A hazugságok napjai

Bjorn Sortland: Az őszinteség perce

Amennyire örültem, hogy a legutóbbi könyvtárazásam alkalmából ki tudtam venni ezt a könyvet, legalább annyira bosszantott fel olvasás közben és alig vártam, hogy a végére érjek. Pedig nagy reményekkel kezdtem bele és főleg a művészeti rész miatt nagyon érdekelt. A Neked adom a napot után olyan jó lett volna valami szuper, művészettel foglalkozó olvasmányt találni és ebben reménykedtem. De a két könyvet egy lapon emlegetni bizony nem lenne helyes. Sőt!

Az őszinteség percében nagyon érdekelt az, hogy egy fiatal lány hogy birkózik meg egy komoly, talán vakságot is okozó szembetegséggel. Hogy utazza majd körbe Európát miközben szerelembe esik majd egy fiúval, aki festményekről és festőikről mesél neki, és aki talán az út végére hasonló érzelmeket táplál iránta. Mindezt ugyan megkaptam, de szinte semmit nem tudtam benne szeretni, élvezni. 

A legnagyobb problémám a főszereplő lánnyal, Fridával volt. Nem hiszem el, hogy ha egy 17 éves lánnyal közlik, milyen komoly probléma van a szemével, az ahelyett hogy elmondaná a szüleinek, megpattan otthonról és világot lát. A szemünk, a látásunk nem olyan mint egy elrontott frizura, hogy majd kinő újra, vagy befestem más színűre. Itt ha komoly a gond, akkor minden perc számít. Ez volt az első mínusz pontom a lánynak. Aztán a következő, hogy szinten mindenkinek hazudott, egyszerűen nem értem, hogy miért kellett kamuznia egy csomó dolgot illetően. Baromi kiborító volt, sőt, elgondolkoztam rajta, ha én lettem volna a fiú ebben a kapcsolatban, szeretnék-e kapcsolatot egy olyan lánnyal, aki már a találkozásunk első percében nem volt őszinte velem... Azt sem bírtam Fridában, hogy hol baromi felnőttes volt (megpattan otthonról tök egyedül az Interraillel és körbeutazza Európát), ugyanakkor otthon még Micimackós kislámpája van... ne már!

A fiú főszereplőt sem zártam a szívembe: Jakob olyan volt mint egy két lábon járó művészeti album, de a szárazabbik fajtából. Persze, baromi jó ha valaki ennyire rajong valamiért, de semmi más nem derült ki róla számomra, a személyiségéről sem tudtam meg semmit a több mint 500 oldalas könyvből. Ja, de, szerelmes egy lányba, aki nem Frida. És ezzel meg is volt egy újabb csont, amin rágódhattunk több száz oldalon - mármint Frida szempontjából, mert ha Jakob másba szerelmes, akkor miért vele utazgat és van-e esélye Fridának nála? Hadd ne mondjam, nem rágtam le izgalmamban a körmömet eme kérdésre keresvén a választ ... Rengetegszer forgattam a szemem, mert - számolni kellett volna - kismillió alkalommal elmondja Frida, hogy mennyire szerelmes Jakoba (köszi, elsőre is felfogtam, lapozzunk mááááár!).

Egyedül talán azt élveztem ebben a könyvben, hogy nagyon sok olyan képet és alkotót ismerhettem meg, amelyek eddig abszolút nem kerültek a figyelmem központjába, mert sem a vallással, sem annak festményeken történő ábrázolásával nem foglalkoztam eddig. Jó volt, hogy a könyv közepében ott is voltak a képek mellékletként (bár inkább a végére tehették volna), így oda tudtam lapozni és úgy nézni őket, ahogy Jakob elemezte őket. Plusz mókás volt pont húsvétkor olvasni, hisz a regény is pont akkor játszódott.

De összességében véve saját magamra voltam baromi mérges, hogy miért szenvedtem végig a könyvet. Megfogadtam, hogy többet ilyet nem csinálok és ha ingerenciám támadna egy kis művészetre, akkor vagy a Neked adom a napot vagy a Hattyútolvajokat fogom újra elolvasni. Mindkettő szórakoztató, jól megírt, érdekes és izgalmas, amit sajnos Az őszinteség percéről nem tudok elmondani. Kár érte! És még sajnos az olasz városok sem tudtak kompenzálni.

Kiadó: Pongrác

Kiadási év: 2015

Fordította: Patat Bence

Rövidekről röviden

Április folyamán a könyvtárból sikerült kivennem néhány izgalmasnak ígérkező olvasmányt, amik elég rövidek voltak ahhoz, hogy vagy egy-két este elolvassam őket vagy szinte egyszuszra a végére érjek. Elég változatos témát, kort dolgoztak fel, most mégis egy rövid posztban egyszerre mutatom meg őket.

Cecilie Enger: Anyám ajándékai

Bevallom, ez a könyv elsőként a jópofa, egyszerű borítójával szólított meg. Aztán megtetszett a témája is, így megörültem, amikor a sikerkönyvek között rátaláltam. Cecilie Enger alapötlete nagyon egyedi: egy norvég középosztálybeli család történetét követhetjük végig a karácsonyi ajándékok listáján keresztül. Erre akkor bukkanak a gyerekek, amikor édesanyjuk - aki Alzheimer-kórban szenved - otthonba kerülése után felszámolják a házban maradt bútorokat, emlékeket és ezen listát tartalmazó füzet az egyik lányhoz kerül. Az ajándékok felsorolásán keresztül nyerünk bepillantást a család életébe: sorsokba, szerelmekbe, családi feszültségekbe, válások történetébe, karácsonyozásokba, gyermeki ábrándokba.

Számomra nagyon fájdalmas utazás volt ez a kis regény. Egyrészt szembesültem a mulandóságunkkal, méghozzá azzal a fajtával, amikor a test még hajtja a motort, de lélekben már máshol járunk. Azt hiszem ennél rosszabb elmúlás nincs is ... Aztán fájdalmas volt azért is, mert rádöbbentem, hogy ahogy telnek a karácsonyok a hőn áhított ajándékok értéke mennyire meg tud változni: amiért egyik évben majd meghal az ember, pár év múlva már semmit sem jelent. Amióta úgy érzem, hogy felnőttem, én pont ezeket az ajándékokat igyekszem elkerülni: vagy élményt szeretnék adni/kapni vagy valami olyan tárgyat, amire évek múlva is emlékszik az ember.

"Egyetlen ember sincs tudatában annak, amikor megtapasztalja élete legboldogabb pillanatát. Vannak, akik izgatottságukban azt hajtogatják, hogy ez életük legboldogabb pillanata, de a lelke mélyén mindenki azt reméli, hogy az a perc még nem jött el. Azt hiszik, hogy valamikor a jövőben egy sokkal szebb és boldogabb pillanat vár rájuk. Hiszen micsoda kegyetlenség volna, ha már fiatalon tudná az ember, hogy soha semmi nem lesz szebb ennél. Hogy minden csak rosszabb lesz. Nem igaz?"

Kiadó: Typotex
Kiadási év: 2015
Fordította: Petrikovics Edit

Szaniszló Judit: Beenged

Ez a könyv is valahogy rám kacsintott az egyik polcról, leemeltem, beleolvastam és úgy gondoltam tökéletes kis társ lesz nekem esténként. A szerzőről sem tudtam semmit, de pont szeretek így kvázi tudatlanul új írókat megismerni.
A Beenged nagyon érdekes, helyenként sokszor elgondolkodtató novellák füzére. Miről is szól? A mindennapjainkról. Családról, kapcsolatokról, magányról, az élet nagy pillanatairól, a felnőtté válásról  - egyszóval mindenről, amivel mi kis földi halandók találkozunk az életünk során. Helyenként nekem túl sok volt, néha jobban a sorok mögé kellett, hogy nézzek, hogy értsem is, amit olvasok, de volt pár olyan, ami nagyon eltalált élethelyzetet mutatott meg. Összességében jó volt ismerkedni Szaniszló Judit stílusával, illetve rábólintani egy-egy szituációra, hogy mennyire ismerős már, hogy néha a saját agymenéseimmel nem is vagyok egyedül, csak én nem tudom úgy szavakba önteni, mint a szerző.

Kiadó: Magvető
Kiadási év: 2016

Szerb Antal: A harmadik torony

Rövidke 80 oldal és mégis mennyi minden benne van. Benne van Szerb Antal szeretete egy ország és annak városai iránt. Benne van a mehetnék, messzire, magányosan, a felfedezni vágyás, a történelem megidézése. És benne voltam én is, bandukoltam Szerb Antal mellett mint egy láthatatlan útitárs, legördítettem én is pár pohárka bort este vele a piazzán üldögélve és dülöngélve én is láttam a ferde tornyot, no meg azt a harmadikat is. Szóval ha nem sikerül idén (sem) eljutnom Olaszországba, mégis elmondhatom, hogy én már láttam, éreztem, szagoltam az ottani levegőt, figyeltem az épületeket, magamba szívtam egy kis mediterrán hangulatot a megkopott, esőszagú, szürke Budapest kellős közepén egy szobában ücsörögve.

"Felváltottam úri módon ötszáz lírát; – trecento… quatrocento… cinquecento! – mondta a pincér és leszámolta az asztalra az olasz történelem nagy századait."

***

 "Azért mindig úgy utazom Olaszországba, mintha utoljára járnék ott, és mikor elõször látom egy városát, mindig egyúttal mintha viszontlátnám is és mintha búcsúznék is tõle. Dosztojevszkij azt írja, hogy az embernek úgy kellene élnie, mintha minden perce a halálraítélt utolsó perce volna, hogy fel tudja ismerni az élet kimondhatatlan teljességét – az én olaszországi benyomásaim kissé mind ilyen utolsó szemlátomások."

Kiadó: Magvető
Kiadási év: 2007

Röviden

Volt az elmúlt időszakban pár olvasmányom, amiről úgy gondolom, hogy egy teljes, önálló posztot nem tudnék írni, ezért most egy csokorba fűzve hozom őket. Három korosztály, három teljesen különböző könyv, mégis találtam közötte egy igazán kedveset a számomra, beleszerettem egy mesekönyvbe.

Kicsiknek

Pék Rea: A kékmandulafa erdő hősei

A keresztlányom márciusban ünnepli a születésnapját, úgyhogy ez a hónap számomra mindig a megfelelő ajándék levadászásáról szól. Mivel félig német a lányka, ezért úgy gondoltam, hogy tőlem mindig kap majd egy magyar könyvet. Korából kiindulva még mesekönyvet, amit kiválasztani nekem hosszú procedúra minden egyes alkalommal. Tudom, hogy itthon nagyon népszerű pl. a Bogyó és Babóca sorozat, de valahogy neki nem a legnépszerűbbet szerettem volna választani, hanem azt amelyik szerintem a legaranyosabb lesz. Most is jó sokat bolyongtam, nézelődtem a boltban és valahogy a Kékmandulfa erdő címébe szerettem bele a nagy felhozatal közepette. Fellapoztam, elolvastam és az illusztrációkba is teljesen el tudtam veszni. Csodálatosak a színei, komolyan, olyan gyönyörűek, hogy én akár egy gyerekszobába a falra is feltenném képként, plusz az emberarcú kis kerekded katicalány, meg a nagyfülű denevér igazán szerethető kinézettel elevenednek meg a lapokon. Továbbá a mese üzenete is nagyon tetszett, így reménykedem abban, hogy aki kapja az is hasonló lelkesedéssel lapozgatja majd mint én.

Ifjúságnak

 

Brynjulf Jung Tjonn: A világ legszebb mosolya 

Rövid egy történet, egy este alatt simán elolvasható és én nagyon kíváncsi voltam rá. Elég nagy csalódás ért, mert nagyon dicsérte mindenki, de nekem valahogy olyan kevés volt. Egy fiatal fiú, Henrik és annak nagybátyja, Simon áll a történet középpontjában. Henrik ifjú korának legszebb hónapjait éli át, hisz az első nagy szerelem érzése minden egyebet felülír az életében, ugyanakkor Simon - bár szintén elég fiatal még - élete utolsó hónapjait számolja vissza. A középpontban így életünk két legmeghatározóbb érzelme áll: a szerelem és az elmúlás. Elég erős a kontraszt a regényben, hisz Henrik hol a mennyekben jár, hol pedig igyekszik felfogni azt, ami a nagybátyjával történik, ami az embernek felfoghatatlan. Nekem egy kicsit túl egyszerű volt ez a regény. Persze, nem kell túlragozni sok mindent, de itt valahogy hiányoltam a még mélyebb érzelmi kifejtést. És én aztán elég érzékeny lélek vagyok, de nem tudott meghatni ezt a történet. Ugyanakkor azt gondolom, hogy az ifjúság olvasmányai között helye van ennek a regénynek is, egy osztályfőnöki óra vagy akár irodalomóra keretében nagyon jó alap egy beszélgetés indítására.

(Bár számomra az egyik nagy kedvencemet, a Martina újra táncolt, ebben a témában még nem tudta más könyv letaszítani a trónról.)

Nagyoknak

 

Octave Mirbeau: Egy szobalány naplója

Bevallom, hogy ez a könyv azért került a kívánságlistámra, mert beleszerettem a borítójába és a fülszöveg meg egész ügyesen felpiszkálta az érdeklődésemet. Ez sem egy hosszú történet, akár egy este alatt el lehet olvasni Celestine, a szobalány visszaemlékezéseit. A könyv befejeztével azon gondolkoztam, hogy miért nem tetszett nekem és arra jutottam, hogy egy fia szimpatikus szereplő nem volt benne, sőt, engem Celestine fensőbbséges viselkedése idegesített talán a legjobban. Rendben van, hogy kapunk egy korrajzot egy szobalány szemével, aki igazából egyetlen egy embert sem tud nem kritizálni, mert mindegyik munkaadójáról megvan a véleménye, illetve minden házról, ahol szolgált és az ott élő többi szolgálóról. Csak azt nem értettem, hogy miért hordta fent annyira az orrát, hisz ő maga is egy nagy-nagy játékos volt ezen a sakktáblán, szépen keverte a szálakat a háttérben. 

Ami viszont néha mosolyt csalt az arcomra az a sok, mások szeme elől elzárt titkok voltak tehát az, hogy mindenhol volt egy-egy csontváz a szekrényben. Voltak itt perverzek jó számmal, szobalányok után futkosó férjek, haldokló ifjú urak, meg egymással veszekedő kertszomszédok, úgyhogy igazán széles palettát kaptunk a "tisztes" polgárcsaládok mindennapjairól.