A kód neve: Barátság

A világháborús regények rajongójaként nem kellett sok idő, hogy felfedezzem magamnak Elizabeth Wein Fedőneve Verity című regényét. Persze első körben a sok magasztaló vélemények hatására ott tartottam, hogy megrendelem magamnak angolul, amikor is láttam, hogy a Könyvhétre a KMK megjelenteti magyarul. Mit mondjak? Vércseként csaptam le rá és azonnal bele is vetettem magam a könyvbe.

Most már hetek teltek el az olvasása óta, de ez egy olyan különleges történet lett számomra a nagybetűs Barátságról, hogy nem múlik el nap úgy, hogy valami apróság ne jutna eszembe a két főszereplő lányról. De főleg a köztük szövődött erős, eltéphetetlen kötelékről.

A könyv első felében 1943. októberében járunk valahol Franciaországban, ahol épp az SS és francia csatlósaik tartanak fogva egy kémet, egy fiatal nőt. Az ő írásos vallomását olvassuk fogva tartása alatt nap mint nap és ebből áll össze a történet egyik része. Itt ismerjük meg a két lányt, egy angolt és egy skótot (ez utóbbi többször is kikéri magának a skót származását!), akiket a 2. világháború szele sodort egymás mellé. Két teljesen eltérő habitusú és hátterű lányról van szó: az egyik egy prominens család sarja és több nyelvet beszél, okossága mellett szép is, a másikat a nagypapája nevelte fel és férfiakat megszégyenítő módon a kisujjában van mindenféle motoros szerkezet össze-, szét vagy épp megszerelése és a legnagyobb szerelme a repülés. Egy kiképzőtáborban találkoznak a lányok, ahol az egyiket kémnek képezik ki, a másikat pilótának, ám utóbbi sem csak szimpla "mezei" bevetéseket hajt végre, bár a másik titkos küldetéseiről nem nagyon tudnak még ők sem. A két lány a felbolydult világ közepette talál egymásra és talál a másikban igaz barátot, szerintem akkor még maguk sem tudják, hogy mennyire igazat. Aztán egy balul sikerült bevetésnek mindkettőjük életére és persze barátságukra is óriási hatása lesz a leigázott francia földön.

"Ezt egyébként egy percig sem hiszem – mármint azt, hogy ne barátkoztunk volna össze valahogyan, hogy ne robbant volna fel egy bomba, ami egyazon kráterbe repít minket, vagy hogy Isten maga ne szállt volna le közénk, és ne koppantotta volna össze a fejünket egy zöld fénysugárban."

Ha röviden kellene jellemezzem a könyvet, akkor csak annyit mondanék: ez egy baromi jól megírt kémsztori. Olyan lassan derülnek ki a dolgok, oldalról oldalra kapunk újabb és újabb információkat, és persze senki nem pontosan az, akinek első körben tűnik, de gondolom pont ez a lényege az ilyen történeteknek. A két lányon és a barátságukon van abszolút a hangsúly, a történelmi események csak háttérnek szolgálnak, nem lesz túlzóan sok vagy éppen kevés, illetve szerencsére semmi romantikus szál nem viszi el a történetet valamilyen habos-babos irányba.

A regény szerkezete volt igazán meglepő számomra, azt hiszem ilyennel nem találkoztam még és ezért nagyon eredeti elgondolásnak is tartom. Az első részben ugye az elfogott kém vallomását és a börtönbéli napjait ismerjük meg és tetszett, hogy naplószerűen jelenítették meg ezt az olvasó számára nyomtatásban is. Különböző betűtípusokat, aláhúzásokat, áthúzásokat, kiemeléseket találunk. Persze azt gondoltam magamról, hogy mennyire dörzsölt vagyok és majd én jól megfejtek mindent ezekből a sorokból és az események későbbi alakulása sem fog meglepetést okozni majd nekem. A fenéket! Legalább kétszer kaptam olyan váratlan fejleményt, amit nem akartam elhinni és vissza is olvastam a mondatokat, hogy nem hibás-e a könyv? Hát nem. Én meg csak ültem és bámultam magam elé, hogy erre végképp nem számítottam, közben pedig a szívem facsarodott bele a dolgok alakulásába.

Ami pedig különösen az én könyvemmé tette Elizabeth Wein regényét az az volt, hogy a történelem ezen időszakát végre női főszereplőkkel, női szemszögből láthattam és ezek a nők tevékenyen kivették a részüket a háborúból, sokszor lekőrözték szerintem a férfiakat is. Imádtam a repülős részeket, izgultam a fogságba esés miatt, féltettem a lányokat és mindig történet valami, ami miatt az érzelmeim fel-le ingáztak, tehát egy percre sem vált unalmassá, nem laposodott el sehol sem a történet.

Mindezeken túlmenően volt számomra egy üzenete a könyvnek, talán ez a legfontosabb pillére, mégpedig a barátság, az Igazi Barátság. Ami nem úgy működik, hogy azt mondod barátja vagy valakinek, vagy azt hangoztatod a másiknak, hogy mellette állsz, meg hogy fontos számodra és pont akkor tűnsz el az életéből, amikor ezt mondjuk bizonyítani tudnád. Nem. Arról a barátságról, amit nem a szavak, hanem a tettek tesznek barátsággá. Ha átöleled a másikat, amikor fáj neki valami, vagy meghozod életed legnehezebb döntését, de tudod, hogy érte, miatta teszed és neki jó lesz így. Arról a barátságról, amit ez az idézet fejezi ki a legjobban:

"Ha az ember rátalál a legjobb barátjára, az olyan, mintha szerelembe esne."

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Kiadási év: 2015

Fordította: Todero Anna

képek forrása: pinterest