2018. július 22., vasárnap

Megettem Az időutazó feleségét

A héten egy régi bakancslistás tételem megvalósítására került sor: eljutottam végre én is a Könyvbárba. Ráadásul a most terítéken lévő könyv az egyik nagy kedvencem: Az időutazó feleségét főzték meg. A Könyvbárral már tényleg nagyon régóta kacsingatok, annyira ötletes az egész koncepció hogy az olvasást, a könyveket összekapcsolják az ételekkel, hogy ezt egy könyvszerető embernek, aki a finom ételeket is értékeli, egyszer az életben ki kell próbálnia.



Már amikor beléptünk az étterembe egyik kora délután tudtam, hogy ez jó kaland lesz. Nagyon szívélyes fogadtatásban volt részünk. Azt hiszem az üzletvezető volt a mi "pincérünk", aki nagyon lelkesen el szerette volna magyarázni az étterem koncepcióját, de sajnos nem hagytam szóhoz jutni, ugyanis a csajok már voltak itt, én meg már annyira rákészültem, hogy a menüt is majdnem fejből tudtam. Persze ez nem szegte kedvét, csak örült neki, hogy vannak visszatérő vendégeik, ráadásul a rendelésünkön kívül megajándékoztak minket egy kezdő falattal is: egy hihetetlenül ízletes fűszervajjal és egy szelet pirítóssal melegíthettünk be.



Előételnek mindannyian a "Claire főztje" nevű csodát kértük, amely kacsapástétomot és céklás kenyeret takart, hiszen kalauzunk elmondása szerint Claire nem tud főzni, és ezért ha Henrynek ő szolgálta fel az ételeket a regényben, az mindig valami gyors, egyszerű kaja volt. Na, erre a fogásra mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy egyszerű. Ránézni is csodálatos volt, szín- és ízorgia várt ránk a kóstolás után.



Főfogásnak a "Ketrecben rekedve" zseniális nevű alkotást kértük, amely nyúlcombot, körtés paszternákpürét, csicseriborsót és pálinkamártás foglalt magában, és amikor megkaptuk hatalmas meglepetésként az egész valóban egy ketrecben tálalva érkezett. Annyira jó, hogy vannak ilyen helyek, ahol nem csak az ízlelőbimbóinkat támadják (mert ennél a résznél aztán valóban csak nyögni tud az ember a szájában kavargó ízek összhangjától), hanem adnak a látványra, így mielőtt megkóstolná az ember az ételt, már a szeme is jól lakott. Ennek a fogásnak a története Henry időutazásainak egyikéhez kapcsolódik: az állatkertben találja magát, egy tigris ketrecében. Bevallom, erre a momentumra nem emlékszem már, itt határoztam el, hogy ősszel újra fogom olvasni Henry és Claire történetét.



A desszert előtt kaptunk egy kis pihenőt ("kalauzunk" figyelmeztetett, hogy tömör gyönyörre számíthatunk), így a lányokkal volt időnk meginni azt az isteni pohár rosét, amelyet ajándékba kaptunk az étteremtől. Majd megkaptuk az "Éltető kávé" nevű desszertet, amely a Henry által a regényben elfogyasztott sok-sok kávéra utal. E csodás finomság is egy műalkotás volt: kávé mousse, fehércsoki, brownie darabkák és kávés tejszínhab. Te jó ég, még most is hatalmasat nyelek, ahogy visszagondolok rá. Ráadásul az este lezárásaként kaptunk szintén ajándékként egy-egy kókuszgolyó trüffelt, ami tömény csoki volt és utána tényleg úgy éreztük, hogy pukkadásig teleettük magunkat.



Azt hiszem a Könyvbárban eltöltött pár óra az idei nyaram egyik fénypontja lett. Nem nagyon ettem az elmúlt években ennyire jól megtervezett és kivitelezett ételsort. Mind látványban, mind ízvilágban teljesen levett az egész a lábamról. Persze magába az ötletbe is szerelmes vagyok már a kezdetek óta, de az igazi öt csillagos élményt a kiszolgálástól, a kedves és figyelmes hozzáállástól, az ajándékba kapott apró finomságoktól kaptam meg. Sőt, maga a hely és az egész "körítés" is igényes, az alátéten lévő idézetek a könyvből telitalálatok voltak. Biztos vagyok benne, hogy visszajáró vendég leszek, főleg akkor ha a következő könyvekben is a kedvenceim közül válogatnak majd.


2018. július 16., hétfő

3 könyv, ha olasz mániában szenvedsz

Visszanézve az utolsó három olvasmányomat - és az egyik jelenlegit is - meg kell állapítanom, hogy az Olaszország utáni vágyam a tetőfokára hágott most a nyáron. Ha akartam volna se tudtam volna úgy összeválogatni három könyvet, amely ennyire eltérő módon szól Olaszországról: vagy e csodás ország a helyszínük, vagy olasz a szerző, vagy egy olaszországi énkeresésről szól. Amúgy mennyire jó dolog már ez a könyvekkel kapcsolatban, ha éppen nincs lehetőséged utazásra (anyagiak, idő stb. kapcsán) mégis van egy út, amin keresztül ha csak rövid időre, de úgy érzed, hogy te is ott lehetsz. Mondtam már, hogy imádom ezt a könyvekben?

Paolo Cognetti: Nyolc hegy



Olasz szerző és olasz helyszín, pontosabban a csodás Alpok. Ez volt az a könyv, amit kerülgettem gondolatban már a megjelenése előtt. Győzködtem magam, hogy jó lesz ez majd könyvtárból nekem, de aztán kint a Vörösmarty téren az Ünnepi Könyvhéten hallgattam a belső hangra, amely azt súgta, hogy vegyem meg. Nem olvastam még könyvet, amelynek a központi témája a hegymászás lett volna, vagy ami ilyen csodásan tud arról írni, hogy e sport rajongóinak mit is jelentenek a hegyek, a mászás, a kihívás. Két fiatalember története áll a középpontba: Pietróé, aki Milánóban él, viszont az édesapja szenvedélye a hegymászás és ezt próbálja a fiának is átadni, kisebb-nagyobb sikerrel. Egy nyári hegymászásuk alkalmával találkoznak egy hegyi faluban lakó Pietróval egykorú fiúval, Brunóval, akinek a vérében van a hegyi élet. A két srác életét és a hegyekhez, a mászáshoz, a természethez köthető viszonyát követhetjük végig éveken keresztül. Mindezek mellett központi téma az apa-fia kapcsolat, a fiúval szembeni apai elvárások, a lázadó tinédzserkori útkeresés, a meg nem értettség, hogy van, amikor felnőttként, a szüleink halála után értjük meg igazán, hogy milyen emberek is voltak ők. Benne van a gyász feldolgozása, a gyerekkori barátságok átalakulása, a felnőtté válás minden nyűgje és terhe és hát persze a hegyek. A hatalmas csúcsok meghódítása, saját határaink leküzdése, a természet szépsége és ereje.
Nem egy gyors pörgésű történet ez, hanem olyan, ami lelassulásra készteti az olvasót. Átgondolásra, megállásra, a képzeletbeli saját hegycsúcsunkon való ücsörgésre, amikor fentről az életed minden egyéb területe egy teljesen új aspektusba kerül és hirtelen másként látod az egészet. Jó volt. Sallangmentesen jó.

"Az egyedül maradás képességét kellett óvnom magamban. Időbe telt, míg megszoktam a magányt, olyan hellyé tettem, ahol kényelmesen el tudtam helyezkedni, és jól voltam; mégis éreztem, hogy a viszonyunk mindig is bonyolult volt."

Szerb Antal: Utas és holdvilág



Meglepődve konstatáltam, hogy immár harmadjára olvastam el Szerb Antal klasszikusát. Ezt most a Poket könyveknek köszönhetem, mert a Pál utcai fiúk mellett ezt vettem meg az automatákból eddig. Amúgy valóban nagyon-nagyon kényelmesek ezek a Poket könyvek, még apró női táska kompatibilisek is, de nekem, aki az egész életét a malaclopóiban hordja nap mint nap kész felüdülés volt egy ilyen aprósággal bkv-zni. És nem, nem aprók a betűk, teljesen jól olvashatóak. De hogy a könyvhöz is visszatérjek, azt hiszem az Utas és holdvilág tipikusan az a könyv, amely minden korban, minden életszakaszban más olvasatot jelent az embernek. Most teljesen más vonala fogott meg a történetnek, mint az első alkalommal. Persze egyrészt imádtam, hogy Mihály átutazza ezt a csodás olasz vidéket és mi is vele zakatolunk a vonaton, másrészt rájöttem, hogy ugyanennyire nem találom sokszor a helyemet a nagyvilágban, mint Mihály, vagy akár Erzsi. Vannak a társadalmi elvárások, amelyek hatalmas súllyal nehezednek az emberre, ezért mindenki igyekszik ezeknek megfelelni. Aztán történik valami, ami előhozza belőlünk a kitörni vágyó lázadót, a be nem hódolót. Aki szerencsés, teret tud adni ennek a személyiségnek és élheti így az életét. Felismeri saját igazi énjét, nem enged a külsőségeknek, a csábító konformista életnek. Aki meg kevésbé erős az egy rövid kitérő után újra ugyanott találja magát, mert a kényelmes biztonságos, meg hát a nagyvilág ezt várja el tőlünk. Szóval nagyon sokat gondolkoztam most Mihály döntésein, a helyzetekre adott reakcióin, Erzsit is más szemmel néztem, meg úgy az összes szereplő közötti kusza viszonyt. Néhol kis Szentivánéji álom érzetem volt: mindenki másért rajong, mint akit megkaphatna, aztán csak kikötnek valahol a szereplőink. Mert az élet nem áll meg, csak mi szeretnénk néha egy kicsit másmilyen életet.

"– Semmi baja – mondta az orvos –, csak valami rettenetes kimerültség. Mit csinált maga, hogy ennyire elfáradt?
– Én? – kérdezte Mihály eltűnődve. – Semmit. Éltem."


Dan Brown: Inferno

 
A várólista-csökkentésem listáján szerepelt az Inferno, és már nagyon rég el szerettem volna olvasni. Valami történhetett velem az évek alatt, amíg Langdon professzort hanyagoltam, mert amennyire szerettem olvasni az Angyalok és démonok vagy A Da Vinci-kódbeli ámokfutását a professzornak, ez most az Infernónál rettenetesen idegesített. Fáradtam voltam követni Langdon és az épp aktuális hölgy szereplő menekülésének útját, meg annyira olcsó húzásnak éreztem ezt az amnézia dolgot és az apránként csepegő információkat, illetve a csavart a végén, hogy elég nehezen haladtam a történettel. Azt hiszem egyszerűen "kinőttem" Langdonból. Ugyanakkor az alaptörténet, a bolygónkat érintő túlnépesedés, ennek kezelése, a jövőbeni hatások, az hogy mit (vagy mit nem) hagyunk a következő generációra egy önmagában 10 csillagos téma. Döbbenet volt számomra a számokat, a tényeket olvasni e téma kapcsán. Bár én magam is szeretnék gyereket egyszer, a könyvet olvasva elgondolkoztam rajta, hogy biztos megköszönné-e ez a gyermek pár évtized múlva, hogy világra hoztam, hogy erre a világra hoztam őt. És lehet, hogy most azt mondjuk, hogy a könyvben szereplő Pokol majd sok-sok évtized múlva ér el bennünket, és mi már akkor a föld alatt leszünk, szerintem félelmetes iramban gyorsulnak fel a dolgok és nem kell a Dan Brown által felvázolt jövőképhez ennyi év. Sőt, ha szigorúan a regény befejezését veszem alapul, lehet, hogy már rég egy nagy-nagy játék részesei vagyunk mi is, azok akiknek megadatik a szülővé válás és azok is, akiknek nem, csak éppen nem tudunk róla. A téma mellett természetesen az a rengeteg információ, mind művészettörténeti, mind történelmi vagy építészeti amit megtalálhatunk a könyvben (ó, Firenze, mi egyszer még biztos látjuk majd egymást!) hozzátesz az Infernóhoz. Azt meg kell hagyni, hogy ebben igen alapos Dan Brown. És ha most Langdon hajszája el is fárasztott, az biztos, hogy a professzor egy kurzusára bármikor szívesen beülnék.

"A pokol legsötétebb bugyraiban azok szenvednek, akik erkölcsi válságok idején semlegesek maradtak. Langdon még soha nem érezte ilyen tisztának e szavak jelentését: Vészterhes időkben a legnagyobb bűn a tétlenség. Langdon tudta, hogy milliókkal együtt maga is vétkes ebben. Amikor a világ problémáiról van szó, globális járványként pusztít a hárítás."
 

2018. július 5., csütörtök

Mid-Year Book Freak Out Tag 2018

Tavaly is értékeltem ezzel a kérdéssorral az első féléves könyvmolyos aktivitásomat, és idén is kedvet éreztem egy kis visszatekintésre. Szóval nézzük, milyen volt 2018 első 6 hónapja az olvasás, könyvek terén?


1. A legjobb 2018-as olvasmányok

Eddig három könyv került nagyon közel a szívemhez: a Bádogember, a Három dolgot mondj és az Egymás ellen. (Az első kettőről már írtam, a harmadikról hamarosan).

2. A legjobb folytatás, amit 2018-ban olvastál

Mivel nem igazán olvasok sorozatokat, ezért eléggé leszűkült e kategóriában a választási lehetőségem, de Fredrik Backman Björnstad sorozatának 2. részét, az Egymás ellent mindenképpen ide tudom sorolni.

3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél

Könyvheti szerzeményeim egyike, Margaret Atwood A vak bérgyilkoscímű kötete türelmesen vár a sorára. Nyárra tervezem és már valóban nagyon kíváncsi vagyok rá.

4. A legjobban várt friss megjelenés az év második felére

Fura, de böngészve a várható új megjelenéseket igazán egyik sem hozott lázba. Van néhány kötet, ami azért érdekel, de azt hiszem ezekkel megvárom majd a könyvtárazást. Ilyen például A krakkói babakészítő vagy a Mielőtt a kávé kihűl című történet.

5. Legnagyobb csalódás

Naomi Alderman: A hatalom. Egyértelműen. Szörnyen szenvedtem vele és szörnyen nem érdekelt egy idő után az egész sztori. Hihetetlenül csalódott voltam, mert nagyon vártam és nagyon rákészültem. Talán ez (is) volt a gond.


6. Legnagyobb meglepetés

Tittel Kinga Mesélő Budapest című képeskönyve hatalmas szerelem lett. Annyira örülök neki, hogy azóta angolul is kiadták, én tényleg minden Budapestre érkező turistának ezt adnám a kezébe, mert informatív, szórakoztató és nagyon alapos munka. 

7. Kedvenc új szerző (debütáló vagy neked új)

Julie Buxbaum - tőle az első 6 hónap során két könyvet is olvastam, mindkettő igényes, okos, humoros ifjúsági könyv, annyira jó érzés ilyen kis gyöngyszemekre lelni a nagy YA dömping közepette.

8. Legújabb könyves szerelem

Az Egymás ellen. Engem nagyon megfogott Backman ezen sorozata, és fogalmam sem volt, hogy az első kötet után merre viszi tovább a történet szálait, de nagyon ügyesen tudta tovább boncolgatni a történéseket. Amikor a könyv végéhez közeledvén azt veszed észre, hogy direkt lassítasz az olvasással, mert nem akarod elengedni a szereplőket, nálam az egyértelműen a könyves szerelem jele.

9. Legújabb kedvenc karakter

Julie Buxbaum Hogyan tovább? regényének fiú főszereplője, David. Nagyon jól megírt karakter volt ő, élvezet volt a regény során a fejlődésének szemtanúja lenni.

10. Egy könyv, amin sírtál

Ez a Bádogember volt. A regény második fele egy elég kemény érzelmi hullámvasútra ülteti fel az embert és az utolsó mondatok után egy könnycseppet biztos, hogy elmorzsoltam.


11. Egy könyv, ami boldoggá tett

Szabó Magda Álarcosbálja biztos ilyen volt. Keserédes kis ifjúsági történet, de olyan sokszor megmelengette a szívem és mosolyt csalt az arcomra, hogy egyértelműen ennek a kategóriának a győztese lett.

12. Kedvenc filmes adaptáció, amit idén láttál

Elég sok mozifilmet és sorozatot néztem meg idén, aminek könyv az alapja, de érdekes módon ezek olyanok voltak, ahol még a könyvet nem olvastam. De ami nagyon megfogott és aminek hamarosan tervezem a nyomtatott formátumú olvasását az a Hatalmas kis hazugságok. Remélem könyvben is lesz annyira jó, mint a sorozat volt.

13. Kedvenc értékelés, amit idén írtál

Unni fogjátok már ezt is: Julie Buxbaum Három dolgot mondj regényéről az értékelésemet nagyon szerettem megírni, olyan természetességgel jött az egész. De a legjobban annak örültem, hogy utána többen el is olvasták és szerencsére csak pozitív visszajelzést kaptam a könyvről.

14. A legszebb könyv, amit idén vásároltál

Az első féléves beszerzéseim szépségversenyének első három helyezettje egyértelműen a 21. Század Kiadó KULT könyvei - meseszépek, mind egytől egyig. Szerintem a győztes Az utolsó aratás. Ugyan még ez sem került sorra, de gyönyörű kívül-belül.

15. Melyik könyveket szeretnéd idén év végéig elolvasni?

A várólista-csökkentésbe beválogatottakat és az új szerzemények nagy részét, ezek közül például az Átmeneti üresedést, a Beszélnünk kell Kevinrőlt és Elena Ferrante sorozatának 2. részét, Az új név történetét mindenképpen. Meg Atwoodot ugye.

Nektek milyen volt 2018 első fele? Sok jó könyv landolt a polcotokon?

2018. július 2., hétfő

Júniusi zárás

Újabb hónap, újabb olvasások és újabb beszerzések. Mert persze június sem maradhatott el könyvvásárlás nélkül. Minden hónapnak nagy önuralommal indulok neki, hogy aztán jót nevessek saját magamon (pláne ma, amikor a július első könyvét is beszereztem, pedig még csak a 2. napot koptatjuk az új hónapból, szóval már fix az is, hogy azt sem fogom nullásan zárni.)

BESZERZÉSEK

Igazából nem csaptam hatalmas dorbézolást június folyamán sem, egyedül csak az Ünnepi Könyvhétről nem jöttem el üres kézzel. Bár erősen kérdéses volt, hogy idén egyáltalán kijutok-e, ugyanis egy hosszú hétvégi kiruccanást pont akkorra sikerült megszervezni. De azért csütörtökön mégis tettem egy nagyon gyors és hatékony kört, kb. 20 perc alatt a birtokomba kerültek a könyvek. Célirányosan rohantam zakkanttal egyik standtól a másikig, aztán a végén még PuPillával is volt időm néhány szót váltani, miközben beálltak a Cecilia Ahernre váró dedikálók sorába. És miket vettem? Az Animusnál lecsaptam az idei év legjobban várt új megjelenésére: Fredrik Backmantól szereztem be az Egymás ellent, ami Björnstad sorozat 2. kötete. Aztán egy gyors fordulattal átrepültünk a Jelenkorhoz, ahol Margaret Atwood A vak bérgyilkos kötete került hozzám. Bár sokat töprengtem rajta, hogy kell-e nekem vagy elég lesz-e könyvtárból, ott mégis hozzácsaptam még Paolo Cognetti Nyolc hegy című regényét. Van úgy néha, hogy engedni kell a belső hangnak. Mivel a hónap további része úgy eltelt, hogy néha azt sem tudtam merre vagyok arccal előre, így további nagy könyvvásárlás nem is történt, egyszer csak rájöttem, hogy vége a hónapnak.



OLVASÁSOK

Bár az idő rohan, a könyvekkel úgy éreztem, hogy nem nagyon haladok. Mondjuk köszönhető ez annak is, hogy rákattantam szerintem két zseniális sorozatra, így volt, hogy szabadidőmben inkább őket daráltam (amúgy a Hatalmas kis hazugságok és a 13 okom volt rántott be magával). De hogy visszakanyarodjak a könyvekhez, nyaranta mindig olvasok valami olyan könyvet, ami a wanderlust érzését kicsit csitítja bennem, mert idén sem arról fognak ezek a hónapok szólni, amiről kellene. Erre választottam Balogh Boglárka Ezerarcú Földjét, ami egy kis csoda és tele van hihetetlenebbnél hihetetlenebb történetekkel a nagyvilágból. Aztán folytattam a hónapot az Egymás ellennel, amit a végén tyúklépésben olvastam el, egyszerűen nem akartam elengedni a szereplőket. Utána pont jól esett Tisza Kata pszichoprózáit befejezni, az Akik nem sírnak rendesen nem egy könnyű kötet, de biztos vagyok benne, hogy minden olvasó megtalálja benne azokat a részeket, amelyek neki szólnak. Ha már a blogon írtam egy nyári listát, mindjárt újra el is olvastam róla egy nagy kedvencemet: Edward Kelsey Moore Szikomorfán születtem című könyvét legalább annyira szerettem, mint az első alkalommal, tüneményes könyvről van szó, a tökéletes nyári olvasmány, ha valaki érzelmes, de tartalmas könyvre vágyik, ami kicsit a lelkét is dédelgeti. A júniust a Nyolc heggyel zártam és nagyon érdekes lett vele a viszonyom: a nagy hétköznapi munkás pörgés közben lelassulásra késztetett és a végére egészen más szemmel néztem a történetet, mint az első oldalak után.



A június mérlege egész jó: 3 új könyv, ebből kettőt már sorra is tudtam keríteni és összesen 5 könyvet olvastam el. Júliusra is elégedett lennék hasonló mérleggel. Sajnos a blogos aktivitásomat és lendületemet nem nyertem egyelőre vissza, egy fárasztó nap végén sokkal inkább választom az IRL programokat és később a késő esti olvasást, mint a gép előtti pötyögést (így is egész nap monitor előtt vagyok, felemelő érzés offline életet élni). Azt hiszem ilyenkor nem is kell erőltetni, nem stresszelem magam azon, hogy csak ennyi vagy annyi bejegyzés született. Majd lesz másként is. Addig is bőszen pipálgatom a saját kis nyári terves listáimat, jobbnál jobb programokat írtam össze még tavasszal, amit nyaralás nélkül is meg lehet valósítani. Persze a nyári könyves listámat is szeretném teljesíteni, szóval a posztírás után irány az olvasás! :)

A többiek is meséltek a júniusukról:

2018. június 11., hétfő

Egy világutazó szemével minden más

Balogh Boglárka: Ezerarcú Föld


Májusban az interneten böngészgetve találtam rá Balogh Boglárka Ezerarcú Föld című könyvére, amely a Scolar Kiadó gondozásában jelent meg. Olyan könyv volt ez számomra, amelynél éreztem, hogy muszáj megvennem és mikor a pénztártól elindultam hazafelé, már bele is olvastam. Az előszót után tudtam, hogy nem nyúltam mellé, minden oldalát élvezni fogom:

"Egy-egy új élmény kétségkívül rengeteget változtat rajtunk, de engem minden indulásra a kíváncsiság hajtott, a világ és a benne élők iránt érzett tisztelet, a vágy, hogy magam tapasztaljam meg a nálam sokkal szerencsésebb vagy szerencsétlenebb emberek sorsát, hogy a saját szememmel lássam, földünk más területein hogyan zajlanak az unalmasnak nevezett mindennapok."

Az Ezerarcú Föld egy hihetetlenül színes, szagos, élettel teli, izgalmas útinapló. Ráadásul nem olyan tájakon kalandozik Boglárka, amely az utazók népszerű célpontjai. Ő a világ kevésbé ismert, illetve kevésbé biztonságos, sőt helyenként igencsak veszélyes tájaira jutott el, olyan témákat és embereket kutatva fel, amelyekről olvasva rájövünk, hogy mennyire nem ismerjük a bolygónkat és a rajta élő nemzeteket, népeket. Hogy milyen sokszínű a Föld, hogy mennyi szépségnek ad helyet, hogy mennyire nem becsüljük meg ezeket, hogy mennyire tudunk vagy nem tudunk békében élni egymás mellett, hogy mennyire félünk még mindig az ismeretlentől. Hogy mégis azok, akiket üldöznek, vagy szegénységben élnek, lehet, hogy mégis boldogabban élik meg a mindennapok egyhangúságát, mint mi, akiknek a viszonylagos jólét és biztonság megadatott.



Számomra nagyon szemfelnyitó könyv volt ez. Csak kapkodtam a fejem a történeteket olvasva, hogy ilyen nem lehet itt a felvilágosult 21. században, de aztán rá kellett jönnöm, hogy a világ igencsak kis szeletét ismerem, ha ismerem egyáltalán igazán. Boglárka olyan történeteket tárt elém, amitől úgy érzem, hogy én lettem egy kicsivel több, nyitottabb, kíváncsibb. Megemelem előtte a képzeletbeli kalapomat, mert sok esetben egyedül, a veszélyekkel dacolva indult útnak, és véleményem szerint nő létére ez még keményebb kihívást jelenthetett számára.

"Szeretem úgy élni az életemet, mintha a saját barlangomban járnék, ami tele van mások történetével és lábnyomával, azzal a kacajjal és csönddel, mely találkozásaink után emlékként megmaradt, s melynek lényeges vagy lényegtelen voltát az idő szűri majd meg."

Főleg azért szerettem ezt a válogatást olvasni, mert a kevésbé ismert kontinensekre kalauzolt el. Ázsia, Afrika és Közép-Amerika egyes vidékeit járhatjuk be vele és a végén Európa már csak bónusz volt. Nem is tudok igazán kedvenc történetet vagy földrészt választani, mindegyik sztori izgalmas, érdekes volt. Sok volt, ami szomorú témát járt körbe, volt ami az emberi kegyetlenség még mindig létező és sajnos soha el nem múló rombolását írta le. Nagyon megérintett az India leprakolóniáiról szóló fejezet, csakúgy mint az illegális borneói vadállat-kereskedelem története. Egyszerűen nem tudtam napirendre térni az afrikai kontinens tanzániai rituális albínógyilkosságait leíró rész felett: nem akarom elhinni, hogy még mindig itt tartunk, hogy aki más, attól félünk vagy olyan tulajdonságokkal ruházzuk fel őket, amelyek miatt vadászni kell rájuk. Döbbenet! 

Ugyanakkor azért vannak kevésbé szomorú részek is, például a világ sokszínűségét nem mutatja meg jobban más fejezet, mint ami az ugandai harcos törzsről és a hegtetoválásokról szól, ahol a nők bátran és büszkén vetik alá magukat egy baromi fájdalmas procedúrának, csak hogy mutassák a törzsük felé az értéküket, rátermettségüket. De Európában járva is megtalálhatóak igazán értékes emberek: minden elismerésem egy kis magyar orvoscsoportnak, a Debreceni Egyetem Különleges Orvos-és Mentőcsoportjának, akik ha a nagyvilágban valahol valamilyen (természeti) katasztrófa történik, pénzt, időt, energiát és a biztonságukat nem sajnálva azonnal útra kelnek. Nagyon tetszett a lezáró fejezet is: szerelmi tanácsokat kaphattunk Baszkföldről, megfontolandó gondolatokkal megtűzdelve:

"Én ma is azt mondom, mind közül a szerelem a legigazibb művészet: szeretni anélkül, hogy birtokolnánk, közel lenni anélkül, hogy elnyomnánk, szabadságot adni anélkül, hogy elválnánk, és mindvégig együtt maradni. Sokan ezt soha ne tanulják meg."

Visszagondolva nagyon sokat kaptam ettől a könyvtől. Nagy szavak ezek, de egy picit más embernek éreztem magam miután becsuktam az utolsó sorokat olvasva. Ha lesz lehetőségem a nagyvilágot járni, biztos, hogy visszagondolok majd Balogh Boglárkára, hogy én is ennyire nyitott, érdeklődő és merész legyek egy-egy utazásom alkalmával. Addig meg szeretnék még több történetet olvasni tőle, remélem lesz majd valaha még folytatása az Ezerarcú Földnek!


Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadási év: 2018

2018. június 10., vasárnap

A medence mellé, avagy nyári könyves terveim

A listamániás énem nem tudott a nyárnak ellenállni, így június beköszöntével összeírtam, hogy mik azok a könyvek, amelyek szerintem tökéletesek a nyaralásra, a medencepart melletti heverészésre. Persze ha valakinek nem adatik meg nyaralás, akkor ezek a könyvek arra is pont megfelelőek, hogy az ágyban heverészve kicsit bejárjuk velük a nagyvilágot és pár órára elfeledjük velük a valós életet. Hat könyvet szedtem most össze, amelyből 3 ismeretlen történet számomra, de a másik 3 újraolvasás lesz, ráadásul ebből kettő nagy kedvencem lett az első olvasás alkalmából, így nagyon várom az ismételt találkozást velük.



Olaszország

Dan Brown: Inferno

Már olvastam korábban Dan Browntól A Da-Vinci kódot és az Angyalok és démonokat, de aztán leálltam vele való további ismerkedéssel. Ám az Inferno és főleg annak helyszíne, Firenze régóta piszkál, így a 2018-as várólista-csökkentésbe is beválogattam. Valahogy nyaralós könyvnek tűnik nekem, ha máshogy nem, legalább így biztos eljutok majd idén Olaszországba.

Jess Walter: Szép romok

Hasonló indíttatásból került a nyári listámra a Szép romok is. Bár romantikus sztorinak tűnik, mégis úgy gondolom, hogy nem a szirupos, csöpögően nyálas, egy kaptafára megírt történet lesz ez. Persze felkeltette a figyelmemet az is, hogy a fülszöveg szerint betekinthetünk majd egy kicsit a két híres színészfenomén, Elizabeth Taylor és Richard Burton szerelmébe. Ráadásul a színhely ezúttal is a csodálatos Olaszország, így érzésem szerint ezzel a könyvvel nem lehet a nyári hőségben nagyon mellényúlni.

Egyiptom

Agatha Christie: Halál a Níluson

Azt hiszem ez a könyv is a legismertebb Christie-krimik között szerepel. Bár filmen már többször láttam, eddig könyvben nem volt hozzá szerencsém. De mivel érkezik hamarosan az újabb filmfeldolgozás, ezért idén ennek is helyet szorítottam a várólista-csökkentésben. A helyszín az egzotikus Egyiptom és a Nílus, de mielőtt vagyonokat költenék egy ilyen útra, első körben a képzeletbeli utazás is pont olyan jó lesz, mint a valódi. Főleg, hogy a kedvenc kis belga detektívem lesz az egyik kalauz a hajóút során.

Görögország

Madeline Miller: Akhilleusz dala

Kicsit kakukktojás ez a könyv, ugyanis az ókori Görögország a helyszín, és a mindannyiunk által ismert híres görög hős, Akhilleusz történetét meséli el. Ez újraolvasás lesz, közel 1,5 év távlatából csak, de én egyszerűen imádtam ezt a könyvet. Azt a történetet, ami az ember könyökén jön ki az iskolai tanulmányoknak, meg a filmfeldolgozásoknak köszönhetően Madeline Miller képes volt úgy megírni, hogy végig izgultam a főhősökért, meg a trójai faló szerepéért. A nyelvezete is nagyon szép, szóval alig várom, hogy újra ezzel az olvasmánnyal kalandozzak egyet Görögországban.

Amerikai Dél

Edward Kelsey Moore: Szikomorfán születtem

Szintén egy kedvenc regényem ez a könyv, amit először 2014-ben olvastam. Most június elején újra levettem a polcomról és az első pár oldal után ugyanúgy "berántott" a hangulata, mint első olvasáskor. Az Amerikai Délen játszódik, központban három barátnő életével, fontos témákat (szegregáció, betegség, barátság) feldolgozva. Bár női regénynek tartom, de a minőségi fajtából, ami egyik pillanatban mosolyt csal az olvasó arcára (nagyon jó a humora), aztán meg kicsit megfacsarja az ember lelkét. Ha jó nyári olvasmányt keres valaki, ezt mindenképpen ajánlom!

Franciaország

Joanne Harris: Ötnegyed narancs

Bevallom, hogy Franciaország nem áll előkelő helyen az utazós listámon, de Joanne Harrisszel mindig szívesen térek be ebbe az országba. Az Ötnegyed narancs ráadásul egy olyan újraolvasás lesz, ami első alkalommal nem igazán talált meg engem, így most nagyon kíváncsi vagyok, hogy mennyire leszek vele másodjára kompatibilis. Harrist imádom, bármit ír szinte látatlanban vevő vagyok rá, így nem volt kérdés, hogy az új kiadás kapcsán az Ötnegyed narancs is kap tőlem egy újabb esélyt. Franciaország is egy olyan hely, ahol sok felfedeznivaló vár az olvasóra, nyáron nem is lehetne a Loire menti kis falunál érdekesebb helyszínt találni.

 

2018. június 2., szombat

Májusi zárás

Cseppet megkésve összegzem a májusomat, de olyan sok minden történt benne, hogy állandóan azt éreztem csak kergetem a napokat, azok meg az arcomba nevetve tovaröppennek. Ezt leszámítva az egyik legszuperebb, programokkal teli hónap lett ez.

BESZERZÉSEK

A Könyvfesztiválos harácsolás után nem terveztem nagy dorbézolást csapni, sőt, nem is terveztem könyvet venni. Ehhez képest azért két könyvvel csak gyarapodott a gyűjteményem, de ezek végre amolyan hirtelen felindulásból, spontán elkövetett vásárlások voltak. Talán pont kétszer mentem be május során könyvesboltba nézelődni, levezetni a napi feszültséget és mindkét alkalommal könyvvel jöttem ki. Az első szerzemény a Szabó Magda Kiállításnak köszönhető, amit sikerült a PIM-ben megnéznem az egyik hétvégén. Ott jöttem rá, hogy mennyi olvasnivaló vár még rám az írónőtől és az ismerkedés folytatására az egyik ifjúsági regényét, az Álarcosbált választottam. Amúgy pont mostanság adta ki a Móra Kiadó egységes, szép új köntösben a fiatal olvasóknak írt műveit.
A második beszerzésem Balogh Boglárka Ezerarcú Föld című könyve lett, amely tökéletes választás volt arra, hogy a hétköznapok szürkeségét egy érdekfeszítő, világ körüli kalandozással megfűszerezzem. Hihetetlen egy könyv, hihetetlen és mélyen elgondolkodtató történetekkel a világunkról és az emberi faj sokszínűségéről.



OLVASÁSOK

Úgy látom visszanézve, hogy május a nagyon klassz ifjúsági regények hónapja volt. Eléggé leterhelten csináltam végig a hétköznapokat és tudom, hogy ilyenkor a nagyon komoly regények, a hosszú történetek egyszerűen nem mennek, nem tudok rájuk megfelelően koncentrálni. Így került sorra májusban Julie Buxbaum Hogy folytassam? című regénye, amit imádtam, nálam hozta az előző könyvének a színvonalát. Majd folytattam Szabó Magda Álarcosbáljával, aztán Leiner Laura Ég veledjével, amit szintén a szívembe zártam, mert azért már komolyabb témával foglalkozik, mint anno az SZJG. Az ifjúságiak sorát Csapody Kinga szerkesztésében megjelent Szakítós című novellagyűjtemény zárta, amely sajnos annyira nem talált meg engem, de egynek jó volt. A hónap legnagyobb csalódása A hatalom volt Naomi Aldermantól, amelyet pedig szinte mindenki agyondicsér, és egyre többen rajonganak érte. Én nagyon megszenvedtem vele, teljesen mást kaptam, mint amire vártam, és sem a történet, sem a stílus nem tudott lekötni, kész kínszenvedés volt végigolvasni, pedig nagyon rákészültem én is. Persze, a sok olvasásnál óhatatlan, hogy ne csússzon be egy-egy rosszabb könyv, de remélem idén több ilyen fiaskóm nem lesz.

Májusra jó lesz majd visszagondolnom, mert bár a munka terén megterhelőek a napok, sok és nagyon jó programom volt. Budapest soha nem pihen, rengeteg jó kulturális rendezvényt lehet találni, a jó idővel meg már a kedve is megjön mindenkinek, hogy szabadtéren töltse az értékes szabadidejét. Ráadásul végre hosszú idő után egy kis szabadságot is be tudtam iktatni, így már nem is tudom hány év távlatából végre eltölthettem egy napot a Balaton környékén és az utolsó héten pedig Németországban, meg Hollandiában szakadhattam ki a hétköznapokból. Sokat kaptam ettől a pár naptól, ilyenkor értékelem mindig azt, hogy milyen szép, színes és változatos helyen élünk mi emberek.
Júniusra is gyülekeznek az IRL programok, meg persze rögtön az elején ott lesz a Könyvhét, amelyen biztos, hogy beszerzek majd egy-két könyvet (ami lehet több is lesz majd magamat ismerve).

A többiek májusa:
PuPilla
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...