva, hogy atyaég, itt tényleg a legvégén azt kell a legjobban sajnálni, akire nem gondoltam volna.

Ami tetszett, hogy Pinborough számomra teljesen más arcát mutatta ebben a könyvben. A 13 perc young adult története után, most valami hétköznapibbnak induló, de mélyebb, borzalmasabb és persze misztikusabb elbeszélést tett le elém. Fogok még tőle olvasni.


Kiadó: XXI. Század Kiadó
Kiadási év: 2017
Fordította: Tomori Gábor

2019. január 9., szerda

A 2019-es várólista-csökkentés játékosai

... avagy 24 könyv az idei listámról, amit szeretnék elolvasni. Mert hogy mindig hatalmas lelkesedéssel és töretlen optimizmussal indulok neki a várólista-csökkentés játékának (részletek itt Lobo szervezésében), aztán az év eleji lendület megkopik és év végén indul a nagy hajrá, hogy meglegyen a 12 (24 helyett). Bár még a 2018-as listáról nem hoztam az összefoglaló posztot, és azt szoktam korábban megírni, most inkább a 2019-et mutatom meg, mert szerintem csudajó könyveket válogattam össze.



AZ ALAP 12-ES:

Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül
Karinthyt nagyon szeretem, a Poket könyvek koncepciójáért odáig vagyok, így ez a könyv rögtön repült a listára.

Bohumil Hrabal: Gyöngéd barbárok
Csak úgy ahogy ez a Poket is. Azért is szeretem ezt a kezdeményezést, mert ki tud mozdítani a komfortzónámból. Magamtól tuti nem olvastam volna Hrabalt, de felkeltették iránta az érdeklődésem.

F.G.Haghenbeck: Frida füveskönyve
Tavalyi beszerzésem a Frida Kahlo kiállítást követően. Ott annyira elkapott a láz, hogy olvassak erről a hihetetlenül erős nőről, hogy gyorsan megvettem ezt a könyvet. Jó lesz, érzem.

Margaret Atwood: A vak bérgyilkos
Szintén tavaly vettem meg és Amadea párszor mondta már, hogy olvassam el, tetszeni fog. Még az Alias Grace is a polcomon figyel tőle sajnos, de lehet, hogy 2019 majd Atwood éve lesz nálam.

Sarah Pinborough: Ne higgy a szemének!
A 13 perc után kíváncsi lettem Pinborough többi thrillerére. Könyvtárból került hozzám év végén, és ezzel indítottam 2019-et. Ráadásul már ki is pipálhatom a listáról, jó volt vele kezdeni a vcs-s hangolódást.

Leila Slimani: Altatódal
Régóta kerülgetem már ezt a könyvet, azt hiszem Amadea bejegyezése adta meg a végső lökést. Ez is könyvtárból került hozzám, most épp ezt olvasom. Az első oldalak után is azt mondom, hogy sokkoló, "gyomros" könyv lesz.

Jean-Paul Didierlaurent: A 6:27-es felolvasó
Ez a könyvecske PuPilla "hibája". Olyan cuki posztot írt róla, hogy teljesen belelkesedtem én is, aztán jól lecsaptam rá még december végén a könyvtárban. Így legalább tuti, hogy legkésőbb februárban sorra is fog kerülni.

Böszörményi Gyula: Bitó és borostyán + Nász és téboly
A 2018-as vcs-be az Ambrózy-sorozat 3. részét válogattam be, utána persze nyúltam volna a folytatások után, de már akkor úgy terveztem, hogy az utolsó két részt az idei megmozdulás keretében fogom olvasni. Nagyon szeretem ezt a sorozatot, még akkor is ha eddig a 3. rész volt a legkevésbé kedves a szívemnek. 

Elena Ferrante: Az új név története
Kell magyarázni? Mostanság mindenhonnan a Nápolyi regényekről hallani, hogy mekkora siker. Ki is jött belőle a sorozat és a második részt már 2017. karácsonyára megkaptam, itt az ideje belevetni magam, sőt a harmadik rész lesz az idei - remélhetőleg nem túl sok - beszerzéseim egyike majd.

Joanne Harris: A St. Oswald fiúiskola
Az egyik nagy kedvencem Harristől az Urak és játékosok, így nem is volt kérdés, hogy beszerzem majd a hozzá kapcsolódó újabb kötetet is. Addig tologattam magam előtt, amíg rákerült erre a listára, hogy ne tologassam tovább. És bár a Rúnajelek tavaly óriási csalódás volt, ez amolyan biztonsági kötet számomra az alap 12-esben. Tutira megyek az elolvasásával.

Lackfi János: Milyenek a magyarok?
Kollégám karácsonyi ajándéka. Nem olvastam még semmit Lackfitól, szóval tök jó, hogy fel tudtam venni a listára. Vegyesek az értékelések róla, én egy kis humoros, kikapcsolódós olvasmánynak gondolom, jó lesz ez ha nagyon zombi állapotban leszek az év során valamikor.


A CSERECSAPAT 12-ESE:
ami annyira jó lett, hogy most úgy indulok neki, ezt a 12-öt is elolvasom majd:

Bagdy Emőke - Kádár Annamária - Buda László - Pál Ferenc: Fejben dől el?
- mert egy önsegítő könyv mindig jól jön

Szabó Magda: Zeusz küszöbén
- nyárra tervezem, ki tudja milyen lesz a szabadság, így biztos, hogy Görögországba is eljutok majd

Liane Moriarty: A férjem valamit titkol
- mert folytatni szeretném az írónővel való ismerkedést, hisz a Hatalmas kis hazugságok nagyon betalált nálam mind könyvben, mind sorozatban

J. K. Rowling: Harry Potter és a Tűz Serlege + Harry Potter és a Főnix Rendje
- mert PuPillának megígértem, hogy elolvasom a teljes sorozatot

Menyhért Anna: Egy szabad nő
- mert az Ambrózy-sorozat óta kíváncsi vagyok Erdős Renée életére

Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés
- mert imádom a novellákat és Grecsót is szeretnék többet olvasni idén

Celest Ng: Amit sohase mondtam el
- mert régóta vonz ez a könyv és a Kis tüzek mindenütt is már a polcomon várja a sorát

Michael Ende: Momo
- mert a kollégám kislánya adta nekem kölcsönbe ezt a könyvet

Bagdy Emőke - Kádár Annamária - Kozma-Vízkeleti Dániel - Pál Ferenc - Szondy Máté: Bízz magadban!
- mert az idei év az önfejlesztésé lesz nálam

Caleb Carr: A Halál angyala
- mert egy jó krimi mindig kell (plusz a sorozatot is szeretném megnézni)

Márai Sándor: Az igazi
- mert sokan dicsérték és még nem olvastam Máraitól semmit se

Ezek lennének a vcs-s könyveim 2019-re, ütős kis 2*12-es csapat lett ez!

2019. január 5., szombat

2018-as zárás könyves, olvasós módra

Pár nap késéssel, de itt vagyok, mesélek nektek egy kicsit a 2018-as évemről. Persze könyves blog lévén a könyvekről, beszerzésekről lesz most szó, meg arról hogy így visszatekintve milyen is volt ezen irányvonalak mentén a tavalyi évem.

OLVASÁSOK

Nagyon érdekes, de meglepődtem azon, hány darab könyvet tudtam elolvasni. Kevesebbre gondoltam, hisz például december sem olyan olvasós lett, mint szerettem volna, illetve év közben nagyon sokszor éreztem, hogy küszködök, hogy nem tudok elmerülni a könyvekben, ha volt is időm olvasásra az munkába jövet-menet valósult meg, azt meg olyan csekélynek tartottam. Ehhez képest 61 könyvet olvastam el. Bár a darabszám régóta nem motivál, és 2017 év végén 40 könyvet lőttem be magamnak 2018-ra, valahogy sikerült ezt a számot túlszárnyalni. Ugyanakkor érzem magamon, hogy ez nekem sok, van olyan történet, amire rácsodálkoztam most, hogy jé, én ezt olvastam, és ez nagyon nem jó érzés. Szóval nekem 2019-re azt hiszem a kevesebb több mottó lesz az irányadóm.

Ebből a 61 könyvből volt 10 újraolvasásom, amihez legtöbbször két ok miatt fordulok. Vagy egy masszív olvasási válságban vagyok, vagy olyan zaklatottak a mindennapok minden egyéb ok miatt, hogy muszáj egy kis komfortot hoznom az életembe. Ezek pedig a hőn szeretett kedvencek. Akikben nem szoktam csalódni. Idén Eleanor Oliphanttal találtunk újra egymásra, nálam ő all time favourite karakter lesz, ugyanakkor felnőtt fejjel sikerült például megszeretnem és megértenem A kis herceg történetét, vagy újragondolom Vera karakterét az Április út című regényből. Nincs mese, nagyon szeretek újrázni, buzdítanék rá mindenkit. Ne gondoljátok időpocsékolásnak, vagy ne féljetek a másfajta élménytől. Úgyis ahhoz a történethez fogtok nyúlni, amelyik b-i-z-t-o-s-a-n tetszeni fog másodjára/sokadjára.

A női és férfi szerzők arányát év közben soha nem figyelem, semmi tudatos építkezés nincs az olvasmányaim között. Így 2018-ban 57%-ban női írótól, 33%-ban férfiaktól olvastam. A maradék 10% pedig a több szerzős/válogatásos könyvek. Szintén nem fordítok energiát a minél sokszínűbb nemzetiségi megoszlásra, ahogy idősödöm mindezeket a szempontokat egyre inkább elhagyom. Így "csak" 12 nemzet került idén terítékre. Jövőre lehet, hogy még ennyi sem lesz, ki tudja? :)

BESZERZÉSEK

Egy kicsit megsokasodtak a beszerzéseim tavaly a 2017-es visszafogott évemhez képest. Akkor 33 könyv került hozzám 25 saját vásárlással, 2018-ban pedig 48, amiből 35-öt vettem én és 13-at kaptam ajándékba. Sokszor könyvvel vigasztaltam vagy jutalmaztam magam 2018-ban egy-egy nehezebb periódus után, vagy egy sikeresen befejezett feladatot megünnepelvén, szóval ez a +10 könyv simán összejött a saját beszerzéseknél. Ráadásul 2018-ban indult el a Poket Zsebkönyv, amit én nagyon szeretek, tőlük is vettem 6 könyvet, amit lehet, hogy mondjuk más formában nem szereztem volna be, plusz 4 olyan könyv is landolt nálam, amit olvastam már korábbban, de nem volt saját példányom (helló, kedves Harris újrakiadások! :)). Ja, meg hát a kollégáimat is meg kell említenem, akik figyelnek az emberre. Mivel állandóan könyvvel látnak, ezért idén kétszer is kaptam tőlük könyves ajándékkártyát, amit ugye " kénytelen" voltam levásárolni. Egyébként januárban volt csak nullás hónapom, és a december volt a "legbrutálisabb" a 10 darab könyvvel.

KÖNYVEK

2018-ra úgy emlékszem vissza, hogy legtöbbször közepes olvasmányokat adott (vagy lehet én váltam kritikusabbá). Kevés volt a nagyon jó történet, és sokszor a csalódások meg jó sokáig éreztették a hatásukat. Íme, ezeket tudom listába szedni a tavalyi olvasmányaim közül:

Negatív élményt jelentettek:
- Naomi Alderman: A hatalom
- Joanne Harris: Rúnajelek
- Dan Brown: Inferno
- Jennie Melamed: Lányok csöndje 

Meglepetést okozók, avagy nem gondoltam volna, hogy ennyire jók lesznek:
- Julie Buxbaum: Három dolgot mondj!
- Julie Buxbaum: Hogy folytassam
- Liane Moriarty: Hatalmas kis hazugságok
- Sarah Pinborough: 13 perc

A Legjobbak:
- Sarah Winman: Bádogember
- Tittel Kinga: Mesélő Budapest
- Balogh Boglárka: Ezerarcú Föld
- Frederik Backman: Egymás ellen
- J.K. Rowling: Átmeneti üresedés
- Domenico Starnone: Hurok

SZERZŐK, akikkel 2019-ben is találkozni szeretnék

- Elena Ferrante: a Nápolyi-regényciklust szeretném folytatni, nagyon betalálnak nálam a történetei.
- Alice Hoffman: balzsam a megfáradt léleknek, mindezt úgy, hogy nem csöpög a nyáltengertől
- Szabó Magda: hihetetlenül érdekes karakter, szép lassan szeretnék az életművével megismerkedni
- Liane Moriarty: egy régi könyve már ott figyel a 2019-es vcs-s listámon, jött ki tőle újabb, szóval biztos lesz mit magamévá tennem tőle.
- Joanne Harris: lesz újrázás és lesz St.Oswald folytatás, nálam ő kabátkönyves szerző (copyright @Amadea)
- J.K. Rowling: helló, Potter-univerzum és siess már vissza, Cormoran Strike! Téged nagyon várlak 2019-re!
 

TERVEK 2019-re

Na, azok nincsenek. Idén a Goodreads-es "hány könyvet szeretnék elolvasni kihívást" sem állítottam be. Nem fog foglalkoztatni a darabszám, Jó, sőt nagyon jó könyveket szeretnék olvasni. Egyedül a már szokássá vált várólista-csökkentésre neveztem be Lobo szervezésében, mert ezt még mindig játéknak fogom fel és nem kényszernek, ráadásul itt mindig akad a kezembe gyöngyszem (idén pl. az Átmeneti üresedés hatalmasat ütött ennek keretében). A tervek helyett amúgy is csak irányvonalakat lőttem be magamnak 2019-re: sokat szeretnék tanulni, fejlődni, változni és változtatni, így gondolom ezzel a kezembe kerülő könyvek is változni fognak. Nyitottan és optimistán kezdtem bele 2019-be, az olvasást pedig élvezni szeretném, igazán élvezni, idén ez lenne a lényeg.


Akik még meséltek 2018-ról:
Nita 

2018. december 30., vasárnap

Novemberi és decemberi zárás

... mert bizony van az úgy néha, hogy én tervezek és igyekszem, aztán minden összejön és borul az egész és majdnem 2 hónapig sem poszt, sem zárás nem kerül fel a blogra. Anélkül, hogy bárkire és bármire is ujjal mutogatnék, sajnos novembertől úgy besűrűsödött az élet, hogy elengedtem a blog jelentette "kényszert". Ha pihenni is akartam, és nem folyamatosan pörögni, akkor az alvásra és az offline életre mondtam igent és a blogra - sajnos - a nemet. Visszagondolva úgy mentek a napok, hogy az hajtott csak előre, hogy majd az ünnepek között lesz pihenés, töltődés és akkor biztosan írok majd. Ebből egyelőre annyira telik, hogy beszámolok a novemberi és decemberi hónapomról, ami könyvbeszerzés terén bitang erős véghajrát hozott, ellenben az olvasások miatt eléggé szégyenkezem, gyatrára sikeredett ebből a szempontból az év vége.

BESZERZÉSEK

Novemberben 5 könyvvel lettem gazdagabb. Ebből 2 kötet a PuPillának tett ígéretemnek - miszerint végig fogom olvasni a teljes HP sorozatot - köszönhető, meg annak is, mikor a 2. kötetet vettem meg, a kezembe nyomta a könyvesboltban a 3. részt is, mondván, hogy úgyis folytatni akarom majd rögtön. Így lettem büszke tulaja a Harry Potter és a Titkok Kamrájának, meg a Harry Potter és az azkabani fogoly egy példányának. Aztán megjelent végre a könyves világ által nagyon várt A hableány és Mrs. Hancock, amely engem sem hagyott hidegen. Épp a végén járok, azt hiszem vele zárom majd olvasás terén 2018-at. Nagyon szerettem volna egy példányt az új köntöst kapott Gavalda novelláskötetből, így megleptem magam a Csak azt szeretném, ha valaki várna rám valahollal. Aztán a Black Friday mizéria engem csak a könyvek terén mozgatott meg, a nagy akciós napon lecsaptam Celeste Ng legújabb könyvére, a Kis tüzek mindenüttre.



A decemberi hónap után pedig újra kitehetem a könyvespolcomra a megtelt táblát, összesen 10 könyvet könyvelhetek el. Nem mintha nem tudtam volna, hisz a családtól csak könyvet kértem, de azért magamnak is vettem két könyvet. A Poket zsebkönyvek közül a Hrabal kötetre, a Gyöngéd barbárokra kívántam rá, illetve becsúszott még egy HP rész, a Harry Potter és a Tűz Serlegét is beszereztem. A barátaimnak köszönhetően karácsonyi ajándékként csupa kis csodát kaptam: lett egy Bíborszínem, egy Medve és a csalogányom és egy Mielőtt a kávé kihűl könyvem is. A céges angyalkám szintén könyvvel lepett meg (elmondása szerint a másik egy üveg Aperol lett volna :)), tőle Lackfi János Milyenek a magyarok? című humoros írását kaptam meg. A családi karácsonynak hála pedig jövőre olvashatok Nyáry Krisztián tolmácsolásában Merész magyarokról, tovább ismerkedhetek Szabó Magdával az Ókúton keresztül, visszatérhetek nagy kedvencemhez, Robert Capához a Vér és pezsgő c. kötettel és megismerhetem Márai Sándort is Az igazin keresztül.



OLVASÁSOK

Na, itt van elég erőteljes elmaradásom. Még a november úgy ahogy adott időt az olvasásra, hisz összességében 6 könyvet fejeztem be. Ebből kiemelkedett számomra Sarah Pinborough 13 perce, amit annyira élveztem hogy ki is vettem egy másik könyvét az írónőnek a könyvtárból. Aztán kellett valami léleksimogatós olvasmány, így újráztam egy nagy kedvencemet, Hidasi Judittól az Április utat. Aj, annyira szeretem ezt a könyvet, de most nagyon másként éltem meg Vera történetét. Folytattam a 2. Harry Potter kötettel a sort (persze a filmet is újranéztem), majd végre visszatértem a vcs-csökkentéshez és kipipáltam az Ambórzy báró sorozat 3. részét, az Ármány és kézfogót. Ami sokkal jobban tetszett volna, ha kuckózósabb napokat élhettem volna át vele. Aztán mikor éreztem, hogy nem túl rózsás a helyzet olvastam egy kis könyvet arról, hogyan legyünk boldogak svéd módra (Lagom), majd a karácsonyra hangolódva a Karácsonyról álmodók című válogatást vettem a kezembe.



Decemberben egészen a szabadságom megkezdéséig kisebb-nagyobb szünetekkel A hableány és Mrs. Hancockot olvasgattam, de csak ma fogom befejezni. Viszont a szabadságom első napjaiban belehúztam a vcs-s könyvekbe és így elolvastam Scalzitól a Zoé történetét és Gillian Flynntől a Sharp Objectset. Velük lett meg az idei 12 könyv. Scalzi még mindig az én kis lightos sci-fi íróm, a Vének háborúja sorozatot is szeretem, szóval darálós könyv volt. Ellenben a Sharp Objects/Éles tárgyak baromira megviselt, közben úgy, hogy letehetetlen volt. Pont most nézem a belőle készített sorozatot és zs-e-n-i-á-l-i-s.

Januárra nincs terv, nincs fogadalom, lesz ahogy lesz az utóbbi hónapokból kiindulva :)


A többiek decembere:
PuPilla
Heloise
Szilvi
Nita 

2018. november 7., szerda

A Barbie-k cseppet sem rózsaszín világa

Sarah Pinborough: 13 perc


Olyan régóta vágytam már valami igazán klassz olvasási élményre, arra a régvolt érzésre, amikor hajnalig fent maradtam olvasni és reggel is az első gondolatom az volt, hogy olvasni kéne még pár oldalt. Vagy amikor folyton csak a könyvben történteken kattog az agyam, a villamoson utazva zenét hallgatva is a főszereplők cselekedeteit elemzem magamban. És én lepődtem meg a legjobban, amikor mindezt egy YA pszichothrillertől kaptam meg. Kéretik nem nevetni!



A 13 perc jó ideje a radaromon volt, igaz, először egészen a szélén, mert eleinte a borítót találtam iszonyat ütősnek, majd egy antikváriumos körút alkalmával beleolvasván a könyvbe egészen nehezen tudtam otthagyni. Végül a könyvtárban csaptam le rá és mostanság bekövetkezett hosszú hétvégéknek hála végre sorra is tudtam keríteni. Pár nap alatt befaltam. Pedig egyáltalán nem egy könnyű történet, persze, hiszen pszichothriller, de gondoltam ha YA, akkor biztos a lightosabb fajtából. Hát nem. Pinborough tinédzser főhősei a rémálmaim megtestesítői. Ugyanakkor baromi kettős érzés ez, mert pont az a brutalitás amit magukban hordoznak, a viselkedésük, az egész miliő, a középiskolai rangsorban való hely adja a sava-borsát a könyvnek. Az pedig piszok erős.

"Ennek a kisvárosnak a tinédzserközösségét úgy fonták körbe a szavak, mint a szögesdrót, mely karmol, húsba tép és beleakad az emberbe."

Adott egy lány, Tash, aki a gimi egyik legnépszerűbbje, és hihetetlen módon egyik hajnalban a folyó jeges vízéből húzza ki egy arra járó kutyasétáltató, de a lány még így is 13 percig halott volt, míg nem sikerült újraéleszteni. Nem emlékszik mi történt vele, csak azt tudja, hogy nem akart öngyilkos lenni és hogy a "balesete" valahogy kapcsolódik két legjobb barátnőjéhez, akikkel hármasban ők a suliban a Barbiek - szépek, csinosak, szőkék, népszerűek. Mindenki velük akar barátkozni, ugyanakkor ők megválogatják, hogy ki kerülhet közéjük. Ennek a válogatásnak esett áldozatul pár évvel ezelőtt Becca, aki Tash gyerekkori legjobb barátnője volt. De a két másik Barbie megjelenése után már nem volt megfelelő a csapatba, ezért lazán ejtve lett. A lány, a mai napig nehezen tudja ezt feldolgozni, mégis ő lesz az az ember akibe Tash a balesete után megbízik, akivel napról napra újra egyre közelebbi kapcsolatba kerül. Mert Tash érzi, hogy valami bűzlik a balesete körül, csak nem tudja, hogy mi, de Beccával közösen megpróbálják azt kideríteni.



Így nem tűnik olyan nagy történésnek a sztori, de ahogy lapról lapra, fejezetről fejezetre egyre mélyebbre ásunk Tash, Becca és a két Barbie életébe úgy érezzük, hogy ezekkel a tinédzserekkel valami nagyon nincs rendben. És itt nem csak a szex, a töménytelen mennyiségű drog miatt gondoljuk, hanem valami rothadás árad a sorok közül és a lányok lelke mélyéről. Pinborough nagyon ügyesen játszik velünk olvasóval, hisz én a végéig nem tudtam eldönteni, hogy a lányok közül kinek van a legtöbb vaj a fején. Mert itt aztán higgyétek el mindenkinek van valami takargatnivalója. És hiába agyaltam menet közben a MI TÖRTÉNHETETT? kérdésen, én bizony nem jöttem rá a csattanóra. Teljesen más irányba keresgéltem. De azt hiszem ez a számomra nagyon erős hangulatnak köszönhető volt, hisz annyira beszippantott a könyv, hogy alig akartam letenni. Az meg külön pontot érdemel tőlem, hogy bár Becca a mesélő, de olvasunk az esetről újságcikkeket, pszichológusokkal történt megbeszélésekről feljegyzéseket, rendőrségi jegyzőkönyveket, sőt, Tash naplójából is kapunk részleteket, szóval a stílus sem lesz unalmas egy percre sem, hanem ezáltal sokkal színesebb, valóságszagúbbá válik.

"Bizarr, ha felnőttek hálálkodnak a tinédzsereknek. És egy kicsit ijesztő. Mintha mind egyenlőkké válnának, és nem maradna biztonság a világban. A gyerekkoruknak vége. Egy váróteremben vannak a felnőttkor szélén. A senki földjén, ami már nem az egyik, és még nem a másik. Ez néha irtó jó. Néha totál szívás."

Ami fájt olvasás közben, hogy ha a tinédzsereknek manapság tényleg ilyen a világuk, tényleg ilyen hierarchia uralja a sulik szociális életét, meg a közösségi médiának tényleg ekkor a szerepe az életükben, akkor én rohadtul örülök, hogy nem most vagyok fiatal. Döbbenet egyszerűen, hogy egyik napról a másikra kizárhat magából egy közösség egy-egy poszt hatására, vagy te lehetsz a suli legnépszerűbbje. Pont ezért bírtam Beccát talán a legjobban a csajok közül: nagyívben tett rá, hogy mit írnak róla, számomra helyenként olyan "badass" női karakter lett. Persze a lelke legmélyén neki is fájt hogyan bánnak vele, és abba belegondolni, hogy a tinédzser évek alatt, amikor szerintem a legsebezhetőbbek vagyunk, mert magunk sem értjük sokszor, hogy mi történik a lelkünkben, a testünkkel, szóval pont ekkor ilyen sérüléseket szerezni talán örökre feldolgozhatatlan marad. Azt hiszem ez miatt jó lett volt ennek a könyvnek a legvégén egy epilógus is, hogy legalább úgy csukhassam be, hogy van még remény. De ezt leszámítva Sarah Pinborough 13 perce kikapcsolt, szórakoztatott, és mindenképpen kedvet csinált az írónő további könyveihez is.


Kiadó: 21. Század Kiadó
Kiadási év: 2018
Fordította: Tomori Gábor

2018. november 3., szombat

Októberi zárás

Milyen gyönyörű októberünk volt idén, nem? Nem győztem újra meg újra elmerülni a szépségben, amit a természet, a színesedő fák, a lehullott falevelek nyújtottak. Rég volt már ilyen igazi vénasszonyok nyarás őszi időnk, és én csak azt sajnálom, hogy a hőmérsékletet tekintve még mindig mintha késő nyár lenne, szeretnék már egy kicsit fázni. És bár az október igen munkásan telt, azt hiszem kezdek visszatalálni az olvasás öröméhez, amikor nem leszívott aggyal olvasok, hanem a hétvégéken belemerülve, a villamoson reggel és este meg hazafelé tartva teli szájjal nevetve a könyvön. Egy dolog nem az igazi mostanság, a blogos aktivitásom, de talán ez is lesz majd jobb, visszarázódom a régi rutinomba.

BESZERZÉSEK

Három könyvvel gazdagodtam októberben. Elsőként a Poket könyvek gondozásában megjelent antológiát, a 100 szóban Budapest 2018+ - t vettem meg. Ami nekem igazi életmentő könyvecske volt. Rettentő jókat szórakoztam rajta, imádom, hogy valóban belefért a ballonkabátom zsebébe, így a buszon, metrón, villamoson simán elő tudtam kapni és visszasüllyeszteni a zsebembe két megálló között.
Az egyik könyvesbolti bóklászásom alkalmával újra felötlött bennem az, hogy régen, amikor nem molyoltam, nem olvastam a netet, hanem teljesen tudatlanul bementem és választottam magamnak egy könyvet, szóval hogy ez milyen szuper érzés volt és most mennyire hiányzik. Bemegyek és szinte minden engem érdeklő könyvről van infóm. Elmarad a felfedezés öröme. Épp ezért lepődtem meg, amikor rátaláltam Golnaz Hashemzadeh Bonde El kell mondanom című könyvére. Még csak nem is hallottam  róla, pedig pont olyan történet, ami nekem való. Gyönyörű a borítója, de tényleg, percekig csak tapogattam a boltban. És a Park adta ki, ami nekem egyfajta biztosíték a minőségre. Naná, hogy megvettem.
Utolsóként Joanne Harristől a Partvidékiek új kiadását vettem meg. Nekem ez az egyik legnagyobb kedvencem Harristől, és ugyan van egy saját példányom, az sajnos antik és mind emlékszünk, hogy anno az Ulpiusos mennyire "tartós" volt, így muszáj volt megvennem ezt. Jövőre újraolvasás érik belőle.



OLVASÁSOK

Az október az egyik legjobb olvasós hónapom volt, szuper könyveket választottam és összesen 7-et sikerült elolvasnom. Ebből volt két J.K. Rowlingtól. Elsőként az Átmeneti üresedés, amely lehozott az életről is, mégis iszonyú fontos könyvnek gondolom. Hihetetlen, hogy ez a nő mire képes. Aki megalkotott egy Harry Potter világot, levisz a hétköznapok mocsarának legmélyebbjére. A hónap végére a másik arcát, a harrpottereset is megismertem, belekezdtem (újra) a Harry Potter sorozatba. A bölcsek köve tipikusan őszi olvasmány, nagyon szerettem Harryvel, Ronnal és Hermionéval átlépni először a Roxfort küszöbét. Folytatni is fogom, mindenképpen. E két 5 csillagos olvasmány mellé csatlakozott be Domenico Starnonétól a Hurok. Milyen jó, hogy a könyvtárban lecsaptam rá, az idei év Top olvasmányai között a helye és legalább erről sikerült is írni októberben. Szintén szép élmény volt a Poket könyvek kiadásában A kis herceg újraolvasása. Fent említettem a 100 szóban Budapest 2018+ kiadványt, ami nekem az utazós könyvem volt október folyamán. Remek pillanatokat szerzett. Viszont csalódásként éltem meg Agatha Christie-től a Halál a Nílusont. Azt hiszem sokat rontott az élményen, hogy már ismertem a filmek miatt a történetet, és talán ezért eléggé túlírtnak éreztem most ezt. Viszont a legnagyobb csalódásom Guillaume Musso Holnap című könyve volt. Ígéretes alapsztori, volt hogy egészen lelkesedtem érte, aztán az egész átment egy thriller-féle valamibe, mintha Musso maga sem tudná mit is akart volna írni. De 7-ből 5 szuper élmény lett, szóval jó volt ez az október!



Egyelőre november is jól indult, főleg hogy a hosszú hétvégének köszönhetően újra van időm olvasni és van is már egy sztori, ami teljesen beszippantott. Ezt az érzést is olyan sokszor szoktam hiányolni.
Remélem novemberben további jó történetek találnak meg majd maguknak.


A többiek is meséltek az októberükről:
Nita 
Heloise
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...