2016. szeptember 11., vasárnap

Lehane, Kenzie & Gennaro, meg ami még mögötte van

Nagyon sajnálom, hogy amikor elkezdtem olvasni két évvel ezelőtt Dennis Lehane Patrick Kenzie és Angela Gennaro sorozatát nem írtam a könyvekről külön-külön bejegyzést. Viszont hihetetlen módon hálás vagyok Amadeának és almamagnak, akik a figyelmembe ajánlották azt. Most, hogy túl vagyok a negyedik kötet elolvasásán, illetve Lehane Viharszigetét és Titokzatos folyóját is magam mögött tudhatom, elmondhatom, hogy ez az író, és kiemelten ez a sorozat, a felnőtt korom egyik legmeghatározóbb élményét adta. 

A Hideg nyomont (sajnos) már úgy olvastam, hogy láttam a belőle készített filmet, amelybe egy késő estén futottam bele valamelyik csatornán. Izgalmasan indult a film, ott ragadtam, aztán mikor meghallottam a Kenzie & Gennaro nevet, rögtön mondtam egy csúnyát, merthogy nálam általában a könyv, aztán a film a sorrend, és ez a kötet akkor még olvasásra várt. De például a Titkozatos folyó esetében is előbb láttam a filmet, mint a könyvet, és akkor még igazából azzal sem voltam tisztába, hogy ki írta azt. Aztán amikor elolvastam a regényt, ugyanannyira izgultam, ha nem még jobban, mint a film nézése közben, és nem volt ez másképpen most a Hideg nyomon esetében sem. Letehetetlen volt a könyv. És egyszerűen úgy fejbe vert megint, hogy olvasása alatt, meg persze az utolsó oldalak után néhány nappal is azt gondolom, hogy amit ez a pasi művelt az utánozhatatlan, és számomra ő egy zseni. Nem vagyok képzett irodalmi blogot vezető elemző, nem tudok nagy dolgokkal dobálózni, egyszerűen csak annyit tudok Lehane-ről elmondani, hogy hihetetlenül tisztában van az emberi lélek komplexitásával, a jóval és a mocsokkal is egyaránt. Az ő könyveiben nincsenek jó és kedves emberek. Akiket mi annak gondolunk, ők is tele vannak démonokkal, gyilkolnak, hibáznak, kisiklik az életük, de vagy felállnak és mennek tovább, vagy feladják és elvesznek a süllyesztőben. Lehane minden könyvében nagyon súlyos témákat boncolgat és nem ad rá konkrét választ az olvasónak: a Hideg nyomonban a gyerekek, az ellenük elkövetett erőszak lesz az, amin moralizálhatunk. Bemutatja a társadalom legaljára csúszottakat, a perifériára szorultakat, a rendőröket, akik tenni akarnak a gyermekeket sújtó erőszak ellen, a pedofilokat, az erőszakot elkövetőket, az alvilági drogos bandákat, egyszóval most is a pokol legmélyebb és legundorítóbb bugyrába szállunk alá.

Ezekhez a cseppet sem könnyű témák feldolgozásához Lehane pedig alkotott két olyan szereplőt, mint Patrick Kenzie és Angela Gennaro. Gyermekkori barátság köti őket össze, majd érthető módon másfajta érzelmek is megjelennek közöttük, mégis a sorozat első kötetében, az Egy pohárral a háború előtt-ben Angie egy másik férfinak a felesége, Patrick pedig későbbiekben egy másik nővel kerül komolyabb kapcsolatba. Viszont a két ember között van valami olyan eltéphetetlen szál, ami mindennél erősebb. Együtt dolgoznak magánnyomozóként, látatlanban megbíznak a másikban, a másik ítéletében és hatodik érzékében is, és mindig, tényleg mindig ott vannak a másiknak. Akkor is, amikor mi olvasók úgy gondoljuk, hogy itt a vége, ezek ketten most "szakítanak" örökre. És én még ilyen párosról nem olvastam. Természetes, hogy a sorozat egyes kötetein belül az aktuális ügy megoldása mellett ennek a két embernek szorítok a legjobban és magam sem tudom megmondani, hogy akkor szeretem-e őket jobban ha csak nyomozótársak, vagy akkor ha barátok, netán akkor amikor szeretők. Ugyanolyan komplexen alkotta meg őket Lehane, mint a regényeit. És sem Kenzie, sem Gennaro nem tökéletesek - hoztak, hoznak olyan döntéseket, amik következtében eltaszítják a másikat maguktól, bűnös dolgokat tesznek ők is, de összetörnek ők is ha valami szörnyűséget kell, hogy átéljenek. Soha nem gondoltam volna, hogy például a Hideg nyomon esetében olyan választási helyzet elé állítja majd őket Lehane, ahol nem lehet jó döntést hozni, egyszerűen fel kell mind a kettőnek vállalni a véleményét, még úgy is, ha tudjuk, hogy ez kettejükre nézve nem fog jól elsülni.

Amúgy nagyon sajnálom, hogy az Agave nem folytatja a Kenzie-Gennaro sorozatot. Tudom, leírták már párszor nekünk rajongóknak, hogy nem volt itthon a sorozatnak olyan piaca, mint amit reméltek, és ez miatt baromi szomorú vagyok. Annyi szar ömlik rá az olvasóra a könyves berkekben, aztán amikor valami jót, valami igazán jót találsz, akkor arra meg nincs kereslet. Természetesen örülök annak, hogy Lehane le lett porolva és a Viharsziget kapott egy új kiadást, illetve a Live by Night jön könyvben majd nálunk is a filmmel egyidőben, de vérzik a szívem a magyarul befejezetlen sorozatért. Sajnos csak két részt sikerült a négyből eddig megszereznem, a többit könyvtárból olvastam, de őket is szeretném levadászni. Illetve a sorozatot be szeretném fejezni, ezért angolul lesz majd ott a polcomon az utolsó két kötet, amelyikből a zárókötetet már a magaménak is tudhatom. És azt tuti, hogy Lehane, a könyvei, a karakterei lerobbanthatatlan tartozékai lesznek a jövőben is a könyvespolcomnak!

2016. szeptember 10., szombat

Mit olvasok majd ősszel?

Remélhetőleg majd csupa jó könyvet! De egy új évszak kezdetekor - ami ráadásul a kedvencem is - muszáj listát gyártanom magamnak, mert olyan jó érzés leülni és tervezgetni egy kicsit. Persze az már más kérdés, hogy mennyire szoktam ezekhez a tervekhez tartani magam. A tavaszi és a nyári listákat visszanézve kb. 50%-osan teljesítek, és ez szerintem egész jó arány. Mert ugye az ember hangulata is irányítja azt, hogy mit olvas éppen, hiába tervezek egy Dickens-összeset, ha az agyi kapacitásom a nullához tart, én maximum valami könnyűre vagyok vevő. 

De most jön az ősz, remélhetőleg szép, hosszú vénasszonyok nyarával, így biztos lehet még majd olvasni odakint a parkokban, vagy esetleg a hűvösebb levegő elől behúzódva egy kávézóba, vagy hétvégéken otthon reggel, elnyújtva az ébredezést az ágyban. Ezekhez a pillanatokhoz szerintem sok jó könyvet szereztem be az elmúlt hónapokban. Mostani hangulatomban vágyom a krimikre, a komolyabb könyvekre, úgyhogy öt olyat válogattam be, amiket most szinte egyszerre kezdenék el.


Elsőként, szinte gondolkodás nélkül Robert Galbraith Gonosz pályája landolt a listámon. Az első két kötetet imádtam, és bár azonnal megvettem a folytatást, valahogy nem akartam elkezdeni, mert az őszre tartogattam. Már nem sokáig marad olvasatlan!

Az Agave Kiadó mostanában engem kilóra megvesz magának. Van kapásból vagy 3-4 könyvük, amit szeretnék a polcomon tudni, és ebből a legjobban egy 1888-ban, Barcelonában játszódó krimi fogott meg magának, a Vesalius titka. Ma megleptem magam ezzel a szépséggel, és már el is kezdtem. A borítója valami eszement jó, remélem, hogy a történet is az lesz!

Valami miatt a nagy hype-nak örvendő könyvek hozzám jókora késéssel futnak be. Így vagyok Lionel Shriver Beszélnünk kell Kevinről könyvével is. Eddig nem akartam elolvasni, aztán idén, amikor a Gabo újra kiadta, úgy gondoltam, hogy ezt a történetet nekem is meg kell ismernem. Nagyon sokan mondtátok, írtátok már, hogy mennyire letaglózó, nagyon kíváncsi vagyok rá.

Múlt havi szerzeményem Gerbrand Bakker Az iker című könyve a Líra nyári akciójából. Bár nem került ez a könyv rögtön a figyelmem központjába, de miután felfedeztem magamnak, többen is mondták, hogy az egyik legjobb könyv, amit olvastak. Őrá is fenem a fogam, jó lesz, érzem!

Az ötödik egy kis jolly joker, bár termetre nem annyira kicsi. Ez bizony egy újraolvasás lesz, mert az Angyali játszmát Zafontól már pár éve olvastam, de nem volt saját példányom. Aztán az Európa Kiadó egy csodás új köntöst adott neki, aminek nem tudtam ellenállni (amúgy nem is akartam), úgyhogy így pont megvan az okom arra, hogy újra elmerüljek ebbe a krimibe, ami szintén Barcelonába kalauzol majd el.

Persze ezen könyvek mellett jó néhány várja a sorát ősszel még. Szeretném például a Vándorünnepet is újra elolvasni majd, illetve a várólista-csökkentés teljesítéséhez 4 könyv kell még a 12-höz, azokat is jó lenne olvasni, plusz az idén vásároltakat is apasztani kellene. Annyi jó könyv vár rám, hihetetlen!

2016. szeptember 3., szombat

Augusztusi zárás

Kis késéssel ültem most le megírni az augusztusi zárást, de ugye jobb későn mint soha. Olvastam többeknél, hogy siratják ezt a nyarat, hogy milyen gyorsan eltelt, hisz már szeptembert írunk. Nekem nagyon kettős érzetem van. Egyrészt sajnos ez a nyár sem lett az igazi, de panaszra természetesen így sincs okom, voltak programjaim, ha nem is mindig másokkal, akkor egyedül indultam el erre-arra, és a 3 nyári hónapból talán pont augusztus volt a legmozgalmasabb e téren. 
Másrészt hónapok óta kattogok egy fontos dolgon, érett bennem egy döntés, csak ezeket meghozni talán a legnehezebb, pláne úgy, hogy sokan biztos azt mondanák a problémámra és arra, hogy erre én mit lépek, hogy jó dolgomban nem tudom mit csinálok. De akikkel megvitattam a témát, mindenki támogatott, sőt, olyan helyekről kaptam teljesen pozitív, bátorító hozzáállást, ahonnan nem is gondoltam volna. Egy nagyon jó barátom mondta azt - és talán ezen gondolkoztam el a legjobban -, hogy egy életünk van, élje mindenki úgy ahogy szeretné, a lényeg, hogy neki jó legyen. Szóval nem tudom, hogy az én döntésem mit fog majd hozni, én most nagyon pozitív igyekszem lenni és remélem, hogy valami klassz fog alakulni.

A lelkizős rész után jöjjön a könyves tartalom is. Azt hiszem könyves téren is elengedtem egy érzést: fene nagy uralmat szerettem volna magam felett gyakorolni, és nem, nem és nem venni sok könyvet. De rájöttem, hogy erre a saját magamnak hozott "szabályra" is túlontúl rágörcsöltem, ott egye meg a fene, hogy már tényleg megvonom magamtól a könyveket, csak azért hogy év végére kevesebbet vegyek mint tavaly (ez már biztos nem így lesz). Szóval nem görcsölök rá darabszámokra, ha egy könyvet jól esik megvennem, akkor azt bizony én beszerzem. Így ebben a hónapban 5 könyv került hozzám. Először a Szandi nyári akciójában vettem meg Henry Gidel Coco Chanelről írt könyvét, majd egy régi elmaradásom pótlásaként szintén a kosaramba került Sylvia Plath Üvegburája. Mindkét könyvet régen a radaromon tartom már, szerintem nem fogok bennük csalódni.
Aztán Gerbrand Bakker Az iker c. könyvére csaptam le a Líra nagy nyári leárazásában (figyelitek, mindegyik akciós volt eddig :). Mikor elhatároztam, hogy megveszem, utána egyre-másra futottam bele a jó értékelésekbe, szóval sokat várok a könyvtől, és nem is értem, hogy eddig miért nem figyeltem fel rá.
Majd PuPillával bonyolítottunk le egy cserét, én egy Daruasszonyt adtam Gillian Flynn angol nyelvű Sharp Objectséért cserébe. PuPi köszönte szépen, de Flynn kisasszonyból nem kért a Holtodiglan után, én pedig a Daruasszonytól nem voltam elájulva, úgyhogy jó kis dolog ez a cserebere!

Az utolsó könyvecskéhez olyan érdekes út vezetett. Hemingway Vándorünnepe ezer éve kívánságlistás volt nálam és pár évvel ezelőtt egy antikváriumban egy válogatás kötetben be tudtam szerezni. Most nyáron, egyik este egy haverommal átbeszélgetett délután sétálok haza és az egyik bevásároló központnál vannak ezek az újfajta régi könyveket áruló kocsik. Csak fél szemmel tekintettem rá, már éppen elsétáltam mellette, amikor is megismertem a borítót, visszaléptem és úgy döntöttem, hogy ebben a pici, kézbe illő kivitelben is hazaviszem a Vándorünnepet csupán 300 Ft-ért. Annyira örömködtem az eladó srácnak, hogy ez milyen beszerezhetetlen, hogy egy idősebb házaspár fel is figyelt rá és megkérdezték, hogy miről áradozom ennyire, szóval még egy kicsit beszélhettem is nekik a Vándorünnepről. Ősszel újraolvasás következik!

És ha már olvasás: a sok agyalás mellett nem sok agykapacitásom maradt olvasni, 5 könyvet sikerült sorra keríteni. Elsőként Elizabeth Gilbert Big Magic-ét olvastam el, talán ez is egy katalizátor volt most nekem, örülök, hogy megvettem és elolvastam.  Aztán elkapott az újrázási vágy. Szerb Antal Utas és holdvilága került újra terítékre és úgy megdöbbentem, hogy most már egyidős vagyok Mihállyal és sokkal, de sokkal jobban megértettem mi megy végbe benne, mint első olvasáskor. Majd Nicole Krauss A szerelem története c. könyvét vettem le újra a polcomról, és bár nem egy könnyű stílusú, mégis szerettem megint csak a főszereplő kisöreg gondolatait olvasni. Majd az agyam eljutott a YA/NA szintre és Jessica Park Flat-Out Celeste-jét kezdtem el. Meglepődtem, de nem volt rossz, tetszett az alapszituáció és végre nem két pasi közötti nyűglődés a központi kérdés, hanem egy a "normálistól" eltérő lány harca a normálissá válásért. Az ötödik elolvasott kötet pedig John Banville A tenger c. könyve volt. Nem semmi ez a pasi. Ahogy ír! Voltak olyan mondatai, amik majdnem féloldalasak, de mégis vissza-vissza kellett térnem hozzá, mert olyan szép leírások voltak. A téma nem túl vidám: gyász feldolgozása, az öregedés elfogadása, régmúlt események újraélése, mindehhez a keretet a tenger nyújtja. Szép volt, olvassátok!

Összességében augusztus tényleg felemás lett, könyves és személyes téren is. Nem olvastam túl sokat, sőt, azóta még kevesebbet és rákattantam újra a sorozatnézésre (ki ne hagyjátok a Rectify-t és a How to get away a murder-t - mindkettő zseniális), az is lehet, hogy az évenkénti olvasási válság nálam most köszöntött be. De aztán volt részem jó kis könyves-csapatos baráti találkozókhoz, voltam életemben először Győrött, ültem vonaton felsővezetékszakadás miatt 4 órát este a semmi közepén (életemben nem röhögtem annyit, mint akkor!), és voltam egy hét szabin is, amikor Budapestet úgy néztem meg mint a turisták (hajóról, gyalog, Citadelláról, a Budai Várból  és mindenhonnan csodálatos szerintem, ja és még romkocsmáztam is párszor esténként). A következő hónapokról pedig nem is tudom mit gondoljak: nagyon vártam szeptembert, mert az ősz a kedvencem, de a bevezetőben írtak miatt nagyon kíváncsi vagyok mi lesz idén, pontosabban mi lesz a jövő. Majd meglátjuk! :)

A többiek zárása:
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...